10. DÉMÁS

Alapige: 2Tim 4,10

Démás elhagyott engem, e jelen való világhoz ragaszkodott...

Imádkozzunk!

Mindenható Istenünk, hálát adunk neked, hogy magad elé engedsz minket. Tudjuk, hogy nem érdemlünk tőled semmi jót. Csak az elmúlt héten is olyan sokféleképpen vétkeztünk ellened és egymás ellen. Csak ezt tudjuk mondani: Isten, légy irgalmas nekem, bűnösnek! Köszönjük, hogy Jézus Krisztusra nézel, és érte minket áldasz meg.

Kérünk, ajándékozz meg most egészen személyes és meggyőző igével. Hadd értsük meg mindabból, ami elhangzik, azt, amit nekünk szánsz, hadd legyen ajándék számunkra ez a csendes óra.

Köszönjük, hogy együtt ünnepelhetünk és dicsőíthetünk téged azokkal, akik a múlt vasárnap tettek itt hitvallást és fogadalmat. Szenteld meg az ő első úrvacsorázásukat. Add, hogy senki ne legyen közöttünk, aki méltatlanul eszi a kenyeret vagy issza az Úrnak poharát.

Segíts most egészen elcsendesednünk belsőleg is. Kérünk téged az ige szavaival: szólj, Urunk, mert hallják a te szolgáid.

Ámen.

Igehirdetés

Sorozatunkban Démás következik. Az ő személyén keresztül akar ma Isten figyelmeztetni mindnyájunkat valami olyan veszedelemre, ami minden a hit útján elindult emberre leselkedik.

Démás neve mindössze háromszor fordul elő az Újszövetségben, mindig egy-egy rövid megjegyzéstől kísérve. A Filemonhoz írt levelében Pál apostol azt írja róla: munkatársam. A Kolosséi gyülekezetnek küldött levélben az üdvözlők között említi: üdvözöl titeket Démás is. Az utolsó levelében, a Timótheushoz írt 2. levelében írja ezt róla: Démás elhagyott engem, mert e jelenvaló világot szereti.

Meglepő ez az utolsó híradás. Hogyan történhetett ez? Démás elindult a hit útján, megosztotta Pál apostollal még a börtönt is, és ez nem volt veszélytelen dolog: egy római fogollyal nyilvánosan közösséget vállalni. Ezt a megtisztelő jelzőt teszi a neve elé Pál: az én munkatársam. Nem akárkiről állította ezt. És akkor most le kell írnia: elhagyott, mert ezt a jelenvaló világot szereti.

Hogyan kerülhetett sor erre, hogy Démás visszacsúszott a hit utján? Egyáltalán mit jelent ez, hogy e jelen világot szereti?

A világ kifejezésére két különböző szót használ az Újszövetség eredeti görög nyelve. Az egyiket mindnyájan ismerjük: kozmosz. A kozmosz a teremtett világ. Ebben benne vannak az emberek, az állatok, a növények, hegyek, völgyek, tejút rendszerek, mindaz, amit Isten alkotott. Ezt a kifejezést olvassuk Jézus jól ismert mondatában: "Úgy szerette Isten e világot, hogy az Ő egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz Őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen."

Amikor azonban Démásról van szó, ott nem a kozmosz szó szerepel, hanem az aión. Az aión egy világkorszakot jelöl. Egész pontosan ezt az utolsó nagy világkorszakot, ami Jézus Krisztus második eljöveteléig terjed. De jelöli általánosabb értelemben az Istentől elfordult embervilágot is. Azt az emberiséget, amelyik fellázadt Isten ellen és azt mondta: majd én, egyedül, Isten se szóljon bele. Az Isten nélküli gondolkozás, az istentelen szellemiség, az emberiség Isten nélkül. Ez a "világ" az Újszövetség értelmezésében.

