PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK

Pasarét, 2004. január 11. (vasárnap) Csákány Tamás

AMILYEN LEHETNÉL

Alapige: Lk 5,27-32

---

Imádkozzunk!

Köszönjük Istenünk azt a hihetetlen lehetőséget, hogy megújulhat, megváltozhat az életünk. Olyan sokszor vágytunk már arra, hogy bárcsak lehetne tiszta lappal kezdeni. Köszönjük, hogy te ezt a tiszta lapot kínálod ma mindannyiunknak.

Kérünk, szólj erővel és hatalommal, hogy mindannyiunk szívéig elérjen szavad, hogy ne csak hallgassuk, hanem megértsük és befogadjuk igédet.

Urunk, különösképpen is könyörgünk azokért, akik koporsó mellett kellett, hogy megálljanak az elmúlt héten. Kérünk, hogy te légy az erősítőjük, vigasztalójuk. Könyörgünk a családtagokért, a barátokért. Légy Uruk, aki betöltöd a hiányukat, azt az űrt, ami támadt az életükben.

Kérünk, mindannyiunk számára adj abban az élethelyzetben, amiben vagyunk, vezetést! Ha még nem ismerünk téged, hadd kerüljünk közelebb hozzád. És ha már szövetséget kötöttünk veled, erősítsd meg a velünk kötött szövetségedet!

Jézus Krisztus, a te nevedben könyörgünk, hallgass meg bennünket.

Könyörgünk Istenünk, hogy szólíts meg bennünket, újíts meg, adj nekünk erőt igéd és lelked által.

Ámen.

---

Igehirdetés

Egy misszionárius mesélte, hogy a területükön meglehetősen elmaradott környezetben, nagyon fontos része volt a szolgálatuknak, hogy ne csak az igét adják tovább, hanem a mindennapi szükségletekben is igyekezzenek az ott lakó emberek mellé állni. Így hétről hétre egy kis mikrobusszal egy keresztyén orvos és néhány segítő végigjárta a településeket az igen nagy kiterjedésű területen. Próbáltak segíteni mindenfajta egészségügyi problémán. Sokszínű volt az a betegségpaletta, amivel hozzájuk fordultak. - A fogfájástól elkezdve a gyomorrontáson keresztül az egészen komoly problémákig. Néha a megfelelő célszerszám, orvosi eszköz nem volt kéznél, de azonnali beavatkozásra volt szükség. Így eshetett meg, hogy egyszer franciakulccsal húztak fogat. Ezt senkinek sem ajánlom, nem a legbiztosabb módszer, de ott, abban a helyzetben mindenesetre hatásos volt.

El kellett jutni ezekhez az emberekhez, hogy segíthessenek rajtuk, hiszen a távolság miatt nem tudtak volna kórházba kerülni, és egyébként sem lett volna rá pénzük, hogy az orvosi ellátást megfizessék.

Jézus valami hasonlót tesz abban a történetben, amit az előbb hallottunk. Egy meglehetősen sajátos orvosi, gyógyító ellátásban részesít valakit, aki minden szempontból alkalmatlan lenne arra, hogy az élete a mi fogalmaink szerint gyógyulást nyerhessen.

A héten olvastuk bibliaolvasó kalauzunk szerint ezt az előbb hallott történetet. Csütörtökön az ezt megelőző rövid szakaszról beszéltünk, amiben Jézus a béna embert gyógyítja meg. Az a gyógyítás, amiről itt hallunk, egészen más, de mégis hasonló. Itt nem valakinek a testi egészségét adja vissza Jézus, hanem az életét rehabilitálja, állítja helyre teljesen.

Ez a Lévi, akiről a történet szól, a római megszálló hatalommal összejátszó vámszedők közé tartozott. Azon zsidók közé, akiket megbíztak a rómaiak, hogy hajtsák be az adót, és akiket ezért különösen is gyűlöltek a honfitársaik. Hiszen nemcsak behajtották az adót és így társaikká váltak a rómaiaknak az elnyomásban, hanem mindig többet kértek, mint amennyi a kiszabott adó volt, azaz a saját zsebükre is dolgoztak. Tehát sanyargatták, megkárosították honfitársaikat.

