ÉLETHÁZ

Alapige: Mt 7,24-27

Jézus így szólt: "Aki tehát hallja tőlem ezeket a beszédeket, és cselekszi azokat, hasonló lesz az okos emberhez, aki kősziklára építette a házát. És ömlött a zápor, és jöttek az árvizek, feltámadtak a szelek, és nekidőltek annak a háznak, de nem omlott össze, mert kősziklára volt alapozva. Aki pedig hallja tőlem ezeket a beszédeket, de nem cselekszi, hasonló lesz a bolond emberhez, aki homokra építette a házát. És ömlött a zápor, és jöttek az árvizek, feltámadtak a szelek, és beleütköztek abba a házba; az összeomlott, és teljesen elpusztult."

Imádkozzunk!

Istenünk, köszönjük neked azt hálás szívvel, hogy adtál csendes, meleg nyarat, és adtál üdítő esőket is. Köszönjük, hogy arra is figyelmeztetsz az ének szavaival, hogy a viharokat időnként nehezen álljuk. A viharok időnként legyőznek, vagy legalábbis megpróbálnak átcsapni a fejünk fölött, lelkünkön, életünkön. De köszönjük, hogy azt ígéred a te igédben, hogy aki a te kezedet fogja, aki veled jár, az még a legnehezebb csapások, viharok idején is megmarad. Tovább él, sőt örökké él, és senki el nem választhatja tőled.

Köszönjük mindazt, ami ma este bátorítás lesz a számunkra. Vigasztalás és biztatás. Sokszor annyira elkeseredünk mindazon, amit látunk, amit tapasztalunk, vagy pont azon, amilyenek mi magunk vagyunk, ahogyan szólunk és cselekszünk. Időnként a kiutat sem találjuk, s a megoldást sem leljük meg. Köszönjük, hogy te mára is elkészítetted azt. Szavaddal hívsz magadhoz. Kínálod bűneinkre a bocsánatot, az új kezdetet, vagy a számunkra még ismeretlen új életet is akár.

Köszönjük, Urunk, hogy ezen a csendes, ünnepesti alkalmon megszólítasz minket, és mi komolyan vehetjük a szavadat, s aztán más emberként mehetünk innen el. Így beszélgess most velünk a csöndben, kérünk.

Ámen.

Igehirdetés

Azon a vidéken, ahol Jézus elmondta ezt a példázatot, az emberek pontosan tudták azt, hogy milyen a tengerpartra, a homokra építeni. Milyen a kevés vagy mélyebb földrészt, humuszréteget eltávolítva mészkőre építeni, leásni a kőig, hozzákötni cementtel az alapot, és olyan házat, olyan épületet építeni, amely minden körülmények között megmaradt.

Melyiket lehet könnyebben felépíteni? Azt, amelyik alap nélkül való, vagy amelyiknek alapot is ásnak? A választ szinte mindenki tudja. Ahol csak lerakják a téglát a fövenyre, szigetelést tesznek alá, gyorsan fel lehet húzni a falakat, berakni az ablakokat, ajtókat, aztán máris lehet kívülről-belülről festeni, mázolni. Így sokkal könnyebben és gyorsabban épül fel, készül el, mint az, amelyikhez mély alapot kell ásni, amelyikre rá kell építeni az alapozás után a téglákat vagy a köveket. Ez hosszabb ideig tart, és sokkal nagyobb költséget is jelent. Kívülről mind a kettő egyformán néz ki. Amikor elkészül, és bokrokat, növényeket telepítenek a házak köré, akkor nem is látszik semmi abból, hogy van-e alapja az épületnek, vagy pedig nincsen.

