PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK

Pasarét, 2008. július 6.
(vasárnap)

Cseri Kálmán


"MEG VAGYOK GYŐZŐDVE..."


Alapige:2Tim 1,8-12

Ne szégyelld hát a mi Urunkról szóló bizonyságtételt, se engem, az Ő foglyát, hanem szenvedj velem együtt az evangéliumért, Isten ereje által. Mert Ő szabadított meg minket, és Ő hívott el szent hívással, nem a mi cselekedeteink alapján, hanem saját végzése és kegyelme szerint, amelyet még az idők kezdete előtt Krisztus Jézusban adott nekünk. Ez most nyilvánvalóvá lett a mi Üdvözítőnk, Krisztus Jézus megjelenése által, aki megtörte a halál erejét, és az evangélium által világosságra hozta az elmúlhatatlan életet. Ennek az evangéliumnak a szolgálatára rendeltettem én hírnökül, apostolul és tanítóul. Ezért is szenvedem ezeket, de nem szégyellem, mert tudom, kiben hiszek, és meg vagyok győződve, hogy neki van hatalma arra, hogy a rám bízott kincset megőrizze arra a napra.


Imádkozzunk!

Örökkévaló Istenünk, szerető mennyei Atyánk, hálát adunk neked minden percért, amit előtted, rád figyelve tölthetünk.

Köszönjük, ha az elmúlt héten is voltak ilyen perceink vagy óráink.

Dicsőítünk téged mindazért, amit teremtő igéddel eddig elvégeztél az életünkben.

Bocsásd meg, Urunk, hogy oly sokszor engedetlenek vagyunk veled szemben. Bocsásd meg, amikor magunkban bízunk, vagy benned nem bízunk igazán. Bocsásd meg, ha úgy gondoljuk: kiegészítésre szorul az, amit érettünk megtettél, és nekünk ígérsz. Isten, légy irgalmas nekünk bűnösöknek!

Köszönjük, hogy azzal a bizonyossággal jöhetünk hozzád, hogy ismersz minket, és mindenkinél jobban szeretsz. Köszönjük, hogy örökkévaló szeretettel szerettél minket, azért terjesztetted ki reánk a te irgalmasságodat.

Kérünk, legyen a te irgalmad bizonysága most az, hogy megszólítasz minket, kiárasztod reánk Szentlelkedet, és a te Szentlelked segít megérteni, komolyan venni és cselekedni a te akaratodat.

Kérünk, legyen a hozzánk szóló igéd vigasztalássá, bátorítássá. Leplezzen le és oldozzon fel minket, a te világosságod áradjon bele életünkbe, hogy eligazodjunk az élet útvesztőjében. Halmozz el ajándékaiddal, hogy legyen mit továbbadnunk másoknak.

A te Szentlelked vezessen minket, hogy az igének ne csak hallgatói, hanem megtartói legyünk.

Ámen.


Igehirdetés

Fiatalokkal beszélgettünk arról, hogy ki mit hisz, és mit nem tud hinni. És akár igen, akár nem, miért teszi azt, és mi annak a következménye. Beszélgetés közben valaki kicsit élesen megjegyezte: a keresztyének olykor bosszantóan bizonyosak abban, amit hisznek. Aztán el is magyarázta, hogy azért látja így, mert ezen a világon minden változik. Néha különös gyorsasággal változnak a dolgok, és semmiben sem lehetünk bizonyosak. Még a tudomány tételeiben sem. Elég egy új felfedezés, és igazoltnak vélt elméletek vagy véglegesnek tekintett összefüggések gyorsan megváltoznak.

Aztán elkezdődött az élcelődés. Valaki megjegyezte: annyira bizonytalan itt minden, hogy sokan már azt sem tudják, fiúk-e vagy lányok, mert ezt is meg lehet változtatni. Meg azt sem tudják: most jól érzik magukat, vagy ahogy mondani szokták, nem igazán. Valaki még egy sírverset is idézett, ami így hangzik: Vajon én nyugszom itt, vagy valaki más? Eldönti majd a végső névsorolvasás. Mert az sem bizonyos már, hogy élek, vagy én nyugszom ott a hant alatt. Márpedig Jézus erről egyszer nagyon komolyan beszélt, hogy pontosan tudnunk kell, hogy lelki értelemben is élünk-e, vagy halottak vagyunk, mert azt írja az egyik gyülekezetnek: az a neved, hogy élsz, pedig közben halott vagy. Ébredj fel, és térj meg!

