PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK

Pasarét, 2006. december 3.
(vasárnap)

Cseri Kálmán


MIVEL Ő IS... TI IS...


Alapige: 1Pt 1,15-16

... mivel szent az, aki elhívott titeket, ti magatok is szentek legyetek egész magatartásotokban, úgy, ahogy meg van írva: "Szentek legyetek, mert én szent vagyok."


Imádkozzunk!

Szeretnénk máris engedelmeskedni igédnek, Istenünk, és szeretnénk őszintén megalázni magunkat előtted. Annyira vérünkké vált ennek az ellenkezője, hogy lehetőleg egymás fejére nőjünk, egymást megelőzzük, egymást bíráljuk, ócsároljuk, mi pedig dicsekedjünk.

Bocsásd meg mindezt nekünk. Szeretnénk most komolyan venni, és hittel elfogadni, hogy milyen egyedülállóan nagy vagy te, és ehhez képest milyen kicsik vagyunk mi.

Csodálkozunk azon, hogy mégis olyan fontosak vagyunk neked, hogy név szerint ismersz, számon tartasz, és annak ellenére, hogy ilyenek vagyunk, szeretsz. Légy áldott ezért!

Köszönjük, hogy szereteted bizonyítéka az is, hogy most itt lehetünk. Köszönjük, hogy még mindig foglalkozol velünk.

Áldunk azért, mert egyedül te tudsz mindent mindnyájunkról és így akarsz segíteni rajtunk. Nagyon rászorulunk segítségedre.

Kérünk, közeledj hozzánk irgalommal, és bocsásd meg bűneinket.

Kérünk, a te végtelen erőddel erősíts meg minket gyengeségeinkben. Adj nekünk felülről való bölcsességet, világosságot, hogy helyes döntéseket hozzunk, és Szentlelkeddel támogass minket, hogy értsük és képesek legyünk teljesíteni is akaratodat.

A te jó akaratodat jelentsd ki nekünk most is igédben, és újítsd meg ígéreteidet, hogy a mi reménységünk biztos alapra épüljön, a te igaz igédre.

Kérünk, Urunk, hogy tedd egészen személyessé számunkra most szavadat, és Szentlelkeddel győzz meg minket arról.

Ámen.


Igehirdetés

Még mindig Péter levelét olvastuk sokan az elmúlt héten is kalauzunk szerint. Szeretnék ma ennek a levélnek egy különös sajátosságára rámutatni. Mégpedig arra, hogy sok kijelentését olvasva, azonnal Jézus Krisztus egy-egy mondata jut eszünkbe. Mondok néhány példát.

Péter ezt írja: "Megszárad a fű, virága elhull, de az Úr beszéde megmarad örökké." Jézus pedig ezt mondta: "Az ég és a föld elmúlnak, de az én beszédeim soha el nem múlnak."

Ezt olvassuk a levélben: "Tisztességesen éljetek a pogányok között, hogy ha látják a ti jócselekedeteiteket, dicsőítsék Istent." És mit mondott Jézus a Hegyi beszédben? "Úgy ragyogjon a ti világosságotok az emberek előtt, hogy látván a ti jócselekedeteiteket, dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat."

Ezt olvassuk Péternél: "Ne fizessetek gonosszal a gonoszért, hanem mondjatok áldást arra, aki titeket átkoz." És mit mond Jézus a Hegyi beszédben? "Szeressétek ellenségeiteket, áldjátok azokat, akik titeket átkoznak, jót tegyetek azokkal, akik titeket üldöznek."

Most olvastuk itt a Péter levelében, hogy "Alázzátok meg magokat Isten keze alatt és felmagasztal majd titeket." És mit mondott Jézus? "Aki magát megalázza felmagasztaltatik, aki magát felmagasztalja megaláztatik."

Olvastuk, hogy Péter hogyan oktatja azokat, akiknek pásztorolni kellett a gyülekezetet, és aki ismeri a János evangéliuma 10. részét, Jézusnak a jó pásztorról mondott példázatát, ugyanazokat a fordulatokat fedezi fel Péter levelében, amiket ott Jézus említ. És ebből, amit olvastunk, egészen nyilvánvaló, hogy mi a különbség egy igazi pásztor, meg egy fizetett béres között. Úgy, hogy Péter le sem írja ezt a szót: béres, de ugyanaz a különbség derül ki a szavaiból, amikről Jézus beszélt a jó pásztor példázatában.

