PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK

Pasarét, 2005. március 10. (csütörtök) Cseri Kálmán

MINT AKI LÁTTA A LÁTHATATLANT

Alapige: Jn 12,1-8

---

Imádkozzunk!

Édesatyánk, köszönjük, hogy ennek a napnak a vége felé elkészítetted ezt a csendes órát.

Köszönjük, ha az egész napot veled tölthettük munka közben is, de különösen köszönjük, hogy adsz ilyen időket, amikor csak reád figyelhetünk. Nagy ajándék az, Atyánk, hogy van szavad hozzánk.

Köszönjük, hogy a Biblia betűin és a rólad hangzó emberi bizonyságtételen keresztül eljuthat a szívünkig a te igéd. Az az ige, amivel világokat teremtettél, amivel bennünk is elkezdted a te munkádat, és megígérted, hogy akiben elkezded, abban be is fejezed.

Kérünk, munkálkodj bennünk most is igéddel. Egyedül te tudod, hogy melyikünknek mire van szükségünk és te ugyanazon az igén keresztül tudsz adni vigasztalást, figyelmeztetést. Fel tudsz emelni minket, ha összetörtünk és össze tudod törni a keménységünket, és mindezt végtelen nagy szereteteddel.

Kérünk, legyen ez a csendes óra most a gyülekezet közösségében a te bennünk való munkálkodásod alkalma.

Ámen.

---

Igehirdetés

Talán emlékeztek még arra, hogy három héttel ezelőtt Lázár feltámasztásának a története alapján arról beszéltünk, hogy Jézus Krisztus mennyire más világban élt, mint a körülötte levő emberek. Mennyire más szempontok alapján ítélte meg a dolgokat, mennyire más lehetőségek között mozgott. Csak néhány példát említek erre emlékeztetőül.

Amikor üzentek neki, hogy Lázár, az Ő barátja beteg, minden tanítvány azt várta volna: gyerünk, siessünk, hogy idejében odaérjünk. Jézus nem sietett, még két napig ott maradt, ahol voltak.

Aztán amikor közölte, hogy most Júdeába mennek, a tanítványok felhorkantak. Ott akartak megkövezni, ne menjünk oda! Jézus azt mondja: nyugodtan mehetünk, mert még nem jött el az az óra, hogy engem elpusztítsanak.

Amikor közölték vele, hogy Lázár meghalt - nincs a Bibliában, hogy Jézus legyintett, de szavaiból az derül ki, hogy szinte legyintett -, hogy csak alszik. Neki teljesen mindegy volt, hogy álmából kell felébreszteni egy élőt, vagy a halálból kell feltámasztania egy halottat. Egészen másként értékelte a dolgokat.

Amikor Lázár testvérei is azt mondják neki a temetőben, hogy ne nyúlj a sírbolthoz, mert már negyedik napja, hogy eltemettük, és szaga van, Jézus megint legyint, és azt mondja: teljesen mindegy, hogy hány napja. Beszól a sírba, és Lázár feltámad.

Egészen mások az Ő lehetőségei és éppen ezért egészen másként ítélt meg mindent, és sokszor nem értették, miért viselkedik úgy.

Láttuk, hogy a Szentírásban vannak olyan ígéretek, hogy Isten felemeli a benne hívőket erre a szintre. Másfajta gondolkozással ajándékozza meg az Ő gyermekeit, hogy ők is másként ítéljék meg a helyzeteket. Isten szemével lássuk a dolgokat.

Erről volt szó akkor és ma hasonlóról szeretnék beszélni. A múltkori történet folytatása, amiből most olvastam egy részletet, arról beszél, hogy Jézus egészen más szinten élte át az eseményeket, mint a körülötte élők. És onnan föntről többet látott, és messzebbre látott, és emiatt sem értettek meg sok mindent, amit Ő mondott és tett. De Ő minket is fel akar emelni oda, ahonnan messzebbre és többet látnánk.

