PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK

Pasarét, 2008. július 13.
(vasárnap)

Cseri Kálmán


EGYET AKARJATOK!


Alapige:Fil 2,1-5

Ha tehát van vigasztalás Krisztusban, ha van szeretetből fakadó figyelmeztetés, ha van közösség a Lélekben, ha van irgalom és könyörület, akkor tegyétek teljessé örömömet azzal, hogy ugyanazt akarjátok: ugyanaz a szeretet legyen bennetek, egyet akarva ugyanarra törekedjetek. Semmit ne tegyetek önzésből, se hiú dicsőségvágyból, hanem alázattal különbnek tartsátok egymást magatoknál; és senki se a maga hasznát nézze, hanem mindenki a másokét is. Az az indulat legyen bennetek, ami Krisztus Jézusban is megvolt.


Imádkozzunk!

Mindenható Istenünk, hálásan köszönünk neked minden percet, amit előtted tölthetünk. Különösen, ha a hívek seregében, imádkozó légkörben csendesedhetünk el.

Nagy a lárma általában körülöttünk, sokszor olyan hangosan zakatol a magunk szíve is, segíts elcsendesedni most. És ebben a csendben ajándékozz meg a te halk és szelíd szavaddal, amiben ma is olyan erő van, mint a teremtés hajnalán volt, és ha te azt mondod: legyen, akkor amit kimondtál, megtörténik.

Köszönjük hozzánk való türelmedet, köszönjük, hogy nem mondtál le rólunk. Köszönjük, hogy akiben elkezdted a munkádat, folytatni és befejezni is fogod. Köszönjük, hogy akár ma is elkezdheted bármelyikünkben az újjáteremtés áldott munkáját.

Kérünk, ajándékozz meg igéddel. Egyedül te tudod, melyikünknek mire van szükségünk. Legyen a te áldásod azokon a családokon, amelyek gyermekeiket hozták ma ide.

Kérünk, adj igazi vigasztalást és élő reménységet azoknak, akik friss gyászban vannak most. Add, hogy a te ígéreteidre épülő reménység legyen a szívükben, túllássanak a láthatókon, az emlékeken, és megkapaszkodjanak a te ígéreteidben.

Vigasztaló Szentlelkedre mindannyiunknak szükségünk van, áraszd ki reánk a te Lelkedet. Ő tüzesítse át az emberi szót, és tegye igévé a rólad hangzó bizonyságtételt.

Kérünk, mindannyian lelkiekben gazdagabban mehessünk haza, mint ahogy idejöttünk. És a te jelenléteddel szenteld meg az együttlétünket.

Ámen.


Igehirdetés

Ez is olyan ige, aminek fontos általános mondanivalója van, de különösen érvényes a házasságra.

Pál apostol itt a gyülekezetről ír, és nem a házasságról, de felsorolja a harmonikus, jó közösség öt akadályát és öt feltételét. Ezeket nyugodtan alkalmazhatjuk a gyülekezetnél nagyobb közösségekre, akár a népi közösségre is, de a kisebbekre is, mint egy munkatársi közösség vagy a család, vagy a legszorosabb és legmeghittebb közösség, a házasság.

Vegyük ezeket sorra, és olvassuk el ezt az öt verset otthon még egyszer úgy, hogy minden szónál megállunk, és engedjük, hogy Isten Szentlelke tegye világossá számunkra, hogy melyik érint minket a legjobban. Hol lehet és kell változtatni az életünkön, hogy boldogabb, harmonikusabb legyen az a közösség, amelyikben élünk. Ha nem házasságban él valaki, akkor is.

I.

Nos, mik a boldog közösség akadályai? Azt írja a Biblia: az önzés, a hiúság, a dicsőségvágy, az, ha magunkat különbnek tartjuk másoknál, és ha valaki a maga hasznát keresi és a másiké eszébe sem jut.