Most olvastuk azt is, hogy "minden gondotokat Őreá vessétek, mert neki gondja van reátok", és azonnal eszünkbe jut, amit Jézus mondott: "Semmi miatt ne aggodalmaskodjatok, mert jól tudja a ti mennyei Atyátok, mire van szükségetek."

Végig olvasva ezt a rövid levelet, tizenöt olyan egyezést vettem észre, ahol teljesen azonos az, amit Péter ír azzal, amit valamikor Jézus mondott. És van ennél még több, ahol a hasonlóságot állapíthatjuk meg. Az a különös ebben, hogy Péter nem idézi Jézust, hanem úgy adja tovább, amit Jézustól tanult, mint a sajátját, de tartalmilag teljesen azonos azzal, amit a Mestertől hallott annakidején. Vagyis Péter azonosult Jézus tanításával. Egészen magáévá tette azt, amit éveken át látott és hallott a Mestertől. Most teljes személyes meggyőződéssel úgy mondja el másoknak, mint a saját mondanivalóját.

A lélektan ezt nevezi belsővé válásnak, amikor belsővé válik, interiorizálódik egy értékrend. Valamikor tőlem független volt, hallottam róla, és szinte észre sem veszem, hogy annyira egyetértek vele és a magamévá vált, hogy ezt mondom tovább, mintha a magamét mondanám.

Egyébként ez a belsővé válás történik olyankor, amikor a hároméves kisgyerek odaül a könyvespolc legalsó polca elé, elkezdi kiszedegetni a könyveket, s lehet, hogy fordítva tartja a kezében, de lapozgatja, tépegeti, és ha van nála valami alkalmatos eszköz, akkor összefirkálja. Rászólnak: ezt nem szabad, az a papáé, tedd vissza szépen, ott ülnek a könyvek csendben egymás mellett. Aztán a hároméves nagyobb lesz, már saját könyvei lesznek, azokat már nem fordítva tartja, vigyáz is rájuk, de megszületett közben a kistestvére, és hároméves korában ő is a polc elé ül, és ő is szedegeti ki a könyveket. És akkor mit hall? A testvére mondja neki, hogy azt nem szabad, az a papáé, gyere, visszatesszük. Ott alszanak a könyvek, látod, szép csendben egymás mellett. Nem szó szerint mondja azt, amit évekkel azelőtt ő hallott, de tartalmilag ugyanazt adja tovább, mint a sajátját. Ez már az ő tiltása a testvér számára. Közben belsővé vált az, amit eredetileg mástól hallott.

Aki figyelmesen olvassa Péter levelét, egyebek között erre is felfigyelhet, hogy Péter szívében egészen belsővé vált mindaz, amit mesterétől, Jézustól halott. Sőt, és ez különösen hangsúlyos ma számunkra:

Nemcsak az derül ki ebből a levélből, meg az ő egész szolgálatából, hogy egyetért már azzal, amit Jézus tanított nekik, hanem az derül ki, hogy egész lénye, jelleme kezd átalakulni, és Jézushoz kezd hasonlítani. Az életszemlélete, a reflexiói is, ahogy valamit értékel, egy eredményt, egy kudarcot, az őt ért szenvedéseket, egészen hasonlít ahhoz, ahogyan Jézus reagált. A személyisége is hasonlítani kezd a Mesterhez. Annyira belemerült abba, aki Jézus (nemcsak a tanításába), hogy egészen átitatódott Jézus szeretetével, szelídségével.

Magába szívta mindazt, ami Jézusból áradt. Nemcsak az ismereteket, ami itt a személyiségünk felszínén elakad, hanem mélyre hatolt benne mindez, és átalakítja, újjáteremti őt magát. Nemcsak Jézus tanításai, Jézus maga él már Péterben. Úgy, ahogy ezt Pál apostol le is írta, hogy "élek, de többé nem én, hanem él bennem a Krisztus." Egészen azonosult belsőleg nemcsak a tanításokkal, hanem Jézussal, ezért lesz valóság az életében, hogy akarva akaratlanul olyat mond, és úgy mondja, amit és ahogyan azt a Mestertől hallotta. Az bukik ki a száján, amivel tele van a szíve, és így valósul meg az, amit a levél nyitányában ír, hogy "mivel szent az, aki elhívott titeket, ti magatok is szentek legyetek egész magatartásotokban."

Nemcsak azt mondja, hogy tanuljátok meg Jézustól mindazt, amit meg lehet, nemcsak azt, hogy értsetek egyet azzal és nyugodjatok bele, hogy Ő mindig igazat mondott, hanem azt mondja: "az Ő szentsége hassa át az egész lényeteket, és ti magatok is szentek legyetek teljes magatartásotokban."