A mottója az lehetne ennek, amit Isten Sámuel prófétának mondott, amikor elküldte őt, hogy kenje királlyá Dávidot. De Sámuel nem tudta, hogy Isai szép szál fiai közül melyik az, akit kiválasztott az Úr. Megjelent az első szép magas, szálas fiú. Sámuel arra gondolt: hátha ő? És akkor mondott valami fontosat neki Isten. - "Ne tekints a megjelenésére, se termetes növésére, mert én megvetem őt. Mert nem az a fontos, amit lát az ember. Az ember azt nézi, ami a szeme előtt van, de az Úr azt nézi, ami a szívben van." (1Sám 16,7).

Jézusnak ebből a magatartásából, amire mindjárt mondom a példákat, az tűnik ki, hogy Ő nem azt nézte, ami a szeme előtt van, hanem ami kinek-kinek a szívében van. Ő mélyebbre látott, többet, messzebbre látott, és éppen ezért egészen más súlya volt a számára mindennek, ami elhangzott, vagy ami körülötte történt.

Ő a benne hívőket pontosan arra segíti el, hogy ne csak a láthatókat nézzük, hanem a láthatatlanokat is érzékeljük. Ennek a világnak a másik részét is, a valóságnak a nagyobbik részét, ami láthatatlan a nem hívők előtt, azokkal is számoljunk és azokat is vegyük komolyan.

Szeretnék elmondani néhány történetet azok közül, amiket a közelmúltban olvastunk a János evangéliumából. Elmondom előbb magát az eseményt, aztán látni fogjuk, mit érzékeltek ebből az emberek, jelen esetben a tanítványok, és hogyan minősítette Jézus azt, ami ott történt.

1. Itt az esemény annyi, hogy Lázár feltámadt és a testvérei készítenek egy vacsorát Jézusnak meg a hozzájuk közelálló barátoknak. Aztán olvassuk, hogy sokan jöttek oda csodálkozni. Ni csak, tényleg feltámadt, ott ül Jézus mellett. Nahát, még ilyet! Ki-ki elmondta a maga hozzászólását, és egyszer csak a lakást valami különösen finom illat töltötte be. Honnan jöhet ez? Nézzétek már, mit csinál Mária? Ott térdel Jézus lábainál, nála van az a drága edény, amiben a még drágább illatos kenet van, és az egészet rákeni Jézus lábára, és a saját hajával törli meg. Hát ilyet még ember nem látott. Miért csinálja ezt?

Ennyi az esemény, és ki hogy értékeli?

Júdás elkezd számolni. Az minimum egy font. Az száz, kétszáz, az háromszáz dénár. Egy embernek egy évi keresete. Micsoda pocsékolás! Hogy jut ilyen eszébe? Nem fér benne a szó, hanem kibuggyan, és azt mondja: ilyen tékozlást kár csinálni. Inkább adtátok volna el, és adtuk volna a szegényeknek. De olvassuk a megjegyzést, hogy nem az ő nagy szíve, a szegényekért való aggódása mondatta ezt vele, hanem ő volt a tanítványi kör pénztárosa, nála volt az erszény és abból elszedegetett. Szerette volna abban az erszényben tudni ezt a háromszáz dénárt. Mi mindenre lehetett volna ezt használni. Nem a szegényekért fájt az ő szíve.

Ezen a szinten tehát úgy szólal meg Júdás, hogy miért nem került hozzám ennek az ára. Mit csinál ez a Mária, miért nem szól rá Jézus? Kár, hogy most már nem lehet onnan azt a drága kenetet összegyűjteni és eladni.

És hogyan értékeli Jézus ezt az eseményt?

Ő nem azt nézi, ami a szeme előtt van, hanem ami a szívben van - ahogy olvastuk. Ő látja, hogy Mária szíve tele van hálával. Visszakapta a testvérét. Azt hitte, mindennek vége. Jézus nem érkezett idejében, nem tudta meggyógyítani a beteget. De feltámasztotta a halottat. Fantasztikus! Mária szívéből kicsordul a hála és az imádat. Mária érzékeli, hogy kicsoda Jézus, és ennek megfelelő tiszteletben és imádatban részesíti.

