PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK

Pasarét, 2005. július 24. (vasárnap este) Cseri Kálmán

PÁL KORINTHUSBAN

Alapige: 1Kor 2,1-5

---

Imádkozzunk!

Kegyelmes Istenünk, mennyei Édesatyánk, hálásan köszönjük, hogy minket tartasz leginkább a te szerelmedben. Köszönjük, hogy minden teremtményeid közül egyedül nekünk adtad meg azt a lehetőséget, hogy kapcsolatba kerüljünk veled. Köszönjük, hogy van szavad hozzánk.

Dicsőítünk téged mindazért, amit igéddel eddig elvégeztél az életünkben. Minden, ami jó és tiszta bennünk, a te munkádnak a gyümölcse.

Köszönjük, hogy nem végzel félmunkát. Áldunk azért, hogy akiben elkezdted a jó dolgot, be is fejezed azt a Krisztus Jézus napjáig.

Hadd legyünk most mindnyájan a te műhelyedben. Végy kezedbe minket és folytasd munkádat ott, ahol abbamaradt, vagy kezdd el bennünk az újjáteremtés csodálatos isteni művét.

Kérünk, szólíts meg igéddel. Tedd azt számunkra meggyőzővé, személyessé. Alázatosan kérünk: szólj, Urunk, mert hallják a te szolgáid.

Ámen.

---

Igehirdetés

Pál apostolnak ezt a levelét kezdtük most olvasni a napokban bibliaolvasó vezérfonalunk szerint, és ez lesz sokaknak a lelki tápláléka heteken keresztül.

Ma valamit általában szeretnék elmondani erről a levélről, meg arról a gyülekezeti helyzetről, amibe ez a levél érkezett, utána majd rátérünk a most felolvasott igerészre. Azért tanulságos ez a levél a számunkra, mert igen jól tükrözi, hogyan élt egy keresztyén gyülekezet teljesen pogány környezetben.

Más kiadásban, de mi is pogány világban élünk Isten nélkül gondolkozó és élő emberek között. Hogyan élhet egy keresztyén gyülekezet ilyen környezetben? Hogyan maradhat meg Jézus Krisztus tanítványának, sőt válhat egyre inkább Jézus tanítványává valaki, hitetlenek között? Ha valaki egyedül Isten gyermeke egy nem hívő családban, ha valaki egyedül dolgozik hívőként nem hívő munkatársak között, hogyan maradhat meg a hitében, hogyan erősödhet abban, sőt, hogyan vezethet másokat Jézushoz? Mert a feladatunk nemcsak az, hogy megmaradjunk valahogy, túléljük a kísértéseket, kibírjuk a nehézségeket, hanem hogy mindnyájan Jézus apostolai, küldöttjei legyünk.

A korinthusi gyülekezet tipikusan olyan kísértésekkel kellett hogy megküzdjön, amik között mi is járunk, és ez a levél fényesen bizonyítja, hogy Jézus Krisztus megtartja az övéit minden nehézség között, de ennek feltétele van a hívők részéről is. Az a gyülekezet, és az a hívő ember marad meg a Krisztussal való közösségben, aki kész feltétel nélkül engedelmeskedni Krisztusnak.

Pogány környezetben egy keresztyén gyülekezet. Pogány miliőben egy hívő ember. Azt szokták mondani, hogy a hajó egészen természetes módon a vízben van, csak a víz ne legyen a hajóban. Isten népe, az egyház, a hívő ember a pogány világban él, csak ez a pogány szellemiség ne áradjon bele a hívő közösség életébe, és a hívő ember életébe.

Aki figyelmesen és imádkozva fogja olvasni napról napra a korinthusi levelet, és aki nem a kalauz szerint olvassa, annak is javasolom, hogy olvassa most együtt velünk, az sok erőt fog kapni ahhoz, hogy noha nekem a vízben, a hitetlen közegben kell élnem, nem szükségszerű, hogy a hitetlenség beszűrődjön, vagy betóduljon az életembe. Akkor tesz Isten áldássá mások számára.

Mit tudhatunk erről a gyülekezetről és azokról a gondokról, amelyek miatt Pál apostol ezt a levelet írta?