Éppen ezért vizsgáljuk meg most, mit tanít nekünk a Szentírás arról, lehet-e bizonyos valamiben az ember. Ha igen, miben és miért. Néhány megállapítást szeretnék tenni.

1. Az első, hogy az a korszellem, amelyikben ma élünk, nem kedvez a belső bizonyosságoknak. Elnézést kérek, ha szokásomtól eltérően most néhány idegen szót is említek majd, de közhasználatú és mindenki számára érthető kifejezések ezek.

A pluralizmus mindenütt érvényesülni akar, és ezért viszonylagossá válnak a régi igazságok. A XXI. század emberének minden relatív, semmi sem abszolút. A világ és benne Isten - mert ez a gondolkozás Istent is a világ részének tekinti - ellentétek harmóniája. Jó és rossz, világosság és sötétség nem harcolnak egymással, hanem kiegészítik egymást. Erre utal az ismert Tao jel is, amit a New Age mozgalom is jelképévé tett. Aki itt bizonyosságokról beszél, az vagy elfogult, vagy türelmetlen. Hiszen mindent tolerálni illik, és mindent integrálni kell. Krisztust sem szabad abszolutizálni, mert ezzel megbánthatunk valakit, aki erre nem hajlandó. Hiszen minden ideológiában és vallásban van valami jó, szép és igaz...

Úgyhogy ebben a korban, amiben élünk, nem illik olyasmit vallani, amit János apostol a levelében így ír: "Az Isten világosság, és nincsen Őbenne semmi sötétség." És illetlenség egyetérteni az Úr Jézussal, aki egyebek között ezt is mondta: "Én vagyok az út, az igazság és az élet. Senki sem mehet az Atyához, csak énáltalam." (Jn 14,6).

A mai korszellem tehát nem kedvez a bizonyosságoknak.

2. A másik megállapításunk az, hogy Isten viszont egészen biztos alapot kínál a hitünknek. Isten nem hiszékennyé akar minket tenni, nem hiedelmekkel akar megtéveszteni, hanem azt akarja, hogy biztos fundamentuma legyen a hitünknek.

A mi Istenbe vetett hitünk tényekre épül. Isten tetteire, és az igazmondó és mindent tudó Isten kijelentéseire.

Jézus, amikor a hitünk alapjairól beszélt, soha nem volt bizonytalan, hanem amit nekünk parancsolt, azt önmagára is alkalmazta, hogy legyen a ti beszédetekben az igen igen, a nem pedig nem. Jézus sosem beszélt úgy: talán, esetleg, nem igazán, hanem egyértelmű, biztos kijelentéseket adott. Természetesen vannak árnyalatok és vannak átmenetek, de amikor a hitünk alapjairól van szó, ott ez a bizonyosság a fontos.

Igaz az, amit az előbbi fiatalember mondott, hogy még a tudomány tételei is könnyen megváltozhatnak, és ebben semmi botránkoztató nincs. Ez egészen természetes és magától értetődik. Viszont Isten azt mondja: Én, az Úr meg nem változom! (Mal 3,6).

Jézus Krisztusról azt olvassuk, hogy Ő, aki az igazság, tegnap, ma és mindörökké ugyanaz. (Zsid 13,8).

Amit Isten mond, arról lehet tudni, hogy pontosan mit jelent. A Szentírásból megtudhatjuk, hogy Ő mit tett, hogy miből mi következik, minek mi a feltétele, és ez minden korban, minden társadalmi rendben, sőt minden kultúrában érvényes. Ez utóbbit sokan vitatják ma.

A Bibliából azt tudjuk, hogy az ördög akar megingatni minket a bizonyosságainkban. Az első kérdése, ami elhangzott, már így szólt: csakugyan azt mondta az Isten? Jézus Krisztus viszont azt akarja, hogy szilárdan álljunk, mozdíthatatlanul, ahogy a Korinthusi levélben olvassuk.

Sok igével lehetne ezt szemléltetni. Erre a kettőre emlékeztetem csak a gyülekezetet, amiket ma hallottunk. Jézus szavaira, akinek a kijelentésében itt sincs semmiféle bizonytalankodás. Elmondja, kicsoda Ő, kik vagyunk mi nélküle, és kikké válhatunk, ha komolyan vesszük azt, amit Ő nekünk mond.

