PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK

Pasarét, 2008. június 1.
(vasárnap)

Cseri Kálmán


AZ ISTENTISZTELET CÉLJA


Alapige:Róm 15,9

A népek pedig irgalmáért dicsőítsék az Istent, ahogyan meg van írva: "Ezért magasztallak téged a népek között, és nevednek dicséretet éneklek."


Imádkozzunk!

Örökkévaló Istenünk, szeretnénk mi is téged ilyen örömmel és belső meggyőződéssel dicsőíteni, áldani és magasztalni, mint ez az ének.

Valóban ezt tapasztaljuk mi is, Urunk, köszönjük a te oltalmadat, amivel körülvettél minket, gondviselő szeretetedet, amit nem érdemlünk meg, és mégis reánk árasztod azt.

Köszönjük bűnbocsátó irgalmadat, nagy türelmedet, amivel elszenvedsz minket sok kishitűségünkkel, botladozásunkkal együtt, és magasztalunk a te munkádért, amit elkezdtél és végzel a szívünkben, és bizonyosak lehetünk abban, hogy akiben elkezded a munkádat, el is végzed azt.

Bocsásd meg, hogy oly sokszor nem ez a bizalom van a szívünkben, amiről most énekeltünk. Bocsásd meg, hogy sokszor kapkodunk, tekintgetünk jobbra, balra, mindenki mástól várnánk segítséget, vagy magunkban bízunk, ahelyett, hogy nagy békességgel a te ígéreteidre hagyatkoznánk.

Bocsásd meg, hogy sokszor nem azt végezzük, ami tőled kapott feladatunk, és sokszor nem várjuk hittel azt, hogy amit megígértél meg fogod tenni.

Könyörülj rajtunk, és ebben a csendben is munkálkodj bennünk. Olyan sok híja van még az ismeretünknek, a hitünknek, az engedelmességünknek, a szent életnek.

Segíts növekedni, előbbre lépni, és tégy minket hasznosakká mások számára is, hogy a megszentelt életünkkel hadd tudjunk kedvet csinálni másoknak a te követésedre, Urunk Jézus Krisztus. Hadd legyünk mi sokkal inkább olyan tanítványaid, akik elhivatásunkhoz méltóan járunk. Készíts fel minket erre.

Kérünk, hogy ami elhangzik, az a te isteni teremtő igédként érkezzék meg a szívünkhöz és munkálkodjon bennünk ígéreted szerint.

Ámen.


Igehirdetés

Egy budapesti lelkipásztor mondta el a következőt: egyik vasárnap a szomszédos gyülekezetben kellett prédikálnia és oda indult el idejében. Az úton találkozott néhány gyülekezeti taggal, akik az ő templomukba tartottak. Csodálkozva kérdezték: hová megy istentisztelet előtt. Mondta: a szomszédba. És itthon ki fog prédikálni? Megmondta. Mire ők: akkor mi visszafordulunk és hazamegyünk.

Mivel idejében elindult, nem kellett sietnie, arra gondolt, hogy ezt ott melegében meg kell beszélni, mert ez valami elképesztő, bibliátlan, torz gondolkozás, ami emögött van.

Miért akarnak ők visszafordulni, ha istentiszteletre igyekeztek? Hiszen istentisztelet lesz azon a vasárnapon is, abban a gyülekezetben. Ja, hogy más prédikál? Nemcsak egy prédikációból áll az istentisztelet, és az a más is fog olvasni a Bibliából, és valószínűleg arról fog mondani valamit. Számukra ennyiből áll az istentisztelet, hogy mit lehet ott kapni? Hogy az ő kedves, megszokott árújukat felszolgálja valaki aznap vagy nem? Ennyire megfertőzte a fogyasztói gondolkozás az Isten szent dolgairól való vélekedésünket is? És ennyire nem értjük, hogy mi az istentisztelet lényege, hogy mi tesz istentiszteletté egy összejövetelt?

Vizsgáljuk meg most éppen ezért mi is, hogy mit tanít a Szentírás erről. Mi az istentisztelet lényege és célja? És vizsgáljuk meg a magunk gondolkozását is kíméletlen becsületességgel Isten igéjének a fényénél, mert sok minden más is kiderülhet esetleg.

