PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK

Pasarét, 2008. május 29.
(csütörtök)

Cseri Kálmán


MINDVÉGIG ÁLLHATATOSAN


Alapige:Neh 6,1-4; 10-13

Amikor hírül vitték Szanballatnak, Tóbijjánnak, az arab Gesemnek és többi ellenségünknek, hogy fölépítettem a várfalat, és nem maradt rajta egyetlen rés sem, csak még ajtószárnyakat nem állítottam a kapukba, ezt az üzenetet küldte nekem Szanballat és Gesem: Jöjj, találkozunk Kefirimben, az Ónó-völgyben! Ők ugyanis merényletet terveztek ellenem. Ezért követeket küldtem hozzájuk ezzel az üzenettel: Nagy munkát kell végeznem, ezért nem tudok elmenni. Félbemaradna a munka, ha abbahagynám, és hozzátok mennék. Négyszer is küldtek nekem ilyen üzenetet, de én ugyanúgy feleltem nekik.

(...)

Azután elmentem Semajának, Delájá fiának, Mehétabél unokájának a házába, aki be volt zárkózva. Ezt mondta: Találkozzunk az Isten házában, a templom belsejében, és zárjuk be a templom ajtóit, mert el fognak jönni, hogy meggyilkoljanak téged, mégpedig éjjel jönnek el, hogy meggyilkoljanak. Én azonban ezt feleltem: A magamfajta embernek illik-e menekülni? Az olyan ember, mint én, nem mehet be a templomba, hogy életben maradjon! Nem megyek! Mert felismertem, hogy nem Isten küldte, hanem azért mondta rólam ezt a próféciát, mert fölbérelte Tóbijjá és Szanballat. Azért bérelték föl, hogy félelmemben így cselekedjem, és vétkezzem, azután rossz híremet költsék és gyalázzanak.


Imádkozzunk!

Mennyei Édesatyánk, kérünk, segíts most igazán elcsendesedni, hogy a te halk és szelíd szavad a szívünkig érjen és ajándékká válhasson számunkra.

Olyan sok minden történt már körülöttünk ma, kérünk, hogy most bennünk történjék meg az, amit te szükségesnek látsz.

Olyan sok hiábavaló beszédet is hallgatnunk kellett és talán mondtunk is, kérünk, hogy a te igaz igéddel ajándékozz meg most bennünket. Egyedül te tudod, hogy melyikünknek honnan lehet közelebb lépnie hozzád. Vonzzon minket, kérünk a te ellenállhatatlan szereteted, és munkáld bennünk, hogy ma, ha a te szavadat halljuk, meg ne keményítsük a szívünket.

Ámen.


Igehirdetés

Sokan olvassuk ezekben a napokban kalauzunk szerint a Nehémiás könyvét. Ezt a fejezetet éppen tegnap olvastuk. Néhány hozzánk szóló üzenetére figyeljünk ma este.

Az egész könyv arról szól, hogy a babiloni fogságba került Nehémiást Isten hazaküldi, hogy építse fel Jeruzsálem kőfalát, mert addig nem város egy település, főleg ha fele még romokban van, amíg nincs várfallal körülvéve. Nehémiás engedélyt kap erre, vállalkozik erre a nehéz feladatra. Hozzálátnak a munkához, és később felépül a templom is.

A várfal építése elé azonban rengeteg akadályt gördített az ellenség. Kívül-bévül ellenséges indulattal találkozott Nehémiás. Isten valóságos csodája volt az, hogy nem egészen két hónap alatt mégis elkészült ez a nagy munka. Éppen ez a tanulságos számunkra, és ennek van időszerűsége, hogyan készülhetett ez el. Tulajdonképpen mihez kezdtek ők ott hozzá, miért volt kitartásuk egészen végig, és kinek köszönhették, hogy ez a nagy mű elkészült?