Az volt a szokás abban az időben, hogy mindenki összegyűjtötte azt a kenetet, amit majd halálakor felhasználnak arra, hogy holttestét megkenjék. Ahogy ma is sokan félreteszik azt az összeget, amiből majd eltemetteti őket a család. Nos, ilyen volt ez az illatos kenet. A saját temetésére tette azt félre, és valóban értékes volt. Ő most ezt veszi el. Kit érdekel, hogy mi lesz akkor, ha ő meghal? Meg ha nem kenik meg ilyen drága kenettel? Mi történik akkor? De amije van, a legértékesebbet, azt akarja Jézusnak adni. Nem egy cseppet belőle.

Az volt a szokás, hogy a kedves vendég hajára vagy szakállára egy csepp ilyen illatos kenetet tettek és annak az illata is betöltötte a házat. Ő az egészet, nem csepegtetünk. Mindent odaadni Jézusnak. Jézus ezt látja, hogy mi van Mária szívében. Ez a túláradó hála, ez a szavakkal ki nem fejezhető imádat, amit csak így lehet kifejezésre juttatni, hogy ami nekem a legdrágább, azt adom oda neki, és csak neki, de mindet.

Valóban értelmetlen tékozlás, de akinek a szíve megtelik hálával és imádattal, az nem számol, mint Júdás. Az Jézusnak mindent akar adni. Mert az ilyen ember általában előtte már önmagát odaadta Jézusnak. Ahogy Pál a macedóniakról írja: azért tudtak a kevesükből is sokat adni a szegényeknek, mert előbb önmagukat adták az Úrnak.

Ez a másik szint. És van itt ebben az esetben még magasabb szint, amiről Mária sem tud, hogy amit ő itt tesz, az prófétai cselekedet. S ez az, amit nem értenek ott. Azt mondja Jézus: az én temetésemre kent meg most engem. Micsoda? Ki beszél itt temetésről? Itt van köztük és él. Igen ám, de Ő tudja, hogy már nem sokáig. Ő a kereszthalál küszöbén van, és Mária úgy, hogy maga sem tudta, de ebben a túláradó hálás és imádó magatartásban alkalmassá lett arra, hogy Isten őt felhasználja, hogy valami előremutató prófétai cselekedetet hajtson végre. Mert nagypéntek este nem lesz idő arra, hogy Jézust a kor szokása szerint illatos kenőccsel megkenjék. Három nap múlva, húsvét reggelén meg már nem lesz szükség arra, mert akkor feltámadott és élt. De előre elvégez Mária valami kegyeletteljes cselekedetet, amiről ő maga sem tudja, mi az. Így használ Isten sokszor bennünket olyasmire, amiről magunk sem tudjuk, mi annak a jelentősége. Ilyenre használni azokat lehet, akik egészen odaadták magukat neki. Akiknek a szíve tele van Jézussal, tele van hálával és imádattal.

Ugye érzékeljük, hogy mennyivel magasabb szint ez, mint az, hogy száz, kétszáz, háromszáz... borzasztó, miért nem került az én erszényembe, mert elszedegethettem volna belőle. Micsoda alantas szempontok ezek?! Mennyivel magasabb az, hogy itt imádat történik. Ők szépen vacsorázgassanak, beszélgessenek, de valaki imádja az Istent, a testté lett igében, Jézus Krisztusban. És maga sem tudja, hogy közben prófétai cselekedetet hajt végre.

2. A másik ennek a folytatása, amit a 13. részben olvashattunk, amit most csak röviden elmondok emlékeztetőül.

Az utolsó vacsorán vannak együtt, ahol Jézus azt mondja: "... közületek egy elárul engem." A tanítványok meglepődnek. Ki lehet az? Csak nem én? - mindenki erre gondol. Péter, aki a leggyorsabban cselekedett mindig, de messze ült Jézustól, int Jánosnak, aki Jézus mellett ült, hogy tudd már meg tőle, ki az? János megkérdezi: ki az? Jézus másik oldalán Júdás ült, és azt mondja Jézus: akinek én mártom be a falatot, és odaadom". Júdás elfogadta és megette. Jézus mond neki valamit: "Amit tenni szándékozol, tedd meg hamar!" Azt olvassuk, hogy nem értették, mit jelent ez. Arra gondoltak, hogy itt van néhány nap múlva a nagy ünnep, Júdásnál van az erszény. Nyilván megbeszélték, mit kell még vásárolni, vegye meg idejében a dolgokat, hiszen ez csütörtök este volt és szombaton már nem lehet vásárolgatni. Júdás pedig, ahogy lenyelte a falatot, kiment a sötét éjszakába. Ennyi az esemény, aminek a leírását olvassuk.

