PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK |
Pasarét, 2007. március 4. Cseri Kálmán |
Alapige: 1Jn 1,1-4
Ami kezdettől fogva volt, amit hallottunk, amit szemünkkel láttunk, amit megfigyeltünk, amit kezünkkel is megtapintottunk, azt hirdetjük az élet igéjéről. Mert megjelent az élet, mi pedig láttuk, és bizonyságot teszünk róla, és ezért hirdetjük nektek is az örök életet, amely azelőtt az Atyánál volt, most pedig megjelent nekünk. Amit tehát láttunk és hallottunk, azt hirdetjük nektek is, hogy nektek is közösségetek legyen velünk: a mi közösségünk pedig közösség az Atyával és az ő Fiával, a Jézus Krisztussal. Ezt azért írjuk meg nektek, hogy örömünk teljes legyen.
Imádkozzunk!
Mindenható Istenünk, szeretnénk ezt tenni, amit énekeltünk. Kérünk, segíts Szentlelkeddel, hogy igazi alázattal előtted térdet és fejet hajtsunk, hogy a magunk módján megtegyük azt, amit a mennyei seregekről olvasunk: a koronájukat is leteszik előtted. Tudjuk, hogy előtted, aki a világmindenséget alkottad és kormányozod, semmik vagyunk mindnyájan.
De áldunk azért, mert te ezeket a semmiket is szereted. Köszönjük számos ígéretedet, amikkel biztosítasz minket arról, hogy az ellened való lázadásunk, a veled szembeni bizalmatlanságunk ellenére egyoldalúan is kimondhatatlanul szeretsz. Magasztalunk és dicsőítünk ezért.
Kérünk, hogy legyen a te szereteted bizonysága most az is, hogy van szavad hozzánk. Áldunk, hogy nem vagy néma, mint a bálványok. Magasztalunk azért, hogy örökké érvényes kijelentésedet írásba foglaltattad. Köszönjük a Bibliát. Köszönjük, valahányszor megelevenítetted annak a szavait és mondatait, amely időszerű, életünket formáló és segítő üzenetté válhatott a számunkra.
Köszönjük neked mindazt, amit eddig beszédeddel elvégeztél az életünkben. Az a kevés, ami bennünk jó, igaz és szép, mind a te munkádnak a gyümölcse. Ezért kérünk alázatosan: folytasd ezt a munkát bennünk. Kérünk, ne fogyjon el a türelmed. Kérünk, hogy aki elkezdted bennünk a jó dolgot, fejezd is be azt ígéreted szerint a Krisztus Jézus napjáig.
Ajándékozz meg most minket is igéddel, és ajándékozd gazdagon mindazokat, akik ezen a földkerekségen ma téged keresnek és dicsőítenek. Formáld az életünket, hogy egész létünkkel dicsőíteni tudjunk téged, hogy igaz legyen az, hogy akár eszünk, akár iszunk, akármit cselekszünk, mindent a te dicsőségedre cselekedjünk.
Kérjük a te jelenlétedet, könyörgünk Szentlelked munkájáért, és kérünk, hogy ma, mikor a te szavadat halljuk, meg ne keményítsük a szívünket.
Ámen.
Igehirdetés
Március első vasárnapja a keresztyén egyházban a Biblia vasárnapja. Ezen a napon a legtöbb gyülekezetben megemlékeznek a Szentírás keletkezéséről, fordításáról, terjesztéséről, tartalmáról és olvasásának a jelentőségéről.
Azt, hogy a Biblia Istentől ihletett könyv, tehát hogy a bibliai könyvek íróit Isten Lelke vezette munkájukban, észérvekkel nem lehet bebizonyítani. Ezt a hívő ember a hitével fogadja el, és tapasztalja folyamatosan. Azt viszont, hogy a Biblia mint könyv hiteles, tartalma megbízható, tudományos módon is lehet és kell bizonyítani. Erre tegyünk most egy kísérletet, annál inkább, mert a történelem során újra és újra kétségbe vonják a Szentírás hitelességét és megbízhatóságát. Az ős ellenség romboló szándéka miatt fontos, hogy el ne higgyük, ami ebben a könyvben van. Minden mást, akármilyen badarságot, könnyen és azonnal, kritikátlanul és felszínesen elhiszünk, de ami a Bibliában van, azt újra és újra meg kell kérdőjelezni e szerint a törekvés szerint. Csak a két utolsó ilyen kísérletre hadd emlékeztessek.
