PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK

Pasarét, 2008. június 05.
(csütörtök)

Varga Róbert


A MEGNYÍLT MENNY


Alapige:ApCsel 7,54-60

"Amikor ezeket hallották, haragra gerjedtek szívükben, és fogukat csikorgatták (István) ellene. Ő azonban Szentlélekkel telve az égre függesztette tekintetét, és látta Isten dicsőségét és Jézust, amint az Isten jobbja felől áll. Ekkor így szólt: "Íme, látom az eget megnyílva, és az Emberfiát, amint az Isten jobbja felől áll." Erre hangosan kiáltoztak bedugták a fülüket, és egy akarattal rárohantak; azután kiűzték a városon kívülre, és megkövezték. A tanúk pedig felsőruháikat egy Saul nevű ifjú lába elé tették le. Amikor megkövezték Istvánt, az így imádkozott: "Úr Jézus, vedd magadhoz lelkemet!" Azután térdre esett, és hangosan felkiáltott: "Uram, ne ródd fel nekik ezt a bűnt!" És amikor ezt mondta, meghalt."


Imádkozzunk!

Köszönjük, Urunk, hogy te az üdvösséget mutatod nekünk, a bűneink következménye, az ítélet alóli megmenekülés útját.

Köszönjük, hogy mindent azért teszel, hogy elkerüljük a végzetünket Isten nélkül, hit nélkül, s megtaláljuk az utat a mennybe, a Krisztusba vetett reménységgel.

Köszönjük, Jézus Krisztus, hogy ma is, most is erről a nagy szeretetről akarsz nekünk beszélni, amivel szerettél minket, és önmagadat adtad értünk.

Kérünk, hogy ezen a csendes eseti órán szólíts meg minket.

Ámen.


Igehirdetés

István az első néven nevezett, voltak mások is, akiknek a nevét nem tudjuk, vagy nem tudhatjuk, néven nevezett vértanúja, mártírja. Görög gyökerű, zsidó származású férfi. A Stefanos, István azt jelenti, hogy koszorú. Egyike volt azon diakónusoknak, jellemző, hogy először férfiakat választottak, és voltak Szentlélekkel és bölcsességgel teljes férfiak, akik az asztalok körül szolgáltak. Ez nem feltétlenül azt jelenti, amikor Neszmélyen valaki a konyhában főz egy-egy csapatnak, vagy itt egy szeretetvendégségen kirakja a süteményt. Hanem ez sokszor azt jelentette, hogy ők voltak azok, akik eloszthatták és elosztották igazságosan a segélyeket, a segítséget, az élelmiszer-segélyt, de bizonyos, hogy így az asztalok körül is segítettek időnként. Többen voltak ilyen első diakónus szolgálattal bírók.

Azt mondja a Biblia róluk, hogy Szentlélekkel és bölcsességgel teljes férfiak voltak. Vajon hol vannak ma az ilyen férfiak, akik Isten bölcsességét bírják? Így hozzák a döntéseiket, így nevelik a gyerekeiket, így végzik a munkájukat, így szolgálnak Istennek. A nők között még vannak ilyenek, de a férfiakból ez a féle kihalásra van ítélve, vagy nagyon kevés van, aki Szentlélekkel és Isten bölcsességével teljes. Pedig olyan nagy szükség lenne az egyházban is, és a világban is olyanra, aki átadja magát Istennek, kiszolgáltatja magát, kapja Isten Lelkét, és kapja Isten bölcsességét is.

Aztán a teológiai hitbeli vitás kérdések szószólójául is Istvánt választotta a jeruzsálemi gyülekezet. Mivel bölcsessége volt, és a hitéből szeretet is fakadt. Ezért tudta jól az evangéliumot is hirdetni. Ugyanakkor ellenállt minden emberi hagyománynak és kultusznak. Nem az határozta meg, hogy hogy szolgáljon, hogy mit mondanak róla vagy a szolgálatról, hanem az, amit az Isten akart vele, és amire Isten elhívta, választotta.

Viszont, mivel minden kultikus rendszabályt félretett, s egyedül az evangéliumot ismerte el igazságnak, ez rendkívüli módon felingerelte az ellenségeit. Addig-addig hergelték magukat, amíg elérték, hogy Istvánt letartóztassák, halálra ítéljék, majd megkövezzék.

