PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK |
Pasarét, 2005. július 24. Földvári Tibor |
Alapige: 1Kor 1,1-9
Pál, Krisztus Jézusnak Isten akaratából elhívott apostola, és Szószthenész, a testvér, az Isten gyülekezetének, amely Korinthusban van, a Krisztus Jézusban megszentelteknek, azoknak, akiket ő elhívott és saját népévé tett; mindazokkal együtt, akik a mi Urunk Jézus Krisztus nevét, az ő Uruk és a mi Urunk nevét bárhol segítségül hívják: kegyelem néktek és békesség Istentől, a mi Atyánktól és az Úr Jézus Krisztustól. Hálát adok értetek Istennek mindenkor, azért a kegyelemért, amely nektek a Krisztus Jézusban adatott. Mert a vele való közösségben mindenben meggazdagodtatok, minden beszédben és minden ismeretben, amint a Krisztusról való bizonyságtétel megerősödött bennetek. Azért nincs hiányotok semmiféle kegyelmi ajándékban, miközben a mi Urunk Jézus Krisztus megjelenését várjátok, aki meg is erősít titeket mindvégig, hogy feddhetetlenek legyetek a mi Urunk Jézus Krisztus napján. Hű az Isten, aki elhívott titeket az ő Fiával, Jézus Krisztussal, a mi Urunkkal való közösségre.
Imádkozzunk!
Istenünk, mennyei Édesatyánk, magasztalunk téged azért a szeretetkapcsolatért, amelyet Jézus Krisztussal élhetünk személyesen. Hálásak vagyunk, hogy a közöttünk lévő házasok szeretete, házasélete is példázhatja azt a mély, tiszta, szent szeretetet, amely Krisztus és az ő népe között lehet. Köszönjük, hogy azért vagyunk itt a gyülekezet közösségében, hogy ebben a szeretetben mélyüljünk, ha kell, tisztuljunk.
Magasztalunk téged, hogy azért lehetnek közöttünk olyanok, akik talán még nem ismerik ezt a krisztusi szeretet, de megismerve, épp a gyülekezet közössége szeretetében, megkívánhassák és elfogadhassák a kegyelmet.
Köszönjük Urunk, hogy te mindent odaadtál Jézusban értünk, s helyettünk.
Áldunk téged, hogy ezért lehet most is szabadulásunk vétkeinkből, ezért újulhat meg most is a házasság, a család élete, ha bajok vannak, s a gyülekezet problémáira is te adsz megoldásokat. De Urunk, arra kérünk, hogy mielőtt a problémáinkra tekintenénk, hadd lássunk téged kegyelmesnek, szerető Atyának, Jézus Krisztusban pedig szerető férjnek. Magasztalunk, hogy ilyen megváltót adtál nekünk.
Kérünk, hogy amikor hazamegyünk majd innen, hadd tudjunk felszabadultan, tőled kapott békességgel, örömmel élni, szeretetben, és ez látszódhasson meg rajtunk a hétköznapok során.
Urunk köszönjük, hogy azért szól most is igéd, hogy mindezt munkálhassad. Szeretnénk megtartani azt Jézus érdeméért.
Ámen.
Igehirdetés
Ezt az újszövetségi bibliai részt kezdtük olvasni Református Bibliakalauzunk ajánlásai szerint. Aki emlékezik korábbi olvasmányaiból ennek a levélnek a tartalmára, bizonyára feltűnt, hogy mintha a levél kezdete, az első kilenc vers és a 10. verstől kezdődően, egészen a végéig tartó rész tartalma egészen más lenne. Azt érezheti az ember - olvasva az egész levelet -, mintha a bevezető rész egy másik levélhez íródott volna és talán összekeveredtek a kéziratok. Annyira más az, ami itt olvasható a gyülekezet életéről, mint az, ami a későbbiekben. Arról van ugyanis szó, annyi negatívum, probléma említtetik, hogy kész csoda, hogy az apostol hálaadással kezdi és arról beszél, milyen szent ez a gyülekezet.