Az Istenben hívők közössége ebben az istentelen világban él, de nem e szerint gondolkozik. Ezért mondta Jézus a benne hívőknek, hogy ne csodálkozzatok, ha gyűlöl majd titeket ez a világ, engem előbb gyűlölt. Ha ti is úgy gondolkoznátok és élnétek, mint a világ, semmi problémája nem lenne veletek. Mivel azonban ti felülről születtetek, más srófra jár az agyatok, más szempontok érvényesülnek döntéseitekben, ezért a világ nem fog szeretni titeket. De nem mond le rólatok. Polip karokkal nyúl utánatok, hogy visszarántson, vagy ravaszul visszaédesgessen magához. Ennek a kísértésnek kell folyamatosan ellenállni.

Démás ennek a kísértésnek nem állt ellen. S aki itt nem áll ellen, az visszacsúszhat a hitében. Erre a veszélyre hívja fel Isten ma a figyelmünket. Mivel ő vagy nem vette észre, vagy nem vette komolyan ezt a támadást, ezért kellett az apostolnak leírnia: Démás engem elhagyott, e jelenvaló világot szereti.

Ez egyébként nem új gondolat a Bibliában. Jézus Krisztus beszélt erről éppen a magvető példázatának a magyarázatában, amit az előbb hallottunk. Abból egy mondatot hadd olvassak újra, mert van itt egy nagyon figyelemre méltó kifejezés. Azt mondja Jézus: "a köves helyre vetettek azok, akik mihelyt hallják az igét, örömmel fogadják, de nincs bennük gyökere, hanem ideig való. Aztán, ha nyomorúságot, vagy szenvedést kell hordozni az ige miatt, azonnal eltávoznak."

Tehát ezek az emberek azok, akik hallgatják az igét ugyanúgy, mint mi, sőt örömmel fogadják, csak éppen nem megy mélyre bennük, nincs gyökere. Ideig való a hitük - ezt a szót használja itt Jézus. És ha valami kellemetlenséget kellene elszenvedniük amiatt, hogy hallották és befogadták az igét, akkor ők nincsenek sehol. Semmit nem vállalnak azért, hogy szeretnének Jézussal járni az úton. Amíg ennek csak az előnyeit élvezhetik, addig jöhet, mihelyt valamit fizetni kellene érte, megtagadják ezt az utat és az ő Urukat.

Ideig való hit. A Biblia beszél erről. Amikor valaki az igét hallgatva rádöbben a bűneire, szeretne azoktól szabadulni, megragadja Isten kegyelmét, sőt iránta való hálából valamit elkezd tenni Őérte, lelkesedik, amikor azonban nehezebbé válik a helyzet, kiderül: kevés a lelkesedés. A nehézségek, próbatételek között csak a hűség tartja meg az embert.

Fontos a lelkesedés, és ez különösen az út elején mindenkire jellemző, és ez nem baj. Maradjon meg később is. Csakhogy menet közben a lelkesedésnek hűséggé kell izmosodnia. Olyan hűséggé, amire a Biblia ezt a szót használja: eltökéltség. Amikor ott, ahova Isten állított, akkor is megmaradok, ha belepusztulok, mert fontosabb nekem Ő, és amit reám bízott, vagy akiket reám bízott, mint én magam. Mert nekem az élet - írja Pál apostol - Krisztus. Tehát Ő a legfontosabb. Olyan hűségről beszél az ige, amikor mindent kész valaki elveszíteni, ha elveszik tőle Jézusért, csak amit Jézustól kapott, az maradjon meg. Mert az egymagában többet ér, mint az egész világ. Olyan hűség, amikor valaki ismeri azt, akihez hűségesen ragaszkodik, és ezért nem lehet eltántorítani mellőle, mert Ő maga és a vele való személyes kapcsolat többet ér mindennél, amit ez a világ ígérhet és adhat.

A Démásokból ma is ez a fajta hűség és eltökéltség hiányzik. Az a férfias bátorság, amikor valaki tud és mer visszavonhatatlan döntéseket hozni minden kényszer nélkül. Végig gondolja a dolgokat, mérlegel és dönt. És ezen a döntésen később sem változtat. Olyan igent mond ki valamire vagy valakire, ami azt jelenti, hogy nemet mondott mindarra, ami ettől eltántorítaná.

Ez a hűséges ragaszkodás az, ami Démásból és a mai Démásokból is hiányzik. Az a készség, hogy kész vagyok áldozatot is hozni a felismert igazságért, vagy azért a személyért, akinek hűséget ígértem. Akkor is, ha erre csendesen vagy hirtelen rámegy az életem.

