PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK

Pasarét, 2006. június 25.
(vasárnap)

Cseri Kálmán


ÉGBŐL HULLÓ ESŐ


Alapige:5Móz 11,10-12

Ezt mondja az Úr: az a föld, ahova most bemész, hogy birtokba vedd, nem olyan, mint Egyiptom földje, ahonnan kijöttetek. Ott, ha elvetetted a magot, a lábaddal kellett öntöznöd, mint a zöldséges kertet. Az a föld pedig, ahova most átkeltek, hogy birtokba vegyétek, hegyes-völgyes föld, az égből hulló eső vize itatja. Az Úr, a te Istened viseli gondját annak a földnek, állandóan szemmel tartja azt Istened, az Úr, az év elejétől az év végéig.


Imádkozzunk!

Mindenható, örökkévaló, szent Úr Isten, valóban szeretnénk most nagy tisztességet tenni néked. Szeretnénk magunkat szívből megalázni. Örökké dicsekvő, panaszkodó, zúgolódó, olykor téged is káromló nyelvünket kérünk, tisztítsd meg, és segíts, hogy szívvel, szájjal dicsőítsünk téged.

Valljuk, hogy egyedül te vagy Isten, és egyedül téged illet minden dicséret, dicsőség, tisztesség és hálaadás. Engedd, hogy egész lényünkkel átéljük ennek az igazságát.

Téged magasztalunk minden jóért, amit az elmúlt héten is adtál nekünk. Megvalljuk, Urunk, hogy semmi jót nem érdemlünk tőled. Köszönjük, hogy nem érdemeink szerint cselekszel velünk, és legfőképpen nem a bűneink szerint, hanem a te végtelen nagy irgalmasságod szerint.

A te kezedből fogadjuk el a próbákat is, gondjainkat és nehézségeinket is. Köszönjük, hogy oly sokszor éppen a nehézségek között dicsőítetted meg magadat, és tapasztalhattuk meg, hogy azoknak, akik téged szeretnek, valóban minden a javukat munkálja.

Köszönjük, hogy ajándékul készítetted el ezt a csendes órát itt a hívek közösségében, a te házad csendjében. Segíts, hogy arra használjuk, amire adtad.

Ajándékozz meg minket a te életet támasztó igéddel. Ajándékozz meg minket fogékony, nyitott szívvel, hogy az ige hitet támasszon a szívünkben, és a mi kicsi hitünk megerősödjék. Engedd, hogy kételyeink bizonyosságra változzanak, a békétlenségünk helyére a te békesség költözzön a szívünkbe.

Kérünk, szólj hozzánk. Úgy akarjuk hallgatni az igét, mint amit te mondasz. Szentlelked tegye könnyűvé, hogy engedelmeskedjünk igédnek.

Kérünk, áldd meg az úrvacsorai közösségünket is, hogy senki ne legyen, aki méltatlanul eszi a kenyeret és issza az Úrnak poharát. Ajándékozz meg minket gazdagabban, mint ahogyan azt mi elképzelni tudjuk.

Ámen.


Igehirdetés

Az Ószövetségből Mózes ötödik könyvét olvassuk ezekben a hetekben a kalauzunk szerint. Ez az írás összefoglalja azt, amiről az első négy könyv szól. Így leírja azt is, hogyan szabadította ki Isten az Ő népét Egyiptomból, hogyan vezette és táplálta negyven éven át a pusztában, és hogyan vitte vissza atyáinak ősi földjére.

Az a néhány mondat, amit most hallottunk, arról szól, hogy amikor már ott volt a nép az ígéret földjének a határán, Isten még egy fontos figyelmeztetést mondott nekik. "Az a föld, ahova most bemész, hogy birtokba vedd, nem olyan, mint Egyiptom földje, ahonnan kijöttetek. Ott, ha elvetetted a magot, a lábaddal kellett öntöznöd, mint a zöldséges kertet. Az a föld pedig, ahova most átkeltek, hogy birtokba vegyétek, hegyes-völgyes föld, az égből hulló eső vize itatja. Az Úr, a te Istened viseli gondját annak a földnek, állandóan szemmel tartja azt Istened, az Úr, az év elejétől az év végéig."

