PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK

Pasarét, 2006. március 19.
(vasárnap este)

Cseri Kálmán


GYERTEK EL!


Alapige:Mt 22,1-14

Megszólalt erre Jézus, és ismét példázatokban beszélt hozzájuk:

"Hasonló a mennyek országa egy királyhoz, aki menyegzőt készített a fiának. Elküldte szolgáit, hogy hívják össze a meghívottakat a menyegzőre, de azok nem akartak elmenni. Ekkor más szolgákat küldött, akikhez így szólt: Mondjátok meg a meghívottaknak: Íme, elkészítettem az ebédet, ökreim és hízott állataim levágva, és minden készen van: Gyertek el a menyegzőre! De azok, mit sem törődve ezzel, elmentek: az egyik a földjére, a másik a kereskedésébe. A többiek pedig megragadták szolgáit, bántalmazták és megölték őket. Ekkor a király haragra gerjedt, elküldte seregeit, és elpusztította ezeket a gyilkosokat, városukat pedig felégette. Akkor ezt mondta szolgáinak: A menyegző ugyan kész, de a meghívottak nem voltak rá méltók. Menjetek tehát a keresztutakra, és akit csak találtok, hívjátok el a menyegzőre. Kimentek a szolgák az utakra, összeszedtek mindenkit, akit csak találtak, gonoszokat és jókat egyaránt, és megtelt a lakodalmas ház vendégekkel.

Amikor a király bement, hogy megtekintse a vendégeket, meglátott ott egy embert, aki nem volt menyegzői ruhába öltözve; így szólt hozzá: Barátom, hogyan jöhettél be ide, hiszen nincs menyegzői ruhád? Az pedig hallgatott.

Akkor a király ezt mondta szolgáinak: kötözzétek meg kezét-lábát, és vessétek ki a külső sötétségre; ott lesz majd sírás és fogcsikorgatás. Mert sokan vannak az elhívottak, de kevesen a választottak."


Imádkozzunk!

Mennyei Édesatyánk, valóban így tudjuk kezdeni személyes imádságunkat is, hogy száma nincsen a te jótéteményednek. Most hirtelen el sem tudnánk sorolni, mennyi jót kaptunk tőled csak az elmúlt napokban is. És tudjuk, Atyánk, hogy minden jót úgy adsz nekünk, hogy nem érdemeljük meg.

Köszönjük azokat az értékeket, amiket az imádságainkra adott feleletként kaptunk tőled. Köszönjük, hogy te imádságot meghallgató Isten vagy. Köszönjük, ha tanulgatjuk már, hogy imádkozni nemcsak azt jelenti, hogy kérni. Köszönjük, ha a te Fiad által gyermekeiddé lehettünk, és tanulunk beszélgetni veled.

Áldunk téged azért, ha ez valóban beszélgetéssé válik, és te is megszólalsz, mi pedig érthetjük, amit mondasz. Éppen ez a mi nagy vágyunk most, hogy szólíts meg bennünket ezen a csendes estén is. Legyen ez az óra is a te ajándékod. Nyisd ki előttünk a te igéd gazdagságát, taníts meg örvendezni azon, hogy a régi hír örökre új, segíts, hogy az örömhír, az evangélium valóban örömöt szüljön a szívünkben akkor is, ha sokféle terhet hordozunk, sok megoldatlanság és bizonytalanság van előttünk, és sok nyomorúság vesz körül bennünket.

Segíts most csak rád figyelni. Kérünk téged, élő Urunk, Jézus Krisztus, te légy az, aki hozzánk is szól ezen a példázaton keresztül. Köszönjük, hogy minket is hívsz. Köszönjük, hogy a te közeledbe kerülhetünk, és még közelebb kerülhetünk hozzád, mint ahol vagyunk.

Hadd kerüljön az életünk a te szereteted vonzásába, tedd meg ezt a csodát itt most ebben a csendben.

Ámen.


Igehirdetés

Tegnapelőtt olvastuk sokan bibliaolvasó vezérfonalunk szerint Jézus Krisztusnak ezt a jól ismert példázatát. Ez a példázat azért is kiemelkedik a többi közül, mert rendkívül világosan összefoglalta benne a mi Urunk az evangéliumnak a summáját. Éppen ezért, bármennyire ismerjük is és sokan sokszor olvashattuk már, próbáljuk most egyszerűen elemezni ezt a fontos üzeneteket tartalmazó jézusi példázatot, és engedjük, hogy ezek az egyszerű, de az életünket, örök életünket meghatározó üzenetek mélyen a szívünkbe hatoljanak és belülről formáljanak át bennünket.