Hogyan és mikor derül ki, hogy alapoztak, vagy alap nélkül építettek? Akkor, amikor a vihar jön. Jézus ebben a példázatban világosan azt mondja, és nyilvánvaló talán mindnyájunk számára, hogy itt Jézus nem arról beszél, hogy érdemes-e könnyűszerkezettel építeni, vagy fontos-e a hőszigetelés vagy nem, és milyen párnafákat használjanak, és milyen áthidalót. Hanem arról beszél, hogy ki-ki mire építi az életházát. Az életének ki vagy micsoda az alapja. Mert azt is mondja ezzel a példázattal, hogy akárhogyan is épít az ember, és az életét ki-ki építi gyorsabban, lassabban, kisebb köveket, nagyobbakat tesz hozzá. Elér valamit, vagy éppen lemarad valamiről. Épül, vagy éppen leépül az életháza éppen jelenleg. De egy bizonyos: amit Jézus mond. Az, hogy viharok mindenképpen jönnek. Megrázzák az életházunkat, és attól függ, hogy hogyan folytatódik az életünk tovább, hogy van-e annak olyan alapja, ami Isten szerint való, vagy pedig nincsen.

Egy biztos, hogy jönnek a viharok. Komoly, fizikai, lelki, anyagi odaszánással fölépülhet egy épület alappal vagy alap nélkül. De abban bizonyos lehet minden ember, hogy előbb-utóbb az életét sebek, ütések, viharok érik utol. Ha az utóbbi időszakból csak képeket idézünk fel magunk elé, akkor lehetett látni, hogy kicsiny patakok micsoda áradó, dühöngő folyóvá váltak, és hogy sodortak el épületeket vagy azok részeit egy szempillantás alatt. S mire odamentek volna védekezni vagy segíteni, már tehetetlen volt mindenki. Olyan iszonyatos erővel zúgtak a vizek, és vitték el magukkal áldozataikat: embert és állatot egyaránt.

Maga építi tehát mindenki bizonyos értelemben az életházát. Engem mindig megdöbbent, amikor itt áll két fiatal vagy idős ember Isten nélkül élve, és Isten áldását kérik mégis a házasságukra. Olyan fantasztikus optimizmussal, reménységgel, boldogan bizakodva - ami nem baj - indulnak neki az életútnak, életházuk, sőt közös életük építésének, de Isten nélkül. Vagy akár kimondva, hogy Istennel, és mégis Isten nélkül, vagy Isten parancsait, szavát lebecsülve, azt nem komolyan véve. Azután jönnek a viharok, mert jönnek a házasságban is előbb vagy utóbb, s ez alól nincsen kivétel. Támadnak a szelek, zuhog az eső, sok minden alámossa egy-egy házaspár életét, vagy legalábbis megpróbálja kimosni a szeretetet, a békességet, az örömöt, az elfogadást, a másik megbecsülését. Ha valakinek nincsen alapja, ha egy házasságban nincs isteni alap, bizonyos - azt mondja Jézus -, hogy nagy lesz annak a romlása, vagy más fordítás szerint, amit most felolvastam: biztos, hogy elpusztul.

Ebben a példázatban tehát Jézus a lelki alapokról beszél. Arról, amit más helyen így fogalmaz a Biblia, hogy más alapot senki nem vethet, mint amely van a Jézus Krisztusban, amely Krisztusban vettetett.

Jézus tehát itt az életházunkról beszél: a sorsunkról, az érzelmeinkről, a gondolatainkról, a terveinkről, létezésünk alapjairól. Mert sokan vannak ám, akiknek eszük ágában sincs Istenre alapozni. Nem akarnak tudni Istenről. Azt mondják, hogy elég nekünk, elég nekem az emberi kapcsolat. Ahogy két ember szíve, lelke, teste egybeforr a házasság kötelékében, ahogy egy kisebb vagy nagyobb családban nagyon sokszor Isten nélkül is megértéssel és szeretettel élnek együtt az emberek. Építhet a férj a feleségre, és a feleség a férjre. Ahogy nőnek a gyerekek, egyre inkább építenek arra a szülők, hogy majd segítenek. Sőt az ő haláluk után esetleg még a helyükre is állnak, s viszik tovább a család nevét. Időnként még arra is gondolnak, hogy foglalkozását, vagy éppen a céget átadom a fiamnak. És aztán jön egy vihar, és a vihar végén egy nagy romlás, baleset, műtét vagy bármi más, és nincsen kinek továbbadni az üzletet és a család nevét.

