PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK

Pasarét, 2008. május 11.
(pünkösdvasárnap)

Cseri Kálmán


HOGY LÁSS...


Alapige:ApCsel 9,17-18

Anániás elment, és bement abba a házba; rátette kezét, és ezt mondta: "Testvérem, Saul, az Úr küldött engem, az a Jézus, aki megjelent neked az úton, amelyen jöttél, és azért küldött, hogy láss, és megtelj Szentlélekkel."

És egyszerre, mintha pikkelyek estek volna le a szeméről, újra látott; azután felkelt, és megkeresztelkedett...


Imádkozzunk!

Mindenható Istenünk, kegyelmes mennyei Atyánk, hálásan köszönjük az ünnepeket. Segíts ezt a szép ünnepet is a te akaratod szerint megszentelnünk. Indíts minket arra, hogy lehiggadjunk, és félretéve mindent, legyen most ezen a néhány napon mindennél fontosabb számunkra az, hogy te mit akarsz velünk, te mit mondasz nekünk, mi a te terved az életünkkel.

Kérünk téged, hadd legyen valóság az, amiről énekeltünk: a te Szentlelked világosságot gyújtson a szívünkben, és erőt, bátorságot adjon nekünk. Egyáltalán az élethez, a másokért való élethez és a neked való szolgálathoz.

Köszönjük, Úr Jézus, hogy valóban igaz volt, amit mondtál: jobb nekünk, hogy elmentél és elküldted a te Szentlelkedet. Köszönjük, hogy a te Lelked ajándékát ma is kaphatja mindenki, aki hisz benned. Hadd legyünk mi is részesei ennek az ajándéknak.

Könyörülj meg rajtunk, hogy most se csupán beszéljünk a te Lelkedről, hanem Szentlelked szólítson meg mindnyájunkat és munkálkodjék bennünk. Oly nagy szükségünk van az Ő vigasztaló, bátorító, útmutató munkájára.

Kérünk, teljesítsd be azt az ígéretedet is, hogy adod a te Lelkedet ma is mindazoknak, akik neked engednek. Hadd tartozzunk ezek közé. Szólíts meg minket most, és engedd, hogy az emberi szón keresztül a te teremtő, újjáteremtő igéd érkezzék el a szívünkhöz.

Ámen.


Igehirdetés

Jézus Krisztus a feltámadása után még negyven napig együtt volt tanítványaival és felkészítette őket szolgálatukra. A negyvenedik napon visszament a mennybe. A tanítványok pedig itt maradtak szorongó szívvel, tele félelemmel. Az ezt követő tizedik napon azonban valami különös dolog történt. Egy pillanat alatt egyszerre, úgy magától, eltűnt a félelmük, bátran kimentek az emberek közé és különös erővel prédikáltak Jézus Krisztus kereszthalálának és feltámadásának a jelentőségéről. Olyan erő volt ebben, hogy sokan megvilágosodtak és Jézus tanítványaivá lettek.

Luther Márton a reá jellemző vaskos fogalmazásban ezt írja: pünkösdkor a tanítványok belemarkoltak az ige gazdagságába és szórták gazdagon az életet támasztó igét. Én sem tudnék úgy prédikálni - folytatja -, pedig én a Szentírás doktora vagyok, ők meg halászok voltak.

Nos, ez a pünkösd csodája, hogy függetlenül attól, hogy mik az emberi feltételek, maga Isten munkához lát és az újjáteremtés munkáját igéje és Szentlelke által végzi, akár halászok által is.

És ezek a tanítványok utólag ismerték fel, hogy ekkor teljesedett be Jézus ígérete, amit megmondott nekik előre, hogy elküldi majd a Szentlelket, aki bátorrá teszi őket, mondanivalót ad a szájukba, vezeti őket, és védi is majd őket. Így lett ez a feltámadás utáni ötvenedik nap a Szentlélek kiáradásának az alkalma, aztán később a pünkösd ünnepe.

Pünkösd azt jelenti: ötvenedik. Ötvenedik nap Jézus feltámadása után. Az idén ez ma van.

Azután azt tapasztalták az apostolok, hogy akik az ő szavuknak hittek, azokban is ugyanilyen mélyreható, pozitív változás következett be, és a mai napig ez a Szentlélek munkája. Aki Isten Lelkének az ajándékát kapja, az alapvetően megváltozik: a gondolkozása, a jelleme, az értékrendje, az egész élete. Erről a változásról szeretnék ma valamit mondani Isten igéje alapján. Két kérdésre keressünk választ: kicsoda a Szentlélek, és mi a Szentlélek munkája, mit jelent ez a változás, amiről a Biblia beszél?

