PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK

Pasarét, 2004. március 21. (vasárnap) Varga Róbert

A HŰ ÉS BÖLCS SZOLGA

Alapige: Mt 24,45-51

---

Imádkozzunk!

Istenünk, köszönjük neked azt a szeretetet és irgalmat, amivel körülveszel minket. Köszönjük azt a szeretetet és irgalmat, amivel körülveszed azokat a testvéreinket, akik az elmúlt héten álltak meg koporsó vagy urna mellett, aki gyászolnak, és talán a szívükben a szeretet mellett az a reménytelenség érzés is ott van: nagy a veszteség, és pótolhatatlan a hiány. Te pótold be az ő hiányukat, és töltsd be a szívüket tőled való szeretettel.

Így könyörgünk saját magunkért is Urunk, hogy ne elvessük a te szavadat, hanem nyitott szívvel fogadjuk azt, hogy a szívünkben ne gonoszt gondoljunk másokról, önmagunkról, rólad, hanem a te Lelked által megtisztított szívvel akarjunk és készek legyünk neked szolgálni örvendezéssel.

Áldd meg, kérünk, ezt a mai reggelt! Hadd menjünk el úgy innen, hogy a szívünk tele van a tőled kapott örömmel, és a neked való szolgálat készségével.

Istenünk, azt kérjük most tőled, hogy a szívünket ragadd meg! Szólj és beszélj a mi szívünkkel, és beszélj a mi szívünkre, hogy semmi mást ne akarjunk, mint engedelmeskedni neked, és utad szerint tervezni útjainkat.

Köszönjük, hogy a mi erőtlenségünk erővé lehet a te Lelked segítsége által.

Ámen.

---

Igehirdetés

Amikor a felolvasott példázatot Lukács leírása szerint Péter, a tanítvány hallotta, akkor a következőt kérdezte Jézustól: "Uram, nekünk mondod ezt a példázatot, vagy mindenkinek?" Voltak példázatai Jézusnak, amelyeket a szűkebb, hetvenkettes vagy tizenkettes tanítványi körnek mondott, és voltak olyan példázatai, amelyeket mindenkinek szánt, hogy azt mindenki értse és tegye.

A példázatok olyanok a Szentíráson belül, különösen az Újszövetségben, mint a kép a keretben. Ha az egész keretet ismerjük, az egész Szentírásban otthon vagyunk, akkor a példázatokat, mint benne lévő képeket is sokkal jobban fogjuk érteni, és sokkal igazabb lesz a számunkra a gyakorlati életünkben is.

Tudjuk, hogy Jézus nem véletlenül mondott el egyetlenegy példázatot sem. Itt a szolgák, a neki szolgálók hűségéről beszél, és arról - miközben haladt Jeruzsálem felé, s készült a kereszthalálra, és beszélt az Ő második eljöveteléről - ezért mondja azt a szolgáknak, hogy egyszer lesz majd elszámolás is.

Mindazt a képet, példázatot, amit használ Jézus az utolsó időkkel kapcsolatban, és sok más példázatát is, manapság nehezen értik. De a keleti kultúra szerint gondolkodó emberek pontosan értették, hogy Jézus mit mond. A mai, elvont módon gondolkodó ember sokszor a legegyszerűbb képeket sem érti, mert nem képekben beszél, és nem képeket használ gondolkodásában.

Ez nem azt jelenti, hogy Jézus példázatai idejétmúltak, vagy éppen nem aktuálisak ma, hanem ez azt jelenti, mint mikor - talán ez nem a legjobb hasonlat, de mégis mondom - valaki elmegy egy afrikai mezőgazdasági szerszámokat kiállító múzeumba, és nézi a tárgyakat, és nem tudja, hogy mit mire használnak. Más kultúra, más módon művelik a földet, más eszközöket használnak. Ott azonban - ha valaki lát egy olyan régi eszközt, amit ma már nem használnak -, mégis felismeri - hiszen az az ő kultúrköréhez tartozik.

Isten Szentlelke azonban megnyithatja a mi szívünket, és Jézus példázatait is bárki közülünk megértheti, és feldolgozhatja.

