PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK

Pasarét, 2006. április 14.
(nagypéntek)

Cseri Kálmán


KICSODA JÉZUS KRISZTUS?
10. HOGYAN SZENVEDETT JÉZUS?


Alapige:Ézs 53,3-7

Megvetett volt, és emberektől elhagyatott, fájdalmak férfia, betegség ismerője. Eltakartuk arcunkat előle, megvetett volt, nem törődtünk vele.

Pedig a mi betegségeinket viselte, a mi fájdalmainkat hordozta. Mi meg azt gondoltuk, hogy Isten csapása sújtotta és kínozta.

Pedig a mi vétkeink miatt kapott sebeket, bűneink miatt törték össze. Ő bűnhődött, hogy nekünk békességünk legyen, az Ő sebei árán gyógyultunk meg.

Mindnyájan tévelyegtünk, mint a juhok, mindenki a maga útját járta. De az Úr őt sújtotta mindnyájunk bűnéért.

Amikor kínozták, alázatos maradt, száját sem nyitotta ki. Mint a bárány, ha vágóhídra viszik, vagy mint a juh, mely némán tűri, hogy nyírják, Ő sem nyitotta ki száját.


Imádkozzunk!

Úr Jézus Krisztus, alázatosan kérünk, segíts most belsőleg is elcsendesedni, amikor a szenvedéseden gondolkozunk. Megvalljuk, hogy ez maga jól esik, hogy végre csend van, de szeretnénk most csak reád figyelni.

Köszönjük, hogy te csak reánk gondoltál, amikor bűn nélküli, tiszta életedet odaáldoztad helyettünk. Köszönjük, hogy pontosan odaálltál, ahol Isten megérdemelt igazságos ítélete reánk sújtott volna le. Áldunk azért, hogy elszenvedted ezt helyettünk.

Könyörülj rajtunk, hogy ez ne üres, vallásos szólam legyen a számunkra, hanem az életünk elfogyhatatlan örömének az alapja. Engedd ma ne csak jobban megértenünk szenvedésed értelmét, hanem Szentlelked győzzön meg minket arról, hogy mi is egészen személyes vallomásként el tudjuk mondani: Jaj, vétkeimmel vertelek keresztre! Amit te szenvedsz, Jézus, én okoztam.

Kérünk, így szólíts meg minket most igéden keresztül. Vedd el fáradtságunkat, szétszórtságunkat, közönyünket. Ajándékozz meg minket nagy lelki szomjúsággal, és elégítsd ki ezt a szomjúságot igéd élő vízével.

Ámen.


Igehirdetés

A mai napon az Úr Jézus Krisztus szenvedésére és kínhalálára emlékezünk. Azt vizsgáljuk meg most Isten igéjének a világosságánál, hogy mennyit kellett neki szenvednie, miért kellett szenvednie, és aztán egy kicsit részletesebben majd arra figyeljünk, hogyan szenvedett a mi Urunk?

1. Miben állt Jézusnak a szenvedése?

Többször volt már szó arról, hogy az Ő egész földi élete egyetlen folyamatos szenvedés volt. Kezdődött a testetöltéssel, amikor otthagyta a mennyei dicsőséget, mert csak így lehetett rajtunk segíteni, magára vette a mi emberi természetünket, testünket, annak minden nyomorúságával együtt. Aztán folytatódott azzal, hogy mindvégig körülvette Őt valami egészen felfokozott kicsinyesség, értetlenség, gyanakvás, rosszhiszeműség, irigység, féltékenység, gáncsoskodás, hitetlenség. Egész végig ellenszélben végezte a megváltás munkáját.

Nagypénteken pedig ismerjük a Bibliából, meg olvasmányainkból, hogy milyen iszonyatos fizikai szenvedéseket vállalt a kereszthalál kapcsán. Azt pedig elképzelni sem tudjuk, hogy milyen volt az a lelki szenvedés, amit az okozott neki, amit így olvastunk Ézsaiásnál: Isten Őt sújtotta mindnyájunk bűnéért. Nekünk fogalmunk sincs arról, hogy mit jelenthetett az, hogy mindannyiunk, minden bűnének az Isten igazsága szerinti ítéletét magára vállalta Ő, aki soha bűnt nem ismert és nem cselekedett.

