PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK

Pasarét, 2008. január 20.
(vasárnap este)

Cseri Kálmán


JÉZUSHOZ MENT


Alapige:Mt 8,5-13

Amikor Jézus Kapernaumba érkezett, odament hozzá egy százados, és kérte: "Uram, a szolgám bénán fekszik otthon, és szörnyű kínjai vannak." Jézus így szólt hozzá: "Elmegyek, és meggyógyítom." De a százados ezt felelte rá: "Uram, nem vagyok méltó arra, hogy hajlékomba jöjj, hanem csak egy szót szólj, és meggyógyul a szolgám. Mert én is hatalom alatt álló ember vagyok, és nekem is vannak alárendelt katonáim. Mondom az egyiknek: Menj el! - és elmegy, a másiknak: Jöjj ide! - és idejön, vagy szólok a szolgámnak: tedd meg ezt! - és megteszi."

Amikor Jézus ezt hallotta, elcsodálkozott, és így szólt kísérőihez: "Bizony, mondom néktek, senkiben sem találtam ilyen nagy hitet Izráelben. De mondom néktek, hogy sokan eljönnek napkeletről és napnyugatról, és asztalhoz telepednek Ábrahámmal, Izsákkal és Jákóbbal a mennyek országában; akik pedig Isten országa fiainak tartják magukat, kivettetnek a külső sötétségre, ott lesz majd sírás és fogcsikorgatás." A századosnak pedig ezt mondta Jézus: "Menj el, és legyen a te hited szerint." És meggyógyult a szolga még abban az órában.


Imádkozzunk!

Mennyei Édesatyánk, hálásan köszönünk neked minden percet, amit reád figyelve, csendben tölthetünk. Olyan nagy lárma vesz körül bennünket, és a szívünkben, fejünkben is sok minden zakatol. Köszönjük, hogy a csendben munkálkodsz.

Segíts most belsőleg is elcsendesedni, és csak reád figyelni. Ajándékozz meg minket életünket formáló igéddel. Szentlelked tegyen készekké minket arra, hogy bízzunk benned, és tegyük, amit mondasz.

Köszönjük végtelen szeretetedet, amivel körülveszel minket. Köszönjük, hogy mindig a javunkat akarod és munkálod. Kérünk, tedd ezt most is. Tedd az ige egyszerű üzeneteit teremtő hatalommá. Olyan sok híja van még a hitünknek, a szent életünknek, annak, hogy igazán áldássá legyünk mások számára.

Kérünk, ne fogyjon el a türelmed, formálj minket, hadd hasonlítson egyre inkább az életünk a mi Urunk Jézus Krisztushoz. Köszönjük, hogy ez lehetséges. Alázatosan kérünk, hadd legyen ez valóság az életünkben.

Ámen.


Igehirdetés

A Máté evangéliuma olvasása közben a napokban kerül elénk ez a jól ismert történet. Egyetlen mondatát szeretném ma este különösen hangsúlyozni, ezen keresztül hadd érkezzék meg a szívünkhöz Isten üzenete.

A történet röviden arról szól, hogy a megszálló római hadseregnek egy magas rangú tisztje egyszer Jézushoz fordult a kérésével. Egyik szolgája lett súlyos beteg, és kérte a Megváltót, hogy gyógyítsa meg. Jézus pedig isteni hatalmával meggyógyította a szolgát. Ennyi a történet, de vannak benne olyan részletek, amiknek minden szava beszédes, és fontos igei üzeneteket közvetít a számunkra. Most csak arra figyeljünk: mikor ment ez a százados Jézushoz, és hogyan terjesztette elő a kérését, hogyan tekintett Jézusra, és hogyan tekintett a beteg szolgájára.

Mikor ment oda? Néha egyszerű bibliai megállapítások mögött is fontos üzenetek húzódnak meg.

"Amikor Jézus Kapernaumba érkezett, odament hozzá egy százados, és kérte..." Magától értetődik ez, és mégis sokszor elfeledkezünk az ilyen egyszerű összefüggésekről: akkor ment oda Jézushoz, amikor Jézus ott volt. Nem mindig tartózkodott Jézus Kapernaumban. Most azonban, amikor megérkezett, azonnal felkereste a százados és előadta a kérését. Élt a lehetőséggel. Megragadta az alkalmat.

