PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK |
Pasarét, 2004. május 13. Földvári Tibor |
Alapige: Ez 24,15-27
És lőn az Úr beszéde hozzám, mondván: Embernek fia! ímé, én elveszem tőled szemeidnek gyönyörűségét hirtelen halállal, és ne sírj, és ne jajgass, se könnyed ne hulljon. Fohászkodjál csöndesen, halottakért való sírást ne tégy, fejékességedet kösd fel, és saruidat vedd lábaidra, s ne fedezd be bajuszodat, és az emberek kenyerét ne egyed. És szólék reggel a néphez, és estére meghalt feleségem, és úgy cselekedtem reggel, amint meg volt hagyva nékem. És monda nékem a nép: Avagy nem jelented-e meg nékünk, mit jelentenek ezek nékünk, hogy te így cselekszel? És mondék nékik: Az Úr beszéde volt én hozzám, mondván: Mondd meg az Izráel házának: Ezt mondja az Úr Isten: Ímé, én megfertéztetem szenthelyemet, a ti erősségeteknek kevélységét, szemeitek gyönyörűségét, lelketek kívánságát, és fiaitok és leányaitok, kiket hátrahagytatok, fegyver miatt hullnak el. És úgy cselekesztek, amint én cselekedtem: bajuszotokat be nem fedezitek, s az emberek kenyerét nem eszitek, S fejékességetek fejeteken, és saruitok lábaitokon lesznek; nem sírtok s nem jajgattok, hanem megrothadtok vétkeitekben, s nyögve fohászkodtok egymáshoz. És lészen néktek Ezékiel csodajelül: amint ő cselekedett, egészen úgy cselekszetek ti is, mikor ez eljön; és megtudjátok, hogy én vagyok az Úr Isten. És te, embernek fia, bizonyára azon a napon, mikor elveszem tőlük erősségüket, dicsőségük örömét, szemeik gyönyörűségét és lelkük kívánságát, fiaikat és leányaikat: Azon a napon, a ki megmenekült, eljön hozzád, hogy hírt mondjon néked. Azon a napon megnyílik szád ott a megmenekült előtt, és szólsz, és tovább nem maradsz néma; s leszel nékik csodajelül, és megtudják, hogy én vagyok az Úr.
Imádkozzunk!
Imádunk téged és hódolunk előtted mennyei Édesatyánk, mert mi valóban, mint a gyermekek, apjuk ölében, tenálad elcsendesedhetünk, megnyugodhatunk a legnehezebb időszakokban is. Köszönjük neked, hogy te irgalmas és kegyelmes Atya vagy, aki különösképpen közel állsz azokhoz, akik szenvednek, talán éppen a te nevedért is. Áldunk Urunk, hogy még a bűneink miatti nehezebb helyzet sem lehet akadálya annak, hogy te így viszonyulj hozzánk. Dicsőítünk, hogy nemcsak megszabadítasz bennünket a hamisságtól és hibás döntéseink következményeitől, hanem meg is tartasz a hit útján.
Arra szeretnénk kérni, hogy tudjunk rád tekinteni így. Szeretnénk a mai igehirdetés fényében is téged meglátni dicsőségesnek, hatalmasnak és esetleges helyzetünket, mostani próbáinkat, vagy örömeinket is ennek fényében szemlélni.
Köszönjük, hogy mindent kijelentettél ahhoz, ami szükséges földi életünk boldogulásához, s hogy az örök életre megtarthass minket.
Kérünk téged, hogy az ószövetségi prófécián keresztül szólíts meg bennünket személyesen ma este is.
Jézus érdeméért, Atyánk.
Ámen.