Gyerekkoromban egymás után jelentek meg az ateista propaganda kis füzetkéi, amikben egyebek között ilyeneket olvashattunk: a Bibliát a papok találták ki a középkorban, vagy még később, azért, hogy megtévesszék a népet. Ami benne foglaltatik, annak semmi történelmi alapja nincs.
Az utolsó ilyen kísérlet meg, ami most az utóbbi években terjed el többféle változatban, hogy nagy Konstantin i. u. 330-ban bizonyos érdekekből meghamisította a Bibliát. A Bibliát tehát átírták. A régit, az eredetit gondosan rejtegeti, titkolja az egyház, és ami manapság elterjedt, az más, mint ami volt.
Mind a kettő teljesen tudománytalan, minden alapot nélkülöző kitalálás. Ez utóbbit például nem nehéz megcáfolni, mert ha van egy szövegünk 330 előttről, meg van egy másik, amelyik utána keletkezett, és összehasonlítjuk, kiderül: egyezik vagy nem egyezik. Most mindjárt elárulom: van mind a kettőből, és teljesen egyezik. Semmiféle átírás soha nem történt. Történtek kísérletek a Biblia meghamisítására (pl. a Hitler alatti rettenetes Müller-féle hamísítás), de Isten csodálatosan őrizte az Ő igéjét, és minden ilyen gonosz kísérlet ellenére az Ő kijelentett beszéde, amit az Ő vezetése és védelme alatt foglaltak írásba, megmaradt, és kegyelméből ma is olvashatjuk. Semmi alapja nincs tehát az ilyen kitalálásoknak, hogy átírták, többféle Biblia van, az eredetit eltüntették, mert az volt az érdekük stb.
Ezért fontos, hogy legalább egyszer rászánjunk egy vasárnapot, éppen a Biblia vasárnapon, és megvizsgáljuk: mit tudhatunk a Biblia hitelességéről.
Egy ókori írásmű hitelességének három kritériumát szokták általában felsorolni. (Ez a profán tudomány, ehhez nem kell hívőnek és teológusnak lenni.)
Az első és legfontosabb, hogy a benne foglalt események megtörténése után mennyivel foglalták azokat írásba. Tehát nem mindegy, hogy a mai nap élményeit ma este írom le, vagy ha még élek, húsz év múlva megpróbálok visszaemlékezni, mi is volt 2007. március 4-én? Nyilván az a hitelesebb, amit ma, minél közelebb az események megtörténtéhez foglalok írásba. Fontos, hogy a Bibliában leírt események megtörténése után mennyivel írták le azokat.
A másik kritérium az szokott lenni, hogy az első leírástól számítva mikor keletkezett az a legrégebbi kézirat, ami a birtokunkban van. 1450-ig, a könyvnyomtatás elindulásáig kézzel másolták a könyveket. A bibliai könyveket is mindjárt a keletkezésük után kezdték másolni, hogy minél többen olvashassák azok, akik tudtak olvasni. Nem mindegy, hogy ami rendelkezésünkre áll, az mennyivel az eredeti leírás után keletkezett. Minél régebbi a kézirat, minél közelebb van az eredeti leíráshoz, annál hitelesebb, annál kevesebb lehetőség volt a tévedésre.
A harmadik kritérium az szokott lenni: hány ilyen kézirat maradt fenn, ezek egyeznek-e egymással, és amit mi ma használunk, az egyezik-e ezekkel.
