PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK

Pasarét, 2005. június 19. (vasárnap) Varga Róbert

BOLDOG BÉKESSÉGSZERZŐK 9.

Alapige: Mt 5,9

---

Imádkozzunk!

Istenünk, köszönjük azt neked, hogy amikor még pogányok voltunk a szó sokféle értelmében, te már akkor is szerettél minket. Elhívtál minket, s azt akarod, hogy üdvözüljünk, eljutva az igazság megismerésére.

Köszönjük, Jézus Krisztus, hogy ezen a mai reggelen a te csodálatos békességedről akarsz beszélni nekünk. Ezt akarod nekünk adni, s köszönjük Atyánk, hogy Jézus Krisztus által, az Ő kereszthalálában megbékéltél ezzel a világgal.

Köszönjük, hogy többé nem haragszol az emberre, ránk sem. Nyújtod a békejobbot felénk. Segíts, hogy elfogadjuk azt.

Köszönjük azt is, hogy a te véred által, kereszthalálod által békesség lehet a szívünkben. Így áldd meg, kérünk, ezt az istentiszteletet, hadd legyen szent találkozás veled, a békesség fejedelmével, az erős Istennel, a csodálatos Tanácsossal.

Urunk, köszönjük azt, hogy te nemcsak azt akarod, hogy észrevegyük a bűn csalárdságát és undokságát, hanem azt is akarod, hogy úgy menjünk innen el, hogy a szívünkben a tőled való békesség, és szolgálatra való készség van. Cselekedj velünk hatalmasan Lelked által, kérünk.

Ámen.

---

Igehirdetés

Antione de Saint-Exupéry Kisherceg című könyvében olvassuk azt a mondatot, hogy igazán jól csak a szívével lát az ember. Nem véletlen az, hogy Jézus a 6. boldogmondásban azt mondja: "Boldogok, akiknek a szívük tiszta, mert ők meglátják az Istent."

Milyen azoknak a szíve tehát, akiknek a szívét Isten megtisztíthatja? A mai napi életre írt boldogmondásokat fogalmazta meg valaki, s leírta ezt a Vetés és aratás című folyóirat egyik számában.

"Boldogok, akik tudják, másoknak is lehet igaza, mert békesség lesz körülöttük.

Boldogok, akik az Úrban találnak békességet, mert nem kiborulnak, hanem leborulnak.

Boldogok, akik elhallgatni és meghallgatni is tudnak, mert sok barátot kapnak ajándékba, és nem lesznek magányosak.

Boldogok, akik figyelnek másokra anélkül, hogy nélkülözhetetlennek hinnék magukat, mert ők az öröm magvetői.

Boldogok, akik megbecsülik a mosolyt, s elfelejtik a fintort, mert útjuk napfényes lesz.

Boldogok, akik jóindulattal értelmezik mások botlásait akkor is, ha naivnak tartják őket, mert ez a szeretet ára.

Boldogok, akik el tudnak hallgatni, ha a szavukba vágnak, ha megbántják őket, és szelíden szólnak, mert Jézus Krisztus nyomában járnak.

Boldogok, akik jó lelkiismerettel tudnak pihenni és aludni, mert mosolyogva ébrednek föl, és örömmel indulnak útjukra."

Egyszer egy férfi azt mondta a barátjának, hogy békülj meg az Istennel, mert ez életed megoldása. Erre ő azt válaszolta, hogy: nem vagyok én haragban az Istennel. Mire a másik ezt mondta: De nem is vagy beszélő viszonyban vele.

Ma ez az első kérdés, amire jó lenne mindenkinek őszintén válaszolni. Beszélő viszonyban vagy-e az Istennel? Ez azt jelenti, hogy megszólíthat-e téged? Megérted-e a szavát? Nemcsak azt jelenti, hogy elmondjuk neki a kéréseinket meg a kérdéseinket, hanem ez azt is jelenti, hogy Ő válaszol. Sőt megvárjuk a válaszát, s nem teszünk úgy, mint a bolond beteg, aki odamegy az orvoshoz, meghallgatja a diagnózist, megvárja, míg elmondják, hogy mi a terápia, de aztán a receptet nem veszi már át, hanem föláll és elmegy.