Először is azt jó, ha emlékezetünkbe idézzük, hogy Pál nem saját jószántából ment Korinthusba. Egyáltalán nem egyedül határozta el, hogy most ide vagy oda megyünk, erről vagy arról beszélünk. Egyszer határozta ezt el így, hogy most végiglátogatjuk azokat a gyülekezeteket, amelyek létre jöttek az első missziói úton, és az Úr Jézus akkor is leállította. Éppen akkor adta neki ezt a parancsot, hogy te most nem kelet meg észak felé mész, hogy ismerősöket látogass, hanem vadonatúj helyre kell menned, menjetek nyugatra. És a második missziói úton küldte át a misszió ura, Jézus Krisztus Európába Pál apostolt és munkatársait.

Talán emlékszünk, hogy először Filippiben prédikáltak néhány asszonynak a folyócska partján, onnan Thesszalonikába mentek, aztán Béreában nyitott szívek fogadták az evangéliumot, elkezdték tanulmányozni az Írásokat, hogy úgy vannak-e ezek. Onnan ment Pál a bölcselkedés fellegvárába Athénbe és Athénből Korinthusba. Északról haladt szépen dél felé úgy, ahogy az Úr Jézus vezette őt.

Athénből érkezett Korinthusba. Ez azért fontos, mert Athénben egyáltalán nem fogadták nyitott szívvel az ő igehirdetését. Mint bölcs szónokot elvitték a bölcs szónokok helyére is, hogy ott is adja elő a maga tudományát. Egy ideig hallgatták, aztán legyintettek rá. Mondták: majd, legközelebb, ha erre jársz, még meghallgatunk téged. Úgy hogy az athéni szolgálata után gyülekezet sem maradt ott. Ez egy kicsit lehangolta az apostolt. Ott is megtértek néhányan, még név szerint is olvassuk egyiküket-másikukat a Szentírásban.

Tehát nem igaz az, amit első éves teológus koromban nagy bőszen egy első prédikációban, amit tanulmányként kellett ott előadnom és osztályozták is, egy ilyen mondatot használtam: az athéni kudarc után ment Pál Korinthusba. Az idős bölcs professzorunk azt mondta: kérem, kérem, kívánom magának, hogy mindig ilyen kudarcok kísérjék a szolgálatát. Hiszen megtért egy országgyűlési képviselő Athénben Pál prédikációjára, megtért egy Damarisz nevű asszony, és még többen mások. Úgy, hogy jót kívánt nekem a professzor úr.

Minden esetre Athén mélypont volt Pál apostol életében. Nem érdekelte a hallgatóságot az, amit mondott. Utólag derült ki, hogy néhányan megtértek, de azok nem alkottak közösséget, mint ahogy Filippiben Lídia mindjárt megnyitotta házát, és amikor Pálékat a börtönből kiengedték, azt olvassuk, hogy elmentek az atyafiakhoz. Már ott voltak néhányan, akik hitre jutottak és együtt voltak. Gyülekezetté váltak. Később is ez lett az apostol anyagyülekezete. Filippiből gondoskodtak róla és küldtek neki nemcsak szeretetcsomagot, hanem szeretetet is, meg testvéreket is. Athéntől mindez távol állt.

Olvassuk is, hogy ők mindig valami újdonságot akartak hallani, és amit Pál mondott, az újdonság volt, de annyira újdonság, mivel a Krisztus halálának és feltámadásának a jelentőségéről beszélt, hogy azt mondták: ez nem kell nekünk, majd esetleg legközelebb.

Lehangolt állapotban ment Korinthusba az apostol, és egyedül ment oda. Ez is ritkán fordult elő. Egyedül, így, ahogy itt őszintén írja nekik: "nagy félelem, rettegés és erőtlenség között jelentem meg nálatok". Milyen őszinte! Nem szépíti a helyzetet. A nagy Pál is ismerte a félelmet, a rettegést, a nagy erőtlenséget, hogy most mi lesz.

Mitől félhetett, és miért retteget?

