PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK

Pasarét, 2006. szeptember 24.
(vasárnap)

Cseri Kálmán


BOCSÁNATOT NYERT BŰNÖSÖK


Alapige: 1Kir 14,8

Ezt mondta néki az Úr: Elszakítottam ezt az országot Dávid házától, és neked adtam. Te azonban nem voltál olyan, mint szolgám, Dávid, aki megtartotta parancsolataimat, és teljes szívből követett engem, és csak azt tette, amit én helyesnek látok.


Imádkozzunk!

Kegyelmes Istenünk, mennyei Édesatyánk, hálásan köszönjük, hogy meg-megújul minden reggel nagy a te hűséged. A te kegyelmed bizonysága számunkra az is, hogy megérhettük a mai napot, hogy magadhoz hívsz bennünket, hogy még mindig van szavad hozzánk, s nem mondtál le rólunk, sőt feladatokat készítettél a számunka.

Köszönjük, hogy nálad és benned ismerhetjük fel életünknek a tartalmát, értelmét és célját.

Megvalljuk, Urunk, ha becsületesen akarunk eléd járulni, akkor csak efféléket mondhatunk, mint amiket most énekeltünk. Valóban átitatott minket az ellened való lázadás. Ott húzódik a legtisztább szándékunk mögött is valamiféle önzés, számítás, tisztátalanság, és nem tudjuk magunkat megtisztítani ettől.

Ezért újra kérjük tőled alázatosan, de bizalommal: "Tiszta szívet teremts bennünk, ó Isten!"

Tudjuk, Atyánk, a te igédből, hogy teremtésre van szükségünk ahhoz, hogy egészen mássá, újjá lehessünk. Köszönjük, hogy te, aki szavaddal világokat teremtettél, igéddel az életünket is egészen újjá tudod teremteni. Nem foltozgatni akarjuk, főleg nem rejtegetni és palástolni a sok hitványságot, ami bennünk van, hiszen te előled elrejtenünk semmit sem lehet, hanem szeretnénk világosságra hozni a sötétség dolgait, néked bűnünket megvallani, és azzal boldog bizonyossággal menni tovább, hogy megbocsáttattak a mi vétkeink Jézus Krisztus áldozatáért.

Kérünk, Atyánk, hogy erről tégy ma bizonyosakká bennünket. Ajándékozz meg bűnlátással, segíts el őszinte, töredelmes bűnvallásra, hogy a miénk lehessen a bocsánatot nyert bűnösök el nem fogyó öröme.

Kérünk, így beszélj velünk és munkálkodj bennünk sokkal nagyobb erővel, mint ahogy azt mi elképzelni tudjuk.

Ámen.


Igehirdetés

Tegnap volt 400 éve annak, hogy egy derék magyar hittestvérünk egy emberfeletti munka befejezése után a naplójába leírt három latin szót: Laus viventi Deo! = Dicsőség az élő Istennek! 1606. szeptember 23-án fejezte be Szenci Molnár Albert a 150 genfi zsoltár magyarra fordítását. Azért írta a végére ezt a három szót, hogy csak azé legyen a dicsőség, az ki ezekre nékem erőt és alkalmatosságot engedett." 90 nap alatt fordította le a 150 zsoltárt, (1425 igeverset) olyan igényességgel, hogy később azt írták róla: "Ez óriási és első magyar műfordítási teljesítmény." Ezért énekelhetjük mi is anyanyelvünkön a 150 genfi zsoltárt. Olyan kedves az, ahogy írja: "Ez európai ennyi sok nemzetek fordításai után magyar zubbon-köntöskébe öltöztetve" is tudjuk mi is így énekelni a zsoltárokat.

* * *

Egész héten át Dávid életét tanulmányoztuk. Az ő történetén keresztül Isten sok időszerű üzenete érkezett meg hozzánk. Láttuk, hogy ez az Isten szíve szerint való király, ahogy a Biblia nevezi őt, milyen hűséggel ragaszkodott az élő Istenhez és igyekezett mindenben az Ő akarata szerint cselekedni. Mégis az ő életében is volt egy nagy bukás, amikor szörnyű bűnöket követett el: elcsábította egyik vitézének a feleségét, utána furfangos módon megölette a férjet, hogy feleségül vehesse a fiatalasszonyt. Házasságtörés, gyilkosság, gyilkosságra való felbujtás, ravaszkodás, hazudozás, képmutatás - milyen ijesztő bűnhalmaz ez egy kiváló ember életében.

