PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK

Pasarét, 2007. február 15.
(csütörtök)

Földvári Tibor


AZ ELJÖVENDŐ JÉZUS SZOLGÁLATA


Alapige:Lk 12,35-41

Legyen derekatok felövezve és lámpásotok meggyújtva. Mindég legyetek hasonlók az olyan emberekhez, akik várják, hogy mikor tér haza uruk a mennyegzőről, hogy amikor megérkezik és zörget, azonnal ajtót nyithassanak neki. boldogok azok a szolgák, akiket az úr, amikor megérkezik, virrasztva talál. Bizony, mondom nektek, hogy felövezi magát, asztalhoz ülteti őket, odamegy és felszolgál nekik. És ha a második, vagy a harmadik őrváltáskor érkezik is meg és virrasztva találja őket, boldogok azok a szolgák. Azt pedig jegyezzétek meg, hogyha tudná a ház ura, hogy melyik órában jön a tolvaj, nem hagyná, hogy betörjön a házába. Ti is legyetek készen, mert abban az órában jön el az ember Fia, mikor nem is gondoljátok! Péter ekkor megkérdezte: Uram, nekünk mondod ezt a példázatot, vagy mindenkinek?


Imádkozzunk!

Mennyei Atyánk, hódolunk előtted, hogy nemcsak itt a templomban, hanem bárhol imádhatunk téged, istentiszteletet tehetünk neked, hiszen a te néped közössége és a mi testünk a Szentlélek temploma lehet. Mégis köszönjük, hogy a gyülekezet közösségében összejöhetünk itt, a házban, a templomunkban. Köszönjük Urunk, hogy lehetőségünk volt ma este is eljönni, vigyáztál ránk útközben, az esős időben. Hálásak vagyunk Urunk, hogy most is sok mindenért áldhatunk és áldhattunk téged, és hálát adhatunk neked sokféle ajándékodért.

Köszönjük a bűnbocsánat békességét és örömét is, amivel a mai napon is megajándékoztál. Arra kérünk, hogyha bármelyikünk gondolatai, érzései, egész lénye nem tudna még igazán rád figyelni, szabadítsd fel. Add Urunk, hogy most mindent tudjunk elhagyni a gondolatainkból, hogy csak rád figyelhessünk. Kérünk, hogy ma is taníts minket önmagadról, hadd lehessen számunkra a veled való találkozásban öröm és békesség, mindezt, mint gyülekezeti közösség is érezhessük át. Kérjük, hogyha reánk tekintesz most, gyönyörködhess bennünk, hogy imádhassunk téged.

Ámen.


Igehirdetés

Pár évvel ezelőtt, unokaöcsém mennyegzőjén éltem át azt az örömet és boldogságot, hogy bátyáimmal együtt mi is felszolgálhattunk mennyegzői lakoma során. Ez egész nap és egész éjjel igen fárasztó munkát jelentett, egyfajta szaladgálást, de nem felejtem el sosem, milyen jó volt találkozni az ismerősökkel, rokonokkal. Ez alkalomból kaptunk egy gyönyörű szép kötényt is és egész nap felszolgáltunk. Vittük az élelmet és mindent, amire szükség volt. Szeretettel végeztük, még ha fárasztó is volt, nemcsak a vőlegénynek és a mennyasszonynak, hanem mindenkinek, aki ott volt és együtt örvendeztünk.

Ez az élményem jutott eszembe a jézusi példázatot olvasva Lukács evangéliumából. Az Úr Jézussal kapcsolatban azt a megdöbbentő dolgot olvassuk itt, hogy ő valamilyen szinten olyan munkát végez, amit az új fordítású bibliafordítás felszolgálói munkának nevez. Jézus Krisztus szolgálni fog és az ő eljövetelekor ezt tapasztalhatja Isten népe. Ezzel az ő jellemzőjével akarja a tanítványait bátorítani, hogy legyenek készen az ő jövetelére.