Pál apostol így írja le: "Ő, aki bűnt nem ismert, bűnné lett érettünk." (2Kor 5,21). Felfogni sem tudjuk, hogy ez mit jelenthetett neki,

Péter apostol is vall erről, amikor azt írja: "A mi bűneinket egyedül vitte fel az Ő testében a keresztfára." (1Pét 2,24). Csak csodálni tudjuk ezért Őt, áldani és magasztalni, és egy egész élet is kevés ahhoz, hogy a hálánkat valami módon kifejezzük.

2. Miért szenvedett Jézus?

Röviden máris hallottuk, hogy miért. De az, aki bűn nélkül való, már attól is szenved, hogy látja a bűnt és annak a rontását. Jézus pedig nem csak nézte a bűnünket, hanem magára vállalta annak a következményével, a kárhozattal együtt. Jézus helyettünk megjárta a poklot is. Átélte az Istentől való elhagyatottságot. Ezért kiáltott fel szenvedése mélypontján a kereszten: Én Istenem, én Istenem miért hagytál el engem? (Mt 27,46).

Ennek azonban, hogy Ő a mi ítéletünket magára vette, és maradék nélkül elszenvedte, az a gyümölcse, hogy Isten azt még egyszer rajtunk már nem hajtja végre. Aki a megfeszített Jézusban hisz, az kegyelmet kap Istentől.

Ezért ujjong a Zsidókhoz írt levél szerzője: a mi Urunk "egyetlen egy áldozatával örökre tökéletesekké tette a megszentelteket." Jézus tökéletes elégtételt szerzett. (Zsid 10,10, 14).

Nem véletlen az, hogy a Jelenések könyve arról ad számot, hogy a mennyei seregek szüntelenül magasztalják Őt: "Méltó a megöletett Bárány, hogy övé legyen az erő és gazdagság, a bölcsesség és a hatalom, a tisztesség, a dicsőség és az áldás. Mert megölettél és véreddel vásároltad meg őket Istennek minden törzsből és nyelvből, minden nemzetből és népből." (Jel 5,12, 9/b).

Arra a kérdésre tehát, hogy mennyit szenvedett Jézus, értelmes választ adni nem tudunk. Elképzelhetetlenül sokat. Mindazt elszenvedte, amire szükség volt a mi szabadulásunkért.

És miért szenvedett? Azért, amit énekeltünk most ebben a szép énekben. Jaj, vétkeimmel vertelek keresztre!

3. Egy kicsit részletesebben nézzük meg a Szentírásból azt, hogy hogyan szenvedett. Mégpedig azért, mert más okból kifolyólag, de nekünk is bőven kijut sokféle szenvedésből. Jézus többször említette, hogy Ő példát adott a benne hívőknek, hogy helyesen tudjanak élni. Meg lehet tanulni helyesen szenvedni is. A szenvedő Krisztus ehhez is segítséget tud adni nekünk.

Mi jellemezte Jézus szenvedését?

a) Mindenekelőtt azt látjuk a róla szóló bibliai híradásokból, hogy Ő vállalta ezt a szenvedést. Ő tudta mi vár rá, és nem akart kibújni alóla, nem akarta megkisebbíteni, nem akarta másra áthárítani. Nem tiltakozott ellene, hanem vállalta azt, amibe a mi szabadításunk, megváltásunk került.

Előfordult, hogy felsóhajtott: Meddig leszek még veletek? Meddig szenvedlek még titeket? Sőt egy alkalommal sírt is népének a keményszívűségét látva, de nem menekült el a szenvedés elől.

Amikor a kereszthalála előtti utolsó éjszakán teljes súlyával ránehezedett már az emberiség bűnterhe, akkor azt kérdezte az Atyától: vajon ki kell-e innia egészen a szenvedések poharát? S miközben ezt mondta, a folytatás már így hangzik: Mindazáltal ne úgy legyen, ahogy én akarom, hanem ahogy te. És a Gecsemáné-kerti imaharcában még kétszer elmondja, hogy Ő mindenképpen az Atyának akar engedelmeskedni, kerül, amibe kerül. És amikor a harmadik ilyen imádsága is véget ért, akkor jelent meg ott Júdás a pribékekkel, akik aztán letartóztatták Jézust. Készen volt arra, hogy egészen elhordozza ezt a szenvedést.