Annál meglepőbb, hogy a Biblia a későbbiekben is úgy emlegeti Dávidot, mint aki az Istennek való engedelmesség példaképe. Sőt ő lett a későbbi királyok számára a mérce, az etalon. Hozzá mér a Szentírás minden uralkodót. X, Y úgy cselekedett, mint Dávid annakidején, a másik meg nem úgy cselekedett, és nem úgy uralkodott, mint Dávid.

Itt is azt olvastuk, hogy jóval Dávid halála után Isten a bálványimádó Jeroboám királynak ezt mondja: "Te nem voltál olyan, mint az én szolgám, Dávid, aki megtartotta parancsaimat, teljes szívből követett engem és csak azt tette, amit én helyesnek látok."

Aki ismeri a Dávidról szóló történeteket, az azt kérdezi, hogy nincs itt valami félreértés? "Megtartotta parancsaimat, teljes szívből követett engem, és csak azt tette, amit én helyesnek látok." És Betsabé? És Uriás, akit megöletett? Vagy ezekre már nem emlékszik Isten? Vagy úgy tesz Isten, mintha ez nem történt volna meg? - Nem. Isten nem tesz úgy, mintha, csak mi szoktunk így képmutatóskodni. Isten emlékszik mindenre. Csak Dávidnak ezeket a bűneit nem emlegeti többé. Miért? Mert megbocsátotta. És akkor az olyan, mintha nem is követte volna el? Olyan.

Erről a megbotránkoztató bibliai igazságról szeretnék ma szólni, és aki ezt hittel a szíve közepéig engedi, annak ez nagyon sokat fog jelenteni.

Hogyan lehetséges ez? Úgy, hogy Dávid közben megbánta azt, amit tett. Nem csak úgy, ahogy mi szoktuk mondani olykor, hogy bocs, hanem úgy, hogy Isten igéjét hallva összetört ez a kemény, harcedzett ember, leborult a hatalmas Isten előtt. Nem magyarázkodott, nem mentegetőzött, nem vádolt senkit. Nem a körülmények szerencsétlen összjátéka, meg a szüleimnél látott rossz példa, hanem azt mondta Istennek: "Egyedül te ellened vétkeztem!" És elmondta azt a megrendítő bűnvalló imádságot, amit utólag le is írt az 51. zsoltárban. Néhány mondatot olvasok belőle:

Könyörülj rajtam kegyelmeddel, Istenem,
töröld el hűtlenségemet
nagy irgalmaddal!
Teljesen mosd le rólam bűnömet,
és vétkemtől tisztíts meg engem!

Mert tudom, hogy hűtlen voltam,
és vétkem mindig előttem van.
Egyedül ellened vétkeztem,
azt tettem, amit rossznak látsz.
Ezért igazad van, ha szólsz,
és jogos az ítéleted.

Tisztíts meg izsóppal, és tiszta leszek,
moss meg engem,
és fehérebb leszek, mint a hó.
Engedd, hogy vidámságot
és örömöt halljak,
és megújuljanak tagjaim,
amelyeket összetörtél.
Rejtsd el orcádat vétkeim elől,
töröld el minden bűnömet!

Tiszta szívet teremts bennem, Istenem,
és az erős lelket újítsd meg bennem!
Ne vess el orcád elől,
szent lelkedet ne vedd el tőlem!
Ments meg, mert vért ontottam...

Nem azt mondja Dávid, hogy mindnyájan gyarlók vagyunk, és efféle bárkivel megeshet. Ez nem bűnvallás! A bűnvallás az: parázna vagyok, gyilkos vagyok, büszke vagyok, dicsekszem, és nem adom meg Istennek az egyedül Őt megillető dicsőséget. Isten légy irgalmas nékem, ha egyáltalán van bocsánat ezekre a bűnökre.

Mert amiket Dávid elkövetett, azokat már nem tudta jóvátenni. Uriást nem lehetett feltámasztani, az ő boldog házasságukat nem lehetett helyreállítani. Azt, hogy Isten előtt így bemocskolta magát a nép első embere, nem tudta tisztára mosni, mert a bűnt nem lehet emberi erőfeszítéssel jóvátenni, csak isteni kegyelemmel megbocsátani. Ha van bocsánat az ilyen bűnökre is.

A bűnhöz való viszonyulásunkban három jellemző magatartás van. Van, aki észre sem veszi, hogy vétkezik Isten törvényei ellen, mert az neki a természetes. Nem is ismeri Isten törvényét, nem ismeri el Istennek az Istent. Nem is tudja, hogy másként is lehetne élni. Így él az emberiség nagy többsége.

