PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK

Pasarét, 2006. április 2. (vasárnap) Varga Róbert

A KEGYES ÉLET KÖVETKEZMÉNYEI

Alapige: 2Tim 3,10-17

---

Imádkozzunk!

Köszönjük, Istenünk, hogy a te igéd eligazít minket. Köszönjük, hogy körülveszel a te csodálatos, lehajló szereteteddel, és azt mondod, hogy nem engeded, hogy ingadozzék bármikor is az igaz.

Urunk, megvalljuk neked őszintén, hogy sokszor egyáltalán nem szólunk igazságot, és végképp nem vagyunk a te mércéd szerint igaz emberek. De köszönjük, ha eljövünk ide, akkor te újra és újra megteszed velünk azt a csodát, hogy megváltoztatod a mi gondolkodásunkat, átrendezed a mi életünket. Megtanítasz különbséget tenni helyes és helytelen között.

Köszönjük, Urunk, hogy a te igéd mindenre elég. Sőt a te népednek tökéletesen elég. Így kérünk, hogy a töredékes, emberi beszéden keresztül a te vigasztaló, bátorító szavad szólaljon meg ezen a reggelen is.

Köszönjük, hogy nincsen még végünk, hogy itt lehetünk, és hallgathatunk rád, aki tudsz minket tanácsolni, vezetni, inteni. Kérünk téged, Urunk, hadd értsük meg a te csodálatos szeretetedet, és fogadjuk el a te szavadat.

Köszönjük, Urunk, hogy te elkészítetted a számunkra a bölcsesség, az eligazodás forrását. Köszönjük, hogy te tudsz nekünk igazi, erkölcsi tartást, tőled való békességet, hitben előrejutást, megerősödést és igazi, neked kedves szolgálatot adni.

Így kérünk, hogy erősíts és bátoríts most minket, hadd tudjunk szolgálni neked örömmel.

Ámen.

---

Igehirdetés

Megfigyelték azt, hogy az állatvilágban az alkalmazkodás kényszere döbbenetes erővel hat. Ha egy állatnak azon múlik a túlélése, hogy tud-e alkalmazkodni a megváltozott környezethez vagy nem, akkor minden erejét összpontosítva arra törekszik, hogy meg tudjon felelni a környezeti kihívásoknak, és túlélje mindazt a traumát, ami érte.

Az alkalmazkodás kényszere, vagy legalábbis ennek az ereje, hatása sokkal erősebben éri az embereket, az Isten nélküli világ szellemi ereje, mérgező hatása, az Istentől való elszakítás akarata sokkal keményebben és határozottabban hat a hívő emberek, az istenhívő emberek felé. Törekedve arra, hogy a hívőket elfordítsák Isten igazságától, fellazítsák, felhígítsák a hitüket, és belevonják a világnak abba a folyásába, amely biztos, hogy egy hívő embert csak tönkre tehet.

Vannak, akik engedik, hogy ez a hatás hasson rájuk, és elhajlanak, mint a gyenge nádszál a szélben, s vannak olyan erős erkölcsi tartású, hittel bíró emberek, akik mint a kőszikla, minden próbálkozásra mindig ugyanazt mondják. Mint ahogy valójában egy hívő ember az ördög mesterkedésére először is, meg másodszor is, meg harmadszor is, meg tizedszer is mindig csak ugyanazt mondhatja: "Nem".

Ha valaki erre nem hajlandó, vagy ha valaki úgy gondolja, hogy akár az ördöggel, akár a világ csábításával szemben nem lehet ilyen kemény, az bizonyos lehet abban, hogy előbb-utóbb - mint a pók nyála az áldozatát feloldja - elesik. Előbb-utóbb a külső, Istentől eltávolítani akaró hatások fellazítják azt a kötődést, ami Istenhez köti.

Egy nagyon kicsiny szóösszetétellel kezdi itt Pál. Azt mondja, hogy ezt csinálja a világ, és úgy folytatja, hogy "de te, Timóteus..." De te, Timóteus, légy más. Éles ellentétben a kortársaiddal, akik szájukra veszik Isten nevét, akik azt mondják, hogy Isten így és úgy, és amúgy. Közben semmi közük nincs Istenhez. Akik tévtanítók, és még a vallást is fölhasználják arra, hogy ők hívő embernek látszódjanak. Vagy a gyülekezeteken belül - és ez Timóteus szolgálata idején sem volt másképpen - megpróbáltak bomlasztani, és hívőt hívővel szembeállítani.

