PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK

Pasarét, 2006. április 17.
(húsvéthétfő)

Varga Róbert


JÉZUS FELTÁMADÁSA


Alapige:Lk 24,1-12

"A hét első napján pedig kora hajnalban elmentek a sírhoz, és magukkal vitték az elkészített illatszereket. A követ a sírbolt elől elhengerítve találták, és amikor bementek, nem találták az Úr Jézus testét. Amikor emiatt tanácstalanul álltak két férfi lépett melléjük fénylő ruhában. Majd amikor megrémülve a földre szegezték tekintetüket, azok így szóltak hozzájuk: "Mit keresitek a holtak között az élőt? Nincs itt, hanem feltámadt. Emlékezzetek vissza, hogyan beszélt nektek, amikor még Galileában volt: az Emberfiának bűnös emberek kezébe kell adatnia, és megfeszíttetnie, és a harmadik napon feltámadnia." Ekkor visszaemlékeztek az ő szavaira, és visszatérve a sírtól, hírül adták mindezt a tizenegynek és a többieknek. A magdalai Mária, Johanna, valamint a Jakab anyja, Mária és más velük lévő asszonyok elmondták mindezt az apostoloknak, de ők üres fecsegésnek tartották ezt a beszédet, és nem hittek nekik. (Péter azonban felkelt, elfutott a sírhoz, és amikor behajolt, csak a lepedőket látta ott. Erre elment, és csodálkozott magában a történteken."


Imádkozzunk!

Köszönjük, Istenünk azt, hogy te irgalmas vagy, és a te szereteted végtelen. Köszönjük, hogy nem hagytad Jézust a sírban, hanem föltámasztottad, mert a halál nem foghatta meg Őt végleg.

Köszönjük, Urunk, hogy az az öröm lehet ott a szívünkben ezen a mai reggelen is, hogy legyőzted a sírt, halált, poklot, kínt, szenvedést, ezért mi is tudunk a te erőddel győzni poklon, síron, halálon, szenvedésen. Köszönjük, Urunk, az örömet, amit elkészítettél ma reggelre is a számunkra.

Kérünk, vegyél el minden szomorúságot, minden letargiát, minden olyan befelé fordulást, ami sokszor annyira jellemző ránk. Hadd tudjunk kifelé, sőt fölfelé fordulni feléd. A te vigasztalásodat, békességedet, örömödet elfogadni. Így hadd nyissuk ki a szívünket, és fogadjuk be a jó hírt, az örömhírt a te szeretetedről és feltámadásodról.

Úr Jézus, köszönjük, hogy te a világ terhét magadra vetted, és a mi bűneinket is. Azért haltál meg, hogy mi éljünk. Azért volt olyan gyötrelmes kereszthalálod.

Köszönjük, Urunk, hogy te, mint zsenge, elsőnek föltámadtál, s azt mondod, hogyha valaki hisz tebenned, ha meghal is, él az. Kérünk, add nekünk ezt a húsvéti bizonyosságot, hogy aztán ez tartson egész éven át, sőt egy egész életen át.

Ámen.


Igehirdetés

Azzal szeretném kezdeni, ezzel az egy mondattal, hogy olyan jó lenne, ha most nem úgy járnánk, mint Péter, és nem magunkban gondolkodnánk a történteken, hogy vajon így volt-e mindez, vagy nem, hanem komolyan vennénk azt, amit a Szentírás mond, amit a tanúbizonyságok leírtak, ami Isten szava, Isten világos, egyértelmű bizonysága.

Az első húsvét napja mindenképpen fordulat napjává lett a tanítványok számára. Nemcsak azért, mert kiderült, hogy Jézus él, hanem azért is, mert az igen szomorú tanítványok, Jézus halála miatt szomorú tanítványok megvigasztalódtak.