1. Nem véletlenül kezdi az apostol az önzéssel. Az önzés olyan alapvető tulajdonságunk mindannyiunknak, ami velünk születik. Akinek a szeme előtt nőnek fel kisgyerekek, az számtalan példát tudna elmondani erre, hogy én, enyém... - hogyan hangzik ez el sokszor, milyen indulattal és milyen gyakran, és mennyire nem tanított erre senki minket (bár van, amikor látnak példát erre a felnőtteknél a gyerekek), de a vérünkben van az önzés.

Ez azért veszedelmes megrontója minden közösségnek, a házasságnak meg végképp, mert egy sor más, ehhez hasonló súlyos bűn következik belőle. Az önzés olyan bőven termő romlott fa, aminek számtalan gyümölcse van. Az önzésből következik a lustaság, a kényelemszeretet, a követelőzés, az elégedetlenség, a hálátlanság, a másikkal szembeni közöny. Az, hogy ott élhet mellettem magára hagyatva, észre sem veszem. Vagy észreveszem, de nem érinti meg a szívemet.

Az önzés teszi tönkre a szexuális életet a házasságban. Az önzésből következik az, hogy kivonja magát valaki a közös munkából. Egy családban, egy házasságban mindenképpen meg kell valósulnia a közteherviselésnek, de aki önző, az ebből mindig ki tudja vonni magát.

Aki önző, az a párjára hagyja a gyerekek minden gondját. Azt az embert ki kell szolgálni, mert csak akkor van olyan-amilyen békesség, egyébként mondja a magáét. De neki ritkán jut eszébe, hogy a másiknak milyen igényei lennének. Mindig fárasztó neki a másik igényeit kielégíteni.

Ezért említi mindenekelőtt az apostol ezt, és ezért tudjuk meg az Úr Jézusról, hogy benne nem volt önzés. A programját egyenesen így jelentette be egyszer: "Nem azért jött az Emberfia, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy Ő szolgáljon, és adja az Ő életét váltságul sokakért." (Mt 20,28). A tökéletes önzetlenség példája Jézus Krisztus.

2. A másik, amit az apostol említ, a hiúság. Másként hiúak a férfiak, és másként a nők. De az előző társaság hiúsága sokszor még veszedelmesebb bűn.

Néha egészen nyilvánvaló valakinek a hiúsága. Olykor viszont egészen lelki, szellemi módon mutatkozik meg az önérzetességben például, amire sokan egyenesen büszkék. Ezek az emberek azok, akik rendkívül sértődékenyek, haragtartók. Képtelenek őszintén bocsánatot kérni, néven nevezve a bűnüket, és képtelenek szívből megbocsátani úgy, hogy az többé nem választja el őket attól, aki vétett ellenük.

A hiú ember soha nem jut el igazi önismeretre, mert nem hajlandó belenézni a tükörbe. Még ha látja is - néha kénytelen látni - a maga arcképét, mindent megmagyaráz és kimagyaráz. Ezért soha nincs reális képük önmagukról. A hiú embert nem lehet eredményesen figyelmeztetni a hibáira, mert legfeljebb megsértődik, de változni nem hajlandó.

3. Ebből következik a dicsőségvágy.

Olyan szomorú azt hallani, amikor együtt dolgozó emberek, tehát egy közösségnek a tagjai vagy egy családnak a tagjai, vagy különösen egy házasságban élő felek olyan szívesen beszélnek a másik hibáiról. Amikor kibeszéli valaki a párja hibáit, és képes őt megszégyeníteni mások előtt. Amikor nem egymás jó tulajdonságait, erényeit emlegetjük, hanem a gyengeségeit, a fogyatkozásait, el nem hallgatva a magunk erényeit és jó tulajdonságait. Mert mérhetetlen dicsőségvágy van ott minden e világra jött ember szívében. Ami romlott természetünkből következik ez. És ha nem dicsérnek meg, provokáljuk a dicséretet.

Tessék megfigyelni egy egyszerű családi ebédnél. - Ugye ez a leves most nem jól sikerült? Ezt azért kérdezi, mert várja, hogy kórusban feleljük: milyen finom ez a leves. Ha nem mondjuk, akkor ő ilyen módon hallani akarja. A szörnyű a mi gyávaságunk és vakságunk, hogy ezt vagy nem is látjuk, vagy nem akarjuk belátni.

