PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK

Pasarét, 2004. március 25. (csütörtök) Cseri Kálmán

"SZENVEDVÉN NEM FENYEGETŐZÖTT"

Alapige: Lk 20,20-26

---

Imádkozzunk!

Mennyei Édesatyánk, egyedül te látod, hogy mi van most a szívünkben. Úgy szeretnénk, ha csakugyan boldog hálaének lenne benne, de ehelyett sokszor fáradtság, keserűség, félelem, szorongás, büszkeség vagy kétségbeesés van benne. Szeretnénk most úgy eléd állni, hogy cseréld ki a szívünk tartalmát. Mindaz, ami nem méltó a tieidhez, mindaz, ami megnyomorít minket hadd maradjon itt. Köszönjük, hogy neked átadhatjuk ezeket, és te megtölthetsz minket boldog hálaénekkel.

Egyelőre még itt küszködünk feladataink, szükségeink, kudarcaink, bűneink között, de köszönjük, Urunk, hogy máris felemeled a tekintetünket, és arról énekelhettünk, hogy milyen lesz az az üdv, amikor fenn az ég honában, hófehér ruhában dicsőíthetünk majd téged.

Segíts, hogy miközben itt kell küszködnünk, soha ne felejtsük el, hogy hova vezet az az út, amelyikre te elhívtál. Segíts megmaradni ezen az egyetlen úton, amelyik az életre visz. És ebben a halálerőktől áthatott világban is hadd legyen bennünk egyre gazdagabb az az új élet, aki te magad vagy, Jézus Krisztus.

Kérünk, ezt erősítsd meg most is bennünk. Segíts rád figyelni, segíts tanulni, és azokat az ajándékokat, amiket mostanra készítettél nekünk, boldog hittel elfogadni.

Ámen.

---

Igehirdetés

Hála Istennek, sokan olvassuk naponta a Szentírást a kalauz szerint, azért ragaszkodunk mi is olykor az éppen olvasott részekhez. Ebben a fejezetben egymás után olvastunk most az elmúlt napokban olyan történeteket, ahol Jézust támadták.

Ahogy közeledett a passióhoz, a kereszthalál időpontjához, úgy sűrűsödtek az ellene intézett támadások. Ez a 20. rész egészen különös fejezet, mert azt írja le szinte naplószerűen, hogy minden politikai párt és vallási irányzat támadást intézett Jézus ellen. Össztűz alá kerül a Megváltó. Minden oldalról lőnek rá, ok nélkül támadják. A Cselekedetek Könyve így summázta Jézus földi életét: "Széjjeljárt, jót tévén," - és aki mindenkivel jót tett, arra most mindenki tüzet nyit.

Hogyan viselte Jézus ezt a nehéz helyzetet? Hogyan segíthet nekünk, hogy hozzá hasonlóan viselkedjük a támadások idején?

Minket is érnek támadások, rólunk is mondanak csúnyákat hátunk mögött vagy a szemünkbe. Rágalmaznak, néha olyan vádakkal illetnek, hogy az ember esze megáll és hirtelen védekezni sem tud, mert nemcsak hogy nem tett olyat, - eszébe sem jutott, hogy olyat lehetne tenni. Sokszor azoknak a részéről érnek minket ilyen alattomos támadások, akik közel állnak hozzánk. Olyan oldalról lőnek és rúgnak, ahonnan végképp nem vártuk volna, úgy, ahogyan az 55. zsoltárban panaszolja a zsoltáros: az én kenyeres pajtásom, akivel naponta együtt voltam, az szúrt hátba és az rontja a hitelemet mások előtt.

Mit csinál ilyenkor Isten gyermeke?

Gyakran rosszul reagálunk. Olyan gyönyörűen tündöklik a mi Megváltónk személyisége itt a támadások kereszttüzében is. Tanuljunk Jézustól elszenvedni efféle viszontagságokat is.

1. Azt nézzük meg először ennek az egész fejezetnek az alapján, hogy milyen közegben dolgozott Jézus, amikor itt volt. Ezt színesen elénk adja a Szentírás. Azután hogyan viselkedett ő ezek között a méltatlan támadások között? Végül: milyen segítséget adhat ez nekünk, hátha másként hordoznánk ezeket a kellemetlenségeket.

Azt olvastuk az első versben, hogy "Ezután állandóan szemmel tartották őt, és kémeket küldtek utána. Azok igazaknak tettették magukat, hogy Jézust a saját szavaival fogják meg, és átadhassák a hatóságnak, és a helytartó hatalmának."