Jézus egy nagyon egyszerű, de roppant kifejező metaforával szemléltette ezt, amikor azt mondta: "Ha a földbe esett gabonamag el nem hal, (és ott egy ilyen durvább kifejezés van, hogy el nem rothad), akkor egymaga marad." Be lehet tenni a vitrinbe is, de senkinek semmi haszna belőle. "Ha pedig elhal, sok gyümölcsöt terem." El kell dönteni. Maradhat egyedül is, semmi haszna. Vagy tönkremehet, de önmagának a sokszorosával gazdagít másokat. Jézus élete ilyen földbe esett, elhalt gabonamag lett, ami máig termi a gyümölcsöket.

Ez a világ tele van olyan emberekkel, akik mindennek csak az előnyeit szeretnék élvezni, de a vele járó terheket nem akarják vállalni. A házasságnak is csak az előnyeit, egy hivatásnak is csak az előnyeit. Az eszem megállt, amikor valaki a múltkor ezt kifejtette. Ő vállalta azt a hivatást, amiben fáradozik, és fel van háborodva, hogy azzal kellemetlenségek is járnak. Foglalkozási ártalom minden foglalkozást kísér. Ezzel előre számolni kell, de neki csak az előnyei kellettek volna, és most rossz néven veszi, hogy fizetni is kell azért, hogy ő azt a hivatást gyakorolja.

Sokan így vannak a házassággal, a hivatásukkal. Sokan így vannak egy munkahellyel: az előnyei kellenének, de a vele járó terhek és esetleges hátrányok nem. És sokan ezt képzelik a Krisztus-követésről is. Kellenének az előnyei, az a békesség, amit Jézus ígért, a bűneink bocsánata, az örök élet, amit csak Ő tud megadni, de ha valaki kigúnyol azért, mert kiderül, hogy Jézus tanítványa vagyok, azt már nem! Akkor inkább letagadom, vagy eltűnök onnan, vagy elhallgatom.

Nos, ez a Démásokra jellemző magatartás. A hűség, az eltökéltség, a ragaszkodás, az állhatatosság, az áldozathozatalra való készség nélküli élet. Roppant szegényes élet. Ezek az emberek cikcakkban járnak, nagy kanyarokat tesznek, s a végén vissza sem találnak arra az útra, amelyikről letértek. Szeretnének gyümölcsöt teremni, de nem akarnak elrothadni. Szeretnének világítani, mint a gyertya, de nem akarnak elfogyni, mint a gyertya világítás közben. Erre a veszélyre figyelmeztet minket Isten, és ettől akar megőrizni mindnyájunkat.

Van tehát ideig való hit, és ez nem azonos azzal az igazival, amit Jézus kínál az övéinek.

Valaki egyszer azt mondta, hogy ő csak ideiglenesen hagyja abba a Krisztus-követést, aztán majd visszatér az útra.

Egy fiatalember azt mondta: szeretne még egy kicsit élni. Örül annak, és tulajdonképpen, ami szép az életében azt eddig mind mint hívő ember kapta, de szeretne még egy kicsit élni. Mondtam neki: te mondtad nem olyan régen, hogy azóta tudod, milyen az igazi élet, mióta Jézus Krisztust megismerted. Hogy képzeled azt, hogy Krisztust otthagyva tudsz élni? Mi az, hogy még egy kicsit élni? Akkor mondd azt, hogy vegetálni akarsz újra Jézus nélkül. Vagy megpróbálsz visszalépni az életből a halálba, mert nélküle halálnak nevezi a mi létünket a Szentírás.

Ezek ostoba gondolatok, Démásnak is ilyen kísértésekkel kellett megharcolnia. Lelki öngyilkosság ez mindig. Isten őrizzen meg tőle minket.