Miért meglepő ez? Azért mert nem mindig így volt. Ismerjük Péternek az előéletét. Ő mint Jézus tanítványa is ellenállt sok mindennel szemben, amit Jézus mondott és adni akart nekik. Vitatkozott Jézussal.

Amikor egy alkalommal bizalmasan közelebb hívja magához a tanítványokat és egyelőre csak nekik elmondja a legfontosabbat, hogy az Emberfiának Jeruzsálembe kell mennie, ott a vénektől sokat kell szenvednie, meg kell halnia, és a harmadik napon fel kell támadnia - Péter meg sem várja a mondat végét, s már közbeszól: "Isten mentsen, Uram, ilyen veled nem történhet!" Hogyhogy nem történhet? Ezért jött Jézus. Ez az Ő földi szolgálatának a csúcsa, amikor helyettünk, Péter helyett is meg fog halni a kereszten, tökéletes engesztelést szerez Isten előtt minden benne hívőnek, de mivel Isten, a harmadik napon fel fog támadni.

Az első fele ellen tiltakozik Péter, a második felét már meg sem hallotta. Húsvétkor sem jut eszébe, hogy hiszen ezt megmondta Jézus előre. Oda se figyel. Elengedi a füle mellett ezt a súlyos kijelentést, ezt a csodálatos ígéretet, hogy a harmadik napon fel kell támadnia. Legalább azt megkérdezhette volna: mit értsünk ezen, Uram? Hogy gondolod ezt? Nem, meg sem hallotta. Egyik fele ellen tiltakozunk, a másikra oda se figyelünk. A tanítvány, Jézus közvetlen közelében.

Hányszor kioktatta Jézust. Vad ötletekkel állt elő, hogy mit kell csinálni. Építsünk hajlékokat a megdicsőülés hegyén. A végén pedig önhitt büszkeséggel dicsekszik, hogy "lehet, hogy ezek mind megbotránkoznak benned, de én nem. Én kész vagyok veled börtönbe, sőt halálra is menni." És néhány óra múlva letagadja, hogy valaha ismerte Jézust.

Hogy jutott el innen oda, hogy belsőleg is, szíve szerint is teljesen azonosul a Mesterrel, és mindazt átveszi, amit Jézus hozott és mondott, és boldogan adja tovább másoknak úgy, mintha sajátja lenne? Hogy lehet ide eljutni?

Gyönyörű ennek az útja. Alapvetően Jézus türelmes szeretetének, az Ő igéjének és Szentlelkének a munkája ez mindannyiunkban. De érdemes megtanulnunk ennek az állomásait.

Egy alkalommal Jézus kemény igazságokat hirdetett. Megkérdezi a tanítványokat, hogy ti nem akartok-e elmenni úgy, mint ahogy sokan hátat fordítottak akkor neki. "És mondta Péter: nem. Kihez mehetnénk? Mi elhittük és megismertük, hogy te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia." (Jn 6,69). Ennek a folytatása, hogy azt, amit elhittek és megismertek, pünkösdkor, a pünkösdi prédikációban Péter így adja tovább: "Tudja meg azért az egész Izráel teljes bizonyossággal, hogy Úrrá és Krisztussá tette Őt az Isten, azt a Jézust, akit ti keresztre feszítettetek." (ApCsel 2,36).

Péter tehát hallja Jézus tanítását és tiltakozik ellene. Ez a kezdet. Aztán egyszer átfordul a dolog, és hittel komolyan veszi, hogy igaz, amit Jézus magáról mond. Itt jön az "elhittük". Aki így hittel komolyan veszi, annak a Szentlélek az értelmét is meggyőzi: "És megismertük" - folytatja. És amikor ő is kapja a Szentlélek ajándékát, teljes bizonyossággal tudja ezt másoknak is hirdetni, hogy Úrrá és Krisztussá tette Őt az Isten, azt a Jézust, akit ti megfeszítettetek.

Először tudatlan és hitetlen vagyok, aztán hallom az igét, az ige munkálkodik bennem, hitet munkál, mert a hit hallásból van, mégpedig Isten igéjének hallásából. Eljutok oda, hogy most már hiszem; aztán tudom is, értem is, és így tudom teljes meggyőződéssel másoknak is továbbadni azt, ami rajtam segített, mert rajtuk is fog segíteni. Elhittük, megismertük és hittel továbbadjuk.