Nyert ügye van annak, aki már eljut oda, hogy megrémül attól: milyen dicsőségvágyó az én szívem, de nem akarok ilyen maradni. És ha az Úr Jézushoz megy, kaphat új szívet és megváltozik.

4. A következő, amit említ, a gőg, ami miatt különbnek tartjuk magunkat másoknál.

Ez megint tönkretesz minden közösséget, és ha egy házasságban elkezdődik ez a versengés, hogy ki a különb, akkor vége van mindennek. Mert egy házasságban tulajdonképpen nincs is értelme ennek a versengésnek. Miért? Azért, mert egészen más a funkciója a házasságban a férjnek és a feleségnek. Mások a feladataink, és ezekhez mérten Isten egészen más adottságokkal ajándékozott meg minket. Nem lehet versengeni egymással, hanem kinek-kinek a maga helyén szabad helytállnia, és akkor jól működik az egész.

Vagy ha mindenképpen versengeni akarunk, akkor gondoljuk meg azt, amit Fekete Gyula író mondott, aki a legigazabb és legszebb dolgokat írta az utóbbi évtizedekben a házasságokról: ha már az emancipációt is ennyire félremagyarázzátok, akkor tessék, négy és fél hónapig hordd ki a babát te, négy és fél hónapig meg a párod. - No, de ez lehetetlen, mert az az egyiknek a funkciója, az ő kiváltsága és az ő terhe. Ugyanakkor a másiknak is megvannak a feladatai és terhei, és ha mindketten örömmel hordják a terheiket egymást segítve, akkor áldás van rajta. Értelmetlen a versengés, de a vérünkben van, hogy én különb vagyok, és ezt újra és újra be is kell bizonyítani és a másiknak az orra alá dörgölni. Ettől óv minket Isten ebben az igében.

5. És végül azt írja az apostol: nem lesz boldogság ott, ahol ki-ki a maga hasznát keresi, és eszébe sem jut, mire lenne szüksége a másiknak.

Mellesleg a házasságban ez is értelmetlen erőlködés, hogy a magam hasznát keressem, mert ott "egy vállalattá", "egy céggé" váltunk.

Ha megvalósul az, amit Isten a házasságról mond, hogy benne lesznek ketten egy testté, akkor itt nincs az egyiknek meg a másiknak érdeke. Akkor itt olyan érdekközösség van, hogy csak egy érdeke lehet két embernek. Csak az a mi bajunk, hogy oda se figyelünk, hogy Isten mire teremtette a házasságot, mi annak a célja, mitől és hogyan valósulhat meg az a cél benne, hanem csak nekiugrik két ember, aztán (ahogy a múltkor mondta valaki), elütjük-verjük, ameddig megy. És ha nem megy?

Nem így kellene nekiindulni, hanem úgy, ahogy Isten kegyelméből tegnap is elindult innen egy fiatal pár, hogy tudatosan hármasban az élő Jézus Krisztussal. Én is Őreá figyelek, meg te is, és Ő lesz a mi lelki szellemi egységünknek a biztosítéka.

Nos ez lehet tehát az akadály: az önzés, a hiúság, a dicsőségvágy, a magam különbnek tartása és a magam hasznának a keresése.

II.

És mik a feltételei annak, hogy egy nagyobb közösség vagy a házasság harmonikus és boldog legyen? Sok mindent lehetne itt is mondani, Pál apostol itt szintén ötöt említ. Nyílván az a feltétele, hogy ha ezek a hibák nem jelennek meg. De említ ő pozitív dolgokat is.

1) Mindenekelőtt meg kell tanulnunk vigasztalni egymást. "Ha van vigasztalás a Krisztusban." ez nagyon gazdag kifejezés a Bibliában. Jézus ezt a szót használja a Szentlélek munkájára.

A Szentlélek a vigasztaló, mert ez a szó elsősorban azt jelenti: bátorítani, biztatni valakit. Tartani a lelket benne, ha csüggedezik. Vagy lelket önteni bele, ha elcsüggedt. Ha a "padlón van" - ahogy manapság mondani szoktuk akkor a hóna alá nyúlni, és kedvesen felemelni. állj csak a lábadra, gyere, segítek elindulni.

