CSEND ÉS REMÉNYSÉG

Alapige: Ézs 30,15-18/a

"Mert így szól az én Uram, az Úr, Izráel Szentje: Megtérve és megnyugodva megmaradtatok volna, csöndességben és reménységben erősségetek lett volna! De ti nem akarjátok, inkább ezt mondjátok: Nem úgy lesz az, hanem lóháton vágtatunk! Hát majd vágtatnotok kell! Gyorsan akartok hajtani? Hát majd gyorsak lesznek üldözőitek! Egy ember fenyegetésére ezrével elfuttok, öt ember fenyegetésére úgy elfuttok, hogy nem marad más belőletek, csak egy jelzőpózna a hegytetőn és egy zászlórúd a halmon. De még vár az Úr, hogy megkegyelmezhessen, még hallgat, hogy irgalmazhasson."

Imádkozzunk!

Urunk, megvalljuk neked őszintén, hogy olyan nagy a külső zaj, és olyan nagy a belső, szívbeli békétlenség sokszor és zaj, hogy pont a te halk és szelíd szavadat nem vagyunk képesek megérteni, meghallani. Ha nem is a fülünkkel, hanem a szívünkkel.

Köszönjük azt is Urunk, hogy ennek ellenére olyan nagy a te szereteted, hogy áttörsz mindenfajta zajon, egészen közel jössz hozzánk a te Lelked által, és nem hagysz bennünket a te üzeneted nélkül. Köszönjük, Urunk, hogy ez akkor is megtörténhet, ha a mi fülünk egyáltalán nem szokta meg a te szavadat, ha talán még soha nem hallottunk tőled semmit meg, ha nem értettük még sosem a szavadat. Köszönjük, hogy ez sem gátol meg abban téged, hogy beszélj hozzánk, hogy a töredékes emberi beszéden keresztül a te tökéletes isteni üzeneted érkezzen el hozzánk. Cselekedd meg velünk ezt a csodát, kérünk, hogy ma reggel a te halk és szelíd szavad megszólít minket, és nem megyünk el innen a te üzeneted nélkül.

Ámen.

Igehirdetés

Amikor a legkisebb lányunk még egész kicsi volt, talán hároméves lehetett, akkor azt látta, hogy otthon sok készülék kis furcsa rudacskákkal, elemekkel működik, amit ki kell cserélni, hogyha már nem szólt olyan erősen a rádió. Egyszer nagyon beszédes kedvében volt, de elfáradt, egy nagyot sóhajtott, és azt mondta: papa, cseréld ki bennem az elemet. Én meg azt mondtam neki, hogy eszem ágában sincs. Mert akkor legalább csönd lesz. A gyerekeknek az egyik legnehezebb, legnagyobb feladat, hogy rövid időre csendben maradjanak, és ne mondjanak semmit, vagy éppen ne csináljanak semmit sem.

Egy látogatás során a lelkészt érdekelte a szóba került kérdéssel kapcsolatban a férj véleménye is. A férj éppen kezdte volna mondani, amikor a felesége kedvesen, nagy szeretettel a térdére tette a kezét a férjnek, és azt mondta: hagyd el drágám, majd én elmondom, mire gondolsz. És elmondta, hogy mire gondol a férj. Aztán a következő pár percben szintén jó lett volna, ha a férfi is elmondhatja a véleményét. Akkor meg azt mondta: hagyd szívem, majd én taglalom, hogy kell ezt érteni. És ez még egyszer így ment, aztán nem sokkal a látogatás után odament ugyanez a feleség a lelkészhez, és azt mondta, hogy na látta, hogy milyen szótlan az én férjem? Soha nem mond szinte semmit. Alig lehet a szavát hallani. Nehogy félre értse valaki, ez fordítva is előfordulhat, hogy egy férj nem hagy egy feleséget szóhoz jutni.