Igehirdetés
Amikor a Szentírás a hívő ember hitét a sas szárnyalásához hasonlítja, azért is teszi, hogy érthető legyen az a fajta gondolkodás, melynek jelképe a madártávlat, a sas szemszögéből történő szemlélet, hogy hittel minden másképp látszik, ami a földön történik az ember személyes életében, illetve világtörténelmi szinten. Ami lent katasztrófa és szörnyűség, az az Istenre tekintő hit szempontjából egészen más beállításba kerülhet. Nagyon fontos mai igerészünk ilyen módon való szemlélete. Ha hit nélkül látnánk ezt a helyzetet, rettegünk attól, hogy Isten még ilyet is tesz, hogy a próféta feleségét elveszi és ezen keresztül akar szólni. Hangozhatnának a miértek, a próféta is beleőrülhetett volna ebbe az egész eseménybe. De mivel ő is, feleségével együtt, hittel élte meg mindezt, így lehetett számára ez a személyes sors is igehirdetéssé, Isten kezében pedig eszköz arra, hogy a népet taníthassa.
Ez a tragédia is Isten kegyelméről tesz bizonyságot. Isten ítéletéről van szó, aki megítéli az istentelen népet, de a kegyelem fénye ragyog fel abban, hogy még akkor is szeretettel veszi őket körül és a végső cél az, hogy még a megítélt nép is megismerhesse az Urat, Jahvét, aki a szabadító Isten.
Ennek a történetnek a fényében így azt vizsgáljuk meg, hogy a próféta és a mai hívő ember személyes sorsa is hogyan lehet része annak az igehirdetésnek, amit Isten megbízásából tennie kell, akkor, és ott, itt és most. Majd pedig megnézzük, hogy ez a személyes sors hogyan lehet csodajellé ma is; akár azok számára is, akiket esetleg Isten ítélete utolérhet. Ítéletről kell tehát beszélni, de mindig madártávlatból, az Isten kegyelme, irgalma fényében.
E bibliai szakasz az első verseiben egyértelműen kiderül, hogy ezt a kijelentést is a próféta akkor kapta, amikor Nabukadonozor seregei körbevették Jeruzsálemet és elkezdődött Jeruzsálem ostroma. Így ír: "És lőn az Úr beszéde hozzám a kilencedik esztendőben, a tizedik hónapban, a hónap tizedikén, mondván: Írd fel magadnak e nap nevét, éppen azét a napét, Babilon királya éppen ezen a napon jött Jeruzsálembe, s mondj példabeszédet a pártos házra." A példabeszéd az első 15 versben olvasható, a tizenötödik verstől kezdődően pedig a már hallott személyes sors és az ahhoz kapcsolódó igehirdetés. A kilencedik esztendő Ezékiel fogságának is a kilencedik esztendeje.
Ezékiel fogolyként került Babilonba, őt is deportálták sokakkal együtt, a Kebár folyó mellé telepítették le őket és ő itt nyerte az elhívatását. Prófétai könyvének két nagy része van: az első 32 fejezetben azokat az ítéleteket hirdeti meg, amelyek Izraelre, Júda népére és az ellenséges népekre is bekövetkezik, amelynek eszköze a babiloni sereg. Midőn viszont bekövetkezik ez az ítélet, elpusztul Jeruzsálem, a templom, a 33. résztől kezdődően üdvígéretet fogalmaz. Ítélet és kegyelem. De már az első részben, az ítéletes próféciáiban is mindig felragyog a kegyelem.
Az a fontos, hogy a próféta, aki szintén fogolyként van a Kebár folyó mellett, együtt szenved népe foglyaival, még ha nem is követett el semmi bűnt. Együtt kell szenvednie népével, vállalnia kell a fogoly sorsot. Ráadásul fogolytársai továbbra is keményszívűek maradtak. A fogság nehézségei között, vagy éppen azok ellenére is, kemények maradtak és nem hallgattak Isten igéjére. Ezékiel beszélt ott is és üzeneteket kellett küldeni Jeruzsálembe is, de mindhiába, mert nem hallgattak a szavára, még az utolsó pillanatokban is az a hiú remény volt bennük, hogy bizonyára a templom nem pusztulhat el.