És jellemző, hogy ki hogyan értékelte ezt. Nem ismétlem el még egyszer. Jézus mond egy mondatot, Péter azonnal tudni akarja. Megy az intés Jánosnak: tudd meg. Megtudja. Közben elhangzik egy mondat, biztos arra gondolt, hogy vásárolni kell. Júdás pedig kimegy.

És mit olvasunk utána, meg közben? És mit olvasunk más helyeken, amiből kiderül, hogy Jézus mit élt át itt?

Ő tudta, hogy másnap ilyenkor Ő már holtan függ a kereszten. Erre senki sem gondolt a többiek közül. És tudta, hogy ezért jött. Örök isteni terv, a megváltás, szabadítás terve valósul itt meg. Tudta kezdettől fogva Júdásról, hogy ő fogja elárulni Őt. Tudta azt, hogy Júdás most hova megy. Ezt csak ők ketten tudták. És az: hogy amit cselekszel, hamar cselekedje, azt jelentette, hogy Jézus tudta, hogy ezt már nem lehet megállítani és visszafordítani. De nem is akarja. Most már történjék meg minden késlekedés nélkül, idejében. Ennek huszonnégy órán belül le kell zajlania. Erre a tanítványok közül senki sem gondolt.

Jézus látja a szellemi hátterét is ennek, azt, hogy Júdást démoni indítékok késztetik erre. Az olvassuk ennek a fejezetnek a 2. versében, hogy akkor már belesugallta az ördög Júdás szívébe. Itt pedig azt olvassuk a 27-ben, hogy amikor lenyelte a falatot, bement az ördög Júdás szívébe. Ezt nem látja senki. Ezt csak Jézus látja, aki a láthatatlanokat is érzékeli, és komolyan veszi. Ő tudja, hogy itt valami kozmikus, nagy szellemi harc folyik. Ezek itt eszegetnek. Jó, költsék el a vacsorát, beszélgessenek. A fejük felett azonban egy kozmikus harc folyik, és a háború holnap eldől a kereszten. Lefegyverzi ezt a sötét fejedelemséget Jézus. Amikor elhangzik, hogy "elvégeztetett", eldől a háború, és Jézus győz.

Ezért mondja a folytatásban azt, amit megint nem ért közülük senki, hogy miért beszél erről Jézus: "Amikor Júdás elfogadta a falatot, azonnal kiment. Már éjszaka volt. És amikor kiment, így szólt Jézus: "Most dicsőült meg az Emberfia, és az Isten dicsőült meg őbenne. Ha pedig az Isten dicsőült meg benne, az Isten is megdicsőíti majd őt önmagában, sőt azonnal megdicsőíti őt. Gyermekeim, egy kis ideig veletek vagyok: kerestek majd engem, és ahogyan megmondtam a zsidóknak, hogy ahova én megyek, oda ti nem jöhettek, most nektek is ezt mondom." Jn 13,30-33).

Miről beszél? Hogy jön ez ide a vacsorához? Ez a magyarázata annak, ami történt, hogy a Sátán bement Júdás szívébe, hogy Júdás megy a megbízóihoz, akik megvesztegették. Megmondja, hogy Jézus innen a Gecsemáné kertbe megy. Az egy félreeső, csendes hely, ott le lehet őt tartóztatni. Erről a többiek semmit nem tudnak, mert az ember azt nézi, ami a szeme előtt van. Csak annyit látnak, hogy Júdás valamiért kiment. De hogy itt most dicsőíttetik meg az Emberfia? Hogy Jézus a keresztet nem úgy tekinti, és az Ő kereszthalálát, mint tragédiát, vagy mint az Ő bukását, hanem mint a dicsőségbe vezető út kapuját. És az Isten is megdicsőíttetik Őbenne, mert Ő azzal dicsőítette meg az Atyát, hogy engedelmes volt halálig, mégpedig a kereszthalálig. De az Isten is megdicsőíti Őt önmagában. Ez nem játék a szavakkal itt a világtörténelem legnagyobb eseménye történik meg másnap, és ezt summázza Jézus. De ki érti ezt, és ki lát ebből bármit is? Majd utólag megértik némelyek. Itt azonban ők csak a láthatókra néznek. Jézus ennyire más szinten éli meg az eseményeket, és ennyivel többet lát abból, ami pedig ott történik a szemük előtt, de Ő a láthatatlanokat is érzékeli, és azokat fogalmazza meg.