A megoldást az jelenti, hogy az apostol nem önmagukban szemléli a korinthusiakat, az éppen adott helyzetükben, hanem abból a szempontból, aki az ő Uruk, és ahogy ez az Úr látja őket, amilyennek nevezi őket, és amilyenné formálja őket a jelenben és a jövőre nézve. Látni fogjuk majd a korinthusi gyülekezet negatívumait, de ennél sokkal fontosabb, hogy ezek ellenére is milyennek tartja Isten az ő ottani népét. Azt is hallani fogjuk, hogy miért látja Isten őket olyannak és hogyan munkálkodik éppen bennük is.
Lukács evangélista az ApCsel 18-ban írja le a keresztény gyülekezet megalakulásának körülményeit abban a városban. Pál apostol másfél évet töltött ott, az 50 és 52 közötti esztendőkben. Igen nagy számú és hitben erős közösség jött létre. A megalakulást követően körülbelül három évvel később született meg ez a levél. Az apostolnak meg kellett írni, hiszen számos kérdés merült fel, amelyre választ vártak tőle. Ennél azonban szomorúbb, hogy igen súlyos problémák, bűnök rombolták a tagok és az egész gyülekezeti közösség hitét, hétköznapi életét. Nézzünk ezek közül néhányat a levél egésze alapján. Pártoskodás, hiú dicsőségvágy rontotta meg lelki egységüket.
Eszembe jutott, hogy Pasaréten is, amikor választások készülődnek, akkor könnyen előfordult a múltban, hogy hívő emberek lelki egysége megrontatott, talán még szakadások is történtek? A korinthusi gyülekezetben igen. Pedig ez csak politikai téren történt probléma. Korinthusban sokkal súlyosabb volt, a gyülekezeten belüli lelki vezetés kérdése miatt még szakadások is lettek a közösség tagjai között. A 1Kor 10-ben ezt a legfájóbb pontot is említi az apostol.
Voltak, akik visszasüllyedtek a régi életük szennyes bűneibe. A legszörnyűbb azok közül, amit az 1Kor 5-ben említ, hogy van, aki az apja feleségével élt tisztátalan életet. A 7. részben a házasságon belüli bajokról beszél: elhidegülés, a férj és a feleség nem beszélik meg egymással a problémákat, örömöket, veszekedés, sőt válás is jellemezte a gyülekezet tagjait. A hívők hitetlen társukkal nem tudtak mit kezdeni. Akik meg egyedül maradtak, azok az elmagányosodás sötét vermébe zuhantak lelkileg. A végén készek voltak pogányokkal, hitetlenekkel összeállni, mert úgy érezték minden jobb, csak magány ne legyen. Pereskedés, a szabados élet botránkoztatása rombolta őket.
Még az egyik legszentebb gyülekezeti lelki élmény, gyakorlat, az úrvacsora terén is baj volt. Pontosan az ellenkezőjét élték meg, mint amit az Úrvacsora jelentene: szeretetlenség, békétlenség. Nem várták meg egymást az úrvacsora osztás során az azt megelőző vacsorán. Arról nem is beszélve, hogy hitben igen erős közösség volt, és mégis alapvető bibliai tanítások ismeretének hiányában szenvedtek, vagy kifejezetten hitetlenek voltak, nem fogadták el azt, amit hallottak. A 15. részben például Jézus feltámadásáról szólva beszél ilyen problémákról.
Az apostolnak meg kellett írnia a levelet. Mielőtt azonban az említett problémákra kitér, bevezetés első kilenc verse, éppen az ellenkezőjét jeleníti meg, azért, mert tudta, hogy elsődlegesen ezt a levelet nem ő írja és nem csupán a problémák, kérdések miatt kell válaszolnia. Az Úr maga, Isten Szentlelke az, aki meg akarta íratni ezt, ezért apostoli tekintély elvéről van itt most szó, örök érvényű kijelentésről. "A kegyelem néktek és békesség Istentől, a mi Atyánktól és az Úr Jézus Krisztustól" való szokásos köszöntés önmagáért beszél. Ez a levél Istentől és az Úr Jézus Krisztustól való.