Beszédében megemlékezett egyébként István, hiszen magyarázta nekik is az írásokat, a nép pusztai vándorlásáról, Isten irgalmáról, ahogyan vezette és óvta őket a pusztai vándorlás során. Mózes elhívásáról, aztán Józsuéról, aki Mózes után bevezette az ígéret földjére a népet. Dávidról, akinek uralkodása alatt igazán erős monarchiává vált Izráel. Salamonról, aki Isten kegyelméből felépíthette a csodálatos jeruzsálemi templomot. És így vezette végig a hallgatókat, akik ? újra mondom ? ellenségeivé váltak azon, hogy hogyan gondoskodott Isten a népéről. Egészen addig, amíg elküldte Jézust, a Messiást.

Ekkor, mikor ezt kimondja, olvassuk azt, hogy dühösekké lettek, fogukat csikorgatták, és egy akarattal rárontottak Istvánra, és kiráncigálták, kitaszigálták a városon kívülre.

Ők nem jutottak tovább a templomnál, és a templom dicsőségénél. István pedig az ige alapján továbblépett arra, amit Jézus is mondott. Azt mondja, hogy nagyobb van itt a templom dicsőségénél. Ő, mint Messiás, Isten küldöttje, választottja, akiről ő maga is azt mondja, hogy elsősorban ott, akkor a zsidó népnek küldetett. De mivel Őt nem fogadták el, és ezt Saul is, a későbbi Pál apostol is kimondja. Leverem a port a lábamról. Mostantól fogva a pogányokhoz megyek, és többet nem ment be, és nem prédikált a zsinagógákban.

Magáról a templomról István idézi Isten szavát. Magasságos, kézzel csinált templomban nem lakik. A menny nekem ülőszékem, a föld pedig az én lábaimnak zsámolya.

Isten akkorra, amikorra ez bekövetkezett, tehát Jézus meghalt, föltámadott, menybe ment, már többé nem tekintette központnak a jeruzsálemi templomot, hanem az emberekből, mint élő kövekből építette fel a templomot, az Ő egyházát. (1Pét 2,5)

István tehát nem idézett tovább a Bibliából, de a Szentlélek által nyilvánvalóvá tette hallgatói számára, hogy az az ő bűnük, hogy elvetik Jézust, a Messiást. Ragaszkodnak csupán a hagyományokhoz, és nem fogadják el az ő bizonyságtételét sem.

Elvetették tehát Isten Lelkét is. István látja maga körül a dühöngő és fogukat csikorgató embereket, ellenfeleket. Ugyanakkor ? és ez a lényeg itt ? a szemeit a mennyre függeszti, Isten pedig kinyitja a menny kapuját előtte, és látja a megdicsőült Jézust is az Isten jobbján állni, Isten jobbja felől.

Van egy nagyon fontos üzenet ebben. Azt jelenti, hogy itt egyidejűségről van szó. Az, aki hisz Jézus Krisztusban, hit által látja Jézust, de itt van még a földön is. Egyszerre igaz mind a kettő a számára. Ennek a földi létnek, vagy egyfajta országnak az állampolgára, ugyanakkor otthon van már a mennyben is. S amikor István már kifelé tartott ebből a világból, mert haldoklott, akkor a szemeivel is megláttatta vele Isten a menny dicsőségét. Nem előbb volt a szenvedés és a nyomorúság, a mártíromság, és aztán a megnyílt ég, hanem a szenvedés és szorongattatás közben látta meg István Jézust. És ez nagyon fontos üzenete Istennek mindnyájunk számára, amikor szorongattatás, üldöztetés vagy bármi olyan van, ami megnyomorított minket. Különösen akkor, ha azt Jézusért szenvedjük. Ott mutatkozik meg még inkább Isten dicsősége. Ott jön hozzánk olyan közel, hogy szinte fizikailag is látjuk Őt, noha ennek most még nincs itt az ideje. De annyira közel enged magához minket Isten a szenvedésben, s olyan közel jön hozzánk, hogy átélhetjük azt a csodát, hogy még élesebbé válik a hitünk látása.