Mit jelent ez, hogy az a föld, ahova most bemész nem olyan, mint Egyiptom földje, ahonnan kijöttetek? Mi a különbség?

A kettő közötti különbséget Isten itt a két területre jellemző természeti adottsággal szemlélteti, de kiderül, hogy van ennek a természeti adottságnak fontos lelki jelentése is.

Egyiptomban a termés a Nílus kiáradásától függött. Amikor a nagy folyó kiöntött, akkor az árteret beterítette termékeny iszappal. Ettől függött az évi kenyerük, a gabonatermés. Mivel azonban voltak olyan területek, ahol egész esztendőben nem esett csapadék, megpróbáltak mégis termékennyé tenni bizonyos részeket úgy, hogy a folyó közelében öntözéses gazdálkodást fejlesztettek ki. Lábbal hajtott vízátemelő szerkezeteket készítettek, és ezekkel a folyótól nem túl messzire, egy kicsit a folyó szintjénél magasabbra is át lehetett emelni valamennyi vizet. Többnyire a zöldséget termelték így. A gabona azonban így is teljesen ki volt szolgáltatva az időjárásnak.

Ezzel szemben - mondja itt Isten az Ő népének - az ígéret földjén nem ilyen szerkezetekkel kell erőlködni, mert ott menetrendszerűen érkező esők öntözik meg a veteményt. Égből hulló esőt ád az Úr. És tudjuk a bibliai leírásból, hogy voltak a korai esők októbertől decemberig. Szép, egyenletesen áztatták a vetést. Aztán megjött általában a késői eső március-áprilisban, és az aratás előtt még kapott a termény megfelelő csapadékot. Ezért volt akkor még az a terület rendkívül bőven termő föld, jelképesen: tejjel és mézzel folyó Kánaánnak nevezték. Ezeket az esőket Isten ajándékaként fogadta a nép. Ők nem tudtak érte tenni semmit, valóban az is volt, Isten ajándéka. Mint ahogy annak tekintették azt is, hogy egyáltalán bemehettek újra arra a földre, és Isten minden jóval elhalmozta őket.

Ezért hangsúlyozzák az erről szóló leírások mindig azt, hogy Istened, az Úr, Ő vitt be oda, Ő viseli gondját annak a földnek, Ő tartja szemmel állandóan, Ő ad nektek égből hulló esőt.

Mi tehát a különbség Egyiptom, ahonnan kijöttek, és az ígéret földje között, ahova beviszi őket az Úr?

Egyiptomban az ember magára és a természet sokszor kiszámíthatatlan törvényszerűségeire van utalva. Az ígéret földjén pedig Isten jelenlétét éli át az Ő népe szüntelenül, az Ő végtelen nagy hatalmát, mert az a természeti törvények felett is érvényesül, és az Ő gondoskodó szeretetét. Nem győzi itt részletezni: szemmel tartja az Úr az év elejétől az év végéig. Az Úr viseli gondját annak a földnek, stb.

Egyiptomban (értsük ezt jelképesen), az Isten nélküli állapotban csak földi, evilági, vízszintes, horizontális erők működnek. Az ígéret földjén, az Istennel való szövetségben függőleges, mennyei, vertikális erők is működésbe lépnek. Egyiptomban pedálozni kell, taposni a vízátemelő szerkezeteket szakadásig, izzadásig, végkimerülésig, aztán valamicske vizet egy kis területre át tudunk emelni. Az ígéret földjén pedig nézi az ember, hogy hull a zápor, és megtermékenyíti a földet. Mert Isten a maga hatalmát és szeretetét ennyire valóságosan is megmutatja.