A hívő ember lelki életének a képét láthatjuk itt. Ilyen újszövetségi igék juthatnak eszünkbe: Pál apostol írja, hogy sok háborúságon át kell nekünk az Isten országába bejutnunk. Ezzel minden hívőnek számolnia kell. Ez nem elrettentés ettől az úttól, hiszen ez az egyetlen út, Jézus Krisztus útja, ami az igazi életre vezet. Tehát mindent megér, hogy valaki erre rálépjen és végigjárja, de tudnia kell, számolnunk kell előre vele, hogy sok akadályon keresztül kell végigmennünk.

Ugyanakkor eszünkbe juthat az az ige is, hogy akiben Isten elkezdi a munkáját, be is végzi azt a Krisztus Jézus napjáig. Isten nem hagy torzót, nem végez félmunkát. - Majd látni fogjuk, mennyiben következik ez a Nehémiás könyvéből.

Ugyanakkor Jézus figyelmeztetése is eszünkbe juthat, ha elindultunk már az Ő útján: aki mindvégig állhatatos marad, az üdvözül. Menet közben sok mindennel meg akar állítani minket az ellenség.

Nos, mit tudunk meg ebből a történetből Nehémiásékról? Mit tanít ezen keresztül Isten nekünk, mai hívőknek?

A felolvasott szakasz szól arról, hogy milyen külső ellenségek gáncsoskodtak az ő munkájukban, milyen belső ellenség részéről érte őket támadás, és mit végzett eközben és mindennek ellenére maga az élő Isten.

1. A külső ellenségek. Azok, akik otthon maradtak, összekeveredtek a pogányokkal, és féltékenyen nézték: mit akarnak ezek a fogságból hazatért zsidók? Ők olyan jól berendezkedtek már a máséban, élvezték a potyát, és most ezek megérkeznek, ráadásul egy ilyen talpraesett, határozott, bölcs vezetővel, Nehémiással az élükön, s hozzálátnak egy képtelen nagy vállalkozáshoz: felépítsék viszonylag kevesen Jeruzsálem lerombolt kőfalát. Minden reggel elkezdik, estig megy a munka.

Még jókedvűek is, egymást is bátorítják. Mi lesz itt, ha ez tovább is így folytatódik? Irigység, féltékenység, harag, gyűlölet, önzés, hiúság, és sorolhatnánk mindazokat a jellemvonásainkat, amik ott lapulnak a legtöbbünk szíve mélyén. Csak időnként jutnak ezek szóhoz, időnként kerülnek a felszínre, de adott esetben ilyen kritikus helyzetben, mint amibe ők kerültek, bizony előjönnek az embernek ezek a bűnei.

Munkához látnak. Először diplomatikusan levelet küldenek Nehémiásnak, hogy gyere el egy megadott helyre és beszélgessünk. Barátkozzunk. Nehémiás arra gondol, hogy miről akarnak ezek beszélgetni? Vajon nekem kell-e velük barátkoznom? Istennek ellenségei, nekünk ellenségeink. Mi nem bántjuk őket, tiszteletben tartjuk őket, de miért kellene nekem az Istentől kapott feladatom helyett menni és barátkozni, ismeretlen kalandokba bocsátkozni? Két határozott szó volt a válasz: Nem megyek!

Az ellenség viszont kitartó. Rendkívül jellemző ez, amit olvastunk, hogy "négyszer is küldtek nekem ilyen üzenetet". Majd csak beadja a derekát, majd csak jobb belátásra tér, vagy sikerül megijeszteni. Csak lesz annyi józan esze, hogy saját érdekükben mégis keresi a kapcsolatokat az ellenséggel.

Nehémiásnak volt józan esze, de a józan eszét is Isten Szentlelke irányította, és ezért az ellenséggel nem kereste a barátkozást, és négyszer egymás után úgy válaszolt: Nem megyek! Aztán jött ötödszörre is egy javaslat, arra is nemet mondott.