Amíg látott, és ezt ki is mondja Isten, hogy nem hisznek neki, amikor beszél a menny dicsőségéről, nemcsak kicsúfolják, megvetik, és próbálják megverni, megkínozni, nemcsak megszaggatják a ruháikat, hanem letépik Istvánról a ruhát. Ahogy Jézusról is. Amikor Jézus is Istenről, az Atya dicsőségéről beszélt, vagy mint Emberfiáról, Megváltóról, Messiásról. Azok, akik Jézust követik, hasonló sorsra juthatnak, és ez Isten kedvessége és ajándéka ? mondja egy helyen a Biblia. Azt mondja, hogy az ajándék, ha valaki Jézus Krisztusért szenvedhet.

Ez az egyetlen hely egyébként az egész Újszövetségben, ahol más valaki mondja Jézusról, hogy Ő az Emberfia. Mert Jézus mindig magáról mondta. Itt mondja egyedül valaki más, ember Jézusról ezt a messiási minőségjelzőt, hogy Jézus az Emberfia.

István diakónus szolgálata sokakra volt hatással. Úgy élt, úgy szolgált, úgy tette a dolgát, úgy volt ott az asztalok mellett, úgy örült, úgy volt bánatos, úgy szenvedett, érezte és élte át az üldöztetést Jézusért, hogy az sokak számára példaértékű volt. Egy valaki számára biztosan. Azt olvassuk, hogy egy Saul nevű ifjú lába elé tették le István ruháit, amit letéptek róla. Ahogyan Jézusról is letépték az egybeszőtt köntösét. Ez pedig Saul volt. Ez ugyanaz a Saul, aki a későbbi Pál apostol lett. Olyan nagy hatással volt Pálra, benne van a megtérésében ez a momentum is, ahogyan István meghalt. Ahogyan vállalta a szenvedést, a nyomorúságot, ahogyan belekötöttek, megvádolták Istvánt, ahogyan kigúnyolták, megkínozták, letépték róla a ruhát, megszégyenítették. Megdöbbent Saul látva mindazt, ahogy István elhordozta ezt a hátratételt, ahogy rárohantak, kihurcolták a városból, s kollektív módon mindenki fogott egy követ és azt rádobták az elítéltre. Így nem lehetett tudni, hogy kinek a köve volt az utolsó, ami halálra sebezte, és ami miatt meghalt. A mózesi törvények szerint kövezték meg István vértanút.

De Isten az övéivel van mindég. Ott volt Istvánnal is a nyomorúságban. S miközben elszabadultak az indulatok, aközben megnyílik az ég. S ez mindig így van. Aki vállalja Jézust, az még inkább közösségbe kerül vele. Aki vállalja érte a gúnyt, a szenvedést, a hátratételt, az még többet láthat meg Isten csodálatos országából.

Mi vált hit által ott, akkor tapasztalati ténnyé István vértanú számára? Először is az, hogy a menny, amiről a Szentírás tanít, az egészen valóságos hely. Valóság. Ugyanolyan realitás, mint a földi lét. A hit számára legalábbis feltétlen valóság, realitás. Annyira, mint ahogy a földön járunk a lábunkkal, vagy ahogy leülünk egy székre, vagy ma este is vacsorázni fogunk. Ez is egy realitás, noha néha irreális az, ami körülveszi a ténykedéseinket ezen a földön. Meg néha szörnyű dolgokat kell látni, de István számára ugyanolyan valóság volt a menny ténye, a Szentírás tanítása a mennyről. S a saját szemével látta Isten igéjének igazságát. Kiderül, hogy a hit soha nem csalódik. A menny valóban egészen más. Nem olyan, mint a föld. Minden kor embere vágyott arra, hogy megismerje a mennyet. Az igazán tisztára és az igazi békességre, Isten jelenvalóságának az átélésére ez normális dolog. Mi is akkor éljük majd ezt át teljes valóságában, amikor színről színre látunk majd Isten színe előtt.