Magam is voltam úgy, amikor késtem a gyülekezetből, istentiszteletről, már nem hallhattam a szokásos köszöntést. Pedig ez a kijelentés mindig elhangzik, rögtön az indulásnál, hogy hallhassuk, hogy az igehirdetés is a Szentírás alapján az Úr üzenetét akarja közvetíteni, mégha töredékesen is.
Isten azonban, amikor ezt a levelet leíratja Pál apostollal, az ő Atyai szeretetéről tesz bizonyságot, még akkor is ha esetleg feddenie kell. Sokkal fontosabb azonban, hogy ő a gyülekezet tagjai és közössége súlyos mulasztásai, bűneik ellenére sem önmagukban szemléli őket, hanem önmagára nézve. Nem arról beszél, hogy kik is ők, úgy magukban, hanem kicsodák ők Jézus Krisztusra tekintettel, Istenre nézve. Ezért szól az ige most itt előttünk arról, ami a legdöntőbb, hogy kicsoda az az Úr, akihez a gyülekezet tagjai tartoznak. Kicsoda ő és ki az az Úr Jézus, akivel közösségbe kerültek hit által.
Kétszeresen is aláhúzza ezt a gondolatot a szentség kifejezésével. Krisztus Jézusban megszenteltek, elhívott szentek - olvashatjuk a Károli féle fordításban. A "szent" kifejezés azt jelenti, hogy elkülönített valami, vagy valaki számára, valakihez tartozó, mert az övé. Azt mondja: Megszenteltek. Olyan állítmány szerepel, amelynek szenvedő szerkezete érzékelteti, hogy a cselekvés alanya Isten maga. Ő valamit a múltban cselekedett, ami érvényes a jelenben is és végig kitart a jövőben. Ha a gyülekezetet önmagában nézné, akkor bűnösek, rettenetes bűnök vannak közöttük, de ha önmagára nézve szemléli, akkor a gyülekezet akkor is hozzá tartozik, az övéi, mert szentek.
Az ApCsel 18-ban, amikor az apostol elkezdi a munkáját, található az a bátorítás, amit Jézus mond neki. Nagy baja volt a zsinagógában levő zsidóság vezetőivel, ezért a végén nem a zsinagógában prédikált a városban, hanem egy pogány helyen. Ott hallgatták őt a pogányok és a zsidók is. Az Úr Jézus így akarta őt bátorítani, hogy szolgálj bátran és nyugodtan, mert nekem sok népem van ebben a városban. Akkor még a korinthusi gyülekezet tagjainak a többsége nem is volt ott őt hallgatni, nem is hallottak még Jézusról, de Jézus már úgy tekintett rájuk, hogy "sok népem van". Ő már látja őket, és Pált bíztatja a prédikálásra. Megszenteltek, de az Úrra nézve. Ezért fontos, hogy Jézus Krisztusban megszenteltek. Az a titok van itt, amit konfirmációi oktatás során is tanulhattunk, hogy amikor Isten gyermekére ránéz ő, akármilyen szörnyű is az élete éppen akkor, nemcsak őt látja, sőt, nem őt látja, hanem Jézus Krisztust látja. A vele való közösségben szemléli, olyannak látja, mint az egyszülött Fiút, tiszta, szent, megszentelt. De természetesen olyanná is formálja.
Az "elhívott szentek" kifejezés arra vonatkozik, hogy ez a bizonyos jellemző meg fog mutatkozni az életében akkor is, ha most még talán nem látszik. Az elhívott apostol kifejezés az első versben arra vonatkozik, hogy Isten Pált elhívta egy szolgálatra, és ő ezt a szolgálatot végzi is. Az elhívott szent azt jelenti, hogy Isten látja, hogy kicsoda, milyen és ezt az elhívást be fogja teljesíteni, az ő gyermeke, az ő közössége, szentté fog válni. A megszenteltek kifejezésnél a hangsúly azon van, hogy milyen a helyzetünk Isten szemében. Az elhívott szent arra vonatkozik, hogy ilyenné is válunk. Látható lesz, hogy az ilyenné válás Jézus Krisztus eljövetelekor lesz teljessé. De a nyitány is azzal kezdődik, hogy kicsoda az az Úr, akihez tartoztok, és ő milyennek lát benneteket akkor is, ha most még nem jellemez titeket minden úgy, ahogy kellene.