Gyakran ilyen egyszerű dolgokat jelent, ahogy a gyerekeinket kellene sokszor nevelni: Egy pici dicséret milyen szárnyakat ad a gyerekeknek. A többszörösét teljesíti abban a tantárgyban, ami nem ment neki, mert mindig csak csepülték: te ebben buta vagy fiam, és elhitte, hogy az, pedig nem az.

A vigasztalás, a bátorítás, a biztatás nagyon fontos egy közösségen belül. Nem beszélve a házasságról. Mert hol az egyikünk erőtlenebb, hol a másikunk. Azt mondja a Biblia (nemrégen volt szó erről is a Róma 15. részből), hogy tartozunk mi, akik éppen egy kicsit erősebbek vagyunk, hogy a gyengéknek az erőtlenségeit hordozzuk. Aztán majd megerősödik, és lehet, hogy holnapután én szorulok rá, hogy ő értsen meg engem, és bátorítson, vigasztaljon.

2) A másik, amit mond itt: a szeretetből fakadó figyelmeztetés. Úgy is fordítja néha a Biblia: intés. Tehát hogy nagy szeretettel felhívom a másik figyelmét valamely hibájára. Nem azért, mert örülök annak, hogy neki olyan hibája van, és arról beszélhetek, és akkor én jobbnak, ügyesebbnek tűnök, hanem azért, mert őt szeretem, és szeretném kiszeretni abból a hibájából.

Bölcs édesanyáknak van ehhez csodálatos érzékük. Hogy tudnak kiszeretgetni egy-egy gyermeket a rá jellemző hibából, ügyetlenségből, gyengeségből! Ez mindig kockázatos vállalkozás, de ők vállalják ezt a kockázatot.

Úgy intem, hogy azzal már emelem is. Nem belenyomom abba a hibába, hanem kiemelem belőle. Rokona ez az előbbinek, a bátorításnak, a bíztatásnak, a vigasztalásnak. Az ő érdekében mondom meg a hibáját, nem kárörömmel, ítélkezve, fölényesen.

Persze, tudnunk kell elfogadni is a szeretetből fakadó figyelmeztetést. Aki inthetetlen, az fejlődésképtelenné vált. Az olyan marad, amilyen. Aki inthető ember, ez egyfajta lelki intelligencia, hogy még meg is köszönöm. Lehet, hogy rosszul esett, amikor mondta, de még meg is köszönöm, hogy felhívta a figyelmemet rá, mert azt akarja, hogy jobb legyek, tisztább, értékesebb. És azt a hibámat esetleg nem is vettem észre, összenőtt velem. De jó, hogy valaki szóvá tette és segít kijönni belőle!

Minden közösséget ez éltet és gazdagít. És ez fontos a házasságban is.

3) A harmadik, amit említ, "ha van irgalom és könyörület".

Amikor ezen gondolkoztam az elmúlt napokban, sajnos sok példa jutott eszembe, hogy milyen irgalmatlanok tudunk mi lenni egymáshoz a családon belül is. Kegyetlenek vagyunk, mert ott ismerjük legjobban egymást, egymás gyenge pontjait, sérülékenységét, és visszaélünk ezzel sokszor. Ez az irgalmatlanság.

Megint Jézus jutott eszembe, aki soha nem élt vissza azzal, hogy isteni teljhatalmával azt tehetett, amit akart. Sőt sokszor nem is élt vele, ha az nem használt azoknak, akik között volt. Szinte elleplezte az Ő mindenható hatalmát. Ha viszont azzal segíthetett, akkor rászólt a viharra, és csend lett, rászólt a démonokra, és megszabadított megkötözött embereket. De csak ha azzal használt, egyébként nem, és visszaélni soha nem.

Ezért olvassuk itt a következő mondatban: "Az az indulat legyen bennetek, ami Krisztus Jézusban is megvolt: aki nem tekintette zsákmánynak, hogy egyenlő Istennel..."