Korinthus hírhedt város volt. Ez volt akkor annak a tartománynak a fővárosa. Hétszázezer lakosa volt, ami szokatlanul soknak számított. Ma egy tíz-tizenkétmilliós várost tartunk olyan nagynak, mint akkor egy hétszázezrest tartottak. Kedvező helyen feküdt. Egy keskeny földnyelvre épült, amelyik után még egy elég nagy félsziget jött. Így a hajók, ha nem akarták megkerülni a félszigetet, akkor befutottak Korinthusba kelet felől, ott kirakták az árujukat, rövid szárazföldi úton átfuvarozták, berakták a nyugati kikötőben a hajóba, és mehetett tovább. Így időt és költséget spóroltak. Átrakóhely volt. Forgalmas kereskedelem alakult ki. A kereskedelem miatt pedig gazdag lett ez a város. Azt mondják, hihetetlen vagyonok halmozódtak fel. Ugyanakkor a fénynek meg volt az árnyéka is. Elképesztő szegénység volt, az éhhalál szélén levő koldusok serege volt az utcákon, és korinthusi módra élni azt jelentette, hogy féktelen, gátlás nélküli erkölcstelenségben élni.

A város védő istensége Aphrodité, a szerelem istennője volt. Ezer papnője volt, ez azt jelentette, hogy ezer prostituált állt munkára készen, és az a vallás gyakorlásának része volt.

Rendkívül sokféle vallás, tanítás, tévtanítás, ideológia keveredett ebben a városban. Az úgynevezett misztériumvallások is virágoztak. Nem véletlen, hogy Pál apostol csak ebben a levélben tér ki részletesen a nyelveken szólás problémájára, mert ezekből a misztériumvallásokból a pogány nyelveken szólás is beszüremkedett a keresztyén gyülekezetbe, és az apostol kénytelen egy hosszú fejezeten át (a 14. részben) valahogy gátak közé szorítani ezt a rajongó kinövést, és óvni ettől a gyülekezetet.

Nos, ebbe a városba érkezett meg egyedül, félelem, rettegés és erőtlenség között. Egy olyan városba, amelyikben virágzott a sport, a bölcselkedő spekulatív filozófia és a retorika, a szónoklás. Ide érkezik meg az apostol, aki egyáltalán nem volt atléta termetű férfiú, ezt tudjuk egyik-másik elejtett mondatából, meg amilyen véleménnyel róla voltak, az egyik levél tanúskodik erről. Aki egyáltalán nem akart itt spekulatív filozófiát hirdetni, és aki direkt elhatározta, hogy nem ékesszólással hirdeti az evangéliumot. Ahhoz pedig értett, azt megtanították neki Jeruzsálemben az egyetemen, ahova járt. Ő nem akarja itt fitogtatni a maga tudományát. Egyetlen témáról akar beszélni, pontosabban egyetlen személyről, Jézusról, mégpedig róla is mint megfeszítettről. Ilyen egy ügyű emberré vált, így lépett fel. Félretette azt, amit vártak volna tőle. Nem fog ékesen szóló fordulatokkal tetszést aratni, és nem akar spekulatív filozófiákat előadni. Ő a reá bízott evangéliumot akarja hirdetni.

Azt olvassuk, hogy először a zsinagógában hirdette, hogy Jézus a Krisztus. Egy ideig hallgatták, aztán elzavarták onnan. De a zsinagóga vezetője, aki tekintélyes ember volt, megtért. Keresztyén lett. A többieknek nem kellett az evangélium, elment a pogányokhoz. Érdekes, hogy a zsinagóga szomszédságában levő házat kapta meg, és másfél éven keresztül naponta tanított.

A levélből kiderül, hogy az evangélium eljutott a legfelsőbb körökbe is, és eljutott a lumpen elemekhez is. Különösen sok rabszolga lett keresztyénné ebben a városban, ahol a dokkmunkához nagy szükség volt a rabszolgák munkájára. Az úrvacsoráról szóló fejezetben, a 11. részben van erre sok érdekes és tanulságos utalás.

Másfél éves intenzív munkája nyomán szép nagy gyülekezet jött ott létre. Amikor azonban továbbutazott, akkor sokféle veszély támadta meg ezt a gyülekezetet. Kiderül ebből a levélből, hogy elkezdett beszivárogni a világ a gyülekezetbe, beszivárgott a víz a hajóba. Pártoskodás ütötte fel a fejét, annyira, hogy darabjaira hullott már szét a gyülekezet. A paráznaság elképesztő formái fordultak elő még a gyülekezeti tagok életében is. Elkezdtek pereskedni, mégpedig hívő hívővel hitetlen bíróság előtt. Pál ezt különösen botrányosnak tartja. A házassággal és a házasság nélküli élettel kapcsolatban sok-sok kérdés merült fel. Újra felütötték fejüket a szociális különbségek. Addig testvéri egyetértésben voltak, és most kiderül, hogy a szeretetvendégségen a gazdag jóllakik, mire megérkezik a rabszolga a munkájából, aki semmit sem tud hozni magával, semmi nincs az asztalon, az éhes marad.