Gondoljunk most arra, hogy mi hány éve, vagy hány hónapja járunk Pasarétre, illetve tartozunk ide. Vizsgáljuk meg, milyen a személyes életünk, a házasságunk, vagy az egyedüllétünk, milyen az életünk, bűnös, vagy szent. Milyen az úrvacsorázásunk? Mielőtt azonban ezekre a kérdésekre válaszolnánk a mai ige fényében, tisztázzuk azt a kérdést, hogy tudjuk-e, hogy kihez tartozunk. Nem az a kérdés, hogy milyenek vagyunk, hanem az, hogy kihez tartozunk. Ő mit tart rólad, és mit mond rólad? Ezért hadd olvassam fel a második verset, most már személyessé téve: az Isten gyülekezetének, amely Pasaréten van, a Krisztus Jézusban megszentelteknek, elhívott szenteknek, mindazokkal együtt, akik a mi Urunk, Jézus Krisztus nevét segítségül hívják, bármely helyen, a magukén, vagy a mienkén.
Innen lehet továbblépni, hogyan munkálja ki Isten mindezt az igazságot, hogyan láthat minket olyannak, amilyennek lát, hogyan tartozhatunk a szent Istenhez éppen olyan bűnösként is, amilyen most bármelyikünk?
Mikor én arról hallottam, hogy szent és Isten szeretne ilyenné formálni, akkor rögtön az jutott eszembe, hogy nahát akkor szedjem össze magam, gyerünk, legyek egyre szentebb, csakhogy ez nem ment. Éppen ezért vártam, vártam, minden évben a hitmélyítő fiú hetet. Akkor még titkos helyen jöttünk össze, és azon a héten minden évben feltöltekeztem. Előtte ugyanis már nagyon lemerült a hitem, kimerültem, nem ment úgy az élet, ahogyan szerettem volna, de gondoltam, majd jön a csendeshét és akkor megerősödök. Úgy éltem abban az időben a hitéletemet, mint - ahogy egy példa érzékelteti - az akkumulátor működési lehetősége. Ez azt jelenti, hogy ha lemerül az akkumulátor, akkor azt fel kell tölteni. Egy darabig az autó megy vele fergetegesen, de ha megint lemerül, akkor el sem indul. De jaj, hogyha a hívő élet is ilyen. Minden csendeshéten feltölteni, aztán ameddig megy az élet, addig megy és aztán pedig vége.
Azért voltam így, mert nagyon őszintén éreztem, hogy nekem szeretnem kell az Úr Jézust, én szeretnék neki kedves módon élni. De a hangsúly itt az énen van és ez így nem megy. Nekem is meg kellett értenem, amiről a mostani ige beszél; nem nekem kell tenni valamit, hanem Isten maga cselekszik. Ő szeret, ezért tesz valamit. Mit tett, mit tesz és mit készül tenni Isten, hogy az övéi megszenteltek legyenek, kimondhassa rájuk, a múltra, jelenre és a jövőre nézve kicsodák, kihez tartoznak?
Pál hálaadással kezdi a 4. verset: Hálát adok az Istenemnek. Ha a gyülekezetet nézné, akkor sírnia kellene, s amikor a problémákat említi levele későbbi részében, akkor így is beszél. De ha arra néz, hogy mit tett az Isten, hogyan szerette őket, akkor még hálát is adhat. Három igeversen belül háromszor található az a kifejezés, hogy kegyelem. A kegyelem azt a múltbeli tettét jeleníti meg Istennek, amit végbevitt az Úr Jézus Krisztus váltsághalála, feltámadása által. Amikor a bűnösből, Isten gyermekévé formálta a korinthusi hívőt. Ennek a kegyelemnek a fényében tud az apostol még akkor is hálát adni, hogyha némelyek vissza estek régi bűneikbe, nagyon fertelmesekbe, mert ez az Isten kegyelme fényében elmondható. Igen, visszaestem, nagyon szégyellem, de már visszaestem, hiszen ebből szabadított meg az én Istenem. Ezért lehet felkelni, tisztulni, és lehet többé nem tenni a bűnt, elhagyni egyszer, s mindenkorra. Még a bűneiket is nem önmagukban kell, hogy szemléljék, hanem az Úr Jézus kegyelme fényében.