János apostol szelíd ember lehetett, de ebben a kérdésben roppant kategorikusan és határozottan ír a gyülekezetnek, amikor azt mondja: "Fiacskáim, ne szeressétek a világot. Se azt, ami a világban van. Ha valaki a világot szereti, nincs meg abban az Atya szeretetete, mert mindaz, ami a világban van, a test kívánsága, a szemek kívánsága és az élettel való dicsekedés nem az Atyától való, hanem a világból. És a világ elmúlik és annak kívánsága is, de aki Isten akaratát cselekszi, megmarad örökké. Jézus Krisztus erre az útra hívott el minket.

Említek néhány példát arra, hogyan termel ez a világ ma is Démásokat.

Egy kislány új életet kapott egy nyári csendeshetünkön. Egészen kicserélődött már ott néhány nap alatt. Boldog volt a családja is, hogy így jött haza, még azok is, akik nem voltak hívő emberek. Nem sokkal ezután elmentek nyaralni. Ott megismerkedett egy fiúval, akivel sokat beszélgetett, jól érezte magát. Tudta, hogy ő nem hívő, de abban reménykedett, hogy ahogy ő, néhány héttel azelőtt megtérésre juthatott, majd a fiú is. Aztán egy meghitt beszélgetés után a fiú átölelte. Soha nem érezte még, hogy ennyire fontos ő valakinek, s megszólalt a test. Nem akart maradinak bizonyulni és lefeküdt ezzel a fiúval. Utána rossz lelkiismerettel, megkeseredve, de folytatták a kapcsolatukat. Elmaradt a gyülekezetből, később megtudtam, hogy elmaradtak a reggeli csendességei is, amik pedig nagyon sokat jelentettek a számára. És amikor néhány hónap múlva náluk jártam és hívtam egy evangelizációra, egy kiégett, keserű emberrel találkoztam, akivel már nem tudtuk azt a közös nyelvet beszélni, amit a nyári csendeshét után. Démás engem elhagyott, mert beszippantotta a jelen való világ.

Ismerek egy férfit, aki amúgy férfias keménységgel sokáig ellenállt Isten hívásának, de az igéket forgatta a fejében, itt-ott már a szívében is. Isten világosságra segítette őt, és hosszú, belső tusakodások után döntött: Jézussal akar járni. Nem sokkal ezután jelentkezett egy régi ismerőse és egy nagy üzletet ajánlott. Biztosította őt, mint hívő embert, hogy minden tiszta, minden legális, de nagy pénz jön a házhoz. A nagy pénzre meg nagy szükség volt, mert szerették volna már a lakáskérdést végre megoldani. Kiderült aztán, hogy nem minden tiszta és legális, de a nagy pénz az jön. Ezt újabb ajánlat követte, újabb nagy pénz érkezett. Aztán megint újabb, megint újabb. Közben eltávolodtunk egymástól, s amikor egyszer egy beteget látogattam az egyik kórházban, legnagyobb meglepetésemre pizsamában ő jött szembe a folyóson velem. Miért van itt? Idegösszeroppanással kezelték.

Ez nem azt jelenti, hogy mindenki idegösszeroppanást kap, aki nagy üzleteket köt, de azt jelenti, hogy aki otthagyja Jézust, az ezt testileg is, lelkileg is megsínyli, és különös károkat szenvedhet emiatt.

Néha meg észre sem vesszük, hogy mi válunk eszközzé az ördög kezében, hogy valaki megálljon ezen az úton és visszacsússzon. Egyszer egy fiú úgy ment haza innen egy igealkalomról, hogy új világ nyílt ki előtte, és elkezdte átrendezni az életét. Ennek még a nem hívő édesapja is örült, mert attól kezdve rendesebb volt ott. Csakhogy egy idő után megsokallta apuka a dolgokat. Nem normális dolog az, hogy egy huszonéves minden reggel Bibliát olvas, meg minden vasárnap templomba megy. Nem baj, ha egy kicsit vallásos, de nem szabad ezt túlzásba vinni, és rálépett a fékre. Teletömte a fia idejét olyan hasznos elfoglaltságokkal, amelyeknek a fontosságáról meg is győzte. Most van az ideje, hogy egyik nyelvet a másik után megtanuld. Az egész nyarat arra kell szánni, hogy kimész most ebbe az országba, utána abba az országba. A kötelező anyagon kívül sok-sok más ismeretet is gyűjteni kell. Most kell megalapozni a karrieredet. És a fiú alapozott engedelmesen. Csak közben Jézus fokozatosan kiszorult az életéből, erre már nem maradt idő. Amikor évek múlva eljött egy személyes problémájában tanácsot kérni, és én úgy, ahogy szoktam, a Biblia alapján hitem és meggyőződésem szerint próbáltam neki segíteni, akkor fölényes, megbocsátó mosollyal közölte, hogy ő ezen már túl van, ő másféle tanácsra számított.

