PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK

Pasarét, 2008. június 19.
(csütörtök)

Cseri Kálmán


ISTEN AKARATÁBÓL


Alapige:Ef 1,1-14

Pál, Isten akaratából Jézus Krisztus apostola, az Efézusban élő szenteknek és a Krisztus Jézusban hívőknek: kegyelem néktek és békesség Istentől, a mi Atyánktól, és az Úr Jézus Krisztustól.

Áldott a mi Urunk Jézus Krisztus Istene és Atyja, aki megáldott minket mennyei világának minden lelki áldásával a Krisztusban. Mert Őbenne kiválasztott minket magának már a világ teremtése előtt, hogy szentek és feddhetetlenek legyünk előtte szeretetben. Előre el is határozta, hogy fiaivá fogad minket Jézus Krisztus által, akarata és tetszése szerint, hogy magasztaljuk dicsőséges kegyelmét, amellyel megajándékozott minket szeretett Fiában. Őbenne van - az Ő vére által - a mi megváltásunk, bűneink bocsánata is; kegyelme gazdagságából, amelyet kiárasztott ránk teljes bölcsességgel és értelemmel. Mert úgy tetszett neki, hogy megismertesse velünk az Ő akaratának titkát, amelyet kijelentett Őbenne az idők teljességének arról a rendjéről, hogy a Krisztusban egybefoglal mindeneket, azt is, ami a mennyben, és azt is, ami a földön van. Őbenne lettünk örököseivé is, mivel eleve elrendeltettünk erre annak kijelentett végzése szerint, aki mindent saját akarata és elhatározása szerint cselekszik; hogy dicsőségének magasztalására legyünk, mint akik előre reménykedünk a Krisztusban. Őbenne pedig titeket is - miután hallottátok az igazság igéjét, üdvösségetek evangéliumát, és hivőkké lettetek - eljegyzett pecsétjével, a megígért Szentlélekkel, örökségünk zálogával, hogy megváltsa tulajdon népét az Ő dicsőségének magasztalására.


Imádkozzunk!

Mennyei Édesatyánk, hálásan köszönjük ennek a napnak eddigi részét, és köszönjük, hogy elkészítetted ezt a csendes órát itt most a te színed előtt.

Segíts, hogy komolyan vegyük, hogy valóban te előtted állunk mindnyájan, és hadd teljék meg a szívünk hálával, hogy van szavad hozzánk. Ami jó és szép az életünkben, Atyánk, azt mind a te igéddel végezted el eddig. Kérünk, folytasd kegyelmesen a te munkádat.

Vedd el a fáradtságunkat, és ajándékozz meg minket a te üdítő igéddel, támogass minket engedelmességre kész lélekkel, és engedd, hogy a veled való lelki közösség adjon nekünk világosságot, útmutatást, és ragyogjon fel előttünk a te egyedülálló, páratlan nagyságod, meg nem érdemelt, végtelen nagy szereteted és az a nagy gazdagság, amit Jézus Krisztusban adsz ma is minden benne hívőnek.

Ámen.


Igehirdetés

Most kezdtük el olvasni Pál apostolnak Efézusba írt levelét. Arról szól ez az egész levél - és ez a bevezető szakasza különösen is -, hogy milyen páratlanul hatalmas a mi Istenünk, és milyen nagy az a gazdagság, amit Jézus Krisztusban a benne hívőknek ad.

Azért fontos ezt tudni, mert sokszor hamis a mi Isten-ismeretünk. Sokkal kisebbnek gondoljuk Istent, mint aki Ő valójában, és sokkal kisebbnek hisszük Jézust, mint aki Ő.

Sokszor eszembe jut, hogy valamikor régen, karácsony és szilveszter között meglátogattam egy beteg testvérünket és a járdán előttem ment két gyerek. Az egyik lelkesen magyarázta a másiknak a következőt: és akkor elmentünk karácsony előtti napon az éjféli misére, és láttuk a kis Jézust a templomban. Ilyen picike volt.