Három év alatt pedig, mindezeken túl mondja Isten igéje, hogy mindennel megajándékozta Isten igéje ahhoz, hogy szent életet éljenek. Meggazdagodtatok, mindenetek megvan ahhoz, hogy olyanok legyetek, akik vagytok az én szememben. Az egységük szétrombolódott és Isten mégis azt mondja: majd azzá formállak benneteket, amivé, mert megajándékoztalak benneteket. Igaz lett rájuk a Római levél 8. részének kijelentése: "Aki az ő tulajdon Fiának nem kedvezett, hanem őt mindnyájunkért odaadta, mi módon ne ajándékozna vele együtt mindent minekünk."
Ha nem lenne semmi sem a korinthusiak életében, semmi cselekedet, teljesen hitetleneknek bizonyulnak, még hinni sem tudnak a kijelentésnek, akkor is az apostol azt mondja: ha Istenre nézek, még hálát is tudok adni. Mert megvan minden, csak meg kell hogy mutatkozzék. Ezért cselekszi Isten azt, amit tesz. Annyira igaz ez, hogy még a jövő bizonyosságát is elmondja az apostol nekik az első kilenc versben. Itt hangzott el az, amit az Efézusi levél lekcióként felolvasott részében hallhattunk; hogy ti annyira szentek vagytok, hogy amikor eljön az Úr Jézus, minden hiba nélkül fogjátok ezt a lelki élményt, igazságot megélni, jellemezni. Azt mondja: Fedhetetlenek lesztek ama napon. Most még van miből tisztulni, de ha eljön az Úr Jézus, teljesen fedhetetlenek lesztek, mert hozzá tartoztok. Ő biztosan elvégzi ama napra ezt a megszentelő munkáját. Ezt a képet hozza fel az Efézusi levél, hogy a vőlegény szereti a menyasszonyát, ezért is munkálkodik benne. Jézus Krisztus a vőlegény, a leendőbeli férj, az ő népe tagjai és közössége a menyasszony.
Mit tesz Jézus a múltra nézve? A bűnös ember elmondhatja, hogy ő az Úr Jézus menyasszonya lett. Ez hihetetlen boldogság. Nem annak a függvénye, hogy milyen épen, hanem az, hogy kihez tartozik.
Milyen a jövő reménye? Mire vár a korinthusi gyülekezet tagja, akkor is, ha éppen vétkezett? Arra, hogy ez a vőlegény jön nemsokára, és akkor jön el a mennyegző napja. Az ige azt mondja, hogy a vőlegény szerelmét semmi sem tudja megsemmisíteni. Még az ő menyasszonya tisztátalansága, szennye sem.
Ismerve fiatal barátaimnál a mennyasszony, a vőlegény szerelmi kapcsolatát, többször tapasztaltam, hogy amikor valaki szerelmes, akkor a kedvese miatt mindenre képes. Volt olyan barátom, akit hiába figyelmeztettünk hiányosságaira az iskolában, teológián, nem bírt változni. Akkor azonban, amikor szerelmes lett, nem kellett többé szólni lustasága miatt, bíztatni tanulásra, akkor már szeretett volna jó jegyeket szerezni, hogy megmutathassa kedvesének, milyen jól tanul. Ez így működik az emberi kapcsolatokban, de mennyivel igazabb ez az Úr Jézus esetében. Ha ő tökéletes és szent, milyenné akarja formálni azt, aki hozzátartozik?
Kicsoda méltó az Úr Jézushoz? Egy bűnös sem. De aki menyasszonya, az hozzá tartozik már most is. Az ige azt mondja: Fedhetetlen leszel! A jövő fényében válik igazán beszédessé, hogy a jelenben hogyan is munkálkodik Isten. A Jézus Krisztusban megszenteltek, mindent az ő váltságáért, mindent a vele való kapcsolatban cselekedett Isten, a jövő is teljesen bizonyos. Eljön majd az a nap, közben pedig a mi életünk jelenében is Isten azon munkálkodik, hogy olyanná formáljon, akik vagyunk és akihez tartozunk.