Ezeket szokták vizsgálni az ókori írásművek tanulmányozói, és ezek azok a tudományos kritériumok, amik alapján megállapítják, hogy egy ma közkézen forgó írásmű hiteles vagy nem.
Hogy állunk a Szentírás tekintetében ezekkel? Az elsőről és harmadikról csak röviden szólok, a második a legizgalmasabb.
1. A Bibliában foglalt események megtörténése után mennyivel írták le azokat?
A Jézussal kapcsolatos események i. u. 30 körül történtek. Pál apostol levelei 50 körül már készen voltak. A legkésőbbi levelét, a Timóteushoz írt második levelet is 64 év előtt megírta, mert 64-ben meghalt. Az első három evangélium pedig 70 előtt egészen bizonyos, hogy készen volt, mert Jeruzsálem Krisztus után 70-ben történt pusztulását mind a három evangélium mint a jövőben bekövetkező ítéletet prófétálja meg. Tehát viszonylag rövid idő alatt elkészültek ezek. A legkésőbbi evangélium, Jánosé is, egészen bizonyos, hogy 100 előtt elkészült. (Hogy miért bizonyos, nem akarom elmondani, mert hosszú lenne a prédikáció, esetleg egy másik alkalommal.)
Gondoljunk ilyen mondatokra, amit Pál apostol az 1Korinthus 15. részében ír, amikor az Úr Jézus feltámadásának a szemtanúit sorolja fel név szerint, tehát azokat, akik ismerték Őt a keresztre feszítés előtt, látták az Ő kereszthalálát, és három nap múlva találkoztak vele Jeruzsálem utcáin, Galileában meg másutt is. Ezeket név szerint felsorolja, és ezek között ír egy ilyen mondatot: "Azután megjelent több, mint ötszáz testvérnek egyszerre, akik közül a legtöbben még mindig élnek, néhányan azonban elhunytak." (1Kor 15,6).
Tehát amikor a korinthusi levél íródott, a szemtanúk közül még sokan éltek. Ott nem lehetett akármit leírni, hogy mi történt az Úr Jézussal. Százával jöttek volna, hogy tiltakozzanak, hogy ott voltam, ez nem történt meg, vagy nem úgy volt, ahogy azt leírták. Itt csak a szem- és fültanúk hiteles tanúságát lehetett írásba foglalni. E tekintetben megnyugodhatunk, nincsenek kitalálások a Bibliában (maradjunk most az Újszövetségnél egy ideig).
Nem írták át utólag, nem az emberi fantázia szüleménye, amit olvasunk, hanem úgy van az, ahogy János levelében olvastuk, talán egy kicsit már unalmasnak is tűnt, hogy újra és újra ismétli magát: amit láttunk, amit hallottunk, amit megfigyeltünk, azt hirdetjük nektek. Mert megjelent az élet, és mi láttuk, a kezünkkel is megtapintottuk (ők hozzáértek az Úr Jézushoz, ott voltak mindenütt, ahol Ő ott volt) és ezt hirdetjük nektek. Itt szem- és fültanúk hiteles tanúságáról van szó.
Nagyon hamar írásba foglalták ezeket az eseményeket. Nem kell attól félni, hogy évszázadok múlva másoknak a halvány emlékeire építve próbáltak valamit leírni.
2. A másik kritérium még izgalmasabb. Az első írásba foglalás után mennyivel keletkezett az a kézirat, ami a birtokunkban van, és ami a legrégebbi, mert sok másolat van a birtokunkban, de melyik a legrégebbi?
Ennek egészen izgalmas története van, és éppen a legizgalmasabb részleteket nem mondhatom most el az idő hiányában. A 17. századig a legrégebbi bibliai kéziratunk a 6. századból származott. Ez is elég jó, majd a világirodalom műveiből teszünk összehasonlítást. Lukács leírta a 60-as években az Úr Jézusról szóló evangéliumot, utána megírta a második kötetet az apostolok cselekedeteiről, és akkor a legrégebbi másolat, amit erről készítettek, a 6. századból, az 500-as évekből való. De jó lenne, ha közelebb lenne!