1. Ki a Szentlélek? Isten maga, amint éppen dolgozik. A Szentlélek: Isten munkában. A Biblia második mondata már róla szól. "Kezdetben teremtette Isten a mennyet és a földet. A föld még kietlen és puszta volt, a mélység fölött sötétség volt, de Isten Lelke lebegett a vizek fölött." (1Móz 1).

Még sötétség van, nincs élet, nincs rend, nincs kozmosz, csak káosz van. Kietlen és puszta. Tohuvabohu - ahogy a héber eredeti szövegben olvassuk. Isten Lelke azonban egyszerre hirtelen világosságot támaszt, életet teremt, rend keletkezik, márpedig rend magától soha nem keletkezik sem az asztalunkon, sem a szekrényünkben, sem az életünkben, sem a lelkünkben. Akkor hogyan? Kitől? Mi a magyarázata ennek a hirtelen és jelentős változásnak?

Van egy érdekes szó a felolvasott mondatban: Isten Lelke "lebegett" a vizek felett. Ez a szó azt jelenti, amikor az anyamadár vagy a kotlós melegíti a tojásokat, és egyszer csak a tojások megmozdulnak. Új életek támadnak. Ez a Szentlélek munkája. A Szentlélek a teremtő Isten. A Szentlélek: Isten teremtés közben. És ugyanezt végzi el Isten Lelke minden hívőnek az életében. Isten nélkül, a benne való hit nélkül lelki sötétségben élünk mindnyájan. Egy csomó dolgot nem lát az ember hit nélkül. A Biblia azt mondja: ez a halál állapota. Káosz van az emberben. Isten Szentlelke egyszer csak világosságot támaszt.

Ugyanazt élik át a mai hívők is, amit itt Pálról olvastunk, hogy "mintha pikkelyek estek volna le a szeméről", egyszerre rácsodálkozik a valóságra, arra a teljesebb valóságra, amit most már így láthat. Istennel kapcsolatba kerül az addig Isten nélkül élő ember, és ezáltal mennyei élet árad a lelkébe, és megváltozik a beszéde, a szokásai, az egész élete.

Azért olvastam fel Pál apostol megtérésének a sokak által ismert történetét, mert ez rendkívül világosan szemlélteti a Szentlélek munkáját, és ezt a változást, amiről itt szó van.

Saul nagyon jól képzett, igen vallásos ember volt. Rajongott őseinek a hagyományáért. Olyan veszélyeseknek tartotta az Úr Jézus tanítványait mint tévtanítókat, hogy ki akarta irtani őket egy szálig. Saul az egyház teljes megsemmisítésére törekedett. És amint ezzel a céllal Jeruzsálemből Damaszkuszba tartott, az akkor már mennybe ment Jézus megállította őt. Nevén szólította, bemutatkozott neki: "Én vagyok Jézus, akit te üldözöl." És kérdőre vonta amiatt, hogy miért üldözi Őt.

Aztán amíg Saul gondolkozott a hallottakon, megmutatta neki a hatalmát és a szeretetét. A hatalmát úgy, hogy addig soha nem tapasztalt erejű fényesség vette körül, belevakult átmenetileg, leesett a földre, és őt, aki az inkvizíciós bizottság vezetőjeként akart Damaszkuszba megérkezni, úgy kellett kézen fogva bevezetni a városba, mint egy kisgyermeket, mert nem látott.

De egyszersmind a szeretetéről is biztosította őt Jézus, mert közölte vele, hogy kiválasztotta. Valami nagyon szép, de nehéz feladata lesz. Küldetést kap Jézustól. A szabadító Krisztusról szóló örömhírt viheti a pogányok közé, és ez nagyon sokakon fog segíteni, a halálból életre viszi majd őket. Saul-Pál ezt komolyan vette ott az úton, utána a három csendesnapja alatt az Egyenes utcai házban, és megváltozott az élete.

Nem ő változtatta meg magát, nem mások gyúrták át őt, hanem a Szentlélek átállította a gondolkozását. Új célok, új eszközök, új indítékok kezdtek munkálni az életében, és ő ezeknek az új indítékoknak engedett, annyira, hogy ott az úton melegében elhagyja az ajkát ez a sorsdöntő kérdés: "Uram, mit akarsz, hogy cselekedjem?" És ettől kezdve ez volt neki a legfontosabb: mit akar Jézus vele.