Azt jelenti ez, hogy amikor például Jézus az ítélet trombitáiról beszél, akkor ez egészen bizonyos, hogy úgy lesz. Nem az szabja meg, hogy igazak-e Jézus példázatai, vagy aktuálisak-e manapság, hogy értjük vagy nem, milyen képkeretbe tette a képet Jézus. Jézus igazságai, amiket mondott, a Szentírás szava most is időszerű, aktuális, most is igaz minden vonatkozásában.

Amikor például az utolsó ítélet trombitáiról beszél Jézus, biztos, hogy így lesz, és az nem hasonlítható semmi olyan trombitajátékhoz, amelyet ma produkál valaki, mert mi csak ebben a képben - mert ez is egy kép - tudunk gondolkodni. Ahogy jól vagy kevésbé jól játszik valaki ezen a hangszeren, vagy éppen gyakorol, ami egyszerűen szörnyű is lehet. Az utolsó ítélet trombitái semmi máshoz nem hasonlítanak majd. Meg fognak szólalni úgy, ahogy ezt a Szentírásban Jézus mondja.

Mint ahogy az sem igazán lényeges, hogy milyen külső körülmények között jelenik meg Jézus. Noha ezt is leírja a Szentírás. Az a lényeg, hogy megjelenik. Lehet, hogy a külső körülmények némelyek számára érthetetlenek, de arra senki nem mondhatja azt, hogy nem értem, amikor Jézus azt mondja, hogy eljövök újra ítélni élőket és holtakat.

Tehát nem igazán a példázat vagy a kép a fontos, hanem a tartalma. Mi ennek a példázatnak a lényege, a tartalma? Beszél a hű és bölcs szolgáról, és beszél a gazdáról. A gazda a mindenható Isten, vagy számunkra Jézus Krisztus. A szolgák pedig a hívő emberek. A mindenható Isten újra elküldi majd az Ő Fiát, és számot kell adni mindenkinek, amit ebben a világban az életében tett. A nem hívő embereknek arról, az üdvösség kárhozat tekintetében, a hívő ember már kikerüli a kárhozatot, mert az ő számára, az életére nézve nem ez a kérdés, hogy van-e üdvössége, megmenekül-e az ítélet alól, vagy nem. Az a kérdés, hogy amit a testben cselekedett, az Isten szerint való volt, vagy pedig nem.

Sokan nem hiszik el azt, hogy Isten kegyelmes Isten, és azt sem hiszik el, hogy Isten ítélő Isten. Pedig a kettő együtt jár. A kettőt nem lehet elválasztani egymástól. Az a kegyelmes Isten, aki nagyon szeret minket, aki odaadta Jézus Krisztust értünk a golgotai keresztre, az ítélő Isten is egyben. Amikor Jézus majd újra eljön, akkor azt mondja a Biblia, hogy megítéli ezt a világot. A nem hívőket a cselekedetükre, az életükre, a hitetlenségükre nézve, akik pedig hittek Jézusban, és neki szolgáltak, azoknak pedig erről kell számot adni, hogy hű és bölcs szolgák voltak-e, vagy pedig nem.

Végül is minden új élet számadással kezdődik. Ha valaki befogadja Jézust, ott is számadást tesz. Leszámol a régi életével, és elkezdődik valami új a számára a mindenható Isten segítségével. Kap bocsánatot. Ráteheti Jézus keresztjére a bűneit. Ez azt jelenti, hogy elmondhatja neki a vétkeit. Elfogadhatja a bocsánatot. Leszámolhat a régi életével, és élhet attól kezdve egy új életet Krisztus által.

Egyszer egy másik példázatban azt mondta Jézus: "Hasonlatos a mennyek országa a királyhoz, aki számot akar vetni az ő szolgáival." Egyszerűen: van elszámolás. Egy pici nyugtával el kell számolnunk bizonyos összegekkel a munkahelyünkön. Hogyne kellene akkor az életünkről számot adni.