Az antik világban egyébként úgy gondolták, hogy az égboltozat buraként borul rá a földre. Az ég a föld felett van, felette pedig egyfajta vízréteg a végtelen víz, s valahol e fölött, a harmadik rétegben vagy negyedikben laknak az istenek vagy istenségek.

A modern, Istentől elrugaszkodott ember, amennyiben ez modernséget jelent, már azt mondja, és azt tanítja, hogy az ég az üres. Nincs ott semmi. De a Szentírás most is, ma is következetesen ugyanazt mondja, a menny az Isten lakóhelye. Az ég üres, mondja az ember, Isten pedig nem létezik. Amikor Jurij Gagarin visszatért az űrből, ha egyáltalán ott volt, és nem politikai mágia volt az egész, de mindegy. Amikor visszatért, nagy gőgösen kijelentette, hogy nem láttam az Istent, nem találkoztam vele. Kérdés, hogy tényleg ott és úgy kellett-e az Istent keresni, ahol ő volt. Ha az ember bemegy egy olyan kertbe, ahol cseresznyefák vannak, ott nem fog körtét szedni, mert nem lehet, mert ott cseresznye van. Gagarin, ha egyáltalán fönt volt, oda jutott, ahova jutott, de az Isten Lélek, és akik imádják Őt, lélekben és igazságban kell imádni az Istent. Tehát a világképekben az emberek megpróbálták benépesíteni az eget istenségekkel akaratuk és hitük szerint, de aki Jézusban hisz, az az ige szerint tudja, hogy a menny létező valóság.

Mivel kezdődik a Szentírás? Azzal, hogy: "Kezdetben teremtette az Isten az eget, a mennyet és a földet." Isten volt az, aki megteremtette a semmiből a mennyet és a földet. Őneki volt erre hatalma. Kimondta, és megtörtént. Kimondta, és létrejött. Isten szavával szólt, és megteremtette szavával a mennyet és a földet. Mind a kettő Isten teremtése szavára állt elő.

A földet őrzésre és művelésre kaptuk, a menny felett azonban az ember nem rendelkezik. Nincs fölötte hatalmunk. Ézsaiás 55,8 "Mert amennyivel magasabb az ég a földnél, annyival magasabbak az én utaim a ti utaitoknál, és az én gondolataim a ti gondolataitoknál." Amennyivel magasabb az ég a földnél. Nem lehet párhuzamba hozni. A menny az Isten lakóhelye. A föld az emberé. A kettőnek van közössége vagy kapcsolata, ki hogyan éli meg, de mi nem hathatunk a mennyre. Nincs a hatalmunk alatt. Imádsággal, imádságban érintkezhetünk, beszélgethetünk Istennel, de a mennyre semmilyen hatással nem bírunk.

A második, hogy a menny nemcsak a Szentírás tanítása szerinti valóság, hanem azért is lényeges, amit erről a Szentírás tanít, mert Jézus Krisztusban jön hozzánk közel. Jézus közel hozta azt, ami egyébként elérhetetlen az ember számára. A Krisztusba vetett hit által, hit számára nyílik meg. Ahogy Istvánnak is úgy nyílt meg, hogy hitt Jézusban, meghalt a hitéért, és Isten kinyitotta a menny valóságát a számára.

De aki hisz Jézusban, annak tényleg ilyen valóság. Én nem tudom, hogy mi hogy állunk ezzel a kérdéssel? Számunkra ez ilyen valóságosan létező dolog? A menny az úgy létezik, ahogy a Szentírás mondja. Vagy a mesék világába utaljuk a mennyországot meg a poklot? A papok ezzel szokták ijesztgetni az embereket. Hogyha nem leszel jó hívő, a pokolra kerülsz. Ha nem engedelmeskedsz Istennek meg az egyháznak, akkor a pokolra kerülsz. De Isten sosem engedi, hogy eszközként használja bárki a menny vagy a pokol tényét, mert mind a kettő létező valóság. Bennünk és velünk ez így van-e? Így gondoljuk-e?