Mi az istentisztelet célja?

A Biblia válasza erre ez: az istentisztelet célja Isten tisztelése. Ilyen egyszerű, csak ezt komolyan kellene venni. Az istentisztelet célja Isten tisztelése, nemcsak az, hogy halljak egy jó prédikációt. Sokkal több minden történik itt, és ha ezt ma megértjük és a szívünkig engedjük, sokkal gazdagabb lesz - mondom műszaki kifejezéssel: sokkal nagyobb lesz a hatásfoka az istentiszteleteken való részvételünknek.

Mert ha az istentisztelet célja az, hogy Istent tiszteljük, akkor látnunk kell, hogy ennek főleg két része van egy istentiszteleten: közösen és nyilvánosan megvalljuk, hogy kinek hisszük a mindenható Istent, és Őt mint egyetlen igaz Istent magasztaljuk, dicsőítjük, neki hálát adunk; és ugyanakkor úgy hallgatjuk az írott és hirdetett igét, mint Isten hozzánk szóló szavát, amihez azonnal igazítjuk is az életünket. Ez a két fő része van egy istentiszteletnek. Nézzük meg egy kicsit közelebbről ezeket.

a) Az első tehát az, hogy Isten népe összegyülekezik, és együtt és nyilvánosan - mert bárki bejöhet ide és hallhatja - dicsőítik az Istenüket. Úgy, ahogy itt olyan szépen fogalmazza Pál apostol: egy szívvel, egy szájjal dicsőítsétek a mi Urunk Jézus Krisztus Istenét.

És ettől azok is, akik még nem tartoznak Isten népéhez és kevéssé ismerik Őt, kedvet kapnak. Ennek vonzereje van. Ebben a közösségben meg lehet ismerni Istent (mint ahogy a szerecsen pénzügyminiszter olyan messziről elkocsikázott Jeruzsálembe, hogy megismerje Istent), és megismerve, együtt tudjuk Őt magasztalni.

Istentiszteletünk célja tehát elsősorban: Isten tisztelése. Hogy ebben a világban, amelyik nem tiszteli Istent, amelyik vagy nagyképűen tagadja, vagy besorolja tudatlanul az embercsinálta istenek, bálványok közé, vagy káromolja, gyalázza, vagy ahogy nagyon sokan teszik a vallásos emberek is: udvariasan negligálja, semmibe veszi Istent - ebben a világban, akik már ismerjük Őt, csendesen, de határozottan megvalljuk, hogy kinek ismertük meg. Elsoroljuk Isten nagy tetteit, hálát adunk ajándékaiért, és dicsőítjük Őt azzal is, hogy tőle kérünk és várunk mindent. A legegyszerűbb dolgoktól egészen a csodákig merünk tőle kérni és várni.

Figyeljétek meg: a mi egész istentiszteleti liturgiánk elejétől a végéig ezt a célt szolgálja. Azzal a mondattal kezdjük mindig (csak sokszor oda se figyelünk már ezekre, és átsiklik a figyelmünk), hogy "a mi segítségünk jöjjön az Úrtól, aki teremtette az eget és a földet."

Ez bibliai idézet, mi ezt hisszük, és ezzel a hitvallással kezdjük az együttlétünket, hogy tudatosítjuk magunkban, hogy nem akárki előtt vagyunk itt. A világmindenség kitalálója és kivitelezője, alkotója, teremtője részesít abban a kiváltságban, hogy jöjjünk hozzá. Ezzel a tisztelettel borulunk le előtte, megvalljuk újra és újra, hogy Ő teremtette az eget és a földet és rászorulunk az Ő segítségére, hittel újra megköszönjük az eddigi segítségét, és alázatosan kérjük a további segítségét. Ez mind benne van ebben az egyetlen mondatban.

Jó lenne, ha ez mind eszünkbe jutna, amikor elhangzik ez a mondat, és a szívünk magasztalná ezért Istent.