A Biblia többször figyelmeztet arra, amit Pál apostol így fogalmaz: az alkalmakat áron is megvegyétek, mert a napok gonoszok (Ef 5,16).

Mit jelent, hogy a napok gonoszok? Azt jelenti, hogy nem ismétlődnek vég nélkül. Az ördög el akarja hitetni velünk, hogy nyugodtan elhalaszthatjuk a döntéseink megvalósítását későbbre is, hiszen lesz még arra alkalom. Honnan tudjuk? Egyáltalán nem bizonyos, hogy mindenre lesz még sok alkalom. És a sok az hány? És melyik lesz az utolsó? És azt ki mondja meg?

Józanul számolnunk kell ezzel, mert az alkalom: minősített idő. Amikor az időben megjelenik valami isteni tartalom. Ilyenkor van, hogy néhány perc alatt több történik velünk, mint máskor esztendők alatt. Néhány másodperc vagy perc alatt olyasmit adhat, vagy mondhat Isten, ami kihat az egész életünkre. Más megvilágításba helyezi a múltunkat, és bevilágítja az egész jövőnket. Ezek az alkalmak ritkán ismétlődnek.

A Jób könyvében van ez a nagyon elgondolkoztató mondat: az Isten szól kétszer vagy háromszor, utána elhallgat. Ez a kettő meg a három nem abszolút szám, csak arra figyelmeztet, hogy nem szól vég nélkül. Isten nagyon kegyelmes és nagyon türelmes. Sokszor elkészíti a lehetőséget arra, hogy megváltozzék az életünk, hogy lezárjunk szakaszokat, hogy valóban újat kezdjünk vele, hogy vele kezdjünk újat, de ezek az alkalmak nem ismétlődnek vég nélkül. Boldog ember az, aki megragadja az alkalmakat.

A múltkor mondta el valaki boldogan, hogy egy régebbi félreértés miatt az egyik hozzá közelálló ismerősével feszült helyzetbe került. Olyan udvarias hűvösség jellemezte attól kezdve a kapcsolatukat, mintha nem lett volna bántó az, ami akkor történt. Őt azonban ez bántotta, s arra gondolt, hogy mihelyt lehet, ezt tisztázni kell. Egészen váratlanul találkoztak egy hivatalos helyiség előszobájában, ahol azonban mindkettőjüknek várakozniuk kellett. Ő úgy volt vele: illendő vagy nem illendő ilyen helyen beszélni, ő ezt előhozza, és a maga részéről bocsánatot kért azért, amivel ténylegesen megbántotta, még azért is, amit csak neki tulajdonítottak. Lett ebből egy nagyon jó beszélgetés, és ezt a beszélgetést sok áldás követte utána.

Másnap hallottam szomorúan a következőt: valaki nagyon megbántotta az édesanyját, aki vidéken él, és elhatározta, ha legközelebb hazautazik, tisztázza vele és bocsánatot kér. Ott akkor mindenféle rokonok voltak, meg sok mindent kellett segíteni, majd legközelebb. Amikor legközelebb lement ugyanezzel az elhatározással, megint közbejött sokféle akadály. Majd legközelebb. És a visszautazása után néhány nappal kapta a hírt: az édesanyja meghalt.

A napok gonoszok és a jó alkalmat áron is meg kell venni. Mai igénk egyebek között erre is figyelmeztet minket.

Eszembe jutott a betániai Mária, aki akkor, amikor Jézus egyszer Jeruzsálembe ment és a Jeruzsálem elővárosaként szolgáló Betániában betért kedves barátaihoz, meglátogatta Lázárt, Máriát, Mártát, akkor Mária nem törődött semmivel. Azt olvassuk: leült Jézus lábaihoz és hallgatta Őt, pedig nem tudta, hogy utoljára van náluk Jézus. Akkor ment utoljára Jeruzsálembe. Ez az útja már a keresztre vezetett. Ő ezt nem tudhatta, de ez számára alkalom volt, mindennél fontosabb hallgatni a Mestert. Márta pedig törte magát közben és dohogott, hogy nem segít a nővére a munkában.