Van ennek egy felszínes értelme, amin mindenki felháborodhat, nekünk azonban látnunk kell, hogy mi van a mélyén. Ötszörös gonoszság van ebben az egyetlen mondatban. Állandóan szemmel tartják Jézust. Spicliket küldenek utána a Jeruzsálemi központból. Besúgókat, kémeket, akiknek jelenteniük kell azt, ami nem tetszik nekik. Ezek igazaknak tettették magukat. Tehát úgy férkőztek a közelében, mintha áhítatos hallgatói lennének. Mintha azért lennének ott, mert tanulni akarnak tőle. Mintha ezek valóságos kérdések lennének, amikre őket érdekli Jézus válasza, holott nem ez volt a céljuk, hanem hogy megfogják Őt, miközben beszél, hogy átadhassák a hatóságnak. Vagyis a végső cél: Jézus megölése.

Tele van az egész hazugsággal, képmutatással. Igazaknak tettették magukat. Kémek, akik érdeklődő hallgatókként tűnnek ott fel, de a cél Jézus megölése. Ez van a mélyén. Kiről mondta Jézus, hogy hazug és hazugság atyja, és emberölő volt kezdettől fogva? (Jn 8,44). Az ördögnek a két alapvető tulajdonságát fogalmazta itt meg Jézus.

Ezek a szerencsétlenek az ördög eszközei. Ez nem kisebbíti a felelősségüket és nem menti fel őket ez alól a gyalázatos bűn alól, amit Jézussal szemben elkövettek, de nem maguktól teszik, hanem a sötétség fejedelme mozgatja őket. Itt iszonyatosan kiélesedett szellemi harcról van szó. Jézus járja és végigjárja az Atya útját, az engedelmesség útját, ami a keresztre vezet, közben az ősellenség megpróbálja Őt még az utolsó pillanatokban is letéríteni onnan. Erre felhasznál mindent.

Jézus tudja, hogy miért jött. Ő világosan látja a küldetését, a célját és nem lehet Őt megingatni és letéríteni, de sokat lehet neki kellemetlenkedni és ártani. Egyelőre csak zárójelben jegyzem meg, hogy fontos, hogy mi is lássuk azt az utat, amelyiken, ha elindultunk Jézus után, követjük Őt, és azt a célt, ahova ez vezet, és vegyük tudomásul, hogy erről az ellenség szakadatlanul le akar téríteni, - de ne lehessen minket se megingatni, se letéríteni.

Nemcsak áhítatos, nyitott szívű hallgatói voltak Jézusnak abban a tömegben, amely rendszeresen követte és kísérte Őt, hanem ott voltak azok is, akik már elhatározták az Ő halálát. Teljesen mindegy, mit mond, mit tesz, mit nem tesz, - meg kell ölni! Erre azóta is sok példa volt a történelemben. Megfizetnek embereket, akik leutaznak vidékre, akik követik őt, veszik a fáradságot, hogy ahol lehet, belekössenek, és szaporodnak Jézusnak a "bűnei". Ezt mondta, ezt tette, szombat napon tette, hogy azután elhangozhassék majd kórusban: méltó a halálra.

Ennek az előkészítése folyik itt. Képzeljük ezt el, hogy milyen lehetett ilyen miliőben dolgozni. Hogyan lehet ilyen embereket tanítani? Honnan vett Ő erőt, hogy ezeknek a kérdéseire is csendesen, szelíden válaszolt, mintha tényleg komolyan kérdezték volna. Felhasználja ezeket az alkalmakat is arra, hogy örök igazságokat tanítson. A mai napig itt ragyognak az Ő világos, isteni gondolatai, miközben alantas indokkal feltett ravasz, gonosz, gyilkos kérdésekre válaszol. Majd látni fogjuk, honnan volt ehhez neki ereje.

Vegyük sorba ezt a fejezetet, mert ezzel egy kicsit tanulunk is. Itt van előttünk a Jézus korabeli politikai pártok és vallási irányzatok palettája.

Kezdi a Nagytanács, ami a népnek a legfőbb törvényhozó és vallási testülete volt. A fejezet elején ezt olvassuk: "Mondd meg nekünk, milyen hatalommal cselekszed ezeket, vagy ki adta neked ezt a hatalmat?"