A kételkedő Tamás bizonyosságot nyert. A síró, más evangéliumok szerint Jézusban kertészt látó Mária abbahagyta a sírást, és Mária Magdaléna arca örömre derült, mert találkozott a Rabbival, a Mesterrel. Az áruló Péter bocsánatot kapott. Vagyis - lehetne így a sort folytatni -, egyszerűen minden a helyére került. Ez Istennél mindig így van. Amikor Ő lépni akar, és csodát akar tenni, akkor egyszerűen mindig minden az Isten szerint való helyére kerül. Minden bánat, keserűség, kétségbeesés, fájdalom örömre, reménységre, és nagy-nagy bizalomra változott, fordult. Pontosan úgy történt minden, ahogy azt a Szentírás egy másik helyén olvassuk. Este bánat tér be hozzánk, reggelre pedig Isten örömet ad. Este bánat volt a tanítványok szívében, másnap pedig, a feltámadás napján ez a bánat átfordult örömre. Istennél vannak ilyen csodák, hogy amikor bánatos a szívünk, ad Isten egy csodálatos fordulatot, és örömre változhat a bánat. Húsvét hajnalán ez történt, amikor mennek ki az asszonyok, hogy megszórják fűszerrel Jézus holttestét, elvégezzék, amit egy temetés után mindig elvégeztek. Azt látták, hogy nem láttak semmit sem. Azt látták, hogy Jézus teste nincs ott, s elkezdtek gondolkodni. Aztán ott vannak az angyalok, akik elmondták nekik azt, ami történt. Este bánat, reggel pedig öröm.

Pedig nem is olyan egyszerű kérdés ez, hogy a bánat örömre forduljon, mert ez az egész világ a bűneset óta a halál igézete alatt van.

Hányszor hallottuk a húsvéti jó hírt? Ismerjük, fejből tudjuk a bibliai részeket, amelyek a feltámadásról szólnak. A keresztyén egyház majd kétezer éve hirdeti az örömhírt, a teljes evangéliumot: Jézus megszületett, itt volt, szolgált, meghalt a keresztfán, eltemették, és dicsőségesen feltámadott, és mégsem tudunk sokszor mi sem a halál és a nyomorúság igézete alól szabadulni.

Azért van ez így, mert a mi ős ellenségünk, a gonosz azt akarja, hogy elvesszünk. Hogy féljünk legalább, ha mástól nem, akkor az elmúlástól és a haláltól. Nehogy elhiggyük már, hogy igaz, amit a Szentírás a feltámadásról mond.

Egy megtörtént esetet mondok el - egy kicsit mulatságosnak tűnik, pedig nem azért mondom, hogy nevessünk, de tényleg így történt. Az egyik szentföldi turistacsoportnak éppen azt magyarázta az idegenvezető, hogy míg Európában az a szokás, hogy a pásztor terelgeti nyáját, és fújja furulyáját, addig itt nálunk, Palesztinában - mondta a hölgy - az a szokás, hogy a pásztor elöl megy, és utána mennek a juhok, a nyáj. Éppen kinéztek az ablakon, és azt látták, hogy halad egy birkanyáj, és mögötte megy a pásztor. S akkor úgy ránéztek az idegenvezetőre. Hogy is van ez? Hát most tetszett mondani, hogy maguknál nem így van. Megállt a busz, és megkérdezte az idegenvezető a férfit, aki hajtotta a juhokat. S a következőt mondta: Éppen most mondtam a vendégeknek, hogy nálunk a pásztor mindig vezeti a juhokat, és nem a nyáj után megy. Erre a férfi mosolygott, és azt válaszolta, hogy ez így is van, de én nem pásztor vagyok, hanem mészáros.

A félrevezető, akiről azt mondja Jézus, hogy gyilkos volt a kezdetektől fogva, velünk is pontosan ezt akarja. Velünk is pontosan ezt akarja. Eljövünk ide az ünnep másnapján, meghallgatjuk az igehirdetést is, és menjünk el úgy, ahogy jöttünk. Nehogy már elhiggyük! Mese. Nehogy már elhiggyük, hogy mindaz igaz, amit a Szentírás mond Jézus feltámadásáról.

Azt mondja Jézus a gonoszról, hogy azért jött, hogy öljön, pusztítson, és ha lehet, még félrevezesse azokat is, akik hisznek már a mindenható Istenben. Mert ő mészáros, és nem pásztor. Az az akarata, szándéka, hogy megölje a juhokat. És mi nagyon sokszor erre lehetőséget is adunk.