Az apostol arra hívja fel a fiatal Timóteus figyelmét, hogy a legfőbb feladata, s a legfontosabb az, hogy kövesse Pált, Pál hitét. Nem Krisztus kellene követnie? Amikor Pál ezt mondja, hogy kövesd az én hitemet, meggyőződésemet, szenvedésemet, ez alatt ezt érti, hogy ahogyan én követtem Jézus Krisztust, úgy szánd oda magad te is, Timóteus, és kövessél engem.

Szeretné Timóteust beállítani a szolgálatba, hiszen a jól végzett, Istennek végzett szolgálat mindig Istent dicsőíti. Egyre keményebb fokokat kell Timóteusnak végigjárnia egyszerűen azért, hogy kiképezhesse őt az apostol a szolgálatra.

Timóteus azért tudott helytállni később, és maga vezette egyedül a gyülekezetet, amit Pál rábízott, mert már gyerekkorában édesanyjától, nagyanyjától Loistól, és Eunikétől hallott a Szentírásról, ami a töredékesen már leírt Biblia volt, azt a kezébe adták. Gyermekkorában magába szívta a Szentírás szellemiségét, lelkületét. Ezért hatott később is az ő életében mindaz, amit gyermekkorában megtanult. Önmagában a tanulás senkit nem tesz hívővé, de mindenképpen egy jó alapot kapott Timóteus, hogy az élete megváltozhasson.

Nagyon fontos tehát a családi közösség. Mi az, amit nálunk otthon tapasztalnak a gyerekek ezen a területen? Vagy azok - ha nincsenek saját gyerekeink -, akiket ránk bíznak a kisebb, nagyobb családi közösségben vagy a munkahelyen. Nagyon fontos az a hatás, ami rajtunk keresztül éri a többi embert a hitbeli dolgokra nézve.

Timóteusba bele nevelték gyermekkorában, hogy Isten szereti őt, Jézus Krisztus érte is meghalt. Aztán eljött az az idő, amikor Pált megismerte. Pál apostol hitét látva maga döntött Jézus Krisztus mellett. De a bölcsesség alapja mindig Isten szava, mindig Isten igéje. Önmagában az Írások olvasása nem adott Timóteusnak sem, nem hozott Timóteusnak sem üdvösséget. A Krisztusba vetett hittől lett hívő emberré. De elfogadta Jézust, elhitte a Szentírás tanítását. Elsajátította, és élt a hit ajándékával ez a fiatalember.

Minden keresztyénnek sok egyéb feladata mellett, a főfoglalkozása mégiscsak az evangélium hirdetése. Legyen az egy fizikai munkás, a fizikai munkát végezve a munkahelyén, vagy egy szellemi munkás a szellemi munkáját végezve felnőttek vagy gyerekek között, miközben természetesen meg kell tanítani a matematikát, meg kell szerelni a rádiót vagy a vízvezetéket. Meg kell operálni a beteget, de mégis a fő foglalkozása egy hívő keresztyénnek, hogy Isten szeretetét mutassa, élje oda szavakkal és cselekedetekkel.

Nem véletlenül olvastam fel itt a Róma 12, 2-ből, hogy az Istenre kérlek titeket - mondja Pál -, hogy szánjátok oda magatokat az Istennek, és ne szabjátok magatokat a világhoz.

Az istenhívő ember számára a szabásminta a Szentírás. Ha mi Isten igéje szerint élünk, akkor nem szabjuk el az életünket. Ez a helyzet. Sem a gyereknevelést, sem a házasságot. Ha valamit rosszul csináltam, az mindig azért volt az életemben, mert ott, akkor nem az Isten igéje szerint szabtam a dolgokat, és azt csak elszabni lehet. Mint amikor a szabó nem figyel oda, és az egyik nadrágszár rövidebb lesz. S akkor kezdheti elölről az egészet. Kárba ment az anyag, az idő, a munka, minden. Azon nem lehet segíteni. Ha egyszer elszabta, akkor nincs tovább.

Ami igazán keresztyéni ebben a világban, az mindig valahol rendkívüli, arra odafigyelnek. Az annyiban más, hogy feltűnik az embereknek, hogy miért ilyen ez az ember? Miért ilyen ez a család? Miért ilyen ennek a férfinek és nőnek a házassága és így tovább.

Fontos, sőt meghatározó lehet természetesen a szülők hite, tanítása, de alapvetően mégis a gyülekezet, a Szentírás, az igehirdetés szabja meg egy hívő ember életét.