Jézus Krisztus által mutatkozott meg az, hogy a menny az egészen más, mint a földi létezés. Hogy valóban az az igazság arról, hogy Jézus a mennyből való. Karácsony éjszakáján eljött, itt lakott, sátorozott köztünk és velünk egy ideig. De ahogyan gondolkodott, ahogyan élt, ahogy érzett, ahogy tanított, ahogy szeretett, ahogy meghalt értünk, ezt mind-mind átjárta a menny, és a mennyei dicsőség valósága. Ezért mondja azt, hogy az én országom nem ebből a világból való. A mennyből jöttem, és amikor véget ért a küldetése, ugyanoda tért vissza az Atyához a mennybe. Ahogyan élt, meghalt, feltámadott, felment a mennybe. Ez mind Isten valóságává teheti, tette az ember számára a mennyországot, a mennyet. Ezt a Jézust látta István, amikor megnyílt az ég, és látta valóságosan Isten jobbján Jézus Krisztust.

A harmadik, ami ebből következik, hogy a mennyország ténye az erőt adhat a hívő ember számára. Az a tudat, hogy Jézushoz tartozom, és idelenn vagyok egy ideig, itt töltjük a rövidebb időt ezen a földön. Otthon vagyok, és otthon is kell lennünk. Nézzünk körül, milyen csodálatos.

Itt voltak a kertben ezek a szép fehér virágú cseresznyék, s ha valaki veszi a fáradságot, fölmászhat, és vehet piros gyümölcsöt. Szedhet cseresznyét, pedig virág volt nem sokkal ez előtt. Amikor a konfirmadusok konfirmáltak, fehér virágokat láttunk. Most meg érett gyümölcs van ugyanazon a fán. Valaki tudja ezt megmagyarázni? Nem tudjuk. Elmondjuk, hogy mi történt, de nem értjük az egészet, s nem is tudjuk megmagyarázni. Isten csodája az, hogy megtermékenyült a virág, folyamatot tudjuk magyarázni, de mégis csoda az egész. Nem? Megehetjük a virágot is, de minek. Nincs értelme, meg talán nem is jó az íze.

Vagy ahogy a virágból a méhek mézet "gyártanak". Nem lehet megérteni. Megmagyarázni lehet. Mind-mind az Isten csodája. Mikor csodálkoztunk rá utoljára arra, hogy a menny Istene ezen a földön milyen fantasztikus otthont teremtett a számunkra?

A megnyílt ég tehát erőt adhat. Az a tudat, hogyha Jézusban hiszünk, hozzá tartozunk, akkor otthon vagyunk itt is, és otthon vagyunk odafenn is.

Sokszor vádolták már Isten népét azzal, hogy azt mondják, hogy emeld föl testvér szemedet a mennyre, ez a föld ez szörnyű nyomorúság völgye, de majd odaát ? mondta a középkori egyház is. Teljesen hamis tanítás. Nem ezt tanítja a Szentírás. Azt mondja, hogy aki hisz Jézusban, az idelenn is itthon van, és odafenn is otthon van. Ez egyszerre kétféle igazság. Párhuzamos igazság. Egyszerre igaz a kettő. Kettős állampolgárság. És a határon kérik majd az útlevelet, és bizony megkérdezik, hogy hányszor hallottad az evangéliumot, miért nem döntöttél Jézus mellett? Egyszerre igaz mind a kettő. Idelenn itt otthon lenni, és odafönn is otthon lenni. Az még nem valóság. Majd, amikor testileg meghalunk, s Isten átvesz az egyik kezéből a másikba, átvisz ebből a világból oda, akkor az lesz a valóságos, de ugyanolyan valóság most is az ige tanítása szerint. Amilyen valóságosan fölállunk, és saját lábunkon kimegyünk majd ebből a templomból.

Tehát nem siralomvölgy, és odafönn majd minden másképpen lesz, hanem, amit Istvánról olvasunk, hogy megnyílt az ég, látta Jézust, és nem az e világi szenvedésről tereli el a mennyel Isten a figyelmet, hanem egyszerre adja a kettőt. A szenvedésben látja a dicsőséges Jézust. Ebből merít István vértanú erőt.