Amikor már a kereszten volt és haldokolt, egy jótét lélek könnyíteni akart a szenvedésén, és olvassuk az evangéliumban, hogy olyan italt adott, amibe volt egy kis kábítószer is keverve, de Jézus nem fogadta el. Ő józanul, teljes tudattal akarta végigszenvedni azt, amit vállalt. Vállalta tehát a szenvedést.

b) A másik jellemvonása azt volt, hogy állhatatosan, kitartóan, teljes engedelmességgel hordozta ezeket a szenvedéseket, pedig az ördög megpróbálta Őt többször letéríteni erről az útról. Mindjárt az elején, nyilvános fellépésekor, azt javasolta: ugorjon le a templom párkányáról és akkor mindjárt népszerű lesz. Aztán felajánlotta, hogy most mindjárt elkezdhetné a föld országai feletti uralkodást, majd ő segít neki. És még az utolsó pillanatokban, itt a kereszten is, elhangzik a cinikus, gonosz kiáltás: ha Isten Fia vagy, szállj le a keresztről, és majd hiszünk neked.

Sok mindent elkövetett a gonosz, hogy Őt letérítse az engedelmesség útjáról. Jézus azonban tántoríthatatlanul mindvégig megmaradt azon az úton, amelyik kínokkal volt kikövezve, mert tudta, hogy csak így éri el azt a célt, ami felé elindult. És ugyanígy ragaszkodtak és ragaszkodnak Őhozzá ma is azok, akik az Ő nevéért vértanúságot szenvednek, mert évente százezrek halnak ám meg ma is, csak azért, mert Jézus Krisztust nem hajlandók megtagadni, hanem Őt Megváltójuknak, Uruknak, Isten Fiának vallják.

Ezek az emberek komolyan veszik azt, ami a Zsidókhoz írt levélben szinte refrénként ismétlődik: Mindvégig erősen ragaszkodjunk a mi Urunkhoz. Jézus ezt tette.

c) Aztán megfigyelhetjük, hogy Ő imádkozva szenvedett. Szenvedésekkel teli életét végig imádkozta. Folyamatosan kapcsolatban maradt az Atyával. Minden alkalmat megragadott arra, hogy az imádság csatornáján át mennyei erők áradjanak újra és újra az életébe, és ez a szüntelen imádkozás megtartotta Őt küldetésének az útján.

És mivel így imádkozott, ezért tudott nemcsak megbocsátani azoknak, akik neki szenvedést okoztak, hanem tudott őszintén, odaadóan imádkozni értük is. A kereszten szinte utolsó leheletével azokat mentegeti az igazságos Isten előtt, akik Őt odajuttatták. "Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek." (Lk 23,34).

És olyan kedves az, megint csak nagypénteki jelenet, hogy ott a kereszten, amikor már egészen közel érezte a halálát, a gyerekek esti imádságát mondja el. Ez is zsoltárból vett idézet. "Atyám, a te kezedbe teszem le az én lelkemet." Imádkozva másként bírja a szenvedést mindenki.

d) Az is kitűnik az evangéliumokból, hogy Jézus csendben, szótlanul hordozta szenvedéseit. Szelíden, némán hordozott minden megaláztatást is, amiben sokszor, sokféleképpen volt része.

Valóban úgy, ahogy itt Ézsaiásnál olvastuk: Mint Bárány az ő nyírője előtt néma, száját nem nyitotta meg. Pedig Őt aztán gúnyolták, csúfolták, megalázták, ahol és ahogyan csak lehetett mindenütt, és mindenhogyan. És mondhatná valaki: azért önérzete csak lehetett neki is, meg bánthatta ez a büszkeségét és hiúságát. Csakhogy Őneki nem volt büszkesége, hiúsága, mert neki nem az az utálatos bűntől összeroncsolt természete volt, mint nekünk, hanem isteni, bűn nélküli természete. Ennek ellenére fájt ez a gúnyolás is, és minden azzal kapcsolatos dolog.