2. Miben áll ez a változás? Amikor ez az Anániás nevű keresztyén mégis elmegy Saulhoz, akkor mit mond neki? "... azért küldött engem Jézus, hogy láss, és megtelj Szentlélekkel."

Addig Saul önmagával volt tele. Pontosan tudta, hogy mit akar, azt is, hogy miért akarja, csak nem látta világosan, hogy mi is ez. Önmaga ura volt, saját maga szabta meg a programját. Mostantól kezdve az a lehetősége, hogy lásson, és ne önmagával legyen tele, hanem megteljen Szentlélekkel.

Egy kicsit ezt nézzük meg részletesebben. Mit jelent, hogy láss. Mit nem látott addig Saul, és mit látott ettől kezdve, ami új alapokra helyezte az életét? Ez a Szentlélek munkája.

Először is meglátta önmagát annak, aki valójában volt, aztán meglátta Jézust annak, aki Ő valójában, és meglátta a Jézustól kapott feladatát, és ennek rendelt alá ettől kezdve mindent.

a) Megismerte mindenekelőtt önmagát. Ez a fejezet ezzel a mondattal kezdődik: "Saul pedig az Úr tanítványai elleni fenyegetéstől és öldökléstől lihegve elment a főpaphoz, és leveleket kért tőle Damaszkuszba a zsinagógákhoz, hogy ha talál olyanokat, akik az Úr útjának hívei, akár férfiakat, akár nőket, megkötözve vihesse azokat Jeruzsálembe."

Ilyen volt tehát Saul. Gyilkos indulat fűtötte, a gyűlöletnek a rabja volt, és így indult összeszedni és kivégeztetni keresztyéneket. És meg volt győződve, hogy jót cselekszik, amikor ezt teszi.

Olyan figyelemreméltó, hogy később, amikor többször beszámolt erről a damaszkuszi úti tapasztalatáról, megrendülve és mély bűnbánattal említette mindig, hogy milyen súlyos, gyilkos bűnnek tekinti azt, hogy üldözte Jézust és a benne hívőket. Ez mindig a Szentlélek munkája, amikor valaki ennek a felismerésére eljut. Amikor valaki helyes önismeretre jut. Amikor végre bűnnek látja azt az életében, ami Isten szerint bűn, azt néven nevezi és minden magyarázkodás, mentegetőzés nélkül megbánja, bocsánatot kér rá, és keményen elhatározza, hogy azt elhagyja. És ha sikerül elhagynia, az meg végképp a Szentléleknek az áldott munkája.

Jézus ezt ígérte a Lélekről: az meggyőz majd titeket bűn, igazság és ítélet tekintetében. Ismerős-e nekünk a Szentléleknek ez a munkája? Amikor végre fájni kezd, hogy olyanok vagyunk, amilyenek. Amikor végre hallani kezdi az ember a bántó szavait, amit másoknak mondott. Amikor szégyellni kezdi magát hazugságai miatt. Amikor lelepleződik és megalázkodva tudomásul veszi, hogy mennyi hiúság, büszkeség, gőg, lustaság, közömbösség, önzés van a szívünk mélyén, és nem akar tovább együtt élni ezekkel a nyomorúságokkal.

Ezzel a felismeréssel kezdődik a szabadulás. Ezzel kezdődik a Szentléleknek az a munkája, amiről majd mindjárt énekelünk, hogy: "az új ember szíve saját kezed míve." Amikor a Szentlélek a kezébe vesz egy ilyen szennyes szívet, mint amilyennel megszülettünk mindnyájan, és átalakítja, megtisztítja, sőt új szívet ad a hívőnek. Ez mindig teremtés. Az új ember teremtése.

Saulnak a szeme megnyílt. Azt olvastuk: mintha pikkelyek estek volna le róla, úgy megnyílt, és megdöbbenve látta a maga igazi arcát. Ki ő valójában így Jézus nélkül.