Két különböző világnézetről van itt szó. A lehetőségeknek két különböző tartományáról. Ilyen az élet Isten nélkül, és emilyen az élet Istennel szövetségben. Ennyi az ember önmagában, kiszolgáltatva sok, nálánál nagyobb erőnek, és ilyenné válhat az ember az Istennel szövetségben, az Ő gyengéd gondoskodását, meg nem érdemelt szeretetét és mérhetetlen gazdagságát élvezve.

Anélkül, hogy tovább részleteznénk, gondolkozzunk el azon, hogy mi jellemzi az életünket? Most már talán egyértelmű a kérdés: hol élünk: Egyiptomban vagy Kánaánban? Még mindig csak a magunk erőire, emberi összeköttetésekre, általunk lehetségesnek tartott lehetőségekre hagyatkozunk-e, vagy pedig komolyan számolunk Isten mérhetetlen hatalmával, látjuk az Ő csodáit, várjuk az Ő újabb és újabb ajándékait?

Kinek-minek szolgáltatjuk ki magunkat? Valóban kiszolgáltattuk már az egész életünket mindenestől, teljes bizalommal Istennek? Vagy pedig sokféle félelmünk, szorongásunk, aggodalmaskodásunk arról árulkodik, hogy még mindig csak horizontális erőkkel számolunk, és nem vesszük komolyan az égből hulló esőt, meg nem érdemelt áldást, végtelen kegyelmet, amit ígér Isten a benne hívőknek? Kiben bízunk igazán?

Nekünk is azt kell-e elmondanunk: magamban bíztam eleitől fogva, a magunk képességeiben és lehetőségeiben, vagy pedig valóban megalapozottan, átgondoltan, ebben újra és újra megújulva Istenbe vetjük a bizalmunkat?

Hadd idézzem a jól ismert igét Jeremiás könyvéből: "Ezt mondja az Úr: Átkozott az a férfi, aki emberben bízik, és testi erőre támaszkodik, az Úrtól pedig elfordult a szíve! Olyan lesz, mint a bokor a pusztában, nem remélheti, hogy eljön valami jó. Ott tengődik a kövek közt a pusztában, a szikes, lakatlan földön. De áldott az a férfi, aki az Úrban bízik, akinek az Úr a bizodalma. Mert olyan lesz, mint a víz mellé ültetett fa, amely a folyóig ereszti gyökereit, és nem fél, ha eljön a hőség, lombja üde zöld marad. Száraz esztendőben sincs gondja, és szüntelen termi gyümölcsét." (Jer 17,5-8).

Mit jelent ez a gyakorlatban? Hadd mondjak néhány példát, amikkel nap mint nap találkozunk.

Egy fiatal keresi a társát. Ha Egyiptomban él, és az ottani szabályokat követi, akkor bedobja bájait. Kiteszi a kirakatba a látnivalókat, és egyre türelmetlenebbül kínálja magát. Ha Kánaánban él, a pénztárcájához mérten ott is igyekszik csinosan öltözködni, megfordul fiatalok között, de szüntelenül hangzik a szívében az imádság: Uram, te szerezz nekem segítőtársat, hozzám illőt, hiszen te megígérted ezt.

Továbbtanulás. Már a befejező vizsgák előtt minden követ megmozgatnak Egyiptomban, minden ismerősnek szólnak, néhány borítékot kibélelnek, és idegesen várják az eredményt. Kánaánban az az erkölcs, hogy szorgalmasan tanul az, akinek az a dolga, és közben az élő Istentől kér tanácsot, útmutatást, segítséget, és Őt kérdezi: Uram, hol akarsz használni engem, hiszem azt, hogy minden ajtót ki tudsz nyitni előttem, mert te mindenféle bizottságnak, és a világ minden igazgatójának, elnökének teljhatalmú főnöke vagy.