1. Az első, amit állapítsunk meg, hogy íme ilyen Istent jelentett ki nekünk a mi megváltó Urunk, akit az jellemez, hogy magához hív embereket, és ezeknek adni akar valamit.

Ebben a részben a király Istent példázza, aki az Ő Fiának menyegzőt szerez, és erre sokakat meghív. Meg akarja ajándékozni őket. A lakoma a bőségnek és az egymással való közösségnek a nagy lehetősége volt.

Ne feledjük el, hogy az ókori palesztinai emberek rendkívül szegények voltak. Egyhangúan, szegényesen táplálkoztak. Roppant kopottasan és szürkén öltözködtek. Eseménytelenül teltek a hétköznapjaik, és egymástól is eléggé elszigetelve éltek. Ezért szerették nagyon az ünnepeket, amikor össze lehetett jönni, amikor találkoztak, információkat lehetett cserélni, amikor egy kicsit jobb falatok is kerültek az asztalra, egy kicsit bőségesebben és hosszabb ideig is lehetett táplálkozni. Az ünnepre, a lakomára mindenki vágyott. Nem véletlenül használja Jézus az együtt étkezésnek, olykor éppen a lakomának a képét, mondván, hogy Isten minket lakomára hív.

Pál apostol a hosszú első korinthusi levelet ezzel kezdi, hogy meghívást ad át a gyülekezet tagjainak. "Az Isten meghívott titeket a mi Urunkkal, a Jézus Krisztussal való közösségre." (1Kor 1,9).

Isten magához hívja az embert. Miért? Mert nincs ott, mert nagyon messze sodródtunk tőle. Mert úgy kell visszahívogatnia valahonnan bennünket. És ebben az Istennel való találkozásban az ilyen lakomákon éppen azt akarja visszaadni Isten, ami amiatt hiányzik az életünkből, hogy otthagytuk Őt, hogy messze vagyunk tőle. Mert pontosan ennek a hiánya gyötör mindnyájunkat.

Nincs igazi gyanakvásmentes közösségünk egymással. Nem ismerjük azt a bőséget, amit Isten a lakoma képét használva adni akar nekünk. Hiányzik az a békesség, amit csak a vele való közösségben él át a hívő. Hiányzik az a csendes öröm, amit Jézus úgy ígér a benne hívőknek, hogy "az én örömömet adom nektek, hogy a ti örömötök teljes legyen." (Jn 15,11).

A lakoma képe mindig azt jelenti, hogy amit elveszítettünk Istentől eltávolodva, azt adja vissza nekünk Isten. Éppen itt kezdődik az evangélium, hogy Isten kész visszaadni azt, amit a magunk hibája, bűne miatt veszítettünk el. Egyáltalán ez az evangélium szólal meg itt Jézus szavaiban, hogy vissza lehet jönni az Atyához. A Király vár bennünket. A Király küld egy meghívást és meghívót. Isten úgy hív minket, hogy nem követel. Nincsenek velünk szemben igényei, elvárásai. Nem kell felmutatnunk semmiféle teljesítményt. Nem kell belépődíjat fizetni a lakomára. "Úgy szerette Isten e világot, hogy az Ő egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz Őbenne el ne vesszen, hanem örök élete legyen."

Isten adni akar, mégpedig mindig, mindent ingyen. Mind az Ószövetség, mind az Újszövetség erről szól. Egy-egy jellemző igét hadd olvassak.

Ézsaiás 55-ben Isten ugyanezzel a szeretettel hívogatja az Ő népét, amelyik eltávolodott tőle, ezért éhezik, szomjúhozik, és éhen, szomjan fog halni, ha nem talál vissza a gazdag Istenhez. "Ti szomjazók mind, jöjjetek vízért, még ha nincs is pénzetek! Jöjjetek, vegyetek és egyetek! Jöjjetek, vegyetek bort és tejet (ez volt a luxus, a gazdaságnak, a bőségnek a jelképe), nem pénzért és nem fizetségért! Minek adnátok pénz azért, ami nem kenyér (már pedig adjuk a moslékért, amivel tömjük magunkat meg a gyerekeinket), keresményeteket azért, amivel nem lehet jóllakni? Hallgassatok csak rám (ezt mondja az Úr) és jó ételt fogtok enni, élvezni fogjátok a kövér falatokat."