A Szentírás világosan azt tanítja, hogy a Sátán nem pásztor, hanem mészáros. Azért jött, hogy öljön, raboljon, pusztítson, és félrevezessen minket. Minél több embert vezessen tévútra, és öljön meg lelkileg, és ha lehet, testileg is.

Hogyan juthat el az ember mindezek ellenére húsvéti bizonyosságra? Nem úgy, hogy az ember kutat és töpreng. Spekulál és számol, elmélkedik, okoskodik, és aztán lassan majd bizonyosságra jut, hanem úgy, hogy az élő, feltámadott Jézus Krisztus bizonyossággal és örömmel, a feltámadás fölötti bizonyossággal ajándékozza meg. Úgy, hogy megszólítja az Istennel alapvetően ellenséges embert, ahogyan a sírnál megszólították az angyalok az asszonyokat, akik Jézust keresték. Ahogyan a kételkedő Pétert és Tamást megszólította Jézus. Ahogy kimegy Péter és János a sírhoz, aztán benéznek a sírba, egyikük be is megy. Nem látnak ott semmit. Olyan furcsa. Azt mondja a Biblia, hogy nem látták Jézus testét, és hittek. Nem láttak, és hittek. Ez a hit alapja. Boldogok - mondja Jézus Tamásnak -, akik nem látnak, és hisznek. Nem volt ott Jézus, és mégis hittek.

Sohasem a mi gondolkodásunk és értelmünk ragadja meg a feltámadás csodáját, hanem a feltámadás ereje, és a feltámadott Jézus ragadhat meg minket, foghatja meg a szívünket, tölthet el minket belső bizonyossággal. Jézus feltámadott, mert így keletkezik a hit és bizonyosság, hogy a feltámadott Jézus jelen van itt, most, ezen az istentiszteleten is. A töredékes, nyomorult emberi beszédet, mint csatornát használja fel arra, hogy hitet ébresszen a mi istentelen szívünkben. Vagy ha már van hitünk, akkor megerősítse azt. Ne engedje - mert ez az Ő akarata -, hogy ne engedje meg azt, hogy eltévedjünk, hogy a mészárosra, a gyilkosra, az ördögre hallgassunk. Meggyőz minket Isten Lelke, a feltámadott Jézus Lelke, hogy mindaz igaz, amit a Szentírás a feltámadásról mond.

Nem az üres sír volt a bizonyíték. Azt megmondta előre Jézus. Ha most újabb régészeti leleteket találnának is, lehetséges ez is, az sem győz meg igazán senkit, mert nem ezek győznek meg minket. Amikor előkerült a torinói lepel, azt mondták, hogy Jézus leple volt. Aztán később kiderült, hogy nem abból a korból való, és nem Jézus testét takarták be azzal. Nem a turini vagy torinói lepel miatt hisz valaki. Az lehet adalék, ha találnak valami korabeli régészeti leletet, ami megerősíti a Szentírás igazságát. Egyszerűen azért igaz, mert az Isten mondja, amit mond, és nem hazudik.

Jézus megszólította Máriát, Pétert, Jánost, vagy a kételkedő Tamást. Nevükön szólította, ettől kezdve lettek ők hívőkké. A tolvaj azért jön, hogy öljön és pusztítson, olvassuk a János 10-ben. Én azért jöttem - mondja Jézus -, hogy az enyéimnek életük legyen, és bővölködjenek.

A feltámadott Jézus bővölködő életet szán nekünk. Megadja mindazt, amire szükségünk van, és nem adja meg azt, amire semmiképpen nincsen szükségünk.

Vannak, akik a mítoszok és a mondák, a mesék és a kitalációk közötti dzsumbujban eltévednek. Hol egyikhez, hol másikhoz kapnak, csak éppen a Szentírás igazságát és tanítását nem akarják elfogadni.

A legjobb lenne - mondta valaki nem régen - a Jézus feltámadásáról szóló történetet a mítoszok és legendák világába utalni, mert odavalók. Hogy egy halott feltámadott? Megjelent mintegy ötszáz tanúnak? Ugyan kérem szépen. A tudományos világ már régen megcáfolta ezeket a dolgokat. Nincsen e mögött semmi igazság. Legenda és mítosz.