Azért ravasz kérdés ez, mert ha Jézus azt mondja, amit már mondott egyébként nekik, csak elengedték a fülük mellett, hogy Istentől kapott hatalommal, akkor istenkáromló, méltó a halálra. Ha azt mondja, a maga nevében cselekszi ezeket, akkor vallási szélhámos, megint csak méltó a halálra. Tehát egy olyan ártatlannak látszó kérdés, amire csak rosszul lehet felelni. Akármit mond rá, mehet a jelentés, hogy szaporítja a "bűneit".

Ebben az egy esetben Jézus nem mond rá semmit, hanem visszakérdez: Én is kérdezek előbb tőletek valamit, aztán, ha feleltek, majd válaszolok. Keresztelő János Istentől jött, vagy magánvállalkozás volt, amit csinált? Ti hogyan ítélitek meg? S olyan jellemző, hogy a nép vallási vezetői félrevonulnak és tanácskoznak. Ha azt mondjuk: Istentől jött, akkor azt fogja kérdezni, miért nem hittetek neki. Ha azt mondjuk: magától csinálta, amit tett, akkor meg a nép megkövez minket, mert a nép Jánost Isten prófétájának tartja.

Figyeljük? Nem az a fontos, mi az igazság, nem azt akarják mondani, amit gondolnak. Nincs se világos látás, se bátor állásfoglalás, hanem ha ezt mondjuk, ha azt mondjuk... mi lesz a következménye? Melyik jár kisebb veszéllyel, kockázattal? Teljesen mindegy, hol van az igazság. Ők nem az igazságot akarják megismerni és vállalni, kimondani, mint Jézus, hanem minél kisebb felelősséget vállalni. Ez a lelkület veszi körül az Úr Jézust.

Végül is nem tudják eldönteni. Jönnek és jelentik: nem tudjuk. A nép vallási vezetői nem tudják, hogy annak a kornak a legnagyobb prófétája ki lehetett. És itt, ebben az egy esetben erre Jézus is azt mondja: "Én sem mondom meg nektek, milyen hatalommal cselekszem ezeket." Ez nem jött be, a Nagytanács tehát elvonul.

Akkor következik az a jelenet, amit az imént olvastunk, hogy hozzá jöttek a farizeusok és a Heródes pártiak. Itt megáll már az, aki ismeri a kort, mert ezek egymással ellentétben álltak. A farizeusok enyhén, de határozott nacionalisták voltak, a Heródes pártiak pedig kiegyezés pártiak voltak. Ők sem örültek a rómaiak jelenlétének, de azt mondták: ez van, ezzel kell kiegyezni, ezen belül kell valahogy boldogulni. Ők barátkoztak a rómaiakkal. Ha nem volt muszáj, nem szolgálták ki őket, de ha muszáj volt, morgás nélkül kiszolgálták őket. Kölcsönösen megvetették egymást. A farizeusok megalkuvóknak tekintették a Heródes pártiakat, a Heródes pártiak pedig fanatikusoknak a farizeusokat. Milyen érdekes! Itt együtt mennek, kéz a kézben.

Ugyanaz történik, ami nagypénteken, amikor Heródes és Pilátus, akik utálták egymást, kezet fogtak Jézus ellen Jézus feje felett. A Jézus elleni egységfront tömöríti az egymással ellenkező embereket és gondolkozásokat is.

Ezek jönnek tehát és azt kérdezik: "Szabad-e a császárnak adót fizetnünk, vagy nem?" Krisztus után 5-ben rendelte el a római császár az úgynevezett fejadót. Mindenkinek adót kellett fizetnie csak azért, mert létezett. Ez sértette az izráeliek büszkeségét, nemzeti szeretetét, hovatartozását. Ez a kérdés megint olyan, hogy csak rosszul lehet rá válaszolni. Mert ha azt mondja: szabad, akkor nem jó hazafi. Akkor szembekerül a néppel, a népet pedig fel lehet lázítani Jézus ellen. Látjátok, milyen, és ezt hallgatjátok ti, és ezt tisztelitek? Lehet az az Istentől, aki nem szereti népünket, hanem a rómaiakat szereti? Ha azt mondja: nem szabad, akkor ez főbenjáró politikai bűn. Fel lehet jelenteni a római hatóságnál. Na, Jézus, most mit mondasz?

Azt olvassuk itt: "Jézus pedig látván az ő álnokságukat." Ő nemcsak azt látta, ami a szeme előtt volt, és nemcsak azt hallotta, amit mondtak, hanem azt is látta, mi volt a szavak mögött és milyen szándék. Azt mondja: mutassatok egy pénzt, mert azzal fizetjük az adót. S hogyhogy nem, van náluk pénz. Olyan pénz, amin a császár képe van. Kis bálványt hordtok a zsebetekben, miközben játsszátok az eszeteket, hogy milyen hazafiak vagytok? De érdekes! Mindenkinek a zsebében van egy ilyen pénz.