Ez tehát az első egyszerű, de az életünket meghatározó üzenete ennek a példázatnak: Isten magához hív bennünket. Nincs feltétele annak, hogy találkozhassunk vele. Ingyen kínálja azt, ami nélkül szűkölködünk.

Nem tudom, kinek a szívében milyen panasz, elégedetlenség, zúgolódás vagy csak csendes vágyakozás van, akár itt ma este is. Istennél mindaz, amire csakugyan szükségünk van, el van készítve. Nem tudom, hányszor olvastuk itt három versen belül az Ézsaiás könyvében: jöjjetek, jöjjetek, vegyetek, ingyen.

És az újszövetségi igében Jézus is ezt kínálja. "Az ajtó előtt állok és zörgetek, ha valaki meghallja szavamat, és kinyitja az ajtót, bemegyek ahhoz, vele vacsorázom és ő énvelem." Ez más szavakkal azt jelenti: mindenemet neki adom. Még a vacsorát is Ő hozza. Az Övéből lakhatunk jól. Csak azon múlik, hogy aki meghallja, kinyitja az ajtót, ahhoz Ő bemegy. (Jel 3,20).

2. A másik, amire röviden figyeljünk fel, hogy kiket hívott a király először magához. Azokat, akik közel álltak hozzá. Valamiféle baráti kört, a legközelebbi ismerősöket, esetleg rokonokat. Ezek voltak a meghívottak. Jézus többször beszél arról, hogy elsősorban a választott nép tagjait hívogatta Istenhez. A vallásosokat. Mert nem mindenki tartozik ezek közé.

Ma is sokan vannak még, akiknek a kezében soha nem volt Biblia. Sőt sokan vannak, akiknek a nyelvére még nincs lefordítva a Szentírás, pedig most már nagyon sok nyelven olvasható az. Milyen nagy kiváltság, hogy nekünk van Bibliánk, hogy itt ülhetünk a templomban, hogy ismerjük, amit Isten a próféták és apostolok által üzent nekünk, és hogy olyan sokszor hívott már minket, és ma este újra: Gyertek el, mert minden kész.

Olyan sokat jelent ez is, és ez is az evangélium szerves része, hogy mindent a király készített elő. Ő terítette meg az asztalokat, sorolja itt, hogy levágatta a hízott állatait. Minden el van készítve. Készen van az ebéd. Ő küldte el a szolgáit kétszer is, mert az volt a szokás, hogy először egy elvi meghívást kaptak jóval a lakoma előtt, hogy az időpontot rögzíthessék, és amikor minden készen volt, még egyszer mentek a szolgák: most már minden kész, gyertek el, csak helyet kell foglalni.

Ilyen az Isten kegyelme! Semmit nem kell a meghívottaknak tenni. Semmit nem illet vinni. Ma illik valami apróságot, kedvességet. Mehettek úgy üresen, éhes gyomorral. A királynak abban telik öröme, ha jól tartja őket. Ha őket is örömre hangolhatja, ha jól érzik magukat együtt. Maradhatnak, ameddig akarnak. Ehetnek, amennyit bírnak. Minden kész. Ez az isteni bőség, az Isten szeretetének ez a nyitottsága, ez szólal meg ebben a példázatban.

3. Annál megdöbbentőbb ennek a példázatnak a harmadik üzenete, hogy ezek az emberek egyszerűen nem mennek el. Az ember szinte megáll olvasás közben. Hogyan merték ezt megtenni? Milyen nagy kitüntetés a király vendégének lenni, a királyfi lakodalmán részt venni! Olyan bőségben részesülnek, amilyet azelőtt talán elképzelni sem tudott egyikük-másikuk. Egyáltalán, milyen nagy lehetőség, megtiszteltetés ez. Mindent félretéve ezt kellene előnyben részesíteni. Ha mást lemondok, és mást nem tudok elvégezni, de oda el kell menni. És van képük visszaüzenni: nem érek rá. Az egyik elment a maga földjére, a másik elment a maga kereskedésébe. Sőt, van merszük megverni a királynak a küldöttjeit, némelyeket közülük meg is ölnek.

Itt már Jézus hallgatói pontosan értették, hogy róluk van szó. Éppen ők, a meghívottak, a hivatalosak, a vallásosok ölték meg vagy hallgattatták el a prófétákat, és ők ölték meg a főprófétát, magát Jézus Krisztust is.