Ma reggel válaszoljunk őszintén erre a kérdésre: Nyitottak vagyunk-e az Ő igéjére, igéje üzenetére? Mert békességük csak azoknak lesz, akik Istennel élnek.

Sokan azt mondják, hogy a béke azt jelenti, amikor nincsen háború. De a béke és a békesség között óriási különbség van. Látjuk a történelmet tanulmányozva, hogy a békekötések sokszor újabb háborúk forrásaivá lettek.

Sven Hedden sarkkutató azt mondta: Én csak zarándok voltam a jeges pusztaságokon, a földnek olyan egyedülálló vidékein, ahol béke honol, mert nincsenek ott emberek. A mi egész földünk - folytatja - hatalmas csatatérré vált, és a békét kiszorították a földről.

Az egyik teológustársam mondta még annak idején: én elmegyek ebből az országból - akkor még másfajta berendezkedés volt -, mert itt nem szabad az ember, s nem azt csinál, amit akar. S akkor többen megkérdezték tőle, hogy az a békétlenséget, ami belül a szívedben van, azt is viszed magaddal a határokon át? De erre a kérdésre már nem válaszolt semmit sem.

Vannak csendes emberek, akik lehet, hogy fizikailag gyengék, de lelki értelemben nagyon erősek, mert belül az életükben, a szívük mélyén valami egészen mélységesen mély, Istentől való békesség van.

Amikor vihar dúl a tengereken, s hat-hét méter hullámok csapkodnak, akkor több ezer méter, de már több száz méter mélységben is a halak nyugodtan úszkálnak, mert nem is tudják azt, hogy a felszínen vihar dúl. Ennél sokkal nagyobb, mélyebb békességről beszél Isten, amikor a békesség szót használja.

Valami hasonló mély, csöndes, nyugodt, belső békességük van azoknak, akik Istent szeretik. Ezért erősebbek a nagyon erős, fizikailag nagyon erős embernél is azok, akiknek lelki békességük van. Sőt azt mondja a Szentírás, hogy az Isten békessége minden emberi értelmet felülhalad. És ez akkor is így van, amikor a hívő embernek nincs nyugalma, mert bántják, piszkálják, megalázzák, lesújtanak rá, igazságtalanul gyötrik - munkahelyen, családban vagy máshol. Akkor is igaz az, hogy van békessége, mert az Istentől kapta.

Az emberek annyi mindent megtesznek azért, hogy szerezzenek dolgokat. Megszerezzenek dicsőséget, hatalmat, pénzt, emberi testeket, társat, jövőt biztosítsanak. És mennyit tettünk mi azért, hogy békességszerzők legyünk mások számára?

Sokan - s az egyház is erről tanított sokáig - azt gondolták, és azt tanították, hogy a keresztyén élet non plus ultrája, vagyis nincs továbbja, netovábbja, amikor valaki megismeri Jézust, s attól kezdve minden megváltozik. Ez igaz is. De ha megfigyeljük, amikor a három tanítvány fölment Jézussal a megdicsőülés hegyére, s ott találkoztak Mózessel és Illéssel is. Beszélgettek ők Jézussal. Akkor azt mondták Jézusnak: Uram, maradjunk itt. Sátrakat állítunk föl. Olyan jó itt nekünk. Ne kelljen innen továbbmenni. Akkor Jézus leküldi őket a völgybe szolgálni másokat. A cél nem az, hogy a csúcson maradjunk. A cél nem az csak önmagában, hogy valaki megismerje Jézust, ez egy nagyszerű dolog, s akkor az élete is megoldódik. De a keresztyén élet célja az, hogy békességszerzők legyünk, hogy szolgáljunk az Istennek, és betöltsük azt a szolgálatot, amit az Isten nekünk szánt.