Semmi mellébeszélés, félreérthetőség, kétértelműség, homály nincs ebben: "Az Atya szereti a Fiút, és mindent megmutat neki, amit Ő tesz. Sőt még nagyobb feladatokat is bíz rá, hogy ti csodálkozzatok." "Az Atya nem ítél senkit, az ítéletet egészen a Fiúnak adta át." Ez el van rendezve, ez nem bizonytalan, és ezen semmi nem fog változtatni. "Mindenki úgy tisztelje a Fiút, ahogy az Atyát." "Aki hallja az én igémet és hisz abban, aki elküldött engem, annak örök élete van." Nem majd valamikor, esetleg lesz. Annak örök élete van. "Sőt ítéletre sem megy, mert átment a halálból az életbe." (Jn 5,20-24).

Ugyanakkor megállapítja Jézus azt is, hogy úgy, ahogy megszületünk, lelkileg mindnyájan halottak vagyunk, és ha ezek a halottak hallják az Isten Fiának szavát és meghallják azt, akkor élni fognak. Világos beszéd.

Jézus szavai alapján Pál apostol is ugyanilyen határozott világosságra jut, amikor a felolvasott igében arról szól, hogy ő meg van győződve, hogy Isten az örökkévalóságban már döntött, itt az időben eljut hozzánk az Ő hívása, igéjével életre kelt. Jézus Krisztust azért küldte, hogy megtörje a halál erejét, és ez megtörtént. Kiszabadított minket - mondja itt, és a végén: én tudom, hogy kinek hiszek, és meg vagyok győződve arról, hogy amit megmondott, az úgy lesz.

Pál leveleiben ez a kifejezés többször ismétlődik: meg vagyok győződve... E tekintetben semmi bizonytalankodásnak nincs helye.

3. Harmadszor meg kell jegyeznünk, hogy ez a bizonyosság az Isten kijelentésére épülő hitből fakad.

Tehát ha az alapokban a hívő keresztyének valóban bosszantóan bizonyosak, akkor erre azért kerülhet sor, mert elhiszik, amit Isten az Ő kijelentésében elénk adott. Komolyan vesszük, amit a testté lett igében, Jézusban nyilvánvalóvá tett, és amit az írott igében, a Szentírásban elénk ad.

Csakhogy: itt nem szabad elfelejtenünk azt, amit sokan nem gondolnak komolyan, hogy ez a hit nem kevésbé biztos ismerethez segít, mint a tudás. Az, hogy hiszek valamit Isten kijelentése alapján, nem kevesebb, mintha azt mondom: tudom. Mert ez a hit a megismerés egyik módja.

A Biblia világosan ír arról a sajátos világképről, ami tükröződik a Szentírásban, hogy a valóságnak két nagy szektora van: a láthatatlanok és a láthatók. A láthatókat az érzékszerveinkkel és az értelmünkkel érzékeljük és próbáljuk megismerni. A valóság láthatatlan részét pedig a hitünkkel. Ilyen értelemben a hit is egyfajta érzékszerv, amivel olyasmit is valóságnak tapasztalunk, amit másként nem tudunk. És ez egészen természetes, hogy a valóság különböző területeit különböző érzékszerveinkkel ismerhetjük meg.

Hiába hallgatózik valaki egy illatozó virágos kertben, egy nyári estén, ha elveszítette a szaglókészségét, nem fogja hallani a virágok illatát. Azt a szaglásunkkal érzékeljük. De hiába szagolgat egy Bach-kantátát, azt a hallás útján tudjuk megismerni és valóságnak érzékelni. Ugyanígy: hiába okos, művelt, jó szándékú valaki, ha az Isten kijelentésére épülő, működő hite nincs, nem érzékeli valóságnak a valóság láthatatlan részét, magát Istent sem, és nem tudja Őt megismerni.

Ugyanakkor nem szabad elfelejtenünk, hogy ez a hit ugyanúgy tudáshoz vezet, mint a tanulás vagy a tapasztalat. Két bibliai példát hadd említsek erre.

Jézus egyszer a tanítványokat provokálja, hogy nem akartok-e elmenni ti is, mint ahogy sokan elmentek. Péter azt mondja: ugyan kihez mehetnénk, örök élet beszéde van tenálad, és mi elhittük és megismertük, hogy te vagy a Messiás, az élő Isten Fia. (Jn 6,69).

Amikor Jézus erről beszélt nekik, nekik is meglepő, szokatlan, amit erről mondott. De mivel Jézus mondta, elhitték, és utána meg is ismerték, és meggyőződéssel, meggyőzően tudtak beszélni róla másoknak.

Vagy a Zsidókhoz írt levél 11. részének az elején olvassuk, hogy hit által értjük meg, hogy a világot Isten teremtette, és a látható a láthatatlanból állt elő. Hit által értjük meg.