A második mondat: "Kegyelem néktek és békesség Istentől..." Megint benne van az, hogy rászorulunk az Ő kegyelmére. Sajnos az elmúlt napokban is sok mindennel szükségessé tettük, hogy kegyelmezzen nekünk. Nem érdemeljük meg, hogy egyáltalán szóba álljon velünk, hogy maga elé engedjen. De íme itt vagyunk és tudjuk, hogy elég nekünk az Ő kegyelme. - És az Ő békessége nélkül csak békétlenség lehet a szívünkben, a családunkban is, a világon is. Ő nélküle az is van mindenütt, de mi kérjük az Ő békességét, ami több, mint a háborúság hiánya. Ami azt jelenti, hogy a teljes életnek feltételeit megadja már itt az Övéinek.

Aztán jönnek az énekek. Minden egyes énekünk vagy hitvallás, vagy Isten dicsőítése, vagy bizalommal előterjesztett kérés. És ezzel mindegyikkel Őt dicsőítjük. Aki éneklés közben nézelődik, az Istennek ezt a dicséretét vonja meg tőle, vagy magát szegényíti meg nagyon, mert kimarad ebből.

Ezért kell megtanulnunk úgy énekelni, ahogy Pál apostol írja: énekelek a szívemmel, és énekelek az értelemmel is. (1Kor 14,15). Lehet, hogy valaki nem tud énekelni, de akkor is kövesse szemével a szöveget az énekeskönyvben, és a szívével mondja együtt a gyülekezettel. Mert ez az istentisztelet célja. Nem az, hogy ki áll a szószéken és ma milyet produkál. Nem emberi produkció áll az istentisztelet középpontjában, hanem az élő Isten áll itt a középpontban, és minden az Ő tisztelését kell, hogy szolgálja. De ennek tudatossá kell válnia bennünk, és ha ezt mindannyian tudatosan szívünkkel és értelmünkkel így tennénk, egészen más légköre lenne egy istentiszteletnek, és egészen más folytatása lenne az életünkben minden istentiszteletnek.

Mert amikor Isten népe, a hívők, így vannak együtt, és így tisztelik Istent, akkor annak, mint az előbb már említettem, vonzása van. Akkor azokat is, akik még nem Isten népe, odavonzzák Istenhez. Erről olvasunk itt a folytatásban, amikor ezt írja az apostol: "A népek (vagyis a pogányok) pedig irgalmáért dicsőítsék az Istent, ahogyan meg van írva: "Ezért magasztallak téged a népek között, és nevednek dicséretet éneklek." Ezt is mondja: "Örüljetek népek, az Ő népével együtt." Ez zajlik minden istentiszteleten, de az Ő népe örüljön akkor. És ezt is olvassuk, folytatja az apostol: "Dicsérjétek, ti népek mind, az Urat, és dicsőítse Őt minden nép." Ézsaiás pedig így szól: "Hajtás sarjad Isai gyökeréből, és népek uralkodójává emelkedik: benne reménykednek a népek." (Róm 15,9-12).

Ez az istentisztelet célja. Ahogyan meggyőződéssel, hittel az Istent ismerő hívők magasztalják Istent és kifejezik a benne való bizalmukat, iránta való hálájukat, ez misszió. Ez hívogatás Őhozzá. Ez hitelesíti azután majd azt, ami elhangzik Istenről, és a népek, a pogányok közül sokan Isten népévé válnak.

Mivel azt mondtam, hogy az egész istentisztelet minden része ezt célozza, még csak az utolsót említem meg, az adakozást. Az is az istentisztelet része, és az is az Isten iránti tiszteletünk kifejezése. Dáviddal együtt valljuk: Urunk, tőled van mindenünk, és amit a te kezedből vettük, azt adjuk most neked. Ez egészen más szemléletet ajándékoz a hívőnek, ha így tud tekinteni mindenére, amit Istentől kapott. Ez az egyik része.

b) És Istent tiszteljük azzal is, hogy az írott igét és annak a magyarázatát úgy hallgatjuk, mint amit Isten mond nekünk. Őt dicsőítjük azzal, hogy a nyomtatott betűkön meg az emberi szavakon keresztül figyelünk az Ő szavára. Bizonyosak vagyunk-e abban, hogy az írott igét maga Isten hagyta ránk? Hogy ennek a hiteles, helyes magyarázatán keresztül, vagyis az emberi bizonyságtételen keresztül maga Isten szólít meg bennünket? Sok erre vonatkozó tapasztalatunk van, és sokan el tudnák mondani, hogy ez mennyire így van.