Nyilván volt ott valami faragott jászol, meg a karácsonyi jelenet. Nem akartam ott ismeretlenként erre reagálni, de a szívembe hasított ez: ilyen picike Jézusban hisznek nagyon sokan. Ezért vagyunk tele aggodalommal, félelemmel, mert lehet, hogy Ő nagyon szeret engem, de ez talán neki is lehetetlen feladat, amit meg kellene oldani. Ilyen kicsi hittel (vagy ilyen vaskos hitetlenséggel) imádkozunk sokszor, és csodálkozunk, hogy elmaradnak a csodák, mert nem ismerjük azt a Jézust, aki azt mondotta mennybemenetelekor: "Nékem adatott minden hatalom mennyen és földön." Aki ezt komolyan veszi, egészen másként tud imádkozni, egészen másként tudja hordozni a terheit, reménységgel tud nézni a jövőre, és sok mindenben bizonyosság lesz a szívében, amiről Isten igéje szól.

Ebből a nagyon gazdag részből, aminek szinte minden szavát érdemes lenne kibontani, három olyan kifejezést szeretnék kiemelni, ami sokszor ismétlődik benne: Isten akarata, Isten dicsősége és "a Krisztusban" - ez a képes helyhatározó, vagy néha úgy írja: Őbenne. Ez elvontnak hangzik egyelőre, de remélem nem az lesz.

1. Isten akarata.

Ezzel kezdi az apostol: Pál, Isten akaratából Jézus Krisztus apostola. Gondoljunk arra, hogy ki is volt ő eredetileg. Kinek született? Kivé torzult? Gyilkos-jelölt volt. Pecsétes írással vonul Damaszkuszba, hogy összeszedje azokat, akik hisznek Jézusban, ezt meg is vallják, és ha csak egy mód van rá, elpusztítsa őket. (Huszadik századi gyilkos finomkodó kifejezéssel likvidálja azokat, akiknek más a világnézetük vagy más vallást vallanak.) Ebből lett ő Jézus Krisztus apostola. Hogyan? Isten akaratából.

Mielőtt Pál megszületett, ez az akarat már készen volt. Miközben ő buzgón tanult Gamáliel lábainál, Isten akarata és a Pál életére való terve már készen volt. És miközben ő indult mint Jézusnak és az Ő tanítványainak az ellensége erre az útra, Isten akarata megvalósult, és leszállította őt a magas lóról.

Megalázta magát a nagy Isten előtt, és ő maga csodálkozik utólag, hogy ennyire besötétedhet valaki? Egy művelt, vallásos ember, aki nagy reménysége a vallási élet vezetőinek, ennyire nem látja a valóságot? Ennyire nem ismeri Istent, az élő Istent, akinek az ismeretére ők büszkék voltak? A buta pogányok szobrokat tisztelnek istenként, de azok nem istenek. Mi ismerjük az egyetlen, igazi Istent. Ennyire nem ismerte? Isten akaratából azonban lehullott a hályog a szeméről, felragyogott előtte az igazi Isten-arc, akit aztán még inkább megismert Jézus Krisztus személyén keresztül, és így lett ő Jézus Krisztus apostola. Ez a görög szó azt jelenti magyarul: küldött. Egy gyönyörű küldetésben telt el az élete. Mindig maga mögött tudta az ő hatalmas Küldőjét, és a lélekmentés szenvedélyével igyekezett minél többeket odahívni ahhoz a Jézushoz, aki számára is az egyetlen igazi út, igazság és élet lett.

Isten akaratából... Nem ő gyürkőzött neki, hogy majd megváltoztatja magát, nem mások láttak munkához, nem "megvilágosodott" valamely pálmafa alatt, hanem Isten akaratából egyszer csak lelki világosságot kapott, és felismerte Jézusban ki az ő megváltója.