Mert mi volt a céljuk? "Azért küldtek nekem leveleket, hogy megfélemlítsenek engem, hogy abbahagyjuk a munkát, és ne végezzük be." - Ez a mi ősellenségünknek, az ördögnek is a célja. Egyáltalán már az a célja, hogy lehetőleg ige-közelbe se kerüljünk. Ne olvassunk Bibliát, ne hallgassunk igehirdetést, mert a hit hallásból van, és előbb-utóbb elképzelhető, hogy egy hitetlen emberből hívő lesz, ha odafigyel Isten igéjére. Ezért mindig valami mást tegyen. Valami mindig közbejön, valami sürgős dolog háttérbe szorítja az igazán fontosat, az Istenre való figyelést. De ha valaki mégis ige-közelbe került, akkor legalább ne vegye komolyan. Oda se figyeljen közben, hiszen annyi minden vonzza a gondolatainkat itt most is, annyi mindent kell még ma megcsinálni, nincsenek elvarrva szálak, amik a mai napon történtek, meg holnap mi lesz... Minden egyéb fontosabb legyen, mint Isten igéjét komolyan venni.

Ha valaki mégis komolyan veszi, és elindul Isten útján, akkor meg mindent elkövet az ördög, hogy ne járjon azon végig. Álljon meg valahol. Igyekszik meggyőzni minket szép vallásos szöveggel: ez sokkal nagyobb, szentebb feladat ám, minthogy te ezt teljesíteni tudjad. Nem neked való ez! Látod, ma is milyen gondolataid voltak, milyen indulatok ragadtak magukkal. Engedd át ezt másoknak!

Vagy az ellenkezőjéről igyekszik meggyőzni: mit strapálod magad? Hány ilyen derék vallásos ember van a világon, mint te? Sokkal különb vagy, mint ... s akkor eszünkbe juttat olyanokat, akiknél valamilyen szempontból esetleg tényleg különbeknek gondolhatjuk magunkat. Vagy ez, vagy az, csak hagyjuk abba. Nehogy egyenletesen, állhatatosan, céltudatosan kövessük Jézus Krisztust, aki után elindultunk.

Ugyanez volt itt Nehémiáséknál is. Nehémiás az ilyen csábításra ma is nemet, holnap is nemet, holnapután is nemet mondott, és akárhányszor üzengettek még neki, erre mindig nemet mondott. Miért? Mert tudta, hogy attól a feladattól vonná el ez őt, amivel Isten megbízta. Mert tudta, hogy Istentől akarják őt elszakítani, vagy Istennel szembefordítani. Erre pedig nem hajlandó! Ő Isten embere volt, világosan megértette a tőle kapott feladatát. Elfogadta. Hozzákezdtek, és úgy volt vele, hogy amíg azt nem teljesíti, addig ahelyett semmi mást nem akar csinálni.

Az a szomorú valóság, hogy viszonylag sok olyan hívő ember van, akiknek a hívő élete torzó. Elkezdődött, s valahol zátonyra futott. Megakadt. Isten kegyelme nagyon nagy, és a zátonyról is le tudja húzni az ilyen hajókat, de annak az embernek rossz, aki engedi, hogy megakasszák, megállítsák, vagy akár akadályozzák, késleltessék azt, hogy haladjon előre. Fontos, hogy legyen a hívő életünkben egyenletes lelki növekedés, gyarapodás, fejlődés, előrehaladás. Ezt nem mi produkáljuk, ezt Isten Szentlelke végzi, de nekünk fontos tudnunk: ez az egészséges hívő élet. Nem kell nekünk jobbra-balra tekintgetnünk, Tóbijjásokkal tárgyalnunk, ide menni, oda menni ahelyett, amivel Isten megbízott. Ezért fontos látnunk, hogy Ő mivel bízott meg.

Háromszor is olvassuk ebben a fejezetben: az volt a céljuk, hogy félelmet ébresszenek Nehémiásban. A félelem - attól tartok - mindannyiunk számára ismerős érzés. Sok ember maga sem tudja, mitől fél. Néha a félelem szorongássá válik. Olykor meg tudjuk mondani, mitől. Van, amikor elképzelt veszedelmektől félünk, aminek semmi alapja nincs. Van, amikor minden okunk megvan arra, hogy féljünk. Nem véletlenül olvashatjuk olyan sűrűn a Bibliában, mind az Ó-, mind az Újszövetségben ezt a két kicsi szócskát: Ne félj!