De azért ezeknek is van lelkiismeretük, ami néha megszólal, és az borzasztó, amikor elkezdi vádolni az embert a lelkiismeret. Mit tettél? Miért tetted? Nem lehet jóvátenni. Nem tudsz már bocsánatot kérni sem tőle, mert már nem is él, akit megbántottál. Amikor így a bűneivel összezárva gyötrődik az ember, az rettenetes. Ebbe az állapotba került Júdás nagypéntek reggelén.

És van a harmadik, amiről Isten igéje beszél nekünk, hogy amikor megszólal végre a lelkiismeret, amikor fájni kezd a bűn, akkor az embernek nem kell a bűnével összezárva gyötrődnie, hanem odaviheti a bűneit Istenhez. És Isten nem botot ragad, és elveri rajta a port, hanem a bűnbánó és bűneit megvalló bűnösnek kegyelmet ad. Teljes bocsánatot ad.

Dávid esetében is ez történt. Nátán próféta először azért ment hozzá, mert Isten igéjével leleplezte az ő bűneit, aztán amikor Dávid összetört és elmondta ezt a bűnvalló imádságot, akkor újra küldte Isten Nátánt egy rövid mondattal: "Az Úr elvette bűnödet." És Dávid ezt elhitte. Komolyan vette, amit Isten komolyan mondott, hogy valóban megbocsáttattak az ő bűnei. A 32. zsoltárban ujjongva lelkendezik, hogy amíg meg nem vallottam, addig recsegtek, ropogtak a csontjaim, de te levetted rólam bűneimnek terhét. És a felszabadult ember örömével, hálájával dicsőíti Istent.

Nem kell többé ezzel a teherrel élnie. Háta mögött hagyhatja ezeket a szörnyű bűnöket is, mert Isten is a háta mögé vetette azokat, és a megbocsátott bűnre Isten soha többé nem hivatkozik. Ez nem választja el többé Dávidot Istenétől, és nem kell, hogy elválassza az emberektől sem. A szemébe nézhet nyugodtan mindenkinek, mert ő komolyan vette, hogy Isten valóban, ténylegesen megbocsátott neki. Jogerősen felmentette őt a jogerős halálos ítélet alól, és úgy mehet tovább, mintha nem követte volna el mindezt. Ezért folytatja az imádságát, az 51. zsoltárt úgy: "Segíts engem, hogy tanítsam a bűnösöket a te utadra."

Micsoda? Hát ki itt a bűnös? Elsősorban ő. És ő akarja tanítani a bűnösöket? Igen. Mert ő most már bocsánatot kapott bűnös, és az egészen más státusz, és egészen más lehetőségei vannak az ilyen embernek.

Az ember újra és újra megkérdezi: van ilyen? Csakugyan ilyen radikálisan tanít a Szentírás Isten bűnbocsátó kegyelméről? Lehetséges az, hogy valaki efféle szörnyűségeket követ el hívő létére is, s utána egyszerűen elfelejtheti ezeket? Hogy teljesen felszabadulhat a lelkiismeret, a bűntudat, az önvád súlya alól, és így mehet tovább? A Biblia azt mondja: igen. De megvan az ehhez vezető út, az egyetlen út: az őszinte, töredelmes bűnvallás, a bűnök elhagyása, és annak a komolyan vétele, hogy Isten megbocsátott.

Amikor utána az ördög, a mi vádlónk - így nevezi a Biblia - újra és újra eszünkbe juttatja a megbocsátott bűnöket, akkor ez kitűnő alkalom a hívőnek arra, hogy újra és újra hálát adjon Istennek azért, hogy Ő ilyen gazdag a kegyelemben, és ennyire bővölködik a megbocsátásban.

Van erre újszövetségi példa is, amikor Péter apostol pünkösd után sok embernek prédikál és egyebek között ezt mondja: "Ti a Szentet az Igazat megtagadtátok, és azt kértétek, hogy egy gyilkost bocsásson szabadon a kedvetekért" (Pilátus).