Azt mondja a Szentírás, hogyha nincsen Istentől való alap, jönnek a viharok, mert jönnek, s ha csak emberi kapcsolatokra, az emberre alapoz valaki, aki por és hamu, amikor jönnek a viharok, nagy lesz annak a romlása. Az ige szerint homok, ha valaki csak emberre épít, és nem tud megmaradni.

Ötven vagy hatvan évet is leélhet valaki együtt valaki mással tényleg szeretetben emberileg szólva, és akkor jön az utolsó vihar. Azt mondja Jézus, mert a dolgok végén jön az ítélet. S akkor abban az ítéletviharban: esőben, záporban, szélviharban nem tudnak majd megállni egymás kezét fogva sem, mert nem Isten szava volt az életük alapja. Sok mindent lehet Isten nélkül tenni. Építhetjük az életházunkat Isten nélkül, de a Biblia nagyon komolyan, nagy szeretettel figyelmeztet, s ha az idők szavára figyelünk, és a történéseket figyeljük, láthatjuk, hogy ez a világ nem a megbékélés felé tart. Nem a happy, a boldog jövő felé. Minden területen, minden rétegében azt kell látnunk: romlás, pusztulás, gyilkolás ok, cél, értelem nélkül egyik ember öli, pusztítja a másikat. Meg sem tudja már magyarázni, hogy miért. Bizonyos készletek teljesen kimerülnek, s az emberek kétségbeesetten kérdezik, hogy akkor mi lesz, és hogyan lesz tovább. Aztán vannak olyanok, akik azt mondják, hogy a pénz az, az az alap. "Geld regiert die Welt." Pénz kormányozza a világot - mondja a német közmondás, csak hát ez egy emberi gondolat szerinti közmondás. Ez azt jelenti az így gondolkodó emberek szerint, hogy pénzzel minden elérhető. Pedig szeretetet sem lehet pénzen venni, nem? Testeket lehet bérelni egy-két órára. Akár napokra is, de szeretetet nem lehet vásárolni. Békességet sem lehet, meg nyugalmat sem, meg az Isten kegyelmét sem lehet. Bűnbocsánatot sem lehet pénzen vásárolni, bár sokáig a keresztyén egyház is tévesen ezt hirdette.

Jézus másik példázata szerint volt egy nagyon gazdag ember, akinek fantasztikus termése volt egy évben, s akkor leromboltatta a régi csűröket, újakat építtetett, és így szólt: (Lk 12, 16) Én lelkem, sok javad van sok esztendőre, előre elég (milyen gondoskodó) mindaz, amit betakarítottam. Egyél, igyál, pihenj, szórakozz. Lebontotta a régi csűröket, újakat épített, minden oké, ahogy szokták mondani a fiatalok. Minden rendben van, sínen vagyunk. S akkor jön egy döbbenetes kérdés a példázatban Jézustól: Ha ma éjjel elkérik a lelkedet, mindez kié lesz? Utána, mint a filmben snitt, vágás, s nincs válasz. Ez a nagyon okos gazdag ember, akinek a pénz volt az istene, és az élete alapja, egy szempillantás alatt összeomlott tervében. Pedig ez egy egyszerű kérdés, hogy ne haragudj, ha meghalsz, amit félretettél, amit gyűjtögettél, kié lesz? Sokan vannak ám, akinek nincsen utódjuk. Nincsen gyerekük, és nincsen hozzátartozójuk. Mindez kié lesz? Jogosan tette föl Jézus a kérdést.

Megint más önmagára alapozza életházát, építi azt. Saját erejében, megszerzett szakmai tudásában, diplomáiban, ügyességében, eszében, ravaszságában, vagy éppen fizikai erejében, szépségében - csalóka a báj, és múlandó a szépség -, vagy vélt szépségében bízik, önmaga életének az alapja. Saját magára alapoz mindent. Talán még bizonyos értelemben igaza is van. Egy ilyen ember egyszer azt mondta nekem is: te, hát senkire nem számíthatok, saját kezemre. Saját értelmemre, saját pénztárcámra, eszemre, ravaszságomra. Nem számíthatok senki másra.