Ő azonban még isteni hatalmát sem mutatta meg azoknak, akik bántották, pedig isteni teljhatalommal függött a kereszten is. Gondoljatok arra, hogy milyen (a szó nemes értelmében mondom most) fölényes gesztussal utalja be azt a rablógyilkost a mennyországba egyetlen mondatával. Könyörög az az ember: emlékezz meg rólam, majd ha eljössz a te királyságodba. Jézus azt mondja: nem majd, még ma velem leszel a Paradicsomban. Ilyet csak az Isten tud mondani. Ehhez csak neki van hatalma, joga és szeretete. Ő azonban ezt az isteni hatalmát a kereszten is elrejtette, és amikor biztatják, hogy szálljon le, azt mondja: gondoljátok, hogy nem parancsolhatnék ide akár tizenkét légió angyalt? De akkor hogyan teljesednének be az Írások? Ő elrejtette istenségét szenvedése közepette is, mert így akarta végigjárni a szenvedések útját.

e) Végül megtudjuk Jézus szenvedéséből, hogy Ő a legnagyobb kínok között is világosan látta azt a dicsőséget, ami már akkor az övé volt, és ami majd a szenvedései után lesz nyilvánvalóvá mindenki előtt. Ő tudta, hogy nem a szenvedés az utolsó fejezet az életében. Azt követi az Atyától elkészített dicsőség, és ennek a tudatában maradt alázatos minden helyzetben.

Amikor Kajafás előtt vallatják, és ott már verték is, meg szembe köpdösték, Kajafás azt mondja, zárjuk rövidre a dolgot. Egy kérdésre válaszolj: Te vagy a Krisztus, az Isten Fia, vagy nem? "Jézus ekkor így felelt: Te mondtad. Sőt mondom nektek, mostantól fogva meglátjátok az Emberfiát, amint a Hatalmas jobbján ül és eljön az ég felhőin." (Mt 26,63-64). Mondja ezt a megköpdösött, megpofozott, megkötözött Jézus.

Közvetlenül ez előtt, amikor az Ő második eljöveteléről beszél tanítványainak, azt mondta: Feltűnik majd az Emberfiának jele az égen, és megláttok engem nagy hatalommal, és dicsőséggel. Ő a legmélyebb megaláztatásban, szenvedései között is tudatában volt ennek.

Ez az a néhány legfontosabb jellemző, amit Jézus szenvedéséről, a szenvedő Krisztusról a Szentírás alapján mondhatunk. Ő vállalta a szenvedést. Állhatatos maradt mindvégig, nem futamodott meg. Imádkozva szenvedett. Csendben, szó nélkül tűrte szenvedéseit, és ugyanakkor látta azt a dicsőséget is, ami készen volt a számára.

4) Ha azt mondottuk, hogy Jézus példát adott nekünk és meg akar tanítani minket helyesen szenvedni, mert szenvedés nélküli élet ezen a földön nincs, akkor mi az, amit megtanulhatunk tőle?

Nem szabad elfelejtenünk, hogy alapvetően különbözik az Ő szenvedése a mienktől, mert Ő, mint ahogy az többször elhangzott már ma este, a mi bűneink büntetését szenvedte el tökéletesen, hiánytalanul, maradék nélkül. Ő Isten igazságát elégítette ki. Éppen ezért nekünk nem kell, és nem is lehet vezekelnünk a bűneinkért. Nekünk egyetlen lehetőségünk van, ha valaki szabadulni akar a bűntudattól és az önvádtól, komolyan venni, hogy Jézus érdeméért Isten minden benne hívőnek teljes bocsánatot ad. Ezért a bocsánatért jelentkezhet hittel az, aki ezt valóban hiszi. Egyébként semmit nem tehetünk önmagunkért, de nem is kell, mert Jézus mindent megtett.

Azonban ez a világ a bűn által megrontott világ, és emiatt mindnyájan szenvedünk. Van betegség, nélkülözés, békétlenség, magányosság, csalódások érnek bennünket, és ezek alól egyikünk sem kivétel. Ráadásul, akik Krisztusban hisznek, azoknak mindig kellett és ma is kell szenvedniük az Ő nevéért sokféle gúnyt és hátratételt is. Tudunk-e vajon úgy szenvedni, ahogyan arra a nagypénteken keresztre feszített Jézus példát ad?

Tudjuk-e vállalni ezeket a szenvedéseket. Olyan sok tiltakozás van bennünk. Szeretnénk másra áthárítani a szenvedéseink egy részét. Szeretnénk lefaragni belőlük állandóan. Megkisebbíteni. Vagy legalább is zúgolódunk, panaszkodunk, vagy dicsekszünk velük. De örökké téma, mintha valami rendellenes dolog történne. Sokakat nem jellemez az, amit úgy szoktak mondani, hogy valaki aláigazítja a vállát annak a tehernek, amit rátesznek. Ha valaki így vállalja, magára veszi, hordozza, akkor sokkal könnyebb, mintha állandóan tiltakozik ellene, de mégis hordoznia kell. Ugyanaz a teher ebben az esetben nehezebbé válik.