Ez a bizalom a különbség, amiről itt alapigénk beszél.

Aztán befejezte iskoláit a fiatal, és munkát, állást keres. Lázas keresés, időnként csüggedt kétségbeesés jellemző Egyiptomra. Az ígéret földjén is tájékozódik az ilyen ember, nyitva tartja szemét, kérdezősködik, de bizonyos abban, hogy a mi mindennapi kenyerünket megadja nekünk a mi gondoskodó Istenünk, és valahol meg fogja mutatni, hol a helye az embernek.

Beteg lesz valaki a családban. Egyiptomban mennek orvostól orvosig, természetgyógyásztól a vajákos asszonyig, és beszednek minden csodaszert. Kánaánban is elmennek az orvoshoz, és Isten ajándékának tartják, hogy vannak orvosok és van gyógykezelés. Ott is beveszik az orvos által felírt gyógyszereket, de bizonyos a beteg abban, hogy az Úr az ő gyógyítója. Első perctől kezdve Isten kezéből fogadják el a gondokat, a nehézségeket is. Tőle kérnek szabadulást, vagy ha neki úgy tetszik, hogy megmaradjon a nyomorúság, tőle kérnek erőt annak a hordozásához, és tőle kapnak olyan békességet, amit csak Ő tud adni.

Mert Kánaán földjén is vannak száraz időszakok. Ott is kimarad néha az eső, ha azt úgy látja jónak Isten, és ezek a próbatételek még közelebb viszik Isten gyermekét Őhozzá. Mert aki valóban az ígéret földjén, az Isten szövetségében él, tudja, hogy a próbatételek semmit nem változtatnak azon, hogy Isten él, Isten Úr minden felett, Isten jó, és Ő tudja, mikor mit cselekszik.

Csak ezért tudta elmondani Jób, aki ilyen értelemben az ígéret földjén, az Istennel szoros szövetségben élt, hogy "ha a jót elvettük Istentől, a rosszat nem vennénk el? Az Úr adta, az Úr vette el. Áldott legyen az Úr neve!"

És ugyanígy az üdvösség útjának a megítélésben is az egyiptomi szokás az, hogy szedjük össze magunkat, teljesítsünk valamit. Ki kell érdemelnünk az üdvösséget különböző cselekedetekkel, rajtunk múlik, hogy Isten hogy fog cselekedni velünk. Az ígéret földjén? Olyan kifejező ez a kép: Az égből hulló eső vize adatik majd nektek. Adatik.

Semmit nem tudunk tenni azért, hogy essen az eső. Azt kérni lehet, várni lehet. Itt vizsgázik az Istenbe vetett bizalmunk. Ez nem azt jelenti, hogy aki hitben él és bízik Istenben, az összeteszi a kezét, és nem végzi a munkáját. Ezek az emberek általában még becsületesebben végzik, mint a többiek azt, ami a feladatuk. De várja azt, amit Isten megígért. Vár újra és újra Isten kegyelmére.

Ehhez persze már alázat kell. Be kell ismerni, hogy nem tehetek magamért semmit, nem tudom üdvözíteni magamat. Semmivel nem tudom rávenni Istent arra, amit szeretnék elérni nála. Akik azt gondolják, rávehetik, azok nem ismerik az élő Isten. Az egyiptomi gondolkozás tipikusan a bálványok körüli gondolkozás. A helyes Isten-ismeretből fakad a helyes istentisztelet, az Istenbe vetett igazi bizalom. Aki tudja, hogy Isten Úr, akit nem lehet rávenni semmire, de nem is kell, Ő jól tudja, mire van szükségünk. Jobban tudja, mint mi. Egyedül Ő tudja megadni. Akkor már csak a józan ész is azt követeli, hogy egészen Őreá bízom, mikor, mit, hogyan cselekszik velem. Várom azt, hogy meg fogja adni mindazt, amire szükségünk van.