A hit ajándék, amelyet a szuverén Isten ad. De nagyon fontos az, hogy a beszélgetés, az imádság közben hogyan tud minket formálni az Isten. Mert, ha valaki valóban imádkozik, tehát beszélget az Istennel, az imádság során föltárja élete eseményeit az Istennek, akkor a csendességeiben revízió alá kerül az élete, és akkor Isten elkezdi formálni. Akkor vezetheti és tanácsolhatja. Sokak kérdése az, hogy hogy tudom meg, hogy ki a társam? Tényleg hozzá kell menni feleségül? El kell vennem őt? És így tovább. Hova menjek dolgozni, és mi legyen a munkavégzésem lényege? Hogyan osszam be a szabadidőm? Tessék elhinni, hogy vezet az Isten, csak kérdezni kell Őt. Tárjuk elé a dolgainkat, és megérthetjük Isten vezetését.

A hívő ember az erejét bocsátja Isten rendelkezésére imádság közben, hadd ossza be azt Isten. Átéli, hogy Isten pedig az imádság során az élete középpontját, gondolkodását, a szívét veszi célba, és azt kezdi átformálni. Kicseréli a gondolkodásmódját. Lehet, hogy valamit mostanáig helyesnek tartott, de rájön, hogy nem az a helyes. Kérem szépen, engem megétettek. Elhitették velem. Nem így kell. Nem ez a helyes. Azt hittem, hogy abban az emberben bízhatok, és kiderült a munkahelyen, hogy nem így van.

Mi mindig csalódhatunk emberekben meg tanításokban. Az Isten tud nekünk világos, egyértelmű tanácsot és vezetést adni.

Életünk középpontját, ha odaszánjuk, a szívünket Istennek, akkor Ő ezt kézbe veszi, és elkezdi formálni.

Furcsa dolgot mond Jézus. Azt mondja, hogy mindazt a fát, amely jó gyümölcsöt terem, megmetsz. Nem úgy kellene, hogy azt a fát kéne metszeni, amelyik nem terem jó gyümölcsöt? De nem ezt mondja. Azt mondja, hogy amelyik jó gyümölcsöt terem, amelyik jó termést hoz, azt kezdem el metszeni. Miért? Hogy még jobb gyümölcsöt hozzon.

Amikor kezdtem tanulgatni a faültetést meg a metszést könyvekből, és megkérdeztem idejáró kertészeket, akkor elmondták, hogy miért van erre szükség. Hogy még ízletesebb legyen a termés. Lehet, hogy kevesebb lesz rajta a gyümölcs, de sokkal nagyobb, sokkal ízletesebb. Vagyis eléri a metszés azt a célját, amiért az egészet végzik.

Isten is ezért metszi időnként az életünket, vág le arról dolgokat - és ennek örülni kell -, mert ez azt jelenti, hogy foglalkozik velünk. Már termünk gyümölcsöket, de azt akarja Isten, hogy többet, szebbet, élvezetesebbet, neki hasznosabbakat tudjunk és akarjunk teremni.

Tehát hogyha metsz az Isten, akkor azt ne sajnáljuk. Időnként úgy metsz, hogy az nekünk fáj. Mint ahogy a fának is fáj, ha egy vékonyabb vagy vastagabb ágat levágunk róla. De mindez - újra mondom - azért történik, egy betegség, egy kudarc által. Ha valami nem sikerül, az is lehet metszés, mert ott másra akar tanítani az Isten, mint amit mi szerettünk volna. Egy betegség is lehet metszés. Vagy a családban valami történik olyan, amit nem értünk igazán. Lehet, hogy tavasz van, és metsz az Isten. Mert azt akarja, hogy gyümölcsöt teremjünk, és az Ő nevére dicsőség térjen.

Az imádság a fontos dolgokat a középpontba hozza, a jelentékteleneket pedig félretolja.

Dél-Amerikában megpróbáltak rávenni utcagyerekeket arra, hogy mosakodjanak meg, és öltözzenek át. De akárhogy kérték őket, és ígértek nekik még játékokat is, nem voltak sehogy sem hajlandók a víz alá beállni. S akkor valakinek eszébe jutott, hogy próbáljuk másképpen. És egy szépen megmosdatott, szépen felöltözött, új ruhába, új cipőbe felöltöztetett gyereket állítottak oda eléjük. Nagy csönd lett. Nézegették jobbról, balról, s akkor szépen kezdtek sorba állni a fürdőnél. Ez meggyőzte őket. Ha én is így fogok kinézni mosdatás után, akkor még az a gyötrelem is megéri, hogy bedugnak a víz alá, és megsikálnak.