Vannak, akik elindulnak, de ideig való a hitük, és nem lesz belőle győzelmes keresztyén élet. Az ördög erre mindent fel tud használni: a magányosságot, a házasságot, az egészséget, betegséget, a sikert és kudarcainkat egyaránt.

Jézust is megkörnyékezte ez a világ és ennek fejedelme, a Sátán. Mindjárt nyilvános szolgálata elején tanácsokat adott neki: Változtasd a köveket kenyérré, s egyszerre népszerű leszel. Ugorj le a templomnak a párkányáról, hiszen meg van írva, hogy Isten megőriz téged. És ha leborulva imádsz engem - mondta neki a gonosz, akkor az egész világ a tiéd lesz. Aztán később is felajánlotta, hogy királlyá tehet ez a nép. S még a kereszten haldokolva is támadta Őt: szállj le onnan, és majd hisznek benned.

Jézusról azonban minden ilyen kísértő támadás visszapattant. Jézus hajthatatlan maradt. Őt nem lehetett becsalogatni ebbe a csapdába. Ő végigjárta azt az utat, amelyiken az Atyának engedelmeskedve elindult. És még rettenetes kínjai közepette a kereszten sem fogadta el azt a bódító italt, amit kínáltak neki. Ő valóban engedelmes volt halálig, mégpedig a kereszthalálig. Ezért jelent az Ő halála nekünk ma is áldást, feloldozást, bocsánatot, életet. Ezért hirdetjük mi a megterített úrasztalánál ma is az Úrnak halálát. És ezért magasztaljuk a megöletett Bárányt ma is, mi is, aki bűnön, poklon, síron egyedüli győztes lett. De csak így, hogy végigjárta az utat, mindvégig állhatatos maradt, és engedelmes volt az Atyának mindenben.

És ezért, és csak ezért lehetséges az, hogy aki visszacsúszik Jézus útján, mint Démás, az újra kezdheti az Ő követését. Nem tudjuk, hogy Démással mi lett, de azt tudom, hogy több ilyen hívő embert ismerek. Egy közülük különösen is emlékezetes a számomra. Ez a férfi fiatal korában komolyan vette a hitét, a keresztyény életet, és nemcsak ő élt példamutatóan, hanem sokaknak másoknak is mutatta a Jézus Krisztushoz vezető utat. Aztán egyszer csak a világ visszaszippantotta. Egy olyan ajánlatot kapott, ami gyors felemelkedést ígért, ezzel együtt jó pénz is járt. Aztán jöttek a nők, az ital és egyre mélyebbre süllyedt a lejtőn, amelyiken elindult.

Jó húsz év után valaki elhívta őt az egyik nyári gyülekezeti csendeshetünkre. Én ott ismertem meg személyesen. Feltűnő volt, hogy egy szót sem szólt napokig, de lehetett látni rajta, hogy issza azt az igét, ami ott elhangzik. Nagyon figyelt. Aztán a hét vége felé megkérdezte, beszélgethetnénk-e, de hosszabban. Egyik este az esti áhítat után kiültünk egy öreg cseresznyefa alá egy rozoga padra, és minden bevezetés, minden szépítés, magyarázkodás nélkül elkezdte sorolni a húsz esztendő bűneit. A végén megkérdezte: szerintem van-e erre bocsánat? Mondtam: nem szerintem, hanem a Szentírás szerint van. Hiszen talán ő is emlékszik még az 1János 1,7-re: "Jézus Krisztusnak, az Isten Fiának vére megtisztít minket minden bűntől." Akkor letérdelt a fűbe, én is mellé, és elmondott egy megrendítő bűnvalló imádságot Istennek. A végén megköszönte, hogy minderre azért kaphat bocsánatot, mert Jézus helyette is meghalt a kereszten, és amúgy férfias keménységgel elkötelezte magát újra Jézus Krisztus mellett. Bekapcsolódott a gyülekezetünkbe, és haláláig kimondhatatlan sok áldást jelentett itt. Isten használta őt újra mások üdvösségére, lelki gyógyítására és mindannyiunknak áldásul.