Ebben a részben először is Isten az Ő szolgáinak, hívőinek, a hívő népnek a felelősségéről beszél, azt vizsgálja. A legtöbb ember nem szereti ezt a szót, hogy felelősség. A legtöbb ember csak a jogairól óhajt beszélni. Jogom van ahhoz, hogy megtegyem. Jogom van ahhoz, hogy ne tegyem. Jogom van ahhoz, hogy igénybe vegyem. Jogom van, jogom van, jogom van. De, hogy mi a felelőssége, és mi a felelősségből következő kötelessége, erről vajmi keveset beszélnek. Ma, az Isten nélkül történő gyereknevelésnek ez a lényege. Szinte semmilyen felelősségre nem nevelik rá a gyerekeket, csak a jogokra. Ezt is meg kell kapnia, azt is meg kell kapnia, és a gyerek azt hiszi, hogy tényleg így van. Ez a legszörnyűbb az egészben.

Vannak családok, ahol a kötelességre és felelősségre nevelik a gyerekeket - még ha nem hívők is -, de egyre kevesebb ilyen van. A jogokról állandóan beszélnek a gyerekek is. Tapasztalom ezt évről évre a nyári konferenciákon. Felsorolják már az első napon, hogy mi mindenhez van joguk. Ahhoz nincs joga, hogy leszedje az asztalt, azt nem akarja vállalni, hogy elmosogasson, hogy a szemetet összegyűjtse, vagy éppen kivigye a kukába. Csak nem tetszik képzelni, hogy megfogom azt a koszos mosogatórongyot. Hát pedig ott bizony meg kell fogni, ha tetszik, ha nem. Mert jogai is vannak, de van kötelessége, és van felelőssége is.

A legtöbb ember - felnőttek is - akik gyerekes módon gondolkodnak, a felelősség alól mindig ki akarnak bújni. A gyerek ilyen. Bizonyos értelemben megengedett neki, mert gyerek. No de egy felnőttnek? Az is gyerekes módon él, aki nem vállalja a családjáért a felelősséget, aki nem vállalja a szolgálatban a felelősséget. Egyszer Isten valahova odatett, és azt kitartóan és hűségesen végeznem kell.

Figyeljük meg, bárhol, családban, munkahelyen, néha még a gyülekezetben is: valami baj van, azonnal a másikat nevezzük meg felelősnek, mint ahogy Ádám meg Éva esetében történt az Éden-kertben. Uram - mondja Ádám -, az asszony, akit mellém adtál. De jó, hogy rá lehetett valakire kenni a felelősséget. Tényleg Éva vétkezett először, ez kétségtelen. Na, de Isten Ádámot szólítja: Ádám, hol vagy? A felelősség az övé, és nem a feleségéé, mert Isten Ádámot tette a család fejévé.

A legtöbb felnőtt is - sajnos - minden felelősség alól ki akar bújni. Ez a legfőbb bajok okozója. Apák és anyák nem vállalják a felelősséget. Elhagyják azt, akinek egyszer megígérték talán pont itt, hogy vele tűrök, és vele szenvedek. És úgy negyven, ötven éves korban csak a jogait hangoztatja. Jogom van egy fiatalabb élettárshoz. Jogom van végre élvezni az életet és így tovább.

A szolgálatban is sokszor a hűség hiánya, a kitartás hiánya, a felelőtlen döntések sorozata. A hívő ember a szolgálata területén is felelősséggel kell tehát, hogy éljen.

A második, amiről itt beszél az ige, hogy a szolgálat területe az Istené. Én nem tehetek azt - ha szolgálok már Istennek, mint keresztyén -, amit én akarok. Fura lenne az épülő autópályára éjszaka odavinni a kis faházunkat, letetetni. Aztán reggel kimegyek, kinyújtózom, és akkor jön a buldózer, és lenyomják, mert annak nem ott van a helye.

A szolgálatban nem azt teszek, amit akarok. Nem úgy döntök, ahogy én akarok. Nem oda megyek, és nem azt csinálok, amit én akarok, hanem ahova a gazdám küld, amit kijelöl számomra, mint utat.