Mi van a pénzen? - kérdezi. Hát a császár képe, aki verette a pénzt, meg egy felirat is. És ez a császár magát isteni császárnak nevezte. Tehát egy kisistent hordtok a zsebetekben. Jártok azokon az utakon, amiket ez a császár építtetett, használjátok azokat a hidakat, amiket ő készíttetett, amikért a császár most valami adót kér. Akkor adjátok meg a császárnak, ami neki jár, de ne tekintsétek Istennek. Az imádatot, a tiszteletet csak Istennek adjátok meg, mert ti most is ezzel a büszkeséggel vagytok itt, hogy az Isten népe vagyunk. Ezért kérdés ez, hogy szabad-e a császárnak adót fizetni. Legyetek az Isten népe és imádjátok az Istent, ugyanakkor vegyétek tudomásul, hogy másnak az útjain jártok vagy más építtette azt, ezért joga van adót kérni. Van még valami probléma?

Elképednek a ravasz ellenségek. Biztosra mentek, hogy akármit felel, az rossz lesz, és erre minden egészen másként alakult. És még ők érezhetik magukat bűnösöknek. Mint ahogy azok is voltak. Anélkül, hogy Jézus erről beszélne. Ő csak a tényeket tisztázta. Ez a válasz, hogy: adjátok meg a császárnak, ami a császáré, és az Istennek, ami az Istené, ez nem valami diplomatikus, ügyes felelet, ami kitér az állásfoglalás elől, ez bátor hitvallás. Jézus, aki jó hazafi volt, számol azzal, hogy tartozunk ezzel a császárnak. De nem enged abból, hogy egyedül az Úr az Isten, és tartozunk neki az imádattal, és csak Őt imádjuk. Benne van ebben az a kimondatlan kérdés, hogy imádjátok ti az Istent? Megadjátok neki azt, ami az Istennek jár? A császárnak megadjátok, mert kénytelenek vagytok. De megadjátok az Istennek?

Ez az álnok lelkület, amivel közeledtek Jézushoz, éppen ennek a hiányára utalt: nem adják meg Istennek, ami az Istené. Ezért azután nem tudtak belekötni a szavaiba, hanem elcsodálkoztak válaszán és elhallgattak.

Akkor jön a harmadik csoport, a szadduceusok. Ők voltak a kor materialistái. Ők csak azt hitték, amit az eszével is felfoghat az ember, vagyis nem hittek semmit, amit a hitével foghat fel. Angyalok nincsenek, feltámadás nincsen. Csodák nem történnek. Mint ahogy egy mai jól nevelt materialista ember. A Bibliából csak a Mózes öt könyvét fogadták el Szentírásnak. Elég sok görög eredetű műveltségre tettek szert, amibe sok pogányos elem is belekeveredett, és ebből gyúrták össze a maguk sajátos világnézetét.

Kitalálnak egy történetet, ami éppen nem lehetetlen, de nem valószínű. Ebben a Mózes törvényeiben szereplő sógorházasság előírását használják fel. Az úgy volt, ha gyermek nélkül, utód nélkül halt meg egy férfi, akkor a feleségét feleségül kellett vennie az elhunyt testvérének, mert utód nélkül nem illik meghalni. Kell, hogy legyen gyermeke, és az az elhunyt gyermekének számított, ha ebből a házasságból gyerek született. Azt mondják: volt hét fiútestvér. A legidősebb megnősült és elég hamar meghalt úgy, hogy nem született gyermeke. Törvénytisztelők voltak, az öccse elvette az özvegyet. De az is meghalt és nem született gyermeke. És így mind a hét. És itt a végén a kérdés, (megint ilyen csúnyán mondom, mert ez olvasható ki a szavak mögül): na, Jézus, ha van feltámadás (mi tudjuk, hogy nincs), akkor melyiknek a felesége lesz a hét közül?