De ezeknek a példázatbeli meghívottaknak hogyan lehetett ehhez bátorságuk, hogyan fordulhatott ez elő? Csak úgy, hogy amit a meghívás teljesítése helyett végeztek el, az fontosabb volt, mint a királynak a meghívása. Pedig ezek semmi rosszat nem tettek. Ezt fontos észrevennünk. Nem a kocsmába mentek verekedni, hanem mentek a munkájukat végezni. Ezek szorgalmas, becsületes, hasznos polgárok. Ment a maga kereskedésébe, ment a maga földjére. - Lukács még hozzáteszi, hogy egy friss házas visszaüzent: most nem megyek, mert nem rég házasodtam. Arra gondoltam, nem lett volna még nagyobb kiváltság együtt elmenni a fiatal feleségemmel. Ott ülhetünk a királyfi lakodalmán, mert meghívást kaptunk.

De hogyan lehet az, hogy ilyen szorgalmas, becsületes, dolgos, vallásos emberek visszautasítják ezt a meghívást? Mert a végén ugyanolyan ítéletben részesülnek, mint a tolvajok, gyilkosok, gazemberek. A király elküldi a seregeit, és az ítéletet végrehajtja rajtuk. Pedig milyen rendesek voltak! Csakhogy visszautasítottak egy életet jelentő meghívást. Csakhogy minden egyéb fontosabb volt, mint Isten. Mert az volt bennük, ami minket is sokszor jellemez, hogy az valósuljon meg, amit én akarok, és ne az, amit Isten. Az fontos igazán, amit én el fogok végezni ez alatt az idő alatt, és nem az, amit Isten el akar végezni bennem. Attól leszek gazdag, amit megszerzek magamnak, és nem az, amivel Isten meg akar ajándékozni. Nem kell az Isten ajándéka, mert nem kell az Isten. Mert én fontosabb vagyok, mint az Isten. Mert én vagyok az isten.

Pontosan ez a bűn lényege a Biblia tanítása szerint. A bűnbe esett ember Isten helyére állt, és ő akarta eldönteni, mi jó és mi rossz. Őt nem érdekelte, hogy Isten azt mondta: erről az egyetlen fáról ne szakítsál, az összes többi a tied, élvezd, de ha erről nem veszel, ez a bizonyítéka annak, hogy bízol bennem. Én akarom megmondani mi jó neked, és mi nem, mert csak én tudom - mondta Isten Ádáméknak. Hallgattak a kígyó kísértésére: ugyan már, te is el tudod azt dönteni. Csak nem az Isten mondja meg, hogy mit teszel, meg mit nem. Majd te eldöntöd. És az ember odalépett Isten helyére, elkezdett istenkedni, és ezért veszítette el eredeti emberi pozícióját is, és esett ki abból, s került nagyon messze Istentől.

Jézus ebben a példázatban erre az őseredeti bukásunkra is rámutat. Mert minden bűn, ami fontosabb, mint az, amit Isten akar adni. A legártatlanabb dolog is. Nyilván ki kellett menni olykor arra a földre, különösen, ha abból élt. Nyilván a kereskedésben is meg kellett jelenni, főleg, ha az adta a család kenyerét. De éppen most? És mindig az Isten meghívása helyett? Nem várna meg minket sok munka, ha előnyben részesítenénk azt, amit Isten kínál, amire Ő hív, amit Ő akar adni?

Sokszor hátborzongató, hogy milyen ártatlannak látszó dolgok tartanak távol embereket Istentől. Még itt hóban taposunk helyenként, ahova nem süt be a nap, de már búcsúzkodnak emberek, hogy most őszig nem fogunk találkozni, mert megyünk a kiskertbe, meg a telekre minden hét végén. Kiderült az egyik beszélgetésből, hogy azt a kiskertet csak vasárnap lehet bekeríteni. Én ismerek olyan hívő családokat, akiknek felépült a házuk, nemcsak kerítésük, és áldás van rajta, úgy hogy vasárnap soha nem építették. Megtalálták az arra való időt. Ők komolyan vették azt, amit Isten mondott: hat napon át dolgoztak, akkor keményen dolgoztak, a hetediken meg engedték, hogy Isten dolgozzék bennük. Kinyitották a szívüket egész nap, és olyan erőt kaptak, hogy utána hat napon át tudtak jókedvűen dolgozni a sok bosszúság között is. Ez jelentené azt, hogy nem a kereskedésembe megyek, meg a földemre, ahelyett, ahova Isten hív. Ez jelentené azt, hogy mindennek megvan a maga ideje és helye, és így lesz áldás az ember életén.