Tanuljuk meg Jézustól bizalommal elfogadni a terheinket. Van, amitől szabadulni lehet és kell, de amit hordoznunk kell, azt Istenbe vetett bizalommal hordozzuk, tudva azt, hogy Ő pontosan ismeri a mi teherbíró képességünket, és nem azt akarja, hogy összeroskadjunk, hanem azt, hogy teherhordozás közben is megerősödjünk.

Aztán jellemez-e minket ez az állhatatosság? Olyan sokan voltak és vannak, akik megijednek a Krisztusért vállalandó szenvedéstől is, és képesek őt még megtagadni is. Egy ideig követik Őt - így olvassuk a magvető példázatában is -, aztán, ha valami próbatételt kell érte vállalni, akkor eltávolodnak. Ez a tántoríthatatlan állhatatosság, a "mindvégig, erősen" jellemző lehet ránk. Szabad ezért imádkozni, és engedni, hogy az Úr Jézus megerősítsen minket.

Az imádság nekünk is nagy lehetőség. Szenvedéseink közben még mélyebben, még inkább odafordulhatunk a mi Urunkhoz, és megtapasztalhatjuk, hogy nem csak a nagy Pál mondhatta el: mindenre van erőm a Krisztusban, aki engem megerősít, hanem ilyen magunkfajta kis keresztyének is. Mert Jézus ma sem kisebb, és Ő nem nézi, hogy egyedül küszködjünk a terheinkkel, hanem folyósítja azt az erőt, amire szükségünk van. Ezért tudnak sokan nemcsak a maguk terhével győztesen megharcolni, hanem mások terhét is magukra venni. Ez a titka annak is, hogy sokan, akik Jézusért vállalnak ma szenvedést, örömmel tudják azt vállalni. Az ilyen imádkozó ember képes arra is, hogy meg tud bocsátani azoknak, és őszintén tud imádkozni azokért, akik neki szenvedést okoznak.

Aztán sokszor hiányzik belőlünk az a csendesség, amivel Jézus szenvedett. Azonnal kész az ajkunkon a visszavágás. Az első reflexünk a legkisebb sértésre sokszor az, hogy ökölbe rándul a kezünk. Mit mondott rólam, ráadásul kiknek. Majd én is tudok róla, s már tervezzük a bosszút. Ott lapul a szívünk mélyén sok bosszúvágy, és sokszor tehetetlenségünkben, amikor nem tudunk bosszút állni, önmagunkat mérgezzük meg azzal, hogy mérgesek maradunk, és nincs földelésünk, ami levezetné ezeket a feszültségeket, ha nincs igazi közösségünk azzal a Jézussal, aki csendesen szenvedett, mint bárány az ő nyírője előtt, és aki tudta, hogy mikor kell megszólalnia.

Éppen a nagypénteki események során volt olyan jelenet, amikor Jézus úgy érezte, hogy mindenestől igaztalanul vágta pofon a főpap egyik szolgája, és akkor azt mondta: most miért vágtál pofon? Ha jogosan, bizonyítsd be. Ha pedig nem, akkor ne pofozkodj. Ez is jellemző a szenvedő Jézusra, de ezt mindig a másik érdekében mondja. Nem a maga hiúsága, érzékenykedése szólal meg, hanem a másikat szeretné józanítani, tanítani.

Végül mi is tudhatjuk azt, hogy akik Jézusban hisznek, azoknak el van készítve ugyanaz a dicsőség, ami a mi Megváltónké. Ő ezt megígérte nekünk, és a szenvedő keresztyének erre gyakran gondoltak.

Pál apostol ezt írja a Római levélben: "Ha vele együtt szenvedünk, vele együtt fogunk megdicsőülni is. Mert azt tartom, hogy a jelen szenvedései nem hasonlíthatók ahhoz a dicsőséghez, amely láthatóvá lesz majd rajtunk." (Róm 8,17-18).