Ki tagadta meg Jézust? Az, aki itt beszél. Péter tagadta meg elsősorban, nem? Esküvel képes volt háromszor egymás után letagadni, hogy ismeri azt a Jézust, akivel három évet együtt töltött, és akiről nem sokkal előtte ő mondta: "Ez a Messiás, az élő Isten Fia." És akkor azt mondja: "Nem ismerem azt az embert." Ő tagadta meg Jézust. Akkor most miért oktatja itt a többieket, miért vádaskodik, hogy megtagadtátok?" Azért, mert ő közben erre bocsánatot kapott. Honnan tudjuk ezt? Onnan, hogy amikor rászakadt, hogy mit tett, kimenvén onnan keservesen sírt, aztán húsvét után a feltámadott Krisztus megbeszélte vele a dolgot, és újra rábízta eredeti feladatát, és ezzel kifejezésre juttatta Jézus, hogy Péter bűne nem választja el őt többé az ő Mesterétől, mert az a bűn nincs. Hogyhogy nincs? Úgy, hogy Jézus megbocsátotta. És akinek Ő isteni teljhatalommal azt mondta: megbocsáttattak a te vétkeid, az nyugodtan elmehetett békességgel. Jézus bocsánata eltörölte a bűnt, és Péter most már nyugodtan beszélhet azokhoz, akik hozzá hasonlóan szintén megtagadták Jézust, csak még ezt nem vallották meg. Hirdeti nekik, hogy számukra is kész ez a nagy lehetőség, hogy bocsánatot kapnak rá.

Egyébként erről szól az a nagyon jól ismert példázata is Jézusnak, a tékozló fiú példázata. A tékozló fiú, amikor hazamegy, az első szava így hangzik: "Atyám, vétkeztem az ég ellen és te ellened." És akkor az apja nem azt mondja, hogy gyere csak, számoljunk. Mekkora is volt az az összeg, amit elvittél magaddal és elverted az utóbbi években? Na, ha így, meg így dolgozol, akkor ledolgozhatod ennyi meg annyi esztendő alatt. Azt nem lehetett volna ledolgozni semennyi esztendő alatt. Mint ahogy a mi bűnadósságunkat sem tudjuk törleszteni Istennek semmiképpen. De nem is ilyennek ábrázolja a mennyei Atyát Jézus a példázatban, hanem az atya azt mondja: Ez az én fiam. Visszafogadja fiává, pedig a gyereknek álmaiban sem jutott eszébe. Azt mondja: hadd maradjak itthon, mint egy béres. De nem, visszahelyezi fiúi státuszába. És a fiú ezt komolyan veszi. Nem mondja azt, amikor hozzák ennek a jelképét: sarut, gyűrűt, a legszebb ruhát, hogy köszönöm, ezt nem érdemlem meg, tessék valaki másnak adni. Az apja visszafogadta, neki adja. Mintha mi sem történt volna? Igen, mintha mi sem történt volna. Az más dolog, hogyan tette tönkre életének addigi szakaszát, és ebből remélhetőleg tanult sok mindent, de az atyához való viszonya nem változott. Az atya ezzel a szeretettel fogadja vissza a tékozlót. De a história így kezdődik: vétkeztem. Aztán folytatódik: ez az én fiam; és a kiteljesedése: mint fiú kezd újra élni otthon.

Ezt tanítja nekünk Isten igéje, és ezt kell nekünk komolyan vennünk. De azért még maradt kérdése az embernek. Miért lehetséges az, hogy Isten így kész megbocsátani a bűnösnek, még egy Dávidnak is, még ilyen szörnyű bűnöket is, hiszen a Biblia azt tanítja, hogy a bűn komoly dolog, a bűn halálosan komoly dolog. Mert a bűn zsoldja: halál. Ez így is van. De a bűnbocsánat is halálosan komoly dolog. Annyira komoly, hogy az egyetlen bűn nélkülinek, az Isten szent Fiának bele kellett halnia abba, hogy mi bocsánatot kaphassunk. Mert Jézus nem a saját bűneinek az ítéletét szenvedte el a kereszten, hanem tudjuk jól - és ezt nem lehet elégszer hangsúlyozni -, hogy azért kellett meghalnia, mert minket teljesen átitatott az Isten elleni lázadás. Ugyanaz a paráznaság, gyilkos indulatok, alakoskodás, képmutatás, hazudozás, mint ami Dávid életében felszínre jött ebben a szörnyű jelenetben, ott van sokféle szalonképessé finomodott változatban, vagy durva változatban a mi szívünkben is, és ennek a zsoldja bizony: halál. Mivel Isten igazságos, Ő nem elengedte a mi bűnünk büntetését, hanem végrehajtotta azt, csak máson, nem rajtunk. Ez a Biblia legnagyobb örömhíre. Ez a kereszt evangéliuma. Ennyire halálosan komoly a bűn és a bűnbocsánat, hogy Jézus halálával lehetett ezt csak megoldani. Aki ezt hiszi, az valóban bocsánatot kapott. Itt van szerepe a hitnek.

