PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK

Pasarét, 2006. május 28.
(vasárnap)

Földvári Tibor


DÁVID GYERMEKE AZ ÚR SZERETETTJE


Alapige:2Sám 12,13-25

Akkor ezt mondta Dávid Nátánnak: Vétkeztem az Úr ellen! Nátán így felelt Dávidnak: Az Úr is elengedte vétkedet, nem halsz meg. Mivel azonban ezzel a tettel okot adtál az Úr ellenségeinek a gyalázkodásra, azért meg kell halnia a fiadnak, aki született neked. Ezután hazament Nátán. Az Úr pedig súlyos betegséggel verte meg a gyermeket, akit Úriás volt felesége szült Dávidnak. Dávid könyörgött Istenhez a gyermekért; böjtöt tartott Dávid, és amikor bement, a földön fekve töltötte az éjszakát. Udvarának a vénei odaálltak melléje, hogy fölemeljék a földről, de ő nem akarta, és nem is evett velük semmit. A hetedik napon meghalt a gyermek. A szolgák azonban nem merték megmondani Dávidnak, hogy meghalt a gyermek, mert ezt gondolták: Hiszen amikor még élt a gyermek, és szóltunk hozzá, akkor sem hallgatott a szavunkra. Hogyan mondjuk meg neki, hogy meghalt a gyermek?! Még valami bajt csinál! Dávid azonban látta, hogy szolgái suttognak maguk között, és rájött Dávid, hogy meghalt a gyermek. Megkérdezte Dávid a szolgáit: Meghalt a gyermek? Meghalt - felelték. Ekkor fölkelt Dávid a földről, megfürdött, megkente magát, ruhát váltott, majd bement az Úr házába, és leborult. Azután hazament, és kérte, hogy tegyenek eléje ételt, és evett. Akkor ezt mondták neki a szolgái: Miért tetted ezt? Amíg élt a gyermek, böjtöltél és sírtál, de amikor meghalt a gyermek, fölkeltél és ettél. Ő így felelt: Amíg a gyermek élt, böjtöltem és sírtam, mert ezt gondoltam: Ki tudja, talán könyörül rajtam az Úr, és életben marad a gyermek. De most, hogy meghalt, miért böjtöljek? Vissza tudom-e még hozni őt? Én megyek majd őhozzá, de ő nem tér vissza hozzám. Ezután megvigasztalta Dávid a feleségét, Betsabét: bement hozzá, és vele hált. Az asszony fiút szült, és Salamonnak nevezték, az Úr pedig a szeretetébe fogadta őt. Ahogy megüzente Nátán próféta által, aki elnevezte nevét Jedidjának, az Úrért.


Imádkozzunk!

Istenünk, mennyei édesatyánk, magasztalunk, hogy te valóban irgalmas Isten vagy. Köszönjük, hogy az Úr Jézusban mutattad meg nekünk is, milyen hatalmas a te irgalmad. Áldunk téged, hogy ez az irgalom segített föl minket a testi bajok idején, s köszönjük, hogy ez adott lelki nyugalmat akkor, amikor nehézségeket kellett hordoznunk. Magasztalunk téged, hogy ez adott bűnbocsánatot, a bűnbánat őszinteségét, s a bűnbocsánat örömét nekünk is. Magasztalunk téged, Atyánk, hogy nekünk is adtad a te irgalmadat. Megvalljuk, hogy mi is azért lehetünk boldogok, mert irgalmasok vagyunk, még ebben az irgalmatlan világban is, amelyben nekünk is élnünk kell. Köszönjük, hogy gyakorolhatjuk az irgalmasságot. Most a te igédet hallva, szeretnénk alázattal megvallani azt a vétkünket, amikor mi voltunk könyörtelenek és irgalmatlanok, azok iránt is, akik hozzánk közel vannak. Könyörülj meg rajtunk, kérünk, s segíts, hogy begyógyuljon a mi sebünk is, hadd tudjunk mi is mindent annak fényében látni, ahogyan te látsz bennünket és mi is olyannak lássunk, amilyennek önmagadat mutatod az igében. Segíts ezért most teelőtted megállni, s azért tisztelni téged, hódolattal imádni teljes szívvel, mert a te szabadításodat már most nekünk adtad, az Úr Jézus érdeméért.

Ámen.