Fontos lenne, hogy megvizsgáljuk: mikor volt utoljára ilyen tapasztalatunk. Ismétlődik-e ez az életünkben, hogy a Szentlélek bele reflektoroz a szívünkbe, és ott a rejtett bugyrokból is előkerül az, amiről talán magunk sem tudunk, vagy amit gondosan rejtegetünk, és amit nem ítéltünk még el, együtt élünk vele és belülről mérgezi, fertőzi az életünket, s rajtunk keresztül a környezetünket is. Sokszor éppen olyan bűnök lapulnak a szívünk mélyén, amiket ki nem állhatunk másokban. Tessék megfigyelni, mit nem tudunk elviselni a családtagokban, mert valószínű, hogy az bennünk is megvan.

Ma sokan úrvacsorázni is fogunk, készültünk-e erre? Kérdeztük-e Istent: Uram, mi az, ami most utálatos neked az életemben, mert én nem akarok azzal tovább együtt élni? Ez a Szentlélek munkája. Ezzel kezdődik mindig, ezt követik azután a csodák.

A pünkösdi történetben is azt olvassuk, hogy a nagy sokaság hallgatta Péter prédikációját, aki több mindenről beszélt. Idézett igéket az Ószövetségből, beszélt Jézus Krisztusról, és a hallgatók közül sokan a szívükben megkeseredtek. Magukra ismertek és azt kérdezték Pétertől, hogy most ezek után milyen lehetőségünk van még? Amit mondasz, sajnos igaz. Lehet-e változtatni? - Ismerős-e ez nekünk, hogy olvassuk az igét, hallgatjuk, magunkra ismerünk? Igent mondunk Isten ítéletére, de nem állunk meg itt, mert szeretnénk újjáteremtett emberekké válni. Az újjáteremtés a Szentlélek munkája. Így ismerte meg magát először az apostol.

b) Aztán megismerte Jézust. Ki Ő valójában. Egészen hamis elképzelései voltak addig Jézusról. Tévtanítónak tartotta. Úgy, ahogy tanították neki: Isten-káromlónak tartotta, hiszen Isten Fiának vallotta magát. És most? Miután a Szentlélek megvilágosította, teljes meggyőződéssel vallja és hirdeti, hogy a názáreti Jézus a Krisztus, a Messiás, a názáreti Jézus valóban az, akinek mondta magát: az élő Isten Fia.

Így olvastuk ezt itt: "... azonnal hirdetni kezdte a zsinagógákban Jézusról, hogy Ő az Isten Fia. Mindenki csodálkozott ezen, ő azonban egyre jobban felbátorodott és zavarba hozta a damaszkuszi zsidókat, bebizonyítva nekik, hogy Jézus a Krisztus." Vagyis a Messiás.

Helyes Krisztus-ismeretre, a valóságnak megfelelő Isten-ismeretre a Szentlélek segít el mindnyájunkat. Ezt megelőzően lehetnek különböző elképzeléseink Istenről, és ezt néha nagy öntudattal mondják is vallásos emberek, csak éppen nem veszik komolyan: "Úgy szerette Isten ezt a világot, hogy az Ő egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz Őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen." Aki ezt felismeri, és egészen bizonyos lesz abban, hogy Jézus nélkül ő is elvész, és nincs örök élete, de őreá is érvényes ez, hogy aki hisz Jézusban, annak örök élete van, - ez mindig a Szentlélek munkája. Ezt a változást is Isten Lelke végzi el bennünk.

Ez meg azt a kérdést intézi hozzánk, ami elől nem lehet kitérni: Ki neked Jézus? Azt olvassuk a János evangéliuma végén, hogy azért írta meg az apostol az egész evangéliumot, hogy higgyétek: Jézus a Krisztus az Isten Fia és ebben a hitben életetek legyen az Ő nevében. Életünk csak ebben a bizonyos hitben van.

Péter pünkösdi prédikációjának is terjedelmes része arról szólt, hogy elmondta a hallgatóknak, kicsoda Jézus. "Halljátok meg ezeket az igéket: a názáreti Jézust, azt a férfit, akit az Isten igazolt előttetek erőkkel, csodákkal és jelekkel, amelyeket általa tett az Isten közöttetek, ahogy magatok is tudjátok, azt, aki az Isten elhatározott döntése és terve szerint adatott oda, ti a pogányok keze által felszegeztétek és megöltétek, de Őt az Isten, miután feloldotta a halál fájdalmait, feltámasztotta, mivel lehetetlen volt, hogy a halál fogva tartsa Őt. Őt pedig Úrrá és Krisztussá tette az Isten." (ApCsel 2,23-24.36).

