PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK

Pasarét, 2006. március 16.
(csütörtök)

Cseri Kálmán


GEDEON VAGY ABIMÉLEK?


Alapige:Bír 8,1-3

Az efraimiak azonban azt mondták Gedeonnak: Mit tettél velünk? Miért nem hívtál bennünket, amikor harcba indultál Midián ellen? És hevesen pöröltek vele. Ő azonban így felelt nekik: Ugyan mit tettem én hozzátok képest? Nem többet ér-e Efraim böngészése Abiezer szüretjénél?

A ti kezetekbe adta Isten Midián vezéreit, Órébet és Zeébet. Hozzátok képest mit tudtam én tenni? Amikor így beszélt, megenyhült az ellene támadt indulatuk.


Imádkozzunk!

Mennyei Édesatyánk mi is imádunk téged, dicsőítjük nevedet és valljuk, hogy ne nagy és hatalmas vagy, és csodatételed sok és nagy. Csak a mi kicsi életünkben is oly sokszor megmutattad már a te végtelen hatalmadat, nagy kegyelmedet és szeretetedet.

Köszönjük, hogy ennek a bizonyítéka az is, hogy ide hívtál most magadhoz. Köszönjük, hogy egy zajos végigdolgozott nap után elcsendesedhetünk előtted és kérhetjük a te halk és szelíd szavadat. Tudjuk, hogy a te csendes igéd ma is olyan hatalom, mint amivel világokat teremtettél.

Kérünk, kezdd el és folytasd a mi újjáteremtésünket is. Tudod, hogy most melyikünknek mik a gondjai, örömei, hol akadtunk el, mely kérdésekre nem találunk választ. Hisszük, hogy igédben van felelet mindenre, van kiút minden helyzetből, és a te nagy szeretetedből egészen személyessé tudod tenni számunkra az igét.

Kérünk, ne csak emberi beszéd hangozzék itt most rólad, hanem a te isteni szavad érkezzen meg a szívünkhöz. Ne csak beszéljünk a te nagy tetteidről, hanem szaporítsad a te csodáidat azzal is, hogy munkálkodsz bennünk.

Köszönjük, hogy ez lehetséges, hiszen megígérted.

Ámen.


Igehirdetés

Sokan olvastuk most az elmúlt napokban kalauzunk szerint a Bírák könyvéből a Gedeonról szóló történeteket. Utána egy bizonyos Abimélekről ír a biblia, aki Gedeon egyik fia volt.

A Gedeonról szóló fejezetekből árad a világosság. Abimélek maga a megtestesült sötétség. Gedeon minden lépése arról beszél, hogyan történik az, ha Isten valakit a kezébe vesz és egy hozzánk hasonló egyszerű ember Isten kezében válik eszközzé. Ennek az Abiméleknek minden lépése arról árulkodik, hogyan lehet valaki eszköz az ördög kezében. Gedeon célja az életet, másokat gazdagítani, védeni, segíteni. Abimélek tömeggyilkos, akárhol megjelenik halált oszt.

Azért tegyük most egymás mellé ezt a két történetet és ezt a két bibliai személyt, hogy annál inkább megkívánjuk, és eltökélt szándékunk legyen: semmi nem kell nekünk a sötétségből, mi világosságban akarunk járni úgy, ahogy Pál apostol írja: világosság fiaiként akarunk élni ebben a világban, mivel Jézus Krisztustól, aki a világ világossága, fényt fogott az életünk. Ő maga mondta, hogy akiben Ő él, az maga is a világ világosságává lesz.

Ebben az egyre sötétedő világban világító hívőkre van szükség. Ebben hadd erősítsen meg minket Isten Szentlelke most és utáljuk meg a sötétséget. Iszonyodjunk mindattól, ami az ördögtől való.

Szeretnék két részletet felragyogtatni Gedeon életéből, és aztán nézzük meg ki volt Abimélek.