Így tapasztalhatjuk meg azt is, hogy a hit ennek az igének a hallásából születik. Ez az egyik gyümölcse, a másik meg az: Isten az Ő beszédével formálja az életünket, hogy Jézus Krisztuséhoz egyre inkább hasonlítsunk.

Erről olvastunk többször is az elhangzott szakaszban, amikor mindig Jézus a példa, a minta, a mérce. Ezt mondja: "Ne magunknak kedveskedjünk, mindegyikünk a felebarátjának kedvezzen, annak javára és épülésére. Hiszen Krisztus sem magának kedvezett." Vagy: "fogadjátok be egymást, ahogyan Krisztus is befogadott minket az Isten dicsőségére."

Isten az Ő igéjével teremti újjá a megromlott természetünket, és miközben olvassuk, s hallgatjuk annak a magyarázatát, Ő maga munkálkodik bennünk.

Az utóbbi időben sokszor idéztem az 1Tessz 2,13-t. Talán már könyv nélkül is tudjuk. Pál apostol ezt írja: "... mivel ti nem úgy fogadtátok az Istennek általunk hirdetett beszédét, mint emberek beszédét, hanem mint Isten beszédét, ezért munkálkodik is bennetek, akik hisztek."

A tesszalonikaiak azon csodálkoztak, hogy mitől is változott meg az életük ennyire, hogy a környező pogányok csodálkoznak rajtuk. Azt mondja Pál, ettől: úgy hallgattátok, mint amit Isten üzen nektek, komolyan vettétek, engedtetek neki, s megváltozott az életetek. Mert munkálkodik bennetek az energia (ez a szó van itt görögül), erőt fejt ki bennetek az az ige, amit Isten szavaként fogadtatok be. Ezzel is dicsőítjük mi az Urat, hogy úgy hallgatjuk az Ő szavát, hogy azonnal készek vagyunk engedelmeskedni is neki.

Olyan szép ez a szójáték a görögben. Hallgatni azt jelenti: akuó, engedelmeskedni azt jelenti: hüpakuó. A hüp azt jelenti: alá, alatta. Meghajtom magamat az Isten igéje alatt, amit hallok, megalázkodom, alá helyezkedem, engedelmeskedem neki. És eközben formálódik az életem. Ezért nagy dolog az, hogy a református liturgiában legalább egyszer (a tíz órai liturgiában kétszer is) olvasunk a Bibliából. Mert az istentisztelet egyik kritikus pontja az igehirdetés. Az ige magyarázata magán hordja annak az embernek az egyéniség jegyeit, aki azt elmondja. Ezért a magyarázat sokféle lehet. De ha az csakugyan az ige magyarázata, akkor azon keresztül maga az élő Jézus Krisztus munkálkodik.

A 18. versben írja Pál apostol: "Mert semmi olyanról nem mernék beszélni, amit nem Krisztus tett általam a pogányok megtéréséért szóval és tettel..." Ő beszélt, és közben Krisztus megtérített pogányokat. Jézus cselekszik a hirdetett igén keresztül.

És ha az igehirdetés egy kicsit gyengébb, fáradtabb, szürkébb, akkor is elhangzott az ige. Néhány évig egy olyan gyülekezetbe kellett járnom, ahol sokszor nem is az igének a magyarázata volt az, ami elhangzott. Vallásos beszéd hangzott. Egy ideig bosszankodtam, sajnáltam magam, de jó lenne másutt lenni, amíg végre rájöttem: hiszen felolvasott az ember a Bibliából. És ha végképp nem mondott semmit róla, azon az igén gondolkoztam közben. Aztán Isten még tovább vezetett, és elkezdtem más szívvel hallgatni beszédet. És mindig volt benne valami, ami Isten figyelmeztetése, bátorításaként érkezett el a szívemhez. Sokszor csak egy-két mondat. De az ige, amit felolvasott, az munkálkodhatott bennem.