Igaza van tehát Pál apostolnak, amikor Timóteust bátorítja: ne szégyelld azt, hogyha az Isten kijelentésére épülő hited van, és ez a hit téged arról, amiről a kijelentés szólt, teljesen bizonyossá tett.

Természetesen minden hívő keresztyén ember ezekről a belső bizonyosságairól alázatosan beszél másoknak, és a mások iránti szeretettel szól róla, hogy ha arra alkalom kínálkozik. Nem kell, hogy bosszankodjanak mások a bizonyosságaink miatt, de ha tetszik, bosszantóan bizonyosak vagyunk abban, amit nekünk Isten Jézusban és az Ő igéjében kijelentett.

De ez a bizonyosság nem gőg, nem önmagunk többnek tartása, ez ténymegállapítás. Olyan, mintha megkérdeznék, hogy állampolgárságom magyar, nemem férfi, családi állapotom nős, felekezet szerint református vagyok. Ezzel nem büszkélkedem, ezek tények. Ugyanígy tények kellenek, hogy legyenek és lehetnek azok a bizonyosságok, amik az életünket meghatározzák, amikről segítő szeretettel másoknak is szívesen beszélünk, ha megkérdeznek, és amik tartást adnak a hívő embernek.

Néhány ilyet megemlítek. Csupán azokat, amikről Jézus beszél a János 5-ben.

Bizonyos az Isten kijelentését komolyan vevő hívő abban, hogy Jézus Krisztus az Isten Fia. Isten benne jelentette ki, ismertette meg magát legteljesebben velünk. Aki Jézust ismeri, az magát az életet, a teljes, az örök életet kapta ajándékba, és ez az ismeret nem szorul semmiféle kiegészítésre az üdvösség szempontjából. Sőt, ha valaki ezt bármi mással meg akarja támogatni vagy kiegészíteni, az azt jelenti, hogy megosztott hite lesz, és ez lázadás Isten ellen. Ebben egészen bizonyos lehet az, aki a kijelentést komolyan veszi.

És egészen bizonyosak vagyunk abban, hogy Jézus Krisztus golgotai kereszthalála helyettünk bemutatott helyettes elégtétel volt. A mi bűneink büntetését szenvedte ott el, és amikor kimondta: elvégeztetett, akkor ott elvégeztetett mindannyiunk halálos ítélete, és elvégeztetett minden benne hívőnek a felmentése. Ehhez senki semmit nem tud hozzáadni, de nem is kell. Nekünk sem kell kiegészítenünk semmivel. Ezt hihetjük az Ő kijelentése alapján. Ez rendíthetetlen bizonyosság lehet a hívőben.

Ugyanígy az is, hogy Ő feltámadott és él, hogy visszajön majd dicsőségben. Addig is velünk van. Az Ő jelenlétében zajlik az életünk. Ha egy szál magunk vagyunk valahol a nyomorúság kellős közepén, akkor is az Ő színe előtt zajlik az életünk, és akinek az életet maga Krisztus jelenti, annak a biológiai halál sem jelent semmi veszteséget, sőt Pál azt mondja: mivel nekem az élet Krisztus, a meghalás nyereség. Aki így Jézussal a hit által együtt él, összefonódott az élete, az Isten gyermeke lett, Isten örököse is. Elolvashatjuk a "leltárt", hogy mi-mindent örököl az, aki így Isten gyermekévé lett.

Így folytathatnánk még sokáig. Lehet, hogy valaki bosszantóan bizonyos ebben, de ebben nem lehet tétovázni. Itt semmi alapja nincs a feltételezésnek, bizonytalankodásnak. Isten biztos alapot ad a hitünknek.

Ez azért nagyon fontos, mert mindannyiunk életében vannak, lehetnek olyan helyzetek, amikor különösen szükségünk van arra, hogy van-e valami olyan fogózó, amibe most két kézzel belekapaszkodhatom. Mert most már semmi más nem érdekes, csak az, hogy van-e valami, ami bizonyos.