Igehirdetés

Tegnap a Filemon ifi egy kicsiny csapatával söprögettünk az udvarban, s szomorúan tapasztaltuk, hogy egy kicsiny széncinege nekimenve a templom ablakának, leesett a földre, s ott mozdulatlanul üldögélt. Majd megszakadt a szívünk, de eszünkbe jutott az a bibliai ige, amit Márk és Lukács is leír, hogy még egy kis veréb sem eshetik le a mennyei Atya akarata nélkül a földre, mennyivel inkább, még a ti hajszálaitok is számon van tartva. Az Úr Jézus ezzel utalt a mennyei Atya hatalmára, szeretetére és irgalmára.

Aki ismeri a mennyei Atyát, akinek van bizalma, reménysége egy ilyen Istenben, az másképp tudja elviselni egy kicsiny állat szenvedésének látását is, egy kicsiny gyermek halálos betegségét, szenvedését is, azzal szembesülve. Még akkor is, hogyha a gyermek szenvedésének ő maga az oka.

Dávid király esetében azt látjuk, mit érez, mit gondol egy istenfélő király, akinek a saját bűne miatt kell a feleségétől született első gyermekének meghalnia. Aztán egy másik gyermek születik, s ez az istenfélő király azzal kapcsolatban is sok mindent lát, érez, de mindezt azért, mert van Istene. Ez nem menti fel a bűnét, de az Isten irgalma, hatalma miatt Dávidnak a belevetett hite segítséget jelent, sőt szabadítást.

A történet elején és végén két kisgyermek van, egy meghaló és egy születő. Hogyan van Isten ebben a történetben? Mit mond róla a Szentírás? Hogyan éli meg az Isten embere ezt a nagyon nehéz élethelyzetet? Kicsoda a mi Istenünk? Hogyan lehet még a legnagyobb bajban is az ő irgalmában bízva mindent átélni, túlélni, tapasztalni? Milyen az irgalmas Isten?

Dávid házasságtöréséről nem mindenki tudott Izraelben, sőt, nagyon kevesen tudhattak. Akik nem tudtak róla, azok továbbra is büszkén tekinthettek irgalmas királyukra, aki feleségül vette hűséges katonája özvegyét. Örömmel láthatták, hogy Isten áldása van a kapcsolaton, hiszen gyermekük született. A történet folytatásában azonban hallhattuk, az Úr előtt nyilvánvaló volt Dávid súlyos bűne. Megvetette az Úr szavát: a 6-10. parancsolatokkal szembehelyezkedett: Ne ölj, ne paráználkodj, ne lopj, ne tégy hamis tanúbizonyságot, ne kívánd... A Károli fordításban szörnyű azt olvasni, hogy megutálta az Urat.

Egy ilyen súlyosan, gonoszul, irgalmatlanul cselekvő hívő királyt mégis az Isten irgalma és kegyelme vette körül. Abban is, hogy küldi a prófétát, hogy leleplezze a vétkét, hogy bűnbánatra vezesse, s amikor Dávid őszintén bűnvallást tesz - gondoljunk az 51. Zsoltárra -, akkor a bűnbocsánatáról és kegyelméről biztosítja őt; nem kell meghalnod. Pedig meghalhatott volna Dávid, de Isten megkegyelmezett neki.

Alapigénk első részében bővebben hallottunk arról, hogy a bűnének következményeivel szembesülnie kellett. A legtöbbel azonban csak később. Egynek a büntetését viszont azonnal hordoznia kellett, ezt a szörnyű kijelentést olvashattuk Isten igéjében: az Úr megverte a gyermeket, megbetegedett, majd meg is halt. A bűnös kapcsolatból született kisgyermeknek meg kellett halnia.

Valahányszor olvastam ezt a történetet, mindig föltettem magamban a kérdést, hogy miért a gyermeknek kell meghalnia. Az Úr igéje választ ad: az Úr szentségét, Dávid iránti kiválasztó szeretetét, irgalmát érte súlyos gyalázat. Az ellenség gyalázkodhat, hiszen ha ilyen a király, akit Isten választott, akkor milyen lehet az az Isten.

A Tízparancsolat 2. parancsolatában Isten féltőn szerető jellemzőjével mondja Isten, hogy megbüntetem az atyák vétkét a fiakban harmad, negyed ízig. Az Úr ezt egyértelműen kijelentette Dávidnak és azonnal végre is hajtotta. Ő cselekszik. Itt a Bibliában az a szó van a megverni igében, amelyet Isten büntetése, csapása jellemzőjeként ír le máshelyeken az Írás. Sault, a Dávidot üldöző királyt is ilyen csapás érte. Ennél beszédesebb itt a fáraó esete 2Móz 12-ben: az elsőszülöttek, az egyiptomi kisgyermekek is azért haltak meg, mert vétkezett a fáraó, vétkezett a király.