3. A harmadik jelenet ennek a folytatása. Olyan kedves ez is. Péter mindig olyan, amilyen. Aztán majd megváltozik. Lesz ő még másmilyen is. Egyelőre Simon Péter azonnal megkérdezte tőle: "Hova mégy?" Tudniillik Jézus azt mondta: "ahova én megyek, oda ti nem jöhettek..." Hova nem mehet ő Jézus után? Fel van háborodva. Jézus így felelt: "Ahova én megyek, oda most nem követhetsz, de később majd követsz." Péter így szólt hozzá: "Uram, miért ne követhetnélek most? Az életemet adom érted!" Jézus így válaszolt: "Az életedet adod énértem? Bizony, bizony, mondom néked, mire a kakas megszólal, háromszor tagadsz meg engem." (Jn 13,36-38).

Ugye milyen tipikus? Péter nem ismeri önmagát. Péter önmagáról is csak azt látja, ami a szeme előtt van, a Jézusért való lelkesedését. Meg azt, hogy ő mindig az első akar lenni. Ezek itt el vannak foglalva most is azzal, hogy vacsoráznak, és nem gondolnak arra, hogy Jézust esetleg meg kell védeni valamitől. Na, majd ő! Ő megmutatja! Miért ne mehetnék most? Hova mész te, ahova én nem mehetek? Hát a keresztre.

Jézus ismeri őt, és tudja, hogy e mögött a lelkesedés mögött nincs elég hitbeli szilárdság, és néhány órán belül háromszor le fogja tagadni azt, hogy egyáltalán ismeri Jézust. Erre nem gondol maga Péter sem, ezt csak Jézus látja. De Jézus azt is látja, hogy Péter nem marad ilyen. Meg fog szilárdulni az ő hite annyira, hogy még a vértanúságot is vállalni fogja Jézusért. És ha igaz a hagyomány, hogy Pétert is kereszthalálra ítélték, akkor ő azt mondta volna, hogy fejjel lefelé feszítsetek meg, mert nem vagyok méltó arra, hogy úgy végezzem, mint az én Mesterem.

Péter mehetett Jézus után, de nem most. Majd. Ezt ő most nem látja, fel sem tudná dolgozni, el se tudja fogadni. Ennek még nincs itt az ideje. Most annak van itt az ideje, hogy hajnalban belelásson a saját szívébe, és meglássa azt a gyávaságot, üres lelkesedést, fedezet nélküli lelkesedést, ami van benne. Aztán majd odaformálódik az élete, hogy kész lesz meghalni is Jézusért. Most még Péter is csak azt látja, ami a szeme előtt van. De Jézus látja az ő igazi állapotát, és látja, hogy kivé fog formálódni, és hogyan fogja végezni. Sokkal magasabb szintről látja Jézus Pétert. Ezért nem dobja ki a tanítványok közül már előre, hogy ilyen nem kell, aki meg fog tagadni, mert Ő túllát azon. Ezért tudja kivárni, hogy majd megváltozik, és az lesz az igazi Péter és az ő halálával is dicsőíteni fogja az Istent. Egyébként ezt is megmondta előre. A János evangéliuma utolsó fejezetében van, hogy milyen halállal dicsőíti meg az Istent. Péter most még ezt nem látja. Jézus számára világos, hogy per crucem ad lucem, a kereszten át vezet az út a dicsőségbe.