Tényleg micsoda erőket tud felszabadítani egy családban például az, ha az első gyermeket várják. Mennyire lehet arra alapozni, hogy jön a gyerek, és mindent berendeznek, és minden úgy lesz, ahogy azt mi szeretnénk, és ha fiú, akkor kék, és ha lány, akkor rózsaszín minden. De van, akinek a lila a kedvence, és akkor minden lila. Szegény gyerek nem is tud hozzászólni, hogy neki milyen színű hálószobában kell majd laknia. Nem szólhat bele. Tetszik, nem tetszik, ez van. Terveket szőnek, és ez nem baj. Ez így normális, de ha a szülők önmagukra, vagy a gyerekre alapoznak, hogy majd akkor megoldódik a házastársi konfliktus. Hányan elmondják: ha megszületik a gyerekünk... Lehet, hogy ideig-óráig valóban kevesebb lesz. Aztán sokkal több lesz akár a gyerek miatt, vagy a gyerekek miatt is. Aztán a végén kiüresedik az egész, és amire alapoztak, az nem tartja meg őket.

Egy erős, büszke, gazdag és mindenre kész, önmegvalósító ember fantasztikus dolgokra lehet képes. De elfelejti, jönnek a viharok, a szelek, az eső, s láttam ilyet, egy ilyen erős, önmegvalósító, rendkívül büszke, ereje teljében levő férfi egy telefon után, amiben hallotta a hívásban a csapást, ami a családját érte, motyogó öregemberré vált egyetlen perc alatt. Lehet, hogy mis is így járnánk. Nem ítélkezem felette. De tényleg így volt. A szemem előtt roppant össze teljesen. Lehet, ha én hallom azt a hírt, összeroppanok. De mi a különbség? Hogy van alap, vagy csak homok? Családra, emberre, önmagára, a pénzre épít valaki, vagy pedig kősziklára, ahogyan itt azt Jézus mondja?

Sok lelki összeomlást lehetett már látni. Világégések, csalódások, bajok, betegségek miatt. Amikor nagy a baj, akkor derül ki igazán az, hogy mennyire gyermeteg az ember, és mennyire nem bírunk a bajokkal.

Eszembe jut mindig az, amikor Csernobilban felrobbant az egyik reaktorrész, több száz embernek meg kellett ahhoz halnia, ha akarta, ha nem, mert beküldték oda, hogy ezreket vagy félmillió embert megmentsenek a későbbi halálos sugárzástól. Olyan tehetetlen, olyan kisgyerek, olyan összeomló az ember, amikor jönnek a viharok, a csapások, az eső és a szélvész.

Minden ilyen istentelen bizakodás, gőg és dicsekvés össze fog omlani. Világosan mondja ezt Jézus. Aki Isten törvénye ellenére akar alapokat építeni, saját életházát felhúzni, különböző szinteket arra, az keserűen fogja tapasztalni, hogy kizárt dolog. Nem működik, mert nem működhet. Lehet, hogy sokáig nem látszik az egészből semmi, de ha nincsen alap, kőszikla, össze fog omlani feltétlenül.

Azt mondjuk, hogy legyőztük a természetet, de nem legyőztük, hanem tönkre tettük, s tesszük még most is folyamatosan, akár Kínát nézzük, ahol megfordítják egy folyó folyását. Milliókat telepítenek ki, rombolnak le városokat és falvakat, és ha a gát átszakad egyszer, amit építettek, mert jönnek a viharok? Az emberi számítások ellenére sem biztos, hogy minden terhelést kibír, mert esetleg elszámolta valaki magát csak egy kicsiny adatban. Az ember félelmetesen büszke önmagára. Gőgös. Jézus azt mondja, hogy ömlött az eső, jött az árvíz, fújtak a szelek, beleütköztek az alap nélküli házba, s összedőlt, mert csupán homokra építették.