Milyen az Urat váró hűséges tanítvány? Mit csinál Jézus amikor szolgál? Hogyan buzdít ez bennünket is őszinte várakozásra és ezen belül szolgálatra?

Ezt a példázatot egyedül Lukács evangélista írta le. Azért olvastam föl Péter kérdését is, hogy érezhessük az ő számára is adandó problémát, hogy a példázat csak neki szólt, vagy mindenkinek, akár Jézus ellenségei számára is? Bizonytalan volt Péter, de az nem volt kérdés, hogy nekik is szólt. A következő példázat azt érzékeltette, hogy Jézus Krisztus ezt a példázatot mindenképpen szólta a tanítványoknak. A tanítványok felelősségére mindenképpen rá akart mutatni. Ezért a mostani példázatot ilyen szempontból fogjuk megközelíteni. Azt mondja a tanítványnak, hogy nagy felelőssége, hogy várakozzék az Úr jövetelére.

Ezt megelőzően volt szó a bolond gazdagról, aki csak a földi életre, az elmúlóra gondolt. A hűséges tanítvány azonban a jövőre is figyel, reménységben éli a földi életét. Hétköznapjait igazán az határozza meg, hogy ki az az Úr, akit vár, aki el fog jönni, és amikor megérkezik, hatalmas dolgokat hoz számára.

Várakozása feszültségét és intenzitását Jézus azzal a két kifejezéssel jellemzi, hogy a derék felövezése, illetve a lámpás világítása. Amikor Mózesék kiszabadultak Egyiptomból, ugyanez a feszült várakozás jellemezte őket, hiszen éjjel menekültek és mindenkinek a felső ruháját fel kellett kötnie a derékövhöz, hogy ne akadályozza őket a mozgásban. Itt a példázatban szereplő szolgáknak is fel kellett készülniük arra, hogy az Úr bármikor jöhet, ez esetben éjjel. Ha esetleg éjjel, akkor is felövezett felsőruhában kellett aludniuk, hiszen egész éjjel arra számíthattak, hogy a gazda bármikor jöhet.

A felsőruha felövezése azt jelenti, hogy semmi sem gátolja a tanítvány szolgálatát, munkáját, hogy ha bármikor megjön az ő Ura, ajtót nyithasson neki, köszönthesse. A lámpás világítása - ha a tíz szűz példázatára gondolunk, az okos és a bolond szüzek példázatára - nemcsak azt érzékelteti, hogy a kor szokása szerint világítani tudtak annak, aki miatt égett a lámpás, hanem azt a készenlétet is, hogyha jön az Úr, akkor mindent jól láthat és esetleg, ha valami feladatot ró rájuk, kívánsága szerint, azt is azonnal teljesíthetik. Bármilyen szolgálatot teljesíthetnek, hiszen nincs számukra sötétség.

A példázat szövegében a folytatás - mint a többi evangélista példázatainál is hasonló látható -: boldogok azok a szolgák, hiszen készen és vigyázva találja őket a gazda, az Úr. Más példázatokban is látható, hogy az ilyen szolgákat a gazda megdicséri - "Jó vagyon, és hű szolgám" -, sokkal magasztosabb, felelősségteljesebb feladatra, kiváltságos munkára bízza, vagy - másképpen szólva - mennyegzői és királyi lakomára hívja, annak a szeretetközösségében részt vehet az ilyen szolga. Azaz, semmiképpen sem unalmas semmittevés az, amikor eljön az Úr. Eljön Jézus számunkra is, s mint kiderül, boldog szeretetközösség vele és egymással és több példa arra utal, hogy vele kapcsolatban: szolgálat, még több szolgálat a hűséges tanítvány kiváltsága az Úr eljövetele után.

A Jelenések könyve 22. részében az istentisztelettel kapcsolatos kifejezéssel mondja: szolgálják őt. Boldog örökkévalóság, szolgálattal. Ez olyasmi lehet, mint amit Salamon szolgái kicsiben átélhettek, amikor Sába királynője, aki hozzá volt szokva a királyi pompához, meglátogatta őket, arcukat, és Salamon iránti udvarlásukat figyelve, ő maga is csak nézett, csodálkozott, hiszen szolgái boldogok voltak, mert Salamont szolgálták.