Isten az övéit mindig bátorította. Azt is megmondta, hogy miért ne féljenek. Jézus többször mondta a tanítványoknak: Bízzatok, én vagyok! Ne féljetek!

Dávid pedig becsületesen bevallja az egyik zsoltárban: fél. Minden oka megvan a félelemre, de vesszőt tesz ide: "Mikor félnem kellene is, én bízom tebenned." A félelem ellenszere tehát nem a hősködés vagy hősiesség, hanem az Istenben való bizalom.

Amikor bármivel félelmet akar gerjeszteni a szívünkben az ördög, akkor nekünk oda lehet menekülnünk Istenhez, és emlékeztetni kell magunkat ilyenkor az Ő ígéreteire. Legyenek sokkal erőteljesebbek bennünk Isten ígéretei, mint az ördögi fenyegetés, vagy mint a ravasz ígérgetés, amit itt Nehémiásnak tett az ellenség. Nem ijed meg semmitől az, aki igazán bízik Istenben, mert aki fél, az komolyabban veszi az ellenségét, mint Istent, a jóakaróját, akire számíthat. Komolyabban veszi az ellenség fenyegetését, mint Isten ígéreteit. Aki az ellenségtől fél, az nem féli igazán Istent, vagyis nem tiszteli Őt, nem látja Őt annak, olyan nagynak, amilyen Ő valójában.

Akit meg lehet rémíteni, arra jobban hat az ellenség jelenléte, mint az élő Isten jelenléte. Ezért kell nekünk tudatosítanunk akár nap mint nap, hogy Isten jelenlétében élünk, Isten színe előtt zajlik az életünk. Mi nem Isten háta mögött vagyunk. Isten lát minket, fontos neki, hogy mi történik velünk, és egészen bizonyos, hogy számíthatunk rá. Nem a félelem lelkét adta a benne hívőknek, hanem az erőnek, a szeretetnek és a józanságnak a lelkét. Fontos látnunk, hogy van okunk nem félni, ha ismerjük Istent, bízunk benne és rábíztuk magunkat.

Erről nem akarok részletesen beszélni, csak megemlítem: Isten ügyét sem kell féltenünk. Nehémiásnak egyetlen gesztusa sem árulkodik arról, hogy jaj, mi lesz most az Isten tervével, az Isten népével, az Isten városával, az Isten templomával. Gondja van arra Őneki. Nehémiásnak arra volt gondja, amivel őt bízta meg Isten: Felépíteni a falat. Aztán majd küld Isten egy Ezsdrást, ő felépíti a templomot, felépíti a lelki házat, a hitetlenné vált emberek hitét. Majd eljön mindennek az ideje, majd kirendeli az Úr mindennek a felelősét, amiért őt felelőssé tette, azt kell jókedvűen, állhatatosan megvalósítani.

2. És akkor itt van a belső ellenség. Félelmes, hogy a módszerek mennyire nem változnak! Ez két és félezer évvel ezelőtt történt, ugyanezt teszi ma is a külső és belső ellenség Isten népével és a hívő emberrel.

Nem olvastam fel az egész fejezetet. A kihagyott részből kiderül, hogy részben üzleti kapcsolatokból, részben családi kapcsolatok révén bekerültek néhányan az ellenségből Nehémiás közvetlen közelébe. Beügyeskedték magukat. Adatokat szolgáltattak Nehémiásról az ellenségnek, folyamatosan leveleket küldtek, és így lehetőséget adtak arra, hogy rágalomhadjáratot indítsanak Nehémiás ellen. És onnan belülről igyekeztek támadni.