Hívő embereknél, keresztény házasságoknál, családok életében is igaz lehet ez, hogy valami történik, mert megveri az Úr? Nagyon fontos, hogy amikor a történet üzenetében igennel válaszolunk, akkor rögtön tegyük hozzá hangsúlyosan, hogy Dávidnak Isten ki is jelentette, hogy tenni fog valamit. Vigyázni kell, nem szabad általánosítani. Az Úr Jézus a vakon született meggyógyítása előtt arról beszélt, hogy az sem vétkezett, és a szülei sem vétkeztek. Jób gyermekei sem apjuk vétkei miatt haltak meg, érte őket súlyos csapás. Nem szabad általánosítani a mai ige történetéből, de fontos tudatosítani, éppen a mai történetből, hogy még egy ilyen súlyos isteni cselekedetnél is a hangsúly nem annyira az Isten által jogosan végrehajtott ítéleten van, amit Dávid elismert, hanem azon, hogy Isten hajtja végre. A Szentírás - a mai történetben is tényként látszik - a mi Istenünket úgy mutatja be, mint aki mindenható Úr és az ő tudta és akarata nélkül semmi sem történhet.

Lehet, hogy a mi esetünkben is történnek bajok, talán tragédiák is, de Isten oldaláról tekintve, a Szentírás fényében azt kell mondani, bármi is történt, ha értjük, ha nem, azért történt, mert megtörténhetett, mert Isten megengedte. A történetben látszik, hogy az esetleges vétkünk miatt is lehet valaki máson baj, nehézség, akár csapás. A vétkeknél nem kell ilyen mélyre süllyedni, elég, ha arra gondolunk, hogy véletlenül elkövetett vétek, véletlenül, tévedésből, mulasztásból, valami történik talán a gyermekünkkel. Forró vasaló, forró víz elérhető helyen, vagy autóvezetés közben balesetet okozunk és az egész család a kórházba kerül. De az is lehet, hogy valakinek a megtérése előtti, vagy utáni súlyos bűne romboló hatásainak a következményeit kell látni a testi vagy lelki szenvedést hordozó családtagon. A lényeg, amikor a hívő embernek is rá kell arra döbbennie, hogy vagy vele, vagy mással, akit szeret, nagy baj van. Ilyen helyzetet kell átélni, s lehet, hogy a helyzet miattunk alakult úgy, mert az Úr megengedte, hogy megtörténjen, vagy így is akarta, mert célja van vele.

Az első gondolatban azt szeretném aláhúzni, hogy Isten, aki mindenható Úr, aki lehet, hogy ítél, fölötte áll minden hamisnak és gonosznak, az ő hatalmas kezében van a megoldás kulcsa. Amikor ő Mindenható, szent és igaz, és jogosan ítélő, akkor is mindég igaz, hogy kegyelmes és irgalmas is. Dávidnak ezt az Istent kell újra hittel megragadnia, akkor is, ha őmiatta hal meg a gyermek. A gyermek valóban megbetegedett és meghalt.

Mit tesz Dávid? Hogyan viselkedik a súlyosan vétkező, de vétkére bűnbocsánatot kapó, és a következményeit hordozó hívő ember?

A szolgái viselkedése nagyon beszédes számomra. Véleményük, félreértésük jól mutatja, hogyan viselkedik az, akinek nincs Istene, hite, úgy érzi, mindent elveszített. Hiszen elkeseredettnek látták Dávidot, aki a reménytelenség sötét mélységébe zuhant, aki csak fekszik a szobájában, akinek élni sincs kedve, enni sem akar. Látják sírni, sírva könyörögni. De hát, hogy könyöröghet Istenhez az, aki tudja, hogy gyermeke miatta fog meghalni? A szolgák úgy érzik, hogy talán még öngyilkossági gondolatokkal is küzd Dávid, s amikor bekövetkezett a halál, nem merik megmondani neki.