A próféta igehirdetésnek részévé válik azonban az ő személyes sorsa is, erről híres nagyon az ő személye. Az előző részekben derül ki, hogy az egyik helyzetben téglára kellett rávésnie Jeruzsálem vázlatos rajzát és egyfajta játék módján ostromolni kellett. Más alkalommal először hosszú ideig a baloldalán kellett feküdnie, majd a jobb oldalán, jelezve ezzel, hogy így viseli a Júda és Izrael népére váró terheket, a bűnhődés következményét. Aztán olyan eledelt kellett ennie, amit a fogságba kerüléskor eszik Jeruzsálem azon népe, akik nem pusztultak el, hanem fogságba kerültek. Ott hangzik el az a parancs, hogy emberi ganéjon süsd meg a kenyeredet. A próféta kérésére azonban Isten megváltoztatja ezt és nem kell ilyen tisztátalan módon ennie. Személyes sorsa tehát különböző jelképes cselekedetek folytán részévé vált a prófétai igehirdetésnek.
Most azonban, mivel rendkívüli az esemény, hiszen Jeruzsálemet körbevették az ellenséges seregek, rendkívüli a személyes sorsvállalása is. Ehhez a rendkívüli eseményhez kapcsolódóan kell beszélnie. Időszámítás előtt 598-at írunk, amikor elkezdődött Jeruzsálem ostroma. Eddig is figyelmeztetett ő, és jelképes cselekedeteket hajtott végre, most azonban bekövetkezett az, amire már figyelmeztetett, jött az ellenséges sereg. A nép azonban még mindig azt hitte, hogy bár már ott van az ellenség, de nem fog a város elpusztulni, bevehetetlen, hiszen ott van az Úr temploma, szemük gyönyörűsége. Ezért ezt a hamis reményt kellett lelepleznie és meghirdetni, hogy az a tény, hogy Jeruzsálemet körbevette az ellenséges sereg, az isteni ítéletet jelzi. Közel van a végső pusztulás. Ebben a rendkívüli helyzetben kellett azt a rendkívüli sorsot átélnie a prófétának, amiről olvastunk. Nem gyászolhatta a kor szokása szerint halott feleségét, jelezve, hogy Júda népe sem gyászolhat majd a korszak szokásai szerint, amikor elpusztul a város. Ő sem sirathatja feleségét, Jeruzsálem népe sem sirathatja a fővárost és a templom elestét.
Az Úr szolgájának a személyes sorsa mindig részese és része igehirdetésének. A hirdetett ige mellett már az ószövetségben is beszédessé vált a megélt ige. Isten kezében nemcsak a próféta igehirdetése az eszköz, hanem az ő egész lénye, életsorsa. Ez annyira igaz, hogy még a családi élete, házassága is részévé válik ennek.
A presbiterekről adott jellemzésnél többször hangsúlyozza a Szentírás, hogy azok ne csak feddhetetlenek legyenek, egyfeleségűek, hanem akik a saját családjukra is gondot viselnek. A hívő ember családi élete is beszédes.
A mai ige fényében fontos üzenetértéke van az Ef 5,20 verssel kezdődő szakasznak gyönyörű képet mutat be a házasságról. Amilyen módon szereti a feleség férjét, olyan módon szereti Isten népe mennyei urát. És amilyen módon szeretnie kell a férjnek társát, olyan módon szereti a mennyei vőlegény az ő egyházát. A házasság szeretetkapcsolata kiábrázolja az Isten szeretetét, a mennyei vőlegény érzéseit, akaratát, egész lényét. Ha valaki tehát lát egy keresztény házaspárt, az láthatja, hogy ilyen az Isten szeretete. Nemcsak szavakban kimondva, hanem az életet látva, mert a prófétai életsors ugyanúgy eszköz Isten kezében, mint a prófétai bizonyságtétel. Ez ma minden hívőre vonatkozik, nemcsak a lelkészre, a presbiterre, a gyülekezeti munkásra, hanem minden hívőre, hogy az élete is beszél. Annyira, hogy amennyiben házas, a házassága, meg a családi élete is.