Hadd ugorjak előre: a ma ismert legrégebbi kézirat-töredék 120-ból való. (Most ezt sem részletezem, hogyan állapítják meg, mi az, hogy a szén felezési ideje, a betűtípusokat, a papirusznak az anyagát viszonylag pontosan meg tudják állapítani.) Ma már itt tartunk, hogy 120 körüli időből vannak János evangéliuma részletek. A János evangéliuma a 90-es években keletkezett. Egészen korai másolat, de ez nem teljes.
Volt valaki, aki az egész életét arra tette fel, hogy kutassa az Újszövetség hitelességét szigorúan objektív eszközökkel és módszerekkel. 1815-1874-ig élt Tischendorf nevű német teológus. Ő 26 évesen már ismert tudós volt, és hírét vette, hogy Párizsban van egy olyan kódex, amire egy másik szöveget írtak. Mivel a papirusz nagyon drága volt, ezt többször csinálták, hogy lekaparták az eredeti írást, és ugyanoda egy másik szöveget írtak. Ő úgy hallotta, hogy erre a kódexre eredetileg az Újszövetséget írták, azt lekaparták és a helyére egy Efremi nevű egyházatya értekezéseit írták.
Elment Párizsba, és kitartó munkával kikísérletezett egy olyan kémiai eljárást, amivel újra láthatóvá lehetett tenni a kitörölt szöveget. Legnagyobb csodálkozására ott volt előtte egy teljes Újszövetség az 5. századból. Ez óriási felfedezés volt. Egyszerre 100 évvel kerültünk közelebb az eredetihez.
Ő azonban nem érte be ezzel sem, hanem arra gondolt, hogy a Közel-Kelet száraz, forró területén, ahol már egészen korán létesültek keresztyén kolostorok, lenniük kell olyan még régebbi Újszövetség példányoknak, másolatoknak, amik ott megmaradhattak olyan kolostorokban, amiket a mohamedánok soha nem fosztottak ki.
Huszonkilenc évesen nekivágott, és elment a Sínai-hegyen levő Szent Katalin kolostorba, ahol nem nagy bizalommal fogadták, de nagy nehezen összebarátkozott az ottaniakkal. Részt vett a munkájukban, és közben átkutatta a könyvtárat. Nem talált semmit. Amikor azonban már indult volna vissza, az utolsó napok egyikén, a tűzhely előtti kosárban feltűnt neki néhány olyan kódex-lap, amin az általa ismert legrégebbi görög betűk voltak. Látta, hogy ezek az Ószövetség egyik régi görög fordításának a lapjai. Azt gondolta, hogy azt csak úgy ki lehet venni onnan, hogy ne tegyék a tűzre, de ezért is meg kellett harcolnia, hogy néhány ilyen lapot kapjon, és a kezében tartott egy, az általa eddig ismert legrégebbi kéziratot. Úgy volt vele, ha ennyi van, többnek is lenni kell, de aztán nem szívesen engedték a kutakodását, és haza kellett jönnie.
Ő azonban szívós ember volt, és tíz év múlva újra visszament. Megint kutatott pincében, padláson, mindenütt - nem talált semmit. Néhány év múlva harmadszor is elment. Akkor sem talált semmit. Az utolsó este azonban a kolostor vezetője búcsúbeszélgetésre hívta meg magához, és mint legféltettebb kincsét, a búcsúzásnál megmutatta neki azt a Bibliát, amit ő naponta olvas. Tischendorf a kezében tartotta a ma Kódex Sinaiticus-nak nevezett 4. századból való teljes Szentírást. Az Ószövetség görög fordítását és egy pontosan lemásolt Újszövetséget eredeti görög nyelven.