Mindig vannak árulók. A legveszélyesebb az volt, hogy még egy prófétát is sikerül megnyerniük. Hogy megvesztegették, vagy mit csináltak vele? Vagy elment az esze annak a szerencsétlen prófétának, nem tudjuk. Mindenesetre az ő emberük lett, és mint próféta, Isten üzeneteként mondja Nehémiásnak, hogy nagy veszély leselkedik rád, gyere, zárkózzunk a templomba, mert el fognak jönni, hogy meggyilkoljanak téged. Mégpedig éjjel jönnek el, hogy meggyilkoljanak.

Ha Nehémiás ezt elhinné, még meg is hatódhatna. Végre egy jó barát, aki valami információhoz jutott, és őt idejében tájékoztatja. Valaki, akinek fontos az ő élete. Gyerünk, mentsük az életünket!

De mit olvasunk itt a folytatásban? "Én azonban ezt feleltem: A magamfajta embernek illik-e menekülni? (...) Nem megyek!" Miért? "Mert felismertem, hogy nem Isten küldte, hanem azért mondta rólam ezt a próféciát, mert fölbérelte Tóbijjá és Szanballat. Azért bérelték föl, hogy félelmemben így cselekedjem, és vétkezzem, azután rossz híremet költsék és gyalázzanak."

Ez egy gyönyörű jelenet itt, és sok lelki üzenete van. Honnan tudta ő, hogy ez hamis prófécia? Hogy noha jó szándék látszik mögötte, mégis gyilkos indulat mondatja ezt ezzel a prófétával.

Az ördög munkáját két metaforával szemlélteti az Újszövetség. Péter levelében olvassuk: "szertejár, mint ordító oroszlán, nézvén, kit nyeljen el." Ez jellemző a külső ellenségre, akikről eddig volt szó.

Pál apostol írja a 2Kor 11-ben, amikor bizonyos hamis apostolokról, tévtanítókról ír: "Mert az ilyenek hamis apostolok, csaló munkások, akik Krisztus apostolainak adják ki magukat. Nem is csoda, mert maga a Sátán is a világosság angyalának adja ki magát. Nem meglepő hát, hogy szolgái is az igazság szolgáinak adják ki magukat."

A Sátán mint világosság angyala. Van úgy, hogy ordító oroszlán, akkor könnyebb ráismerni, van úgy, hogy világosság angyala, akkor nehezebb felismerni - de valójában ő akkor is a sötétség fejedelme.

De honnan ismerte fel ezt Nehémiás? Ez nagyon tanulságos a számunkra.

Először is onnan, hogy meglátta: ugyanaz a céljuk ezzel a próféciával, mint a nyílt fenyegetéssel, hogy félelmet keltsenek Nehémiás szívében, hogy megijedjen és abbahagyják az építést. Ez a végső céljuk. Ez kétségtelen, ezt nem szabad szem elől téveszteni. Mondhatnak, amit akarnak, tehetnek, amit akarnak, a céljuk, hogy ne épüljön fel a fal. Ne valósuljon meg Isten terve. Ami ezt segíti, arra Nehémiás mindenre nemet mond. Még ha baráti csókkal pecsételné meg valaki a jó szándékát, akkor is. Ami az Istentől kapott feladatától eltérítené, az nem kell!

Ő nem valami rettenthetetlen hős, hanem Isten ígéretéhez ragaszkodik, Isten védelmében bizakodik. Olyan is volt, hogy ő is már-már majdnem elcsüggedt, de ezeken a holtpontokon is átlendítette őt mindig az, hogy rendíthetetlenül bízott Istenben.

Egyrészt tehát felismerte: ugyanazt akarják, mint a külső ellenség.

De hogy ismeri ezt fel valaki? Úgy, hogy ha pontosan tudja, hogy Isten mit mondott neki. Ezért fontos nekünk ismernünk a Bibliát. Ma a levegő tele van tévtanításokkal. Amik majdnem olyanok, mint amit Jézus Krisztus tanított, valami apró eltérés lehet itt-ott lényegtelen kérdésekben - szokták mondani. Ilyenkor a hívő ember felkapja a fejét: mi az az apró eltérés? Milyen lényegtelen kérdésben térünk el az igazságtól? Négyszer meg ötödször is azt mondja: Nem! Csakhogy tudnunk kell: mitől tér el a tévtanítás.