Mit mond itt Pál? Azt mondja Timóteusnak: Timóteus, figyelj csak, én is koszos, nyomorult, bűnös ember voltam. Aztán az Isten megmosott. Jézus az Ő vére által megtisztított. Én is odaálltam egyszer az Isten színe elé, pedig Gamálielnél, a tökéletes tanítónál tanultam a farizeusi teológiát, de ez nem volt jó semmire. A lelki ruhám ugyanolyan szennyes maradt. Aztán találkoztam Jézus Krisztussal, és azt mondja Pál, hogy az életmódom, a szándékom, a hitem, a türelmem, a szeretetem, az állhatatosságom, mindez más lett, helyesebben lett, mert addig nem volt. Vagyis kaptam új ruhát, és megmosott engem a mindenható Isten.

Timóteus találkozott Pállal, és olyan hatással volt rá Pál tiszta, megmosott élete, hogy azt mondta belül a szívében Timóteus: én is ilyen akarok lenni. Aztán Pál elment, és Timóteus ott maradt, Jézusra utalva. Az elején így megy ez, hogy van valaki, aki segít, aztán azt elveheti időnként Isten a másik mellől, és meg kell állni a saját lelki lábakon. De Pál tisztasága, szent élete, életvitele, életformája hatott a fiatal Timóteusra. Azt mondta Timóteus, hogy én is szeretnék úgy megváltozni, ahogy elmondta Pál, hogy milyen volt, és a mosdatás, a mosakodás, a megtisztítás után milyen lett.

Az első, amiről beszél itt Pál apostol Timóteusnak, az a tanítás kérdése. Mind Pál, mind Timóteus tanítható volt. Sokszor a pedagógusok azt hiszik, hogy nekik nincs már szükségük tanulásra meg tanításra. De azért jó, hogyha a tanító mindig többet tud, mint a diák. Minden tanítónak, legyen az lelki tanító vagy iskolai tanító, szüksége van arra, hogy tovább tanuljon. A lelki értelemben is szüksége van a hívő embernek arra, hogy tanuljon, hogy tanítható legyen. Pál és Timóteus kész volt mindenben engedni Isten tanításának. Amiben Isten akarata az volt, hogy változzanak, hogy faraghasson rajtuk, hogy metszhessen rajtuk az Isten.

Minket lehet-e tanítani? Vagy hétről hétre eljövünk ide, meghallgatjuk az igehirdetést, a tanítást, és minden marad ugyanolyan az életünkben. Hajlandóak vagyunk-e elfogadni azt, amit Isten nevez bűnnek az életünkben, vagy ezt is mi akarjuk eldönteni?

Mi nem tudjuk azt sem meglátni igazán, hogy mi az, ami hamisság és sötétség és bűn. Néha látjuk, máskor nem. Igazán Isten tudja nekünk azt napvilágra, elénk tenni, hogy mi az, ami bűn az életünkben? Majd Ő megmondja. Tessék nyugodtan hozzá fordulni. Szakértője ennek, és azt is megmondja, hogy van bocsánat. El lehet fogadni, ott lehet hagyni nála, és lehet vele és általa újat kezdeni.

Tanítható, inthető ember vagy-e, vagy pedig nem? Ha olvassuk a Szentírást, akkor Isten tud tanítani. Ha hallgatjuk az igehirdetést, és utána nem feledékeny hallgatók vagyunk, hanem tevékeny cselekvői annak, amit hallottunk, vagyis megtesszük a gyakorlatban azt a kicsit, keveset, amit itt most talán ma megértettünk. Akkor egyszerűen azt a csodát vesszük észre, hogy elkezdünk változni. Elkezdünk változni.

Pál tanult a szenvedésből, az üldöztetésekből, a nyomorúságból, és le meri írni ezt a mondatot, hogy javamra vált mindaz a nyomorúság, keserűség, ami ért, mert az Isten metszette az életem azért, hogy tökéletesebb gyümölcsöt tudjak teremni.

A második terület, ahol Isten kérdez, az az életmód kérdése. Pálról tudjuk: itt mondja. Ahogy követőjévé lettél az én életmódomnak. Ez nagyon fontos kérdés egy templomba járó ember számára, hogy milyen az életmódja. Isten előtt kedves módon él, vagy pedig nem?