Jézus egy ilyen gonosz kérdésre is szelíden és türelmesen válaszol, mégpedig a saját gondolkozásmódjukon belül találja meg a választ. Ők büszkék voltak arra, hogy a Mózes öt könyvét alaposan ismerik. Azt mondja Jézus: mi van ott megírva? Ott nyilvánvalóan szó van arról, hogy lesz feltámadás. Egyben el is határolja magát Jézus itt attól a hamis feltámadáshittől, ami némelyekben élt, és ami leginkább a mohamedánizmust, az iszlámot jellemzi, hogy a mennyei lét hasonló lesz ehhez a földihez, csak sokkal szebb kiadásban. Tehát ott korlátlanul és finom gyümölcsöket ehetünk. Ott sokkal szebb nők fogják szórakoztatni a férfiakat. Volt egy ilyen hamis hiedelem. Jézus ettől elhatárolja magát. Azt mondja: lesz feltámadás, de az az élet nem olyan lesz, mint ez. Ott nem lesz jelentősége a nemiségnek. Ott már nem házasodnak, férjhez sem mennek. Ott nem számít, ki kinek a házastársa volt. Ott egészen más fog számítani.

Egyébként, hogy lesz feltámadás, az éppen a ti Bibliátokban van benne - mondja nekik -, hiszen amikor Isten bemutatkozik Mózesnek a csipkebokornál, akkor azt mondja: Én vagyok Ábrahámnak, Izsáknak és Izráelnek Istene. Ők már rég meghaltak. Na de Isten nem a halottak Istene, hanem az élőké. Tehát ezek élnek neki, és a feltámadáskor majd elő is fognak állni. Egy szomorú mondattal zárja Jézus a tanítást: ennyire nem ismeritek sem az Írásokat - amire büszkék voltak-, sem az Isten hatalmát. Nos, ők is megszégyenülve mennek el.

Ezt a beszélgetést végighallgatta egy írástudó. Az írástudók teológus-jogászok voltak, akik viszont szó szerint betéve tudták a Mózes öt könyvét, és ezt mint gyakorlati törvénykönyvet alkalmazták a hétköznapok különböző eseteire. Hozzájuk mentek tanácsért, ők döntöttek peres ügyekben. Végighallgatta ez az ember Jézus beszélgetését, és elképedt Jézusnak ezen a szellemi fölényén. Hogyan áll hozzá az ilyen ravasz kérdésekhez. Hogy megfogta őket a saját szavaikkal! Zseniális tanító ez a Jézus. Megkérdez tőle ő is valamit. Ez nem derül ki, hogy rossz szándékkal vagy őszinte érdeklődéssel.

Mester, melyik a legnagyobb parancsolat a parancsok közül? Ez meg azért volt nehéz kérdés, mert a Tízparancsolatot ebben a korban 284 parancsra és 365 tilalomra bontották fel. Ezeket nem betartani, még fejben tartani sem tudta senki. Sokat vitatkoztak azon, hogy ezek közül melyik a legfontosabb. Ha jó részét nem tudom is betartani, mi az, amit mégis muszáj, vagy érdemes. Jézus gondolkozás nélkül válaszol: az, ami meg van írva: Szeresd az Urat teljes szívedből. Szeresd felebarátodat, mint magadat. E két parancstól függ az egész törvény.

Az írástudó újabb ámulatba esik. Mester, én is így gondoltam. Mi egyetértünk. Ilyen zseniális kollegával még nem találkoztam. Akkor Jézus mond egy hűvös mondatot: Nem messze vagy az Isten országától. Vagyis kívül vagy még az Isten országán. Ugyanúgy kívül vagy, mint aki nem is ismeri az Isten parancsait. Ez nagy előny, hogy te már ismered, de az üdvösség nem bizonyos ismeretek elsajátítása. Az üdvösség egy személlyel való közösség. Látod, neked én még mindig csak Mester vagyok, kollega, akivel nagy tisztelettel beszélsz most, de én annál sokkal több vagyok. Majd ha Mester helyett azt tudod mondani: Uram, akkor lépsz be a mennyek országába. Így kívül vagy rajta, és ott fogsz elpusztulni a nagy vallásos tudományoddal együtt. Az üdvösség nem tanoknak a vallása, hanem egy személyhez való ragaszkodás. A Jézussal való közösség. Ez az ember azonban még nem ismerte Jézust.

Nos, jön a Nagytanács. Jönnek az egyébként ellenfelek, most pillanatnyilag szövetségesek, farizeusok és Heródes pártiak. Jönnek a szadduceusok, akik az eszükön keresztül engedtek be mindent az életükbe. És jön ez az írástudó is, aki már-már csodálkozik Jézus szellemi fölényén, lelki magasságain, de nem tud leborulni előtte. Támadás minden oldalról. Rosszindulat, kötekedés.