Így viselkedik az, akinek nincs Istene. Ez ma is igaz lehet. Akit a bűnvád gyötör, hogy miatta történt tragédia, úgy tűnik, hogy nincs segítség, amikor nincs Isten. Dávid viselkedése mögött azonban látszik, hogy nagyon mély, Istenbe vetett bizalommal bír. Így fogadja a csapás hírét, és így fogadja annak tényét is, amikor meghal a gyermek. Amíg azonban volt remény, amíg betegen élt, addig bízik Istenben, akinek semmi sem lehetetlen.

Dávid mozdulatai, beszéde árulkodik arról, hogy milyen mély hite van. Nem azért, mert olyan nagy hívő, hiszen hatalmasat bukott éppen, hanem azért, mert az Isten kegyelme megszabadította és ő élt ezzel. Bűnbocsánata felől teljes bizonyossággal bírt Dávid, s ha az Úr nem vádolja többé, akkor bármilyen önvád csak ördögi kísértés lehetett volna. Isten kegyelme azonban ebből is felszabadította. Testtartása azt az alázatot mutatja, amely az Isten előtti megalázkodás mozdulata. Sírva könyörög, böjtöl a gyermekért, ő szabad az önsajnálat önző, önpusztító érzésétől. Egyáltalán nem magával törődik, és elsősorban nem is a haldokló gyermekkel, hanem az Úrra figyel. Amikor az Úr irgalmasságát említi, akkor önmagára vonatkoztatja: talán az Úr megkönyörül rajtam. Nem azt mondja, hogy a gyermekemen, mert tudta, hogy a gyermek miatta lett beteg. Az Úr könyörületére neki volt szüksége, ezért a gyermekért közbenjár az Úrnál. A "ki tudja" kifejezéssel azt mondja ki, hogy ő alázatosan Istenre, az ő akaratára hagyja az egész kérdést, hiszen Isten szent és igaz, de irgalmas Úr is. Izrael történetében addig is sokszor változtatta meg a döntését, mert irgalmas is akart lenni.

Egy későbbi történetben olvashatjuk Ezékiás királyról, aki szintén meghalja Ézsaiás prófétától, hogy készüljön, meg fog halni, az Úr magához hívja. Keservesen könyörög, sír és az Úrtól még tizenöt évet kapott ajándékba. Dávid is abban az irgalomban bízott, hogy Istennek van hatalma és szerető mennyei akarata, irgalma által megteheti, hogy életben maradjon a gyermek.

Dávidnak ennél az állapotánál figyeljünk fel arra, hogy van, amikor még nem értjük az Urat, mert legtöbbször nem lehet tudni, hogy az ő oldaláról hogyan értelmezzük a bekövetkezett bajt, a tragédiát, még akkor sem, amikor mi is vétkeztünk benne. Nem értjük az Urat és talán a miértek gyötörnek. De a hívő ember ilyenkor, az Isten irgalmára bízza magát, amíg van remény, amíg egy haláleset be nem következik, reménykedik az utolsó pillanatig. Dávid ezt tette, pedig őt gyötörhette volna vétkének biztos tudata, de ő már nem eszerint gondolkodott, hiszen bocsánatot kapott és másképp akart élni. Józanul és tudatosan sírt Dávid, nem volt érzései hatalma alatt, hiszen a szolgái suttogását is észrevette. Látszik, hogy teljes hittudattal, bizalommal és reménységgel gyötrődött, mert a gyermek miatt mégis csak gyötrődött.

Amikor a gyermek meghalt, vége mindennek? Azt látjuk, hogy még a hívő szolgái is csak nézték, s nem értették a viselkedését. Mit tett legelőször Dávid amikor meghallotta, hogy meghalt a gyermek? Azt olvashatjuk, hogy először is fölkelt, átöltözött, mert olyan helyre ment, ahol szeretett volna jól öltözötten jelen lenni, mert legelsőként bement az Úr házába. Isten válasza az ő könyörgésére a nem volt. Ezt elfogadta, azonnal megnyugodott benne, és mindjárt meg akarta magát erősíteni abban a bizonyosságban, hogy közel van az Úrhoz. Nagyon távol volt tőle, hordozta a vétke következményét, de az Úrhoz közel akart maradni, mert az közel ment hozzá. Tudatosította magában az Úr jelenlétét, közelségét. Végső soron ez az egész tragédia közelebb vitte Istenhez.