Aztán hogy folytatódott? Néhány mondattal később ismétlődik ez a kifejezés, hogy "Isten akaratából." "Isten előre elhatározta, hogy fiaivá fogad minket Jézus Krisztus által, akarata és tetszése szerint..." (5. v.)

A világ teremtése előtt úgy döntött Isten, hogy ha az ember szembefordul vele, lesz visszaút a számára. Isten akaratából megjelent a kegyelem. Isten akaratából feszíttetett meg a Bárány Jézus. Mikor? A Jelenések 13,8 szerint a világ teremtése előtt, mert Isten elvégezte az Ő akaratában, hogy lesz váltság, megmenekülhet a benne hívő, ad új életet, megtérést azoknak, akiknek Ő akar. Visszafogadja azt, aki eltávolodott tőle. Ki fogja nyitni a mennyország kapuját, amit az ellene fellázadt ember becsapott maga mögött.

Kicsit később azt olvassuk a 9. versben, hogy megismerteti velünk az Ő akaratának titkát, amit kijelentett Jézusban. Isten kijelenti magát. "Ki kétkedőn boncolja Őt, annak választ nem ád, de a hívő előtt az Úr megfejti önmagát." Aki alázatos bizalommal közeledik hozzá tele kérdéssel, értetlenséggel, kishitűséggel talán, azt fokozatosan beavatja az Ő titkába. Egyre többet árul el magáról: Kicsoda Ő, hogy viszonyul hozzánk, mit akar velünk személy szerint külön-külön is? Neki terve van minden emberrel, és ezt megmondja annak, aki érdeklődik. És még az is az Ő csodája, hogy képesekké tesz arra, hogy felfogjuk ezt, és még az is az Ő csodája, ha képesek leszünk teljesíteni az Ő velünk kapcsolatos akaratát. Akkor érzi magát a helyén az ember, és a neki való engedelmeskedés közben bontakozik ki igazán, és jut el teljes emberségre, lesz azzá, akinek Isten eltervezte. Miért? Mert Isten így akarta.

Még egyszer ismétlődik itt ez a kifejezés: Isten akaratából, amikor a 11. versben ezt olvassuk: eleve elrendeltettünk erre annak a kijelentett végzése szerint, aki mindent saját akarata és elhatározása szerint cselekszik. Idegen szóval úgy mondják: ez az Isten szuverenitásának a legtömörebb megfogalmazása a Bibliában. Mindent az Ő saját akarata és végzése szerint cselekszik.

Sok miért-ünkre az a válasz, ahogy Pál apostol többször feleli: azért, mert tetszett az Istennek. Nem mindenre tudunk részletes feleletet adni. Sokszor csak odáig jutunk el, hogy azért történt így, mert ez volt Isten akarata. Ez azonban nem mellébeszélés, és nem fél-válasz a kérdésre. Aki ismeri Istent és bízik benne, azt teljesen megnyugtatja ez a felelet. Ha azért történt ez velem, mert Ő így akarta, akkor egészen bizonyos, hogy előbb-utóbb akkor is javamra lesz, ha pillanatnyilag most rossz. Mert az Ő akarata jó és tökéletes akarat.

Ez tehát az egyik kifejezés, ami gyakran ismétlődik.

2. A másik kifejezés: Isten dicsősége.

Azt olvassuk itt, hogy az Ő kiválasztásának a célja az, hogy akiket Ő kiválaszt, megismerjék az Ő kegyelmét, az Ő dicsőségét tudják magasztalni. Az Ő dicsősége magasztalására akar minket elhívni.

Ez a világ gyalázza Istent - mert istengyalázás az is, ha valaki tagadja, az is, ha valaki számon kér rajta dolgokat: miért engedte meg, miért csinálta? Az is, ha valaki udvariasan negligálja, kihagyja az életéből, senkinek, semminek tekinti. Nem tagadja, nem bántja, nem szidja, de nem tényező a számára, nem foglalkozik vele - ahogy szokták mondani emberek. Olyan jó, hogy Isten foglalkozik az ilyenekkel is, az Ő szeretete utoléri sokszor az ilyen embereket is.