Pedig milyen igazat mondtak ezek farizeusok és Heródes pártiak! Nem tudom, feltűnt-e nekünk, csak valószínű nekik nem tűnt fel, hogy igazat mondtak, amikor azt mondják Jézusnak: "Mester, tudjuk, hogy te helyesen szólsz és tanítasz, és nem vagy személyválogató, hanem az igazsághoz ragaszkodva tanítod az Isten útját." Minden szava igaz. Jézus valóban helyesen tanított mindent. Valóban az igazsághoz ragaszkodva mutatta az Isten útját még nekik is, akiknek nem volt fülük a hallásra ott. És igaz az is, hogy nem volt személyválogató. Mindenkinek egyformán mutatta, hogy arra vezet az életre vezető út. Itt van előtted nyitva az Isten országa, de még "nem messze" vagy tőle, gyere közelebb, lépjél be.

2. Hogyan viselkedett Jézus a támadások kereszttüzében? Sok mindent lehetne erről mondani, én most a három legjellemzőbbet mondom, mert ez lesz azután segítség nekünk is.

Minden pillanatban nyilvánvaló az, hogy Ő nem egyéni vállalkozóként teszi, amit tesz, hanem küldetésben, az Atyával szoros közösségben. Neki az a fontos, hogy az Atya mivel bízta meg. Hányszor mondta: nem azt mondom, amit én akarok, hanem amit az én Atyám üzen nektek. Nem a magam akaratát cselekszem, hanem azét, aki elküldött engem. Nem a magam dicsőségét keresem, hanem azét, aki elküldött engem. Küldetésben járt, és ez emelte Őt felül ezeken az alantas indulatokon és gyilkos szándékokon. Ezért volt természetes, hogy Jézus sose sértődött meg. Mondhattak róla, amit akartak. Az egyik ránézett, a másik rá se nézett. Készek voltak tőrrel hátba döfni. Nem sértődött meg, nem neheztelt meg, nem ijedt meg, nem hagyta abba, amire az Atya küldte, mert még nem ért a végére. Ő tudta, hogy ezt be kell, és be fogja fejezni. Sokkal könnyebben átlépett ezeken a támadásokon. Mint amikor valaki egy gödrös úton megy, és az lebeg a szeme előtt, hogy meg kell érkeznie az út végére. Aztán ha nem figyel oda, még a bokája is egy kicsit megbicsaklik, vagy még vizes árkot is át kell ugrania. Sokféle akadály nehezíti az útját, de egészen másként veszi ezeket az akadályokat, ha a cél lebeg a szeme előtt. Én oda meg akarok érkezni, mert oda küldtek, ezzel bízott meg az, akit én a legjobban szeretek. Vannak gödrök, árkok, kellemetlenségek, ez úgy látszik, velejár. Jobb lenne, ha sima lenne, de nem sima. Még jobb lenne, ha gyalogolni sem kellene, hanem oda szállítanának, de nem szállítanak. Én ezt elvállaltam, és a célt nézem, meg a küldőmet.

A másik az, hogy kimondhatatlanul szerette azokat is, akik támadták. Csakugyan így, ahogyan ezek a derék hadfiak mondták: nem vagy személyválogató. Ez adott erőt ahhoz, hogy szelíden válaszoljon a gonosz kérdésre, hogy ne ugyanaz az indulat legyen benne, ami azokban volt, akik közeledtek hozzá. Hogy ne hagyja abba azt, amit az Atya parancsára elkezdett. Ez adott neki tartást, kitartást, ellenállást minden gonosszal szemben. Ez adott neki állóképességet, hogy megmaradjon azon az úton, amire Őt az Atya elküldte, mert Ő miértünk jött el ide. Válogatás nélkül. Benne vannak az ellenségek is. Ő meghalni jött el ide. Ő tudta, hogy ez az út hova vezet. Ő tudta, hogy ez még csak szerény előcsatározás, ezek apró kellemetlenségek ahhoz, amikor majd az egész emberiség bűnterhe rászakad és agyonnyomja ott a Gecsemáne-kertben meg a kereszten. De Ő azért jött, hogy ezt a terhet egészen a célig vigye. Így keresztülnézett ezeken a kellemetlenségeken, sőt szerette azokat, akik Őt elvetették.

Olyan jellemző, hogy amikor virágvasárnap végképp kiderül, hogy az Ő népe elvetette Őt mint Messiást, akkor Jézus sír. Nem dühöng, nem fenyegetőzik. Nem azt mondja, hogy megbántam, hogy elkezdtem. Tudtam én ezt előre. - Sír Jeruzsálem pusztulásán.