De hát azért olvastam föl pont azt, amit Pál mondott Agrippa király előtt. Azt mondja, hogy nem vagyok bolond, nagyra becsült Fesztusz - mondja Agrippa és Fesztusz előtt -, mert tud ezekről a király, akihez bátran szólok. Igaz és józan beszédet mondok, mert nem hiszem, hogy rejtve vannak mindezek előtted. Mert nem valami zugban történt dolgok ezek. Nem valami dolgok mindazok, amelyek történtek ott, akkor Jeruzsálemben. Erről beszélt mindenki. Jézust megfeszítették, és aztán egymás után jött a hír, jöttek a hírek, hogy itt is, meg ott is látták Őt, beszéltek vele. Mintegy ötszázan. Az akkori törvények előtt is kettő, maximum három tanú kellett, és az elég volt. Hát, amikor ötszázan mondták ugyanazt, hogy találkoztak Jézussal? Nem rejtve történt dolgokról beszél a Szentírás, hanem igaz és megtörtént eseményekről.

Egy Frank Morison nevű, brit jogász könyvet akart írni arról, hogy miért nem igaz a feltámadás. Ugyanúgy járt, mint Wallas, aki a Ben Hurt írta. Addig kutatta az írásokat Morison, amíg megértette, hogy minden igaz. Olyan cáfolhatatlan tények vannak a Szentírásban, hogy azt csak elfogadni lehet annak, aki ezt akarja. Aki nem akarja, az nem fogja sosem elfogadni. Ha valaki nem akar bemenni egy ajtón, az nem fog bemenni. Miért? Mert nem akar bemenni. Ha valaki szeretne hinni, ha valaki Jézusnak akarja adni az életét, ha valakit igazán izgat az a kérdés, hogy igaz-e mindaz, amit a Szentírás Jézus haláláról és feltámadásáról mond, akkor átélheti azt a csodát, hogy Isten Lelke meggyőzi őt arról, hogy nem kitalált mesék, meg zugban történt események, hanem minden igaz.

Igaz még akkor is, ha a világi életben egy bíróság sem tudja száz százalékkal bizonyítani azt, hogy egy bűncselekményt az követte-e el, akit vádolnak. Mindig lehetnek homályos pontok, de közvetlen és közvetett bizonyítékok alapján nagyon sokszor ítéletet hoznak.

Jézus feltámadását és isteni voltát sem lehet száz százalékban bizonyítani. Egyébként nem is kell. De a keresztyén hit alátámasztására adott, hivatott bizonyítékok éppen megfelelőek. Annyi, amennyi kell.

János 20-ban ezt olvassuk. Azt mondja az apostol: Ezek pedig azért írattak meg, hogy higgyétek, Jézus, a Krisztus, az Isten Fia, és e hitben életetek legyen az Ő nevében. Mit mond itt valójában János? Azt mondja, hogy nézzétek, amiket leírtunk a Szentírásban, amit ti olvastok az nem az összes bizonyíték, ami az evangéliumban meg az Ószövetségben van. De pontosan annyit találtok a Szentírásban, amennyi elég ahhoz, hogy higgyétek, hogy Jézus az Isten Fia.

Pascal, francia matematikus, filozófus és természettudós azt állította: a keresztyén hittel kapcsolatban elegendő bizonyíték áll rendelkezésre ahhoz, hogy meggyőzze azokat, akik hinni akarnak. Ez a kérdés. Hinni akarjuk mindazt, amit a Szentírás mond a feltámadással kapcsolatban, vagy pedig nem? Vagy mese, mítosz, legenda? Ezt el kell dönteni kinek-kinek. El akarjuk hinni, vagy nem akarjuk elhinni? Sok minden valóban ezen múlik.

Nem egyfajta dogma Jézus feltámadása, hanem Isten igazsága. Ezért támadta mindig - figyeljük meg a világtörténelem során mindig - leginkább a feltámadás tényét támadták. Ha azt megcáfolják, megcáfolhatnák, hogy Jézus feltámadott, hogy van feltámadás, akkor az egész keresztyén tanítást össze lehet dönteni.