Ezért fontos nekünk egyre alaposabban és pontosabban megismernünk a Szentírást. Ennek az egyetlen módja, ha valaki naponta azt a kis részt, amit elolvas, sokszor elolvassa. Valamit abból igyekszik megjegyezni is. Lassan kirajzolódnak az összefüggések. A szövegen túl megérti a benne levő isteni üzenetet is. Hát még ha ahhoz igazítja az életét! Akkor azt nem lehet elfelejteni. Akkor az bevésődött a szívébe is. Akkor már másnak is tudja mondani. Amit elmondok másnak, az bennem is megerősödik. Aki ezt szépen napról-napra, éveken át végzi, annak a számára egyre világosabb lesz, hogy mi is Isten kijelentése, Isten akarata, és amit hall, először talán csak (ahogy mondani szoktuk) szimatot fog, hogy valami itt nem stimmel, még nem tudja pontosan megmondani, de aztán a Szentlélek eszünkbe juttat ilyenkor igéket, és egyre világosabb lesz: Isten igéje ezt mondja, ez pedig mást mond. És ha egy kicsit mást mond, akkor is nemet mondunk rá. Itt nagyon határozottnak kell lenni. Ha Nehé-miás egy kicsi engedményt is tesz, meghiúsul ez a gyönyörű szép és nagy terv. Itt nincs engedmény!

A Teológián volt egy évfolyamtársunk. Jóval idősebb volt, mint mi. Későn, élete derekán hallotta meg Isten szavát, és aztán Isten hívását. Ő mondogatta azt mindig nagy gesztusokkal mutogatva: nincs lazítás! És itt tényleg nincs lazítás. Attól nem térünk el egy millimétert sem, amit Isten mondott. Csak ehhez tudni kell, hogy mit mondott, és miről mit mondott. Itt kevés az, hogy valahol a Bibliában valami ilyesmi meg van írva. Itt tudni kell: mi van megírva, hol van megírva, és azt szentül, komolyan kell vennünk.

Ilyen értelemben fegyver az ige. Pál apostol említi ezt, hogy "a lélek kardja, amely az Isten beszéde." Ilyen értelemben tudunk hadakozni a tévelygés és a megtévesztés ellen. Soha nem emberek ellen, mindig emberekért. De a tévelygés lelke ellen csak ezzel a fegyverrel lehet hadakozni.

A harmadik magyarázata annak, hogy Nehémiás ilyen biztosra ment és tisztán látta, hogy ez hamis beszéd, az, hogy imádkozó ember volt. Aki az ő könyvét végig elolvassa, az újra és újra látja, hogy az első reflexe mindig ez volt: imádkozott. Egy újabb baj történt az építkezésnél - imádkozik. Utána intézkedik. Meg ő maga saját kezével is végzi a munkát, de első az imádkozás. Valamin változtatni kell, mert az a terv, amit felállítottak, nem jó - imádkozik. Újabb és újabb támadás éri - imádkozik. Tanácstalan lesz - imádkozik. És Isten adja az Ő világosságát. Az imádság mindig ablaknyitás felfelé, és mennyei világosság árad be annak az embernek a fejébe, szívébe, életébe, aki így áll ott Isten előtt.

3. És mit végzett itt Isten? A külső ellenség támad, ravaszul és durván. A belső ellenség még vallásos eszközökkel is támad egy hamis prófétán keresztül. És Istenről mit tudunk meg?

"A várfal pedig Elúl hónap huszönötödikére, ötvenkét nap alatt készült el. Amikor ezt meghallották ellenségeink, félni kezdtek a körülöttünk élő népek, és nagyot estek saját szemükben, mert fölismerték, hogy Istenünk segítségével lehetett véghezvinni ezt a munkát."