Mi olyan sokszor zsákmánynak tekintjük, hogy valamelyik családtag vagy a házastársunk kiszolgáltatott valamilyen értelemben, gyengébb nálunk valamilyen tekintetben. Olyan helyzetbe kerültünk, ahol mi vagyunk pozícióban, s ahelyett, hogy védenénk, erősítenénk, vigasztalnánk, irgalmatlanok és kegyetlenek vagyunk.

Isten Szentlelke leleplezheti ezt a bűnünket, és megszabadíthat ettől minket. Ezért mondja: ha van irgalom és könyörület, akkor mennek a dolgok, és sok nehézségen átsegítjük egymást.

4) "Ha van közösség a Lélekben." Ez mit jelent?

Ez azt jelenti, hogy a közösség tagjaiban Isten Lelke lakik. Olyan emberek vannak együtt, akikben ott van Isten Szentlelke. Egyszóval mondhatjuk: újjászületett emberek közössége. Az nagy ajándék, ha egy házasságban mindketten újjászületett emberek. Mindent meg kell tenni ennek érdekében (nem erőszakosan és nem türelmetlenül, mert úgy nem lesz eredményes) állhatatos imádsággal és azzal a példamutatással, amivel az 1Péter 3. részben írja az apostol azoknak az asszonyoknak, akik újjászülettek és a férjük még pogány volt, hogy a ti istenfélő és szent életeteket látva, ők is megnyeretnek majd a Krisztusnak.

Ez nagy ajándék, hogy ha közösség van a Lélekben, ezt ápolni és erősíteni kell folyamatosan.

5) Az utolsó, amit háromszor is elmond az apostol: egy akaraton legyetek.

"Ugyanazt akarjátok: ugyanaz a szeretet legyen bennetek, egyet akarva ugyanarra törekedjetek."

Miért mondja ezt el ilyen sokszor? Mert ez megy a legnehezebben. Mert mi mindnyájan akaratos emberek vagyunk. Az, hogy két akaratos ember egy akaratra jusson, szinte reménytelen. Hacsak - mert azért van bibliai megoldás - mind a ketten meg nem hajolnak egy hatalmas harmadik előtt, akit feltétel nélkül tisztelnek, és bíznak benne: Ha két akaratos ember meghajol az élő Isten előtt, és arra mondanak áment, akkor jönnek a csodák. Akkor történik az, amit Jézus a Máté 18,19-ben így mond: "Ha ketten közületek egy akaraton lesznek a földön mindenben, amit csak kérnek, az én Atyám megadja nekik."

Az egy akarathoz pedig az az út vezet, amit Dávid mutat nekünk az imádságában - és bevallom, hogy Dávidnak ezt a mondatát sokszor beleszövöm a saját imádságomba: Taníts akaratod teljesítésére, mert te vagy Istenem! A te jó lelked vezéreljen az egyenes úton! (Zsolt 143,10).

A bűn lényege az, hogy én, az ember akarok istenkedni, Isten nélkül. Aki elmondja: te vagy Istenem, és ebből az következik számomra, hogy a te akaratodat akarom teljesíteni, akkor most már csak ezért könyörgök: taníts, engem, hogy felismerjem és cselekedjem. És ebben tud egymásnak nagyon sokat segíteni két hívő ember a házasságban. Hol az egyikük erősebb a hitében, hol a másikuk, de ha együtt keresik Isten akaratát, egymást is ebben bátorítják, hogy Őneki engedelmeskedjünk mind a ketten, akkor sokkal könnyebb félretenni a magam akaratosságát, és egymást erősítve ebben, ezt cselekedve éljük át az igazi egységet, amit két Istennek engedelmes, az Ő akaratát cselekvő ember átélhet.

Nemcsak öt negatívum van tehát ebben az igében, hanem ott van ez az öt szép dolog is: vigasztaljátok, bátorítsátok egymást, tudjátok szeretettel inteni és azt elfogadni, legyen a Lélekben közösség, irgalmasság és könyörület jellemezze az együttélést, és jussatok egy akaratra és egy akaratot teljesítsetek, ez pedig legyen Isten akarata.