A bajok idején is igaz ez. A legnagyobb szenvedések között is bizonyságot tesz a család, illetve a házastársak.
A mi időszakunkból egyetlen példára szeretnék utalni. Tudjuk, hogy nagyon sokan, lelkészek, evangélizátorok, gyülekezeti munkások kerültek börtönbe a régi rendszerben a hitükért és legtöbb esetben otthon maradt az asszony több gyermekkel, úgyhogy őket is megvetette az akkori államvezetés, nem kaptak semmilyen segélyt. Nyomorúságos sorsa volt a börtönben lévő apának, férjnek, s hasonló nyomorúságot kellett átélnie társának és az egész családnak. A nehéz napok ellenére is a hívő életén látszik, hogy ő Istent követi és beszél a szeretete.
Ezékiel életében ez abban látszott, hogy nem egyedül volt a fogságban, hanem ott volt vele szeretett felesége is. Boldog házasságban éltek, Ezékiel nem kívánta felesége halálát. Az a legszörnyűbb, ha egy férj eljut odáig, hogy bárcsak meghalna már a társa. Ezékiel felesége szemei gyönyörűsége, olyan feleség volt, aki a fogság idején, a bajok idején is hűséges társa volt férjének, a prófétai küldetésben pedig munkatársa. Kedves, becses, derék asszony, akinek istenfélelme és becsületessége éppen abban látható, hogy Isten kijelenti előre az ő életsorsát is. Az tény, hogy Ezékiel a népnek elmondta, hogy mit mondott neki Isten azon a reggelen, ebből következtethető, hogy a felesége elől sem titkolta el. Férjével együtt hirdeti az igét, életével. Azt nem olvassuk, hogy a szavaival prófétált volna, de ott volt férje mögött és a házasságuk is példamutató lehetett a fogság nehézségei, testi, lelki terhei között. Biztos, hogy az Úr igéje ennek az asszonynak is ugyanolyan méz lehetett, mint ahogy Ezékielnek. Emlékszünk amikor a prófétai elhívást kapta, meg kellett ennie jelképes módon a tekercset, amit édes mézként érzett a szájában, de mivel a tartalma ítélet volt, a gyomrában keserűnek érezte. Ez azt jelentette, hogy kedvessége az Úré, de mivel ítéletet hirdet, ezért nehéz is.
Fontos azt aláhúzni, hogy a mostani történet azzal kezdődött: "és lőn az Úr beszéde hozzám". Ha csak ennyi lenne a történetben, akkor arra gondolnánk, hogy milyen kiváltság, Ezékiel megint hallja az Úr szavát, szól az Isten, nem hallgat, megint megbízatása lesz, vagy lehet, hogy neki szól valami vigasztaló üzenet a bajok között. Az Úr beszéde Ezékiel számára most is édes méz. Nekünk viszont, akik olvassuk a Bibliát, az utána következők miatt megrendül a lelkünk. Hogy lehet édes méz az az ige, ami utána elhangzik, mert a tartalma ennek a kijelentésnek az: "íme én elveszem tőled szemeid gyönyörűségét hirtelen halállal, ne sírj, s ne jajgass, se könnyed ne hulljon."
Jellemző, hogy a megszólítás után azt mondja: ímé. Ez az a bizonyos Károli-féle fordítási kifejezés, ami azt jelzi, hogy valami rendkívüli dolog történik. Isten hatalmas cselekedeteit vezeti be ez a szócska. Íme, lásd meg, lássátok! Elveszem tőled szemei gyönyörűségét, ez felesége egyértelmű halálát jelenti, amint kiderül a folytatásból. Isten kijelenti neki, hogy meghal a felesége.
