PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK

Pasarét, 2008. június 29.
(vasárnap)

Cseri Kálmán


AZ ÚRÉ A FÖLD...


Alapige:1Krón 29,14

... Bizony tőled van mindez, és csak azt adtuk neked, amit kezedből kaptunk.


Imádkozzunk!

Mindenható Istenünk, szerető mennyei Atyánk, köszönjük, hogy nem fogyott el türelmed. Köszönjük, hogy még mindig van szavad hozzánk annak ellenére, hogy olyan sokszor nem lett annak foganatja az életünkben.

Bocsásd meg, ha eltelt ez a hét is úgy, hogy csukva maradt a Bibliánk. Bocsásd meg, ha gyakorlatilag nem érdekel minket, hogy mit akarsz az életünkkel.

Áldunk azért, mert gazdag vagy a kegyelemben, és bővölködsz a megbocsátásban. Az, hogy most újra magad elé engedsz minket, annak a bizonysága, hogy jót készítettél a számunkra.

Köszönjünk, hogy nem mondtál le rólunk. Áldunk azért, mert mindent tudsz rólunk, és mégis szeretsz. Segíts itt a közeledben megtisztulni. Hadd kerüljön oda egész gondolkozásunk és életünk a te világosságodba. Taníts minket úgy megítélni a dolgainkat, ahogyan te látod azokat.

Ragyogjon fel előttünk a te egyedülálló, páratlan nagyságod, és engedd, hogy önmagunkat is jobban megismerjük. Adj bátorságot, hogy bízzunk a te kegyelmedben. Nincs nekünk semmi érdemünk előtted. Semmire nem hivatkozhatunk, amiért járna nekünk valami jó. De köszönjük, hogy Jézusra nézel, és Őérte könyörülsz rajtunk.

Áldunk téged, megváltó Urunk, hogy gazdag lévén szegénnyé lettél érettünk, hogy mi a te szegénységed által meggazdagodhassunk. Add nekünk, kérünk, most ezt a lelki gazdagságot. Szólíts meg minket igéddel, és munkálkodj bennünk újjáteremtő Szentlelkeddel, hatalmasabban, mint ahogy mi azt elképzelni tudjuk.

Ámen.


Igehirdetés

Tartsunk egy kis szünetet a házasságról szóló igehirdetés-sorozatban, annál inkább, mert Péter-Pál napja éppen vasárnapra, a mai napra esett, és ez több szempontból is időszerűvé tesz néhány más jellegű mondanivalót.

Mindenekelőtt jó ha tudjuk, hogy a hagyomány szerint Krisztus után 64-ben ezen a napon végeztette ki Rómában Néró császár Péter apostolt és Pál apostolt. Nekünk nem szabad elfelejtenünk, hogy a keresztyén vértanúk sora nem zárult le. Ma is évente több tízezer keresztyén testvérünk életét oltják ki csak azért, mert nem hajlandók megtagadni Jézus Krisztust. Több százezer hívő keresztyén sínylődik börtönökben, sokszor évekig úgy, hogy közben kínozzák is őket, főleg Ázsia országaiban. Nekünk, itt a magunk viszonylagos szabadságában és jómódjában nem szabad elfeledkeznünk azokról, akik ma is üldöztetést és háborúságot szenvednek Krisztusért és az evangéliumért.

A másik, ami miatt meg kell ma állnunk egy kicsit és elcsendesedni Isten előtt az, hogy régebben ezen a napon kezdődött az aratás. Még láttam és hallottam olyat, hogy az első kaszavágás előtt a földműves emberek levett kalappal ott a föld szélén megköszönték Istennek a beérett termést, és úgy mondtuk el együtt a Mi Atyánk-ot, hogy abban különös hangsúlyt kapott ez a mondat: A mi mindennapi kenyerünket add meg nekünk naponként.