Helyes Krisztus-ismeret nélkül nincs üdvössége az embernek.

c) És a harmadik, amit meglátott Saul-Pál, miután kapta a Szentlelket, hogy mi végre van a világon. Vagyis, hogy mi Isten terve ővele. Eddig neki saját tervei voltak. Pontos programja volt: kiirtani a keresztyéneket, aztán majd utána megint elhatározza, hogy mik a feladatai. És most mit hall? Azt mondja neki ez az Anániás nevű keresztyén: "Jézus küldött engem, aki kiválasztott téged, hogy elvigyed az Ő nevét a pogányok közé, és azért küldött, hogy láss, és megtelj Szentlélekkel."

Kiderült, hogy az élő Krisztusnak pontos terve van ezzel az emberrel. Miután l80-fokos fordulatot tesz az élete, aki a Krisztus tanítványait ki akarta irtani, az most Krisztus tanítványaként neki akar megnyerni embereket. Ezek után csak arra figyel, hogy mit akar vele az ő Ura. Életének új Ura van. Ehhez kap bátorságot is ott mindjárt. Életveszélyes volt Jézust Messiásnak vallani a zsinagógákban. Kap hozzá bátorságot, megkapja a mondanivalót, megkapja érte az üldözést is: azonnal az életére törnek, de már vannak új testvérei. Azok által Isten megmenti az életét, és az egész hátralevő életét azzal töltötte, hogy Jézushoz vezetett embereket.

Ennyire nem magánügy az, amikor valaki hitetlenből hívővé lesz. Ennyire a közösséget akarja megajándékozni a Szentlélek azokon keresztül, akik már látnak és akik kapták a Szentlelket. Az ostoba mesebeszéd, hogy magánügy.

Ma reggel a rádióban Fabinyi Tamás evangélikus püspök úr egy különös kifejezést mondott: az egyházat mindig a sekrestye-állapotba akarják beszorítani, és a hívők jó része is ezt a kényelmes sekrestye-keresztyénséget vállalja. A templom melléképületében még beszélgetünk Isten dolgairól, ahelyett, hogy vinnénk ki a világba azt a világosságot, amit a Szentlélek gyújt a szívünkben.

Pál ezt a feladatot kapta Jézustól, és minden hívőnek ezt a feladatot adja a mi Urunk.

Ilyen nagy az a változás, ami azoknak az életében bekövetkezik, akik kapják Isten Szentlelkét. Ez nem fejlődés eredménye, hanem ez teremtés. Isten a semmiből valamit létrehoz. Egy önző, az Ő számára használhatatlan ember Őérte és másokért minden áldozatra kész Krisztus-tanítvány lesz.

Arra is fel kell figyelnünk ennek az igének az olvasása közben, hogy ugyanígy munkálkodik a Szentlélek a hívőkben is. Mert itt van ez a kedves Anániás nevű keresztyén, aki amikor meghallja Jézusnak a küldő szavát, megijed és kezdi magyarázni: Uram, itt valami félreértés lehet, mert ha ugyanarra a Saulra gondolunk, az egy borzasztó ember. Azért küldték ide, hogy minket megsemmisítsen, és most hozzá küldesz engem? És a Szentlélek veszi ki a szívéből a félelmet. A Szentlélek ad neki bátorságot, hogy mégis elmenjen és ad a szájába mondanivalót, ad a szívébe szeretetet. - Nem megható, hogy ezek után így szólítja meg Sault: "Testvérem, Saul, az Úr küldött engem..." Mert a Szentlélek ad bizonyosságot Anániás szívébe, hogy amit hallott, az igaz. Ő csak a múltját ismeri Saulnak, a jövőjét végképp nem, de a jelent sem. Ott már egy másik Sault fog találni. Menjen csak nyugodtan. De az ilyen engedelmességekhez is a Szentlélek ad bátorságot a hívőknek, és Ő ad erőt a szavaiba, hogy amit mond, az meg is történjék Saulnak az életében.

És ez ma is pontosan így van. Ilyen magunkfajta, egyszerű, mezei hívőket Isten Szentlelke bármire képessé tehet, amire Jézus Krisztus küld minket. És Ő ad hozzá bátorságot, Ő ad szót, amikor kinyitjuk a szánkat, és teszi igévé azt, amit talán egyszerűen mondunk másoknak. A Szentlélek mindig Jézushoz vezet, és vele kapcsol össze még erőteljesebben. Ezt maga Jézus is megmondta: engem dicsőít majd, eszetekbe juttatja azt, amire én tanítottalak titeket, elvezet a teljes igazságra. Vigasztal, bátorít és használ titeket. Nem ti lesztek, akik szóltok, hanem a ti Atyátok Lelke szól tiáltalatok. Hiszik-e ezt a hívők? Hisszük-e ezt igazán ma, és így végezzük-e az Úr Jézustól kapott szolgálatunkat?