A gazda egyszer megjelenik testileg is - azt mondja a Szentírás -, és ítéletre, elszámolásra vonja a szolgákat. A hűtlen szolgára az jellemző - mint ahogy a munkahelyen is így van sok helyen -, amíg bent van a főnök dolgoznak, folyik a víz róluk. Kiment, akkor már nem úgy. Vagy az iskolában, az osztályban. Bent van a tanár, viszonylagos csend van. Kimegy, elszabadul az indulat. Egymásnak esnek, dobálóznak, ugrálnak és így tovább. A gyerekeknél valahol ez még természetes is. Na, de Istennek szolgáló embernél, aki arra tekint, hogy mit mondanak az emberek - és hányan így vannak -, és nem arra, hogy mit mond a gazda.

Itt is azt mondja a példázatban Jézus, hogy azt gondolta a hűtlen szolga, hogy a gazda elutazott, talán nem is jön vissza többet. Tudta, hogy visszajön, de ez volt a szívében, ez a gondolat, hogy talán nem is jön vissza. Csináljam, hadd csináljam azt, amit én jónak látok.

A hívő ember élete egy időre kapott lehetőség. Arra kapja, hogy szolgáljon a mindenható Istennek. És a hű szolga egészen másképpen gondolkodik a szolgálatról, mint a hűtlen. Tudja, hogy a szolgálat ideje, helye, módja az Istentől való ajándék. Ő majd időben szól, hogy oda menjen az Ő szolgája, ahova küldeni akar. Isten csak a hívők engedelmességére vár. Az emberek engedelmességére vár. Ott van-e a készség a szívünkben az Istennek való engedelmességre?

A szolga tudja ám azt is, hogy nem neki kell nagyszabású terveket terveznie. Ez nem azt jelenti, hogy nem lehetnek tervei. Dehogynem. Csak ez azt jelenti, hogy azt tegyem alá az Isten kontroljának. Kérdezzem meg: Uram, ez a te terved is? Joga van Istennek a terveinket áthúzni.

Nem régen szolgált itt egy házaspár, akik elmondták. Az akkor még lány Brazíliába akart menni a gyerekek közé misszióba. És az, aki most a férje ennek a lánynak, az pedig úgy látta, hogy neki zenésznek kell lennie. A zenei pálya az övé. Isten mind a két tervet keresztülhúzta. Egy missziói szolgálatba hívta el a férfit, a lány pedig ennek a férfinak lett a felesége, pedig esze ágában nem volt német létére Magyarországon letelepedni. Elborzadt még a gondolattól is. Isten áthúzta a tervüket, és ők engedelmeskedtek. Joga van Istennek a terveinket is akár, keresztülhúzni, mert Ő a gazda, én meg - ha szolga vagyok, akkor - szolgálok. És itt jön egy igen fontos kérdés. Akik ma itt vagyunk, mi alattvalók vagyunk, vagy szolgák? Beszél a Szentírás arról, hogy Jézus a királyok Királya, és az uraknak Ura. Egy királynak az alattvalója egészen más, mintha valaki a szolgája, vagy az itt szereplő rabszolga szót használjuk.

Az alattvaló mondhatja azt, hogy nem tetszik nekem ez a király. Ahogy kinéz, az se, ahogy öltözködik. Ahogy kormányoz, az meg végképp nem tetszik. Hát elmegyek egy másik király uralma alá. Keresek egy másik országot, és egy másik királyságot. Kész. Vagy leváltja a királyt.

A szolga, az nem teheti ezt meg. Miért? Mert, ha most az ókori képpel élünk, és ókori módon próbálunk gondolkodni, akkor a gazda kiment a rabszolgapiacra, és rabszolgákat vásárolt magának. Kifizette az árat. Ezért az a szolga, rabszolga már nem azt teszi, amit akar. Ő a gazda tulajdona lett. Nem véletlenül használja a Szentírás ezt a képet. Krisztus rabszolgája, tulajdona vagyok - mondja Pál, meg mondják a hívő keresztyének. Én az Úr szolgája vagyok. A bűn szolgája egyébként gyáva rab, a Krisztusé szabad. Noha Krisztus rabszolgája, és azt kell tennie, amit a Mester mond.