Ilyen ember az, aki ennek a történetünknek a főszereplője. Úgy hallottuk az előbb az igét, hogy Jézus kiment abból a házból, ahol a béna meggyógyítása történt, és meglátott egy Lévi nevű vámszedőt, aki a vámnál ült.

Kilépett, és a tekintete megállapodott ezen az emberen. Így is lehetne fordítani azt a szót, amit a biblia használ itt, hogy meglátta, és a tekintete rajta maradt ezen az emberen. Elkezdte őt szemlélni. Mindenki más a környezetében, amikor egy vámszedőt látott, a legkevesebb, hogy elfordította a fejét. Megvetően mormogott valamit, vagy ha hevesebb vérmérsékletű volt, talán a földre is köpött, hogy jelezze, mennyire mélységesen elítéli azt, amit ezek az emberek tettek. Jézus azonban meglátta. Olyannak látta Lévit, mint amilyennek az Atya is. Látta azt, hogy olyan bűnös ember, aki rengeteg mindennel terhelte meg az életét addig a pillanatig, amíg találkoztak ennél az asztalnál. Látta azt a sok csalást, képmutatást, azt a rengeteg felhalmozott, mások és Isten ellen elkövetett bűnt, ami Lévi életét terhelte. Látta, hogy a pénz a mozgatórugója Lévi életének, és tudta jól, hogy mi mindent elkövetett és megtett már azért, hogy abból minél többet megszerezzen.

Ugyanakkor azt is tudta és látta, hogy Lévi is - akárcsak a többiek akkor, és azóta - szeretetéhes ember. Aki azért próbált minél több pénzt összeszedni, mert elhitte - nem újkeletű gondolat ez -, hogy a pénz az, amin szeretetet lehet vásárolni. Mire kiderült, hogy ez nem így van, és a pénzgyártással csak utálatot és gyűlöletet tud magának begyűjteni, addigra már késő volt.

Ugyanakkor jól ismerte Lévi kérlelhetetlenségét is, hiszen ha nem lett volna ilyen, akkor nem tudta volna végezni azt a munkát, amiből - nem is rosszul - megélhetett. Tehát röviden: Jézus olyannak látta Lévit, amilyen ő valójában volt. Nemcsak azt látta, amit első ránézésre az emberek, hogy lám, ez egy vámszedő, hanem látta életének a hiányait, és ugyanakkor látta életének a mélységeit is. De nemcsak ezt látta, hanem ahogyan az Atya látta Lévit, Jézus is látta, hogy ez az ember milyen lehetne. Látta azt, hogy kinek akarta őt teremteni az atya, amikor elgondolta ennek az embernek a létezését, mielőtt még megszületett volna. Hiszen arról beszél a Zsoltárok könyve, és a Szentírás az elejétől a végéig, hogy Istennek van határozott, végiggondolt terve az ember életére nézve, mielőtt az még megszületne.

Lévi sem azért született, hogy végigéljen néhány évtizedet. Kifosszon sok embert, begyűjtse az utálatát sokaknak, és utána meghaljon. Ennél sokkal többre volt ő hivatott. De erről sem neki, sem a körülötte élőknek semmifajta fogalmunk nem volt.

Jézus azonban meglátta őt, és miután meglátta, meg is szólította. Talán ez a legrövidebb módja annak, hogy közölje Lévivel azt, amit szeretett volna. Ennyit mond neki: "Kövess engem!" Két egyszerű szó. És Lévi mégis - így hallottuk az előbb az igében - otthagyott mindent, felkelt, és követte őt. Ugyanis Jézus szavaiban erő volt. Ő nem úgy beszélt, mint ahogy mi emberek beszélünk: unalmasan, magunkat ismételve, különböző teóriákat elmondva. Ő úgy beszélt, mint aki az Atya Isten hatalmával szól. Az életről beszélt, és az életet, az Atya szeretetét ábrázolta ki.