Nem maradhatunk olyanok, mint akik örülnek az üdvösségüknek, de erről soha, senkinek nem akarnak beszélni. Vagyis lelkileg bezárkóznak, s azt mondják, hogy a hit magánügy, nem tartozik senki másra.

A hívő élet kísértése is lehet az, mint a fiatal házasok kísértése. Olyan nagyon boldogok, hogy oda már senki más nem fér be. Ez bizonyos értelemben jó is, hogy így van. De amikor hosszú időre bezárkóznak, s nem akarnak megismerni senkit sem, s nem akarnak senkivel beszélni sem, csak ők ketten léteznek a világ számára az már nem jó!

A hívő élet kísértése lehet az, hogy zárkózz be. Élj Jézussal. Senki ne akarjon többet, mást tőled. Szívd magadba az igehirdetéseket hétről hétre. Járj el minden gyülekezeti alkalomra, amire elmehetsz. És? Hol jön ki belőled? Hol van a szolgálat? Hol adod tovább? Keress magadnak hasonló gondolkodású testvéreket, zárkózzatok be együtt a magatok hitébe, ne engedjetek be senkit se abba. Különösen, akiről úgy gondoljátok, hogy nem oda való, még kívül van az Isten országán. Ez a csúcs. Ezért van minden. Sokan mondják: ez az igazi hívő élet. Ez a zárt, testvéri közösség. Jézus meg azt mondja, hogy nem így van. A csúcsról le kell menni a völgybe, az Isten nélkül élő emberek közé, és szolgálni lehet és kell az Istennek.

Legyetek békességszerzők. Más helyen ezt mondja, hogy tegyetek tanítványokká minden népeket. Ez a cél. Nem az, hogy a csúcson maradjunk. Nem csak a tanítvánnyá létel a cél - most a szójáték kedvéért mondom -, hanem a tanítvánnyá tétel. Nemcsak, hogy tanítvánnyá legyünk, hanem, hogy tanítvánnyá tegyünk másokat Isten segítségével. Hogy békességszerzők legyünk Isten és ember, ember és ember között. Ez a küldetés célja, mert végül is Jézus is ezt tette. Nem?

Azt olvassuk: szerte járván jót tett. Mindig olyasmit cselekedett, amivel az Isten dicsőségére mutatott rá. Vagyis így is formálta, indította az embereket arra, hogy forduljanak vissza ahhoz az Istenhez, akit ott, akkor az Éden-kertben az ember elhagyott, akitől elfordult. Hirdette az Isten országát. Beszélt az Isten boldogságáról, a dicsőséges evangéliumról - ahogy azt a Timóteushoz írt levélben olvassuk -, az Isten országának dicsőséges evangéliumát hirdette újra és újra mindenkinek.

Visszaküldte a megszabadított megszállottat a falujába, s mondta, hogy mondd el, hogy mit cselekedett veled az Isten. Akiket meggyógyított, azoknak is azt mondta, hogy mondjátok el. Hirdessétek, milyen nagy dolog történt veletek. Azt akarja, hogy mint a vakok, akik meggyógyultak, fölkiáltsanak az emberek, hogy vak voltam, és most látok. Ilyen békességszerzésre hív el az Isten. Ez a keresztyén életforma lényege. Amikor ezt valaki megteszi, engedelmeskedik, akkor arra odafigyelnek az emberek. Annak lesz igazi értéke, haszna. Az olyan, amire fölkapják a fejüket. A hamis árut mi sem szeretjük. Az igazira odafigyelünk. Annak még az árát is hajlandók vagyunk megfizetni.

Az emberiség története valójában nem más, mint egyetlen évezredek óta tartó közlés az ember eredménytelen fáradozásáról, hogy az Isten nélkül is boldogan próbáljon élni. Ez pedig egyszerűen nem sikerülhet. A múltban sem sikerült, a jelenben sem sikerül. S nem is fog soha sikerülni, mert az Isten nélkül az ember nem tud boldogan élni. Vannak boldogság-morzsái, ezt gyűjtögeti, meg az emlékeket, hajtincseket, szalagokat, könyveket, iratokat, leveleket lezárt dobozokba. De permanens, folyamatos boldogságban élni az Isten nélkül nem lehet.