Itt az ige kétszer használja azt a szót, hogy megerősíteni. Nem nekem kell összeszedni az erőmet és próbálni a mennyei vőlegényhez méltóvá válni, az ő szeretetét megérdemelni, hanem azt mondja: megerősíttetett. A Károli fordítás jobban visszaadja a szenvedő szerkezet használatával, aminél szintén az látszik, ami a kegyelemnél, illetve a megszenteltetésnél, hogy Isten cselekszik még itt is. Ő tesz valamit azért, hogy olyanok legyenek, akik. Megerősíti bennük a Krisztusban való bizonyságtételt. Itt azon van a hangsúly, hogy bennük. Isten sok mindent tett értük a múltban, tesz értük a jövőben is, de a megszentelő munkáját bennük végzi. Ez olyan titok, amit át lehet élni, de csak annak, aki Jézushoz tartozik.
Ha valaki küzd, súlyos kísértések közötti bukásokkal - amint én is voltam -, és szeretne szabadulni magától, de nem megy. Kimerül, lemerül és akkor meghallja egyszer, nem feltétlenül egy csendeshéten az igét, az Úr szeretetét, és arról, ő milyennek lát és akkor végzi el Isten lelke azt, hogy felszabadít, megerősít. Ő az, aki megerősít. Őt fogadták el, amikor elfogadják a kegyelmet s ez a megerősítő munkája zajlik folyamatosan.
Péter apostol a feltámadás után még nem rendezte az Úr Jézussal a tagadását, amint ez a leírásokból kiderül. Az Úr Jézus, amikor találkozik vele a tengerparton, akkor éppen Péter a tanítványokkal együtt halászik, pedig ő már emberhalász elvileg. De visszatért a régi munkájához. Ekkor az Úr Jézus azt kérdezi tőle: Péter jobban szeretsz-e engem ezeknél? Szeretsz-e engem Péter? Péter válaszából kiderül, hogy nem magára néz, hanem azt mondja: Uram, te mindent tudsz. Te tudod, hogy én szeretlek téged. Péter ha magára néz csupán, akkor ezt nem mondhatja ki, hiszen megtagadta őt. De ha az Úrra néz, akkor észreveszi azt a szeretetet, ami benne van akkor is iránta. Jézus három kérdésében érezhető, hogy ő szerette Pétert, ehhez nem férhetett kétség, de Péter szereti-e őt. Péter kimondhatja, hogy igen.
Jézus szavának akkora ereje van, hogy az apostol azt mondja: a keresztről szóló evangélium a görögöknek is, a zsidóknak is a botránkozás, vagy bolondság, az biztos, hogy azok számára, akik elfogadják, erő, hatalom. A szeretet hatalma, az Úr irántunk való szeretetének az ereje más helyeken ilyen kifejezésekkel hangzik: hogyha kell, a szeretet sok bűnt elfedez. A miénket is és másokét is. A teljes szeretet kiűzi a félelmet, halálfélelmet, az egyedüllét magányát, bármit.
Szava erejét, isteni cselekvésének a bizonyosságát mindvégig a jelenben az ő hűsége igazolja: "Hű az Isten, aki elhívott titeket az ő Fiával, az Urunk Jézus Krisztussal való közösségre." Mert lehet, hogy a mennyasszony, a menyasszonyi nép napról, napra beszennyezi magát, s úgy érzi, nem méltó az ő szeretetére, de a jelenben is azt élhetjük át, hogyha én hűtlen vagyok is, ő hűséges. Az Úr Jézus Krisztussal való közösségre nemcsak elhívott, de meg is tart. Sőt az ő munkáját úgy végzi bennünk, hogy egyre tisztábbakká, szentebbekké tesz.