Egyszer haldoklóhoz hívtak úgy, ha lehet, azonnal menjek. Ott feküdt az ágyban egy idős bácsi, már semmije nem mozgott, csak a szeme. Egy idő után alig hallhatóan megszólalt, inkább csak az ajkáról olvastam le, miután többször ismételte ezt a két szót: valami biztosat. És olyan jó volt teljes bizonyossággal mondanom neki néhány jézusi mondatot minden magyarázat nélkül. "Úgy szerette Isten ezt a világot (benne a bácsit is), hogy az Ő egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz Őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen." "Mert az Isten örök életet készített nekünk, de ez az élet az Ő Fiában van. Akié a Fiú, Jézus, azé az élet. Akiben nincs meg az Isten Fia, az élet sincs meg abban." Jézus Krisztus az Ő halálával egyszer s mindenkorra igazakká tette a benne hívőket. (Jn 3,16. 1Jn 5,11. Zsid 10,14).

Amikor bizonyosságra vágyunk, akkor legjobb, ha Isten igéje fölé hajolunk, és végre komolyan vesszük azt, amit Ő komolyan mondott nekünk. Például azt, hogy aki Jézusban hisz, ha meghal is, él az. (Jn 11,25).

Miben vagyunk bizonyosak? Mert ennek az előbb idézett mondatnak is mindkét része igaz ám. Nemcsak az, hogy akié a Fiú, azé az élet, hanem az is, hogy akiben nincs meg az Isten Fia, az élet sincs meg abban. Aki magában bízik, vagy Jézuson kívül más erőktől is vár szabadulást, abban nincs meg. És az az ígéret is igaz, hogy bármikor kaphatjuk ajándékba ezt az életet.

Mert aki Jézusban, és csak Jézusban hisz, annak örök élete van, aki pedig nem engedelmeskedik neki, azon az Isten haragja marad. És Isten szándéka, hogy levegye rólunk az Ő haragját, és elhalmozzon minket ajándékaival, köztük ezzel a belső bizonyossággal is, hogy: mind igazak és ámenek, amik szádból kijöttenek, ahogy egyik énekünk mondja.

Jézuson kívül nincs nekünk szükségünk senkire, mert más fundamentumot senki nem vethet azon kívül, amely vettetett, és nincs senkiben, másban üdvösség, és nem adatott az emberek közt más név, amely által megtartatnánk, csak Jézus Krisztusé.

Mielőtt ezért hálát adunk, énekeljünk egy szép, ismert éneket, a 370,2 ének erről tesz bizonyságot.

Te szentségnek új világa,
Igédnek vezérlj útjára,
Taníts téged megismernünk,
Istent atyánknak neveznünk.
Őrizz hamis tudománytól,
Hogy mi ne tanuljunk mástól,
És ne légyen több más senki,
Hanem Krisztus, kiben kell bízni!
Alleluja, Alleluja!


Imádkozzunk!

Dicsőséges Urunk, Jézus Krisztus, köszönjük, hogy minket is el tudsz segíteni oda, hogy csendes alázattal, de rendíthetetlen bizonyossággal elmondhassuk: tudom, kiben hiszek.

Köszönjük, hogy megígérted, hogy azoknak, akik szeretnek téged, és a te parancsaidhoz igazodnak, kijelented magadat. Engedd, hogy egyre teljesebben megismerjünk téged.

Hisszük, Urunk, hogy az maga az örök élet, hogy megismerjük az egyedül igaz Istent, és akit elküldött, a Jézus Krisztust. Segíts ebben az ismeretben növekednünk.

Bocsásd meg, hogy oly sok kételkedésnek, bizonytalankodásnak helyet adunk magunkban. Bocsásd meg, ha olykor még büszkélkedünk is a kételyeinkkel és a veled szemben támasztott ellenvetéseinkkel. Szeretnénk ezeket megvallani neked, és elhagyni.

Add, hogy a Krisztus beszéde lakozzék bennünk olyan gazdagon, hogy kicsorduljon a szánkon, és másoknak is áldásul legyen.

Olyan sok tétova, bizonytalankodó, ingadozó ember él körülöttünk, segíts olyan erősen állnunk tebenned, hogy támaszt találhassanak bennünk. Adj a mi szánkba helyén mondott igét, hogy így tudjunk vigasztalni, bátorítani, erősíteni másokat.

Köszönjük, hogy eléd hozhatjuk legszemélyesebb gondjainkat, könyöröghetünk hozzád egyházunkért, népünkért, országunkért. Könyörgünk hozzád a sok csendeshétért, konferenciáért. Hadd hangozzék mindenütt olyan ige, amiből belső bizonyosság, világosság, tartás árad.

Ajándékozz meg minket is naponta a te igéddel, és az imádságos csendben segíts növekednünk a hitben, a te megismerésedben, az alázatban, a szent életben, a neked való boldog engedelmességben.

Segíts most ebben a csendben elmondani a magunk imáját is.

Ámen.