Azt már józan ember nem kétli, hogy Jézus történelmi személy volt, és meghalt a golgotai kereszten, és Pilátus volt akkor a helytartó. Különösen az után, hogy a Pilátus-követ, ami bizonyítja azt, hogy Pilátus ott volt, megtalálták. Igen-igen, meghalt, történelmi személy volt, nagy tanító. Na, de az, hogy feltámadott? S innen valóban csak a hittel lehet továbblépni.

Különböző elméleteket találtak ki annak cáfolatára, hogy Jézus feltámadott. A három legkomolyabbról, legalább is, amit komolynak gondolnak, szeretnék röviden még beszélni.

Az egyik ilyen tanítás, tévtanítás az úgynevezett tetszhalott, vagy ájulás mítosz. Egy Venturini nevű férfi találta ki sok-sok száz évvel ezelőtt. Ő azt mondta, hogy Jézus elájult a kimerültségtől, amikor megkínozták, leköpték, megverték, meggyalázták, és amikor megfeszítették, és nagy volt a vérvesztesége, akkor elájult, elvesztette az eszméletét, s aztán az ájulásból magához térve eltűnt a tanítványok elől. Majd újra megjelent. Ennek van egy mai, modernebb változata, ennek az állításnak. Jézus maga tervezte és rendezte meg a letartóztatását, elítélését, elfogadta a kábítószert a kereszten. Ez is erőt adott neki. Eljátszotta, hogy meghalt, és azután a leereszkedő sötétségben eltűnt a tanítványok szeme elől. Túlélte az ütlegelést, a lándzsa ütötte seb utáni vérveszteséget. Elhitette a többiekkel, azokkal, akik ott voltak, hogy mindezt Ő túlélte.

Ha valaki pár napja a Mel Gibson féle Passió című filmet megnézte, az csak halvány megközelítése annak, amit valójában Jézussal csináltak. Halvány megközelítése.

Jézust egy flagrum nevű eszközzel korbácsolták. Ennek a végén ólomból vagy acélból készült karmok voltak. Amikor a hátára csaptak az elítéltnek, az végig fölvágta a bőrt és a húst, egészen mélyen.

Nem egy Jézus korában elítélt úgy "úszta meg" a kereszthalált úgy, hogy már a korbácsolásba belehalt. Már azt sem bírta ki, nemhogy utána ennyi vérveszteség és kínzás után még fölálljon, és a sötétségben eltűnjön. Jézusnak és a két latornak vinnie kellet a keresztfa keresztgerendáját, amely megközelítőleg egy vasúti talpfa hosszúságú, és annak a súlyával majdnem egyenlő súlyú. Ezt a korbácsolás után még vinni kellett a hátán. Nem is bírta. Össze is esik. Cirénei Simon vitte aztán tovább a Golgotáig a keresztnek a felső keresztszárát.

A keresztre feszítés után pedig jelentkeztek a lelki kínok, a görcsök, az éhség, a szomjúság, az iszonyú kín, a láz, a sebek elfertőződése, a hőség, a tetanusz és így tovább. A testtartás, ahogy meg volt valaki feszítve, annak minden mozdulata iszonyatos fájdalommal járt. Az ereket széttépték a szögek, és a nagy melegben a sebek kezdtek üszkösödni. S ezek után ép eszű ember azt mondja, hogy lejön valaki a keresztről. Fogja magát, és elmegy a sötétben. Bekötözi a sebeit saját magának, és elhiteti a tanítványokkal, hogy nem történt semmi, csak éppen az ájulás után magához tért.

Megjelenik Júdeában és Galileában ötszáz embernek. Kedvesen rájuk mosolyog, megmutatja a sebeit. Ép eszű ember gondolhat olyat, hogy erre képes valaki? Érdekes, hogy ilyenkor a logika nem működik? Csak, amikor tagadni kell a dolgokat? Ha valaki logikusan végiggondolja mindazt, ami történt, akkor egyáltalán nem gondolhat arra, hogy Jézus az ájulásból magához tért.

Ellenben a Szentírás azt mondja az 1Kor 15-ben: "Krisztus meghalt a mi bűneinkért az Írások szerint. Eltemették, és ugyancsak az Írások szerint feltámadt a harmadik napon."