Az Istentől elszakadt világot az jellemzi, hogy nem dicsőíti, nem is tudja dicsőíteni. Mert nem is ismeri, és mert Isten nélkül csak önmagát tudja dicsőíteni az ember. Az már az Ő ajándéka, amikor valaki megismerve Őt dicsőíteni tudja.

A benne hívőket azonban Isten az Ő dicsősége magasztalására akarja elsegíteni. Hogyan történik ez? Szívvel, szájjal, cselekedettel. Erről szól a Biblia. Először az ember szívében fakad fel nemcsak a hála azért, amit Istentől kapott, hanem a dicsőítés azért, aki maga Isten. A dicsőítés ebben különbözik a hálaadástól. A hálában megköszönöm, amit kaptam tőle. Amikor dicsőítem Őt, akkor megvallom, hogy Ő az, akinek megismertem, és tudom, hogy ez még csak a kezdet. Még ennél sokkal teljesebben ki fogja jelenteni magát. És az Ő megismerése jelenti az igazi, a teljes életet.

Ezt a definíciót Jézus mondta egyszer: "Az az örök élet, hogy megismerjenek téged, az egyedül igaz Istent, és akit elküldtél, Jézus Krisztust." (Jn 17,3). Ez maga az örök élet, mert ez nemcsak értelmi ismeretek összegyűjtése, nem intellektuális tevékenység csupán az Isten-ismeret, hanem a megismert Istennek való szolgálat. Mivel megismertem, hogy Ő az Isten, én pedig ember vagyok, Ő Teremtő, én pedig az Ő teremtménye vagyok, azonnal fontos lesz számomra: mi végre teremtett engem. Az Ő dicsősége magasztalására. És felfakad az ember szívéből ez a dicsőítés. A Szentlélek által tudjuk Őt dicsőíteni. Jézus is ezt mondja: a Szentlélek majd Őt dicsőíti, és a Lélek által tudja az újjászületett ember, aki megismerte Istent, dicsőíteni szívével, szájával, imádsággal, róla való hitvallással.

És a cselekedeteinkkel. Hol van ez megírva? A Hegyi beszédben. (Mt 5,16). Azt mondja Jézus: "látván az emberek a ti cselekedeteiteket, dicsőíteni fogják a ti mennyei Atyátokat."

Az Istenben hívő, Krisztusban megváltott népnek ez a feladata: dicsőítsük Őt szívünkben, szánkkal, és az egész életünk legyen istendicsőítés, istentisztelet, Istenre mutatás.

Ez a szó, hogy az Ő dicsősége magasztalására teremtett minket, azt is jelenti az eredeti szöveg szerint, hogy közhírré tenni, elhíresztelni másoknak, hogy ki az az Isten, akit valamennyire már megismertünk. Ezt híreszteli a hívő szavak nélkül is a megszentelt életével.

Ezért kérdeznek rá néha nem hívő ismerősök, hogy te miért szomorkodsz most, mikor mindenki talán nevet? Valakit kinevettek. Ő nem tudja kinevetni, mert ő a mellé áll, akit kinevettek. Vagy te miért vagy ilyen nyugodt, mikor mindenki ideges? Mert ő többet lát annál, mint amennyit a nem hívő ember lát. Ő látja a láthatatlanokat is, és nyugodt olyan helyzetben, ahol minden hitetlen idegeskedik. A puszta létünkkel is dicsőíthetjük Istent. De ha megkérdeznek, akkor azt olvassuk a Bibliából, hogy legyetek készek elmondani mi van a szívetekben, és miért olyan az életetek.