A harmadik, amit megfigyelhetünk Jézus harcában, hogy fegyvere mindig a Biblia. Nemcsak a Sátánnal vívott harcában volt az, aki Őt támadta a küldetése legelején. Jézus akkor is mindig így kezdte válaszát: meg van írva... és akkor jött a pontos és odaillő bibliai idézet, és ezzel be is fejezte a maga részéről; hanem a későbbi csatározások során is az ige kardja, vagy ahogy Pál apostol írja: a Lélek kardja, amely az Isten beszéde, ez volt az Ő biztos fegyvere. Ezzel aratta ezeket a fölényes győzelmeket.

3. Ha most azt kérdezzük, miben segít Ő nekünk, hogy a bennünket ért támadások közt talpon maradjunk, és tovább haladjunk előre, akkor ezt a hármat kell a szívünkbe vésni: legyen szoros közösségünk Ővele, az érettünk is meghalt, dicsőségesen feltámadott, ma is élő és uralkodó Jézus Krisztussal. Lássuk világosan, hogy mire hívott Ő el minket, mivel bízott meg, mi az a cél, ami felé segít minket, és a cél legyen fontos nekünk, meg a küldőnk. Akkor egészen más súlya lesz mindenféle kellemetlenségnek, és nem leszünk érzékenyek, meg érzékenykedők, hogy jaj hogyan nézett rám, hogy köszönt, meg nem köszönt. Kit érdekel? Van, amikor ez fontos lehet, főleg, ha az Isten dicsőségét és valakinek a becsületét érinti. Mi mindig a magunk becsületéből csinálunk nagy ügyet. Az az Ő dolga, hogy minket megvédjen. Hagyjad az igazán ítélőre - írja Pál apostol -, magatokért bosszút ne álljatok.

Szeressük azokat, akik bántanak. Erre világos parancsunk van. A Hegyi beszédben Jézus erről részletesen szól. Áldjátok azokat (jót mondjatok azokról), akik rólatok rosszat mondanak. Jót tegyetek azokkal, akik nektek ártottak. Imádkozzatok azokért, akik üldöznek. Ott a világos parancs. És az Övéi erre képesek, mert Ő képesíti a benne hívőket erre. A magunk erejéből ez nem megy. Ha meghallom a nevét, már összeugrik a gyomrom, vagy ökölbe szorul a kezem. De ha Ő él valakiben egyre hatalmasabban, akkor ha meghallom a nevét, és eszembe jut, mit tett ellenem, elkezdek imádkozni érte. Őszintén, szeretettel. Ezt el lehet kérni, ez rengeteg energiát megspórol, sok betegségtől megőriz, mert néha ebbe betegszenek bele emberek. Megtanulunk megbocsátani, keresztüllépni ezeken a bántásokon, sérelmeken. Félelmes, hogy emberek hogyan konzerválják néha a sérelmeiket, és évek, évtizedek múlva nagy átéléssel előadják, hogy mit tett valaki ellenük. Kinek használ? Mindenki csak szenved tőle. Ő is keserű, a környezete is unja.

Jézus megtanít emelkedetten elszenvedni ezeket a sérelmeket, ha tudjuk szeretni, és akarjuk szeretni az ellenséget is.

Meg kellene tanulnunk fegyverként használni a Szentírást. Nem mások ellen. Jézus soha nem mások ellen használta. Mindig másokért. Mi van megírva ezzel kapcsolatban, amit az előbb elmondtam? Ez van megírva: imádkozzatok azokért, akik ártanak nektek. Lássak munkához. Kezdjem el. Ez nem kivételes eset, mint ahogy sokan azt gondolják önmagukról, hogy ők egészen rendkívüli és egyedülálló eset. Erre is érvényes: kezdjem el, és majd meglátom, hogy az Isten békessége, amely minden értelmet felülhalad, megőrzi a szívemet.

Csak attól őrizzen meg minket Isten és óvakodjunk mi is, hogy mi kezdjünk el így kötekedni Jézussal, mint ezek az emberek. Mert erre is van ám példa a hívőknél is. Amikor valakinek az lesz, és visszatérően is az lesz a nagy problémája, hogy is kell érteni a predestinációt, meg üdvözülnek-e a pogányok, meg miért születnek sérült gyermekek, és ha az ember ilyenkor megkérdezi: mikor óhajtod abbahagyni a zugivást, ami miatt szenved az egész család, meg rámegy az egészséged is és az a kevés pénzetek? Mikor óhajtasz kibékülni azokkal, akikkel egy fedél alatt élsz? Mikor veszed már elő naponta úgy a Szentírást, hogy arra oda is figyelsz? Nem gondolod-e, hogy el kellene érni, hogy tisztátalan, szennyes pénz ne jöjjön be a házba, és tisztátalan, szennyes célokra ne menjen ki? akkor vagy meghökkennek, vagy megsértődnek az emberek.