Valaki elmondta, hogy egy régi vágású vízvezeték-szerelő jött hozzá szerelni. Mögötte volt a segédje, egy kiszuperált tartályon lógott egy gurtni, abban voltak a szerszámok. Ha nem is a szolga, de a segéd cipelte. Nekiláttak a munkának. Csendben, precízen, gyorsan dolgoztak. A segéd odanyúlt, amikor oda kellett nyúlni, és megfogta a szerelvényt, pontosan ott, ahol kellett. A mester csinálta, amit csinálnia kellett. Röviden, gyorsan és szakszerűen, és szinte hang nélkül. Jól elvégezték a munkát, utána összesöpörték a szemetet, a hulladékot, ami ott lepotyogott, még fel is törölték. Átvették azt a nem túl magas összeget, amibe előre megállapodtak, és szépen csendben - ahogy jöttek - elmentek. Mindenki álma az ilyen szerelő. Tudjuk, hogy ma hogy történnek ezek a dolgok. Nem mondom el, mert nem a vízvezeték-szerelésről szeretnénk beszélni.

Miért mondtam ezt? Azért, mert ha két ember összenő: egy mester meg egy tanítvány, azoknak sokszor már beszélni sem kell. A gondolataikból értik egymást. Egy szakmában nyilván ez sokkal könnyebb, mint a lelki dolgokban, de azért ez a lelki dolgokra is igaz. Amikor egy férj és feleség hosszú időt tölt együtt szeretetben, szolgálatban, azért akkor jobban értik már egymást akkor is, ha nem is szólal meg egyik vagy másik. Elég ránézni a másikra, és tudja, hogy mire gondol a férje vagy a felesége. Mert hosszú idő óta élnek együtt, és kezdenek lelki értelemben is hasonlítani egymásra.

Összhang lesz köztük, mert összenőttek. Miben? A bizalomban. Ez a következő. Ha a Mester és a szolga között, a gazda és a szolga között bizalom van, vagyis a szolga bízik az ő gazdájában feltétel nélkül, akkor csodálatos összhangban tudja végezni a szolgálatot.

Aki így bízik Istenben, abból gondolkodó ember lesz. Felelősen gondolkodó, aki soha nem akarja Isten szavát, utasítását, cselekedeteit felülbírálni. Az engedelmesen belesimul az Isten akaratába, mert számára is ez a legjobb. Az kész lesz az engedelmességre, és ez az engedelmesség gyakorlattá válik az életében.

Több mint húsz évvel ezelőtt mondta itt el egy idős asszony - és akkor megmondom őszintén, nem értettem, hogy mit beszél. Azt mondta egy bibliaórán ez a kedves hívő asszony, idős néni - azóta már meghalt -: "Tudja, nekem nem kell mindig kinyitnom a Bibliát ahhoz, hogy értsem, hogy mit akar az Isten." Én nem értettem, hogy mit mond. Azóta egy kicsit jobban értem már. Vezet az Isten. Nem a Szentírásban lakik benne az Isten. A Szentírás az Istenről szóló bizonyságtétel. De megszólalhat a mindenható Isten a Biblia lapjain keresztül. Adhat tanácsot, vezetést, bátorítást, vagy éppen a Szentírás szavain keresztül keresztülhúzhatja a tervemet, és helyébe tehet valami mást, ami egyébként mindig sokkal jobb, mint amihez mi ragaszkodunk.

Isten segítségével az így élő, gondolkodó szolga tudja bizalommal végezni azt a feladatot, amit Isten rábízott.

Sokan mondják hívő körökben is azt, hogy jobb elégni Isten ügyéért, mint elrozsdásodni. Vagyis bármit kérnek, mindig, mindent azonnal vállalni kell. Pedig ezt a Szentírás sehol nem tanítja. Nagy kérdés ez a hívő ember számára, és nyugtalanító kérdés. Vajon minden szolgálat az Istentől van, vagy pedig nem?