Amikor azt mondta ennek az embernek, hogy kövess engem, akire nem lehetett ráfogni, hogy vallásos lett volna, hiszen a templomba se nagyon engedték be az ilyeneket, meg nem is nagyon akartak templomba járni, akkor Lévi megérezte, hogy itt maga Isten szólítja meg őt. És felkelt, otthagyva mindent, és követte Jézust. Jézus szava ugyanis isteni hatalommal bíró, teremtő szóvá, igévé lett, amint kimondta.

Isten szava olyan hatalom, hogy a semmiből teremtette ezt a látható világot, amiben élünk. Isten igéje olyan teremtő hatalom, hogy életre hívott bennünket is a nem létből a létezésbe. És Isten igéje, amit írott formában a Szentírás ad elénk, ugyanilyen teremtő szó ma is. Egyszerű, nyelvtanilag elemezhető két szó volt, ami itt elhangzott, és mégis, mivel Jézus mondta, tartalommal telt meg.

Amit Lévi tesz, az a Krisztus követésének örök útja. Három olyan mozzanatot ad elénk a történet, amit érdemes így egyenként legalább megemlítenünk, hiszen amire Jézus hívja Lévit, az nem más, mint amit ma így mondunk, hogy keresztyénség. Ugyanis keresztyénnek lenni azt jelenti, hogy követem Krisztust. Arra megyek, amerre Jézus megy előttem. Erre hívja Lévit is Jézus: Gyere utánam!

Azt olvastuk először, hogy Lévi otthagyott mindent. Gondoljunk bele: egy felépített egzisztenciát, életet, a biztos állást, kollégákat, barátokat, azt a családi hátteret, amit olyan jól berendezett már magának, mindent. A teljes bizonytalanságba követi Jézust.

Jézus maga mondja azt: "A rókáknak van barlangjuk, a madaraknak fészkük, de az Emberfiának nincs hová fejét lehajtania." Ezt vállalta fel ez a Lévi nevű, jómódú ember, amikor mindent otthagyott.

Nemcsak otthagyta a dolgait, hanem felkelt. Nemcsak vágyott rá, hogy lezárja azt, ami mögötte van, hanem komolyan vette azt, amit Jézus mondott neki. Nem kérdezett, nem hozott ellenvetéseket, hanem elkezdte követni Jézust. Utána sem állt meg. Nemcsak felkelt, felbuzdult, hanem utána végig ragaszkodott Jézushoz.

Olyan sokszor elakadunk valamelyik mozzanatnál. Sokan vannak, akik úgy járnak gyülekezetbe, hogy úgy gondolják: lehet követni Jézust úgy is, hogy közben ott van a kis vámszedőasztal, amit cipelünk magunkkal. Időnként sarcoljuk a körülöttünk lévőket, behajtjuk azt, amit be lehet a szó szoros, és átvitt értelmében egyaránt. Megvannak a saját kis elképzeléseink, amit mindenáron végigerőltetünk az életünkön, és ugyanakkor az Úron kérjük számon, hogy miért ott tartunk, ahol. Járunk templomba, talán olvasunk Bibliát, és csodálkozunk, hogy nem jutunk egyről a kettőre. Valamiért mégis úgy tűnik, hogy nagyon nagy kátyúba kerül az életünk.

Vannak olyanok is, akik eljutnak oda, hogy igen, szeretnék mindent lezárni, ami mögöttem van, de képtelenek felkelni. Képtelenek elhatározni magukat, hogy most akkor ebben a pillanatban újat kezdek. Komolyan veszem azt, amit Isten engedett megértenem. Lehet, hogy csak egy dolgot értettem meg. Lehet, hogy egy apró részletet, de akkor abban kell elkezdenem előrelépnem.