Tessék elolvasni, hogyan szidja őket Pál a 10-11. fejezetben és azt mondja: ezek után jobb, ha nem úrvacsoráztok. Mert az volt a szokás, hogy szeretetvendégség után az úrvacsora következett. Azt mondja: hagyjátok el nyugodtan. Az úrvacsora szent dolog, ilyen szentségtelen lélekkel ne merjen senki úrvacsorázni! Vagy pedig tessék megvárni azokat, akik a munkájuk miatt nem tudnak jönni.

Világosan és határozottan tanítja az apostol őket. Mindenféle téves képzet alakult ki a feltámadással kapcsolatban, ezért szól egy hosszú, a 15. fejezet a feltámadás értelméről és jelentőségéről. És állandó problémát jelentett az, hogy nem egyszerre tért meg egy család minden tagja, hanem keresztyén lett egy valaki, vagy néhányan. A többi meg pogány maradt. Most akkor ők elmehetnek-e a pogányokkal együtt a pogány áldozati szertartásra? Ehet-e abból az áldozati húsból, amiből azok esznek. Ez azt jelenti-e, hogy közösséget vállal a pogány istennel, vagy hús, hús, nincs jelentősége, egye meg nyugodtan?

Ezek égető kérdések voltak akkor, mert azért a hívők jó része szerette volna komolyan venni Jézus Krisztus követését, és azt a tanítást, amit az apostoltól hallottak. Újszövetség akkor még nem volt. Egy-egy levél érkezett, meg újabb és újabb tanítók érkeztek. Apollós is járt ott, és Isten használta őt is a gyülekezet tanítására. De mit csináljanak? Mit jelent engedelmesnek lenni?

Kiderül ebből a levélből, hogy Pál apostol korábban is írt már egy levelet a gyülekezetnek, amiben sok kérdésükre választ adott, de sok mindent félre értettek, meg nem értették. Írja ebben a levélben, hogy a korábbi levelemben már írtam, de nem értettétek, most tessék figyelni, kifejtem részletesebben. Így született meg ez a második levél.

Egy küldöttség kereste fel az apostolt, és elpanaszolták, mennyi baj van a gyülekezetben. Ezekre a konkrét problémákra ezeket a konkrét válaszokat írta nekik.

Ennyit egyelőre általában a levélről, meg a korinthusi helyzetről. Ha Isten segít minket a következő hetekben majd sok mindent tanulhatunk is. Fontos, hogy az igei üzenet is elérkezzék a szívünkhöz.

Három ilyen üzenetet szeretnék most említeni. Kettőt röviden és a harmadikról kicsit bővebben szólok.

1. Gondolkozzunk el azon, hogy az apostol minden ellenállás nélkül kész volt elmenni ilyen élmények után, ilyen lelki állapotban egy ilyen helyre is. Nem magyaráz az Úr Jézusnak: Uram, ne most, majd ha jobb lelkiállapotban leszek. Ez az athéni dolog megviselt engem. Miért épp Korinthusba? Ott a Sátán királyi széke van! Mit fognak ott velem csinálni? Uram, most egyedül vagyok (a két legszorosabb munkatársát valahol ott kellett hagynia. Azok jöttek majd utána). Mit csináljak egyedül? Ezt most te is megértheted, Uram! Nem az Úr Jézussal akarta megértetni a maga aggályait, hanem ő akarta megérteni mindig az Úr Jézus parancsait. Athénből irány Korinthus, akkor vesszük a botot, meg a kis motyót, s elgyalogolunk Korinthusba. Közel volt egyébként a két város egymáshoz.