1. Azt olvastuk a Gedeonról szóló történetekben, hogy Isten kiválasztotta őt, hogy népének nagy ellenségét, a midianitákat megverje. Ő felettük elsöprő győzelmet aratott, pedig négyszázharmincszor annyian voltak, mint amennyien Gedeon és háromszáz jó barátja. Isten adta kezükbe az ellenséget azon a nevezetes éjszakán. Gedeon mindenben Istennek engedelmeskedett. Majdnem fegyvertelenül győztek, mert ez a nagy pogány sereg rémületében egymásnak esett, és egymást kaszabolták le azon a szörnyű éjszakán.

Gedeon azonban nem érte be ennyivel. Utolsó szálig ki akarta kergetni az ellenséget az országból. Ez nagyszerű példa nekünk arra, hogy amikor Isten győzelmet ad valami rossz bűn, hitványság felett az életünkben, mi se érjük be csupán annyival, hanem miközben hálásak vagyunk érte, az utolsó szemig irtsunk ki mindent az életünkből, ami nem Istentől való. Mint ahogy gyomlálni is újra és újra kell, mindent kiirtani.

Elindultak tehát üldözni az ellenséget. Az ellenség a Jordán folyó felé vette útját, és ekkor Gedeon üzent az efraimiaknak, akik ott laktak azon a vidéken, hogy állják útját a menekülő midianitáknak, zárják le a Jordán átkelő helyeit, akkor két tűz közé kerül az ellenség, vagy annak a maradéka, amelyik próbál megmenekülni. Az efraimiak azonnal mozgósították is a hadra fogható férfiakat. Lezárták a Jordán átkelőit. Elfogták Midián két hadvezérét, és gyorsan ki is végezték őket. És ezután kaptak észbe. Ezután kezdődik ez a pörlekedés, amiről itt olvastunk. Hevesen pörölni kezdtek Gedeonnal. Miért? Azt mondják neki: miért nem szóltál nekünk korábban. Miért csak most hívtál minket be ebbe a háborúba?

Tudnunk kell, hogy Gedeon a Manassé törzséből származott, itt pedig az efraimiakról van szó. Manassé és Efraim testvérek voltak, Józsefnek a fiai. Tehát két testvér törzsről van szó. És ha itt most Gedeon méregbe gurulna, akkor elmondhatná a testvértörzsbelieknek, az efraimiaknak: gondoljátok, hogy külön kérvényt kellett volna benyújtanom: gyertek, segítsetek a közös ellenség ellen? Miért nem jutott eszetekbe magatoktól? Az lett volna az igazán testvéri dolog, hogy jöttök. Nemcsak most, mikor külön hívlak benneteket, hogy ott, ahol laktok, mintegy magatokat is védjétek az ellenségtől. Jöttetek volna korábban, hogy mindnyájan védtük volna mindannyiunknak a békességét és javait. Most jöttök pörlekedni, hogy miért nem szóltál korábban? Miért kell külön kérvényt benyújtani, amikor magától értetődik, hogy mindenkinek részt kellene vennie ebben a harcban?

Gedeon azonban nem így beszél, hanem azonnal érzékeli, hogy nagy veszély leselkedik itt most mindannyiukra. Még nem szabadultak meg ettől az elszánt és jól felfegyverzett gonosz ellenségtől, amelyiknek még a maradéka is túlerőben van velük szemben. Még csak az hiányzik, hogy testvérháború törjön ki, vagy akárcsak testvérviszály. Ezt nem szabad megengedni.

Figyeljük meg, micsoda emelkedettség, mennyi bölcsesség, ez így anakronizmus, de mégis azt mondom, milyen krisztusi indulat szólal meg ebben a fáradt, az egész éjszakát koncentrálással és harccal töltött emberben, amikor azt mondja: miért pörlekedtek, mikor az igazi győzelmet ti demonstráljátok. A ti kezetekben van a két hadvezérnek a feje. Ti kaptátok el az ellenség két vezérét. Nektek engedte meg az Isten - mert hívő szemmel néz mindent, és nem engedi, hogy elbízzák magukat -, hogy a fő ellenségünket lefejezzétek. Igaz, mi szüreteltünk, ti csak böngésztetek, de Efraim böngészése többet ér, mint Manassénak a szüretje.