Az, hogy valaki hiszi és tudja, hogy otthona van odafönn, azt mondja Jézus: előre megyek, helyet készítek, ismét eljövök, magam mellé veszlek titeket, újra együtt leszünk. Mi van ebben félelmetes? Az lehet, hogy nyomorúság által megyünk át. A halál mindenkinek szenvedés. Sokszor látom, amikor előttem megy ki a lélek valakiből. A halál az ellenség, szenvedés. Ezen nincs mit vitázni. Még a csöndes, nyugodt, békés halál is halál és szenvedés. De mi ez ahhoz képest ... ? mondja a Szentírás.

Hisszük vagy nem, ez egy másik kérdés, hogy a mennyei dicsőségben Isten megnyitja a mennyet a számunkra. Megnyitotta már akkor, amikor hívőkké lettünk, ha már azok vagyunk. Tulajdonképpen ez azt jelenti, hogy megvan a belépőjegy. Jézus megvett minket. Kifizette az árát annak, hogy oda bekerülhessünk. Kezünkben van. Ide van írva a Szentírásba. Olyan bizonyosak lehetünk, ahogy meg van írva. Ha valaki hisz a Fiúban, örök élete van annak, és nem megy az ítéletre, hanem máris átment a halálból az életre. Az élet a mennyet is jelenti, meg az itteni, elkezdődő örökéletet is. Már átment. Befejezett tény. De valósággá, kézzel foghatóvá akkor válik, amikor majd odaát leszünk, amikor egyik kezéből átvesz Isten a másikba.

Ott, akkor István számára ez óriási biztatást és vigasztalást jelentett. És lehet a számunkra is. Meríthetünk abból, hogy van otthonunk a mennyei Atyánál, a mindenható Istennél. A menny Istenéhez tartozik, aki hisz Jézus Krisztusban.

Mert, és ez a negyedik, a menny az befogad minket. Nincs kint a tábla, hogy megtelt. Bocsánat, nem jöttél időben. Az okmányirodában kellett valamiért sorban állnunk, lejárt egyik gyereknek az útlevele. Téptünk sorszámot, elmentünk érte az iskolába, sokan voltak még előttünk, visszamentünk, már túlment az a sorszám, s azt mondta a hölgy: sajnálom, nem tetszettek itt lenni, amikor azt a sorszámot hívtuk, kezdjék elölről az egészet. Neki biztos jó szórakozás volt. Nekünk kevésbé. De hát ez így van a földön. Van az embernek egy érvényes sorszáma, az, ha picit késik, vagy túlmegy a sorszám, s azt mondják, hogy tessék elölről kezdeni az egészet. Ilyet sose fogunk Istentől hallani. Ha valaki hisz Jézus Krisztusban, az egyszer és mindenkorra hat. Az elég. Az elég idelenn, és elég lesz majd odafenn is. A menny befogad minket.

Az Apostolok Cselekedeteiben egy megalázott, megkínzott Istvánt látunk. Vér, könny, szenvedés és gyötrelem. Miért? Miért? Miért ez volt az osztályrésze? Csupán azért ? döbbenetes, nem ?, csupán azért, mert merte hirdetni a Messiást. Azért gondoljuk ezt végig. El merte mondani azt, hogy Jézus a ti Megváltótok. Gyűlölik, megvetik, leköpik, letépik a ruháját, megütik, megalázzák, meggyalázzák, s utána agyonverik. Döbbenetes. Csupán azért, mert azt merte mondani, hogy Jézus a Messiás. Csupán ez. Semmi másért nem. Ezért, mert merte hirdetni az evangéliumot.

Jönnek idők, amikor ez pontosan ugyanígy lesz itt is. Ha valaki meri vállalni Jézust, komoly problémák elé néz. Lesznek keresztyénüldözések, mert benne van a Bibliában. Megölnek titeket az én nevemért. Nem tudjuk, hogy mikor. Lehet a mi életünkben, lehet, hogy a következő generáció életében. De világosan mondja a Szentírás. A Krisztus követésének mindig ára volt. Hálát adunk azért is, hogy most csendesebb, nyugodtabb időszakban élünk, de világosan tudhatjuk, hogy jönnek ezek az órák, amikor színt kell vallani. Sokszor gondolkozom ezen, hogy mekkora gyülekezet maradna a templomban, ha rákérdeznének, hogy Ön is hisz Jézusban, mint Messiásban? Hát, akkor, tessék baloldalra állni. Ő nem, akkor ő mehet szabadon, jobb felé. Lesz egy ilyen szétválasztás majd az ítéletkor is, de addig meg kell állni a hitben. Hányan vállalnánk? Gondolkoztunk-e már ezen? Hátratétel, üldöztetés, megaláztatás. A család szava: jaj, ne. Ha hiszel Jézusban, akkor hátratételt szenvedsz, és akkor mi lesz velünk? Egyszer érdemes ezt végiggondolni, mennyire hiszünk mi Krisztusban? Mit vállalnánk, vállalunk érte? Jézus azt mondta: ahol én vagyok, ti is ott lesztek.