Egyébkén Jézus ezt ígéri a benne hívőknek: "Aki befogadja parancsolataimat, és megőrzi azokat, az szeret engem, aki pedig szeret engem, azt szeretni fogja az én Atyám; én is szeretni fogom őt, és kijelentem neki magamat." (Jn 14,21). Aki ismeri és megőrzi az én parancsaimat, az szeret engem. S aki engem szeret, annak kijelentem magamat - mondja Jézus.

Ezért semmi mást nem kérdezett Pétertől feltámadása után, csak azt: "szeretsz-e engem?" Ez az egyetlen feltétele annak, hogy valaki együtt éljen Jézussal, és eközben egyre mélyebben megismerje Őt. Így tudja majd egyre nagyobb meggyőződéssel másoknak is elmondani, ki Ő.

Aki ismeri és megőrzi az én parancsaimat. Ezt egyszerűbben és mai nyelven így mondhatnánk: aki olvassa a Bibliát, hallgatja a Biblia magyarázatát, és ahhoz igazítja az életét. Az ilyen ember szereti Jézust. Az ilyen hívő él együtt a Mesterrel, és eközben egyre mélyebben megismeri Őt.

Aki foglalkozik az igével, azzal elkezd foglalkozni az ige. Ez a kulcsa a dolognak. Isten igéje munkálja ki bennünk ezt a nagy átalakulást, hogy tiltakozóból bizonyságtevővé válunk. Közben van, hogy már hiszem, egyre jobban értem is, egyre mélyebben kijelenti magát Jézus. Már nemcsak a tanításait ismerjük, Őt magát ismerjük meg, és azonosulunk vele. Nemcsak igazat mond, hanem Ő maga az igazság. És ez az igazság formálja át a benne hívőket.

Mi következik ebből?

Az adventi időszak kezdődik Isten kegyelméből a mai nappal számunkra. Az ádventet a hívő számára azt jellemzi, hogy reménységgel várjuk vissza a mi dicsőséges Urunkat, aki egyszer véget vet minden gonoszságnak és nyomorúságnak itt a földön. Beteljesíti minden ígéretét. Magához veszi a benne hívőket dicsőségébe, és megítéli azokat, akik visszautasítják az Ő szeretetét. Ehhez kapcsolódik sok olyan reménységünk, aminek alapja az Ő ígérete, és amely reménység életünk nehéz időszakaiban különösen sok erőt adhat.

Milyen reménységeket erősít meg ez az ige bennünk? Legalább hármat említek most még röviden.

1. Péter példáját látva, egészen bizonyosak lehetünk abban, hogy akiben Isten elkezdi a munkáját, folytatja és be is fejezi azt. Isten nem végez félmunkát. Isten nem végez el semmit tökéletlenül, mint ahogy sokszor mi szoktuk. Ő tökéletes munkát végez, még akkor is, ha valaki ilyen makacs, konok, önfejű, mint amilyen Péter volt. Mert Isten igéje előtt nincs akadály, és az Ő kegyelme mindenen áthatolva elvégzi munkáját. Igaz ám az, amit szoktunk énekelni: "Nincs semmi gát, kegyelmed mit ne törne át". (460 dicséret).

Ezzel a reménységgel nézhetünk önmagunkra is, és azokra is, akiknek mondtuk már nagy szeretettel Isten igéjét. "Szent az, aki elhívott titeket, ezért ti magatok is szentek legyetek egész magatartásotokban." És ha most még nem vagyunk azok egész magatartásunkban, de Isten már elkezdte a munkáját bennünk, bizonyosak lehetünk abban, hogy tökéletességre fogja vinni.

Minden hívő ebben az életben olyan, mint egy hernyó vagy egy báb. Még nem gyönyörű pillangó, Isten még nem fejezte be a munkáját benne, de egészen bizonyos, hogy az fog kijönni a bábból. Ez a reménység legyen bennünk, ha a magunk hitványságaival találkozunk, vagy azoknak a keménységével, akiket szeretnénk Jézushoz vezetni. Őelőtte nincs akadály. Isten még nem fejezte be a munkáját egyetlen hívőben sem, de folyamatosan végzi azt, és úton vagyunk a tökéletesség felé.