Ismerek valakit, aki azért nem jön el istentiszteletre, mert a kutyuskát nem lehet magára hagyni. Vannak, akik ezen mosolyognak. De valakit, aki elindult a hitben, ez leblokkol. És ezt úgy adta elő, mint ami olyan nyomós érv, hogy azt mindenkinek tudomásul kell venni. Én tudomásul veszek mindent, amit mondanak, legfeljebb látom azt, hogy ez a lelki öngyilkosság. Kizárja magát az Isten országából, mint ahogyan ezek az emberek itt a példázatban ezzel kizárták magukat az Isten országából. Súlyos ítéletet kaptak, és aki tudja, hogy a Máté evangéliumát 70 körül írták, és 70-ben Titusz hadai a földdel tették egyenlővé Jeruzsálemet, az tudja azt, hogy ez az ítélet bekövetkezett azokon, akik hivatalosak voltak. A nép vezetői, a farizeusok, ott pusztultak el, ebben az ítéletben.

Mert mi a gyökere ennek, hogy dolgos, becsületes, vallásos emberek végül is nem mennek el a lakomára, visszautasítják Isten meghívását, és mindig előnyben részesítenek valami mást? Az a gyökere, amire Jézus itt mindjárt az elején rámutat: nem akartak elmenni. Nem az, hogy nem tudtak. Csakhogy nem akarásnak mindig nyögés a vége. És aki nem akar Istennek engedni, az mindig talál teljesen elfogadhatónak látszó kifogásokat. Csak ezeket kár mondani. Azt kellene bevallani, hogy nem akarom. Nem tisztellek téged. Nem kell az ajándékod. Minden egyéb fontosabb, mint te vagy, Istenem.

Olyan sokakkal beszélek, akiknek a szívében feltámad a vágy az után, hogy egy ilyen lakomán részt vegyenek. (Most már értjük, hogy ez mit jelent.) Feltámad a vágy az élő Isten megismerése, a vele való közösség után, vagy sokszor inkább csak annak a gyümölcseire vágyakoznak emberek. Nincs igazi békességem, nem tudok örülni. Nincs bennem reménység, legjobb lenne kiszállni, befejezni ezt az egészet. Nincs értelme semminek. De még van valami vágy. És amikor nyilvánvalóvá lesz, hogy milyen út vezet ahhoz, hogy ez a vágy megvalósuljon, beteljesüljön, sőt sokszor tudom, hogy sokkal többet kapna, mint amire vágyik, mert én is sokkal többet kaptam az én Uramtól, amikor végre odamentem hozzá, mint amire vágytam, akkor oly sokaknál kiderül: nem lép. Megmarad a vágy. Nem akarnak elmenni az emberek.

Arra gondoltam, hogy ha a tékozló fiú megmaradt volna a vágynál, akkor biztos éhen hal. Racionálisan végiggondolta, hogy ha itt maradok: éhen halok meg. Ezt nem volt nehéz kiszámítani, de ezt megfogalmazza végre magának. De ha tovább is ezen elmélkedik ott a disznói mellett, akkor tényleg éhen hal meg. Csakhogy úgy folytatódik a példázat: "felkelvén hazament." Nemcsak vágyakozott, hanem elindult és hazament. És kimondta az apjának: "vétkeztem". És elmondta neki a vágyát: szeretnék itthon maradni, és neked szolgálni, ha lehet. Ez volt a megmenekülés útja. Nem azon sopánkodott, jaj, mi lesz a disznóimmal.

A múltkor kellett ezt valakinek mondanom, amikor végre eljutott oda, hogy szakítani kell a szeretőjével, és a türelmes, őt szerető családjához bűnbánattal visszamenni, és új szakaszt kezdeni. Egészen világos volt előtte, racionálisan. De a "nagy szíve" megszólalt akkor: mi lesz azzal az asszonnyal? Megkérdeztem: és mi lesz a feleségeddel? Már most félig tönkretetted a gazember paráznaságoddal. Mi lesz a disznóimmal? Jaj, a disznóságokkal szakítani kell. Ez olyan, mint egy műtét, nem lehet eltekinteni tőle.

A tékozló fiú szakított. Felkelvén hazament. Ez az ellenkezője annak, hogy hív az Isten, de én nem akarok menni hozzá, és nem akarom az Ő ajándékát.