Hogyan gondolkozunk? Újra hadd kérdezzem: hol élünk? Egyiptomban, vagy Kánaánban? Egyidejűleg mindkét helyen élni nem lehet. Vagy magában bízik valaki és ilyen korlátozott, korlátolt gondolkozással, néhány lehetőségre gondol. Vagy az élő Istenre bízta magát, merészen, hittel, és akkor korlátlanok a lehetőségei.

Azt olvastuk itt, hogy "Az a föld, ahova most bemész, nem olyan, mint Egyiptom földje, ahonnan kijöttetek." Az ígéret földjére csak akkor lehet bemenni, ha kijött valaki Egyiptom földjéről. Kijöttünk-e már mi az Isten nélküli gondolkozásból? Itt mindenki felszisszen, különösen a vallásos emberek elkezdenek tiltakozni, hogy dehogy élnek ők Isten nélkül. Ilyenkor elég egy-két ilyen kérdés: ma például beszéltél-e Istennel? Ja, ma még nem. Mit értsünk ezen, hogy beszéltem-e vele?

Máris elárulta, hogy nincs kapcsolata Istennel. Nincs működő, élő kapcsolata, olyan, mint a hozzá legközelebb élő emberekkel. Akinek van kapcsolata, annak már az első gondolata Isten felé száll. Még csak a fél szemét nyitja ki reggel, hogy megnézze, hány óra van, és már imádság fakad a szívében. Ha van valóban közössége. Ezt nem lehet csinálni, programszerűen teljesíteni. Ez vagy belülről fakad, mint az igazi szeretet és annak a gyümölcsei, vagy pedig nincs.

Ezért kellene egyszer már kíméletlenül megállapítanunk, hogy van-e nektek közösségetek Istennel, vagy nincs. Kijöttetek Egyiptomból, az Isten-nélküliség állapotából, és valóban éltek, mozogtok, növekedtek az ígéret földjén a vele való szövetségben, vagy pedig ki kellene már jönni azért, hogy aztán láthassátok, milyen az égből hulló eső. Hogy ne pedálozni és talpalni kelljen, hogy valamicskét nagy izzadsággal elérjünk, hanem áldások bősége áradna az életünkbe úgy, ahogy azt Isten megígérte.

Mitől remélünk nagyobb eredményt? Ne az legyen a programunk, hogy hajtjuk magunkat még jobban, hanem végre az, hogy meghajtjuk magunkat őszintén a mindenható Isten előtt! Beismerjük, hogy rászorulunk az Ő kegyelmére. Nem tudunk esőt csinálni, de Ő ad esőt bőségesen azoknak, akik benne bíznak, és várjuk hittel az esőt. Aszályos időszakokban is várjuk, hogy megújítja rajtunk az Ő kegyelmét. Ezt jelenti hitben járni.

Nagy kísértés az, hogy a vallásos gondolkozás megpróbálja a mindenható, élő Istent az általa mozgatható erők közé besorolni. Ez a Jóisten-hit. Amikor valakinek egy ilyen bálványa van, akit elnevez Jóistennek, aki arra való, hogy megsegítse őt a pedálozásban. Figyeljük meg, milyen sok ember így gondolkozik, és milyen sok úgynevezett imádságnak ez a tartalma: Jóistenem, segíts meg! Miben? Abban, hogy többet tudjak teljesíteni.

A Biblia ezt nem nevezi imádságnak. Legjobb esetben kiáltásnak lehet nevezni, de az illető nem tudja, hogy ki az élő Isten, akivel neki közössége lehetne. Azt hiszi, hogy Ő arra való, hogy megsegítsen engem az erőfeszítéseimben. Soha nem fogja megtapasztalni, hogy milyen az, amikor kiárad Isten ereje. Amikor nem erőlködés, hanem erőnyerés lesz a hívő ember élete. Amikor nem túlzás, hanem a hétköznapokban megélt valóság az, hogy csakugyan mindenre van erőm a Krisztusban, aki engem megerősít. De Őbenne van ez az erő, a vele való szövetségben. Ehhez előbb ennek a szövetségnek kell létrejönnie. Így értettem azt, és nyilván mindnyájan jól értettük, hogy kijöttünk-e már Egyiptomból, és bementünk-e valóban az ígéret földjére.