Az is fontos, hogy Dávid mit tett az Úr házában. A Károli fordítás így írja: bement az Úr házába és imádkozott. Itt azonban az új fordítás helyesebb: leborult. A héber szövegben lévő szó azt a fajta leborulást jelenti, amit akkor tesz a hívő, amikor imádja Istent. Dávid nemcsak imádkozott, hanem imádta Istent.

Az Úr házában Dávid már nem sírva könyörgött, nem böjtölt, hanem imádságában is megvallotta Istent annak, aki. Hódolattal megvallotta, hogy kicsoda ő: szent, ítélő, irgalmas, kegyelmes. Az imádás tárgya az is, amit Isten tett, hiszen ő cselekedett, amit ő tesz az mindig igazságos, jogos, és az ítéletében is kegyelmesen irgalmas. Gondoljunk Jóbra. Amikor megtudja, hogy egy nap leforgása alatt elveszítette mindenét és meghalt valamennyi gyermeke, azt mondta: az Úr adta, az Úr vette el, áldott legyen az Úr neve. Ő is leborult és imádta Istent. Ez az istenimádás. Jób ezt úgy tette, amikor a hírt meghallotta, hogy gyászruhába öltözött, keservesen sírt és könnyek között mondta ki.

Számomra ismerősebb, amikor nagy bajban könnyek között rádöbbenek arra, hogy mégiscsak az Úr a fontos és nem az, amiben vagyok. Elkezdek így gondolkodni és akkor már sikerül kimondani, hogy amit az Úr adott, azt el is veheti.

Dávid nem gyászruhában sír, kesereg, imádja Istent, hanem úgy, mint aki már békességet nyert, hiszen már egy héten át könyörgött és sírt a gyermekért. Itt már csak az Urat imádta, Isten jelenlétében van és imádja.

Mindezeknél nagyobb példa az Úr Jézus, aki nem az Isten templomába ment, hanem a Getsemáné kertbe és ott van az Atya előtt. Először ő is keservesen könyörgött: Atyám, ha lehet, múljék el tőlem ez a pohár, mindazonáltal ne úgy legyen, ahogy én akarom, hanem ahogy te. De amikor megtudja, hogy mi az Atya akarata, megtudja, hogy a döntésen nem lehet változtatni, akkor kétszer mondja el az imádságot: Atyám, ha nem múlhatik el a pohár tőlem, legyen meg a te akaratod. Ez is istenimádat. Megvallja az Atyát annak, aki, elismeri a döntését, a hatalmát, irgalmát, mert az Atya irgalmazni akar. Nem Jézusnak, hanem valaki másnak.

Dávid, amikor Isten templomában az Úr előtt van, imádkozik, majd haza megy. Az Úr jelenlétéből hazatér. Ezután szolgáitól ennivalót kér, s eszik. Mondhatjuk azt, hogy Dávid számára az élet folytatódik tovább. Nem bűnösen már, hiszen a bűnére bocsánatot kapott. Ez nagyon fontos, amikor olyan embereket is láthatunk életet folytatni, akik nagyon súlyos bűnök után sem tartottak bűnbánatot, még a bűneik következményeit látva sem. Itt azonban nem ezekről van szó, hanem olyan valakiről, aki hívőként őszinte bűnbánatot tartott és ezt követően a tragédiát az Úrral hordozta el. Az élete folytatódik tovább, mert Isten irgalma nemcsak a tragédiát segít elhordozni, akár a halál tényét is elfogadni, hanem segít a folytatásban. Dávid a gyermekét Istenre bízta és ő meghalt. Az Isten szabadítása fényében látja a halálát is, hiszen azt mondja: majd én megyek hozzá. De ez nem egy keserves hitvallás, hanem az ószövetségi hívő ember halál utáni életről való teljes meggyőződése, bizonyossága és annak kimondása: megyek hozzá, mert majd megyek az Úrhoz.

Mivel ő megvigasztalódott, az élet folytatása azt is jelenti, hogy tud másokat is vigasztalni. Ez a harmadik gondolat, hogy ha már eddig is sokféle formában láthattuk, hogy az isteni irgalom és kegyelem hogyan van ott még az ítéletében is és ezt hogyan ragadhatja meg egy hívő ember akkor is, ha az ő vétke miatt szenvedett a gyermek és halt meg. Milyen lehet az az irgalom, amiről a folytatás ír.