Nem véletlen az, hogy a régi magyar nyelvben a kenyérgabonát sokszor életnek nevezték. (Gondoljunk csak Ady Endre jól ismert versére: Fut, reszket a riadt mezőn az égő élet heve.) Ma már a kombájnok hangja elnyomja a csendes imádságot. Annál fontosabb, hogy Isten népe megálljon az Ő színe előtt, és tőle tudjuk elkérni nemcsak magunknak, hanem mindenkinek a mindennapi kenyeret, és neki tudjuk megköszönni mindazt, amit eddig kaptunk tőle.

Ezért gondoltam arra, hogy szóljunk ma röviden arról, mit tanít a Szentírás Isten gondviselő szeretetéről. Mert egyáltalán nem magától értetődő az, hogy az üzletek polcain válogathatunk a kenyerek között, hogy van miből megvennünk. Aki volt már súlyos beteg, tudja, hogy nem magától értetődő, ha meg tudjuk enni azt a kenyeret, és az sem, ha az elfogyasztott táplálékból erő lesz, munkát végezhetünk, és annak a gyümölcseként megint csak a mindennapi kenyeret kapjuk ajándékba Istentől.

Május végén egy csendesnapra igyekeztünk autóval néhányan. Órák óta esett már az eső, és valaki megjegyezte: ma is olyan rossz idő lesz, mint tegnap volt. Kénytelenek voltunk megbeszélni, hogy ez a lehető legjobb idő, amit akkor ajándékba adott nekünk Isten. Mert ha valaki csak arra gondol, hogy az autótól a bejárati ajtóig megázik, akkor vele nincs miről beszélni. De ha valaki többet lát, tudja, hogy minek mi a következménye. Az út egyik oldalán gyönyörű búzatáblák voltak, vaskos kalászokkal, a másik oldalon virágzott a repce, kezdett már kerekedni a napraforgók tányérja: egyik oldalon a kenyerünk, másik oldalon az olajunk érett. Adjunk hálát Istennek azért, hogy itt van reménységben a jövőnek a kenyere. És ha esik az eső, az nem rossz idő.

Vannak néha ítéletidők, amikkel Isten figyelmeztet minket, de az Ő gondviselő bölcsességéből a mai napig cselekszi azt, amit Jézus a Hegyi beszédben mondott, és amit a most énekelt ének is megfogalmazott: olyan Istenünk van, aki felhozza az Ő napját jókra és gonoszokra, esőt ad igazaknak és hamisaknak egyaránt. (Mt 5,1-6). Etiópiában hónapok óta egy csepp csapadék nem volt, és a nyolcvanmillió embert újabb éhínség fenyegeti, ami néhány évvel ezelőtt már megtizedelte ott a lakosságot.

Ezért szóljunk röviden arról, hogy mit tanít nekünk Isten igéje Isten gondviselő bölcsességéről, másodszor arról, hogyan ront bele az Isten ellen fellázadt ember a maga gonoszságával Isten gondviselésébe, és végül arról, hogy Isten olyanokká tud formálni bennünket, hogy az Ő gondviselő munkájának eszközei lehetünk mások számára. Nyilván minderről csak vázlatosan lehet most beszélni, de hiszem, hogy Isten Szentlelke azt teszi hangsúlyossá mindannyiunknak, amire most a legnagyobb szükségünk van, és teremtsünk egy kis csendet még délután, ahol újra gondoljuk a most elhangzó igéket.

1. Az első, amit a Biblia több helyen hangsúlyoz, hogy ez az egész világmindenség Istené. Azért javasoltam a 24. zsoltárt istentiszteletük elejére, mert azzal kezdődik ez a zsoltár, hogy az Úré a föld és minden, ami azon és azon kívül létezik.

Miért az Úré? Mert Ő alkotta. Ezt a világmindenséget a mi hitünk szerint Isten gondolta el, Isten kivitelezte, megvalósította, és az Ő hatalmas szavával fenntartja a mindenséget - ezt olvassuk a Zsidókhoz írt levél elején. Így minden az Ő tulajdona. Igaz, hogy az egészet rábízta kedves teremtményére, az emberre, de a tulajdonjogot fenntartotta magának. Jó lenne, ha egyszer konkrétan végiggondolnánk, hogy csakugyan minden Isten tulajdona a teremtés jogán is, egy másik aspektusból a megváltás jogán is. Mi is.