Fantasztikus tudományos és képzőművészeti alkotásokat lehet látni, s ez jó, hogy így van. De ha valaki csak a szakmai sikerére épít, jönnek a viharok, és egy szempillantás alatt összeomlik.

Egy nagyon híres, és a szakmájában igazán elfogadott szakembert huszonnégy óra alatt nyugdíjaztak. Ott zokogott, és azt mondta: tudod, ezt nem gondoltam, hogy velem is meg merik csinálni. Miért ne mernék? Ő azt hitte, hogy vele majd különb módon fognak bánni. Nem. Kellett a hely a fiatal generációnak. Kellett valakinek a hely, aki annak az illetőnek az ismerőse volt. Szegről-végről rokona. Ő már úgyis nyugdíj előtt volt. Hiába a nagy szakmai tudás, az ismeret, a szakmai név, a megbecsülés, a kitüntetések sora. Hányszor láttam, bársonypárnán vitték a koporsó után a csomó kitüntetést. Mire ment vele az már, aki meghalt? Szakmai sikerek, és huszonnégy óra alatt, egy nap alatt nyugdíjazták. Azonnali hatállyal, indoklás nélkül. Magyarázgattak ott valamit, de mindenki tudta, hogy mi az igazi ok. Nem hitte volna, hogy vele ez előfordulhat. Sokan mondják ezt el.

Jézus arról beszél, ami jön. Mi mindig arról beszélünk, ami most van. Egyél, igyál, bővölködjél, bővítsd a csűröket, építsd az életházat, önmagadra, pénzre, sikerre. Jézus meg olyan kedvesen és olyan nagy szeretettel azt mondja, hogy alappal vagy alap nélkül építed az életed. És a dolgok végére mutat, és azt mondja. Elkerülhetetlen, hogy jönnek a viharok, és jön a vég.

Sokan azt mondják, hogy az európai kultúra az alap, arra lehet alapozni. Mert, ha megnézzük Arisztotelészt vagy Platónt, ők ketten voltak meghatározók többek között az görög filozófia más nagyjai mellett, hogy az európai kultúra valóban szárnyakat kapjon, s olyan legyen, amilyen. Nem azt látjuk, hogy pusztul? Kit érdekelnek már ezek az alapok? Az én, az ego, az én lényem, az én jólétem, az én gyarapodásom. A legtöbb embert egyáltalán nem érdekli, hogy milyen az európai kulturális alap. Plusz ez az alap is pusztul, mert Arisztotelész és Platón is istentelen emberek voltak. És ha egy ország, egy világ vagy egy világrész istentelen alapokra épít, azt mondja Jézus, össze fog omlani.

Nem lehet Isten nélkül országot építeni baj és katasztrófa nélkül. De gondoljuk végig, hogy amikor István lett nálunk a király, nem azért adott Isten olyan csodálatos fejlődést, mert ő mindezt a keresztyénség keretein belül gondolta el? Hibáival, bűneivel, politikai érdekével együtt, de mégis csak a keresztyénségre akart alapozni, és elindult az ország egy soha nem látott egység felé, soha nem látott hatalom felé. Emberileg szólva, ahogy mondják, emberi szóval szólva dicsőséges történelem felé. Figyeljük meg, ahogy egyre inkább távolodtunk az Istentől, ahogy egyre inkább behódoltunk egy istentelen, ateista ideológiának. Emiatt szakadnak el, meg saját bűneik miatt az emberek az Istentől. Ez egy hosszú folyamat természetesen. Tartunk az összeomlás felé. Jönnek a viharok, az emberek kétségbeesetten keresnek itt is, most is kapaszkodókat. Hol ezt, hol azt. Ebbe biztosan lehet. Majd külföldre viszem a bankbetétet és így tovább. Jönnek a viharok, a szelek, és összedől minden.