Aki azt az öt hibát ismétli újra és újra, az önmaga van az élete középpontjában, ott az én diktál. Aki ezeket a szép pozitív dolgokat szeretné megvalósítani, ott már a másik a fontosabb, a te lesz hangsúlyos. Ezt a programot azonban csak az tudja megvalósítani, akinek az életébe belép a nagy Ő, az élő Jézus Krisztus, és valóság lesz az, amit mindjárt olvasok az Efézusi levélből, hogy Krisztus él a hit által bennünk. És akkor nem is kell ujjhegyre szedni, hogy öt rossz, meg öt jó, meg melyik ellen vétettem, melyikre kell törekednem, akkor Ő onnan belülről irányítja az engedelmes hívőt.

Mert ezek Jézus jellemvonásai, amiket itt felsoroltunk. És akiben valóban él Krisztus a hit által, az egyre inkább ilyen emberré formálódik. Megmegszólalnak a régi, rá jellemző rossz tulajdonságai is olykor, de tudja, hogy azok a régiek, a rosszak, és nem enged teret nekik. Ugyanakkor korlátlan teret enged annak a Krisztusnak, aki hajlandó egy ilyen magunkfajta, nyomorult emberben lakozást venni, és átalakítani bennünket.

Ezzel a két mondattal fejezem be, amit erről ír az apostol az Efézusi levélben. A Filippi 2. részt olvassuk el majd otthon, és ha kettőt lapozunk előre, akkor itt van az Efézus 3. rész és abban ilyeneket olvasunk: "Meghajtom térdemet az Atya előtt, és kérem, adja meg nektek dicsőségének gazdagsága szerint, hogy hatalmasan megerősödjék bennetek a belső ember az Ő Lelke által; hogy a Krisztus lakjék szívetekben a hit által, a szeretetben meggyökerezve és megalapozva, és így megismerjétek Krisztusnak minden ismeretet meghaladó szeretetét..."

Minden szónál meg kellene itt állni, de most ez nem feladatunk. Kérjük mi is, amit ő, hogy hatalmasan erősödjék meg bennünk a belső ember (ami azt jelenti, hogy a hit által bennünk élő Krisztus), és fokozatosan megismerjük, milyen nagy az Ő szeretete. És akin ez a szeretet árad át, az a legnehezebb körülmények között is, megromlott közösségekben is, boldog lesz, és áldássá tud lenni másoknak.


Imádkozzunk!

Istenünk, köszönjük, hogy mindezt nem mi találtuk ki, hanem te ígéred nekünk igaz igédben.

Köszönjük, hogy ilyen kíméletlenül, és mégis nagy szeretettel leleplezed a mi régi, romlott természetünk tulajdonságait. Segíts, Urunk, hogy szembeszálljunk mi is ezzel, hogy ne védjük és ne mentegessük a magunk bűneit, hanem tudjuk azokat elítélni, és a te erőddel elhagyni.

Kérünk téged, megváltó Urunk, Jézus Krisztus, hogy mindannyiunkban élj a hit által. Te formálj át bennünket egészen belülről, a gondolatainkat, az indulatainkat, a jellemünket, a szokásainkat, és te tölts meg minket ezzel a minden értelmet felülhaladó nagy szeretettel. Olyan nagy szükségük lenne erre a körülöttünk élőknek, segíts, hogy tudjuk nekik adni, továbbadni naponta ezt.

Így bízzuk rád mindnyájan személyes ügyeinket. Könyörgünk hozzád egyházunkért, gyülekezetünkért, népünkért. Kérjük a te áldásodat azokra, akik ezen a héten vannak csendeshéten. Könyörgünk hozzád betegeinkért, különösen három nagyon súlyos beteg testvérünkért, és azokért, akik körülöttünk fáradoznak.

Légy közel, úgy, ahogy ígérted, a kicsikhez, a nyomorultakhoz, a szegényekhez, a csüggedőkhöz, a te nagy irgalmaddal és könyörületeddel. És küldj minket ilyen szívvel azokhoz, akiken segíthetünk.

Ámen.