2. Rendíthetetlenül reménykedjünk az ő igéjének az erejében. Így olvassuk a Bibliát, így hallgassuk az igehirdetést, és így mondjunk igét másoknak is, hogy Isten az Ő igéjével bármit el tud végezni, bármelyikünkben. Aki befogadja az igét, abban az ige teremtő munkát végez. Átalakítja, újjáteremti, üdvösségre segíti. Ezért követ el lelki öngyilkosságot mindenki, akinek csukva marad a Bibliája, akit nem érdekel az Isten szeretetéről szóló igehirdetés, aki elnapolja mindig, hogy majd mikor fog foglalkozni ezzel. Saját magát szegényíti meg, az élettől zárja el magát.

Ehhez kapcsolódik az, hogy legyen nekünk mindennél fontosabb nemcsak Isten igéje, hanem az említett Krisztussal való közösség, a vele való együttélés. Nyugodtan mondom így, mert ezt tanítja a Szentírás. A hívő együtt lakik, együtt dolgozik, együtt jár-kel az élő Jézus Krisztussal, aki neki oltalmazója, tanácsadója, vigasztalója, intője, feddője, és Őt kérdezi újra és újra: Uram, mit akarsz, hogy cselekedjem? - és eközben kijelenti magát a hívőknek. Legyen ez nekünk mindennél fontosabb!

3. Ne essünk kétségbe, ha valami miatt megbotlunk, ha a hitben elfáradunk, vagy ha valami hívőhöz méltatlan dolgot cselekszünk. Elég baj, ha történik ilyen, és ez nem helyes. De ezzel nincs vége mindennek. Miket mondott és csinált Péter! Még pünkösd után is. Ott képmutatóskodik, és Pál apostolnak kell rászólnia, hogy döntsd el, mit tartasz igaznak, mert ez a kettősség csak botránkozást okoz. És Jézus mégsem bocsátotta el a tanítványi körből. Mert Jézus sose csak azt látta, amit Péter éppen akkor mondott vagy tett, hanem azt látta, akivé majd Péter formálódik az Ő kezében. Aki majd lediktálja ezt a levelet, és nem sokkal ezután, hogy Szilvánusznak lediktálta, vértanúhalált is vállal Mesteréért, Jézus nevéért. Amikor Péter hitványul viselkedett, akkor Jézus ezt a Pétert is látta, és ezért nem bocsátotta el a tanítványok közül.

Szabad-e vétkeznie egy hívőnek? Lehet-e dühös egy keresztyén? Illik-e, hogy Jézus Krisztus mai tanítványa összeomlik, padlóra kerül, elcsügged? Nem illik, de mégis megtörténik. Jobb lenne, ha nem történne, de ha mégis bekövetkezik, akkor ne essünk kétségbe. Akkor ebből nem az következik, hogy a Mester az ilyet kitagadja. Hogy az ilyen hitvánnyal tovább nem foglalkozik. Ne akarjuk azt a látszatot kelteni, mintha egy hívővel ilyesmi nem történhetne meg. A hívő onnan a padlóról is kiáltson a Mesterhez, abban a rendíthetetlen bizonyosságban, amit éppen Péternek mondott Jézus egyszer: "A Sátán kikért titeket, hogy megrostáljon, mint a búzát, de én imádkoztam érted, hogy el ne fogyatkozzék a te hited." (Lk 22,31-32).

Vajon nem erre rímel az, amit most olvastunk? "Az ördög, mint ordító oroszlán szertejár, keresve, kit nyeljen el: de ti álljatok ellene a hitben szilárdan. A minden kegyelem Istene pedig meg fog erősíteni és szilárdítani titeket..."

Nem különös ez? Álljatok szilárdan, s utána hozzáteszi: a kegyelem Istene fog megszilárdítani titeket. És amikor meg fogtok állni, ti tudjátok a legjobban: nem a ti érdemetek, hanem az Ő kegyelmének a munkája. Ne képzeljük tehát, hogy egy hívővel semmi ilyen nem történhet meg.

Láttam egyszer egy karikatúrát. Két hívő megy, az egyik lelkész, a talárjáról látszik. Két kézzel magyaráz a szomszédjának, és felé fordulva beszél. Mondja ezt a mondatot: mi nem engedhetjük meg magunknak, hogy hibázzunk, - és abban a pillanatban belelép egy nyitva hagyott aknába. Az aknatető ott van mellett, s miközben erre magyaráz, ott fog belebukni. Mi az, hogy nem engedhetjük meg magunknak? Törekszünk arra, hogy mindenben engedelmesek legyünk a mi Urunknak, és ha mégis hibázunk, vétkezünk, elbukunk, elcsüggedünk, akkor kiáltunk a mi Urunkhoz.