Habakukk könyvében azt olvassuk (2,13): "Isten nélkül a népek a tűznek építkeznek, és a nemzetek a hiábavalóságon fáradoznak." Nem megdöbbentő képe ez Istennek? Nálam nélkül - azt mondja Isten - a tűznek építetek, és a hiábavalóságon fáradoztok.

Lehet vásárolni Combino villamosokat saját dicsőségre, s aztán láttuk, hogy mi lett az eredménye. Ha valaha egyáltalán működni és közlekedni fognak. Milliárdokat ki lehet adni. Feltüntetheti magát valaki az ország megmentőjének, előzőleg tönkre tette, aztán ő az ország megmentője. Lehet mindenfélét mondani, ugyanúgy össze fog dőlni, mint minden, amit Isten nélkül terveznek, tervezünk, alapozunk és végzünk. Idő kérdése csupán. Miért? Mert egyszerűen Jézus megmondta: ha nincs isteni alap, jönnek a viharok, összedől, nagy lesz annak a romlása, vagy akár végleg elpusztul.

S az utolsó, az utolsó vihar. Ott nem fog számítani, hogy mennyi a pénzünk. Németországban vagy Ausztriában van valakinek a bankbetétje. Az sem számít, hogy hogy nézünk ki. Szép-e a hajunk vagy nem. Milyen ruháink vannak, s hány cipő van a szekrényben? Erősek vagyunk-e fizikailag? Súlyt emelünk-e? Karban tartjuk-e jobban vagy rosszabbul a testi állapotunkat? Milyen gyógyszereket szedünk, és kit ismerünk? A leghíresebb orvoshoz mehetünk. Ha olyan a baj, széttárja a kezét, és azt mondja, hogy nem tudok segíteni. Mi az alap? Kire alapozunk? Jönnek a viharok, és jön az utolsó. Ha nincs alap, nagy lesz annak a pusztulása. Ha van alap, kőszikla, azt mondja Jézus, hogy megmarad. Jön a vihar a hívő ember életében is, de megmarad. Lehet, hogy itt-ott megszaggatja a vihar, de túléli, de kibírja, mert Jézus Krisztussal jár.

Lehet tehát dicsőségre, szakmai tudásra alapozni, de - mondja Jézus - ha nem kősziklára alapozik valaki, nem az én igémre, nagy lesz annak a romlása. Mi tehát akkor az alap? Azt mondja a Hegyi beszéd végén Jézus ezen a példázaton keresztül, hogy én magam. Maga Jézus Krisztus. Aki Jézusra építi az életét, lehet, hogy a neve nem marad fönn. De bocsánat, hogy ezt mondom: tudja, sokan e közül a fiatal generáció közül tudja valaki, hogy ki volt Karádi Katalin? Az idősebbek igen, de a kilenc éves, tíz, tizenkét évesek nem tudják. Kevés kivétellel. És mi tudjuk, akik itt vagyunk, hogy ki volt Nagy Jenő? Nem tudjuk. Pedig híres műépítész volt, és a Pasaréti úton számtalan villát épített. Ma már senki nem tudja, hogy ki volt. Hic Transit, Gloria Mundi. Így múlik el a világ dicsősége.

Mit mond Jézus? Minden, ami emberi alap, homok. Minden, ami Istentől való alap, ami bizalom az Istenben, az olyan szikla, ami megtartja az embert.

Japán egyes területein úgy építkeznek, hogy kettes, hármas, néha még négyes erejű földrengést vagy még magasabb fokozatot is kibírnak az épületek, olyan speciális alapot alapoznak az épületek alá. De a legmagasabb fokozatú földrengést azok sem bírják ki. Azok is összeomlanak. Talán kevésbé sérülnek meg, de végén ugyanaz lesz a sorsuk, hogy összedőlnek, mert azt a vihart már azok sem bírják ki.