Mert, amíg valaki arról beszél, vagy azt jelenti neki Isten, hogy jöjjön és segítsen meg, amíg valaki csak annyit tud mondani a hitéről - ezt is gyakran szokták említeni -, hogy hívő ember volt, mert szokott imádkozni, az kevés. Miért? Mert az, hogy imádkozom, kettőnk kapcsolatának csak az egyik oldala. Isten mikor szólal meg? Vagy az nem érdekel? Ez az igazság, hogy nem érdekli az ilyen embert. Ő imádkozik, amikor szükségét érzi - ezzel is ki szoktuk egészíteni. Amikor jöjjön Isten, megrendelem az Ő segítségét, akkor kiáltok hozzá. Ez nem kapcsolat. A kapcsolat az: Ő beszél hozzám, és engem mindennél jobban érdekel, hogy mit mond, a saját magas röptű gondolataimnál meg sokkal jobban érdekel, Ő mit mond, és arra majd válaszolok tisztelettel. Jó esetben úgy: Ámen, igen, úgy legyen, ahogy mondtad. Ez az az élet, ami az ígéret földjén zajlik. Ahol valaki már ismeri a hatalmas Istent, aki az esőknek is parancsol, és amikor valaki tőle remél és vár mindent.

Ezért van tele ez az egész fejezet (sajnálom, hogy nem olvastam fel az egészet) azzal, amit most csak két helyről olvasok itt. Ezt mondja az Úr: "Tartsátok meg minden parancsolatomat, amit én parancsolok nektek, hogy erősek legyetek, bemehessetek és birtokba vehessétek azt a földet." "Ha hűségesen megtartjátok mindezeket a parancsolatokat, amelyeket ma parancsolok nektek, és teljesítitek azokat; ha szeretni fogjátok Isteneteket, az Urat, és mindenben az Ő útjain jártok, és hozzá ragaszkodtok, akkor meghódoltatja előttetek az Úr mindezeket a népeket, nálatok nagyobb és erősebb népeket hódítotok meg..."

"Ha megtartjátok minden parancsolatomat, ha hűségesen megtartjátok..." Károli úgy fordítja: ha szorosan ragaszkodtok az én parancsolataimhoz. Nem lazán. Itt nincs lazítás. Itt nem mi szabjuk meg a mértékét az engedelmességnek. Itt Isten megszabta: hűségesen, mindezeket a parancsolatokat. Az áldást mindenképpen Ő adja, mégpedig kegyelemből, úgy, hogy nem érdemeljük meg. De különös módon annak, hogy bőségesen essen az eső, mégis feltétele az engedelmesség. Ha ragaszkodtok az én parancsolataimhoz, akkor majd bőven kaptok esőt.

És elmondja ennek az ellenkezőjét is: hogy amennyiben nem, akkor látnotok kell, mire futja a ti erőtőkből. Akkor erőlködéssé válik a dolog úgy, mint ahogy az volt Egyiptom földjén.

Hadd javasoljam átgondolandó programnak újra ezt: ha többet akarsz elérni, ne hajtsd magad még jobban, hanem hajtsd meg magad végre a földig őszintén, szívből a mindenható Isten előtt. Köszönd meg, hogy van kegyelme gazdagon. Kérd és várd ezt a kegyelmet, miközben hűségesen megtartod az Ő parancsolatait. Akkor valóság lesz az, amit majd olvasunk egy kicsit később, ennek a könyvnek a vége felé. "Áldást parancsol melléd az Úr." (28,8). Ez csodálatos mondat. Isten mindenhatóságára is utal: Ő parancsol az áldásnak, az átoknak, mindennek és mindenkinek, és Ő áldást parancsol mellém. Olyan áldást, amiért nem dolgoztam meg, amit nem érdemlek meg.