Akár az első jelenetet nézzük, ahol Mária szívébe lát Jézus, akár a másodikat, ahol Júdás szívébe lát, akár ezt a harmadikat, ahol Péter szívébe lát, nyilvánvaló, hogy mennyivel többet látott, és mennyire más így mindennek a súlya. Mennyire másként lehet így mindent megítélni.

Nekünk megígérte a mi Urunk az igében, hogy egyszer mi is úgy fogunk látni mindent, ahogyan Ő. Úgy fogjuk ismerni Őt is, ahogy Ő ismer már most minket. De nem kell ezzel megvárni az örökkévalóságot, mert megadatik a hívőnek, hogy már itt is úgy tudjon élni, mint aki látta a láthatatlant, hogy sokkal többet lássunk, mint ami a szemünk előtt van.

Néhány példát hadd említsek a hétköznapokból, hogy mennyire más az, amikor valaki csak azt látja, ami a szeme előtt van, vagy pedig annál sokkal többet.

Bibliaolvasás. Sok bibliaolvasó csak azt látja, ami a szeme előtt van. Olvassa a szöveget. Szomorú vagyok, amikor a bibliaórákon azzal telik el az idő, hogy összehasonlítgatják egyik mondatot a másikkal. Ez a szó, meg az a szó mit jelent. Az emberek leragadnak a szövegnél. Nem ismerik fel benne az igét, az üzenetet, netalán a személyes üzenetet, amit Isten azokon a betűkön keresztül akkor szól hozzájuk. A prédikációink is szörnyű szegényesek, ha csak a szöveget elemezgetjük, és nem értette meg az igehirdető az igét, az üzenetet, amit azon keresztül szól Isten. Sose érjük be a szöveggel. Nehogy azt higgyük, hogy az a teteje mindennek, hogy a szöveggel bíbelődöm, hanem, hogy a benne levő igét, üzenetet megértettem-e és formálja-e a szívemet?

Vagy: emberek megítélése. Valaki hogyan viselkedett, hogyan beszélt, rólam mit mondott, vagy velem hogyan beszélt. Hányszor felháborodnak ezen emberek. Na de miért viselkedett úgy, mi vezethette őt odáig? Mi előzte meg azt? Mi lehet az oka annak, és hogyan lehetne segíteni rajta? Ehhez már emelkedettség kellene, hogy ne ott akadjak el, hogyan nézett rám, mit mondott rólam, vagy mit mondott nekem? Mi bánthatja? Kik tehették tönkre? Hogyan lehetne őt segíteni? Ehhez már jézusi lelkület és látásmód kellene.

Hányszor elakadunk ott, hogy rossz a gyerek. Ez éppen most a közelmúltban történt az egyik csoportban itt a gyülekezetben, hogy egy addig jó gyerek elviselhetetlenné vált. Most szidjam őt, vagy büntessem, amikor másnap megtudom, hogy azért olyan elviselhetetlen, mert kihallgatta a szülei beszélgetését, akik megtárgyalták, hogyan fognak elválni. Csuda, hogy csak rossz. Mit csináljon szegény? Nem tud mit kezdeni magával. Ez rettenetes dolog a számára. Olyan információ, ami kibillentette őt az egyensúlyából. És nem az a megoldás, hogy büntetem, hanem valahogy segíteni kellene rajta.

Vagy szétszórt a gyerek és véletlenül derül ki, hogy valamitől rettenetesen fél. A félelem összeszorítja a kis szívét, és örökké arra gondol, amitől fél, én meg a tanítója, azt szeretném, hogy koncentráljon, és csak arra figyeljen, amit én most mondok neki, holott ő meg csak arra tud figyelni, ami most összeszorítja a szívét.

Vagy agresszív lett és bántja a testvéreit. Mert úgy megalázták és megszégyenítették, hogy azt nem tudta még feldolgozni.

Jó lenne, ha nem akadnánk el ott, ami a szemünk előtt van, hanem elkérnénk Istentől ezt a látást, hogy többet lássak. Mi nem tudunk egymás szívébe látni, mint ahogy Isten a mi szívünkbe lát, de Ő elsegíthet minket oda, hogy többet lássunk, és többet akarjunk látni, mint ami a szemünk előtt van. Mert néha még azt sem helyesen látjuk, és azt is rosszul ítéljük meg.