Hazaérkezik a tizenéves az iskolából. Amerre megy, bekapcsol mindent: televíziót, rádiót, magnót. Közben a fülén ott lóg a telefon, és telefonál. Beszél vagy hallgatja a zajt. Nem véletlen ez. Ma eljutott oda az emberiség, hogy szinte képtelen rövidebb, hosszabb időre is akár csendben maradni.

Itt azt olvassuk az Ézsaiás könyvében, a 30. fejezetben, hogy így szól az Úr. Ez azért nagyon fontos kijelentés, mert Isten beszélni akar. Beszélni akar velünk, elsősorban azokhoz, akik rendszeresen olvassák az Ő igéjét, eljárnak istentiszteletre, ahol megszólalhat Isten. De azt mondja, hogy így szól az Úr. Tehát Isten beszél. Isten nem hallgat. Nem néma, és sosem fog megnémulni, és azért szeretné, ha időnként őelőtte csendben lennénk, hogy megértsük az Ő szavát. Ehhez nem kell bennünk - hála Istennek - az elemet kicserélni. Semmi mást nem kellene tennünk, minthogy komolyan vesszük azt, amit Isten mond. Mit mond tehát Isten? Megtérve és megnyugodva megmaradtatok volna. Csöndességben és reménységben erősségetek lett volna, mármint Isten. Ez az alany. Maga Isten az alany.

Mit jelenthet ez a rövid történet ma, itt és most nekünk, amit elolvastam? Aki gyerekekkel foglalkozik, az tudja, hogy milyen nehezen maradnak hosszabb, rövidebb időn keresztül csendben. De ez nemcsak a gyerekekkel van így, hanem időnként a felnőttek sem bírnak csöndben maradni. A legtöbb embernek szinte fájdalmat okoz az, hogy nem hallhatja a saját hangját, mert mindig van valami mondanivalója, ha másnak nem, akkor önmagának szól. Néha egészen beteges, és mások számára kifejezetten zavaró lehet az, hogy mindig beszél, és soha nem bír csöndben maradni, és mindig, minden kérdéshez van hozzáfűzni valója. Nem bírják, és nem bírjuk sokszor a csendet. Ez talán azért van így, mert a csendben esetleg megszólal a lelkiismeretünk. A csendben esetleg mond valamit valakin keresztül az Isten. Vagy a csendben észre kell vennünk a hibáinkat és a bűneinket. És ha csendben maradunk, akkor ezt belül a szívünkön keresztül talán sorolhatja az Isten. Ezért kell a zaj, a száz wattos erősítők által leadott, idegtépő zene. Lóg a walkman vezetéke a fülekből, és megy menet közben is a zene, és szó szerint se nem lát, se nem hall így az illető. Eltömítjük azokat a forrásokat, amin keresztül az Isten megszólalhat. Mert a csendben belül előjöhetnek kérdések. A csendben belül előhozhatja Isten az elmúlt hét eseményeit. A csendben, belül a szívünkben rákérdezhet Isten döntésekre. Jó volt ez így? Tényleg nem az indulatod vezetett? S nem az a kérdés, hogy te járj mindig, minden körülmények között a legjobban? Tényleg úgy kellett azt mondani, ahogy mondtad, azzal az indulattal? A csöndben Isten szeretne beszélni velünk akár fölhasználva más ember szavát, intését, figyelmeztetését. Nagyon sokan ezért bástyázzák körül magukat különböző hangforrásokkal, hogy Isten szavát ne hallják. Mert Isten tud beszélni.

Akárki akármit is gondol, de itt ma reggel azt olvastam, hogy így szól az Isten. Akkor Isten tud beszélni a Szentírás szavain keresztül, szól az imádkozás csendjében, persze ehhez kellene imádkozni, s ehhez kellene az imádság csendje, amikor senki nem beszél bele, amikor, ha megszólal a telefon, akkor sem vesszük föl. Amikor talán otthon mindenki leül a Bibliája mellé, nem tudom, szokott-e ilyen lenni a családban, előfordul-e ilyen? Amikor mindenki elcsendesedik az Isten színe előtt, és ott egyedül és kizárólag csak Isten szólíthat meg minket. Vagy megszólalhat a körülmények alakításán keresztül, amikor úgy fordítja a dolgok menetét, hogy az egyértelmű, hogy ezt Isten alakította így.