Jézus eljövetelekor tehát a hűséges és az őt készenlétben váró szolgára boldogság vár. Itt azonban egészen újszerű dolgot is megemlít Jézus, rendkívülit, ami mindenképpen meglepetésszerű. Ez az, amit a tanítványainak hangsúlyozni kívánt itt, hiszen a "bizony mondom nektek" kifejezést itt húzza alá. Ha készen találja, boldogok azok a szolgák - máshol is ezt mondta el -, de a folytatásban itt még azt mondja, hogy azért is boldogok, mert ezek a szolgák átélik, hogy az Úr őket fogja szolgálni.

Amikor tehát az Úr Jézus eljön, amire mi is feszülten várunk, akkor olyan öröm lesz tapasztalható - "az új ég és az új föld" dicsőséges boldogsága lesz átélhető -, melyet ezzel a titokzatos képpel mond el Jézus, hogy maga az Úr fog szolgálni. A szolgálatra itt szereplő szó a diakóniai munka. Ezt a munkát, a szeretetszolgálatot, vagy az asztalkörüli szolgálatot mi is a gyülekezetben sokan végezzük. Ehhez a fajta szolgálathoz az Úrnak is fel kell öveznie magát. Megdöbbentő az olvasás során észrevenni, hogy neki is ezt kell tennie, amikor az övéinek szolgálni akar. Ami az Urat váró tanítványnak a rövid földi élete során a felelős várakozás cselekvése, hogy a példázat szerint, felövezi magát, a hazatérő Úrnak örökkévaló cselekvés. Valami örökkévaló állapot leírását akarja mondani, mi jellemzi őt a tanítványok irányába való viszonyában. Nemcsak felövezi magát, hanem leülteti őket, hogy még véletlenül se jusson eszükbe, hogy szolgáljanak, mert itt az Úr szeretne felszolgálni az ő szolgáinak.

Lukács evangéliuma 22. részében beszél arról a szentíró, hogy a tanítványok még az utolsó vacsora alatt is azon vitatkoztak, hogy ki a nagyobb közöttük, szent közösségben vannak együtt Jézussal, aki a keresztre készül, és azon gondolkoznak, hogy a tanítványi körben vajon melyikük a nagyobb. Jézus akkor mond nekik valamit, aminek a végén így szól: Szerintetek ki a nagyobb, az aki ül az asztalnál, vagy aki szolgálja azt, aki ott ül? Egyértelműen az a nagyobb, aki az asztalnál ül. Jézus viszont azt mondta: én közöttetek szolgálni szeretnék majd. Ilyen szempontból tehát leülteti őket, hogy éreztesse velük, hogy most ő szeretne diakóniai szolgálattal szolgálni. Ezt követően előáll, nem valaki mást küld, valamelyik hatalmas angyalát, hogy érezhessék, neki nagyon fontosak, mert megérdemlik, hanem ő maga jön. Ő az, aki felszolgál.

Matthew Henry, angol kommentáríró jegyezte meg, hogyha itt a vőlegény szolgálatáról lenne szó a mennyasszony iránt a mennyegzői vacsorán, akkor még elképzelhető lenne Jézus gondolata. Hiszen a vőlegény szerelmes a mennyasszonyába, akivel éppen házasságot kötött, és örülnek, ezért ő akar szolgálni nekik. De, hogy a szolgáknak az Úr szolgáljon és nem is egy mennyegzői vacsorán, hanem csak egy vacsorán, ez megdöbbentő.