És mit olvasunk a végén? "Amikor így beszélt, megenyhült az ellene támadt indulatuk."

Sikerült leszerelni a leskelődő testvérviszályt. Nem otthoni háborúsággal megy el az erő, hanem közösen üldözhetik az ellenséget. De mi kellett ehhez?

Kellett mindenképpen, hogy Gedeon pillanatok alatt átlássa, mi itt a testvértörzs haragjának az oka. Ezek most jöttek rá, hogy kimaradnak a dicsőségből. Nem vettek részt a harcban, akkor nem húzhatják ki magukat büszkén a győzelem után. Meg sok ember legérzékenyebb része a zsebe, abban meg a pénztárcája. Kimaradnak a zsákmányból. Aki nem vesz részt a harcban, nem részesül a zsákmányból. Ezért vannak így felháborodva. Irigység és féltékenység van a szavaik mögött.

Erre a sötét indulatra Gedeon nem sötét indulattal válaszol. Még csak nem is kioktatással vagy szemrehányással, hanem mérhetetlen alázattal, szelídséggel. Ha ők ennyire hiúk és ilyen képmutatóak, akkor maradjanak hiúk, legyen övéké a dicsőség. Ők fejezték le a két hadvezért, amit Gedeon meg háromszáz barátja tett, az semmi. Ha ők nagyok akarnak lenni, legyenek nagyok. Úgy kell nekik. Csak testvérháború ne legyen.

Ez nem csupán engedékenység, nem taktika. Nem egy zseniális politikusnak a bölcs helyzetmegoldása. Emögött az az indulat van, amiről Pál apostol azt írja a filippi gyülekezetnek, hogy "az az indulat legyen bennetek, ami a Krisztus Jézusban." Mert Gedeon nemcsak az ellenségen győzött, hanem saját maga felett is győzelmet aratott. A saját természetén is diadalmaskodott. Diadalmaskodott az az Isten, aki őt elhívta, alkalmassá tette a harcra, és alkalmassá tette arra, hogy a saját indulatait, indulatosságát, keserűségét is legyőzze.

Ha itt most elkezdenénk arról beszélni, hogy kinek van igaza, egyértelmű, hogy Gedeonnak lenne igaza. De ő nem a maga igazáért harcolt, hanem a közös ellenség ellen. És ha az ellen összefogni csak úgy lehet, hogy most igazat adunk a testvérnek, akkor legyen az övé a dicsőség. Nem kell nekem dicsőség. Úgy is egyedül az Úré a dicsőség. Ha valaki tudta, hogy itt Isten győzött, az éppen Gedeon volt.

Gyönyörű szép jelenet ez. Csak az tud így dönteni és így viselkedni minden erőlködés és képmutatás nélkül, akiben Isten Lelke munkálkodik. Neki Isten dicsősége volt a legfontosabb, azután a népnek az ügye, utána a testvéreinek a szeretése, még akkor is, ha azok így viselkednek, és ő maga teljesen eltűnt. Amazoknak meg saját maguk voltak a fontosak: mi lesz a zsákmányukkal, mi lesz a dicsőségükkel. Isten dicsősége eszükbe sem jut. A nép javára egyáltalán nem gondolnak, és a testvérre sem, aki őket is megvédte az ellenségtől, és akin keresztül Isten kivívta a győzelmet.

Ez a döntő különbség a világosság fiai meg a sötétség fiai között. A világosság fiainál mindig ez az értékrend: mindenek felett Isten dicsősége, utána annak a közösségnek a java, amiért felelőssé tett minket Isten, utána a testvér iránti szeretet, amibe mindig bele kell, hogy keveredjék a megbocsátás is, csak akkor tudom szeretni, ha újra megbocsátok neki. És hol maradok én? Miért fontos, hogy én is ott legyek? Én csak eszköz akarok lenni az Isten kezében. Ez a jelenet gyönyörűen szemlélteti ezt.

