Időnként megfegyelmez Isten minket azzal, hogy átvezet sötétség megtapasztalásán, hogy megtanuljunk Őreá figyelni és engedelmeskedni. Az énekes madarakat a sötétben tanítják énekelni; minket Isten a „keze árnyékába” helyez (Ézsa 49,2), míg megtanulunk Őreá figyelni. „Amit néktek a sötétben mondok...” - ügyelj arra, amikor Isten sötétségbe helyez, és amikor ott vagy, ki ne nyisd a szád. Talán éppen most vesz körül a sötétség körülményeid folytán vagy Istennel való életedben? Akkor maradj nyugton. Ha a sötétben kinyitod a szádat, rossz lelkületben szólalsz meg: a sötétség a figyelés ideje. Másoknak se beszélj róla, ne keresd könyvekben, mi lehet a sötétség oka, hanem figyelj és engedelmeskedj. Ha másokkal beszélsz, nem hallod meg, amit Isten mond. Amikor homály vesz körül, figyelj, és Isten drága üzenetet ad majd neked valaki számára, amikor majd újra kijutsz a napfényre.

Minden sötét időszak után örömünk megalázottsággal keveredik össze - Ha csak örömünk van, kérdés, hogy hallottuk-e egyáltalán Istent -, örülünk annak, hogy hallottuk a szavát és megaláz, amiért olyan sokára hallottuk meg: „Milyen nehezen értettem meg! Pedig Isten napokon és heteken át mondta.” De amikor meghallod, megadja Isten neked a megalázkodás ajándékát és vele együtt a szívnek azt a szelídségét, amely mindig arra visz, hogy most már figyelj Istenre.