Jézusnak az ő dicsőséges eljövetelkor bekövetkező munkája, cselekvése mindez. Micsoda megtiszteltetés ez annak a tanítványnak, aki hűséggel és készen várta az Úr jövetelét! Természetesen mi ezt jól tudjuk, hiszen ugyanez jellemezte az Úr Jézust az első jövetelekor. Ne feledjük, hogy a Zebedeus fiai, anyjukkal együtt odamentek Jézushoz és azt kérték, hogy ők ülhessenek majd a jobb és a baloldalon Jézus dicsőségében. Jézus akkor is a diakóniára vonatkozó szolgálatra utal, amikor azt mondja, hogy ő, az Úr, nem azért jött, hogy őt szolgálják, hanem, hogy ő szolgáljon. János evangéliuma 13. részében olvashatjuk a lábmosás történetét, ahol Jézus a szó szoros értelmében is felövezte magát, hogy megmoshassa tanítványai lábát. Ez is szolgálat volt, a rabszolga szolgálata. De Jézus, aki azért jött a földre, hogy megváltson, ilyen megváltó és szolgáló akart lenni.

János evangéliumában hangsúlyozottabban mondja az ige, hogy szeretett volna az Atyának engedelmeskedni, és mivel szerette az övéit ezen a világon, mindvégig szerette őket, hiszen még az életét is oda kívánta adni; a lábmosással ezt is ki akarta fejezni.

Így szolgált Jézus és ezt hangsúlyozta is tanítványainak, sőt meg is mutatta. Azt is mondta, hogy majd ők is így szolgálják egymást, ha őt szeretnék szolgálni. De a hangsúly most azon van, hogy ő, amikor eljött és megalázta magát, elrejtette az isteni dicsőségét, akkor szolgáló Úr volt. még az életével is szolgált, hogy élhessenek a bűnösök, hogy mi is az ő tanítványai lehessünk, hogy élhessünk örökre, ne csak bűnbocsánatot kaphassunk, megszabaduljunk a kárhozat ítéletéből, hanem boldog szolgák lehessünk.

Jézus nemcsak megaláztatásában tette ezt, hanem - a mostani példázat azt mondja -, hogy mikor, mint felmagasztalt Úr fog megjelenni, akkor is szolgálni akar, mert szereti az övéit. Hadd mondjam most egyszerűen, a példázat fényében, hogy az Úr Jézus azért is szeretne nagyon hamar jönni, sietve, mert szeretne szolgálni, szeretné megmutatni mennyire, szereti azokat, akik őt készen várják, mint tanítványai. Jézus alig várja, hogy szolgálhasson majd, hogy ezzel jelezze, milyen dicsőséges és örömteli lesz az a boldogság, amit az ő eljövetele elhoz nekünk, amikor beteljesedik az Isten országa.

A tanítványok várják az Urat, ő nagy boldogságot ígér azoknak, akik készen várják őt. A nagy boldogság egyik fontos jellemzője, hogy ő diakóniai, asztalkörüli szolgálatot fog végezni. Ne feledjük, a mennyegzői lakoma, amit az úrvacsora is minden alkalommal kifejez számunkra, ilyen örök dicsőséges állapot, ahol ő akar majd felszolgálni.

Amíg nem gondolkoztam el ezen, addig az örökkévalóság mindig a boldog mennyegzői vacsora volt, ahol milyen jó lesz majd az Úrral és a testvérekkel együtt lenni. Most azonban egészen új megvilágításba került számomra az örökkévalóság boldogsága. Ez is egy része annak.

Ha nekünk ilyen Urunk van, ilyen Urat várunk, aki ha eljön, ezt a cselekvést akarja végrehajtani, szolgálni akar, akkor milyen szolgák lehetünk? Mi nemcsak várakozó szolgák vagyunk, hanem lehetünk az Urat szolgáló szolgák.

Ilyen igazi, és véget nem érő boldogságra hív bennünket az Úr, és ezt kétszeresen aláhúzza - "boldogok azok a szolgák" -, amely boldogság nemcsak közösség vele, hanem a szeretetközösségben az ő igazi szeretetét ebben a bizonyos szolgálati munkában akarja végrehajtani. Akkor milyen a mi szeretetközösségünk az Úrral, és mi hogyan mutatjuk be az ő szolgáiként ezt, hogy mit érzünk iránta, és mennyire várjuk őt vissza? Vajon a mi szeretetünk látszik abban a szolgálatban, amellyel megbízott bennünket?