Milyen a mi Istenünk irgalma? A 24-25. versekből kiemelt szavak mutatnak rá, hogyan jelenik meg egyes igei kijelentésekben Isten irgalma jellemzője. Dávid élete folytatódik tovább és mivel Betsabé férje már meghalt, feleségül vette, rendeződött házassági kapcsolatuk. De azért az Úr előtt is házasság? Az ige azt mondja itt: megvigasztalta Dávid az ő feleségét, Betsabét és bement hozzá és vele hált. A 10. és a 15. versekben Betsabé úgy szerepel, mint az Úriás felesége. Amikor Isten leleplezi Dávidot, akkor őmaga is azt mondja, hogy elvette az Úriás felségét. Pedig akkor Betsabé már Dávid felesége volt, csakhogy bűnös kapcsolatból. Itt azonban már azt mondja, Dávid felesége, hiszen Dávid bűnbánatot tartott, megváltozott, az Úr megkönyörült rajta. Ezért boldog és bűntől mentes házaséletet élnek, és Betsabé áldott állapotba kerül. Kisgyermeket, kisfiút vár.

Amikor ez a kisgyermek megszületett, Dávid elnevezte őt Salamonnak. De elsősorban nem Dávid adta ezt a nevet, hanem valaki tanácsára tette ezt. Az 1Krón 22-ben Dávid maga mondja el már az idősebb Salamonnak, hogy Isten neki megígérte, hogy majd fia lesz, akinek az életében nyugalmat és békességet ad, ezért neveztetik az ő neve Salamonnak. Isten útmutatása szerint elnevezi a kisfiút Salamonnak, mert a nevében békesség, nyugalom szerepel, mert Istennek nagy tervei voltak ezzel a gyermekkel. Őt akarta Dávid utódjául és aki majd a templomot építi. Dávid utódja Salamon, ebből a házasságból született. Ezt a gyermeket az Úr is szerette, amint megtudjuk.

A mi gyülekeztünkben is vannak olyanok, akiknek gyászolniuk kellett a gyermeket, vagy unokát, dédunokát, mert meghalt csecsemőkorában. Milyen nagy ajándék az, amikor megszületik a másik. Ez is vigasztaló és milyen nagy szeretettel lehet őt szeretni a felmenőknek. Ennél nagyobb szeretettel már csak az Úr szerethet. Azt olvashatjuk, hogy az Úr fontosnak érezte ezt kijelenteni. A héber szövegben az a szó szerepel itt, ami az isteni kiválasztó, irgalmas szeretet szava. Az a szeretet ez, amely a mindenható, irgalmas Isten atyai szeretete a gyermeke iránt. Isten ezt tudatosítani kívánta Dáviddal is, ezért akarta, hogy Dávid azonnal megtudja a gyermek születésénél, hogy ő ezt a gyermeket szereti. Ezért küldte hozzá Nátánt, a prófétát, hogy mondja meg Dávidnak, a Salamon név mellett legyen a gyermeknek egy mellékneve, Jedidjáh. Jáh a Jahve név rövidített formája, akit az Úr szeret, az Úr szeretettje.

Amikor Dávid vétkezett, jött Nátán, aki leleplezte vétkét és elmondta az Úr kijelentését. A kijelentésből Dávidnak meg kellett tudnia, hogy a bűnös kapcsolatból megszületett gyermek meg fog halni. Aztán megszületett egy másik gyermek, egy kisfiú és az Úr Dávidhoz küldi Nátánt, hogy általa megtudja Dávid, hogy az újszülöttel a földön vannak nagy tervei, az Úr szeretettje.

A szöveg legvégén az szerepel: aki nevezé az ő nevét Jedidjának, az Úrért. Nem Dávidért, nem a gyermekért, nem Betsabéért, nem Izraelért, hanem az Úrért. Ez az egész történet azt igazolja, hogy valami az Úrért, az ő akarata miatt, terve szerint, döntése alapján, de az Úr érdekében is történt. Ebből a bűnös, de kegyelmet nyert bűnös kapcsolatból, házasságból született Salamon, Jedidjá, mert rajta keresztül akarta Isten Dávidnak az utódot adni, aki templomot épít, s akitől majd megszületik a Messiás.