A sötétség fiai meg magukat akarják megszedni. A saját dicsőségük érdekli őket, és észre sem veszik, hogy milyen irigyek, féltékenyek. Ilyen rugók vannak a cselekedeteik mögött. Az ellenséggel nem törődnek, a népük, a közösség nem érdekli őket. Isten teljesen kimarad a gondolkozásukból. Csak ők...

2. A másik jelenet ennek a folytatása, mert nem ért véget Gedeon számára a sok nehézség és küzdelem.

Gedeon megérkezett a Jordánhoz és átkelt háromszáz emberével. Fáradtak voltak, de folytatták az üldözést. Ezt mondta a Szukkótban (ez a város ott volt a Jordán partján) lakóknak: "Adjatok néhány kenyeret ennek a népnek, amely engem követ, mert fáradtak, pedig nekem üldöznöm kell Zebahot és Calmunnát, Midián királyait. Szukkót vezetői ezt felelték: Talán már a kezedben tartod Zebahot és Calmunnát, hogy kenyeret kívánsz tőlünk a seregednek? Gedeon ezt mondta: Ezért majd ha az Úr kezembe adja Zebahot és Calmunnát, akkor pusztai tövissel és tüskével csépelem végig a testeteket!"

Nem meglepő ez? Az előbb milyen engedékeny. A testvérre ráhagyja, még meg is dicséri. Egészen átengedi a dicsőséget neki, csak most békesség legyen és fogjunk össze a közös ellenség ellen. Itt meg hirtelen ilyen kemény. Mi lehet ennek az oka?

Ők azt az éjszakát ébren töltötték. Előtte napokon, heteken keresztül már nagy feszültségben élt Gedeon (aki ismeri a történetet, tudja miért). Átélték azt a szörnyű vérengzést, amit saját maga ellen követett el az ellenség. Isten így szabadította meg népét ettől az óriási túlerőtől. Most egész nap üldözték már őket. Fáradtak és nagyon éhesek. Ott van egy város, amelyik nem vett részt ebben a manőverben, pedig őket is védi és megmentette az ellenségtől. Kér a katonáinak egy kevés ennivalót. És mit mondanak a város vezetői? Azt mondják: hohó, te még csak üldözöd, még nincs a kezedben a két királynak a feje. A két hadvezért már lefejezték, a két király még menekül. Majd ha a kezedben lesz, akkor esetleg adunk a katonáidnak.

És miért helyez kilátásba Gedeon ilyen szigorú ítéletet, amit végre is hajtott? Visszafelé jövet pusztai tövisekkel végigcsépelte a város vezetőinek a meztelen hátát. Miért? Azért, mert az előbb az ő személyes sérelméről volt szó. Az ő hiúságát, büszkeségét, önérzetességét bántotta meg a testvértörzs, és ott engedékeny. Ott mindent megbocsát, nincs retorzió. Itt azonban az Istent gyalázzák. Mert Isten megígérte, hogy a kezébe adja a két ellenséges királyt.

Gedeon ebben a bizonyosságban üldözi őket, és ezt tudhatta mindenki más is. De ők gyalázzák az Istent azzal, hogy nem biztos, hogy Isten teljesíti az ígéretét. Nem biztos, hogy Isten olyan hatalmas, ahogy te azt képzeled a naiv hiteddel, hogy a kezedbe adja őket. Majd ha látjuk. Azt hisszük, amit látunk.