Ötvenkét nap elképzelhetetlenül rövid idő egy ilyen nagy munka elvégzéséhez és ezt az ellenség is tudta, amely árgus szemekkel figyelte Isten népét és ennek a népnek a munkáját, és félni kezdtek. Ők azt akarták, hogy Nehémiásék kezdjenek el félni, akkor hátha abbahagyják a munkát. Most, hogy befejeződött ez a munka, ők kezdtek el félni, és nagyot estek a saját szemükben. Addig tudniillik hihetetlen önbizalom volt bennük. Ezek a messziről jöttek, fogságban felnevelkedettek, vallásukat, erkölcsüket elfelejtett emberek hazajönnek a semmire, majd csak megsemmisülnek ők is. Legalábbis a nagy terveik, hogy ők templomot, várost, várfalat építenek. Mi vagyunk itthon, a bennfentesek, a jól tájékozottak, figyeljük őket mint a kibic, aztán majd tapsolunk kárörömmel a kudarcaikon.

Most pedig egy nagy mű elkészült, meglepően rövid idő alatt, jó minőségben, jókedvűen. Félni kezdtek és nagyot estek a maguk szemében. Mert ők is látták, hogy ez nem emberi teljesítmény volt. Akármilyen jó szervező ez a Nehémiás, ilyet nem lehet ennyi embernek, ennyi idő alatt csak úgy elvégezni. Ezt nem tudja utánuk csinálni senki! Valóban, az ő láthatatlan Istenük segíthette őket. Még az ő számukra is nyilvánvaló lett Isten valósága, nagysága, jelenléte, és az hogy Isten munkálkodik.

Nem Nehémiás zsenialitása, nem az emberek fizikai kondíciója? Nem. Mindez kellett. Az emberek rakták a köveket szépen egymásra, és mentek méterről méterre, építették a falat. De az egész fölött ott volt az az Isten, aki azt akarta, hogy felépüljön ez a fal. Aki hazaküldte Nehémiást, aki elvégezte a király szívében, hogy elengedje őt, aki indított némelyeket: menjenek haza a semmire, a küzdelemre, a bizonytalanra, a nehézségekre. Ha megnézzük: minden teljesítményük mögött ott volt az élő Isten. És ez nem valami kegyeskedő, vallásoskodó magyarázkodás, hanem ez tény. Amikor nincs ott Isten egy vállalkozásnál, akkor az ellenpróbáját meg lehet nézni ennek. Amikor valaki magában bízik eleitől fogva, akkor láthatja mire képes magában. Amikor Istenben bízik, akkor láthatja, mire képes Isten. És hogy Ő még az erőtlent is meg tudja erősíteni, és az erőtlenen keresztül is el tudja végezni a maga hatalmas munkáját. Igaz ám az az ének:

Az Úr csodásan működik,
De útja rejtve van (itt sem sejtették, hogy mi lesz az eredménye ennek),
Tenger takarja lábnyomát,
Szelek szárnyán suhan,
Mint titkos bánya mélyiben,
Formálja terveit,
De biztos kézzel hozza föl,
Mi most még rejtve itt.

És Őbenne bízni azt jelenti, hogy ezt komolyan veszi valaki, hogy sokszor én sem tudom: mi lesz ebből, ha elkészül, hogyan készül el, mikor, kibírom-e? Nehémiás szívében is meg-megmozdult néha a kétely, a csüggedés, mert rendkívül sok csüggesztő körülmény volt. Feljelentések mentek a királyhoz, meg mindenféle nehézséggel akadályozták. Nem ő volt nagy és hős, Isten megerősítette, bizalmat öntött a szívébe, ő meg tartotta a lelket a nép szívében. A végső alanya ennek az egész munkának a cselekvő, hatalmas Isten volt.

4. Röviden még csak arra szeretnék kitérni, hogy a mi mai hívő életünkben mit jelent ez? Ki a külső ellenség? Jézus azt mondja: elsősorban a világ. Világon Jézus az Isten nélküli gondolkozást érti. Az, ahova süllyedtünk Istentől elszakadva. Isten nélkül csak magunkban. Amikor az ember öntörvényű lett, autonóm, és függetlenítette magát Istentől. Ezért mondja a Szentírás: "ne szabjátok magatokat e világhoz."