És mi van akkor, ha kimarad az igehirdetés? Kárpátalján, amikor összefogdosták a református lelkipásztorok jó részét, és hosszú évekre Szibériába vitték őket, egy sor gyülekezet lelkész nélkül maradt. És mit csináltak? Minden vasárnap az istentisztelet időpontjában összejöttek, harangozni sem volt szabad, de énekeltek, hat-nyolc-tíz éneket minden versével. Tudják is azok, akik még ebben részt vettek, fejből a legtöbb éneket. Énekeltek szívvel és értelemmel, aztán valaki felolvasott a Bibliából. Felolvastak az öreg Szikszai imádságos könyvből egy imádságot, vagy a saját szavaival imádkozott valaki. Aztán nem egy percig, mint mi, hanem öt-hat percig csendben voltak, és mindenki imádkozott magában, vagy imádkoztak hangosan, megint énekeltek és hazamentek. És ez nem volt istentisztelet? De bizony, az volt! Nem hangzott igemagyarázat, olykor egy-egy mondatot fűzött hozzá az, aki felolvasott a Bibliából, de dicsőítették Istent, kifejezték benne való bizalmukat, és a nehéz időket is túlélték ezek a pásztor nélkül maradt gyülekezetek.

És amikor 1989 után kinn szolgáltam több ilyen gyülekezetben, öröm volt látni azt, hogy élnek. Mert az istentisztelet istentisztelet maradt a számukra még így is, hogy átmenetileg igemagyarázat nem hangzott.

Nem a lelkészekből áll az egyház és a gyülekezet, és nem csak az igehirdetésből áll az istentisztelet. Fontos a pásztor. Jézus is beszél arról: verd meg a pásztort, és elszélednek a nyáj juhai. És fontos, hogy jó pásztora legyen minden lelkipásztor a reá bízott nyájnak, és táplálja azt hiteles igével, erősítő lelki táplálékkal. De ha ez valami miatt átmenetileg hiányzik, az istentisztelet akkor is Isten tisztelése maradhat, ha a szívben rend van. Ez a szív kérdése. Mert harsoghat az ének, voltam én már olyan helyen, hogy kidagadtak az erek a nyakukon azoknak, akik harsogták az énekeket, és sem a maguk harsogó énekére nem figyeltek oda, sem az igére, se semmire. Nem volt az istentisztelet, legalábbis sokak részéről. Mert a szívben nem élt ott az élő Isten dicsőítése, az iránta való hála, a benne való bizalom.

Spurgeonnak, a híres angol igehirdetőnek a megtérése nagyon jól szemlélteti, hogy milyen az igazi istentisztelet, és mik annak a legfőbb jegyei. Leírja, hogy egy hideg téli napon valahová mennie kellett, és olyan hóvihar volt, hogy bekényszerítette egy útmenti imaházba. Ott éppen istentisztelet kezdődött. Csakhogy a havazás miatt nem érkezett meg az igehirdető. Erre felállt valaki a gyülekezetben, énekeltek, felolvasott a Bibliából. A Zsidókhoz írt levél 12. részében van az: "félretéve minden akadályt, nézzünk Jézusra, a hit elkezdőjére és bevégzőjére." És ez az egyszerű iskolázatlan ember tulajdonképpen elismételte a maga szavaival azt, amit felolvasott a Bibliából. És egyebek közt ilyeneket mondott: nézzünk fel Jézusra. Az a fiatalember nagyon szomorúnak látszik. Fiatalember! Nézzen fel Jézusra, a megváltó Jézus Krisztusra!

Spurgeon kételyekkel viaskodó lelke ezt követően nyílt ki Jézus előtt, és azután vezetett sokakat, sok ezer embert a Krisztusban való hitre.