Miért? Azért, amivel a levelét kezdi. Azt mondja: én, Pál, a Krisztus Jézus küldöttje, apostola. Ő mindig Jézus küldöttjének tekintette magát, akárhol volt. Tudta, hogy nem a maga feje után ment oda, tehát annak van célja, hogy őt oda küldték, és az ő hatalmas küldője soha nem zavarja el őt egyedül, hanem vele megy. A küldő ott van a küldött mögött. Ő hivatkozhat a küldőjére. Hivatkozik is. Az úrvacsoránál is elmondja: én az Úrtól vettem, amit most itt elmondok nektek. Nem ő találta ki. Az, amit mondott, az Úr Jézustól eredt. Az, amit tett, azt Jézus erejével tette. Ebben a bizonyosságban volt ő jelen mindenütt. Ha nem értjük félre, mondom ezt az egészen más értelemben használt szót: ezzel az öntudattal végezte a szolgálatát. De nem önmagával, hanem Krisztussal, a küldőjével volt tele.

Ezért történhetett meg az, hogy amikor több mint két évig börtönben tartották, ott is a Krisztus Jézus küldöttjeként volt. Amelyik leveleket onnan írja, az is így kezdődik: Én a Jézus Krisztus apostola, magyarul: küldöttje. Ezért tértek meg sokan az ősök közül, akik ott vigyáztak rá. Római katonák voltak akkor a börtönőrök. Hatóránként váltották egymást. A rabnak a jobb csuklója össze volt láncolva a börtönőr bal csuklójával, s ültek egymás mellett. Pál nem az időjárásról beszélgetett velük, hanem a Krisztus Jézusról.

A Filippi levél végén ott van: üdvözölnek titeket a pretoriánusok házából valók. Ezek a római katonák, akiknek a feladata a rabok őrzése volt. Kicsi gyülekezet alakul ki a hitetlen római katonák között, mert ő a Krisztus küldöttjeként volt ott, és nem a fejét verte a falba, hogy miért kell itt lennem, már második éve, mit csinálhatnék kinn. Ha egyszer őt oda küldte az Úr, akkor nem kinn akar tevékenykedni, hanem ott. Mit kell itt tenni? Ugyanazt, amit kinn. Nem tömegnek hirdetem az evangéliumot, hanem egy valakinek. A fontos, hogy az Úr adja a számba a szót, mert akkor lesz annak hatása. És úgy látszik, adta az Úr a szájába a szót.

Ez a feltétel nélküli engedelmesség, és ez a küldő, a Jézus Krisztus előtti alázat kell, hogy jellemezzen minket is. Óriási kiváltság Jézus küldetésében járni. És aki valóban az Ő tanítványa lett, az mindig az Ő küldetésében érezheti magát. Akárhogy alakul a sorsa, akárhova vetődik - ahogy mondani szoktuk -, neki tudnia kell, hogy az Úr küldte oda vagy nem. Van olyan, hogy a magunk feje után megyünk, ott nem számíthatunk Őreá.

A Példabeszédek könyve azt mondja: "Akinek útjaihoz jó akarattal van az Úr, annak még az ellenségeit is jóakaróivá teszi." És ha mi az Ő útjain járunk, az Ő küldetésében a hétköznapokban is, a legszürkébb feladatok végzése közben is, akkor mindig számíthatunk rá.

A Timóteushoz írt második levélnek a végén olvassuk Pál utolsó tárgyalásának a történetét. És azt mondja: "... mindenki elhagyott engem. Senki sem volt mellettem. De az Úr mellettem állott és megerősített engem."

Nem tudjuk, mi lett az ítélet ezen a tárgyaláson. Ez volt már a második nagy tárgyalás. Lehet, hogy a Forum Romanumon zajlott, az is lehet, hogy még a császár is jelen volt, hiszen a császárra apellált, őhozzá fellebbezett és még ott is bizonyságot tesz.

A múltkor egy gyülekezetben részletesen kellett magyarázni azt a fejezetet. Minden szónál megálltunk. Elképedtem, hogy ilyet kellett leírni, hogy mindenki elhagyott engem. Senki sem volt mellettem. De az Úr mellettem állott és megerősített. És akkor elkezd azoknak a pogány bíráknak Jézusról prédikálni. Még egy utolsó nagy alkalom. És meghallgatják. Elmondhatta az evangélizációt. Mert ő ott is a Krisztus Jézus apostola, vagyis a küldöttje volt.