Aztán jó, ha értjük, amennyit érthetünk a predestinációból is. Nem biztos, hogy reánk tartozik a pogányok üdvössége. De az reánk tartozik, hogy akik a családban pogányok, azokat botránkoztatjuk-e, vagy megkedveltetjük velük a Krisztussal járást. Ez reánk tartozna. Ehelyett ugyanilyen kérdéseket feltenni olyan, mint ahogy ezek az emberek Jézushoz mentek. Óvakodjunk ettől. Őszintén tegyünk fel minden kérdést a mi Urunknak, és Ő azokra válaszolni fog.

Egy jézusi mondattal hadd fejezzem be, mert úgy érzem, ebben van a használati utasítás. Azt mondja Jézus a szőlőtő példázatában: maradjatok énbennem és én tibennetek. "Maradjatok énbennem" azt jelenti: elrejtőzöm Jézusban. Tehát Ő van kívül, én belül, és ott védve vagyok. A nekem szánt ütések nagyobb részét Ő felveszi, akiben elrejtőzöm. Hozzám már csak annyi jut el, amennyire szükségem van ahhoz, hogy alázatban maradjak. Elrejtőzöm Őbenne, és ott védve vagyok ezektől a támadásoktól, ezeknek az ártó nagy részétől. Amire meg szükségem van, azt megkapom. "És én tibennetek", mondja Jézus, vagyis Ő meg legyen hatalmas énbennem. Ami azt jelenti: tudjam Őt felmutatni a környezetemnek. Hadd csodálkozzanak el: ezt az embert eddig nem ilyennek ismertem. Ez olyan Jézus-forma, olyan keresztyén ember lett.

Az, hogy mi elrejtőzünk Őbenne, minket véd meg attól, hogy feleslegesen ártsanak a támadások. Az, hogy Ő él egyre hatalmasabban mibennünk, az meg a környezetünket védi meg a bennünk levő indulatoktól és rossz reagálásoktól. Így mehetünk aztán keresztül diadalmasan mindenféle támadáson. Ha úgy érezzük, ok nélküli, méltatlan támadás között is, így érkezhetünk meg abba a célba, ahova Ő vezet minket.

Közösség Ővele, szeretni az ellenséget is, és használni az igét mint fegyvert olyan értelemben, hogy itt most mit mond az ige, mi a feladatom, mik a lehetőségeim.

---

Imádkozzunk!

Úr Jézus, dicsőítünk téged azért, mert nem sértődtél meg, nem álltál bosszút, soha nem ütöttél vissza. Köszönjük, hogy a gonosz indulatra is szelíden és alázatosan válaszoltál.

Áldunk azért, mert szenvedvén nem fenyegetőztél, szidalmaztatván viszont nem szidalmaztál.

Bocsásd meg, valahányszor mi nem így teszünk. Bocsásd meg, hogy gyűlik bennünk sokszor a tehetetlen keserűség, tervezzük a bosszút. Bocsásd meg, hogy elfolyik sok energiánk és örömünk ezeken a csapokon.

Szeretnénk megtanulni tőled, hogy te szelíd és szívből alázatos vagy, hogy így nyugalmat találjunk a lelkünknek.

Kérünk, őrizz minket olyan támadásoktól, amelyek ártanak. Segíts minden támadást úgy fogadni, hogy az hasznunkra legyen.

Köszönjük, hogy elrejtőzhetünk benned, és ott védve vagyunk. Köszönjük azt a csodát is, hogy te növekedhetsz mibennünk és felmutathatunk a világnak: így is lehet szenvedni, így is lehet megbocsátani, így is lehet az ellenséghez viszonyulni. Taníts minket erre, szeretnénk növekedni ebben. Szeretnénk egyre kisebbekké lenni, te pedig legyél egyre nagyobb az életünkben. Köszönjük, hogy ezzel nem mi áltatjuk magunkat, hanem te ígérted ennek a lehetőségét. Hadd legyen ez valóság az életünkben.

Könyörgünk most hozzád mindannyian az ellenségeinkért, ha vannak. Könyörgünk azért a szeretetért, amit te a tieidnek megadsz, még a rosszakaróik iránt is.

Ámen.