Jézus az ajtó, az út, az igazság és az egyedüli közbenjáró az Istenhez. A korinthusi levél első fejezetében azt olvassuk: Jézus Krisztus békességet szerzett kereszthalála által az Isten és ember között. Békességet szerzett a keresztfán kiontott vére által. Ezért nincsen más módon lehetőség arra, hogy békességet kapjunk.

Frajd azt állította, hogy a belső békesség csupán szellemi beállítottság kérdése. Csak el kell űznünk magunktól a félelmet - hát ez az, ami nem megy pont -, le kell győznünk idegességünket - sokszor ez sem megy -, s máris rátalálunk a békességre, ami után sóvárgunk.

A pszichoanalízis semmibe veszi az Istent. De nem is old meg semmit sem. Mert a pszichoanalízist gyakorló szakemberek is, időnként maguk is pszichoanalízisre szorulnak, mert olyan lelki és pszichés állapotba kerülnek. Fából vaskarika. Egyik nem tud a másikon segíteni, mert nincsen békesség az Istenen kívül.

Ézsaiás próféta ezt mondja: Nincs békesség, így szól az Úr, az istenteleneknek. A békesség útjait nem ismerik, s nincsen jogosság kerékvágásukban. Ösvényeiket elgörbítik. Aki azon jár, nem ismeri a békességet.

Nagyon fontos akkor tudni, hogy melyek azok az utak, lépések, amelyek a békességszerzés szolgálatához vezetnek. Az első az tehát, hogy békülj meg az Istennel. E nélkül senkinek nem lehet békessége, s e nélkül nem tud szolgálni békességben és örömmel az Istennek sem.

Lehet, hogy sokan ezt mondják, hogy nem vagyok én haragban az Istennel, de nem is beszélsz vele. Ma reggel beszéltél? Ettél? Táplálhatott téged az Isten? Törtél az ige kenyeréből? Beleharaptál, megrágtad, megemésztetted? Megszólíthatott az Isten úgy, hogy te mondod neki, s megvárod a válaszát? Beszél hozzád az Isten? Isten nem néma. Isten, beszélő Isten. Így szólt az Úr. Akkor miért van ez benne a Bibliában, ha nem lenne igaz? Így szól az Úr. Ma reggel szólhatott hozzád? Csak egy kicsit, egy mondatnyit, egy szótöredéket, valamit, amit megértettél a Biblia tanításából, lelkületéből.

Isten igéje tükör és kenyér. Tükör, mert belenézhetünk a tökéletes törvénybe. Vajon mit látunk? Észrevettük, amiért elénk tartotta Isten? Most észre akarjuk venni, hogy miben nincsen békességünk, vagy mi miatt nincsen? S kenyér az ige, beleharaptunk, törtünk, ettünk belőle, vagy csak egy szép vastag könyv, amelyben nehezen érthető részek vannak, és csodálatos, fantasztikus történetek találhatók.

A megbékélés az Istennel azzal kezdődik, hogy mindabban igazat adok neki, amiről a Szentírás szól, amit a Szentírás az Istenről, az emberről, a bűnről, a bocsánatról, a kárhozatról, az örömtelenségről, az örömről, a békességről, a békétlenségről mond. Igazat adok az Istennek. Elhiszem, hogy nem volt más megoldás, minthogy Jézust odaszögezték a keresztfára, s az adóslevelünket odaszegezte a fára. Nincs más megoldás, hogy mi szabad, megszabadított, bocsánatból élő emberek legyünk.

Az Éden-kertben megcsalt, elhagyott Isten nyújtja felénk a kezét. Krisztus átszögezett kezét nyújtja ma reggel is felénk, a békejobbot. Elfogadjuk vagy elutasítjuk? Nagyon komoly kérdés ez.