2. A másik, amit vegyünk észre a korinthusi helyzetből, hogy megérkezik egyedül, félelmekkel teli egy ilyen nehéz helyre, és mi történik mindjárt az elején? Hadd mondjam így, értsék jól: az Úr Jézus megsimogatja. Találkozik Akvilával és Priszcillával. Egy hétszázezres pogány városban egy zsidó ember találkozik egy zsidó házaspárral. Ez az első szál, ami összeköti őket. Közösek a gyökerek. De kiderül, hogy ők ugyanúgy szeretik az Úr Jézust, mint Pál. Fantasztikus! Hogyan kerültek ide? Elzavarta őket a római császár Rómából. Egyenesen ide? Éppen most?

Nos, ez mindig Jézus szervezése. Éppen akkor, éppen oda, éppen azokat és éppen összehoz velük. Megvan a második szál, ami összeköti őket, a közös hit. Kiderül: ugyanaz a mesterségük. Azonos a foglalkozásuk. A negyedik szál, hogy ennek a házaspárnak a szíve ugyanúgy tele van az elveszettek iránti szeretettel. Misszionárius szívük van. Egymásra találtak. Van Pálnak otthona, munkája, megélhetése, testvéri közösség. Ahol ketten vagy hárman összejönnek az én nevemben, ott vagyok közöttük. El lehet kezdeni a korinthusi ébredésért való imaharcot. Nem egyedül, nem elkeseredve. Athénban volt, ami volt. Isten majd megőrzi ezt a néhány hitre jutott embert. Itt viszont mellé áll az Úr és azt mondja neki: "Az Úr egy éjjel látomásban ezt mondta Pálnak: "Ne félj, hanem szólj, és ne hallgass: mert én veled vagyok, és senki sem fog rád támadni és ártani neked, mert nekem sok népem van ebben a városban." (ApCsel 18,9-10)

Szóval Akvilán és Priszcillán kívül is vannak itt még hívők? Vannak, ők még nem tudják, hogy hívők lesznek, de az Úr már tudja, hogy kiket választott ki és kik fognak sorra, rendre megtérni, kikből verbuválódik a korinthusi gyülekezet. Te csak mondd Pál az evangéliumot, én meg majd kinyitom a szívüket sorban, mint Lídiáét ott Filippiben, és lesz szép gyümölcse a munkádnak.

Ez az Úr Jézus lelkigondozása. Nem védi meg a nehéz helyzetektől az övéit. Még Pált sem. Menjél csak oda, ahol csupa hírhedt dolog történik és hirdesd az evangéliumot. Ne akarj szónokolni, noha tudnál, ne akarjál bölcsnek látszani, noha nagyon művelt vagy. Egyszerűen a Krisztus keresztjéről szóló evangéliumot hirdesd.

Ahogy Babits írja a Jónás könyvében: "Te csak prédikálj, Jónás, én cselekszem. A szó tiéd, a fegyver az enyém." - mondja az Úr.

Ez nem Pálnak, hanem minden Krisztusban igazán hívő embernek a nagy lehetősége, és ugyanakkor feladata, kötelessége. Aki kész erre a szolgálatra, az ehhez hasonló csodákat tapasztal ma is, hogy várja őt az Ura és megsimogatja. Mellé áll és megbátorítja egy igével. Küld valakit, és már nem lesz egyedül. Ketten jobban tudják végezni a szolgálatot. Gondoskodik a kenyeréről, ad fedelet a feje fölé, és azt a sok népet, akiket Ő a pogányok közül kiválasztott, sorra, rendre hitre juttatja.

3. Hogyan? Úgy, hogy hirdeti nekik az igét. Ez az, amit leginkább szeretnék ma este hangsúlyozni. Mert ennek a levélnek az első két fejezete szinte csak erről szól.

Mindjárt az elején megemlíti az apostol, hogy Krisztus Jézus nem azért küldött engem Korinthusba, hogy kereszteljek (nem mintha az nem lenne fontos dolog, erről is ír), hanem, hogy az evangéliumot hirdessem. De nem bölcselkedő beszéddel, hogy a Krisztus keresztje el ne veszítse az erejét. Aztán folytatja: mert a keresztről való beszéd bolondság ugyan azoknak, akik elvesznek, de nekünk, akik üdvözülünk, Istennek ereje. Később kifejti, hogy a görögöknek bolondság, a zsidóknak botránkozás, de azoknak, akiket Isten elhívott, üdvözítő hatalom.