Történik-e ez az istendicsőítés a mi életünkben? Ezt nem görcsölve kell tenni. Egyáltalán: ezt nem "teszi" az ember, ez vagy fakad belülről, ha él bennünk a Krisztus, vagy nem fakad. Úgysem tudjuk sem a szívünkkel, sem a szavainkkal, sem az életünkkel dicsőíteni. De boldog ember az, akinek az életében ez valóság. Ez ajándék is, meg feladat is.

Az egyik írásmagyarázónál olvastam ma ezt a mondatot: nem alvás közben leszünk szentekké. Ezen dolgozni is kell. Olyan van, hogy "szerelmesének álmában is ad eleget," tehát sok mindent kapunk Istentől, amiért nem dolgoztunk meg. Szentekké azonban nem alvás közben válunk, hanem miközben dicsőítjük Istent, miközben törekszünk az engedelmes életre, miközben nem szégyelljük megvallani, hogy mi már valamennyire ismerjük, és rajtad is az segítene, ha megismernéd és téged is szeret, eközben történik ez, és haladunk előre a megszentelődésben.

Az egyik kifejezés az volt: Isten akaratából, a másik: az Ő dicsőségének magasztalására hívja el a hívőket.

3. A harmadik ez, ami majdnem hetvenszer fordul elő Pál apostol tizenhárom levelében: a Krisztusban.

Ez a képes helyhatározó sok mindent jelent, ma csak az itteni előfordulásaira szeretnék rámutatni.

Ebben a rövid szakaszban, az első fejezetben, nyolcszor ismétli ezt Pál: Krisztusban. Krisztusban kaptatok mindent Istentől. Krisztusban lát titeket Isten. Benne vagytok elrejtőzve, ezért nem sújt agyon az Ő ítélete, hanem Krisztuson keresztül olyanoknak lát, mint az Ő egyszülött Fiát, Krisztust. Krisztusban uralkodik Ő az egész világmindenségen, az egész kozmoszon. Vegyük ezt egy kicsit sorba.

Azt olvastuk a 3. versben: "Áldott a mi Urunk Jézus Krisztus Istene és Atyja, aki megáldott minket mennyei világának minden lelki áldásával a Krisztusban." Isten ajándékot akar adni. Isten nem bottal közeledik az ellene fellázadt emberhez, hanem ajándékkal, mégpedig minden lelki áldással, mennyei kincsekkel. Eszünkbe juthat a Római levélnek az a mondata: "Aki az Ő egyszülött Fiának nem kedvezett, hanem Őt halálba adta, hogyne ajándékozna vele együtt mindent minekünk." (Róm 8,32).

Isten ajándékokat kínál, de csak a Krisztusban kaphatjuk meg mindazt, amit nekünk szánt. Aki Jézust befogadja az életébe, minden túlzás nélkül vele együtt mindent megkapott, amire szüksége van ebben az életben és az örök életben, csak még nem bontotta ki ezt a nagy csomagot. A keresztyén élet tulajdonképpen egy nagy csomagbontás. Egyre több mindent felfedezünk, hogy mi-mindent kaptunk mi Krisztusban. Sokszor éppen úgy fedezünk fel egy-egy addig nem ismert vagy meg nem becsült ajándékot, hogy éppen arra van szükségünk valamely nyomorúságban. Hogy szabadítást ad valamiből, hogy erőt ad valamihez, hogy felismerjük, valaminek mi a célja, hogy úgy használ minket mások javára, hogy mi tudjuk a legjobban, hogy a képességeinken messze felül tudtunk valamit adni abból, amit mi is úgy kaptunk. És egyre inkább csodálkozik a hívő: mi-mindent kaptam én Krisztusban.

Ezeket úgy külön-külön, Jézus nélkül nem lehet kapni. Ha valaki így szól: Nekem az Úr Jézus nem kell, a bűneimről ne beszéljenek, nincsenek is talán, de kellene nekem most vigasztalás, mert gyászban vagyok. Nem fog kapni vigasztalást. Krisztusban meg előre megvigasztal minket, hogy amikor a gyász beköszönt, már ott van a vigasztalás a szívemben, csak oda kell nyúlni és a megfelelő vigasz kéznél van, adva van, mert azt is megkaptam előre a Krisztusban.