El lehet éldegélni Szentlélek nélkül is. Lehet valaki nagyon vallásos Szentlélek nélkül is. Pál is az volt. Tudhat valaki beszélni, jó svádája van. Még Istenről is beszélhet Szentlélek nélkül is. Sok jót is tehet valaki. Egy valamit biztos, hogy nem lehet: üdvözülni, Istennel valóságos kapcsolatba kerülni, az Isten országába belépni.

Annak az igen derék és nagyon vallásos embernek, Nikodémusnak éppen ezt magyarázta Jézus. Olyan különös, hogy Ő, aki általában egyszer fogalmazott meg valamit, akkor világosan és érthetően, itt többször is megfogalmazza Nikodémusnak: értsd már meg! Így, ahogy vagy, nem mehetsz be az Isten országába. Pedig te tanító vagy. Betéve tudod a Szentírást, azt alkalmazod másra és magadra. Erkölcsileg is kifogástalan az életed. Aki nem születik víztől és Lélektől, nem mehet be az Isten országába, mert test és vér (vagyis ahogy a világra jövünk mindnyájan) nem örökölheti Isten országát. Komolyan vesszük-e ezt?

Ezért olyan nagy ünnep a pünkösd, mert a legfontosabbra emlékeztet minket. Az, amit Jézus az Ő testté-lételével, kereszthalálával, feltámadásával megszerzett nekünk, csak akkor lesz a mienk, ha Isten Szentlelkét kapjuk. Akkor viszont a mienk lesz. Akkor Jézust viszi magában az ember. Hiszen ezt üzeni itt Jézus is Saulnak: "választott eszközöm ő, hogy elvigye a nevemet a pogányok, a királyok és Izráel fiai elé." A név maga a személy. Azt mondja Jézus, hogy Pált arra hívta el, hogy Őt vigye el másokhoz. Krisztushordozóvá válik az, aki a Szentlelket kapta.

Kevesen tudják, hogy a Kristóf név ennek a rövidülése. Görögül Krisztoforosz, magyarul: Krisztus-hordozó. A Szentlélek mindannyiunkat Krisztoforoszokká akar tenni. Krisztus-hordozókká. Jézus a Hegyi beszédben egy képpel ezt így mondta: kovásszá. Ott van egy nagy halom liszt, abból magától soha nem lesz kenyér. Belekevernek egy kicsi kovászt, megkel, és abból lesz a kenyér. Ezt a kovász-szerepet szánta Jézus a benne hívőknek, és erre a Szentlélek által tesz képesekké minket. Ezért nem szabad a bögrében maradni, mert úgy sohasem csinálunk kenyeret a lisztből. A kovásznak bele kell elegyednie. De a kovász nem válik lisztté, hanem átdolgozza a lisztet. Ez a hívők feladata ezen a világon, és erre a Szentlélek tesz mindannyiunkat alkalmasakká.

Ebből a történetből is kitűnik: a Szentlélek ajándék. Isten adja annak, akinek akarja. Pál végképp nem ezen elmélkedett ott az úton, s egyszer csak kapta Isten Szentlelkét. Látott és megtelt Szentlélekkel.

De arról is beszél a Biblia, hogy valamit mi is tehetünk ezért. Mit? Azt, hogy vágyakozzunk rá. Azt, hogy ismerjük már fel végre, ha olyan langyos, senkinek nem használó a mi úgynevezett hívő életünk, akkor az nem az igazi. De lehetne igazi. Lehetne olyan, ami erőt fejt ki, ami kovász, aki körül átalakul az élet. Vágyakozunk-e erre, vagy jó nekünk így is? Akkor így maradunk. Vagy a hivatásunk magaslatára emel a Szentlélek, ha a tőle kapott küldetést kezdjük végezni. Ehhez az kell, hogy mindenekelőtt rádöbbenjen valaki és fájjon neki, hogy most nem azt végzem. Nem vagyok Jézus igazi tanítványa. Ettől még nem változom meg, de legalább lássam ezt. Két olyan ige van, ami arra utal, hogy mit tehetünk mi.