Ők ilyen modern gondolkozású emberek voltak. Isten nagyságát, Isten igazmondását vonták kétségbe. És nem voltak hajlandóak szegény éhező, fáradt embereknek enni adni, akiknek a szájuktól az utolsót is oda kellett volna adniuk, mert helyettük és érettük harcoltak. Megint csak: az ember nem számít, az Isten sem számít. Ahogy Jézus mondja az egyik példázatban a hamis bíróról: Istent nem félt, embert nem becsült. Ez jellemezte Szukkót vezetőit, és Gedeon azt mondja: ezt nem lehet megtorlás nélkül hagyni. Ezeket meg kell tanítani arra, hogy kicsoda az Isten, és majd hozzuk a két király levágott fejét, de abban már nem gyönyörködnek, mert végig csépeljük a hátukat. Meg kell jegyezniük, hogy az Istent nem szabad így gyalázni. És az éhes, érettük harcoló honfitársaikat nem szabad éhesen továbbengedni. Ezért ilyen kemény itt Gedeon.

Ugyanez történik egy másik várossal (azt nem olvastam fel). A szomszéd város, Penúél vezetői is így nyilatkoztak, és ott is bosszút állt Gedeon.

Ez arra figyelmeztet bennünket, hogy az Isten országában rend van. A megbocsátás kimondhatatlan lehetőség. A bocsánattal adunk új lehetőséget azoknak, akik vétkeztek. Így ad nekünk Isten naponta új lehetőséget az Ő kegyelméből. És akinek olyan sokat elenged, mint mindnyájunknak, ne essen nehezünkre kevesebbet, vagy bármit elengedni másoknak. Ha rólunk van szó. De ha az Isten dicsőségéről van szó, akkor azért meg kell szólalnunk olykor.

Kálvin János írja ilyen egyszerűen: "Még a kutya is megmordul, ha bántják a gazdáját, és én ne szólnék, ha gyalázzák az én Uramat, Istenemet?" Ez nem azt jelenti, hogy a torkának esünk annak, aki az Istent káromolja, vagy kétségbe vonja, tagadja. De van-e ott bizonyságtételünk? El tudjuk-e mondani szelíden, de meggyőződéssel, hogy ki a mi Istenünk? Tudunk-e példát adni arra, hogy az éhezőnek enni adni, a segítségre szorulónak segíteni kell?

Ezt a két részletet elevenítettük fel Gedeonról. Akik olvastuk a Bibliát tudjuk, hogy utána ő is elbukott, neki is voltak bűnei, de kapott Istentől kegyelmet, és így kerülhetett be a neve a Zsidókhoz írt levél 11. részében a hit hőseinek a névsorába. Ettől eltekintve ő egész életében világosságban járt és világított.

3. És mit tudunk meg Abimélekről?

Megtudjuk: "hogy miután Gedeon meghalt, ismét paráználkodni kezdtek Izráel fiai a Baalokkal, és Baal-Beritet tették meg istenüknek. Nem törődtek Izráel fiai Istenükkel, az Úrral, aki kimentette őket minden környező ellenségük kezéből."

Gedeon mintegy fék ott volt, és nem engedte a bálványimádást. Az ő jelenléte, az az életszentség, ami belőle áradt, Isten Lelke, akit ő kapott ajándékba, és akivel vezette a népet, amíg ő irányíthatta ezeket a küzdelmeket, az fékezte a hitetlenséget, a gonoszságot. Addig nem imádták - legalább is nyíltan nem - ezeket a bálványokat. Meghalt Gedeon, nem volt aki rálépjen a fékre, és beindult a pokol, elszabadult a sötétség. Ez a mondat már maga a pokol, hogy újra a Baalokat imádják, a Baal-Beritet tekintik istenüknek, és nem az élő Istent, akire addig számíthattak.

Ilyenkor mindig feltűnik valaki, akiben szinte töményen megtestesül a sötétség. Ez volt az a bizonyos Abimélek. Ki volt ő? Azt olvassuk, hogy Gedeonnak sok felesége volt és így hetven fia volt. Ez az Abimélek is a fia volt. Nem valamely feleségétől, hanem egy szolgálótól, aki vidéken lakott. Megszállta ezt az Abiméleket a hatalomvágy. Ő uralkodni akart mindenképpen, és nagyszerűen megtalálta annak a módját, hogyan lehet hatalomra szert tenni.