Hogy lehet ezt megszerezni? Ennek egészen különös története van. Ezt most nem mondom el. Lényeg, hogy ma ez a British Múzeumban található. Ez szenzációs felfedezés volt, mert ez az Újszövetség már a 300-as évekből való volt. Majdnem 100 évenként haladt előre kutatómunkájában. Először volt egy 6. századi és az is nagy becsben állt, aztán sikerült láthatóvá tenni azt az 5. századi lekapartat, de most itt volt egy nem lekapart, nem helyreállított, hanem tiszta, eredeti 4. századi Újszövetség a kezében.
Azóta találtak sok olyan töredéket, ami a 3., sőt 2. századból való.
A Biblia egészen egyedülállóan dokumentál a hitelesség szempontjából az ókori írások közül. Most csak mint könyvvel, mint írással foglalkozzunk. Mondok erre néhány példát.
Tukidides görög történetíró híres a többkötetes történeti munkájáról. Ő Krisztus előtt 460-400-ig élt, és a megmaradt legrégebbi kézirata 900-ból való. Tehát 1300 évvel később írták le, mint ahogy az eredeti keletkezett. De Homérosz Iliászát 1800 évvel később írták le, mint ahogy az eredeti keletkezett, és senki nem vonja kétségbe, hogy ez a nagyon késői kézirat hiteles. Egyébként ugyanez a helyzet Platón írásaival is.
Nem kell tehát aggódnunk amiatt, hogy a Szentírás mint könyv hiteles, nem torzult. Egészen egyedülálló az ókori irodalmi művek sorában az, ahogy Istennek gondja volt az Ő igéjére, megőrizte azt sok támadás között, és a kezünkben lehet ma is.
3. És hány kézirat maradt fenn? Ezek egymáshoz hogyan viszonyulnak? Egyeznek vagy különböznek? És amit ma használunk Szentírás, egyezik-e a legrégebbi kéziratokkal?
Az Újszövetségnek több, mint ötezer kézirata maradt fenn, és ezekben tíz-húsz olyan bibliai hely van, amiknek az értelmezése nehéz vagy nem lehet tudni egészen pontosan, mi lehetett az eredeti.
Megint csak összehasonlításként hadd mondjam, hogy Tukidides történeti munkájának mindössze nyolc példánya maradt fenn, és Shakespeare műveiben több, mint száz olyan vitatott hely van, amiről nem tudják, hogyan hangozhatott az eredetileg, és ezek sokszor értelemzavaró és még a mondanivalót is befolyásoló részletek, pedig ő a 16-17. század fordulóján élt. Óriási dolog tehát, hogy mindössze tíz-húsz olyan ige van, amin most már nem is vitatkoznak, inkább becsülettel megállapítják, hogy nem tudjuk pontosan, mi lehetett ott, mert elromlottak a kéziratok.
Egy-egy betűt könnyű elírni ilyenekből adódhattak eltérések. Bár az ószövetségi kéziratokat úgy másolták, hogy amikor diktálás után tíz-tizenkét másoló befejezett egy bibliai könyvet, megszámolták hány a, b, g stb. betű van benne, és ha nem stimmelt, megszámolta egy másik. Ha kiderült, hogy hibás a kézirat, akkor nem kijavították, mert Isten igéjét nem szabad javítgatni, hanem megsemmisítették. Abban a héber Bibliában is, amiből tanultunk, minden könyv végén ott van, hogy ebben pedig ennyi a, b stb. van, mert Isten igéjének pontosnak kell lennie. Ilyen igényességgel másolták. Már csak ezért sem kell félnünk attól, hogy tele van tévedéssel, vagy fáradt volt, aki írta. Ez bárkivel előfordulhat, de ha félrehallotta, az kiderült, és azt a kéziratot megsemmisítették.
Különös az, hogy senki nem kételkedik abban, hogy a Lear király szövege valóban az-e, ahogy azt előadják ma a színpadokon, hogy Tukidides történetírónak a műve valóban hiteles-e, pedig ott ilyen nagy hibalehetőségek állnak fenn. Csak a Bibliát kérdőjelezik meg újra és újra sokan, hogy az vajon hiteles-e.