A Máté 1,6-ban található Dávid és Salamon nevéhez kapcsolódóan ez a jól ismert igazság, hogy Isten Salamonon keresztül akarta a messiási ígéretet beteljesíteni. Beszédes, hogy a szentíró így írja le: megszületett Dávid király Isaitól, Dávid király pedig nemzé Salamont az Úriásétól. Pedig az Úr már elismerte, hogy Betsabé Dávid felesége, de amikor azt kívánja hirdetni, hogy ettől a Salamontól született a Messiás, az Úr Jézus, akkor mindenki tudomására szeretné hozni, hogy az Úriás feleségétől, aki már Dávid felesége lett, született a Megváltó. Mert a Megváltó ilyen családból született, ahol ilyen bűnök voltak, és még utána is lettek, de az Úr szeretete azt jelenti, hogy az Úr kegyelmes és irgalmas.

Az Úr Jézus a Getsemáné kertben az Atya irgalmát nem kapta meg, neki meg kellett halnia. Ő is a szeretett gyermekként halt meg, az Úrért, meg miértünk. Salamon születése azt hirdeti, hogy eljött a Megváltó. Ilyen nagy az Isten irgalma. Ha egy kisgyermek halálesete megdöbbent és fáj, fáj ennyire legalább az Úr Jézus halálesete? Ha az Úr Jézus nem jön el, akkor Dávidnak nincs bocsánat, akkor nincs folytatás. De ő eljött, a messiási ígéret beteljesedett, azért van számunkra is folytatás a legnagyobb bűnök után is. Akkor, amikor minden reménytelen, tragikus, akkor is el lehet hordozni, Isten segít megoldani. Adhat folytatást, nagy dolgokat vihet végbe, még akkor is, ha esetleg vétkeztünk, de bocsánatot kaptunk, mert nekünk nem olyan főpapunk van, aki nem tudna megindulni a mi gyarlóságainkon, hanem aki hozzánk hasonlóan mindenben megkísértetett, kivéve a bűnt. Mi ezért járuljunk hozzá bizalommal, hogy kegyelmet nyerjünk, és irgalmat találjunk, alkalmas időben való segítségül. Mert az Úr szeretettje, az Úr Jézus a mi főpapunk.


Imádkozzunk!

Atyánk, mi is imádunk téged. Hódolunk előtted, azért aki vagy, s mindazért amit tettél a mi személyes életünkben, családunk, gyülekezetünk, s a mi népünk életében. Köszönjük Urunk neked, hogyha nem is értjük, hogy mit miért teszel, vagy engedsz meg, akkor is te irgalmasan segítesz. Ha kell, gyógyítasz, bűnbocsánatoddal, szabadításoddal, vagy egyszerűen segítesz hordani a próbákat, a terheket. Hadd imádjunk Atyánk, mindezért, s arra kérünk, hogy a te igéd fényében erősítsd a mi hitünket is, hadd tudjunk Dávidhoz hasonlóan, ha kell, őszintén sírva könyörögni a nehéz helyzetben, hadd tudjuk elfogadni, amikor te a válaszodat egyértelművé tetted, és hadd tudjunk tovább élni a te dicsőségedre.

Könyörülj meg rajtunk Urunk, hogy ne akarjunk megmaradni soha, semmilyen bűnös dologban. Ne engedd Urunk, hogy mi azok közé tartozzunk, akik vétkeznek mindenfajta istenfélelem nélkül.

Segíts nekünk Urunk, még a mi vétkeinket is, mindazonáltal, a te kegyelmedbe ajánlani. Hadd tudjunk ezért felszabadultan másokért is imádkozni. Szeretnénk most is elébed hozni azokat, akik nálunk is sanyarúbb életet élnek, kórházba mennek, műtét előtt állnak. Könyörülj meg azokon, akik gyászolnak közöttünk, add a te békességedet, vigasztalásodat annak a családnak is, akik ezen a héten álltak meg a ravatal mellett.

Köszönjük Urunk, hogy még a halál sem választ el tőled.

Kérünk, könyörülj meg a mi népünkön, látod, hogy mennyi a bűnünk, a nyomorúságunk, adj a mi népünknek megtérést. Könyörülj meg vezetőinken, segítsd meg a kormányalakítást, adj nekik is istenfélelmet, hogy javára lehessenek népünknek. Könyörülj meg Urunk a határontúlélőkön, áld meg az ott élő magyarokat, keresztényeket.

Kérünk, hogy a te irgalmadat mutassad meg a fizikai dolgok tekintetében is, ott ahol földrengés volt. Segíts azoknak, akik szeretnének irgalmasan segíteni. Adj erőt ott a te népednek a szenvedés nehézségeit hordozni.

Ámen.