Ezt olvassuk 9. rész 1. versében: "Abimélek, a Gedeon fia, elment Sikembe anyja testvéreihez, és így szólt hozzájuk, meg az egész nemzetséghez, amelyhez anyja családja tartozott: Beszéljetek így Sikem polgárainak, és kérdezzétek meg: Mi jobb nektek? Az, ha hetven férfi uralkodik rajtatok, mármint Jerubaal (Gedeon másik neve) fiai, vagy az, ha egy ember uralkodik rajtatok? Emlékezzetek csak arra, hogy én a ti húsotok és véretek vagyok!"

Abimélek anyja sikemi volt, és itt a rokonságnak felteszi ezt a kérdést. Most ha nagyon csúnyát szeretnék mondani, azt mondanám: tipikus demagóg duma. Hogy mi jó nektek? Ha hetvenen uralkodnak rajtatok? Ki hallott még olyat! Hogyan tud hetven uralkodni? Gedeon hetven fiából egy uralkodhatott volna egyszerre, minden bizonnyal a legidősebb, mert így volt szokás. De nem akart uralkodni egyik sem. A nép azt akarta, hogy Gedeon és az ő utódai uralkodjanak. Gedeon határozottan megmondta: nem. Nem vezetjük be a dinasztikus uralmat. Az Úr a ti királyotok, és nem uralkodom rajtatok sem én, sem a fiam, sem annak a fia. Ezt így megmondta. Ezt mindenki tudhatta. (8,23).

Most jön Abimélek és azt mondja: jó lenne ez nektek, hogy egyszerre hetvenen uralkodjanak rajtatok? Nem jobb az, ha egy valaki, mondjuk én? Mert én a ti húsotok és véretek vagyok. Mondja ezt a rokonságnak. Észre sem veszik, hogy belemennek a csapdába. Azt mondják: sokkal jobb, ha egy uralkodik, mint hetven. Sokkal jobb, ha közülünk való uralkodik és nem idegenek.

Amibélek elérte a célját és elkezdett uralkodni. Az uralkodás számára azt jelentette: mindenkit eltenni láb alól, aki lehetséges vetélytárs, és szinte észre sem vette, hogy ugyanolyan tömeggyilkossá vált, mint azok a diktátorok, akiknek a neveit tudnánk sorolni, mert szomorú emlékeink vannak még róluk.

Hogyan erősítette meg a maga uralmát? Úgy, hogy szerzett pénzt és felbérelt haszontalan és hitvány embereket. A mihaszna csőcseléket felbérelte, lepénzelte. Ezek visszhangozták azt, amit ő mondott, követték addig, amíg nem kellett áldozatot hozni érte, meg amíg kapták a pénzt, és berendezte a maga kis uralmát először Sikemben, aztán a környékén is.

Eszköze a rágalmazás volt. Az emberek megtévesztése. A hazugság. Célja pedig, hogy megszedje magát. Minél többektől mindent, amit lehet, elvegyen. Ha ez csak úgy lehetséges, hogy azokat eltesszük láb alól, azon ne múljon! Lelkiismeret-furdalás nélkül.

Azt olvassuk, hogy egy napon kivégeztette mind a hetven testvérét. Káin csak egyet ütött agyon: Ábelt. Abimélek mind a hetvenet. Melyik a nagyobb bűn? És vajon nem ugyanez a bűn-e, amire Jézus a Hegyi beszédben rámutat, hogy ha valakivel szemben gyűlölet él a szívünkben, akkor méltók vagyunk ugyanarra a büntetésre, mint a gyilkos. Vagy ha valakinek csak azt mondjuk: te nem vagy ember, hitvány vagy! (a ráka szó ezt jelenti a Hegyi beszédben), akkor ezt mondja Jézus: ez ugyanolyan gyilkosság, mintha kioltotta volna az életét. Káin csak egyet, Abimélek már hetvenet, s nem tudom, nem volt-e olyan, hogy talán mi is el tudtuk volna mondani, amit egyszer a szomszédasszonyunk szájából hallottam otthon gyerekkoromban. Üvöltötte valakinek a nevét, és még mutatta is: meg tudnám fojtani! Elgondoltam: ez most tényleg meg tudná fojtani, ha nem kellene attól félnie, hogy utána lecsukják. Mert a gyilkos indulat sajnos velünk születik. Ezt az indulatot tudja kicserélni Isten Szentlelke arra az indulatra, ami a Krisztusé, ami Gedeonban megszólalt ott, amikor békességet teremtett.