Fontos látni az is, hogy hirtelen halállal. Az ősi szövegben olyan szó szerepel, ami más helyen az Isten csapását, pusztító hatalmát és erejét jelzi. A hirtelen halál, ami azért következik be, mert az Isten tesz valamit. Tragédia tehát, sorscsapás. Meghal a felesége, s nem sirathatja a kor szokása szerint. Azt olvassuk, hogy amikor Ezékiel ezt meghallotta, elmondta a népnek: "Szólék a néphez és estére meghalt a feleségem és úgy cselekedtem reggel amint meg volt hagyva nekem."
Talán azt hihetnénk, hogy Ezékiel beleőrült abba, ami történt, mert azt látjuk, hogy szinte kőszívvel rendelkezik, mindent úgy tesz, ahogy kell. Pedig a felesége halt meg. Biztos, hogy Ezékiel egész személye valami olyasmit sugárzott felesége halála után, ami meglepte a fogolytársakat, akikhez szólnia kellett. Meg is kérdezték tőle, hogy mit akar mondani, hiszen addig is azt tapasztalták, hogy amikor Ezékiel különös dolgokat csinált, annak általában jelentése volt. És furcsán viselkedik akkor is, amikor nem gyászolja feleségét.
Micsoda hitbeli bizalom és lelkierő lehetett a prófétában és a feleségében. Azt tudjuk, hogy a kijelentést elmondja a népnek, ebből következtethető, hogy felesége is megtudta és este meghalt az asszony hirtelen halállal, váratlanul. Milyen bizalom lehetett mindkettőjükben, hogy Isten ezt jónak látta kijelenteni.
Amikor emberi ganéjon kellett volna főznie a prófétának, akkor el kezdett vehemensen könyörögni Istenhez, hogy Uram, én soha sem tettem semmilyen tisztátalant, kérlek ne kelljen ezt tennem. Akkor Isten azt válaszolta, hogy jó, megengedem neked. Itt viszont nem olvassuk, hogy könyörögtek volna azért, hogy ne tegye meg Isten. Vállalják mindazt, amit ott Isten igéje elmondott, szó nélkül cselekszenek.
Ezékiel, mint Isten prófétája jól tudta azt, amit elvileg mi is tudunk, csak amikor ilyen helyzetbe kerülünk, nehezebb elfogadni, hogy valóban a saját és társunk élete is az Úr kezében van, és a meghalása is. A Róm 14,7-8 így szól: "Mert közülünk senki sem él önmagának, és senki sem hal önmagának, mert ha élünk, az Úrnak élünk, ha meghalunk, az Úrnak halunk meg. Azért akár éljünk, akár haljunk, az Úréi vagyunk."
Ezékiel tudta, hogy felesége az Úré, és a felesége halála is az Úré, annyira, hogy itt Isten cselekedett: "Elveszem tőled szemed gyönyörűségét." Ezzel a hittel kellett, hogy rábízza társát is Istenre. Társa meghalása hirtelen következett be, de ez a váratlan halál mégiscsak az Úrnak végzett szolgálat része volt.
Pál a 2Tim 4-ben a saját halálát így jellemzi: "szolgálatomat elvégeztem" és készül meghalni. A meghalás is Istennek végzett szolgálat. Ezékiel esetében annyira igaz ez, hogy felesége halála is kapcsolódott a személyes sorsa révén az igehirdetéshez. Az Úrra mutatott ez a halál és az, ahogyan a próféta megélte a gyászt. Nála nincs nyoma Jób feleségének az a bizonyos javaslata, aki már nem bírta tovább, aki azzal szembesült, hogy nemcsak mindent elvesztettek, beleértve gyerekeiket is, hanem még Jób is beteg lett. Akkor azt tanácsolta férjének, hogy tagadja meg Istent és azután haljon meg. Jób erre azt válaszolta, hogy ha már elvettük a jót Istentől, a rosszat nem vennénk el? Az is az Úrtól van. A saját betegsége előtti állapotában, pedig azt mondta: "az Úr adta, az Úr vette el, áldott legyen az Úr neve."