Azért olvastam fel János levelének ezt a részletét, mert Jézus két legközelebbi tanítványa: János és Péter is szükségesnek tartják leveleikben, hogy erre már az akkori olvasókat is figyelmeztessék. Tudniillik kezdettől fogva nagyon megbízhatóak az ő tanúságtételeik, és ellenőrizni lehet azoknak a hitelességét.
Ezt olvastuk itt: "Ami kezdettől fogva volt, amit hallottunk, amit szemünkkel láttunk, amit megfigyeltünk, amit kezünkkel is megtapintottunk, azt hirdetjük az élet igéjéről - az élet igéje Jézus Krisztus ez kiderül a későbbiekből -. Mert megjelent az élet, mi pedig láttuk, és bizonyságot teszünk róla, és ezért hirdetjük nektek is az örök életet. Amit tehát láttunk és hallottunk, azt hirdetjük nektek is, hogy a mi örömünk teljes legyen."
Péter apostol hasonlót ír, amikor az utolsó időkről prófétál. "Mert nem kitalált meséket követve ismertettük meg veletek a mi Urunk Jézus Krisztus hatalmát és megjelenését, hanem úgy, hogy szemtanúi voltunk isteni fenségének. Mert amikor az Atya Istentől tisztességet és dicsőséget nyert, és ilyen szózatot intézett hozzá a felséges dicsőség: "Ez az én szeretett Fiam, akiben gyönyörködöm", ezt a mennyből jött szózatot mi hallottuk, mert együtt voltunk vele a szent hegyen." (2Pt 1,16-18).
Ennyire megbízható az, amit ők a Szentírásban leírtak. Nem kell tehát nekünk attól tartanunk, hogy ezek kitalált történetek. Minden tudományos kritériumnak megfelel a Szentírás mint könyv, mint szöveg a megbízhatóság szempontjából.
Mivel pedig mi tudjuk, hogy ennek a könyvnek az a különös sajátossága, hogy rajta keresztül maga Isten szól azokhoz, akik ezt olvassák, ezért még nagyobb bizalommal és szomjúsággal kell ezt tanulmányoznunk.
Ha Isten segít, két hét múlva szeretnék majd a Szentírás ihletettségéről beszélni. Hogyan kell ezt érteni, és mit jelent ez: Isten vezette a szentírókat.
Sokan vagyunk itt, akik elmondhatjuk, hogy csakugyan egészen más tapasztalataink vannak ezzel a könyvvel kapcsolatban, mint minden más könyvvel, amit életünkben olvastunk. Isten Szentlelke valóban úgy tudja aktualizálni, időszerűvé tenni, a személyes sorsunkhoz szabni azt, amit éppen olvasunk, hogy mennyire nem véletlen az, amit éppen akkor olvasunk, hogyan formál folyamatosan Isten bennünket, akik hittel olvassuk ezt a könyvet, ez valóban a csodák sorozata. Ez annyira egyezik mindenkinél, aki hittel olvassa, hogy nem lehet azt mondani, hogy ez egy valakinek személyes élménye.
Egyáltalán nem véletlen, hogy maga Jézus mondotta, idézve az Ószövetséget, "Nemcsak kenyérrel él az ember, hanem minden igével, ami Isten szájából származik." Ez azt jelenti, hogy emberi életet élni ige nélkül nem lehet. Igazán teljes emberi életre csak az segít el bennünket, ha nemcsak a gyomrunkat tömjük kenyérrel, hanem a lelkünket is tápláljuk folyamatosan igével.
Olyan különös, ahogy az Úr Jézus mondja: "Minden igével, ami Isten szájából származik." Ebbe a könyvbe Isten olyan igazságokat íratott le, amik az Ő szájából származnak. Ezért időtálló, ezért érvényes minden időben az, ami ebben van. Ezért következhet be az a csoda, hogy ez az örökérvényű sok igazság adott esetben a mi kicsi életünkre nézve eligazítássá, feloldozássá, megoldássá válhat. Valóban kenyér, ami erőt ad a napi munkához. Világosság, ami segít tájékozódni az élet dzsungelében. Egy helyen azt mondja: kard, amivel egyrészt Isten minket formál, másrészt a kezünkbe adja, hogy másokat védelmezzünk, és segíthessük őket Isten közelébe.