Nyújtja az Ő átszögezett kezét. Áthidalta az ember számára áthidalhatatlan békességet nem ismerő ember számára áthidalhatatlan szakadékot, és azt mondja, hogy gyere vissza hozzám. Isten országának ajtaja most is nyitva van. Az út a békesség felé minden ember számára a golgotai kereszt alatt vezet el. Ezt nem lehet megkerülni. Mert Jézus azt mondja, hogy én vagyok a juhok ajtaja. Aki nem rajtam megy be, az tolvaj és rabló, s annak nincsen békessége.

A második lépés, hogy az ember béküljön meg végre önmagával is. Sokan azt mondják, hogy bajom van a feleségemmel, a férjemmel, a gyerekeimmel, a főnökömmel, a beosztottammal, az osztálytársammal, a BKV-ellenőrrel, de önmagammal ... Olyan sok ember úgy él, hogy nincsen békessége önmagával. Nem békül ki a helyzetével, a külsejével, a lelkületével, a családjával, a származásával, az anyagi helyzetével, az egészségi állapotával. Nem tud békességben élni önmagával.

Viták és veszekedések után hányszor gyűlöltük saját magunkat, hogy már megint elbuktam, már megint nem tudtam kedvesen, szelíden válaszolni. Hányszor próbáltuk levetni a rossz tulajdonságainkat, mint gyík a bőrét, amikor vedlik, s nem sikerült. Újra ott a tükör, és szembetaláljuk magunkat azzal a természettel, amivel nem bírunk. Sokszor nem tudjuk magunkat elfogadni más vonatkozásban. Valaki azt mondta, amikor beszélgettünk - egy fiatalember, kamaszkorban volt -, nézz rám, hogy nézek én ki. Tele van az arcom pattanással, meg tele van a lelkem pattanással. Ki szerethet így engem? Olyan jó tudni azt, hogy az Isten úgy szeret minket, ahogy vagyunk. Külső és belső állapotunkkal együtt. Sokan ezt nem hiszik el. De aki megbékült az Istennel, az meg tud békülni saját magával is. A helyzetével, a családi helyzetével, hogy olyan a férje vagy a felesége, amilyen. Majd Isten meg fogja változtatni, ha neki tetszik. Olyan az egészségi állapota, amilyen. Majd Isten változtat rajta, hogyha ezt így gondolja. Ha nem, akkor az lesz a javunkra - ezt sokszor nem hisszük el. Isten kezébe teszi az ember az egész kérdést, az élete kérdését, mert békességben él az Istennel. Ezért el tudja fogadni az erőnlétét, a jelenét és a jövőjét is.

Valaki nem régen azt mondta: lehet, hogy már nem olyan dús a hajam, nem olyan kisportolt az alakom, de tudom, hogy az Isten így is szeret. S valakinek egész fiatal korában sem olyan dús a haja, meg kisportolt az alakja, meg ha három-négy gyereket vagy kettőt szült, akkor pláne nem. De hát ez a lényeg? Vagy az a lényeg, hogy szeret Isten, és szeret a társam, ha van. Vagy szeret az Isten úgy, ahogy vagyok, akár egyedül is. Ez sokkal fontosabb kérdés, minthogy hogy lesz holnap vagy holnapután. Békülj meg önmagaddal, és fogadd el végre magadat! Az alakodat, a külsődet úgy, ahogy kinézel. Isten pedig majd kezeli a lelki pattanásokat is, és segít. Időnként a békesség önmagunkkal ez kemény harcot jelent, de a győztes oldalán állunk, mert megbékültünk az Istennel, akkor békességre jutunk önmagunkkal is.

A harmadik lépés a békesség felé: aki megbékélt az Istennel és önmagával, az tud békességben élni másokkal is, a másik emberrel is.

Saját magunktól csak háborúra telik. Olyan szomorú volt egy családlátogatás. Odatolták a konyhaszekrény-sort a konyha közepére, s kérdeztem, hogy mi ez. Hát, ez a demarkációs vonal. A feleség az egyik oldalon, abba a szobába. A férj a másik oldalon a másik szobába. Időnként egy-egy tányér átrepült a szekrénysor fölött. Nem szomorú? Dúl a háború. Mosolygunk ám ezen, de hányszor dúl nálunk is otthon, ha nem is ilyen formában? Nincs szekrénytologatás, meg tányérdobálás, de repülnek a kemény, kegyetlen, durva szavak, a szeretetlenség, az ingerültség és így tovább. Nem így van? Nincs békesség, mert nincs békesség az Istennel, önmagunkkal, s ezért nincs békesség a másik emberrel sem.