Ne érjük be kevesebbel! Jézus Krisztus nem átfesteni akarja az életünket, hanem belülről egészen újjáteremteni. Azt olvassuk: új szívet akar adni. Az egész szellemi világunk központját akarja kivenni és egy egészen újat, az övét ajándékozni. Ez az újjászületés. Erre vágyakoztak már az Ószövetség hivői is és ezt ígéri Jézus a benne hívőknek.

Azt olvassuk itt a továbbiakban: Abimélek elment apja házához Ofrába és meggyilkolta testvéreit, Jerubbaal fiait, hetven férfit egy kövön. Csak a legkisebb gyerek menekült meg, mert ő valahova elbújt. Mint egy mészáros. És ő mondja: ez az uralkodás. Kiszedni mindenkiből mindent, hogy az enyém legyen, és eltenni láb alól, hogy ne legyen utamban.

Ettől kezdve valóban mint egy tömeggyilkos, mint egy ámokfutó végigrohanja az egész országot. Közben észbe kapnak a sikembeliek, hogy kit választottak ők királyukul és fellázadnak ellene. Erre Abimélek megint sereget gyűjt és a saját vérei ellen harcol. Ilyeneket olvasunk itt: Abimélek üldözőbe vette őket és sokan hullottak el halálra sebzetten a kapu bejáratáig. (9,40).

Amikor elfoglalja újra a várost, amelyik őt királlyá választotta, a benne levő népet felkoncolta, a várost pedig lerombolta és behintette sóval. (9,45).

Aztán kiderült, hogy volt ott egy fellegvár és abba sokan elbújtak. Akkor azt felgyújtja és minden ember meghalt Sikem fellegvárában, mintegy ezer férfi és nő, akiket nem sokkal előtte elhitetett még. De nem tud megállni, mert az ilyen őrült, gyilkos soha nem tud megállni és mértéket tartani. Megy a szomszéd városba is, és ott is pusztít és rombol. Az emberek ott is egy magas toronyba menekültek. Ott is rájuk akarja gyújtani a tornyot, és ő maga is hordja oda a fát a torony tövéhez. "Akkor egy asszony egy kézimalom kövét dobta Abimélek fejére, amely bezúzta a koponyáját." Ezután megkéri az apródját, hogy mivel ez halálos sérülés, döfje őt keresztül, ne mondják, hogy asszony ölte meg, mert az nagy szégyen volt. Ez a vége. (9,53-54).

Van vége, de előtte mérhetetlen pusztítás.

Mind a két dolgon érdemes elgondolkoznunk. Amíg Jézus Krisztus dicsőségesen el nem jön másodszor, addig a bűn mérhetetlen sok kárt okozhat. De mi tudhatjuk: a fák nem nőnek az égig. Isten ítélete készen van azokra, akik nem készek a bűnbánatra. Meg lehet állni a legszörnyűbb ámokfutás közben is. Tudunk erre példákat. Amikor valaki rádöbben, hogy ki vagyok én, és mit teszek, és leborul Isten előtt, számíthat Isten kegyelmére. De a mindig újra visszautasított kegyelem ítéletté válik, és nem lehet következmények nélkül hazudni, lopni, házasságot törni, csalni, rágalmazni, gyilkolni sokféle módon. Szörnyű ítélet követi ezeket a bűnöket.

