Kalauz Spurgeon Chambers                  
2024-04-25 részletek

1Jn 2, 1-6

Krisztus parancsolatainak megtartása1Gyermekeim, ezt azért írom nektek, hogy ne vétkezzetek; ha pedig vétkezik valaki, van pártfogónk az Atyánál: az igaz Jézus Krisztus, 2mert ő engesztelő áldozat a mi bűneinkért, de nemcsak a miénkért, hanem az egész világ bűnéért is.
3Abból tudjuk meg, hogy ismerjük őt, ha megtartjuk az ő parancsolatait. 4Aki azt mondja, hogy ismeri őt, de nem tartja meg parancsolatait, az hazug, és abban nincs meg az igazság, 5aki pedig megtartja az ő igéjét, abban igazán teljessé lett az Isten szeretete. Ebből tudjuk meg, hogy őbenne vagyunk. 6Aki azt mondja, hogy őbenne marad, annak magának is úgy kell élnie, ahogyan ő élt.

Józs 18

RÉ48 184 RÉ21 269











Köszöntjük a Pasaréti Református Gyülekezet honlapján!

Gyülekezetünk az 50 budapesti református gyülekezet egyike, a város nyugati szélén. A templom 1939-ben épült, ún. Bauhaus stílusban, 600 férőhellyel.

Célunk, hogy Jézus Krisztushoz vezessünk embereket, akinél problémáikra megoldást, bűneikre bocsánatot, békességet és örök életet kaphatnak. Ezzel a segítséggel igyekszünk elérni az óvodásoktól az idősekig mindenkit, kiegészítve ezt sokféle diakóniai szolgálattal.

Minden érdeklődőt szeretettel hívunk az alkalmainkra, személyes beszélgetést pedig a megadott telefonon tudunk egyeztetni. A gyülekezetben elhangzott igehirdetések jelentős része itt is olvasható, illetve az újabbak meg is hallgathatóak. A gyülekezetben folyó eseményekről pedig Áldás, Békesség hírlevelünk tájékoztat.

 

Lelkészi hivatal nyitvatartása
Kedden 9:00 és 12:00 között
Csütörtökön 16:00 és 18:00 között
Vasárnap 9:00 és 10:00 között
Telefon
+36 (1) 356 40 19
FAX
+36 (1) 356 40 19
Cím
H-1026 Budapest, Torockó tér 1.
E-mail
gyulekezet@refpasaret.hu

 

Gyülekezetünk bankszámlaszámai
Forint számla
11702036-22377793
Számlatulajdonos neve
Bp.-Pasaréti Református Egyházközség
Számlavezető fiók
OTP Bank Nyrt. Budapesti Régió, 1051 Budapest, Nádor u. 6.
IBAN
HU30 1170 2036 2237 7793 0000 0000
BIC(SWIFT)
OTPVHUHB

Dollár számla (USD)
IBAN
HU08 1176 3842 0019 4019 0000 0000
BIC(SWIFT)
OTPVHUHB
Számlatulajdonos neve
Bp.-Pasaréti Református Egyházközség
Számlavezető fiók
OTP Bank Nyrt. Budapesti Régió, 1051 Budapest, Nádor u. 6.
Gyülekezetünk alapítványa
Pasaréti Református Alapítvány
Adószám
18058819-1-41
Az oldallal kapcsolatos technikai problémákat a következő e-mail címen lehet jelezni: webmaster@refpasaret.hu.
Hosted by 87.229.84.9 (HostingBazis)