Nem jött meg a várva várt igehirdető, de volt istentisztelet. Ezen az istentiszteleten egy egyszerű hívőn keresztül az élő Isten szólalt meg, és segített új életre valakit. Sokkal jobban bízzunk az ige erejében, és vegyük komolyan a mi istentiszteletünknek minden alkotórészét!

Elgondoltam, ha itt nálunk nyolc órakor derülne ki, hogy ma nincs itt az igehirdető, mit csinálnának a testvérek? Hogy ha némi tétovázás után szépen hazaszállingóznának, és egész úton erről a botrányról beszélnének, akkor az Isten gyalázása lenne. Ha mindenki nyugodtan a helyén maradna, s feláll egy presbiter talán, mert minden istentiszteleten van itt néhány presbiter testvér, s azt mondja: énekeljük el ezt az éneket, aztán a következőt, aztán a még következőt. Aztán felolvasna a Bibliából. Ha senkinél nem lenne Biblia, ami nagy szégyen lenne, itt van a gyönyörű váradi Biblia az úrasztalán, ebből felolvasna, imádkozzunk, énekeljünk. És mindenki úgy menne haza: istentiszteleten voltunk.

Ha az istentisztelet célját egészen röviden akarjuk megfogalmazni, akkor nagyon találó lehet Ady Endrének a Karácsonyi ének c. verséből ez a sora:

Imádni az Istent,
És egymást szeretni.

Az istentisztelet célja: együtt és nyilvánosan is imádjuk Istent (mert otthon is lehet egyedül és gyakoroljuk naponta, de ez fontos, hogy néha közösen és nyilvánosan is), és közben olyanná formálódik az életünk, hogy tudjuk egymást szeretni.

És ha már ez a mai témánk, akkor egy-két gyakorlati dolgot hadd említsek meg. Aki valóban tiszteli Istent, az keresi a vele való találkozás alkalmait. Az úgy, ahogy az apostol írja, áron is megveszi az alkalmakat. Annak benne van a programjában az istentisztelet és igealkalmak időpontjai. Sokszor ehhez igazítja a többi programot is, mert Istent mindenekfelett tiszteli.

A gyerekeinknél figyelhetjük meg, hogy kezdetben csak szokás nekik, hogy megyünk istentiszteletre meg ifire, aztán jó esetben, később szükségletté válik. Anélkül ki sem bírja. Az határozza meg az egész hetét. Tehát keresi az alkalmakat.

Aki igazán tiszteli Istent, az készül a vele való találkozásra a szó mindenféle értelmében. Számomra máig példa az, hogy édesapám, aki egész héten keményen dolgozott, szombaton este az előszobába kikészítette az énekeskönyvet, bele a perselypénzt, mert másnap megyünk istentiszteletre. Nem akkor kapkodunk, s nem a persely előtt guberálunk a pénztárcában, hogy adjak, ne adjak, mit adjak... Ez ünnep, nagy alkalom, mert nem akárkihez készülök. Akkor a szívemet is ünneplőbe öltöztetem.

Aki igazán tiszteli Istent, az nem késik el az istentiszteletről. Lehetnek olyan külső okok, amiket alkalmanként nem lehet legyőzni, de aki rendszeresen tizenöt-húsz perc késéssel érkezik, az biztos, hogy nem tiszteli a szívében az Istent, mert ezt nem merné megtenni valakivel, aki tiszteletreméltó és akitől esetleg még valami segítséget is vár.

Aki tiszteli Istent, az miközben úgy tesz, hogy Őreá figyel, nem foglalkozik mással. Most ezt nem akarom részletezni. Isten személye és szava mindennél fontosabb annak a számára, aki valóban tiszteli Őt.

És az egymás iránti figyelmesség, szeretet jelei is olyan sokszor hiányoznak a mi istentiszteleteinkről. De a gyökér a szívünkben van. Aki a szívében tiszteli Őt, nemcsak vasárnap, hanem hétfőn, kedden, szerdán, minden nap egész életében, annak természetes az, hogy ezzel az Istent tisztelő szívvel van jelen az istentiszteleten is.