Mi tudjuk a Bibliából, hogy ezt az akaratot is Isten munkálja bennünk. Amikor valaki végre hazatalál és visszanéz, meg kell állapítania, hogy ez mindenestől Isten ajándéka volt. Nemcsak az, hogy hívott, még az is, hogy képessé tett arra, hogy lépegessek és megérkezzem haza. Minden az Ő kegyelmének a munkája. És mégis hangsúlyozza a Biblia, hogy mindenestől a mi felelősségünk, hogy engedünk-e Isten hívásának.

Jézus két esetben sírt, legalábbis kettőt jegyeztek fel az evangéliumok: egyszer Lázár sírjánál, egyszer pedig Jeruzsálem felett. Azt mondta: "hányszor akartam egybegyűjteni a te fiaidat, mit a kotlós a csibéit, de te nem akartad." Erről a nem akarásról beszél Jézus ebben a példázatban. Ez a gyakorlatban ilyeneket jelent, hogy amikor valaki végre rájön a Bibliában való elmélyedés jó ízére, és elhatározza, hogy ezen túl nemcsak minden második vasárnap, hanem mindennap szeretne belőle valamennyit olvasni, ez nagy dolog. De sokan itt meg is állnak, és legközelebb előveszik majd karácsony szent este, és keresgélik, hol is van a karácsonyi történet benne. Miért? Mert ennek a vágynak úgy kellene folytatódnia, ha az akarás valóban megvan, hogy egy kicsit korábbra igazítom a vekkert, amikor csörög, függőleges helyzetbe hozom magamat, és nem alszom tovább. Azután előveszem a Bibliát és el is olvasom. Ma is, holnap is, holnapután is, és mindennap. Ha valaki nem akarja, akkor megmarad a vágynál.

Ismerek valakit, akinek súlyos lelkiismeret-furdalása volt egy bűne miatt, és minden oka meg is volt arra, hogy legyen, mert súlyos és elintézetlen bűn volt. Mondtam, hogy Isten kegyelme, hogy nem hagyja békén. Segítek rendbehozni. Érdemes így élni tovább? Jaj, nem érdemes. Már aludni sem tud stb... Megkérdeztem, ahogy ezt most nekem őszintén elmondta, hajlandó lenne-e ezt Istennek is elmondani. Legyen ebből most imádság. Bólogatott. Utána ennek egy részét rendezni kellene azzal is, aki ellen elkövette. Szívesen elkísérem. Menjünk el együtt, és békesség lesz a szívében. Majd még ezen gondolkozik. Sem a bűnvalló imádság, sem a másik emberrel való tisztázás a mai napig nem történt meg. Nem régen találkoztunk, s szinte szó szerint ugyanazt mondta, amit egy évvel ezelőtt, hogy az ő nyugtalan éjszakái, meg a lelkiismerete, rossz emlékek stb. A vágyból nem lehet megélni. A vágy nem lehet megoldást. A vágyat is Isten ébreszti bennünk. A meghívás tőle jön. De ha nem akarnak elmenni a meghívottak, akkor nem lesznek részesei a vacsorának. Ha minden fontosabb, mint az Isten hívásának való engedés, akkor ugyanolyan szegények maradunk, mint voltunk.

Az emberrel foglalkozó tudományok sokat írnak arról, hogy egyre akaratgyengébb a társadalom. Nekünk azonban Isten kész megerősíteni az akaratunkat. Ő munkálja bennünk az akarást is. Legyen áldott érte az Ő neve! De azt nekünk kell megvalósítanunk, hogy nem minden egyebet helyezek előre, és majd utána, valahol, valamikor az Istennel kapcsolatos dolgot, hanem megfordítom: az első helyre kerül Isten és az Ő dolgai, és minden egyébnek más lesz a súlya. Ezt nevezi a Biblia böjtnek. És ebben a böjti időszakban elkezdhetnénk a református böjtöt például ezen a ponton: amiről már tudjuk, hogy Isten szerint fontos, de nem gyakoroljuk, azt elkezdjük még ma. Nem szegényebb lesz az életünk tőle, hanem gazdagabb.

Mert a böjt éppen azt jelenti, hogy egyensúlyba kerül a hívő élete, ami mindig féloldalas, mert a testieket mindig előtérbe helyezzük a lelkiekkel szemben. Mert a pillanatnyi szükségeinket általában gyorsabban kielégítjük a hosszú távúakkal szemben. Mert amit mi akarunk elvégezni, az sürgősebb, mint amit Isten akar elvégezni bennünk. Ha néha megfordítjuk, és Őneki adunk elsőbbséget, ez a böjt. Ettől kerül egyensúlyba, ettől lesz kiegyensúlyozott egy ember élete, és ez mindig mérhetetlenül meggazdagít bennünket.