Valakivel beszélgettem nem régen, és elmondta, hogy egy perc alatt lapátra tették - ahogy ő fogalmazott -, kirúgták a munkahelyéről. Kezébe került a felmondólevél, s vége volt annak a karriernek, amit ő olyan gondosan építgetett éveken keresztül. Ez nagy keserűség lehet, és ha nagyobb a család, nagy tragédia lehet, ha a családfőt az utcára teszik. Elcsöndesedett, és azt kérdezte Istentől: Uram, most ez miért történt így? De semmilyen választ nem értett meg. Viszont azt megértette, hogy sok minden összegyűlt az életében, aminek nem úgy kellett volna lennie. Érdekes. Egyetlen perc alatt megértette. Hogy függ ez össze? Úgy, hogy történt vele valami, keserű dolog, és azonnal, mint hívő ember elkezdte kutatni a hátterét, az okát, hogy vajon miért történt ez így. És kezdett sok mindent megérteni: ahogy bánt a feleségével, ahogy beszélt a gyerekeivel, ahogy beszélt a beosztottaival. Mert az természetes volt, ha ő a főnök, akkor csak ilyen hangnemben lehet a beosztottakkal beszélni, és egyetlen szempillantás alatt mindez nyilvánvalóvá vált a számára, hogy ezt így nem lehetett volna tenni. Ezt bűnbánattal Isten elé vitte, odatette az egész kérdést, hogy hogyan lesz tovább. S aztán bement átvenni a papírokat, meg kipakolni az íróasztalából, és a külföldi vezető épp itt volt, behívta, s azt mondta: látom, hogy fölmondtak magának. Én meg úgy gondolom, hogy a maga szaktudását nem tudjuk nélkülözni, és egy magasabb pozícióba helyzeték, mint ahol addig volt. A csöndben, mert elcsendesedett, az Isten valami nagyon fontosat elvégzett az életébe. Ehhez ez kellett. Akkor Isten megtette. Ahhoz az kellett, hogy végre elcsendesedjen, s abbahagyja a futást és a rohanást, és a csöndben odaálljon Isten színe elé, és megkérdezze, mi az oka annak, hogy ez így történt. Akkor Isten válaszolt neki. Érdekes módon a megoldás egészen más volt, a szabadítás, mint amire ő gondolhatott, vagy gondolt volna.

Üzenhet mások életén keresztül is. Látok valamit, és azon elgondolkodom. Ha én is így folytatom, ugyanoda fogok jutni. Akár még így is megszólíthat minket az Isten.

Ma reggel beszélhetett-e velünk? Volt-e legalább pár perc, amit eléállva, neki szántunk? Pár percnyi csönd, amin keresztül az Isten szólhatott hozzánk. Beszélhet-e velünk a Szentírás szavain keresztül, vagy akár megértjük-e az Ő üzenetét a töredékes, emberi beszéden keresztül, az imádkozás csendjében akár?

Itt azt olvastuk, hogy Isten megszólalt. Van-e nekünk vevőkészülékünk? Ehhez persze az kell, hogy vele járjunk. Ismerjük Őt, tanítványai legyünk, megértsük az Ő szavát, hogy egyfajta gyakorlattá váljék, hogy ezt Isten mondja, ez pedig az én saját szívem "vezetése". Vagy félrevezetése. Ehhez egyfajta gyakorlat is kell a hitben, hogy megértsük, mit akar Isten mondani.