Ezt írja valaki erről, amit Istvánnal történik: megvetésnek szánták István halálát, és magvetés lett belőle. Megkínzásnak, megvetésnek, megaláztatásnak, és a mártírok vére magvetés. És tényleg így van. Ott van Saul, ott vannak mások. Robbanásszerűen terjed el a Krisztusba vetett hit, amikor szétzavarják az apostolokat, menekülniük kell, de olyan, mint mikor egy kézigránátot dobnak ? bocsánat, hogy ezt a képet használom ?, egy magasan lángoló tűzrakásba, és szétfröccsen a parázs. Ahova szétfröccsen, ahova elszáll a parázs, mindenhol kisebb-nagyobb tüzek keletkeznek. Szétszórják az apostolokat, és ezzel Isten eléri azt, amit addig nem tudott. Elterjed a keresztyén hit először kicsiny körben, aztán még nagyobb körbe. Eljut Európába is. Eljut a másik földrészekre is, és így tovább és így tovább.

Azért tud utolsó szavaival is imádkozni István, mert látja már azt, amit hitt. Kinyitja Isten az eget. És ott eldől, hogy István, látod, ugyanilyen bizonyosság volt eddig is. Most látod. Nem sok választ el attól, hogy együtt legyünk fizikai értelemben is. Most látod, hogy minden igaz volt, amit a Szentírás tanított, amit én mondtam.

Így tud, és ezért tud még az ellenségeiért is könyörögni. Nem átkozódik, hanem azt mondja, hogy ne ródd fel nekik. Ugyanúgy imádkozik, mint Jézus Krisztus. Nem azt kéri István, hogyha lehet, kíméljék meg az életét, hanem, hogy Jézus vegye magához a lelkét. Világosan látta, hogy az az Isten akarata, hogy ott most neki a hitéért meg kell halnia. Nem vitázik ezen. Nem keres kifogást, meg irgalmat, meg könyörületességet. Nem könyörög. Istenhez fordul. Neki könyörög, hogy Uram, vedd magadhoz a lelkemet. Vedd magadhoz. Erősíts, hogy bírjam az utolsó percig, és ne rója fel a gyilkosainak azt a bűnt, amit elkövetnek. Alázatosan és teljes bizalommal történik benne mindez. Ugyanazzal a bizalommal, ahogy átélte azt a csodát addig is, amit Jézus mondott, az igaz volt.

Hogyan hiszünk? Kiben reménykedünk? Ott van-e most az a bizonyosság a szívünkben, hogy a menny befogad. A menny valóság. A menny az erőt ad mindenkinek. Az a valóság, hogy létezik, hogy Jézus előre ment, helyet készített, ismét eljön, magához vesz, és ilyen értelemben, ahogy István, együtt lehetünk majd vele.


Imádkozzunk!

Köszönjük, Úr Jézus a biztatást, a bátorítást, a vigasztalást. Olyan nagy szükségünk van rá. S köszönjük, hogy a mennyország valóság. Köszönjük, hogyha valaki hisz, az már otthon van abban.

S olyan világosan mondod azt is, hogyha valaki nem hitt a Fiúnak, nem hisz benne, immár elkárhozott, elveszett állapotban, a halál állapotában van.

De köszönjük a kegyelmi időt, hogy most még átléphetünk a halálból az életbe. Cselekedd meg mindazokkal, kérünk, akik még ezt a lépést nem tették meg. Minket pedig erősíts, bátoríts és vigasztalj.

Ámen.