Valaki a következőt írta: "Életem legnagyobb részében túl keményen dolgoztam, és minden kérésnek eleget tettem, csakhogy Isten országának ügyét előbbre vigyem. Annyira keményen tettem ezt, hogy most már képtelen vagyok lazítani és kikapcsolni. Ez pedig pont a szolgálatom betöltésének lett a legfőbb akadálya. Istenné váltam a magam számára, és én, mint ember kerültem az életem középpontjába. A szolgálatom került az Isten helyére. Istennek pedig - folytatja - nem szélsőséges teljesítményekre van szüksége, hanem értelmesen és értelemmel végzett, kiegyensúlyozott és jó minőségű munkára, szolgálatra."

Értelemmel, kiegyensúlyozottan, jó minőségben elvégzett munkára, szolgálatra. Vagyis, nem mindent és mindig kell elvállalni. Mert ez a következő. Azt olvassuk itt, hogy a hű és bölcs szolga idejében és azt adja, amit a gazdától kapott, azoknak, akik rábízattak. Nem a magáét prédikálja. Nem magáért szolgál, hanem amit az Istentől kapott, Isten Lelke által.

Vagyis, azt kell végeznie a hívő embernek, amivel az Isten bízta meg. Tudni kell tehát nemet mondani. Lehet, hogy nem kell azonnal nemet mondani. Lehet gondolkodási időt kérni. Tudni kell azonban nemet is mondani. Nem mintha minden keresztyént az fenyegetne, hogy olyan sokat akar szolgálni, hogy nem győzi. Sokszor pont az ellenkező a jellemző, hogy olyan kevésre mondja azt, hogy igen, hogy az tényleg már elképesztő. De most inkább azokról van talán szó, akiknek igazán kérdés az, hogy mi az, ami Istentől való, és mi az, ami nem?

A Filippi 2,7-ben azt olvassuk, hogy kiöntetik valaki Isten ügyéért, mint italáldozat. Vagyis elégeti önmagát a szolgálatban. És ha ez Isten akarata, ám legyen, hiszen erre van a hívő ember. De két nagy kísértés fenyeget mindenkit, aki Istent szolgálja, Isten ügyéért él. Könnyen azt mondja valamire: igen. Vagy azt mondja valamire, ami Istentől való: nem. Többet vállal, mint amit kellene. Vagy kevesebbet vállal, mint amit kellene.

Isten segít felismerni azt a kérdést, hogy mi az, ami tőle való, és mi az, ami nem. Mire kell nemet mondani, és mire kell igent. Sokszor nehéz olyan feladatokra nemet mondani, amit szeretnénk csinálni, de lehet, hogy az mégsincs Istentől. Néha olyan feladatokra is igent mondunk, amelyek egyértelműen Istentől vannak, és ezt fel is ismerjük. Ez a legjobb dolog.

Sokan azzal indokolják túlzsúfolt életüket: nincs senki más, aki elvégezné. Inkább vállalok mindent, mert nem tudom eldönteni, hogy mi az Istentől való, és mi nem. Én értek hozzá a legjobban - ez fantasztikusan szépen hangzik, de nem igaz. Ezért kell nekem csinálni, elvégezni. Vagy csak egyszerűen valaki fél nemet mondani egy felkérésre, egy szolgálatra, valami ismeretlen oknál fogva.

Nagyon fontos ebben a kérdésben az is, hogy aki Isten szolgája, az sose az emberekhez szabja magát, hanem mindig az Istenhez. Ilyen szempontból lényegtelen, hogy mit mond a másik. Mit mond esetleg a család, a barát. Persze nem lényegtelen. De végső soron mégis az Isten mondja meg, hogy mi az, ami szerinte való, és mi az, ami nem.

A szolga tehát ebben az értelemben nem szabad. Az alattvaló igen. Elmegy, elköltözik, választ másik királyságot. De aki Isten szolgája lett, az attól kezdve, hogy ez megtörtént, már az Istentől függ.