Miért volt bolondság? Azért, mert mindez az ő fejükbe nem fér bele, hogy a Messiás, aki annak a népnek a legnagyobbja, az meghalhat a kereszten csak úgy odaszögezve. Ha Ő az Isten Fia, akkor elzavarja onnan az ellenséget vagy leszáll a keresztről. Az meg végképp elképzelhetetlen volt, hogy meghalt ugyan valósággal, de feltámadt. Hát ilyet nekik ne mondjanak. Ők művelt görögök, használják az eszüket. Valahol másutt ezt a dajkamesét el lehet adni, de Korinthusban meg Athénben - ők is tiltakoztak ellene - nem.

Miért botránkozás a zsidóknak? Azért, mert nekik volt egy határozott, markáns messiásképük, ami nem egyezett a bibliai szenvedő messiásképpel, az ézsaiási tanításról mintha elfeledkeztek volna, és Jézus nem illett bele ebbe. Beleillettek a csodái, de hogy keresztre lehetett feszíteni, ez semmiképpen nem illett bele.

A hallgatóság egyik részének bolondság, amit beszél, a másik megbotránkozik, de mindig vannak, akik hisznek. Pál ebben bízott, és ezért bízott a Jézus keresztjéről szóló evangélium erejében. Ezt kell mondani az embereknek, mert ez a kijelentés szíve, hogy miután mi teljesen tehetetlenekké váltunk a bűneinkben, utánunk jött az Isten Fia, odaállt a helyünkre. Elszenvedte azt az ítéletet, amibe mi mindnyájan belepusztultunk volna. Ettől a végzetes pusztulástól mentett meg minket, és aki ezt hiszi, az tapasztalni fogja, hogy új erű források közelébe került. Felfakadnak benne olyan források, amelyekről eddig nem is tudott. Valóban tudja szeretni az ellenségeit, tud imádkozni a rosszakaróiért. Olyan szelídséget és türelmet ad neki ez a Krisztus, ami nem vele született tulajdonság, és így tovább. A keresztről való beszédet kell hirdetni. Aki hisz a megfeszített és feltámadott Krisztusban, annak Isten életet ad. Új életet itt, és teljes, örök, igazi életet, amivel túléljük még a halálunkat is.

Az egyik legyint: bolondság, a másik: megbotránkozik, a harmadik pedig azt mondja: erre vártam. Ez hiányzott nekem, kipróbálom. Milyen az? Ki az, akiben hinni kell? Beszélj még róla. Hányszor marasztalták az apostolt, hogy fejtse ki részletesebben. Mondja el még egyszer. És miközben hallgatták az igét, a befogadott ige dolgozott bennük. A Thesszalonikai levélben írja ezt Pál: munkálkodik az ige bennetek, ezért változik meg a gondolkozásotok és a jellemetek. Csak azért, mert hallották, komolyan vették, hittel befogadták az igét. Ez átalakította őket, és a befogadott ige egyszer csak megszólalt az ajkukon, és ők is továbbmondták másoknak. Egyszerű emberek. Írástudatlan emberek. Ez az örömhír nem fért meg bennük. Továbbadták, és mint ahogy pünkösdkor is úgy ment haza mindenki Jeruzsálemből, mint egy misszionárius, mint akik küldöttek, apostolok voltak, Korinthusban is ehhez hasonló történt, és azokban a gyülekezetekben, amelyekben az apostol munkálkodott. Mert ennyire igaz az, hogy a hit hallásból van, mégpedig az Isten igéjének hallásából. Ennyire igaz az, hogy az Isten igéje élő és ható, élesebb minden kétélű kardnál és áthatol az elme és a lélek, az ízületek és a velők szétválásáig. Megítéli a szív gondolatait és szándékait, ha az valóban Isten igéje. (Zsid 4,12).

Ha elkezd Pál bölcselkedni esetleg azért, hogy népszerűségre tegyen szert, annak nem lett volna ilyen életet átalakító ereje, de a Krisztus keresztjéről szóló beszédnek ilyen ereje volt, és ilyen ereje van ma is.