Lukács evangéliuma 17,7-10-ben Jézus egy újabb példázattal mondja el, hogy milyen az a szolgáló: "Kicsoda pedig ti közületek az, aki, ha egy szolgája van, és az szánt vagy legeltet, tüstént azt mondja annak, mihelyt a mezőről megjő: Jer elő, ülj asztalhoz? Sőt nem ezt mondja-e néki: Készíts vacsorámra valót, és felövezvén magadat, szolgálj nékem, míg én eszem és iszom; és azután egyél és igyál te? Avagy megköszöni-e annak a szolgának, hogy azt mívelte, amit neki parancsolt? Nem gondolom. Ezenképen ti is, ha mindazokat megcselekedtétek, amik néktek parancsoltattak, mondjátok, hogy: Haszontalan szolgák vagyunk; mert amit kötelesek voltunk cselekedni, azt cselekedtük."

Itt a szolgáló tér haza és pont az ellenkezője hangzik, mint amit most, a 12. részben hallottunk. Itt az úr úr marad, a szolga, szolga, de látszik, hogy milyen a szolga lelkülete, gondolkodása. Nem vár el semmit az úrtól, még dicséretet sem, alázattal végzi a feladatát, ura iránti szeretet van benne, amely annyira erős, hogy teljesen haszontalan szolgának gondolja magát, hiszen csak kötelességet tud teljesíteni. Sokkal többet szeretne tenni, de nem lehet, mert ő szolga. Tele van a szíve az ura iránti szeretettel, s amikor bármit tesz, az csak kötelesség. Ilyen alázattal szolgáljuk mi Jézust? Vagy elvárjuk, hogy Jézus adja meg azt a jutalmat, amit ígért is?

Jézus a Luk 17. példázatában azt mondja, hogyan szolgálja az igazi szolga őt itt a földi életben. Ez a mi oldalunk: alázat, szeretet, ilyen lelkület. Mert várjuk őt vissza. A Luk. 12-ben meg azt mondja el, hogy majd ő hogyan fog szolgálni minden ilyen szolgát. Ha mi alázattal, szeretettel, semmit sem várva boldogok vagyunk, mert szolgáljuk az Urat, akkor milyen lesz az a boldogság, amikor - az ige szerint - majd ő fog szolgálni örök dicsőségben. Adja Isten, hogy ennek az öröme már most erősítsen bennünket az alázatos szolgálatban.


Imádkozzunk!

Köszönjük neked azt Urunk, hogy te az életed is odaadtad érettünk. Hálásak vagyunk neked, hogy te még Péter lábát is megmostad, pedig ő megtagadott, de te ezáltal is szabadítottad. Arra kérünk téged, hogy segíts azzal az alázatos szolgai lelkülettel nekünk szolgálni neked most, a mi időnkben, amelynek a legfontosabb cselekvése a szeretet, amely a családban és a gyülekezetben is a legfontosabb, kézzelfoghatóan látható, tapasztalható rajtunk. Kérünk, hogy így tudjunk mi készen lenni. Amikor esetleg várnánk a dicséretet, vagy arra gondolunk, megérdemeljük a jutalmat, szabadíts meg minden ilyen gondolkodástól bennünket. Hadd töltse be a mi szívünket is az az öröm és boldogság, amiről a mostani példázatban is szóltál.

Köszönjük Urunk, hogy te szolgálni akarsz akkor is, amikor majd eljössz. Nem tudjuk ezt felfogni, de szeretnénk majd veled együtt örvendezni. Köszönjük, hogy az örökkévalóságot úgy is leírtad számunkra, mint amiben majd mi is szolgálhatunk téged. Köszönjük ezt a boldog szeretetkapcsolatot veled és egymással. Most várva téged itt a földi élet hétköznapjai során, segíts szeretetben szolgálni egymásnak.

Hallgassd meg a mi könyörgésünket!

Ámen.