Nem én hoztam létre magamat. Ő látta jónak, hogy éppen ilyen legyek. Ő adott mindannyiunknak bizonyos képességeket. Ő készít el lehetőségeket a számunkra, amikkel el kell majd számolnunk, hogy arra használtuk-e, amire Ő adta. Az övé a testünk, a lelkünk, egyiket sem tehetjük büntetlenül tönkre. Ő találta ki, hogy ércet rejtett a kőzetekbe, ez nem a mi nagy ötletünk volt. És még azt is neki köszönhetjük, hogy rájöttünk, hogyan lehet azt onnan kiolvasztani, és mire lehet felhasználni.

Isten alkotta a víznek a körforgását, és ez biztosítja az életet a földön. Sorolhatnánk vég nélkül, hogy Ő ad nekünk időt. Sem rövidebbre, sem hosszabbra nem tudunk változtatni egy huszonnégy órából álló napot, de mindennap újra megkapjuk tőle ezt ajándékba. Egyáltalán az egész jövőnket Ő készíti.

Ha már az esőről volt szó, Ő parancsol a felhőknek - ezt olvassuk a Bibliában -, és azok engedelmeskednek neki. Éppen ezért a táplálékunkat is végső soron neki kell megköszönnünk.

Nem véletlenül tanított Jézus minket így imádkozni: Mindennapi kenyerünket add meg minekünk ma. Mert a mindennapi kenyér akkor is ajándék, ha a büszke ember olykor harsányan harsogja: ezzel a két kezemmel dolgoztam meg érte, meg a nagy eszemmel jutottam egyről a kettőre. Munkaképes két kezet is Ő ad nekünk ajándékba. Munkát is Ő ad, ami szintén ajándék, különösen ilyen ínséges időkben, mint amiket most élünk.

Az Ő ajándéka, ha adott ép elmét, és ha nem hiábavaló a mi munkánk. Ha Isten az Ő kegyelmét visszavonja, mindjárt meglátjuk: lehet teljesen hiábavalóan is küszködni, eredménytelenül fáradozni a mi két kezünkkel meg nagy eszünkkel, és átélhetjük, mit jelent tehetetlenül, kiszolgáltatottan várni arra, hogy valaki könyörüljön rajtunk.

Vegyük komolyan azt, amit az egyik zsoltárban így mond Isten: "Csendesedjetek el és ismerjétek el, hogy én vagyok az Isten." Az Úré a föld, és minden, ami ezen van. Az Úr tulajdonai vagyunk mi is, és mindenünk, amink van, tőle kapott ajándék.

2. A másik, amit meg kell említeni, az, hogyan rontott bele az ember Isten gondviselő munkájába.

Mert joggal kérdezhetjük, hogy ha Ő ilyen gondviselő szeretettel viseltetik irántunk, akkor miért nem ad mindenkinek kenyeret, miért van éhezés a földön? Miért van a mi közvetlen környezetünkben is sokféle gond, nyomorúság, ínség? Miért van az, hogy az emberiség 1/6-a, több, mint egymilliárd ember éhesen fekszik le minden nap, és ennek 1/6-a gyermek? Hogyan következhetett be az, hogy percenként tíz gyermek meghal éhen, vagy a tartós éhezés következtében beállt betegségek miatt? Tehát, amíg mi egy órát eltöltünk a templomban, a világon hatszáz kisgyermek halt meg éhen, mert napok óta semmit sem evett, vagy semmit sem ivott.