Ezért nagyon fontos kérdés, hogy ki a mi életünk alapja? Jézus ezzel fejezi be, hogy én magam. Néha felteszik azt a kérdést: de, hát, ha ez vár a világra, érdemes akkor gyereket szülni, gyereket nevelni, szakmailag tovább képezni magunkat, tanulni, törekedni, az életházunkat építeni? Hát persze, hogy érdemes, csak milyen alapra, ez a kérdés. Alap nélkül sokáig nem látszik a különbség.

Vagy Jézus Krisztus az életem alapja, újra és újra. Vagy életemben először rá alapozok, belé vetem a bizalmamat, rábízom magam, s azt mondja Jézus, hogy gyertek énhozzám. Tegyétek rám a ti terheiteket! Építsétek velem az életházatokat, majd én felépítem. Vessed az Úrra a te gondodat. Ő gondoskodik rólad, mert gondviselő Istenünk van. Ha az Úr nem építi a házat, hiába fáradnak annak építői. Ha vele építem az életházat, sőt ha Ő építi az életemet, akkor fölépül. Akkor a sikert is alázattal tudom viselni, s nem leszek nagyobb ember tőle. Akkor, ha Isten sok pénzt ad, azzal is jól tudok gazdálkodni, s nem fog elcsábítani a pénz meg a rossz barátok rossz utakra. Akkor mindent azzal az alázattal tudok fogadni, mert tudom, hogy minden az Isten ajándéka az életemre nézve.

Ha életházunknak erős fundamentuma hit által Jézus Krisztus, akkor megmaradunk a viharok idején is.

Hogy volt ez Jézusnál? Ott haldokolt föld és ég között, ég és föld között a kereszten, és nem roppant össze, és nem omlott össze az élete. Mert az Ő életházának az alapja az Atyával való közösség volt. Ott is imádkozik azokért, akik vele azt tették, meg imádkozik azokért is, akik gyűlölték Őt, akik még ott is azzal gúnyolták, hogy szállj le a keresztről, aztán majd hiszünk neked. Irgalomból és kegyelemből nem száll le, hanem ott marad, és elvégzi a váltságot. Ott is egy volt az Atyával, noha az Atya elfordult tőle a mi bűneink miatt.

Érdemes tehát akkor élni, életházat építeni, gyerekeket nevelni, szakmailag továbbfejleszteni a tudásunkat? Persze. De az alap a kérdés. Ha Jézus Krisztussal, akkor mindennek megvan a kifutása. Akkor Isten, ahogy a Biblia mondja, ad majd jó előremenetelt. Akkor lehetünk sikeresek is, nem fog elbódítani. Akkor meg tudunk maradni a feleségünk vagy a férjünk mellett akkor is, ha megöregszik, akkor is, ha nem hall már rendesen, meg a felét nem érti annak, amit mondok. Akkor is, ha nem olyan szép már, mint mikor fiatal volt. Hát ezekért szeretem egyébként is, vagy önmagáért, mert ő az, akit Isten mellém rendelt? Kibírni, kitartani, túlélni, átélni, megmaradni nem lehet másképp, csak ha erős fundamentumom, alapom van Krisztusban.

A Hegyi beszéd egy nagy összeomlás képével zárul. A Jelenések könyve is egy nagy összeomlás képével zárul. Akkor ez így lesz? Jézus mondja? Tudta, hogy mit beszél, nem? Nem egyszer, nem kétszer mondja. Ezért nagyon fontos az nekünk különösen, akik ma este itt vagyunk, mert nekünk szól mindaz, ami itt elhangzik, és nem másoknak, hogy ahogy mi itt ülünk, azon az alapon állunk és ülünk-e, amit úgy hív, úgy nevez a Szentírás, hogy keresztyén hit. Jézus Krisztusba vetett bizalom, mert, ha ez megvan, akkor nincs mitől félni. Jöhetnek a viharok, és ez nem azt jelenti: na, ide nekem az oroszlánt is. Nem ezt jelenti. Azt jelenti, hogy mivel benned bízom, Uram, bízom, hogy a viharok idején is megtartasz engem.