Jób is olyan volt, mint Ezékiel és felesége, ha az Úrnak tetszik elvenni a társat, ő az Úr. Ezékiel és az asszony azon a napon egyforma engedelmességgel cselekszik, ahogyan Ábrahám tette Izsákkal. Ábrahám sem szólt semmit, reggel felkelt, a szamarat megpakolta fával és Izsákkal együtt elindultak. Akkor, ott Izsáknak nem kellett meghalnia, Ábrahám szemefénye életben maradhatott, Ezékielnek viszont azon az estén felesége szemét le kellett csuknia, de Ezékiel és a társa maximálisan engedelmes.
A megélt ige ma is csak úgy lehet igaz, és csak úgy lehet igehirdetésünk része, hogyha ott van mellette az is, hogy nemcsak tudjuk és mondjuk, hanem engedelmesen éljük. Engedelmeskedni, engedelmeskedni, engedelmeskedni! Akkor is, ha nem tudjuk, hogy mi miért történik, mert nem a miért a kérdés, hanem mindig az a döntő, amit Isten mond, kijelent és kijelentett.
Magam is voltam már úgy, hogy szüleim nagyon betegek lettek, megrendült a bizalmam, különösen amikor édesanyám lett beteg. Akkor csak az az ige segített, amit Isten akkor engedett megérteni, amíg az nem jött, addig teljesen magam alatt voltam én, mert elnyomott az egész helyzet súlya. De mihelyst el kezdtem az igére figyelni, s azon keresztül a mennyei Atyára, akkor már nem a tragédia volt a központban, hanem az Isten személye és szava.
A hívő ember még a tragédiák közepette is Isten gyermeke marad. Sőt Isten gyermeke akkor is eszköz. Lehet, hogy nem értjük, hogy mi Isten célja, de hogy célja van, azt sok helyen meg is ígérte. Mi mindig Isten szeretete fényében tekinthetünk a legsúlyosabb csapások idején is, ő mindig gondviselő Isten marad, szerető mennyei Atya. Végső soron neki nagy tervei vannak a legnagyobb csapások idején is. Amíg az embernek nincsen házastársa, addig még könnyebben is beszélhet, mert a házasok biztosan érzik, hogy inkább ők szenvedjenek, ne a társ. Aki a szeme gyönyörűségénél is jobban szereti az Istent, az tudja, hogyha a társát veszi el, legyen meg az ő akarata; neki biztosan célja van az ő gyermeke életével.
A felolvasott igerészben kétszer hangzik el a csodajel kifejezés, lehetne úgy is fordítani, hogy példa, intőjel. Akkor, amikor a próféta elmondja a népnek, és akkor, amikor Isten a prófétához szól. Mindaz, ami történt a személyes sors és az igehirdetés, Isten kezében arra volt eszköz, hogy intőjel, példa legyen a nép személyes sorsa számára, hogy amikor majd elpusztul Jeruzsálem, a templomot lerombolják, akkor a nép átélje ugyanazt, amit a prófétának akkor kellett, amikor meghalt a felesége. Nem sírhatnak, nem gyászolhatnak a kor szokása szerint, "elsorvadnak a bűneik miatt" - az új fordítás szerint -, sóhajtoznak egymás között, amikor majd az ítélet utoléri őket, akkor nem tudnak még sírni sem, annyira maguk alá kerülnek, átérzik az ítélet súlyát, bűneik következményeit. Az egész helyzet alatt nem tudnak gyászolni majd. Át kell élniük a fogság nyomorúságát, rá kell majd arra döbbenniük, hogy minden hiú remény szertefoszlott, eljött az ítélet, s ebben az ítéletben az Úr az Isten, ő ítéli a népet. Jogosan, mert keményszívűek maradtak minden bűnükben.