Érzékenyen kell figyelnünk Istenre, hogy mikor minek van az ideje, és milyen alkalmakat készít Ő, amik esetleg nem ismétlődnek, de amiket ha megragadunk, úgy meggazdagodik az életünk általa, hogy utána hosszú ideig magasztaljuk ezért Istent.

Hol lehet ma Jézushoz folyamodni? Hol lehet Őt megtalálni, mik azok az alkalmak, amikor kiváltképpen találkozhat valaki vele? Azt mondja egy helyen, hogy ahol ketten vagy hárman összejönnek az én nevemben, ott vagyok közöttük. Aztán tudjuk, hogy ahol az Ő igéje hangzik, ott bármikor megtörténhet a csoda, hogy a róla hangzó emberi beszéd az önmagáról való bizonyságtételévé válik, és így érkezik meg egy ember szívéhez.

Ez a csendes óra is ilyen kiváltképpen való alkalom. Boldog ember, aki arra használja, amire ezt Isten adta nekünk.

Azt is hadd hangsúlyozzam még ebből az egyszerű mondatból, hogy ez a százados egyenesen Jézushoz ment. Nem a tanítványainál érdeklődött. Nem érte be azzal, amit hallott Jézusról, vele magával akart találkozni.

Eszembe jutott egy volt évfolyamtársam története. Elhanyagolta a fogait, aztán egyre jobban fájt, és elhatározta, hogy ha a vizsgaidő végére érünk, akkor elmegy és fogorvosi segítséget kér. Így is történt, és minden délután eltűnt, vacsorára megérkezett. Egy idő után megkérdeztük, hol tart már a dolog, hány foga van már rendben. Kiderült, hogy egy sem. Mégpedig azért nem, mert a fájós fogaknak az a szokásuk, hogy az orvosi váróban csökken vagy elmúlik a fájdalom, és ő annyira félt a fogorvosi széktől, hogy visszafordult többször a váróból. Eljárt naponta a rossz fogaival az orvosi váróban olvasni. Ebből nyilvánvalóan nem lett gyógyulás.

Ó de sok vallásos ember játssza ezt! Eljár a "váróba", még a templomba is elmegy, csak a szívét nem nyitja ki egészen a gyógyító Krisztus igéje előtt. Jézust magát nem szólítja meg. Beéri a róla szóló tanítással.

Az egyik gyülekezetben, ahol szolgáltam, volt valaki, aki minden alkalommal kedvesen odajött istentisztelet után: köszönöm a szép tanítást. Egyszer meg kellett neki mondanom, hogy itt nem tanításról van szó. Jézus nekünk nemcsak tanítást ad, hanem indítást, mozgósítani akar. Ha egyszer azt mondaná, hogy amit a múltkor hallottam, azt megcselekedtem, ettől megváltozna az élete. A szép tanítások nem változtatták meg, egyforma maradt: kedves, vallásos, hitetlen ember maradt mindaddig, amíg ismertem.

Jézus minket mozgósítani akar, változásra serkent mindig. Leleplez és indít. Ígéreteket ad. Mozgásba hozza az ember életét. De Őhozzá, egészen hozzá kell menni.

Hogyan tekintett ez a százados Jézusra?

Nagyon sokat elárul róla az, ahogy megszólítja. Azt mondja: Uram. Ez kétszeresen is meglepő. Egyrészt azért, mert az ő ura, kyriosa a császár volt. Ezek szerint Jézust legalább a császárral egyenrangúnak vagy még felette való hatalomnak tekintette. Másrészt jó felfigyelnünk arra, hogy a farizeusok és az írástudók soha nem szólították Jézust így: Uram. Mindig azt mondták: Mester. Csak a tanításai érdekelték őket, azok is azért, hol lehet belekötni. Jézus személyét, a vele való személyes találkozást nem keresték, és főleg nem ismerték el parancsolónak maguk felett.

Ez az ember azt mondja Jézusnak: Uram. Ez hitvallásszámba ment. Nyomon követhetjük az evangéliumokban, hogy ki és mikor szólította meg Jézust így. Két jól ismert jelenetre emlékeztetek.