Az is nagyon fontos, hogy aki így szolgál hűségesen, az másképpen látja azokat is, akiket Isten rábízott. Az tudja, hogy mindaz, aki mellette, körülötte él, az Isten tulajdona. Például a gyerekek is. Isten tulajdona. Az nem a magáét akarja adni, mert jól néznek ki akkor azok, akik között szolgál, hanem azt adja, amit Istentől kap.

Amikor az ötezer embert megvendégelték, Jézus és a tanítványok azt adták oda, amit Jézus adott. Csodát tett, és az elég volt ötezernek. Amivel a tanítványok rendelkeztek, az csak pár embernek lett volna elég.

Pál azt mondja: Tartozunk mi erősek az erőtlenek gyengeségét hordozni, és nem magunknak kedveskedni. Ha mi erősek vagyunk már Krisztusban - a hívő élet az ezt jelenti -, van egy tartozásunk. Hordozni a gyengék gyengeségeit. Akkor nem maga fölött akar már az ember uralkodni, hanem az Isten uralkodik fölötte. De miután a legtöbb ember életében ez nem így van, ezért dúlnak lelki síkon, sokszor családilag is a háborúk. A mi akaratunk, meg a másiké. Isten akarata meg a miénk szembekerül egymással. Egész elképesztő dolgok következnek ebből a küzdelemből.

Egyszer azt mondták Jézus egy példázatában a királynak, hogy nem akarjuk, hogy te uralkodj fölöttünk. Ezt a példázatot sem mondta Jézus véletlenül. Nem lenne időnként becsületesebb kimondani? Isten, nem akarom azt csinálni, amit mondasz. Nem akarok engedelmeskedni. Sokkal egyszerűbb, mint mismásolni. Most az Úr nem akarta, most nem oda kell mennem, most nem akarja, hogy ezt csináljam. Egyszerűbb lenne megmondani: nem akarom csinálni Uram, amit most kérsz tőlem. Semmi kedvem hozzá. Én azt akarom csinálni, amit én akarok. Ez sokkal becsületesebb lenne, noha nem jó, és bűn, de legalább akkor mondjuk meg őszintén. Nem akarom csinálni, amit mondasz. Nem akarjuk, hogy Ő uralkodjék felettünk - üzenték a királynak.

Jézus ez után azt mondja: "Aki nincs velem, az ellenem van." Aki csak alattvaló, az nincs vele. Aki Krisztus szolgája, aki engedelmeskedik neki, azon keresztül áradnak a mennyei erők ebbe a világba.

A 123. Zsoltárban ezt olvassuk: "Mint a szolgák szemei, Uruknak kezére, úgy néznek szemeink Istenre, a mi Istenünkre." A hűséges szolga ezt mondja. Mint a szolgák uruk kezére. Figyeli, hogy int-e, vagy italt kér, vagy valami ennivalót még. Fél tekintetből, szemrebbenésből értik egymást a szolga és az Úr.

Van itt még egy mondat. Azt olvastuk itt. "A szívében azt gondolná a hűtlen szolga..." Valóban így van ez, hogy a hívő ember szívügye az egész, a szolgálat. És ha a szívében azt gondolja, hogy távol van a gazda, ráérünk még, most nem olyan fontos, vagyis az Isten szolgálatát hűtlenül végzi. Van ám egy ilyen mondat a Bibliában, hogy átkozott az, aki az Úrnak dolgát hanyagul végzi. Hűtlenül, hanyagul végzi.

Lesz elszámolás, ahogy Jézus elmondja egy másik példázatában. Jön a gazda, és a kiosztott talentumokat számon kéri. Mit tettek vele? Az olyan döbbenetes, hogy valakinek az egész foglalatossága abba merült ki, hogy azt az egy szem talentumot is elásta. Ezzel foglalkozott a szolgálat helyett, hogy amit kapott a gazdától, azt elvermelje, elássa.