Ennyit erről, hogy nem akartak elmenni.

4. A példázat folytatása, hogy a gazda ezt tudomásul veszi, és kiküldi a szolgákat az utcára, hogy hívjanak be mindenkit, aki csak ott elmegy. Így olvassuk ezt: "Menjetek a keresztutakra, és akit csak találtok, hívjátok el a menyegzőre. Kimentek a szolgák az utakra, összeszedtek mindenkit, akit csak találtak, gonoszokat és jókat egyaránt, és megtelt a lakodalmas ház vendégekkel."

Erre szokta azt mondani az ember: ez nem igaz. Gonoszakat és jókat egyaránt? Mindenkit, akibe csak beleütköztek? S ilyenekkel telik meg a lakodalmas ház, vagyis a mennyország, az üdvösség? Ilyen jöttmentekkel, akárkikkel, senkikkel? Akiket nem is ismert, akik nem érdemelték meg?

Pontosan ezt tanítja nekünk a Biblia a kegyelemről. A kegyelmet éppen azok kapják, akik nem érdemlik meg. Aki a maga - ahogy Luther Márton írja - érdemeinek és erényeinek díszruhájában feszít Isten előtt, az nem számíthat kegyelemre. Aki a maga rongyaiban jelenik meg ott, annak Jézus adja az Ő fehér ruháját. Az Ő kegyelmét.

Csak úgy az utcáról is be lehet kerülni a mennyországba? - kérdezte egyszer egy kisfiú. Csak úgy az utcáról. Onnan a keresztről, annak a rablógyilkosnak az utolsó pillanatban, amikor kinyújtja a kezét jelképesen Jézus felé, és Ő azt mondja: "még ma velem leszel a Paradicsomban." Csak ezért kerülhetünk be még mi is az Isten országába.

5. A példázat végén van valami, ami meghökkenti az embert.

"Amikor a király bement, hogy megtekintse a vendégeket, meglátott ott egy embert, aki nem volt menyegzői ruhába öltözve." Ezt az embert, miután számon kéri és hallgat, nemcsak kiutasítják onnan, hanem súlyos ítéletben lesz része.

Honnan vett volna menyegzői ruhát, ha az utcáról hívják be? Miféle ruhára kell itt gondolnunk, ha olyan szegények voltak az akkori emberek? Volt, akinek csak a rajtalevője volt. Még váltás ruhája sem. De éppen az ilyen esetben gondoskodtak általában arról, hogy valami tiszta, egyszerű, lepedőfélét magára terítsen az illető, hogy mégis tisztán üljön az asztalnál. Ez kicsit hasonlított ahhoz, amikor az intenzív osztályon látogatunk betegeket és egy világos zöld valamit ránk adnak, és a cipőre is húzunk valamit, hogy minél kevesebb bacilust hagyjunk a betegnél. Ez meg beült csak úgy, ahogy volt, és ezért súlyos ítéletben van része. Miért? Mert nem vette komolyan, hogy a király bizonyos szabályokat foganatosított. Ezzel azt juttatta kifejezésre, hogy nem a meghívásnak, nem a meghívónak a személyéhez méltóan viseli magát. Őt nem érdekli, mi a szokás. Nem érdekli, hogy a meghívó mit kínál mindjárt a bejáratnál, ő jó úgy, ahogy van. Én már ilyen vagyok, hagyjatok engem békén! Nem akar változni.

Ez megint nagyon fontos tanítása Jézusnak. Sokan azt mondják az írásmagyarázók közül, hogy ez már egy másik példázat. A mondanivalója az, hogy feltétele nincs annak, hogy valaki Istennel közösségbe jusson, egyetlen feltétele van: elfogadja a meghívást. De következménye van. És ha valaki úgy akarja az Isten ajándékait élvezni, hogy ő maga nem akar megváltozni, annak kiteszik a szűrét. Ez fontos bibliai mondanivaló, amit ma igen sokan elködösítenek egyfajta hamis happy evangéliumot hirdetve. Az evangélium nemcsak abból áll, hogy Isten szeret és hív téged, s meg akar ajándékozni, hanem így folytatódik: miután ajándékainak részese vagy, meg lehet változnod. De ha te nem akarsz megváltozni, az ugyanolyan bűn, mintha nem akarod elfogadni a meghívást. Csak úgy beülni és élvezni, de ne szóljon bele Isten az életembe, maradok ugyanolyan hazug, hiú, büszke, parázna, ez nem megy. Az ilyet kiemeli a király, és nem lehet az országának a polgára. Azért, mert nem veszi magára a király szeretet-uralmát.