A nagy halfogás után Péter teljes megdöbbenésében azt mondja Jézusnak: Uram, menj el tőlem, mert én bűnös ember vagyok! Előtte, amikor oktatja Jézust, akkor Mesternek szólítja ő is. Mester, csak nem kívánod, hogy világos nappal halásszunk, amikor éjszaka kell. Látszik, hogy nem értesz hozzá, nem vagy szakember. Lehetetlent kívánsz, kinevettetsz engem a kollégák előtt. Ott "Mester", ott ő oktatja Jézust. A végén azt mondja: Uram. Megváltozik a Jézushoz való viszonya.

Vagy Tamás, aki a tanítványtársait kioktatja, hogy képtelenséget ne állítsanak, hogy Jézus feltámadt. De amikor a feltámadott Jézus az ő kedvéért egy hét múlva ismét eljön, akkor azt mondja: én Uram és én Istenem.

Ez hitvallás volt a kapernaumi százados ajkán is. Úrnak tekinti Jézust.

És nem szép az, amilyen egyszerű, gyakorlati módon magyarázza ezt meg magának? Azt mondja: Uram, tudom, miről van szó, és ezért jövök hozzád. Nekem is vannak beosztottjaim, és azt mondom nekik katonás módon: odamész! - az odamegy. Amannak azt mondom: idejössz - és idejön. Te parancsolsz a betegségnek, és az elmegy. Ez nagyon egyszerű, Uram. Mivel tudom, hogy te Úr vagy minden felett. - Ezért jön Jézushoz, és ezzel a bizalommal jön hozzá.

Ilyennek ismerjük-e mi a Megváltónkat? Olyan sok imádságunkban ott van a tétovaság, a bizonytalanság. Egyáltalán érdemes volt-e ezt elmondani, tud-e Ő kezdeni valamit ezzel a nagyon súlyos problémával, mert a mienk mindig súlyosabb, mint mindenki másé. Vajon lehetséges-e, vajon hallja-e, vajon akarja-e? Tele vagyunk kérdésekkel. Ennek az embernek nem volt kérdéses, hogy Jézus segíteni tud. Ezért szólítja meg így. Mikor volt az életünkben ilyen, hogy Ő mondott valamit, és mi tettük? Azt mondta: odamész - és odamentem. Úr-e Jézus a számunkra?

És hogy beszél a szolgájáról? Ez különösen kedves részlet. Tudniillik az a görög szó, ami itt van az eredeti szövegben, jelent szolgát is, meg gyermeket is. Van egy másik szó, amelyik csak szolgát jelent, és amikor a százados később erről beszél, hogy az egyik szolgámnak mondom: menj oda, odamegy, akkor ezt a szót használja. Az csak szolga. De van egy kettős jelentésű szó, amelyik nemcsak szolgát jelent, hanem azt is, hogy fiam, fiacskám. (Az első főnököm szólított így bennünket mindig. Két segédlelkész volt mellette, ő idős volt, és fiacskámnak szólított minket. Aztán, ha megérdemeltük, megszidott, és magyarul megmondta a hibáinkat, de végtelenül szeretett.) Nos, itt ez a szó szerepel: az én fiacskám otthon bénán fekszik, és nagyon szenved.

Ez egyáltalán nem volt természetes abban az időben, hogy egy százados, centúrió, ami nagyon magas rang volt a római hadseregben, így gondoskodjék egy szolgájáról, hogy szinte a fiának tekinti, és személyesen közbenjár a gyógyulásáért. Ennek az embernek volt szíve, nem volt közönyös.

Mi ma nagyon közömbös világban élünk. Önvédelemből is sokan közömbösekké válnak. Egyre kockázatosabb egymáson segíteni, beleavatkozni a bajba kerültnek a dolgába. Egyre fáradtabbak is vagyunk, mindenkinek elég a maga baja. Jó lenne, ha megmelegítené a szívünket ez a megszólítás itt: az én fiacskám, az én gyermekem. Nyugodtan gondolkozhatott volna ez a százados úgy is, hogy több szolgája is van, az, hogy eggyel több vagy kevesebb végzi a munkát, kit izgat? Magánügy, hogy ő most beteg. Egyáltalán neki okoz gondot, hogy kiesik a munkából. Fel is háborodhatott volna. Vagy gondolkozhatna így: fiatal, majd kiheveri, túl lesz rajta, ne csináljunk belőle problémát. De ha nála otthon valaki szenved, az neki probléma. Akkor is, ha se rokona, se boldog őse, sem a gyermeke. Jellemző-e ez a lelki érzékenység mireánk?