Mit mondott itt Izráelnek Isten? Egy adott történelmi helyzetben Isten népe nem maradt meg Isten mellett. Azt írja, megtámadta Izráelt, és ők ahelyett, hogy Istenhez fordultak volna, az ősellenséghez fordultak, Egyiptom segítségét vették igénybe. Szövetségre léptek azzal az Egyiptommal, amely mindig a sötétség, a gonoszság, az ördög jelképe volt a Szentírásban Izráel számára. Egyiptom a fogságot jelentette, a meggyötrést, a magzatok elpusztítását, amíg ott volt fogságban Izráel. Mindig a nyomorúság és a rabság földje volt, és a sötétség ideje a nép számára. Izráel a nehéz helyzetben Asszíriával szemben Egyiptomhoz fordul. Azt gondolván, hogy majd Egyiptom szövetsége segít rajtuk. Ideig-óráig segített. Legyőzték Egyiptom segítségével, szövetségével Asszíriát, s utána Egyiptom szembefordult Izráellel, és kirabolta az országot. Segítséget vártak Egyiptomtól, és a barát és a szövetséges vált vesztévé Izráelnek. Az ellenséggel soha nem lehet szövetségre lépni. Különösen úgy, hogy nem Istenben bízik Isten népe, hanem olyan szövetséget keres, amelyik végül is tönkre teszi, s halálos csapás lesz a számára. Megmenekül az ellenségtől a szövetségessel, a barát azonban kirabolja Isten népét. A bizalmatlanságért, Istennel szemben szörnyű árat kellett Izráelnek fizetni.

Mit olvasunk? Azt olvassuk, hogy olyan lett az ország, mint a letarolt erdő. A holtakkal teli mezők felett ott lobogtak az egyiptomi zászlók. Szembefordulva megölték őket, és kirabolták az országot. Ugyanaz az üzenete most is, mint akkor.

Mit mondott Isten ebben a kétségbeejtő helyzetben? Azt mondja - miközben szól hozzájuk -: megtérve megnyugodtatok volna, és megmaradtatok volna. Csöndesség és reménység. Ez az öt gyógyszer mindig, amit Isten ajánl és ad nekünk. Megtérni hozzá, megnyugodni benne, megmaradni az Ő szövetségében, elcsöndesedve előtt, és akkor a szíve az embernek tele lesz reménységgel.

Mit jelent ez a szó, hogy megtérni? Ez azt jelenti már az Ószövetségben is, hogy megfordulok. Megyek egy úton, itt az egyiptomi szövetség volt ez az út, ami bajba vitte Izráelt. Megy valaki egy úton, közben kérdezi Istent, hogy jó ez így? Ez a te akaratod? És amikor megérti azt egy adott helyzetben, hogy nem, mert lehet, hogy az Isten akarata, hogy menjen tovább azon az úton. De itt azt kellett volna megérteniük, ha kérdezték volna Istent, vagy figyeltek volna Isten szavára, hogy az egyiptomi szövetség romlásba fog dönteni titeket. Ezt megérthették volna, ha kérdezték volna Istent. De ők azt mondják, hogy nem akarjuk. Azt mondják, hogy nem kérdezzük, hanem megyünk tovább a saját utunkon, amit mi jónak gondolunk. Nem kérdezik az Istent.

Azt mondja itt Isten a Bibliában: de ti nem akartátok. S azt mondtátok, hogy nem úgy lesz az. Lóra ülünk, és futunk. Elfutunk egész Egyiptomig, felbéreljük őket. Zsoldjába fogadta Egyiptomot Izráel, fizettek a szövetségért. Nem úgy lesz az Isten, ahogy te azt mondod. Ez a nyílt ellenszegülés iszonyatos dolgokat hoz Izráel életére nézve.

A megtérés azt jelenti, hogy megy valaki egy úton Isten nélkül, a döntésében Istent nem kérdezve, de megérti azt, hogy ez nem Isten akarata, és abban a pillanatban abbahagyja. Nem megy tovább, nem folytatja tovább, nem mondja tovább, nem írja tovább, nem fizeti tovább, nem barátkozik vele tovább, nem lesz a szeretője tovább: barátja vagy barátnője. Abban a pillanatban, amikor megérti, hogy nem Istentől van, abbahagyja. Ezt nevezi a Biblia megtérésnek, engedelmességnek, és ehhez járul még az is, hogy Istenhez fordul. Megvallja a bűnét, megtér abból az Istenhez. Bocsánatot kér, és elfogadja Isten kegyelmét és bocsánatát. Attól kezdve kezdődik valami új.