Valaki nem tud mit csinálni, belerúg a cipőbe meg a kutyába, mert a másikba mégsem rúghat bele. Nem bírja levezetni a feszültséget, mert nem bír leborulni az Isten elé. Olyan fontos az, hogy egy-egy gúnyolódó szó nem hangzik el, s ez is lehet a békesség forrása. Vagy ha elhangzott, bocsánatot kér valaki, s azt mondja, hogy ne haragudj. Békességben élni a másik emberrel ez az egyik legnehezebb feladat. Ezért mondja azt az ige, amennyire lehetséges, éljetek békességben minden emberrel. Békülj meg itt, most a szívedben azzal, akit ki nem állhatsz!

Olyan elszomorító volt, ahogy nem régen egyik ország államfője azt mondta egy konferencián: nincs megbocsátás. Akkor marad a háború, és marad a békétlenség. Mert aki azt mondja, hogy nem bocsátok meg, annak nem bocsátanak meg. Aki meg kimondja, hogy megbocsátok, szörnyű volt, ami történt, de végre tegyünk pontot a végére. Bocsássuk meg, engedjük el az adósságot. Itt, most mi hajlandók vagyunk a másik, velünk szemben fönnálló bűnadósságát elengedni? Vagy ott a demarkációs vonal. Kidugja a fejét, és rálövünk ezzel, azzal, amazzal. Szavakkal, gesztusokkal, indulattal.

Hányan nem bocsátanak meg a családban, s dúl a háború, ássák a lövészárkot. Templomba járó testvér feljelenti a testvérét, és a bíróságtól várja az igazságtételt. Egyik kifosztja a másikat. A feleség elperli a gyerekeket a férjtől, és békétlenséget szül az egész, s mindenki rámegy lelkileg, anyagilag, egészségileg. Ássuk a lövészárkot. Úgy kezdődött, hogy visszalőtt. Dúl a háború, és nincs békesség, mert nem békülünk meg az Istennel, önmagunkkal, és így nem tudunk a másik emberrel sem megbékülni.

Olyan fontos kérdés az, hogy amikor olyan helyzetben vagyunk, olajat öntünk a tűzre, vagy csillapítjuk a dolgokat. Hajókatasztrófák idején nagymennyiségű olajat öntöttek ki a vízre, mert az csillapította a hullámzást. Olajat öntesz a tűzre otthon, munkahelyen, másfajta közösségben, akár a testvéri közösségben, vagy csillapítod a másik felgerjedését, dühét és így tovább. Nagyon fontos kérdés ez.

Hadd kérjek mindenkit arra, hogy itt, most engedd el a másik adósságát! És akkor békességgel a szívedben tudsz innen ma reggel elmenni. Elengedtem. Miért? Mert nekem is elengedte Jézus. Neki bele kellett halnia abba, hogy nekünk békességünk lehessen.

Azt mondja az ige, hogy a nap le ne menjen a ti haragotokon. Ez már nincs benne a Bibliában, de valójában így folytatódik: mert nem tudjátok, hogy fölébredtek-e másnap. Békülj meg a te ellenségeddel, amíg az úton vagy vele - mondja Jézus -, mert egyszer véget ér az életutunk, s oda kell állnunk az Isten ítélőszéke elé. Engedd el a másik adósságát, mert nem lesz békesség a szívedben, ha nem tudsz megbocsátani, s nem engeded el az adósságot.

Békülj meg az Istennel, önmagaddal és a másik emberrel is. Csak így lesz valaki békességszerző, ahogy azt Jézus mondja.