Különös törvényszerűsége ez a hívő életnek, de akik járnak a keskeny úton, nemcsak néznek Jézus után, azok tapasztalják, hogy ez valóban így van. Minden mennyei lelki áldást nekünk adott a Krisztusban. És ezt fel sem lehet sorolni. Nekünk adta az örök életet, az üdvösséget, bűneink bocsánatát, azt a békességet, ami Jézus békessége, azt mondja: az én békességemet adom nektek. Azt az örömet, ami Jézus öröme. Foglalt helyünk van a mennyben.

Én mindig meghatódom, és törpévé zsugorodom, amikor ezt a mondatot olvasom a Bibliában. Hogy jövök én ehhez, hogy erről biztosított engem az én Megváltóm: előre megyek, helyet készítek nektek, aztán majd egyszer eljövök, magamhoz veszlek titeket, s ti is ott lesztek, ahol én vagyok, mert az én Atyám házában sok lakóhely van. (Jn 14,1-3).

Ez azt jelenti: bármelyik pillanatban meghallhatunk, és semmi tragédia nem történik. Lehet, hogy hiányozni fogunk egy ideig azoknak, akik között éltünk, vagy ha valami hasznunkat vették mások is, akkor egy rövid ideig még emlegetnek, de semmi tragédia nem történt. Annyira nem, hogy Pál le meri írni: kívánok elköltözni és a Krisztussal lenni, mert az sokkal jobb, mint ez, de amíg Isten itt tart, végzem azt a munkát, amit reám bízott. Micsoda felszabadultság ez ahhoz képest, amikor valaki tíz körömmel kapaszkodik, ragaszkodik, és soha nem gondol arra: egyszer vége lesz ennek a földi szakasznak, és mi lesz utána? Krisztusban megajándékozott minket ezzel is Isten.

Azt olvassuk az 5. versben: Jézusra való tekintettel választott ki minket. Az örökkévalóságban kiválasztotta az övéit egyedül a Bárány Krisztusra való tekintettel, és amikor ez itt az időben és a mi életünkben realitássá válik a számunkra, bizonyosak lehetünk abban, hogy ez is Őreá való tekintettel történt.

De Őbenne kaptunk bűnbocsánatot is. A 6-7. versekben olvashatjuk ezt: "magasztaljuk az Ő kegyelmét, amellyel megajándékozott minket az Ő Fiában. Őbenne van, az Ő vére által a mi megváltásunk, bűneink bocsánata az Ő kegyelme gazdagságából, amelyet kiárasztott reánk."

Egyedül Jézusnak köszönhetjük, hogy Isten nem úgy bánik velünk, ahogy megérdemelnénk, hanem ad nekünk sok olyan ajándékot, amit nem érdemlünk meg. Ez a kegyelem. Nem azt kapom, amit megérdemelnék, de kapok sok mindent, amit nem érdemlek meg. Ezt nevezi a Szentírás kegyelemnek. Nem kapom meg az igazságos büntetését annak a temérdek bűnnek, amit elkövettem, de megkapom az örök életet, az üdvösséget, a dicsőséget odaát, amit nem érdemlek meg, s mindezt: Jézusra való tekintettel. Az Ő Fiában, a Krisztusban. Nem győzi Pál apostol halmozni ezeket a szavakat.