Azt mondják: ma a tekintélyek válságának az idejét éljük. Ez valóban így van, de ez az Isten tekintélyére is érvényes, a hívő emberek életében is kell? Ne tekintse magát istenfélőnek az, aki nem tiszteli az élő Istent mindenek felett.

Ezzel a kérdéssel és a reá adott válasszal fejezzük be, hogy ahogy most itt vagyunk, ez a lelkület, ez az egész jelenség, aki én vagyok, dicsőíti-e Istent? Ez az egyik kérdés. A másik: Kinek lesz haszna abból, hogy ma itt voltunk? Azt, hogy "egymást szeretni", meglátszik-e majd rajtunk?

A múlt héten mondta egy kislány az édesanyjának, aki előző héten csendeshéten volt: Anyu, ha mindig ilyen leszel, amikor hazajössz, menj el minél több csendeshétre.

Elmondhatják-e: menj istentiszteletre minél gyakrabban, ha ennyire meglátszik rajtad. Néha nem látványos a változás, de kell, hogy legyen valami jele, bizonysága annak, hogy mi Isten közelében jártunk, megerősödtünk a benne való bizalomban, és vágyunk arra, hogy folytassa bennünk az Ő munkáját, és tudjuk egyre inkább egymást szeretni. Mert, ha sem az Ő dicsőségét, sem az emberek javát nem szolgálja, hogy istentiszteletre járunk, akkor Jézus azt mondja: a ti istentiszteletetek hiábavaló. Hiába tisztelnek engem, így szól az Úr, ha - és elsorolja, hogy mi-mindent csinálnak, és mi-mindent nem csinálnak. (Mt 15).

Javasolom mai olvasmánynak a Róma 15. részt, amiből alapigénket vettük, meg a Máté 15. részt, ahol Jézus beszél arról, milyen az igazi istentisztelet és milyen az a nép, amelyik csak szájával közelít hozzá, de a szíve távol marad tőle.

Bizonyos vagyok abban, hogy ha az istentiszteleten való részvételünk megújul, vagyis a lelkületünk megújul, az egész hívő életünk elmélyül és meggazdagodik.


Imádkozzunk!

Istenünk, valljuk, hogy egyedül te vagy dicséretre méltó, mert a sok embercsinálta isten felett egyedül te vagy élő, igaz Isten. Tégy minket bizonyosakká erről, és a te Szentlelkeddel taníts meg minket így dicsőíteni téged.

Szeretnénk téged tisztelve járni a hétköznapokban is. A legegyszerűbb, a legközönségesebb dolgunkat is így a te színed előtt, rád való tekintettel, neked engedelmeskedve végezni. Segíts ebben előbbre jutnunk!

Köszönjük, hogy bizalommal eléd hozhatjuk mindnyájan a legszemélyesebb dolgainkat is. Adj nekünk tanácsot döntéseinkben. Az engedelmesség lelkével támogass minket.

Segíts, hogy egyre többet értsünk meg igédből. Hadd legyen egyre nagyobb öröm a veled való imádságos beszélgetés. Taníts meg minket szüntelen imádkozni, állandóan nyitva maradni előtted, hogy bármikor megszólíthass, hogy arra használhass minket, amire akarsz.

Kérünk téged az ige szavával: Segíts, hogy Isten akarata szerint töltsük a testben hátralevő időnket. Hadd legyünk valóban egymás javára és épülésére, és ne magunknak kedveskedjünk, amint te sem magadnak kedveztél, megváltó Urunk, Jézus Krisztus.

Könyörgünk hozzád azokért, akik most nehéz vizsgák előtt állnak. Könyörgünk a betegeinkért, a szenvedőkért, a nélkülözőkért, a félelmek és bizonytalanság közt élőkért.

Könyörgünk az evangélium hirdetőiért. Formálj mindnyájunkat ilyenekké. És köszönjük, hogy rád bízhatjuk a következő hetünket is.

Szeretnénk megmaradni a veled való szoros közösségben. Szeretnénk, ha valóság lenne az életünkben az ének szava: tudjunk előtted élni, járni, mint vidám, boldog gyermekek.

Ámen.