A Római levél 5,1 része hangzik így: Megigazulván azért hit által, békességünk van Istennel a mi Urunk Jézus Krisztus által." Megigazulván ez azt jelenti, hogy ugyanolyan igazaknak tekinti Isten a Jézusban hívőket, mint maga az Úr Jézus Krisztus. Mert Krisztusban lát bennünket. És ez visszafelé is érvényes, a Dávidokra is. Mindazokra, akik Istenben hittek. Ők is Jézus áldozatáért kaptak bocsánatot. Erről is beszél a Szentírás. Békességünk van Istennel.

Van-e neked ilyen békességed? Miközben el kell mondanunk: vétkeztem, nem tudom helyre hozni, nem tudom jóvátenni. Nem tudom levezekelni, de nem is kell, mert nem is lehet. Isten bocsánata készen van a bűneit megvalló bűnösnek. Hisszük-e ezt? Aki hiszi, ennek a bizonyítékaként meg is köszöni. Az ilyen ember merészkedhet el odáig, mint Dávid, aki az 51. zsoltár végén ezt kéri Istentől:

Vidámíts meg újra a te szabadításoddal,
támogass, hogy lelkem engedelmes legyen,
hogy taníthassam utadra a hűtleneket,
és a vétkesek megtérjenek hozzád.

Ő tudja, milyen az, az Úrral szoros közösségben élni. Az csupa öröm. Ezt kéri most, hogy megszabadult a bűn alól: vidámíts meg újra a te szabadításoddal. Támogass, hogy ezután engedelmes legyek, hogy taníthassam a hitetleneket is a te utadra. Öröm, engedelmesség, az Isten kegyelméről való bizonyságtétel. Ez jellemzi a bocsánatot nyert bűnösöket. Újra visszakapja a szabadítás örömét. Újra megtanul megújulva még elszántabban, még nagyobb örömmel engedelmeskedni. Közben pedig mutatja a többinek az utat úgy, mint aki már ismeri az eltévesztett, meg a helyes utat is, és el tudja mondani, miért érdemes az Isten útján járni.

Nem kell tehát egy életen át hordoznunk régi bűnök terhét. Gyerekkori hazugságok és lopások, magzatgyilkos abortuszok, sokféle csalás, huncutkodás, mások rágalmazása, szavainkkal való bemocskolása, sokféle felelőtlen pletykálkodás, amikkel egymásnak ugrasztottunk embereket, az, hogy tisztátalan pénz került a családba, szabálytalanul intéztünk el sokféle ügyet, az a sokféle istenkáromlás, az Úr napjának a megszentségtelenítése, az a sokféle gondolati bűn, ami újra és újra vádol sokakat, és ami előjön egy-egy álmatlan éjszakán, ami előjön, amikor az ördög támadja, kísérti a hívőket is, ami szinte kivétel nélkül mindenkit elkezd vádolni egy-egy haláleset, temetés után, hogy mi-mindent nem tettünk meg, meg nem úgy, ahogy kellett volna - ezt nem kell egy életen át hurcolni. Ha ezek valóban bűnök, akkor kerüljenek oda, ahol a helyük van. Egyetlen valaki hajlandó átvenni a bűneinket, rajta kívül senki más, és nem is tudja. És ez Jézus Krisztus. Ha megvalljuk bűneinket, Ő hű és igaz, és megbocsátja bűneinket, és megtisztít minket minden hamisságtól. (1Jn 1,9).

Nem kell nekünk éreznünk semmit. Hanem mit kell tennünk? A Biblia azt mondja: hinni kell. Mit kell hinni? Azt, ami meg van írva - ahogy Jézus gyakran idézte. Ezt kell hinnünk. És mi van megírva? Erről sok minden van megírva. A Bibliában erőteljes képek vannak, amikkel Isten éppen a mi kételkedő hitünket akarja erősíteni, hogy vegyük komolyan az Ő minden értelmet felülhaladó kegyelmét.

Csak néhány ilyen képet idézek.