Mit ígér azoknak, akik ilyenek? Boldogok a békességszerzők, mert ők Isten fiainak neveztetnek. Isten fiainak neveztetnek. Az ember nem hisz a szemének. De hát ez Jézus státusza. Ő az Isten Fia. Nem? Boldogok a békességszerzők, mert ők Isten fiainak neveztetnek. Ez azt jelenti, hogy azt a szolgálatot végzi a békességszerző, amely szolgálatot végzett az Isten Fia ezen a földön. Összebékítette az Istent az emberrel. Embert az emberrel, s akkor békesség lesz mind a három szívében. Férj-feleség, barát-barát, és a harmadik ember meg örül, hogy végezhette ezt a szolgálatot. Így és ebben lehetünk Jézus testvérei, Isten gyermekei.

Mit mond a Szentírás? A világ fiai sóvárogva várják az Isten gyermekeinek a megjelenését. Mit mond Jézus? Boldogok a békességszerzők, mert ők Isten fiai, gyermekei lesznek. Ugye, hogy stimmel az egész, összekapcsolódik, összeillik? A két pólus tökéletes egységben van. Boldog ember akarsz lenni? Békülj meg az Istennel, békülj meg önmagaddal! Akarj békességben élni az emberekkel, és békességszerző leszel, mert az örömhírre sóvárogva várnak a világ fiai.

Ha lehet megint a szavakkal egy kicsit - ha nem is játszani, hanem - szójátékszerűen beszélni, azt mondja a Szentírás, hogy ti vagytok a sók a világban. A világ fiai meg sóvárogva várják az Isten fiainak a megjelenését. A só a sótartóban nem csinál semmit. A levesben elvégzi a maga munkáját. Az Isten fiai sózzák a világot. Ez azt jelenti, hogy átitatódik a világ rajtuk keresztül az Isten szeretetével.

Van egy szép ének - ezt most nem fogjuk elénekelni -, de így kezdődik, és ez lehet a mi imádságunk is: Tégy engem békeköveteddé a családban, a környezetedben, a gyülekezetben, ott, ahol élek, Uram, ahol mozgok, ahol szolgálok.

Boldogok a békességszerzők, mert ők az Isten fiainak neveztetnek.

---

Imádkozzunk!

Köszönjük, Urunk, hogy az a te szándékod, terved, jó terved velünk, hogy békességszerzőkké tegyél minket ebben a világban.

Köszönjük, Urunk, hogy te azt mondod, hogy akik sokakat az igazságra, Krisztushoz vezetnek, azok fénylenek, mint a csillagok örökkön örökké. Köszönjük, Urunk, hogy ilyen csillag-utat szántál nekünk, amely vezet másokat, akik által Krisztushoz, az élet fejedelméhez találhatnak sokan.

Köszönjük neked ezt, hogy egyszer nekünk is volt egy ilyen csillagunk, aki békességszerző volt. Hallhattunk a te szeretetedről általa, és hitre juthattunk, ha már veled járunk. Tégy bennünket békeköveteddé, kérünk, akik örömmel, jókedvvel, szeretettel hirdetik a boldog Isten dicsőséges evangéliumát. Úgy szerette Isten ezt a világot, hogy az Ő egyszülött Fiát adta, hogyha valaki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Hadd legyünk mi ilyen emberekké, akik tudnak megbocsátani, tudnak elfedezni, tudnak szeretettel beszélni azokkal is, akik szeretetlenül beszélnek.

Köszönjük, hogy azt mondod, hogy a szelíd beszéd megtöri a csontot. Könyörülj meg rajtunk, Urunk, hogy a haragunkon ma se menjen le a nap, s tudjunk az úton megbékélni azokkal, akikkel szükséges.

Segíts, kérünk, hogy kinyissuk az ajtót, fölemeljük a telefont, megírjuk a levelet, elmenjünk és meglátogassuk azt, akivel békességet kell kötnünk. Köszönjük, hogy adsz ehhez erőt, bölcsességet, találékony szeretetet. Így áldj meg bennünket, kérünk, hogy boldog békességszerzők lehessünk.

Ámen.