És Őbenne kapunk örökséget is. Ezt is többször ismétli ebben a fejezetben. A 11. versben így olvastuk: Őbenne lettünk örököseivé is, mivel eleve elrendeltettünk erre... Hogy lettünk mi Isten örököseivé? Úgy, hogy a benne hívőket Isten gyermekeivé fogadja. A gyerekek szoktak általában örökölni. És hogy lesz valaki Isten gyermekévé? Úgy, hogy Jézust befogadja. Akik befogadták Őt, azoknak megadta azt a kiváltságot, hogy Isten gyermekeivé legyenek. Pál apostol a Róma 8-ban tovább viszi a mondatot: ha pedig gyermekek vagytok, akkor örökösök is. És részletezi: örökösei Istennek és örököstársai Krisztusnak. (Jn 1,12. Róm 8,17).

Ez nem elmélet, ez nem elvont dolog. Mert amikor küzdünk sokféle nyomorúságunkkal, amikor sok hiányt élünk át, amikor sokszor meg is keseredünk emiatt, vagy felpanaszoljuk még Istennek is, amikor sokszor úgy érezzük, hogy erőnket meghaladó terheket kell hordozni, akkor olyan sokat jelent, ha arra gondolunk: én kinek az örököse vagyok? Szép örökség vár rám, és annak az örökségnek egy részét már itt megkaptam. Az előbb felsoroltak mind ennek az örökségnek a része: Az örök élet, a bűnbocsánat, a békesség, az öröm, a reménység... És fogalmunk sincs arról, hogy mi-minden vár még odaát ránk. Sok mindent leír a Biblia, de nem tudjuk elképzelni sem. Majd ott átéljük Isten kegyelméből.

Gazdag vagyok, királyi gyermek vagyok én. Ezt nem szabad elfelejtünk. Ez nem valami olcsó önvigasztalás. Ez nem önszuggesztió, hanem ez az Isten kijelentett akaratának a komolyan vétele. Éppen akkor kell ezt komolyan vennünk, amikor a legnagyobb szükségünk van erre.

Említi még itt a folytatásban az apostol, hogy ezért támasztotta fel Isten a halálból is Jézust, és ültette az Ő jobbjára a mennyekben. Külön felsorolja, hogy Jézus az egész kozmosznak, az egész teremtett világnak teljhatalmú Ura. "Ültette a mennyekben feljebb minden méltóságnál és hatalmasságnál, minden erőnél és uralomnál, sőt minden névnél is, amelyet segítségül hívnak nemcsak ebben a világában, hanem az eljövendőben is. Az Ő lábai alá vetett mindent."

Ez itt már vitabeszéd. Efézusban is voltak olyan tévtanítók, akik benépesítették a világot mindenféle szellemlényekkel, és azt tanították, hogy ezektől félni kell. Pál apostol ironikusan ír: jó, én megengedem nektek, hogy vannak ilyenek, de ha vannak is, azok felett is teljhatalmú parancsnok az a Krisztus, akiben az Isten mindent nekünk adott. Úgyhogy félni senkitől sem kell. Aki Jézusnak az uralma alatt él, az védve van.

A csúcsot akkor éri el a felsorolás, amikor az utolsó versben ezt írja: Őt tette mindenekfelett az egyház fejévé, amely az Ő teste, és teljessége is neki. Mivel elhangzott a tanítás arról, hogy mit kell ezen érteni: a Krisztusban hívők olyanok, mint egy egészséges testnek a tagjai. Ennek az épkézláb testnek a feje Krisztus, az egyik hívő a kisujja, a másik a füle cimpája, a harmadik a szája... mindegyiknek közvetlen kapcsolata van az idegeken, vagyis a hiten keresztül a fővel, Jézussal, de összetartoznak egymással is. Egy pontosan körülhatárolható, organikus, élő egység az egyház. Krisztus a feje mindenkinek és az egésznek is. Tehát mindenki tudja, hogy tartozik valahova, védve van, biztonságban van. Nem gazdátlan, nincs kiszolgáltatva senkinek, mert minden az Ő lába alá van vetve. Minket pedig Ő kimondhatatlanul szeret. Befogadott, összetartozunk vele elszakíthatatlanul.