Mióta van ez? Azóta, hogy mióta az ember fellázadt Isten ellen, és azt mondta: az Isten se szóljon bele. Amióta Isten nélkül akarunk boldogulni. Azóta kezdtük el a rablógazdálkodást, aminek elképesztő és most már visszafordíthatatlan, végzetes következményei vannak. Azóta lett a természetünk gyógyíthatatlanul mohó, önző, kapzsi, fukar. Azóta van az, hogy egyik ember kicsavarja a másik kezéből annak az értékeit. Hogy az egyik felhalmozza azt is, aminek semmi hasznát már nem tudja venni, de nem adja oda a másiknak, nem osztja meg vele, még akkor sem, ha ott megy tönkre a zsebében, vagy lábai alatt. Hogy egyik visszaél a maga erejével, és a gyerekszobától a világháborúkig látjuk ennek sokféle változatát.

Sajnos nagyon igaz, ami miatt Jakab apostol a gyülekezet tagjait dorgálja, hogy a gazdagok felhalmoznak sok mindent, aztán tönkremegy: ruháitokat megrágja a moly, a rozsda megemészti, amit gyűjtöttetek, miközben a földjeiteket learató munkások bére, amit visszatartottatok, égre kiált, és az aratók panasza eljut a seregek Urának a fülébe (Jak 5,1-6).

Nem Isten rendezte mindezt így. Ez az Istentől elszakadt, magát függetlenített embernek a bűne.

3. Annál nagyobb evangélium az, hogy Isten változatlanul, ennek ellenére felhozza az Ő napját jókra és gonoszokra, esőt ad igazaknak és hamisaknak, és az Ő gondviselő szeretetét nem vonta meg. Sőt, olyanokká tud formálni ilyen mohónak, kapzsinak született embereket (amilyennek mindannyian is születtünk), hogy felszabadulnak arra, hogy sok mindent továbbadjanak másoknak abból, amit ők is Istentől kapnak. Hogy eljussanak arra a nagy felismerésre, ami itt Dávid imádságából kiderül.

Dávid templomot akart építeni Jeruzsálemben Istennek, Isten azonban azt mondta: ez nem a te feladatod lesz, majd a fiad... És akkor Dávid elkezdte az anyagbeszerzést, hogy legyen könnyebb majd Salamonnak. Felszólította a népet, hogy erre a célra adakozzanak. És maga is elképedt, hogy milyen nagy adomány gyűlt össze. Így olvastuk itt: ez az egész halom kincs, ami itt van, a tiéd, Uram. És mivel indokolja azt, hogy ilyen készséges volt a nép? "Uram, a tiéd minden, és amit a te kezedből vettünk, abból adtunk most neked."

Isten olykor többet ad, mint amire szükségünk van, hogy azt továbbadjuk másoknak.

Elhoztam egy aranymondást a szívemben, amit jó negyven évvel ezelőtt hallottam egy falusi gyülekezetben. Egy idős néni éppen egy üres kosárral fordult ki egy népes család udvaráról. Megkérdezték: már megint vitt nekik valamit? Hogyan győzi ezt? Mire ő csak futtában ennyit mondott: tudom én azt, hogy az Úr nem mindent nekem szánt, csak nálam tette le.

Ezt ilyen formában akkor hallottam először. És mélyen a szívembe véstem: tudom-e azt mindig, hogy abból, amit Isten rám bízott, mi az, amit nekem szánt, és annak örüljek, élvezzem, legyek hálás érte, - és mi az, amit csak nálam tett le, S mint a mindenható Isten kézbesítője, továbbadhatom másoknak Isten gondviselésének a jegyében. Nem én gyakorlok kegyet és teszek szívességet valakinek, csak végzem a kötelességemet. Amit nálam tett le azért, hogy vigyem tovább, azt továbbvittem, és ezért legyen egyedül Övé a dicsőség! Ez sajátos bibliai szemlélet. Ez egy sajátos lelkület, a Szentlélektől belénk teremtett, ami eredeti lelkületünktől idegen, új lelkület. Ez a jézusi lelkület. Aki Jézus Krisztust igazán engedi uralkodni az életében, annak ez egészen természetes lesz, az kitüntetésnek tartja, hogy az Isten gondviselő szeretetének az eszköze lehet.