Olyan végzetesen felszínessé kezd válni az életünk. Hazajön egy család a külföldi útról, és csak arról tudnak beszélni, hogy mit ettek és mit vásároltak. Nem szánalmas? Érdemes volt ezért pénz költeni? Hogy milyen az az ország, vagy hogy milyen emberek élnek ott, eddig már kevesen jutnak el.

Családon belül is az egymással való érintkezés olyan felszínessé kezd válni, és csak arra korlátozódik, ami a szemünk előtt van. Szinte nem is adunk lehetőséget egymásnak a kitárulkozásra. Alig-alig van mélyebb beszélgetés családtagok között. Emiatt ne a világot hibáztassuk. Nehéz időben élünk, nagy a hajsza, stb., de keresni kellene azokat az alkalmakat, és alkalmassá kellene válni arra, hogy megnyílhassunk egymás előtt.

Két igével szeretném befejezni, amit ismerünk.

Pál apostol 2Kor 4. részében írja azt a sokat idézett mondatot "... mivel nem a láthatókra nézünk, hanem a láthatatlanokra, mert a láthatók ideig valók, a láthatatlanok pedig örökkévalók." Jézust ezt jellemezte. Miközben komolyan vette a láthatókat, ami körülötte zajlott, nem csak azt látta, hanem láthatatlanokat is.

A másik pedig a Zsidókhoz írt levél 11,27 része, ahol Mózesről olvassuk azt, hogy nem maradt Egyiptomban, nem vonzotta, hogy a fáraó fogadott unokájaként nagy karrier várt volna rá, Egyiptom gazdagságánál többre tartotta az Isten népével való együtt nyomorgást, mert Károli így fordítja: erős szívű volt, mint aki látta a láthatatlant. Az új fordítás így adja vissza: kitartott, mint aki látja a láthatatlant. Mózes azért tudott úgy viselkedni, mert ő többet látott, mint ami a szeme előtt volt. Ő a láthatatlanokat is komolyan vette.

Tulajdonképpen hinni azt jelenti, hogy a láthatatlan Istennel számolunk, és Őreá mindig számítunk. Miközben körülöttünk uralkodik a kétségbeesés, bennünk nyugalom van és reménység. Vagy miközben körülöttünk percemberkék dáridója folyik, nekünk a könny pereg a szemünkből, mint Jézusnak virágvasárnap, aki Jeruzsálemet siratta, mert többet látunk, mint a dáridózók, vagy mint a kétségbeesettek. És ezzel a többel tudnánk igazán szolgálni másoknak is. Mert aki a láthatatlanokat is komolyan veszi, annak nemcsak a kedélye más, hanem az egyszerre használható eszközzé válik Isten kezében, azoknak a javára, akik között él.

Tanuljunk meg ezért imádkozni, hogy nyissa ki Isten a szemünket a szó ilyen értelmében, hogy ne csak azt lássuk, ami a szemünk előtt van, hanem annál sokkal többet, amit Ő nekünk meg akar mutatni, lássuk és vegyük komolyan, mint Jézus.

---

Imádkozzunk!

Istenünk, dicsőítünk azért, mert szűkös világunkból ki akarsz emelni abba a tágas világba, ahol nemcsak a láthatókkal számolunk, hanem a láthatatlanokkal is. Köszönjük, hogy ezt megígérted a benned hívőknek.

Megvalljuk bűnbánattal, hogy sokszor még a láthatóknak is csak egy töredékét vesszük komolyan, vagy vesszük észre, és azt gondoljuk, hogy a valóságot láttuk, és annak alapján mondunk nagy okos ítéleteket. Gyógyíts ki minket ebből. Segíts el oda, hogy a te tágas világodban éljünk, a teljes valóságon tudjunk tájékozódni, hogy túllássunk mindazon, ami éppen a szemünk előtt van.

Segíts el minket sokkal teljesebb önismeretre is, hogy így ne mondjunk olyanokat, mint Péter, de segíts el minket még inkább arra, hogy téged jobban megismerjünk. Köszönjük, hogy ez lehetséges. Hadd legyünk használható eszközök a te kezedben.

Ámen.