2025-02-15
Szüntelenül megemlékezik rólunk
Gondol ránk az Úr, meg fog áldani
Zsolt 115,12

A mondat első részének igazságát én megpecsételhetem. És te? Az Úr valóban gondolt ránk, gondoskodott rólunk, megvigasztalt, megszabadított és vezetett. Gondviselése minden lépésünkben törődött velünk, még a legkisebb ügyünk sem volt jelentéktelen a számára. Egész életünk során gondolt ránk, szünet nélkül. Voltak persze alkalmak, amikor különösképpen megtapasztaltuk gondoskodását, és ezekre különösen nagy hálával gondolunk vissza. Igen, valóban ”gondol ránk az Úr”.

A mondat második része értelemszerű következménye az elsőnek. Mivel Isten nem változik, a múlthoz hasonlóan a jövőben is mindig gondol ránk. És ha Ő gondol ránk, abból áldás származik. De itt nemcsak ésszerű következtetéssel, hanem ihletett kijelentéssel van dolgunk: Isten Szent Szellemének ereje is kijelentette ezt nekünk. ”Meg fog állni” (Csel 3,26). Ez nagy és kifürkészhetetlen dolgokat jelent. Mivel ez az ígéret nincs időhöz kötve: a végtelenbe nyúlik. Megáld minket a maga isteni módján, öröktől fogva mindörökké. Ezért mondjunk Istennek együtt hálát: ”Áldjad, lelkem, az Urat!” (Zsolt 103,1).

A kiadványhoz kapcsolódó jogok tulajdonosa az Evangéliumi Kiadó és Iratmisszió.

Nincsenek prédikációk Zsolt 115 alapján.