Péter apostol a nagyon sokat szenvedő keresztyéneket szintén ugyanezzel bátorítja: "Szeretteim! Ne rémüljetek meg attól a szenvedéstől, amit most el kell hordoznotok, mintha valami meglepő dolog érne titeket. Sőt, amennyire részesültök a Krisztus szenvedésében, annyira örüljetek, hogy az Ő dicsőségének megjelenésekor is ujjongva örülhessetek. Boldogok vagytok, ha gyaláznak titeket a Krisztus nevéért, mert a dicsőség Lelke, az Isten Lelke megnyugszik rajtatok." (1Pt 4,12-14).

Ezt nem mi találtuk ki, hogy legyen valami olcsó vigasztalásunk a szenvedések tüzében, hanem ez Isten ígérete. Éppen ezért igaz, és nyugodtan bízhatunk benne.

Ettől nem fáj kevésbé az embernek az éppen elhordozott fizikai vagy lelki fájdalom, de egészen másként tudja hordozni azt. Felesleges erőket nem tékozol el, és túllát mindig a pillanatnyi helyzetén. Komolyan veszi a láthatatlanokat is. Komolyan veszi azt, amit Ézsaiás könyvéből olvastunk, hogy Jézus kereszthalála nem volt hiábavaló. Személy szerint mindannyiunk adósságát fizette Ő ott ki. "Bűneink miatt törték össze, a mi vétkeink miatt kapott sebeket. Ő bűnhődött, hogy nekünk békességünk legyen." Békességünk még a szenvedések közepette is.

Hadd fejezzem be azzal az igével, amivel megint csak a Zsidókhoz írt levél szerzője a sokat szenvedő keresztyéneket bátorította, amikor Jézus példájára hivatkozott. "Mivel Ő maga is (Jézus) kísértést szenvedett, tud segíteni azoknak, akik különféle kísértésekbe esnek. "Mert nem olyan főpapunk van, aki ne tudna megindulni a mi erőtlenségeinken, hanem olyan, aki hozzánk hasonlóan kísértést szenvedett mindenben, kivéve a bűnt. Járuljunk hát bizalommal Őhozzá." (Zsid 2,18, 4,15).

Jézus Krisztus kereszten való szenvedése a mi bűneinkért való szenvedés. Ezt nem szabad elfelejtenünk. A szenvedő Krisztus a benne hívőket tanítgatja keresztet hordozni, töviseket hordozni, szenvedések között is kiegyensúlyozottan, reménységgel, békességben, sőt derűsen élni. Ő megtanít minket arra, hogy vállaljuk terheinket, állhatatosak maradjunk, és hozzá is hűségesek a szenvedések közepette. Még a szenvedések is egyre mélyebb, őszintébb imádságra neveljenek bennünket. Tanuljunk meg csendesen szenvedni, és csak akkor megszólalni, ha az a másiknak használ. El ne felejtsük, hogy a jelen szenvedései nem hasonlíthatók ahhoz a dicsőséghez, amit kereszthalálával is szerzett meg a benne hívőknek.


Imádkozzunk!

Úr Jézus Krisztus, bocsásd meg, hogy oly sokszor zúgolódunk, panaszkodunk, háborgunk a szenvedéseink miatt, másokat okolunk, és sokszor még ellened is lázadunk.

Szeretnénk most megalázni magunkat előtted. Csodáljuk hűségedet, állhatatosságodat, szeretetedet. Valljuk, hogy csakugyan nincs senkiben nagyobb szeretet annál, mintha valaki életét adja az ő barátaiért.

Köszönjük, hogy életedet adtad értünk akkor, amikor még ellenségeid voltunk.

Köszönjük, Urunk, hogy pontosan ismersz mindannyiunkat, és tudod, hogy most milyen terhek alatt roskadozunk. Köszönjük, hogy nem akarod, hogy roskadozzunk és végképp nem, hogy összeroskadjunk. Engedd megtapasztalnunk, hogy ránk is érvényes: mindenre lehet erőnk tebenned.

Miközben magasztalunk téged a te engesztelő, váltságot szerző szenvedésedért, köszönjük, hogy megtanítasz minket is derűsen terheket hordozni. Sőt adj nekünk készséget és többleterőt ahhoz, hogy mások terhéből is tudjunk valamit átvállalni zokszó nélkül, úgy hogy még hálát sem várunk. Ahogyan te tetted. Szeretnénk megtanulni tőled, hogy te szelíd és szívből alázatos vagy, hogy így nyugalmat találjunk a mi lelkünknek.

Ámen.