Kik képesek erre? Mindenekelőtt azok, akik tudják, amit Dávid: Uram, minden a tiéd. Amit rám bíztál átmenetileg, az is a tiéd, s neked kell elszámolnom vele. Én felelősen akarok élni azzal is, amit nekem szántál, azzal is, amit csak reám bíztál, és azt továbbadhatom. Az előbbiekért hálás vagyok, örülök nekik, akár naponta megköszönöm, nem unok meg hálát adni neked, mert tőled kaptam, az utóbbiakra meg úgy figyelek, hogy mikor, kinek szabad ezt továbbvinni, s közben magasztallak téged, látva a te munkádat, hogy még ilyen alkalmatlan eszközökön keresztül is tudsz segíteni másoknak.

Aztán az alkalmas, aki tudja, hogy mi az elég. Aki Pállal együtt el tudja mondani: "Nagy nyereség az Isten-félelem megelégedéssel. (1Tim 6,6). Vannak emberek, akiknek a sok is mindig kevés. Vannak, akiknek a kevés is elég, sőt azt is meg tudják osztani másokkal. Ilyen egyszerű természetességgel, ahogyan arról az előbb szó volt. Ehhez azonban már ez az új szemlélet kell.

A Példabeszédek könyve azt mondja: van olyan, hogy irgalmas szem. Az irgalmas szemű ember észreveszi, hogy kinek mire van szüksége, és megmozdul a szíve, mert irgalmas szíve van, és utána mozdul a keze-lába is, és teszi azt, amire a szíve indítja, és kézbesíti az Istentől mások számára nála letett értékeket. Sok minden lehet ez: lehet egyetlen bíztató mondat, lehet egy olyan kézfogás, amiben együttérzés, bátorítás van, lehet fizikai segítség, anyagi - de nem sorolom most, mert felsorolhatatlanul sok mindent bíz ránk Isten. Boldog ember az, aki tudja, hogy mi az, amit neki szánt, és mi az, amit csak nála tett le.

Hiszen azért képes továbbadni, mert tudja: nem a magáéból ad, hanem Isten rendelkezik a magáéval. Örülök annak, amit nekem adott, továbbadom azt, amit másnak szánt.

Aztán szükséges ehhez tudnunk azt, amiről a Szentírás szintén több helyen szól, hogy Isten néha éppen azért ad többet, mint amire feltétlenül szükségünk van, hogy tudjunk másoknak továbbadni. Csak két igét hadd említsek.

Pál apostol írja: "Aki eddig lopott, az többé ne lopjon, hanem dolgozzék keményen a tulajdon kezeivel, hogy legyen mit adnia a szűkölködőknek. (Ef 4,28). Nem azt mondja, hogy megszedje magát, hanem hogy legyen mit adnia a szűkölködőknek. Aztán pedig azt mondja mintegy áldáskívánásként: Az Isten pedig rátok fogja árasztani minden kegyelmét, hogy mindenkor, mindenben teljes bőségetek legyen, és bőségesek legyetek a jótéteményekre. (2Kor 9,8). Bőségben legyetek ti is, és bőségben legyetek a jótéteményekre is.

És még egy szempontot hadd említsek meg. Isten gyermekei tudják, hogy egy nagy családnak a tagjai. Ez az egy család, ahogy Pál apostol mondja: a Krisztus-test, valóban egy egység, aminek Isten mindent megadott, amire szüksége van, csak néha a javakat át kell csoportosítani, mert hol itt van nagyobb szükség, hol amott. A 2Kor 8. és 9. fejezetében részletesen ír erről Pál apostol. Most csak egy mondatot olvasok: adakozzatok a jeruzsálemi szegényeknek, "mert a mostani időben a ti fölöslegetek pótolja azok hiányát, hogy máskor azok fölöslege is pótolja majd a ti hiányotokat, hogy így egyenlőség legyen; ... (2Kor 8,14).