A végén pár mondatot szeretnék arról beszélni, hogy volt egy tökéletes szolga is. Jézusnak hívták. Ő milyen volt? Ezt olvastuk, hogy nem kiabált, és nem lármázott. Csendben, alázatosan szolgált az Istennek. Mert naponta sokszor ott állt csendességben a Gazda előtt, az Atya előtt, és megbeszélték az aznapi teendőket. Beszélgettek egymással. Az imádság beszélgetés.

Aztán Jézusban sosem volt bosszúállás, sem harag. Nem volt a harag edénye. Engedelmes volt egészen a keresztfának haláláig. Így szolgált hűségesen egészen halálig, tökéletes egységben az Atyával.

Sokszor nem az a baj, hogy olyan nagy a zaj belül? Annyi minden lefoglal minket, s nem halljuk Isten csendes, szelíd szavát. A zajban meg nem lehet megérteni Isten akaratát. A csendben eldőlhet ám, hogy az ó ember mellé állok, vagy ha már van, az új ember mellé? És szolgálok új szívvel, új lendülettel, új élettel az Istennek.

A 90. Zsoltárban ezt olvassuk: "Látassék meg a te műved, Istenem, szolgáidon, és a dicsőséged azoknak fiain." Ha ránk néznek, mit látnak? Az Isten dicsőségét, vagy abból nem látnak semmit sem?

Az alattvalókon nem látszik az Isten dicsősége. Krisztus szolgáin néha pislákolva, néha kormozott módon, mint a lámpa, de mégis csak átüt és átsüt az Isten dicsősége.

Az ember ősbűne az, hogy Istent akar játszani, és Isten helyére akar állni. A hű és bölcs szolga tudja a helyét. Jézus az Úr, és én neki akarok szolgálni.

És a jutalom kérdése? Mert a másik helyen azt olvassuk, hogy megjön a gazda, és jutalmat ad. A jutalom az, hogy Isten bevonja az övéit az Ő országának építésébe, tehát teszi az Isten akaratát, és így tudja, hogy biztosan előbbre viszi Isten dolgait.

A Jelenések könyvében azt olvassuk: "Aki győz, az örökségül nyer mindent." Ül velem együtt - mondja Jézus - a királyi székemben, amint én is győztem, és ültem az én Atyám királyi székében.

Még valamit mond Jézus a hűséges szolgának: Boldog ember az, akit annak a feladatnak a végzése közben találok, amelyet rábíztam. Lehet, hogy a szolgálat közben áll meg a szíved. Sokszor hallunk ilyet, hogy a szolgálati helyén, szolgálat közben érte a halál. Nem ez a legszebb halál? Szolgálat közben meghalni. De más a túlhajszoltság, az értelmetlenül elmúlt élet, és más, amikor odaszánom értelmes módon, komolyan szolgálok az Istennek.

A sáfártól - olvastuk a Korinthusi levében, a lekcióban - más nem kívántatik meg, minthogy hűséges legyen. Lehet kevésbé képzett. Lehet kevésbé erős, lehet szűkszavú, vagy éppen bőbeszédű, lehet idős és fiatal, csak egy nem lehet Isten szolgája: hűtlen.

---

Imádkozzunk!

Köszönjük neked, mennyei Atyánk, Gazdánk, hogy volt valami, amit nekünk, személyesen mondtál. Kérünk, hadd értsünk ebből. Hadd legyen másképpen, mint ahogy eddig volt.

Köszönjük, hogyha megítéltél minket a hűség és hűtlenség kérdésében, a bizalom és bizalmatlanság képére tetted az ujjadat a mi szívünkben. Ha egyáltalán a szívünkbe markoltál most, és számon kérted rajtunk kedvesen, nagy irgalommal és szeretettel eddigi szolgálatainkat, mostani cselekedeteinket, egész életünket. Köszönjük, Urunk, hogy ezt is irgalommal teszed. Nem azért, hogy bántsál minket, hanem azért, hogy megváltoztatni tudjál.

Így kérünk most arra, Jézus Krisztus, add a te Lelked erejét, hogy tudjunk mostantól kezdve szolgálni neked. Ne alattvalók akarjunk lenni vagy maradni, hanem szolgáid, sőt rabszolgáid.

Ámen.