Pár nappal ezelőtt láttam ezt egy beszélgetés során egy ember életében, aki fölismerte, hogy az az út nem jó, amin jár, bűnnek nevezte. Kijelentette, hogy az ördöggel minden kapcsolatot, szövetséget megszakít és megtagad. Teljes életét átadja Jézus Krisztusnak, és pár nap múlva átélte a szabadítás csodáját. Már akkor megszabadult, de az átélés egy kicsit később következett be. Akkor sem egy nagy érzelmi töltés volt ez, hanem az a biztos tudat, hogy örök élete van, hogy Isten az ő szövetségese, hogy Jézus Krisztus vére megtisztította őt minden bűntől. Új élete van, és ez elvehetetlen. Azt mondja, hogy nem tudott húsz éven át mosolyogni, most meg a szíve tele van örömmel. Megtért, megszabadult, megfordult, odafordult Istenhez.

Mit mond tehát a beszélő Isten? Megnyugodva, megmaradhattatok volna. Meg tudtok maradni. Abból, hogyha valaki átadja az életét Istennek, vagy hoz egy olyan döntést, hogy így nem megyek tovább. Ez az út nem Istentől van, megállok. Azt mondja, hogy megtérve erről az útról, megnyugodva tudtok élni. Nem emészti magát tovább. Nincs benne félelem. Nincs benne aggodalom, hogy mit hoz a jövő. Milyen kérdés ez, hogy mit hoz a jövő? Mi van az Isten tervében? Ez a helyes kérdés egy hívő ember számára. Mit hoz a jövő? A jövő nem személy, meg nem esetleges történések sorozata. Istennél ott van az életünk terve. Azt elkérhetjük tőle. Elmondhatjuk neki: Uram, mi a terved velem? Mondd meg, és én szívesen teszem azt, amit elterveztél az én életemben.

A Krisztusban hívő ember nem aggodalmaskodik, hanem rábízza az életét Istenre. Előfordulhat aggodalmaskodás természetesen, mert emberből vagyunk, hogyne. De akkor mondjuk el neki, hogy a szívem tele van szorongással a saját jövőm, vagy a gyerekeim jövője miatt, vagy mi lesz a nagymamával és így tovább. Mondjuk el neki. De a jövőnk az Isten kezében van. Nem a jósnők kezében, meg nem az ördög kezében, és nem mások kezében. Az Isten kezében van a jövőnk. Így szól az Isten, a beszélő Isten: ha hozzám fordultok, akkor kaptok nyugalmat, és én megmondom, hogy mi a tervem veletek.

Jeremiásban azt mondja Isten, hogy csak én tudom, hogy mi a tervem veletek. Nem pusztulást tervezek, hanem békességes jövőt. Micsoda bíztatás ez. Ezzel lehet már innen is továbblépni. Nem? Elmehetünk innen ezzel a bíztatással: csak én tudom, hogy mi a tervem veletek. Békességet tervezek, és nem háborúságot. És a végén megadom nektek azt, amiben reménykedtek. Micsoda bíztatás ez? Az ember szíve megtelhet örömmel és békességgel. Ha csak az Isten tudja, hogy mi a terve velünk, ha nem pusztulást és romlást készít, hanem békességes jövőt? Ezzel lehet tovább élni órákon, napokon, heteken, éveken, évtizedeken át. Az Isten tudja, hogy mi a terve velem. De ehhez ez kell, hogy megtérve, megnyugodva, csöndességben és reménységben odaszánva magam az Isten kezére.