Mivel nem az enyém, amit zsugorgatok, hanem tudom, hogy Istené: amíg nálam van a helye, örömmel használom. Ha egyszer azt mondja, hogy ezt vagy ebből valamit most vigyél oda, mert ott van rá nagyobb szükség, örömmel odaviszem. Nem a magamét, az Övével sáfárkodom az Ő parancsa szerint. És ez érvényes az időnkre, erőnkre, az ötleteinkre, a pénzünkre... a világon mindenre. Ez nagy szabadságot jelent az embernek, és hihetetlen gazdaggá teszi, mert mindig tud adni valamit a másiknak, amire annak szüksége van. Tudja, hogy az marad meg igazán, amit továbbadott másoknak.

Ez az alapja végső soron annak is, amit a Biblia a tizedről tanít. Sok hívő ember van ma is, akár kicsi a fizetése, akár nagyobb, hogy annak a tizedrészét azonnal félre teszi. Sokszor még nem tudja, mire. És hányszor tapasztaljuk, hogy egyszer csak váratlanul jelentkezik egy szükség. Mennyi van a tizedborítékban? Éppen annyi, vagy egy kicsivel több, mint amire szükség van. Vagy kettőnkében éppen annyi van, amennyire ott szükség van. Isten pénzügyeiről külön előadássorozatot lenne érdemes tartani.

Fontos tehát tudnunk, hogy ezt a nagy lehetőséget Isten az övéinek biztosítja. Egyrészt túlláthatunk a szűk láthatókon és láthatjuk Őt, minden kincsnek az ajándékozóját. Ezzel a bizalommal bízhatjuk rá a jövőnket. Így kérhetjük tőle a mindennapi kenyeret magunknak és másoknak is. És így teszi késszé a szívünket arra, hogy megosszuk a nálunk letett kenyeret, ha szükséges, és jusson abból másnak is. Egyébként ezt is gyakran tapasztaljuk, hogy aki szívesen megosztja, - ami nála maradt, az hogyhogy nem megszaporodik, és sokszor tényleg több, mint gondoltuk.

Ezen a nyáron is sokan csak azért tudnak eljönni egy-egy csendeshétre, mert mások kifizetik a részvételi díjukat. Isten eddig még mindig elrendezte, hogy emiatt sem gyerek, sem felnőtt nem maradt ki. Jó, ha ez működik egy családban, működik egy gyülekezetben, és működik az egyházban is.

Amikor a presbiterekkel arról beszélünk, hogy valamelyik gyülekezet valamilyen célra anyagi segítséget kér, mindig ezen belül gondolkozunk: mi egy "vállalathoz" tartozunk. Egy "cég" a Magyar Református Egyház, aminek az Ura maga Jézus Krisztus, és átcsoportosítja néha a javakat. A ti feleslegetek kipótolja az ő szükségüket. Aztán lehet, hogy egyszer majd ti is szükségbe kerültök, mert Isten azzal akar megtanítani valamire, s valahonnan előkerül valaki, aki kipótolja a ti szükségeteket. És magasztaljátok ezért Istent, és véletlenül sem egymást meg magatokat, hogy milyen ügyesek vagytok. Azt, akié minden, aki gondoskodik az övéiről, sőt aki használja az övéit a maga isteni gondoskodásának az eszközeiül.

Az úrasztalát megterítettük, és az ige azt parancsolja nekünk, hogy minden úrvacsora alkalmával az Úrnak halálát hirdessük, amíg majd dicsőségesen visszajön. Ha ezt tesszük, akkor ez különösen is beleillik abba, ami eddig elhangzott, és kiteljesíti azt. Mert Jézusról azt olvassuk, hogy Ő nem valamit adott nekünk, hanem önmagát adta. Pál apostol olyan meghatottan írja le: szeretett engem, és önmagát adta érettem. Egy másik helyen pedig azt olvassuk: engesztelő áldozatul odaadta önmagát a mi bűneinkért. Olvassuk, amit az előbb már idéztem: gazdag lévén szegénnyé lett érettünk, hogy mi az Ő szegénysége által meggazdagodjunk. Elég nekünk, mindnyájunknak az Ő kegyelme.