A végső célja annak, hogy mi a Bibliát olvassuk, az, amivel János befejezi az evangéliumát: "Ezek pedig azért írattak meg, hogy higgyétek: Jézus a Krisztus, az Isten Fia, és ebben a hitben életetek legyen az Ő nevében." Ezért íratott meg, ezért őrizte meg Isten évezredeken át az Ő igéjét, hogy higgyük, hogy Jézus a Krisztus, az Isten Fia és hogy ebben a hitben életünk legyen az Ő nevében.
Nagy ajándék, hogy van Bibliánk. Nem lehet semmivel megindokolni, hogy valaki miért nem olvassa. Általában csak azért nem, mert nem tudja, mitől fosztja meg magát. Nem tudja összehasonlítani, milyen lenne az, ha kapna táplálékot a lelke. Csak azt éli át, milyen az így, lelki táplálék nélkül. Küszködés, kínlódás, verekedés, csüggedés, az érzelmek állandó hullámzása stb. Hogy milyen stabilitást ad, milyen céltudatos életre segít az, ha Isten igéjével valaki táplálkozik, csak az tapasztalja meg, aki elkezd vele táplálkozni naponta szomjas szívvel, bizalommal úgy, hogy szólj Uram, mert hallja a te szolgád.
Szeretnék bátorítani mindenkit erre, hívogatni erre a sokkal gazdagabb életre, amire Isten az Ő igéjével elsegíti a benne hívőket.
Imádkozzunk!
Édesatyánk, annyira beszűkült a képzelőerőnk, hogy nehezen tudjuk elképzelni, hogy van egy könyv, amelyik minőségileg más, mint a többi. Olyan nehéz nekünk azt valóságnak elfogadni, hogy a te gondolataid mérhetetlenül magasabbak, mint a mieink, és hogy a te gondolataidat transzformálva, a mieinkhez idomítva leírattad a Szentírásban. És hogy ugyanez fordítva megtörténhet, olvassuk a betűket, és az úgy érkezik meg a szívünkhöz, mint a te magasságos gondolatod, valóságos segítséged. Könyörülj rajtunk, hogy egyikünk se maradjon ki ezeknek a csodáknak az átéléséből.
Köszönjünk, hogy van Bibliánk. Köszönjük mindazt, amit eddig megérthettünk belőle, és amit cselekedhetünk is. Segíts el oda, hogy ne csak olvassuk, hanem a szerint is éljünk. Ne csak hallgassuk annak a magyarázatát, hanem újra és újra ahhoz igazítsuk az életünket.
Kérünk, Urunk, formálj ki bennünk egy igeszerű gondolkozást. Azt a sajátos szemléletet, amit a benned hívőknek ajándékozol, amely szemlélettel nemcsak a valóságnak egy töredékét érzékeljük, és azt hisszük helyes következtetésekre juthatunk, hanem amikor a teljes valóság megnyílik előttünk: láthatók és láthatatlanok, és a te bölcsességed szerint tudunk értékelni mindent. Kérünk, segíts el ide minket, hogy sokféle gondunk, nehézségünk, küzdelmünk között ilyen magasrendű életet tudjunk élni.
Könyörgünk hozzád azokért, akik a Biblia fordításán fáradoznak. Könyörgünk azokért, akik igyekeznek azt minél többek kezébe eljuttatni. Könyörgünk azokért is, akik még sose olvastak és hallottak belőle. Engedd, hogy eljusson oda is a te igéd, és hadd tartozzunk mindnyájan, akik most itt vagyunk, azok közé, akik hisszük, hogy Jézus a Krisztus, és így életünk, örök életünk lesz az Ő nevében.
Ámen.