Amit mi itt végighallgatunk, azt másoknak hallgatjuk? Meg is mondjuk, hogy kedves testvér, olyan jó volt az igehirdetés, mert éppen neked szólt erre meg arra, meg amarra a problémádra. Nem a másiknak szól az Isten. Nem annak, aki mellettünk ül a széken, hanem nekünk, akik itt vagyunk. Nekünk szól, és nekünk akar adni tanítást, akar utasítást adni, vezetést és bátorítást. Személyesen nekünk akar az Isten szólni.

Nem lehet úgy hívő életet élni, hogy mi magunk ne legyünk igazán átadott életű emberek, hogy ne keressük és kutassuk azt, hogy mi az Isten akarata.

A hívő ember magánélete is az Isten előtt zajlik, ha van egyáltalán ilyen. De hát végül is a szolgálata és magánélete nem válik igazán ketté. Nyilván vannak belső körök, ahova más nem tekint be. De vajon a belső körbe beengedjük-e az Istent? Van külső, ami mondjuk nagyobb nyilvánosság előtt is egyértelmű, de belül, a szívünk belseje, a legbelsőbb kör, a belső szoba, ahogy ezt a Szentírás mondja, az Isten előtt nyitva van-e, vagy pedig nem? Az életmódunk és az életvitelünk. Ahogyan beosztjuk az időnket, a pénzünket, a fizikai energiánkat. A vásárlási szokásokat is érdemes végigvizsgálni. Nem egyszer előfordult ez velem is, hogy a kosárban vagy a bevásárlókocsiban végignéztem még egyszer, aztán ment szépen a visszapakolás. Szükség van erre? Nincs. Akkor tegyük vissza. Nagy a világ csábítása ezen a területen is. De azért adott nekünk Isten értelmet, hogy el tudjuk dönteni ezekben a kérdésekben, erkölcsi kérdésekben, életvitel kérdésében, hogy mi az, ami nekünk használ, ami jó, ami épít, és Isten szerint való.

A harmadik a hit, amiről beszél itt Pál. Ez evidencia, magától értetődő minden hívő ember számára, de pont ezért veszíthet akár a jelentőségéből még egy hívő ember életében is a hit komolysága, komolyan vétele. Pedig a hit Krisztusban - ezt a képet használja a Biblia - olyan, mint a fának a hajszálgyökér. Lent a föld alatt vannak vastag gyökerek, és abból kinövő, kicsi szőrszerű hajszálgyökerek. De a legfontosabbak ezek, mert a folyadékot, a vizet, a sókat, a tápanyagot a hajszálgyökereken át szívja föl a fa, és nyomja megdöbbentő nyomással a törzsbe, az ágakba, a levelekbe, a gyümölcsbe, meg a virágba, mert erre van a fának szüksége. De mindez a hajszálgyökereken át indul meg. Ha lekopasztjuk a vastag gyökereket, akkor meghal a fa, mert nincs, amin keresztül fölszívja a tápanyagot.

Ilyen az ember életében a Krisztusba vetett hit. Mint a hajszálgyökér. Fölszívja az éltető lelki sókat, lelki eledelt, táplálékot a Szentírásból, és az igehirdetés által.

A hit nem egyszerű vélekedés. Még csak nem is valaminek vagy valamilyen tanításnak az elfogadása. A hit Isten ajándéka, amely igehirdetés hallgatása által születik meg, marad meg, vagy éppen fejlődik.

A hit egy embernek a teljesen új lelki, szellemi magatartása, életvitel változása. Amikor valaki hívővé lesz, tényleg átrendeződik minden. Megdöbbentő az, ahogy látom időnként, hogy teljesen új szemléletet és látásmódot kap az, aki befogadja Jézus Krisztust. Nem mondja senki neki, hogy mit kell elhagyni, s mit kell komolyan venni. Hogyan változik meg bizonyos kérdésekben a látása és meggyőződése. Mi az, amit hamisnak tartott addig, és az most igaz lesz a számára. S mi az, ami igaz volt számára, addig evidencia, és ez megcserélődik, s felismeri, hogy nem ott van az igazság, nem az az igazság, hanem az, amit az Isten igéje mond.

A hithez mindig hozzátartozik a cselekedet. Jakab 2, 26-ban olvassuk azt, hogy a hit halott cselekedetek nélkül. Pál kész volt minden áldozatra, akár a halálra is, de cselekedte azt, amit a hitben megértett. Azonnal átültette a gyakorlatba. Ezért működött nála. Sok hívő ember is ott téveszti el, hogy meghallja, meghallgatja, s aztán nem csinálja. Tedd meg a gyakorlatban! Nem egy angol bibliafordításban ott van zárójelben egy-egy bibliai tanács, utasítás mögött? "Vidd át a gyakorlatba!" Most, azonnal cselekedd meg! Ha van valami, amit kell tennünk, mert megértettük az igéből, akkor kezdjük el azt cselekedni.