Aki őszinte bűnbánattal, és az Ő áldozatába vetett hittel jön az úrasztalához, az úgy mehet el innen, hogy Dáviddal együtt felsóhajt: "Te levetted rólam bűneimnek terhét." És aki ezt a felszabadulást átéli, az felszabadul arra, hogy bármikor, bárkinek, bármit örömmel továbbadjon abból, amit ő is úgy kapott Istentől. Valóban bárkinek. A Biblia ír arról, hogy akár még az ellenségeinkkel is jót tehetünk. És valóban bármikor. Jézus beszél egyszer arról, hogy még éjszaka is segít a barátja annak, aki éppen megszorul. Bármikor, bárkinek, bármit. Hiszen én is úgy kaptam, és ezzel egy életre adóssá tett az én Uram, és mindenkire úgy nézek: tartozom neki. Mivel? Azzal, amire éppen szüksége van. És ha tudtam valamit adni belőle, én vagyok hálás Istennek, hogy adott, és használ.

Énekeljük el:

Ha a kenyeres kosárok
Bételnek, mi mint sáfárok,
Úgy tartsuk a magunkét.
Marhánkat el ne tagadjuk,
Sőt abból önként kiadjuk
A felebarátunkét.
Add tudtunkra, hogy el nem vész
Az ajándék, sőt az a rész
Marad örökre nálunk,
Melyet fordítunk avégre,
Hogy másokat, ha szükségre
Jutnak, abból tápláljunk.
(279,4 dicséret)

[Ezt az éneket 200 évvel ezelőtt írták. Ezt a sort: "Marhánkat el ne tagadjuk," ma így mondjuk: javainktól ne fosszuk meg azokat, akiknek valamit azokból továbbadhatunk.]


Imádkozzunk!

Dicsőséges Urunk, Jézus Krisztus, magasztalunk téged azért, mert nem tekintetted zsákmánynak, hogy Istennel egyenlő vagy.

Köszönjük, hogy megüresítetted magadat, rabszolgai formát vettél fel, hozzánk hasonlóvá lettél azért, hogy kiemelj minket abból a mélységből, ahova zuhantunk, és visszaadd nekünk azokat az isteni áldásokat, amiket elveszítettünk. Legyen áldott a te neved ezért! Köszönjük, hogy nem kímélted magadat.

Áldunk téged, Atyánk azért, hogy te, aki egyszülött Fiadat nem kímélted, vele együtt mindent nekünk akarsz adni.

Megvalljuk bűnbánattal, hogy olyan sok elégedetlenség, zúgolódás, panaszkodás hagyja el az ajkunkat. Szeretnénk sokkal inkább tartani a kezünket, és engedni, hogy megajándékozz.

Kérünk, tedd világossá számunkra, hogy mi az, amit nekünk szánsz, és mi az, amit nálunk teszel le. Hadd tekintsük kiváltságnak azt, hogy a te megbízásodból, a te javaiddal sáfárkodhatunk mások javára. Szabadíts meg, kérünk, az önzés, kényelemszeretet, fösvénység, zsugoriság mindenféle formájából. És szabadíts fel minket arra, hogy boldogan adjuk tovább, amit mi is tőled kaptunk. Köszönjük, hogy sok mindent kaptunk eddig.

Bocsásd meg a hálátlanságunkat, bocsásd meg, ha nem arra használtunk sok mindent, amire adtad. Segíts, hogy ezentúl ne emberek kívánsága, hanem Isten akarata szerint sáfárkodjunk, és így töltsük el a hátralevő időnket.

Könyörgünk hozzád azokért, akik nélkülöznek: az éhezőkért, a félelmek között szenvedőkért, az élet és halál mezsgyéjén vergődőkért. Kérünk, beszélj velünk tovább is még ezen az igén keresztül, és add nekünk a te irgalmas indulatodat, Urunk Jézus Krisztus, aki szerettél minket is, és önmagadat adtad értünk.

Ámen.