Az elmúlt héten az utóbbi években konfirmált lányokkal voltunk csendeshéten, és néhányan közülük, meg a velük jött idősebbek közül is elmondták személyes tapasztalataikat. Érdemes lenne feljegyezni minden ilyen bizonyságtételt, hogy Isten igéje hogyan tud beleszólni egy Istentől messze sodródott, teljesen világi módon gondolkozó és élő kislány életébe, aki egy este előveszi a Bibliáját. Maga sem tudja, miért, mert soha nem szokta elővenni. Kinyitja a Bibliáját, s ki tudja, hogy az miért épp az Ézsaiás könyvének annál a fejezeténél nyílik ki. Aztán beleolvas először, majd belemélyed, utána belefeledkezik, és azt mondja: ez rólam szól. Ez kiemeli a mocsárból, megőrzi attól, hogy a züllés útjára kerüljön, s egészen új indul el az életében. Még csak nem is igehirdetést hallott. Nemcsak hallásból, olvasásból is van a hit, és Isten munkálkodik.

Isten igéje újjáteremtő hatalom. Ugyanolyan hatalma van Isten beszédének ma, mint a világ teremtésekor. Isten azt mondta: legyen. És amire azt mondta: legyen, az előállt a semmiből, mert az Ő szavának teremtő hatalma van. Isten beleszól egy istentelen ember életébe, és az az ember Őfelé fordul. Isten kinyitja a szívét, mint Lídiáét, és az ember egész élete megváltozik.

Bízzunk az ige erejében, így hallgassuk és fogadjuk be. Jakab apostol egy jelzőt tesz oda: szelíden fogadjátok az Isten beszédét, mert lehet ellenállással is hallgatni, de aki szelíden befogadja, abban elvégzi a maga munkáját. Nem én változtatom meg magamat, Isten teremt újjá az Ő teremtő igéjével. Így olvassuk, így hallgassuk, és ezzel a reménységgel mondjuk. Nincs az a megátalkodott kemény szívű ember, akit Isten az Ő igéjével ne tudna egészen újjátenni. Ezt egyebek között a korinthusi események is bizonyítják, és Pál apostol ebben rendületlenül bízott.

Bízzunk ebben így mi is! A Krisztus keresztjéről szóló evangélium jusson el a szívünk mélyéig. Hadd alakítson át, és aztán hittel beszéljünk róla másoknak is.

---

Imádkozzunk!

Istenünk, hálásan köszönjük, hogy még mindig van szavad hozzánk, pedig olyan sok mindent nem vettünk komolyan már akkor sem, amikor hallottuk. Olyan sok mindenbe belekezdtünk, de nem voltunk állhatatosak és nem csináltuk végig. Olyan sokszor vitatkozunk veled, tiltakozunk parancsaid ellen. Olyan sokszor felülbíráljuk a te igaz beszédedet. Isten, légy irgalmas nekünk, bűnösöknek!

Annál inkább csodáljuk hosszútűrő kegyelmedet. Köszönjük, Úr Jézus, hogy ma is hallhattuk a te kereszthalálod értelmét és célját. Segíts, hogy higgyünk a róla szóló bizonyságtétel erejében.

Ajándékozz meg minket sok olyan igével, amivel erősítesz. Kérünk mi is, hogy adj nekünk szót szánknak megnyitásakor. Segíts, hogy ne szégyelljünk téged és a rólad szóló örömhírt. Segíts, hogy az életünk szavak nélkül is reád mutasson és hozzád vonzzon másokat is.

Köszönjük, hogy mindnyájan reád bízhatjuk a magunk személyes gondjait. Kiáltunk hozzád egy szívvel, lélekkel azokért, akik különösen nagy próbákban szenvednek most.

Könyörgünk azokért, akiknek mindenét elvitte az árvíz. Őrizd meg őket a kétségbeeséstől, attól, hogy megkeményedjen a szívük. Tanítsd őket kiáltani hozzád és mutasd meg csodálatosan szabadító, ajándékozó kegyelmedet.

Könyörgünk a betegekért, a kétségbeesettekért, a csüggedőkért. Könyörgünk azokért, akikre rászakad a magány. Kérünk, Úr Jézus, ezzel a te gyöngéd szereteteddel, amivel megbátorítottad Pált Korinthusban, légy közel mindazokhoz, akiknek kiváltképpen szükségük, van rád.

Ámen.