Ahogy Ezékiel nem gyászolhatta feleségét, csaknem három esztendő múlva Júda népe, Jeruzsálem népe sem gyászolhat. Itt akkor hangzott el a kijelentés, amikor elkezdődött az ostrom, ilyen szempontból a beteljesedés még hátra volt, de már akkor ott Ezékiel sorsa jelzett valamit. Ami meg azután bekövetkezett, és akkor erre a rendkívüli eseményre biztosan emlékeztek a Kebár folyó mellett lakó Izraeliek is. Ezékiel gyásza biztosan megmaradt az emlékeikben.
Az első példa az ostrom kezdete eseményeihez kapcsolódik, a második pedig intőjelként arra az eseményre, amely majd bekövetkezik. Látható tehát, hogy az egész történet a kegyelem fényében zajlik. Az a tény, hogy Isten a prófétán keresztül példát ad, jelzi, hogy ő kegyelmes Isten. Azért adja a példát, hogy még a legvégső ítéletnél is a nép észhez térjen, rádöbbenjen a sorsára, és Isten megtérésre vezethesse őket.
A második csodajel, példa abban a szövegkörnyezetben szerepel, amikor kiderül, hogy a próféta egészen addig, amíg Jeruzsálem elveszte be nem következik, addig néma kellett maradjon Izraellel kapcsolatban. A prófétának ez volt az utolsó ítélet hirdetése, felesége halála és az ahhoz kapcsolódó minden esemény. Ettől kezdve már csak más népekkel kapcsolatban mondott próféciákat. Némának kellett maradnia a társai között. Ebből az következik, hogy hiába kérték, hogy mondjon további próféciákat, legfeljebb azt mondhatta, hogy nem, az Isten neki ezt parancsolta. Amikor viszont jött a hírvivő, aki Jeruzsálem pusztulásából megmenekült, és a próféta megtudta ezt, akkor viszont azonnal szólt a néphez. Ez az igehirdetés már nem ítélethirdetés volt, hanem üdvígéret (Ez 33), elkezdett vigasztalni, bátorítani, kegyelmes Istenre mutatni.
A felesége halála kapcsán is, és az akkor neki elmondottak, azt jelezték, hogy ítél az Isten és eljön a végső ítélet, de ott a kegyelem. Hogyan lehetett ez az intőjel kegyelemhirdető? Úgy, hogy Isten elmondja, hogy az egésznek a célja az, hogy megismerjék, hogy az Úr az Isten.
Mindaz azért történt, ami végbement, hogy az ítéletben szenvedő felismerje, hogy az Úr az Isten. Ő az, aki ítélte Jeruzsálemet, de a népet nem pusztítja el. Végső az ítélet, a város pusztul, sokan meghaltak, a gyerekek, unokák is, de az ítéletben ott ragyogott a kegyelem, hogy a babiloni fogság ítélete azért történt, hogy az istentelen nép térjen végre észhez, s az ítélet nyomorúsága között térjen vissza Istenéhez. Ezékiel próféciái ezért hirdettek kegyelmet, vigasztalást.
A felesége halála, mint személyes sors, már előre jelezte ezt, az is példa volt. Be sem következett az, amiről neki kemény módon példálóznia kellett, mint Isten eszköze, de már az is hirdette a kegyelmet.
Ezékielnek is tudatosítania kellett - ezért hozzá is szólt a második példa -, hogy megismerjék, hogy az Úr az Isten. Ezékiel csak ezért tudta feleségét így gyászolni, mert ő az Úrra, Jahvéra nézett. Jahve azt jelenti, hogy ő a szabadító Isten. Már a név maga is jelezte, hogy milyen Júda Istene. Ha kell ítél, de még akkor is ott a kegyelem. Ezékielnek így vigasztalás gyászában Isten jelenléte és minden szava. Ő is egyre mélyebben megismerte Istent.