Így folytatja, hogy a csöndesség a hívő ember életében az alapterület. Innen indul ki minden. Elcsöndesedek Isten színe előtt. A hívő élet formálója a csöndesség. Végül is, ha két ember közül kellene választanunk, az állandóan fecsegőt választanánk egy komoly feladatra, ahol titkot kell tudni tartani, vagy pedig azt, aki csöndben tud maradni, aki megőrzi a titkokat? Aki nem beszél állandóan, s nem mondja el mindazt, amit másokról megtudott, hanem Isten színe előtt eltemeti magában. Nem pletykás természet. Tud titkot tartani. Vagy ha mást nem, akkor Istennek mondja el, amit megtudott. Neki el lehet mondani, Ő nem fogja továbbmondani sutyorogva a mellékhelyiségben a munkahelyen. Te, hallottad, hogy ez és ez, meg ez meg ez az új hír. Ez meg ez történt. Ezzel meg ezzel láttam a főnököt és így tovább.

A csöndes megbízható ember kap Istentől feladatokat, nagyszerű szolgálatokat. Aki teszi a dolgát és szeret csöndben maradni, tud hallgatni, és egy feladatra koncentrálni. A csönd egyfajta erőforrás az Isten előtt, mert a csönd által Isten önfegyelmet tud nekünk adni.

A nagy ütközetek előtt - ha olvastunk erről könyveket - mindig - szó szerint halálos csönd volt a lövészárkokban. Nem tudták, hogy mikor indul a támadás. Szinte hallani lehetett a csönd feszültségét.

Az igazi csönd azonban Isten előtt van. Ezért nagyon fontos a bibliaolvasó csendesség. Elcsendesedünk az Isten előtt. Szinte várom az Isten szavát. De ne úgy gondoljuk ezt, akik gyakorolják, tudják, hogy a szó foniátriai értelmében a fülünkkel halljuk. Belül a szívünkben szólal meg az Isten. Mintegy kiemel a szövegből egy részt, és azon keresztül szólalhat meg. Sokszor olyan vaklármás a mi életünk. Olyan, mint Izráelé volt. Isten helyett más valakiben bízunk. A legnagyobb nyomorúsága az egy embernek, ha képtelen Isten előtt csöndben lenni, ha szüntelen lármában él. Olyan kemény válasz volt ez a nép részéről. Azt mondták: de mi nem akarjuk ezt. Mi nem csöndesedünk el. Nekünk nem kell Isten, a te vezetésed. Tudjuk mi azt. Itt van a két erős kezünk. Azt mondták itt, hogy lóra ülünk, és elmegyünk a harcba. Itt van Egyiptom a bátor szövetségesünk. Megfizettük őket, kutya kötelességük harcolni mellettünk. Aztán az lett a vége, hogy ugyan nem hagyták őket cserben Asszíria ellen, de megfordulva kirabolták a szövetségeseket. Ilyen az emberi segítség időnként, nem mindig. Van, amikor tényleg segítség, de nagyon sok esetben, ha az érdeke úgy hozza a másiknak, bizony megfordul és cserbenhagy házastársat, barátot, munkatársat, bajtársat, szövetségest és így tovább.

Ha Magyarország történetére gondolunk, akkor látjuk, hogy a második világháború során a szövetségesek mennyi "jót" cselekedtek velünk, és milyen iszonyatos károkat szenvedett el az ország, hogy a szövetségesek sorban megfordultak, s cserbenhagytak minket.

Mit mond tehát Isten? Azt mondja, ha nem kell az én szövetségem, akkor futnotok kell. Akkor jön a stressz. Akkor jön az, hogy nem bírsz megállni a mókuskerékben. Nem tudod lejjebb adni, nem elég a kevesebb, a picit alacsonyabb életszínvonal, a kevesebb pénz. Olyan keményen ábrázolja itt a hajszolt életet a Szentírás. Azt mondja, hogy akkor nincs megállás. Akkor lóra ültök és futtok, és ha gyorsak lesztek a lovon, akkor az üldözőitek még gyorsabbak lesznek, és még gyorsabban kell futnotok. Egészen addig, amíg össze nem estek, és ki nem rabolnak benneteket. Még ha nem üldöz senki sem, akkor is futni fogtok.