Azt olvassuk a Cselekedetek könyvében: ad az Isten Szentlelket azoknak, akik neki engedelmeskednek. Ha akármiben megértettem, hogy mi lenne Isten akarata velem, de azt eddig nem csináltam, elkezdem tenni, kinyitottam a szívemet Őelőtte és Ő ad Szentlelket. Akkor is ajándék, és akkor adja, amikor akarja, de nyitva vagyok. A legkisebb engedelmesség alkalmassá tesz erre. (ApCsel 5,32).

És a másik ige, amit Jézus mond: Ad az Isten Szentlelket azoknak, akik Őhozzá buzgón imádkoznak. Akik Őt kérik. Nem feltétlenül Szentlelket kérnek, de akik imádságos kapcsolatban vannak vele, még ha néha olyan lapos, egyhangú az az imádság, de beszélünk hozzá. Az imádság megint azt jelenti, hogy nyitva van a szívem ajtaja felfelé, és bármikor bejöhet az áldás. (Lk 11,13).

Isten Szentlelkének a munkája már az is, ha valaki elégedetlen lesz önmagával és elkezd vágyakozni a többre. Attól kezdve ilyen Kristófok lehetünk mindnyájan. Krisztoforoszok, Krisztus-hordozók, akik visszük az Ő nevét a pogányoknak. Ez azt jelenti, hogy mivel Krisztus van bennünk (a mai újszövetségi igénket a Róm 8-ból tessék elolvasni, mert ott fejti ki ezt részletesen Pál apostol), ha a Krisztus bennetek van, akkor mi-minden ennek a következménye. Például, hogy nem egyedül kell hordoznom a terheimet, meg az, hogy mások számára is tovább tudom adni azt, amit tőle kaptam.

Isten segítsen ebben mindnyájunkat, és így tegyünk vallást egy énekkel arról, hogy az új ember szíve a Szentlélek saját műve. A 377,2. dicséretet énekeljük imádság előtt.

Szentlélek, imádunk mi téged,
Valljuk istenséged.
Hisszük, hogy az új ember szíve
Saját kezed míve.
Te vagy a hitnek mind szerzője,
Mind elvégezője,
Te gyújtasz szívünkben világot,
Forró buzgóságot.


Imádkozzunk!

Dicsőséges Urunk, Jézus Krisztus! Olyan jó, hogy nem nekünk kell valahogy mindezt elérnünk, nem a mi teljesítményeink következménye lehet a csoda, hogy te adod nekünk Szentlelkedet, hanem mindez a te munkád.

Dicsőítünk azért, amit kereszthaláloddal, feltámadásoddal megszereztél nekünk. Magasztalunk azért, mert a mennyben is szüntelenül imádkozol értünk.

Köszönjük, hogy várhatjuk mindnyájan, egészen személyesen, hogy a te ígéreted a mi életünkben is beteljesedik: adod nekünk Szentlelkedet.

Támassz a mi szívünkben vágyat ez után a több után, aki te magad vagy, amire elhívtad a benned hívőket. Hozz ki minket mindenféle langyosságból, ebből a félig-meddig való keresztyénségből. Segíts el erre a teljes átadottságra. Hadd szülessék meg a mi szívünkben is a kérdés: mit akarsz, hogy cselekedjem? És attól kezdve Szentlelkeddel tedd könnyűvé számunkra a neked való engedelmeskedést.

Kérünk, Urunk, formálj át minket egészen a te képedre és hasonlatosságodra, hogy valóban Krisztus lakozzék bennünk a hit által, és téged tudjunk vinni másokhoz. Ne a magunk, velünk született utálatos természetével találkozzanak az emberek, hanem a te szentséged, tisztaságod, szereteted, szelídségen áradjon belőlünk, hogy tudjunk rólad meggyőződéssel és meggyőzően bizonyságot tenni.

Kérünk, ajándékozz meg minket is azzal, hogy lássuk önmagunkat, téged, annak, akik vagyunk, és aki vagy, és a feladatainkat. Valóban a te akaratod szerint töltsük el a testben hátralevő időt.

Kérünk, beszélj velünk tovább is ezeken az igéken keresztül, segíts, hogy lépjünk előbbre a hit útján, közelebb hozzád. Vonzzon minket a te ellenállhatatlan szereteted.

Ámen.