Aki közülünk már volt tragédiában, gyászolnia kellett talán ilyen kemény módon, és hittel gyászolt, az tudja, hogy a legnagyobb tragédiákban is át lehet élni Isten közelségét, szeretetét, irgalmát. Ezékiel hite is megerősödött, ezért tudta azután erősíteni a bajban levő népet. Az Urat megismertetni csak az tudja közöttünk is, aki megismerte és megismeri az Urat, ha kell, a legnagyobb csapások idején is.
Jézus Krisztus semmiképpen sem hagyható ki e történet üzenetéből. Az Újszövetség szerint ő is jel, hatalmas jel, ő maga halt meg. Ő a mennyei Atya gyönyörűsége volt és ő is meghalt, elhagyta őt az Isten. Így lett Szabadító, Megváltó az Úr. Mindez azért, hogy az ítéletben ott legyen a kegyelem. Hogy a mi bűnös életünk, elítéltetésünk, kárhozatunk a kegyelem fényébe állíttassék. Hogy mi is elmondhassuk hittel, az Úr az Isten, az én Istenem.
Imádkozzunk!
Mennyei Édesatyánk, megvalljuk neked alázattal, hogy akik nehéz terheket hordoztunk, vagy még mindig hordozunk, nem olyan egyszerű elfogadnunk, elhinni azt, hogy te akkor is kegyelmes Isten vagy, te vagy az Úr, amikor tragédiák, csapások érnek. Köszönjük Urunk, hogy te így jelented ki magadat nekünk mégis. Szeretnénk ennek a fényében reád tekinteni hittel, valóban félretéve minden akadályt, megkörnyékező bűnt.
Köszönjük, hogy a te kegyelmedet nemcsak Ezékiel és felesége személyes életsorsában láthatjuk, hanem Jézus Krisztusra is nézhetünk most is. Arra kérünk, segíts nekünk így élnünk és bizonyságot tennünk nemcsak szavakban, hanem az életünkkel is. Köszönjük neked a segítőtársat, a férjünket, feleségünket. Köszönjük, hogyha olyan házasságban élhetnek, amely valóban a te isteni szeretetedet ábrázolja ki. Kérünk téged ott, ahol bajok vannak, te adj gyógyulást, hadd lehessen igaz gyülekezetünk minden házasságára, hogy mindkét fél számára szeme gyönyörűsége a másik.
Add, hogy ilyen házasságra vágyódjanak ifjaink, könyörülj meg rajtunk, mert ez is egyedül a te kegyelmed által lehet. Segíts nekünk abban, hogy mindenek fölött téged szeressünk a legjobban.
Könyörülj rajtunk hogy te lehess a legfontosabb személy életünkben, a bajok idején is tudjunk hűségesen megállni melletted. A legistentelenebb emberek között, ellenségeink, ellenfeleink között is segíts képviselni a te szerető kegyelmedet, ha kell beszélni az ítéletről, de a kegyelem fényében. Segítsd meg azokat, akik most hordoznak nehéz, talán tragikus helyzetet. Legyél azokkal, akik kórházba kerültek, akik műtét előtt állnak. Segítsd azokat, akik gyászolnak, add a te vigasztalásod mindannyiunknak. Te legyél az érettségiző fiatalokkal, vizsgára készülőkkel, segítsd őket kegyelmedből.
Könyörülj meg magyar népünkön. Megvalljuk bűnbánattal, van miért ítélned bennünket, de kérünk, hogy kegyelmed áraszd ki ránk. Könyörgünk a nép vezetőiért, add, hogy lehessen békés és nyugodt élete népünknek. Kérünk, hogy a választásokra készülve ne az ellenségeskedés, pártoskodás legyen a jellemző, hanem hadd lehessenek népünknek az Unióban is olyan megbízott vezetői, akik a keresztény értékeket képviselik. Kegyelmedért hallgasd meg könyörgésünket.
Ámen.