S miközben végzem a tőle kapott feladataimat, lépten-nyomon találkozom azzal, hogy Ő is munkálkodik. Itt is áldást adott, ott is kegyelmet kaptam tőle, és felfakad az ilyen szívben az Isten dicsőítése és a hála. Az el nem fogyó hála, mert végre látja a hívő, hogy mimindenért tartozik hálával, és ez megerősíti azt a bizalmat, hogy az, aki tegnap és ma ilyen hatalmas, és szerető Istenem volt, holnap, holnapután, és ha megérjük, azután is ugyanilyen Isten lesz. Akkor nem taposásból áll az élet a vízátemelő szerkentyűkkel, hanem áldások sorozatává lesz, az égből hulló esőt kapja és várja a hívő.


Imádkozzunk!

Istenünk, alázatosan kérünk, segíts, hogy egyre inkább annak lássunk téged, aki vagy. Olyan sok torz, hamis elképzelés él bennünk rólad. Szeretnénk minden ilyen bálványképtől megszabadulni.

Köszönjük, hogy Jézus Krisztusban tökéletesen kijelentetted magadat, és aki látja Őt, az megismert téged.

Segíts minket, megváltó Urunk, Jézus Krisztus, Szentlelkeddel, hogy egyre teljesebben megismerhessünk téged és benned az Atyát. Hadd legyen egyre könnyebb az, hogy rád bízzuk magunkat. Hogy nem magunkban, nem emberekben, és főleg nem a szerencsében, vagy egyéb sötét dolgokban bizakodunk, hanem tudatosan, átgondoltan, tőled kapott hittel, egyre mélyülő bizalommal tebenned. Benned, aki Úr vagy és uralkodsz ma is minden és mindenki felett. Benned, aki egyedül tudod, hogy mire van valóban szükségünk, és aki mindent bőségesen meg tudsz adni a benned bízóknak.

Kérünk, Urunk, hogy szabadíts ki minket is a szó mindenféle értelmében ebből az egyiptomi hitetlenségből és sötétségből. Engedd, hogy éljünk egyre teljesebb, boldogabb életet a veled való szövetségben, az ígéret földjén, ahol a te ígéreteid teljesednek. Ahol ígéreteidet ismerjük, és bízunk azoknak igaz voltában.

Kérünk, szabadíts meg minket mindenféle félelemtől, szorongástól. Oly sok okunk van, Urunk a csüggedésre. Olyan sokszor átéljük a magunk tehetetlenségét. Kérünk, hogy ha más nem, még ez is segítsen oda teeléd, hogy előtted tudjunk mélyen meghajolni és kérni azt: töltsd ki kegyelmedet, töltsd ki erőd. Ne csak a magunk erőtlenségét lássuk, hanem bízzunk a te végtelen nagy erődben. Hadd legyen az életünk, Istenünk, az égből hulló esőknek a sorozata. Hadd teljék meg a szívünk így sokféle gondunk és szükségünk között is hálával, és a te dicsőítéseddel.

Könyörgünk hozzád betegeinkért. Különösen két testvérünkért, akik a jövő héten súlyos műtéten esnek át. Köszönjük, hogy te tudod vezetni az orvosok döntéseit és kezét is. Te tudsz adni gyógyulást és a betegségben is áldást.

Könyörgünk azokért, akik csendesheteken vehetnek most részt. Add a te igéidet a szívükbe, és add, hogy ki ne kaphassa onnan az ördög, hanem gyökeret verjen és gyümölcsöt teremjen.

Köszönjük, hogy minden gondunkat terád vethetjük, mert neked gondod van reánk.

Ámen.