Másik tévtanítás és hazug elmélet az úgynevezett rossz sír elmélete. Ez röviden azt jelenti, hogy a Lukács evangéliumából most felolvasott rész szerint az asszonyok kimentek a sírhoz, de eltévesztették azt, és egy másik sírhoz mentek, ami eleve üres volt. Eltévesztik a sírt. Visszamennek a temetés után a sírkertből. Azért, ha valakit nagyon szeretünk, és az meghal, eltemetik, és két nap után kimegyünk a sírjához, el szoktuk téveszteni? El szoktuk téveszteni? Szerettük annyira, hogy tudjuk, hogy hova helyzeték. Ott vannak a virágok, a koszorú-tömeg. Vagy tudjuk, hogy melyik urnafülkében van az urnája. Akit szeret az ember, hogy tévesztené el annak a nyugvóhelyét két nap múlva, mikor kimentek, vagy három nap múlva. Ott voltak az ünnep előtt, amikor eltemették Jézust, aztán ott találkoznak az angyalokkal az üres sírban. Az angyalok is eltévesztették a helyet? Ők is rossz sírba mentek? Ugyan kérem! Megint csak azt tudom mondani, aki ép ésszel végiggondolja az eseményeket, csak mosolyogni lehet az állításon, hogy mindenki eltéveszti? Csak, akik ezt tanítják, azok nem tévesztik el? Minden pontosan úgy történt, ahogyan ezt a Szentírás mondja. Nem tévesztették el az angyalok sem, és nem tévesztették el az asszonyok sem.

Ott volt a síron a feltört templomi pecsét. Azt olvassuk a Máté evangéliumában, hogy a sírt őrizték a templomi katonák, az őrség katonái. Lepecsételték a templomi pecséttel a követ, amit odahengerítettek a sír bejárata elé. A pecsét feltörve, katonák sehol, a sír pedig üres. Rögtön kiderülhetett volna az egész. Negyed óra járásra volt a főpapok otthonától, és a katonai őrségtől Jézus sírja. Negyed óra kényelmesen gyalogolva. Két perc alatt kiderült volna. Bocsánat, eltévesztettük, a másik sírhoz kell menni. De sehol semmi ilyet nem olvasunk. Csak azt olvassuk, amit majd még tévtanításként mondanak, hogy a tanítványok lopták el a holttestet. Sokszor elhangzik ez a mondat is, hogy az asszonyok kimentek, és csak egy üres sírt találtak. Ez azért nem jó így, mert nem csak egy üres sírt találtak, hanem az üres sírt találták. Ez nem mindegy. Az üres sír a bizonyságtétel. Az üres sír beszél arról, hogy amit a Szentírásban olvasunk, az mind megtörtént és igaz.

És van még egy harmadik mítosz is, tévtanítás is. Jézus holttestét ellopták a tanítványok. Már maga a Szentírás is említi ezt a hazugságot a Máté 28-ban, ahol a feltámadás után az őrségből elmentek a főpapokhoz, és jelentették, hogy Jézus teste eltűnt. Ők pedig lefizették őket, és azt mondták nekik: mondjátok azt, hogy jöttek a tanítványok, és ellopták, amíg aludtatok, a testet. Ez megint csak, ha logikusan nézzük, több ok miatt lehetetlen volt. A sír bejáratától fölfelé egy ferde, lejtős csúszdában, mederben vagy vájatban egy hatalmas, több mint egy tonnás zárókő volt, malomkőszerű, de annál nagyobb kő, amit fölnyomtak többen, több erős férfi. Kiékelték, és amikor bevitték a sírba a holttestet, kiverték az éket, és a nagy kő legördült, és lezárta a sír bejáratát.

Odamentek Jézus sírjához húsvét reggelén az asszonyok, s közben tanakodnak, hogy ki fogja elgörgetni ezt a hatalmas követ. S már úgy találták, hogy a pecsét feltörve, a kő pedig felnyomva a magasabb részre, beékelve. Ott volt az ék alatta. Vagyis valakik kinyitották a sírt. Több erős férfi kellett ahhoz, hogy a követ el tudják onnan görgetni.