Pál életcélja az volt, hogy úgy éljen, ahogy azt az ő Mestere megmutatta. Mire elég, és meddig tart a mi hitünk? Amíg megadja Isten, amit kértünk? Aztán, ha valamiben nem hallgat meg, akkor vége mindennek? Az akkor kudarc, pedig lehet, hogy csak metszés. Nem hallgatott meg, mert metszeni akart. Azt akarja, hogy több, jobb, más gyümölcsöt teremjünk, mint amit teremtünk addig. Megmetszi az életünket. Nem enged meg valamit? Bezár egy ajtót, lezár valamit, véget vet egy kapcsolatnak, egy barátságnak akár. Megmetszi az életünket, hogy több, jobb, szebb gyümölcsöt teremjünk.

A következő, amiről beszél itt Pál apostol Timóteusnak. Azt mondja, hogy türelem. Isten ígéreteinek a beteljesedését türelemmel megvárni. Türelem ember és ember között. Nekem időnként ez a legnehezebb. Türelemmel végigvárni, amíg kifejezi magát, míg elmondja azt, ami megnyomorítja. Vagy otthon a gyerekek, amíg végre megcsinálják azt, amit kér az ember tőlük. Sokszor többszöri kérés után is. Pedig a lélek gyümölcse között ott van a türelem. Isten erre is tanítani akar mindnyájunkat. Vannak egyszerűen, alapvetően, természetüknél fogva emberileg türelmesebb típusú emberek. S vannak türelmetlenebbek. Kinek abban kell a metszés, kinek ebben kell a metszés.

Van, akinek abban kell a metszés, hogy egy kicsit legyen már gyorsabb. Hamarabb végezze el a dolgát. Próbálja jobban kifejezni magát. Másikat ott metszi meg az Isten, hogy a türelmetlenségét hagyja már abba, vesse le, fogadja el Isten segítségét, és ott metszi az Isten úgy, ahogyan éppen arra szüksége van. Aki türelmesen várja Isten ígéreteinek a beteljesedését, az megnyeri azokat.

Most nincsenek gyümölcsök a gyümölcsfán. Lehet türelmetlenül bevásárolni brazil szilvát, akár nagy mennyiségben befőzni, de az soha nem lesz olyan, mintha abból főzünk lekvárt, ami itt termett a mi klímánk alatt. Annak az íze, az állaga egészen más lesz, mint amit zölden beraknak a hajóba, aztán itt éretten valaki megveszi. Nem javaslom egyébként senkinek sem.

Tehát egészen más az, hogy megvárjuk, amíg az Isten megérleli a dolgokat. Elénk hozza a beteljesedést. Nagyszerű dolog az, hogyha megértjük az Isten akaratát, s van türelmünk megvárni, amíg Ő teljesíti azt türelemmel. Amikor a másik idegesít, mert sokszor van ilyen. Amikor a másik bánt, amikor hátrébb tesznek minket, amikor negatív módon megkülönböztetnek. Mert miközben a világ arról beszél, hogy tiszteljük a másságot, aközben a keresztyének másságát nem óhajtják tisztelni. Tessék körülnézni! Ha valaki megmondja, mint pedagógus, hogy ő hívő keresztyén, nem biztos, hogy fölveszik. Ha esetleg arról beszél, hogy homoszexuális, akkor azt mondják, hogy nem merjük nem fölvenni, mert a végén még baj lesz belőle. Ide jutottunk. Tessék végiggondolni! Nem vicc ez! Ide jutottunk! Ide jutottunk!

Ha valaki vállalja az identitását, hogy ő hívő ember, sok helyen hátratételben van része. Nem kell ezen meglepődni. Világosan benne van a Szentírásban.

Mit mond most itt Pál? Akik kegyesen akarnak élni, ez azt jelenti, Isten félelmében, Isten követésében, azokat üldözni fogják, Kérem szépen, benne van a Bibliában. Miért lepődünk meg? Mondhatnám úgy is, hogy a csomaggal együtt jár az üldöztetés. Az, hogy most éppen, per momentum nem, ez nem jelent semmit.

Elmondta valaki, aki Svájcban teológus, hogy ott megmondják, hogy miről prédikálhat, és miről nem. Ne is merje érinteni ezt a kérdést, amiről az előbb beszéltem. Vagy megmondják azt, hogy kérem szépen a házasság előtti szexualitást nem nevezheti paráznaságnak vagy bűnnek, mert a presbitérium felfüggesztheti a szószéki szolgálatát. Ide jutott Svájc, a reformáció országa.