Ezért írja az idős János apostol: "fiacskáim ne szeressétek a világot" - vagyis az Isten nélküli gondolkozást és életmódot. Mert aki a világot szereti, az nem szeretheti az Istent.

Ezért figyelmeztette Jézus a tanítványait, hogy a világ titeket is ugyanúgy fog gyűlölni, mint engem. Miért? Mert nem belőle valók vagytok. Mert ti felülről születtetek. A világ a külső ellenség, csak ezt jól kell érteni.

A belső ellenség elsősorban itt van: a saját szívünk. Jeremiás őszinte megdöbbenéssel írja: "csalárdabb a szív mindennél. Kicsoda ismerheti azt?" És az a sok hiúság, irigység, féltékenység, ami a Tóbijjásokban megvolt, az sajnos valamilyen mértékben mindannyiunkban megvan. És belső ellenség: a tévtanítás. Sokszor az egyházon belül jelentkező tévtanítás, vagy a vallásokon belül.

És a harmadik: Látjuk-e a cselekvő Istent? Hisszük-e azt, amit Jézus mondott: "Az én Atyám mindezideig munkálkodik - és hozzáteszi: én is munkálkodom." És komolyan vesszük-e azt, hogy minden teljesítményünk, minden jó cselekedetünk, minden tiszta gondolatunk, minden szeretet-gesztusunk mögött ott van a kegyelmes Isten? Ezek nem a mi teljesítményeink, az is az Ő ajándéka, hogy ha tudok ajándékozni valakinek valamit, és késszé teszi erre a szívemet. Minden az Ő kegyelmének a munkája. Mi semmiért sem veregethetjük meg a magunk vállát. De: csodákat várhatunk Istentől, bármire képessé teszi azt, akit megbízott egy bizonyos feladattal. Utána pedig legyen egyedül övé a dicsőség.

Ez viszont nem teszi feleslegessé azt, amit Nehémiástól megtanulhatunk, hogy olyan lelki állóképessége volt, hogy nem lehetett kibillenteni az egyensúlyából. A súlypontja mindig az alátámasztási felületen belül maradt. Ellenállt minden rossznak és csábításnak. Helytállt abban, amivel Isten megbízta. És ha kellett, előállt és mondta másoknak is azt, amit Istentől hallott. Ez az állóképesség fontos, hogy meglegyen bennünk. Ellenállni minden csábításnak, helytállni hűséggel ott, ahova Isten állított, és ha szükséges, előállni és másoknak is mondani azt az igét, amit mi hallottunk Istentől. Közben pedig legyünk bizonyosak abban, hogy a mi Istenünk mindezideig munkálkodik.


Imádkozzunk!

Úr Jézus Krisztus, dicsőítünk téged azért, mert mindenkinél hűségesebb voltál az Atyától kapott feladatod elvégzésében.

Köszönjük, hogy a kereszten elhangozhatott ajkadról, hogy: elvégeztetett. Köszönjük, hogy jelenthetted az Atyának, hogy elvégezted a munkát, amivel Ő megbízott.

Bocsásd meg, ha mi sokszor éppen ahelyett csinálunk valami mást, ami a tőled kapott feladatunk lenne. Adj nekünk tisztánlátást ebben a kérdésben is. Hadd lássuk, hol a helyünk, ahol helyt lehet állnunk. Hadd ismerjük fel a csábításokat, az ellenség ravaszságát, a tévelygés lelkét. Lepleződjön le a saját szívünk csalárdsága is, és adj ettől szabadulást. Legyen a mi világosságunk a te igéd. Szeretnénk mint egy iránytűhöz, a te egyre jobban megismert igédhez igazodni. Tedd ezt könnyűvé, és add, hogy tudjuk ezt örömmel végezni.

Köszönjük, hogy azt a munkát, amit bennünk elkezdtél, egész bizonyos, hogy be fogod fejezni. Segíts minket, hogy azt is befejezzük, amit reánk bíztál.

Ámen.