Olyan sokan vannak, akik úgy gondolják, hogy majd, amikor mindent megértek. Majd, amikor az egész életemre előre látom, hogy mit kell csinálnom. Akkor majd követem Jézust. Jézus Lévinek sem mondta el, hogy mi hogyan következik az előtte álló akárhány évében, hanem azt mondta, hogy gyere, és én majd előtted járok.

Sokan vannak, akik felbuzdulnak. Azt mondják: Jézus, nagyon jó, hogy előttem jársz, én szeretnélek téged követni, de egy idő után elfáradnak, és azt gondolják, hogy ha ez tényleg így működik, akkor tovább nem tudok veled járni Jézus. Azt gondoltam, hogy könnyebb lesz, nem kell ennyi áldozatot hozni. Azért valahogy csak kárpótolsz, hiszen tudod, hogy mi mindent hagytam én ott a vámszedőasztalon.

Lévi felkelt, és követte Őt. És nemcsak követte, hanem nagy vendégséget is szervezett. Elhívta rá mindazokat a barátait, munkatársait, akik minden valószínűség szerint nagyon furcsán néztek rá. Gondoljunk bele. A vámszedők társasága egy nagyon zárt közösség lehetett. Kitaszítottak voltak. Mindenki lenézte őket. Csak egymásra számíthattak bizonyos keretek között.

Erre jön ez a Lévi, akit mindenki jól ismer, és azt mondja, hogy ő szakít az addigi életével. Kinek gondolod te magad, Lévi? Azt gondolod, hogy ettől több leszel? Semmivé lehet tenni azt, amit sikkasztottál, amit az emberek ellen elkövettél? Te sem leszel jobb ettől. Lévit ez nem érdekelte. Felvállalta, hogy mostantól Jézust követi. Gyertek, találkozzatok vele ti is! Az én életem egészen másképpen folytatódik mostantól. Ő a ti életetekbe is tud változást hozni.

Jézus elfogadja Lévi meghívását. Olyat tesz, ami a kor vallásos emberei számára, akik a farizeusok és írástudók is voltak, elképzelhetetlen volt. Leül, és együtt eszik a söpredékkel, a megvetettekkel, a paráznákkal, a rablókkal, a csalókkal, azokkal, akikről a vallásosak teljesen lemondtak, leírtak. Együtt eszik, közösséget vállal velük.

Lévi életében látjuk azt, amit így mond Jézus a Máté evangéliuma a 4. fejezetében Péteréknek, amikor elhívja őket a halászháló mellől: "Jöjjetek utánam, és én emberhalászokká teszlek titeket. Ők pedig azonnal otthagyták hálóikat, és követték Őt."

Lévi küldetése, elhívása erre szól. Ahelyett, hogy mások életét nyomorítaná meg, emberek megmenekülésében akarja őt Isten eszközül használni.

Ez nem változott azóta sem. Mindenkit másképpen, és mindenkit máshol. Mindenkit a saját műveltsége és adottságai szerint, abban a körben, ahová Isten helyezte őt. Jézus erre akar bennünket ma is használni.

Az egy dolog, hogy mindannyiunknak van szakmánk, hivatásunk, és ez így jó. Nagyon nagy baj lenne, ha mindenki ugyanazt csinálná, és a társadalomnak csak egy szeletével kerülnénk kapcsolatba. Isten nagy kegyelme, hogy olyan sokfelől lehetünk itt, és kereshetjük az Ő akaratát. Az elhívásunk végső soron ugyanarra szól, amit így mond Jézus, hogy emberhalászokká tesz bennünket. Vagyis olyan emberekké, akik képesek és készek másoknak továbbadni mindazt a csodálatos örömhírt, amit ők maguk is hallottak és megtapasztaltak.