Itt kerül egymás mellé ez a két szó, és erről szeretnék még röviden mondani valamit. Ahogy Jézus elé megy, azt mondja: Uram, otthon... Elmondja, hogy mi van otthon. Most éppen baj van.

Uram, otthon... Mi van nálunk otthon? Sokféle válasz szokott elhangozni erre, hogy ha valaki egyáltalán meg meri kérdezni. Van, aki azt mondja: ilyet nem illik kérdezni. Ha durvább, azt mondja: mi köze hozzá. Vagy legyint, és azt mondja: azon úgy sem lehet már változtatni, jobb arról nem beszélni.

Egyáltalán otthon-e az, ahol lakunk, vagy csak lakás? Mindenki jól érzi-e ott magát? Otthon van-e ott az Úr Jézus? Szoktunk vele beszélgetni? Van kulcsa a lakásunkhoz? Bejöhet akármikor? Közbeszólhat a beszélgetésbe? És ez egészen természetes? Szoktunk róla beszélgetni? Szoktunk vele beszélgetni közösen is, nemcsak egymás háta mögött? Uram, otthon...

Van, aki azt mondja: persze, a legjobb otthonban is vannak feszültségek, de mi mindig ki szoktunk békülni. Vagy elhangzik a gyakran hallható válasz: úgy döntöttünk, hogy a gyerekekre való tekintettel mégis együtt maradunk. - Nem szeretnék ilyen otthonban élni. Mi van otthon?

A Biblia több olyan jelenetet vetít elénk, amiből kiderül, hogy Istennek nagyon fontos, hogy mi van otthon. Többször láttam már azt, hogy egy ember igazi lelki megújulása azzal kezdődik, amikor úgy mint ez a százados, odamegy Jézushoz és elmondja neki, mi van otthon. Mert fájni kezd valakinek a másik fájdalma. Nem a százados volt beteg. Azért megy Jézushoz, mert az ő szolgája otthon fekszik, és nagy kínjai vannak, és ő együtt érez a szenvedővel.

Próbáltam behelyettesíteni, és eszembe jutottak nagyon személyes vallomások. Ő azt mondja: Uram, az én szolgám otthon bénán fekszik, és nagyon szenved. - Uram, az én szüleim otthon... egyre fogy az erejük, és egyre fogy az idejük. Nekem még sosem jutott eszembe, hogy van-e üdvösségük - mondta a múltkor valaki. Uram, ott kárhoznak el mellettem a szüleim, miközben én állítólag hívő ember vagyok? Nekem ez nem fáj? Soha nem beszéltem nekik rólad. Miért? A legfontosabbról még nem volt szó. A temetésük után lesz majd lelkifurdalásom, hogy mit mulasztottam el, amit már nem lehet pótolni. Uram, az én szüleim otthon nagy kínokat szenvednek.

Valaki mondta a múltkor: a feleségem otthon... Rám bízta magát és tönkrement mellettem. Sőt azt kell mondanom - egészítette ki -, hogy miattam. Mert mindig csak magamról beszéltem. Mindig csak az én sikereim és gondjaim voltak fontosak. Évek óta sose érdekelt őszintén, hogy mi van vele. Lehet ezen még segíteni? Olyan jó volt, hogy utána ő maga mondta ezt el az Úr Jézusnak, és lehetett rajta segíteni. A felesége tudná elmondani, hogyan. De ehhez az kellett, hogy végre fájjon neki ami a másiknak fáj, és Jézusnak mondja el.

Uram, az én férjem otthon... Olyan mogorva és hallgatag, pedig nem ilyen volt ám. Nem a gondok tették ilyenné. Pusztán a gondok miatt nem válik ilyenné senki. Annak más oka is van. Lehet ezen segíteni? Ha valaki Jézusnak mondja el, akkor lehet.