Volt az életemnek egy szakasza, amikor úgy éreztem, hogy ebbe csak meghalni lehet. Ezt így tovább csinálni nem lehet. Ültem az autóban, valahova futottam éppen, s azt éreztem, hogy itt, most meghalok. Ezt így nem lehet tovább csinálni. S attól a ponttól kezdve nem is csináltam tovább. Bárki bármit mondott. Nemes dolog a szolgálat, de azon a módon, ahogy azt akkor csináltam, abba csak belepusztulni lehet. Ezt pedig nem akarja Isten. Mindig az ördög hajszol minket. Azt mondja a Biblia, hogy a hátunkat veri bottal az ördög. Nem állunk meg egy pillanatra sem, ha így van éppen. Ha nemet mondunk Isten akaratára, akkor futunk, mert futnunk kell.

Mit mond Isten? A csöndesség erőforrás a számotokra. Mert vagy ez van, hogy futunk lóra ülve, autóba ülve, buszra, repülőre, biciklire, ki milyen közlekedési eszközzel szokott rohanni oda, ahova éppen rohan. Vagy gyalog fut két nagy szatyorral a kezében. Aztán nem jön a busz, vagy éppen lekési, s úgy érzi, hogy ott hal meg a megállóban. Ez nem lehet igaz. Lóra ülve futtok, és nincs megállás. Vagy igent mondunk Isten megállító tervére, akaratára, vagy pedig futni fogunk nélküle.

Ha megállunk, akkor azt mondja: ha csöndben maradtok, ha elém álltok, kaptok erőt. Ott volt Illés a pusztában, ott volt a barlangban kimerülve, ahogy egy ifjúsági órán mondta az egyik fiatalember, kiterülve, mint a medvebőr az ágy előtt. S egy halk és szelíd hang először végighallgatja Isten Illést, aztán ad neki vizet és pogácsát. Ennivalót, lelki táplálékot, lelkigondozza Illést, aztán ment negyven nap és negyven éjjel Isten erejével. A csöndből hihetetlen erő származik a hívő életekre nézve.

A következő, amit mond a próféta, Isten maga, azt mondja, hogy a csöndből reménység származik az életetekre nézve. Ez azt jelenti, a reménység átélése, Isten holnap is ugyanaz lesz, mint ma. Ha hozzá fordul valaki, akkor Isten segít.

A Róma 5, 5-ben ezt olvassuk, hogy a reménység nem szégyenít meg. Isten a reménység Istene. Ha mi most valamilyen kérdésben reménytelen helyzetben vagyunk, Isten a reménység Istene.

A szószéki bejáratnál, ennél az ajtónál ott van egy pici kép, rajta a pasaréti harang, tehát ez a harang, amit itt látunk a templom előtt, és ez az igevers? "A reménység nem szégyenít meg." Hányszor volt nekünk is szükségünk erre? Olyan reménytelen volt. Elkészültünk, de ebből mit fog most Isten kihozni? "A reménység nem szégyenít meg." Följöttünk a szószékre, és Isten nem szégyenített meg, és adta az Ő igéjét, az Ő Szentlelke által, és átformálta mindazt, ami töredékes gondolatként ott volt a papíron. S lett belőle igehirdetés, mert a reménység nem szégyenít meg.

A reménység Isten szaván nyugszik. Nem valami a reménység tárgya vagy személye, hanem Isten maga, az Ő megismerése. Amikor valaki abban a reménységben él, hogy Isten ígéretei igazak, a kérdés az, hogy mikor teljesülnek be. Akkor meg fogja látni az Isten dicsőségét, ha valamilyen kérdésben Isten ígért valamit neki.