Így lesz Léviből, a nyomorult, lenézett vámszedőből Máté, az evangélista, az apostolok közül az egyik, akinek a neve azt jelenti, hogy az Úr ajándéka. Teljesen új élet, egzisztencia lesz ennek az embernek a sajátja, amit ajándékképpen Jézustól kap.

Az először hallott, 2. Korinthusi levél így ír: "Hogyha valaki Krisztusban van, új teremtés az. A régi elmúlt, és íme új jött létre."

Jézus ma a maga csendes szavával erre hív, biztat valamennyiünket. Olyan jól el tudjuk mondani, hogy miért nem tudunk továbblépni a vámszedőasztaltól. Olyan jól meg tudjuk indokolni, hogy mi minden nem enged bennünket Jézus szavára válaszolni.

Az, amit ma Ő ajánl és kínál nekünk, az ez: Jöjj, és kövess engem, és én azt művelem, hogy embereket halássz. Azt végzem el, hogy megértsd, hogy hol a helyed, és hogyan működhet rendeltetésszerűen az életed. Azt művelem, hogy ne utált és megvetett légy talán mások, vagy saját magad előtt. Ne keresd egész életen keresztül, hogy mit is kellene tenned, hanem ott és úgy munkálkodj, ahol és ahogyan kell.

A kor vallásos elitje: az írástudók és farizeusok mindeközben mérhetetlenül megbotránkoznak. Jézus tanítványainak mondják is a véleményüket. Hogyan ülhet le enni és inni ilyenekkel Jézus, a ti Mesteretek? Hát ez botrány! Nem látja, nem tudja, hogy milyen emberek ezek? Semmi közük Istenhez. Jézus válasza egészen egyértelmű. Ő nagyon jól tudja, hogy ezeknek az embereknek semmi köze sincs Istenhez, de azért jött, hogy ez ne így folytatódjon, hanem azoknak, akiknek nincs közük, újra kapcsolatuk lehessen az Úrral. Azoknak, akik elveszettek, újra reménységük legyen.

Így mondja ezt Jézus: "Nem az egészségeseknek van szükségük orvosra, hanem a betegeknek. Nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem a bűnösöket megtérésre."

Milyen furcsa lenne egy olyan orvosról hallani, aki azt mondja, hogy én elvégeztem az orvosi egyetemet, szakvizsgáztam, de nem vagyok hajlandó beteg emberek között tartózkodni. Ők valahogy taszítóak a számomra. Az egészségesek, rendben van. Ott nem tudok megfertőződni, de betegek közé nem! Az ilyen ember miért ment orvosnak, nem? Szépen el kellett volna mennie valami más munkát választani, de így nem lehet gyógyítani.

Jézus nem azért ment a bűnösök közé, és ült le közéjük, mert helyeselte, amit tettek. Hanem azért, mert úgy is szerette őket, és meg akarta gyógyítani az életük különböző nyomorúságait, de ezt csak úgy lehetett, hogy odament, és velük volt, mint egy jó orvos. Nem véletlenül beszél róla úgy az ige, mint aki az áldott orvos.

Jézus ma is így van itt közöttünk, és vállal közösséget velünk, mint aki jól ismeri az életünket úgy, amilyen. A múltunkat és a jelenünket. Jól tudja, hogy talán már van közös történetünk vele, lehet, hogy semennyi sincs. Nem ez a lényeg. A lényeg az, hogy ma, amikor az Ő szavát halljuk: Kövess engem, és én megmutatom azt az utat, ami a te utad, akkor erre mit válaszolunk. Felkelünk-e a vámszedőasztal mellől? Hajlandóak vagyunk-e elkezdeni követni, és kitartunk-e az Ő követésében?