Nem az a különbség a Biblia szerint hitetlen és hívő között, hogy a hívő sosem bukik el, hanem az, amiről a 20. zsoltárban ír a zsoltáríró: azok a harci szekereikben meg lovaikban bíznak és ha elesnek, ott maradnak. Mi pedig az Úrban bízunk, s ha elesünk, Ő feltámogat minket. Ez a különbség. Ne mondjunk le arról, hogy talpra lehet állni, akármi után se. Ne mondjunk le arról, hogy megszabadulhatunk a ránk jellemző bűnöktől. Nem szükségszerű, hogy ismétlődjenek a bukásaink, ha mégis, akkor bízzunk abban: "Elég nekünk az Ő kegyelme." Nyilván, a kegyelemmel visszaélni nem lehet, de tanuljunk meg élni Isten kegyelméből.

Ezzel a reménységgel kell elindulnia egyszer mindenkinek a keskeny úton, mert anélkül hiába beszélünk az összes többiről, hogy mi van utána. Kell egy világos, határozott döntés: Eddig Jézus nélkül éltem, mostantól kezdve Ővele akarok járni. Ezt követi az, hogy egyre többet kijelent magáról, egyre bátrabban hisszük, amit mond, aztán egyre mélyebben értjük is, és egyre természetesebb lesz az, hogy másokat sem fosztunk meg ettől az örömhírtől, hadd legyen minél többek szívében ez a reménység. Közben pedig nemcsak ismereteket gyűjtünk, hanem az egész lényünk átalakul olyan Krisztus-formájúra, keresztyénre.

"Szentek legyetek a ti egész magatartásotokban." Ez a vágy szólal meg abban az imádságban, amit most fogunk elénekelni.

Szeretnék lenni, mint Ő, Alázatos, szelíd,
Követni híven, mint Ő, Atyám parancsait.
Szeretnék lakni nála, Hol mennyei sereg
Dicső harmóniába' Örök imát rebeg,
Örök imát rebeg.
(459,4 dicséret)


Imádkozzunk!

Dicsőséges Megváltónk, Úr Jézus Krisztus, hálásan köszönjük, hogy szüntelen esedezel érettünk. Köszönjük, hogy ha senki nem lenne ezen a földön, aki imádkozik sokféle gondunkért, bizonyosak lehetünk abban, hogy te ezt teszed. Áldunk téged ezért.

Köszönjük, hogy kísértéseink között is közel vagy hozzánk. Köszönjük, hogy akit te elhívtál a te utadra, azt végig kíséred, és célba juttatod. Bocsásd meg, ha erről elfeledkezünk.

Bocsásd meg, ha magunkra nézünk és nem tereád, a hit elkezdőjére és bevégzőjére. Áldunk azért, mert te nem végzel félmunkát.

Segíts ezzel a reménységgel előretekintenünk, és ezzel a reménységgel hívogatnunk hozzád másokat is.

Bízunk igéd erejében. Hisszük, hogy az általunk elhangzó ige is tőled ered, és te magad vagy a magvető, aki az igét hinted.

Könyörgünk hozzád azokért, akiket szeretnénk hozzád vezetni. Bocsásd meg, ha bárkiről lemondtunk. Bocsásd meg, ha csak a magunk képességeit mérlegeljük, és nem hisszük komolyan, hogy neked minden lehetséges, az is, ami az embereknél lehetetlen.

Így hozzuk eléd mindnyájan személyes gondjainkat. Segíts, hogy igazán tereád vessük azokat, és ne vegyük vissza utána. Áldunk azért, hogy valóban gondod volt ránk eddig is, és hisszük, hogy lesz ezután is.

Könyörgünk hozzád szeretteinkért. Könyörgünk a betegekért, a nélkülözőkért, a kétségbeesettekért, a reménytelenekért.

Könyörgünk hozzád az evangélium terjedéséért, egyházunkért, népünkért és hazánkért.

Segíts minket ígéreteidet komolyan venni, és engedd, hogy tudjunk reménységet önteni másokba is. Ne üres közhelyekkel, hanem a te igaz szavaiddal.

Segíts ezt az egész hetet veled közösségben eltöltenünk. Rád figyelve, neked engedelmeskedve téged odaélni mások elé. Járja át a te szentséged és tisztaságod egészen a lényünket. Hadd tudjunk így valóban a te dicsőségedre és másokra javára élni.

Segíts ebben a csendben most ezért is imádkozni.

Ámen.