Aki nem rám épít - mondja Jézus -, bizonyos lehet abban, hogy életháza előbb vagy utóbb, ha máskor nem, az utolsó ítéletkor össze fog omlani. Törvény, amit Isten ebbe a világba helyezett.

Akkor mi az örömhír ezen a mai estén, mert lehet, hogy úgy elszomorodott az ember, hát, ha ez vár ránk, jól nézünk ki. Az az örömhír, hogy még nem tartunk itt, hogy még nem jött el az utolsó vihar. Még tart a kegyelmi idő. Isten szereti az Ő népét bűneivel, mulasztásaival együtt. Meg szereti azokat is Jézus Krisztusban, akik még nem is tudnak róla, életük alapja még nem Jézus Krisztus. Egyszóval szeret sokunkat, akik már vele járunk, és szeret mindnyájunkat, kivétel nélkül, akik csak hallottunk Jézusról, de még nem az életünk alapja az Ő kegyelme, szeretete, a tőle kapott hit.

Mi tehát az örömhír, az evangélium, a jó hír? Az, hogy Jézus ma este hív mindnyájunkat önmagához. Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és terheket hordoztok, és én békességet adok a ti szíveteknek. Nem kérdez semmit Jézus. Nem mond semmi mást. Nem hánytorgatja fel a bűneinket, istentelen lényünket és gondolkodásunkat, büszkeségünket, s azt, hogy önmagunk voltunk sokáig a magunk alapja, vagy a pénz, vagy a siker, vagy a társ. Nem kérdezi. Azt mondja, hogy gyere hozzám. Ha nincs alapja az életednek, talán már látod. Lehet ezt egész fiatalon is látni. Nyolc évesen sokszor látják már, meg tizenkét évesen, meg tizenöt évesen. Van, aki csak negyven, ötven meg hatvan évesen. Volt, aki nyolcvanhat évesen látta meg, hogy az istentelen alapú élete juttatta őt abba a romlásba, amibe éppen van. Egyedül, mint az ujja, pedig van családja. Jöjjetek énhozzám mindnyájan, és én nyugalmat adok a ti életeteknek.

Vele sikerül a viharban is megállni. Vele nem sodor el az áradat. Vele nem végeznek velünk a viharok, a földrengések sem. Jöjjön bármi. Mit mond Isten? Kinyújtott, erős karral tartalak téged a mélység színe felett. Senki ki nem ragadhat titeket - mondja Jézus - az én kezemből. Én vagyok a Jó pásztor, aki életemet adtam a juhokért. Csak ez az egyetlen alap, aki megtart minket.

Imádkozzunk!

Urunk, mi olyan sok lelki és valóságos vihart láttunk már rövid életünk során. S olyan sokszor láttuk azt is, hogyan omlottak össze ismerőseink, barátaink, istentelenül élő emberek, vagy hogyan húzták egészen a halálukig Isten nélkül vigadozva, gyarapodva, gazdagon, dölyfösen, Istent káromolva. Nem tudták, hogyha jön a vég, ha jönnek a viharok, ha jön az utolsó számonkérés, nem fognak tudni megállni, mert életüknek semmilyen alapja nincs, ami Isten előtt elfogadható.

Köszönjük, Urunk, hogy ezen a mai estén te alapot kínálsz nekünk is. Mindegy, honnan jöttünk. Teljesen mindegy, milyen családból, milyen körülmények között. Hallottunk-e már rólad vagy nem. Ha nélküled élünk, a romlás vár ránk. Ez egészen bizonyos.

Köszönjük, hogy nagy szeretetednél fogva erről beszéltél nekünk. Meg arról is, hogy lehet váltani. Lehet alapot váltani. Egyik alapról átállni a másikra. Az alap nélküli élet helyett kősziklát, Krisztust, hitet, keresztyén hitet kaphatunk a lábunk alá, aki megtart minket. Áldunk és dicsőítünk ezért.

Így kérünk, Urunk, hogy maradj velünk. Áldj meg bennünket a te dicsőségedre.

Ámen.