Ha valaki egyértelműen, világosan kiáll a Szentírás tanítása mellett, azt negatív módon megkülönböztetik. Miközben szövegel a világ arról, hogy tiszteljük a másságot. Próbálna valaki pedagógus létére egy keresztet kitenni akármelyik itteni állami iskolában. Micsoda botrány lenne belőle. Az összes televízió ott lenne azonnal. És így tovább és így tovább. De nem kell ezen fölháborodni, bizonyos értelemben meglepődni. A Szentírás beszél erről, hogy ilyen a világ. Viszont néha meg kell szólalni, amikor meg kell szólalni akkor is, ha ebből esetleg valakinek hátránya lesz.

Azt mondja itt a Biblia, hogy a hit és a hűség az összefügg. Ha én hűséges vagyok Isten igéjéhez, akkor hittel és hűséggel kiállok Isten szava, tanítása mellett.

S úgy folytatja Pál, hogy maradj meg abban az agapé szeretetben, amit láttál nálam, hogy kaptam az Istentől. Maradj meg akkor az agapéban, a szeretetben. Isten adja ezt bárkinek, aki tőle kéri. Uram, hadd tudjak a te szereteteddel szeretni. Viszonyulni az Isten szeretetéhez, a felebarátainkhoz. Megtöltheti Isten a szívünket ilyen szeretettel? Nem ítél-e meg minket Isten ebben a kérdésben, hogy úgy megfogyatkozott a szeretet az emberek iránt?

Azt mondja Pál, hogyha ez nincsen bennem, bennünk, akkor olyanok vagyunk, mint a zengő érc és a pengő cimbalom. A zengő érc olyan egy lelki munkára nézve, vagy amikor egy lelki munkás válik zengő érccé, az olyan, hogy itt van minden alkalmon, tanítja a testvért, hogy az Úr ezt mondta nekem, az Úr azt mondta, testvér. Rajtam keresztül ezt üzeni neked. De ő maga üres marad. Semmire nem jut azzal, hogy minden bibliaórán részt vesz. Még benéz az ifjúsági órára is. Amin lehet, itt van, de senki semmilyen változást nem lát az életére nézve. Mindent tud, ezért inthetetlen. Mindent gyakorol már, legalábbis szerinte, de nem jut semmiben tovább a hit lépcsőfokait nézve. Mert az Isten szeretete nincs ott a szívében, és ezért üres a szíve. Az Isten sem tudja megtölteni, mert azt mondja: hát mit akar még nekem az Isten adni? Nekem minden megvan már. Tele vagyok, mindent tudok, minden ismeretet ismerek. Én már tanítok is. Csak éppen pont taníthatatlan és inthetetlen.

Folytatja Pál. Azt mondja, hogy legyél állhatatos Timóteus a nehéz időszakokban. Vagyis, jönnek ezek az időszakok. Én nem maradok el mellőled. Megáldalak és megtartalak az üldöztetés idején is. Kitarthatsz és leborulhatsz Isten előtt, és hűségesen megmaradhatsz mellettem. Mert eljön az az idő - mondja Pál -, akik állhatatosan, tisztán és szentül akarnak élni, vagyis kegyes életet akarnak élni, azokat üldözni fogják.

Pál sokat szenvedett a keresztyén hite miatt, az üldöztetések miatt. Néha még az is kérdéses volt a számára, hogy életbe marad-e. Nem egyszer megbotozták és megvesszőzték. Máskor kövekkel megkövezték, s mikor azt hitték már, hogy nem maradt életben, akkor kivonszolták a szemétdomb mellé, s ott ledobták. De Pál túlélte ezt is. Sorolja egy helyen, hogy mennyi üldöztetést, bántást, megverettetést hordozott el Jézusért.

Vajon mi vállaljuk-e a hitünket? Esetleg gondoljunk bele abba, hogyha hoznak olyan törvényt majd, hogy tilos bibliaórára jönni - volt ilyen. Kezemben van egy rendőrségi papír. Joó Sándor bejelenti azt, hogy hány fő lesz a bibliaórán. Mettől meddig tart, és miről lesz szó. Itt van a gyülekezet irattárában. Volt ilyen idő. Megint lehet. Megint lehet ilyen. Akkor hányan leszünk itt? Akkor is tele lesz a templom? Vagy pedig az lesz: tudja, nekem több gyerekem van, idős édesanyámat el kell látni, ez most már egzisztenciális kérdés. Nem tudok jönni, mert hát itt állnak a parkban, aztán nézik. Meg filmezik, meg fölírják. Akkor is tele lesz a templom?