Mindezt az isteni cselekvést hogyan éli át a hívő ember és a hívő közösség, hogyan lesz az övé? Egyetlen kifejezés szól a hívő ember valamilyenfajta cselekvéséről itt: "akik a mi Urunk Jézus Krisztus nevét segítségül hívják." Ez nem azt jelenti, hogy átgondolom, és ha úgy érzem, akkor majd elfogadom, hanem azt, hogy látom, hogy nagy baj van, nincs segítség, magamon végképp nem tudok segíteni. De látom azt, aki segítségemre van, aki szeret és kiáltok hozzá. Ez a segélykiáltás a mennyasszony segítség kérése vőlegényéhez. Ez a hit, ez az az engedelmesség, amely kimondja azt, amikor látja magát, de nem önmagában, hanem Krisztusra nézve, látja a szent és tiszta Urat, s látja azt is, ő milyennek tartja, azaz megszentelt, a vőlegény mennyasszonya. Az tudja kimondani a jelenben: Uram, könyörülj rajtam, segíts nekem.
Amikor a házassági fogadalom elhangzik, minden esküvőn, akkor a pár fogadalmat tesz Isten előtt és kimondják azt is, Isten engem úgy segítsen. Ugyanis ahhoz is, hogy ő formálhasson és tudjak benne bízni, az ő kegyelme segítségére van szükség.
Ez az evangélium azért szólt, hogy megtudhassuk, kinek tart az Isten téged és engem, kihez tartozunk. Mennyi mindent megtett ő ezért, hogy mi segítségül hívhassuk most is, talán életünkben először, vagy újra, mert szükség van rá.
Imádkozzunk!
Mennyei édesatyánk, magasztalunk téged, hogy mostani személyes életünkből, gondolatainktól, kétségeinktől te önmagadra mutattál nekünk. Köszönjük azt a titkot és szeretet, hogy hozzád tartozhatunk. Ezt te mondtad ki, Atyánk. Köszönjük, hogyha nem is érdemeljük, az Úr Jézusért lehet ez. Áldunk ezért a kegyelemért. De emiatt is, szeretnénk most segítségül hívni téged, hogy valóban formáljál át bennünket is olyanná, a te igéd fényében, amilyennek látsz és mondasz minket. Segíts, Urunk, tisztulni a vétkekből és segíts azokat a lelki tulajdonságokat, kincseket, értékeket megélni, engedelmeskedve neked, amelyek a téged szeretők jellemzője.
Köszönjük Urunk neked, hogy a menyasszonyi nép tagjai lehetünk és várhatjuk Jézus eljövetelét. Kérünk, hogy ez a jövőre vonatkozó várakozás is az irántad való szereteted erősíthesse. Kérünk, hogy aki kétségeskedik és nagyon maga alatt van, mert visszaesett régi élete bűneibe, szabadítsd fel az evangélium által. Add a te megerősítő kegyelmedet a hétköznapokban nekünk, hogy így lehessen a házasságunk, a családi életünk is megszentelt valóban. Hadd láthassanak minket a munkahelyen, a pihenés idején olyanoknak, mint a te gyermekeid, akik hozzád tartoznak. Segítsd meg a felvételi előtt álló fiataljainkat, most amikor készülnek megtudni az eredményeket. Hadd lehessen örömhír számukra az, de ha valakinek mégsem sikerülne, tudjon benned megnyugodni.
Imádkozunk Urunk, azért, hogy könyörülj meg a mi népünkön. Annyira szentségtelenek vagyunk, annyi a hamisság és a bűn. Bocsásd meg ezt népünknek, nekünk! Könyörülj meg, kérünk, népünk vezetőin is, hogy ne a szentségtelenségre legyenek példák, hanem bárcsak ők is mutathatnának a szent életre életpéldát. Könyörülj meg ezért rajtuk, kérünk. Segítsd őket, amikor dönteniük kell, döntéseket hozni. Áld meg az új köztársasági elnök munkába állását.
Hadd hozzuk eléd, Urunk, a magyarokat határainkon túl, akiket azért bántanak, mert magyarok. Kérünk, könyörülj rajtuk is, adj nekik békességet. Te szabj gátat a terrornak, a sokféle szenvedésnek. Könyörülj azokon, akik a te nevedért szenvednek, hogy ha kell, tudjanak reád tekintő hittel meghalni is érted.
Ámen.