Zákeushoz úgy ment be Jézus, hogy nem érdemelte meg. Nem Zákeus hívta. Ő csak látni akarta messziről, de Jézus egészen közelről megajándékozta Zákeust magával. És ebből mi következett? A lopott pénzt előszedte a rejtekhelyről, és mindenkit négyszeresen kárpótolt, akire emlékezett, hogy becsapta. A többit meg kiosztotta a legszegényebbeknek.

Nem ezzel kezdődött. Nem azért ment be hozzá Jézus, mert ő előbb jóvátette a bűneit. Jézus jelenléte, a kegyelem indította őt arra, hogy megjelenjék az életében a fegyelem, az Istennek való engedelmeskedés. Ez a kettő édestestvér. Ez összetartozik. A példázat vége erre figyelmeztet bennünket.

Aki úgy szeretné élvezni Isten ajándékait, hogy az élete feletti uralmat nem adja át neki, az nem lehet az Ő országának a tagja, mert nem tagja. Az a tagja, aki az Ő királyi uralmát komolyan veszi, és magára veszi.

Ma este Isten minket hív. Akárhol vagyunk lelkileg, onnan közelebb magához. Ajándékokat kínál. Mindent, ami nélkül pillanatnyilag szűkölködünk, és amire valóban szükségünk van. Nincs feltétele annak, hogy megajándékozzon. Egy feltétele van: elfogadom a meghívást. A most soron következő lépést még ma megteszem. Akkor meg fogjuk látni, milyen kincseket tartogatott Ő nekünk, amik nélkül eddig szűkölködtünk.

S ha majd vége lesz itt minden nyomorúságnak, meghív minket a Bárány menyegzőjére. Azt olvassuk a Jelenések könyvében, hogy a mennyei látnok kérdez valakit, hogy kik ezek, akik itt jönnek fehér ruhában? A válasz az: "Ezek azok, akik jönnek a nagy nyomorúságból, de megmosták az ő ruháikat és megfehérítették az ő ruháikat a Bárány vérében. Ezért állnak a Bárány előtt fehér ruhába öltözve és kezükben pálmaágak vannak." (Jel 7,13-17).

Néhány fejezettel később olvassuk: "Hallottam, hogy a nagy sokaság, amelynek hangja olyan, mint a vizek zúgása, ezt mondta: halleluja, uralkodik az Úr, a mi Istenünk. Örüljünk és ujjongjuk, és dicsőítsük Őt, mert eljött a Bárány menyegzője, felkészült menyasszonya, és megadatott neki, hogy felöltözzék fényes és tiszta gyolcsba, és ez a gyolcs a szentek igaz cselekedeteit jelenti." (Jel 19,6-8).

Legyen áldott Isten, hogy már most kínálja nekünk Jézus fehér ruháját, és el van készítve a benne hívők helye a Bárány menyegzőjén is.


Imádkozzunk!

Köszönjük mennyei Királyunk, szerető Atyánk, hogy adni akarsz, és nem követelsz. Köszönjük, hogy egyedül te tudod igazán, mire van szükségünk. Köszönjük mindazt, amit eddig kaptunk a te gazdagságodból.

Áldunk azért, hogy te vagy az, aki munkálod bennünk az akarást is és a megvalósítást is. De köszönjük, hogy rámutattál a mi felelősségünkre is. Szeretnénk komolyan venni meghívásodat.

Köszönjük, hogy jöhetünk, amint vagyunk, sok bűn alatt, éppen azért, hogy ne kelljen roskadoznunk a bűneink alatt. Köszönjük, hogy jöhetünk semmit nem hozva, keresztedbe fogózva. Meztelen, hogy felruházz, és szegénységünkkel együtt, hogy gazdaggá tegyél. Köszönjük, hogy gazdag lévén szegénnyé lettél, hogy mi a te szegénységed által meggazdagodjunk.

Ajándékozz meg minket ezzel a lelki-szellemi gazdagsággal, hogy tudjunk másokat is gazdagítani.

Kérünk, beszélj velünk még tovább is ennek az igének a mondanivalóin keresztül. Hadd lehessünk engedelmes, néked élő gyermekeid.

Ámen.