Érdemes elgondolkozni azon, hogy a hit, a hűség az üldöztetések idején is vajon ott lesz-e bennünk? Lehet arra készülni, hogy lehet ilyen időszak. Nem biztos, hogy mi megérjük, lehet, hogy csak az utódaink, akkor nekik lesz esetleg nehezebb, vagy nekik lesz könnyebb. Mert arra méltatja őket az Isten, hogy Krisztusért üldöztetéseket szenvedhetnek.

Pál Lisztrában, Ikóniumban és Antiókhiában is üldöztetést és megverettetést szenvedett. De azt mondja, hogy akik engedelmes életet akarnak élni, azok számoljanak ezzel. Ez benne van a hívő életben.

Pál Timóteust nem szobatudósnak neveli, akarja nevelni, hanem olyan vezetőnek, aki minden körülmények között megáll felnőtt férfiként a hitben, elvégzi a feladatokat. Megtisztult és megszentelt az élete, és ha kell, akkor üldöztetést is vállal Krisztusért.

Pálnál hirtelen ment végbe ez a lelki változás, hogy a keresztyének üldözőjéből hívő keresztyén lett. Timóteus meg gyermekkorától fogva szépen belenőtt a hitbe. Ilyen is, meg olyan is van. Nem egyformán bánik velünk az Isten. Nincs szabály, mindenki életútja más. De ott van-e a szívünkben ez a lépcsőzetesség? Vállalni az életmódot, a szándékokat, a hitbeli hűséget, megerősödést, bizonyságtételt, az Isten szeretetét, és ha kell, akár ezért az üldöztetéseket is.

Az tud igazán, szívvel lélekkel szolgálni az Istennek, akinek a szíve ilyen megújult élet, akinek az életformája is bizonyságtévő életforma Jézus Krisztus mellett.

Mit mond a végén Pál? Ez az utolsó mondat. A teljes Írás Istentől ihletett, hasznos a tanításra, a feddésre, a megjobbításra, az igazságban való nevelésre, hogy tökéletes legyen az Isten embere minden jócselekedetre felkészített.

Mit akar az Isten? Azt akarja, hogy egyre tökéletesebbek legyünk a hitben, hogy az Istentől előre elkészített jócselekedeteket tudjuk végezni. Nem azért, mert azok üdvözítenek, hanem azért, mert ez az Isten akarata. Elkészítette előre a jócselekedeteket, hogy azokban járjunk, azokat felismerjük Cselekedjük azt az életutunk során, és járjunk Jézus Krisztussal.

---

Imádkozzunk!

Urunk, sokszor átéltük már azt, hogy mi magunktól, magunkban változni, változtatni saját életünkön nem tudunk. Köszönjük, hogyha te, a te szent, értünk, helyettünk és miattunk átszögezett kezedbe veszed a mi életünket, akkor még az a csoda is megtörténik velünk, hogy más emberekké leszünk.

Köszönjük, Urunk, hogyha növekedhetünk az ismeretben, ha inthetsz bennünket, és mi arra nézve tudunk változni a te segítségeddel.

Köszönjük, ha adsz szeretetet, türelmet, kitartást, józanságot, megítélő képességet, hogy tudjunk dönteni a jó és rossz között.

Így könyörgünk azért, hadd tudjunk jól választani majd ott a szavazófülke csöndjében. Hadd ismerjük fel addig, hogy mi a te jó, kedves és tökéletes akaratod erre az országra nézve. Hogyan, kik által akarod ezt kormányozni. Urunk, mi olyan nehezen tudjuk ezt megítélni, bár sokszor olyan egyszerű és könnyű ennek a megítélése. Így kérünk, hogy adjál belátást és bölcsességet mindnyájunk számára.

Így könyörgünk azokért a keresztyénekért, Urunk, különösen az iszlám országokban, akik üldöztetést, sőt halált szenvednek azért, mert nem hajlandók megváltoztatni a meggyőződésüket, a beléd vetett reménységüket és hitüket. S ezért a te mártírjaid lettek. Isten, irgalmazz nekik, családjuknak, akik üldöztetést és kínzást szenvednek el a te nevedért.

Így kérünk, Urunk, adjál békességet a szívünkbe, hadd tudjunk, amennyire lehetséges, minden emberrel békességben élni. Így áldj meg bennünket, kérünk.

Ámen.