Aranymondásként sokan gyerekkoruk óta tudják, csak amikor elkezdi vádolni őket a bűnük, akkor nem mernek belekapaszkodni. Ez igaz, ami meg van írva. Ezt nem kitalálta valaki. Azt mondja Isten: "Eltöröltem álnokságodat, mint felleget, és mint felhőt, bűneidet. Térj énhozzám, mert megváltottalak. Örüljetek, ujjongva énekeljetek." (Ézs 44,22). Jön a felhő, jön a szél, s volt, nincs. Hova lett? Eltűnt. Így bocsátja meg Isten a bűnt.

Vagy Mikeás bizonyságtételét olvastuk itt egyik este: "Kicsoda olyan Isten, mint te, aki megbocsátja a bűnt, és elengedi öröksége maradékának vétkét. Nem tartja meg haragját örökké, mert gyönyörködik az irgalmasságban. Hozzánk térvén könyörül rajtunk, eltapossa álnokságainkat, a tenger mélységébe veti minden bűnünket. (Mik 7,18).

Azt mondja: eltapossa. Ott egy kis hernyó a földön, cipőmmel eltaposom, egy kis nedves folt marad, aztán megszárad. Volt, nincs. Így bocsátja meg Isten a bűnt, és a tenger mélyébe veti. A tengerbe dobott kövek nem szoktak úszkálni a víz felszínén. Lemegy a fenékre, és soha senki többé nem látja. Így bocsátja meg Isten a bűnt. És még olvashatnánk több ehhez hasonló igét.

De ennek megvan a maga útja-módja. Éppen a napokban olvastuk a Példabeszédek könyvéből: "Aki takargatja vétkeit, annak nem lesz jó vége, aki pedig megvallja és elhagyja, az irgalmat nyer." (Péld 28,13).

És ha ismétlődik az, amire bocsánatot kapott? Akkor szégyenkezve ismételten is az Isten kegyelméhez folyamodik. Csak ne éljen vissza az ember a kegyelemmel. Isten kegyelmével és kegyelméből bátran élhetünk. Csak azzal visszaélni nem szabad.

Hadd fejezzem be két ének idézetével. Az egyiket ismerjük, a másikat csütörtök este hallottuk az énekkartól. Mind a kettő a bocsánatot nyert bűnösnek a boldog bizonyságtétele. És ha mi nem tudjuk is így megfogalmazni a magunk bizonyságtételét, Isten elsegíthet oda, hogy a szívünkben megszületik ez az ujjongás.

Isten Báránya, te ott a Golgotán
Teljes győzelmet vettél a harc után.
Üdvöt találhat már az egész világ,
Mert megfizetted ott bűnünk váltságdíját.
Fennszóval hirdetéd a kereszten:
Elvégeztem, elvégeztem!

Jézus, Megváltóm, hála és üdv neked,
Néked, győzelmes, zengek dicséneket.
Védő kegyelmed nékem menhelyt adott,
Véredbe rejtve én tiszta s igaz vagyok.
Bárány, légy áldott, ki elvérezél,
S értem mindent elvégezél!

Ilyenek után, mint amit Dávid tett? Ilyenek után is. És a másik ének:

Adj hálát az Úrnak és el ne feledd:
sok jót tett már eddig veled!
Ő Jézusban teljes bocsánatot ad,
amint vagy, csak add át magad!
Irgalmas, türelmes, kegyelmes Úr Ő,
Nincs más atya ily szerető.
Tenger mélyére veti bűneinket,
Jöjj, dicsérjük Istenünket!


Imádkozzunk!

Megváltó Urunk, egyedül te érdemelsz minden dicséretet, mert egyedül te álltál oda a helyünkre, ahol minket kellett volna sújtania az igazságos Isten ítéletének. Magasztalunk téged ezért.

Szeretnénk most a mennyei seregek imádságával dicsérni a te nagy nevedet, Jézusunk: Méltó a megöletett Bárány, hogy vegyen erőt, dicsőséget, hatalmat, tisztességet és áldást.

Köszönjük, hogy te tetted lehetővé számunkra, hogy nem kell elaltatnunk a lelkiismeretünket, nem kell gyötrődnünk a bűntudat miatt, hanem eljuthatunk a bűnvallásig, és aki előtted pakolja ki a bűneit, arról te leveszed bűneinek a terhét.

Segíts el mindnyájunkat ide, és ajándékozz meg azzal az örömmel, ami a szabadulásnak az öröme, azzal az engedelmességgel, aminek az irántad való hála az indítéka, és azzal a bátorsággal, hogy erről másoknak is boldogan tanúságot tegyünk.

Segíts most ebben a csendben elmondani a magunk vallomását is.

Ámen.