Mert lehet, hogy Démás engem elhagyott, és e jelenvaló világot szerette, de Isten kegyelme nagyobb, mint a mi hűtlenségeink. Az Ő szeretete valóban végéremehetetlen. Minden bűnünk eltörlésére elég az Ő kegyelme, csak nehogy visszaéljen vele valaki. Lehet vele és belőle élni egy életen át, csak visszaélni nem. Ez a testvérünk élt az Isten kegyelmével, és folytathatta a Krisztus-követést, a korábbinál is több áldással.

Mindnyájunkat fenyeget az a veszedelem, ami Démást. Ez különösen fenyegeti azokat a testvéreinket, akik a múlt vasárnap tettek itt hitvallást és fogadalmat. Aki éppen, hogy csak rálépett még az élet útjára, a Krisztus útjára azt a legkönnyebb lecibálni onnan, vagy visszaédesgetni a halálba, a pokolba. Isten erősítse őket, és jó lenne, ha minél többen könyörögnénk is ezért. Isten segítsen mindnyájunkat, hogy egyszer megszülessék a szívünkben egy visszavonhatatlan döntés: Úr Jézus, én veled akarok járni a továbbiakban. És Isten erősítsen minket, hogy ezen az úton mindvégig állhatatosan járjunk. Ezt Ő az igéjével munkálja életünkben és a gyülekezet közösségében. Ezért nélkülözhetetlen azoknak, akik nem ideig való hitre vágynak, hanem állhatatosan meg akarnak maradni Jézus mellett, az Ő igéje és a gyülekezet közössége. Jézus tartja meg a mi konfirmált testvéreinket és mindnyájunkat ezen az úton. Meg van írva: "Hű az Isten, aki megerősít titeket és megőriz a gonosztól." De meg van írva ez is, Jézus mondja: "Légy hű mindhalálig, és néked adom az élet győzelmi koszorúját."

Imádkozzunk!

Úr Jézus Krisztus, dicsőítünk téged, mert mindvégig állhatatos maradtál. Engedelmes az Atyának, és hűséges küldetésedhez. Köszönjük, hogy ezért származhatott a te halálodból élet, örök élet a számunkra.

Bocsásd meg, hogy minket könnyű elcsalogatni a közeledből. Bocsásd meg, hogy sokszor észre sem vesszük az ördög ravaszságát. Adj nekünk éberséget, és adj bátorságot, hogy ragaszkodjunk hozzád, akinek a közösségében egyedül van biztonságban az életünk.

Őrizz meg minket minden ostoba kísérletezgetéstől. Hisszük és hinni akarjuk, hogy te vagy az igazság, az út és az élet. És senki sem mehet az Atyához, csak általad. Erősíts meg bennünk ezt a bizonyosságot, és adj nekünk olyan hűséget, ragaszkodást hozzád, hogy másokat is tudjunk erre bátorítani. Köszönjük, hogy ez lehetséges - nem a magunk erejéből, hanem azért, mert mindenre lehet erőnk tebenned, aki minket megerősítesz.

Könyörgünk hozzád, Urunk azokért, akiknek most különösen nagy szükségük van a te közelségedre, vigasztalásodra. Kérünk, adj a mi gyászoló testvéreinknek benned való reménységet és tőled kapott békességet. Engedd, hogy túllássanak a könnyeiken és lássanak téged, aki életnek és halálnak diadalmas Ura vagy.

Köszönjük, hogy eléd hozhatjuk mindnyájan a személyes hálaadásunkat, bánatunkat, kéréseinket is, bízva abban, hogy te jól tudod, mire van szükségünk. Segíts most ebben a csendben így imádkozni hozzád.

Ámen.