Aztán azt is olvassuk, hogy ott voltak a katonák. A templomőrség őrizte a sírt. Egyrészt egy ilyen nagy kő elgörgetése elég erős zajjal járt volna. Az őrség legalább tizenkét főből állt, de néha több emberből. Az is lehet, hogy itt többen voltak. Abból a fele aludt, a sír bejárata előtt feküdtek, a többiek pedig ébren őrködtek. Körülbelül harminc méter szélességről van itt szó. Öt méterenként álltak a katonák. S akkor bemennek ugye a tanítványok. Sem az ébren lévő, sem az alvó katonák nem vesznek észre semmit. Nagy zajjal elgörgetik a sírkövet. Világos. Ezt se hallja meg senki. Átmennek az alvókon és az ébren lévőkön. Beburkolják, becsomagolják egy lepelbe Jézus testét, aztán kiviszik az alvó és ébren lévő katonák között. Hát nyilvánvaló. Azok megint nem látnak meg semmit. Éjszaka van. De azért öt méter éjjel sem akkora távolság. Mindezt zajtalanul véghezviszik. Hát bizonyos tévéfilmekben lehet ilyet látni. De a valóságban? Ép eszű ember gondolhat erre, hogy ez így volt? Hogy a tanítványok bementek, és mindezt megtéve, áthatolva ébren lévőkön és alvókon, ellopták a testet?

Azok mondják ezt, meg ezt is, akik egyszerűen nem akarják elhinni, hogy amit a Szentírás mond, az igaz. Lelki és fizikai képtelenség, hogy a tanítványok, akik szerették Jézust, ilyet tettek volna.

Tévedés az ájulás mítosza, a rossz sír mítosza és az ellopott test hazugsága is. De van ennél még nagyobb tévedés. Ha mi, akik itt vagyunk, abban a tévedésben maradunk, hogy nem igaz, amit a Szentírás mond. Ha nincs húsvéti hitünk, ha nem hisszük, hogy Jézus meghalt és feltámadott úgy, ahogy azt a Szentírás mondja. Ha nekünk is szól az angyalok kérdése: Miért keresitek a holtak között az élőt?

Vagy inkább így hangzik ez a kérdés, hogy ma reggel mit keresünk itt? Szép a húsvéti történet. Megrázó a kereszthalál. Csodálatos, amit a feltámadásról mond a Szentírás, vagy pedig számunkra is igaz az első szótól az utolsóig?

Jézus ma is itt van közöttünk. A feltámadott, élő Jézus. Az úrvacsorában is, az igehirdetés által is találkozhatunk vele. Látni nem látjuk Őt, de vezetését tapasztalhatjuk.

Hogyan is mondja Jézus? A maga juhait mind vezeti. Előttük jár, mert ő pásztor és nem mészáros. Előttük jár, és a juhok követik, mert ismerik a hangját. Én vagyok a jó Pásztor, mondja Jézus, a jó Pásztor életét adja a juhokért. Azért szeret engem az Atya, mondja Jézus, mert én odaadom az életemet, hogy aztán újra visszavegyem. Hatalmam van arra, hogy odaadjam, és hatalmam van arra is, hogy újra visszavegyem. Hisszük-e mi ezt?


Imádkozzunk!

Urunk, nagyon sokszor működik a mi logikánk, és szeretnénk ésszel megérteni azt, amit csak hittel lehet hinni. Köszönjük, ha ma is munkálkodhattál bennünk. Köszönjük, hogy nem veszed el az értelmünket, hanem a te Lelked meggyőzi azt.

Köszönjük, Urunk, hogy te vagy az, aki meggyőz minket bűn, igazság és ítélet tekintetében. Köszönjük, hogy te meggyőzheted a mi szívünket és elménket, hogy minden úgy történt, ahogy azt olvastuk és hallhattuk.

Köszönjük, Jézus, hogy te feltámadtál, és valóban élsz. Ezért nem a holtak között kell keresnünk az élőt. Sőt itt ma reggel is találkozhatunk veled, és ebből a találkozásból, a te megszólításodból új élet, örökélet fakadhat a mi számunkra.

Köszönjük, Urunk, ha már nem keresünk téged a holtak között. Köszönjük, ha már van élő hitünk, feltámadott Jézusunk, s ebből a feltámadásból békességünk, örömünk és boldogságunk.

Áldj meg bennünket, kérünk, hogy mások számára is tudjuk hirdetni: Jézus feltámadott, valóban feltámadott.

Ámen.