Olyan jó lenne, ha megvizsgálnánk most azt, hogy hogyan tekintünk mi másokra, akik körülöttünk élnek? Úgy, mint a farizeusok, akik azt mondták, hogy én olvasom a Bibliát, járok templomba, én már rendben vagyok. De hát a többiek! Nekik nincs esélyük! Vagy azzal az alázattal, hogy én magam is Isten kegyelmére szorulok, és ha ilyen nyomorult ember, mint amilyen én vagyok, megtapasztalhatja az Ő kegyelmét, akkor annak a barátomnak is van reménysége, aki látszólag teljesen elveszett életet él. Mert nem mi segítünk egymásnak, hanem egyedül Jézus gyógyíthat meg bárkit.

Lévi élete erre példa. Az ördög nagyon sokszor megpróbálja velünk elhitetni: túl bűnös vagy; túl sokáig jártál másfelé; túlságosan sokszor kértél már bocsánatot az Úrtól, vagy talán még soha; te már túlságosan messzire kerültél ahhoz, hogy Ő visszahozhatna, vagy vissza akarna hozni téged. Sok minden hazugságot mond nekünk az ördög.

De az igazság ebben a történetben is előttünk áll. Jézus az elveszettekhez, így hozzánk is jött.

Most, amikor majd imádságban elcsendesedünk, könyörögjünk, hogy adjon nekünk az Úr bátorságot, hogy akár távolról, akár közelebbről így fogadjuk el az Ő hívását, és keljünk fel, kövessük Őt, hogy a feladatunkat betölthessük, és emberhalászokká legyünk.

---

Imádkozzunk!

Könyörgünk, Jézus, hogy valóban légy szabadítónk és megújítónk! Tudod, hogy mennyi mindenbe belefáradtunk már. Hányféle utat próbáltunk, és kiderült, hogy zsákutcák voltak.

Urunk, te tudod, hogy hányféle látszatot tartunk fenn, és belülről talán tudjuk, hogy ezek már teljesen üresek, és csak azt szolgálják, hogy mások ne lássák a mi küzdelmeinket.

Könyörögve kérünk, hogy engedd meghallanunk személyesen szavadat, és engedd megértenünk, hogy mi az, amire hívsz, és amire most hívsz bennünket. Ne menjünk el úgy, hogy ugyanúgy folytatjuk az életünket, ahogy idejöttünk.

Szeretnénk, Urunk bocsánatot kérni, mert olyan sokszor mi is hajlamosak vagyunk könnyen megítélni a mellettünk élő embert. Elfelejtjük, hogy mi magunk is a te kegyelmedből létezhetünk csak, és hogyha számon kérnéd rajtunk a bűneinket, akkor nyomorult büntetéssel kellene egy életen keresztül szenvednünk, és csak a kárhozat lehetne majd az osztályrészünk.

Kérünk, Istenünk, hogy könyörülj rajtunk, hogy legyen betegségtudatunk, és engedjük azt, hogy te magad gyógyítgasd az életünket. Őrizz meg bennünket mindenfajta gőgtől és fennhéjázástól, hogy általad megmenthető emberek legyünk.

Köszönjük, hogy nincs olyan mélység és távolság, amiből te ki ne hozhatnál, és helyre ne állíthatnál bennünket. Add, hogy ez történjen ma mindannyiunk életében!

Urunk, könyörögve kérünk, hogy légy segítségül mindazoknak, akik szerte e világon különböző nyomorúságok között élik az életüket. Kérünk az éhezőkért, az árvákért, a háborús területeken élőkért, azokért, akik gyászban élik az életüket. Te erősítsd és vigasztald meg őket. Kérünk a hajléktalanokért különösen is ebben a hideg időben, te légy őrizőjük. Kérünk mindenfajta lelki, testi nyomorúságban szenvedőért. Urunk, annyi rosszat és küszködést látunk magunk körül. Add, hogy lehessünk a te üdvösséget munkáló, emberi életeket megmentő eszközeid ebben a világban.

Kérünk, hogy most, ahogy csendben a saját szavainkkal tovább imádkozunk, Lelked juttasson eszünkbe mindent, amit fontos neked elmondanunk. A te nevedben köszönjük, hogy meghallgatsz minket.

Ámen.