Mert Isten ma, holnap és mindörökké ugyanaz. Ezért lehetséges az, hogy a csöndességből reménység származik. De vajon kell-e nekünk a csöndesség, és kell-e a remény? Itt van ez a vádló mondat, hogy de ti nem akartátok. Akik ma itt vagyunk, mi akarjuk? Kell nekünk az Isten szava? Megállunk a rohanásban? Elcsendesedünk? Komolyan vesszük az Ő figyelmeztetését és intését? Istenhez térve nyugalom, békesség, csönd, megmaradás, erő és reménység. Ha nem kell, akkor futnotok kell. Isten irgalma nélkül semmire nem megyünk. Ha föltesszük a két kezünket, és megadjuk magunkat az Istennek, akkor jön a reménység és a békesség.

Valaki erősen italozott, túl volt a negyvenedik évén, és már szinte teljesen tönkrement az italozás miatt. Segítséget kért egy lelkésztől, de a lelkész azt mondta, hogy én nem tudok magán segíteni. Ahhoz én túl gyenge vagyok. Azonban ismerek valakit, aki erősebb az alkoholnál, és erősebb az ördögnél is. Akkor azt kérdezte az illető, de kicsoda az? Én nem ismerek ilyet. Akkor egy név hangzott el. Jézus. Forduljon Jézushoz. Mondja el neki. Tegye föl lelki értelemben a kezeit, adja meg magát, csöndesedjen el előtt, s kérje Isten szabadítását.

Isten úgy szeret minket, ahogy vagyunk. A csöndességből reménység származik, a föltett lelki kezeinkből, a megadás jeléből megoldás, a bűnvallás után bűnbocsánat. Mert Jézus pontosan ezért halt meg a golgotai kereszten, hogy bármilyen szenvedélybeteget megszabadítson, ahogy ez a férfi is megszabadult. Azóta mindig odafordul Jézushoz, amikor jön a kísértés, és úgy érzi, hogy nem tud ellenállni, most visszaesik és elbukik. Ugyanígy kérhetjük mi is Isten segítségét elcsöndesedve, akár letérdelve, megnyugodva, megbékélve, megvallva a bűneinket, elfogadva a bocsánatot, megállva futás közben, s akkor nem kell tovább futni. Ha akaratunk megegyezik Isten akaratával, reménység lesz a szívünkben.

Később ez a férfi sokszor idézte a százharmincegyedik zsoltárt: "Lecsendesítettem, és elnémítottam lelkemet Isten előtt." Lecsendesítettem és elnémítottam lelkemet Isten előtt. A csöndességből reménység származik. Megtérve Istenhez megmaradtatok volna, és megnyugodhattatok volna. Akarunk-e a csöndben megerősödni, a csöndből reménységet kapni, Istenhez fordulni, megnyugodni, és úgy szolgálni neki? Isten le tudja csendesíteni a mi lelkünket, mert a belévetett reménység nem szégyenít meg.

Imádkozzunk!

Köszönjük, Urunk, hogy neked jó terved van velünk. Köszönjük, Urunk, hogy az előtted való csöndesség, békességet ad a mi nyomorult, sokszor összetört szívünknek, kiábrándult, kiégett lelkünknek, vagy éppen futunk, s nem tudjuk, hogy hol a vége, s úgy érezzük, hogy ezt nem lehet bírni tovább. Köszönjük, Urunk, hogy előtted lecsendesedhetünk, és lecsendesíted a mi lelkünket, a mi összetört szívünket meggyógyítod, a mi lelkünket fölemeled. Békességgel és bocsánattal ajándékozol meg minket. Áldunk és dicsőítünk ezért.

Urunk, őrizz meg minket attól, hogy ezt a kemény választ mondjuk, de mi nem akarjuk, s akkor futunk tovább, s összeroskadunk, és nem bírjuk tovább, s tönkre megy és elvész a mi életünk. Segíts nekünk, Urunk, hogy akár ma reggel megálljunk, vagy valakinek elmondjuk, hogy hogyan lehet megállni. Hogyan lehet elcsöndesedni, megcsöndesedni, és hogyan élhetjük át, hogy a reménység, a beléd vetett reménység nem szégyenít meg.

Ámen.