A gyerekeink? Ő is azt mondja: fiacskám. Uram, a gyerekeim otthon... Azt hittem - mondta a múltkor valaki -, hogy mindent megadtam nekik. Csak éppen apjuk meg anyjuk nincs. Igyekszünk őket ruházni, a jövőjükről gondoskodni, de a lelkével sosem törődtem. Látott-e a gyereked otthon imádkozni téged? Hallott-e Jézusról beszélni? Miért nem? Nincs lelke a gyerekünknek? Vagy az ennyire nem fontos, ennyire elhanyagolható? Nem attól függne még a testi állapota is, hogy a lelke kap táplálékot?

Nem sorolom tovább, még csak ezt említem: Uram, az én lelkem otthon bénán fekszik. Lebénult, mert soha nem gyakorlatozik, semmire nem használom. Mindig elzavarom, ha jelentkezik és követelne valami ennivalót. Nem kap enni a lelkem. Jézus azt mondta: nemcsak kenyérrel él az, aki igazán ember, hanem minden igével is, ami Isten szájából származik. Csak a bendőjét bármely élőlény megtölti. Aki ember, annak lelke is van, csak lehet, hogy béna lett, mert soha nem kap táplálékot.

Jó lenne, ha megtanulnánk ettől a pogány századostól (aki azért nem volt egészen pogány, mert azt olvassuk a másik evangéliumban, hogy zsinagógát építtetett Kapernaumban, tehát az élő Istent kereste, és valamennyire már ismerhette is), hogy fájjon nekünk az, ami bárkinek otthon fáj, és menjünk oda egyenest Jézushoz, és egészen Jézushoz, és neki mondjuk el.

Mert Jézus válasza mindig ez (erről, ha Isten segít, a jövő vasárnap beszélünk): elmegyek és meggyógyítom. Olyan egyszerű, nem? Pedig nem is kérte, csak feltárta Jézus előtt, hogy mi van otthon. És kérés nélkül is micsoda készség van emögött! Elmegyek és meggyógyítom.

Az utolsó mondat így hangzott: Meggyógyult a szolga még abban az órában.

Ne mondjunk le arról, hogy ha bárkinek bármi fáj otthon, bármit, bárhogyan elrontottunk, elmulasztottunk, azt Jézus Krisztus tudja pótolni, helyrehozni, helyette újat teremteni, valami mondva csinált helyett az igazival megajándékozni bennünket, - ne mondjunk le erről. De ehhez oda kell menni hozzá. Nemcsak vágyakozni, elmélkedni, jónak tartani, hanem ezt el kell mondani neki, így, mint ez a százados. Egyszerűen, röviden, konkrétan, ezzel a bizonyossággal, hogy Ő ma is Úr mindenek felett. Isteni teljhatalommal és érthetetlen szeretetével bármit meg tud tenni és adni, amit hittel kérünk.

Jó lenne, ha még ma kiáltanánk hozzá és elmondanánk neki azt, amiben az Ő segítségét kérjük. Nem kell ötleteket adni neki. Egyedül Ő tudja, hogy mi lesz az igazi segítség rajtunk. Tőlünk csak ezt az egyszerű őszinteséget és benne vetett bizalmat várja.

Mivel Ő megígérte, hogy ha ketten vagy hárman összejönnek az Ő nevében, ott van. Hiszem, hogy most is itt van. Javaslom, hogy egy-két percig maradjunk csendben, és aki tényleg el akarja neki mondani, hogy mi van otthon, és mit bízna rá, az ebben a csendben, magában mondja el, és utána közösen is imádkozunk.


Imádkozzunk!

Úr Jézus Krisztus, dicsőítünk azért, mert te ma is élsz és uralkodsz, és ma is lehet hozzád jönni.

Köszönjük, hogy ismered mindannyiunk szívét. Tudod, hogy kinek hiszünk mi valójában téged.

Gyógyíts ki minket mindenféle hamis hiedelemből. Segíts komolyan vennünk, hogy neked adatott minden hatalom mennyen és földön, és neked minden lehetséges, az is, ami az embereknél lehetetlen. Sok kudarcos próbálkozásunk után hisszük, hinni akarjuk, hogy veled az is sikerülhet, ami magunkban nem.

Segíts valóban veled újat kezdeni. Taníts minket őszintén, hittel kiáltani hozzád, és kérünk, válaszolj kegyelmesen az imádságunkra. Köszönjük, hogy megvannak a kéréseink előtted, és amit a te akaratod szerint kértünk, megadod nekünk.

Ámen.