Ezeknek a bűneinknek az ítéletét Jézus a kereszten elszenvedte. Aki ezt hiszi, arról Ő maga mondta: nem megy az ítéletre, mert már átment a halálból az életbe. Aki ezt nem hiszi, aki úgy gondolja, erre nincs szüksége, annak az ítéletre kell mennie. Isten őrizzen meg minket attól, hogy bármi elvakítson, és belecsússzunk a sötétségbe! Akármilyen sötét vállalkozásba, sötét gondolatokkal való foglalkozásba. Isten segítsen minket, hogy kilépjünk a sötétségből a világosságra, hogy világosságban járjunk - ahogy János apostol írja levelében; és így tudjunk másoknak is világítani.

Gedeon vagy Abimélek? Ez a nagy választás, amit Isten igéje elénk helyez. Nincs harmadik állapot. Nincs, hogy egy kicsit ez, egy kicsit az. Vagy az egyik úton járunk, vagy a másikon. A legfőbb jellemző tehát az, hogy a világosság fiainak a legfontosabb mindig Isten dicsősége, azután annak a közösségnek a java, amelyikben elhelyezett minket Isten, azután a testvérnek a helyzete és a vele való kapcsolat akkor is, ha újra és újra meg kell bocsátani. A sötétség fiai pedig egoisták. Az egójuk hihetetlen nagy. Önmaguknak a legfontosabbak. A maguk isteneivé válnak. Istent nem tisztelnek, embert nem becsülnek. Ha ezeknek a jeleit egy picit is észrevesszük a gondolatainkban vagy a cselekedeteinkben, azt azonnal ítéljük el és valljuk meg Istennek bűnként.

Ne engedjük, hogy beférkőzzön a szívünkbe. Mindig kicsiben kezdődik, ahogy a reformátorok írták: becsusza-másza az életünkbe észrevétlenül valami gonoszság. Nekünk idejében kell azt felismerni, nyakon csípni. Minden, ami alulról jön, ami sötétség, az ellenség. Azzal beszélni sem kell, mint ahogy Jézus sem beszélgetett az ördöggel. Mert minden jó adomány és tökéletes ajándék felülről való, és a világosság Atyjától száll alá - ahogy Jakab levelében olvassuk. (Jak 1,17).

Isten segítsen minket, hogy egyre jobban világítsunk ebben a világban!


Imádkozzunk!

Istenünk, magasztalunk azért, mert te magad vagy a világosság, és nincs benned semmi sötétség. Megvalljuk, hogy minket újra és újra kísért a sötétség és a sötétség fejedelme.

Köszönjük neked, Jézus Krisztus, drága Megváltónk, hogy van hatalmad megőrizni minket a sötétség fejedelmétől.

Kérünk, adj nekünk éberséget. Segíts minket, hogy éberek legyünk és imádkozzunk, és bele ne menjünk a kísértésbe, mert tudjuk magunkról, hogy a lélek sokszor kész, de a test erőtlen. Erősíts meg minket ebben a lelki-szellemi harcban. Tudjuk, hogy a győzelem tőled jön. Segíts minket győzelemről győzelemre.

Kérünk, tedd számunkra természetessé, tedd azt egyenesen természetünkké, hogy mindennel a te dicsőségedet akarjuk szolgálni. Mindig tudjunk kenyeret adni az éhezőnek és segítséget az arra szorulónak. És tudjunk akár hetvenszer hétszer is megbocsátani, és így békességben élni testvéreinkkel.

Őrizz meg minket attól, hogy bűnt bűnre halmozzunk, hogy egyiket a másikkal akarjuk leplezni, hogy megkeményedjünk, megátalkodjunk valamiféle engedetlenségben. Segíts idejében megvallani bűneinket, és bízni abban, hogy ezeket megbocsátod.

Kérünk, beszélj velünk még tovább is ezen az igén keresztül. Erősíts minket naponta újra, hogy világosságban járjunk.

Ámen.