Ennyit röviden Isten akaratáról, az Ő dicsőségéről és erről, hogy Krisztusban ad nekünk Isten minden gazdagságot. Két szóval szeretném befejezni, ami ebből feltétlenül következik.

a) Az egyik, hogy ha valaki ezt tényleg hiszi, akkor az valami különös biztonságot ajándékoz neki. Semmi nem bizonytalan, amitől függ a mi életünk és örök életünk. Nem bizonytalan, hogy vajon a Jóisten megbocsátotta-e a bűneimet. Itt nincs vajon. Le van írva, hogy aki Krisztusban van, azt Krisztuson keresztül olyannak látja, mint Krisztust.

Olvastuk itt ezt, erről a két szóról külön igehirdetést kellene mondani, hogy szentül és feddhetetlenül állít majd maga elé titeket. Hol vagyunk mi attól, hogy szentek és feddhetetlenek lennénk! De a Krisztusban lát. Tehát rendben van a múltam, el van készítve a jövőm, küldetést kaptam a jelenre. Örüljek mindig annak, amivel Isten most megajándékoz, és maradjak szoros kapcsolatban a Fővel. Örüljek, hogy vannak testvéreim is, és erősítsük az egymással való összetartozás tudatát is. Biztonságban van az ember. Sem élet, sem halál nem árthat az ilyennek.

Ez nem nagyképű handabandázás, hanem ez a kijelentés komolyan vétele. Jó lenne, ha ezt a magunk hétköznapjaira alkalmaznánk, és engednénk, hogy Isten kivegyen a szívünkből minden félelmet, szorongást, bizonytalanságot. Biztonság és bizonyosság következik ebből.

b) A másik szó: gazdagság. Mérhetetlen nagy lelki gazdagságot adott Isten a benne hívőknek, sáfárságra, hogy tudjunk másokat gazdagítani. És fogja tapasztalni az ilyen szolgáló hívő, hogy minél többet adok tovább abból, amit én is úgy kaptam, annál több utánpótlást kapok Istentől. Közben az gazdagít minket is, amit továbbadtunk másoknak.

Biztonság és gazdaság. Ezt a kettőt hiányolják legtöbbször az emberek. Különösen ebben az időben, amiben most élünk, ahol sok minden bizonytalanná vált, és ahol sokféleképpen átéljük a szükséget, az ínséget. Isten az övéinek ezt a fajta biztonságot és a mennyei lelki gazdagságot adja, ami a földi hétköznapi életünket is meggazdagítja.

Olvassuk el otthon még egyszer nyugodtan ezt a fejezetet, akár minden szónál megállva, és végiggondolva, mit jelent az, és Isten munkálkodni fog a szívünkben és boldoggá tesz minket.


Imádkozzunk!

Istenünk, magasztalunk azért, mert mindezt nem mi találtuk ki, hanem te jelentetted ki nekünk a te igaz igédben.

Köszönjük, hogy ennyire jó a te akaratod irántunk. Köszönjük, hogy nem akarsz bosszút állni, és nemcsak a te igazságod érvényesül, hanem a te kegyelmed is azzal együtt. Köszönjük, hogy a mi bűneink igazságos büntetését Jézuson hajtottad végre.

Erősítsd meg ezt a hitet mindannyiunk szívében, és hadd nyíljék ki a szívünk előtted, hogy megtölthesd azt ezzel a mennyei gazdagsággal. Olyan nagy szükségünk van erre nekünk is, Urunk, és olyan nagy szükségük van erre azoknak, akik között élünk. Hadd legyünk mi hű és bölcs sáfáraid, és hadd töltsük a hátralevő időnket azzal, hogy örvendezünk a te bölcs akaratodnak, hogy tudjuk dicsőíteni a te kegyelmedet, és tudjunk szolgálni mindazzal, amit újra és újra gazdagon adsz a benned hívőknek.

Köszönjük, hogy eléd hozhatjuk ebben a csendben a magunk imádságát is.

Ámen.