Alapige: 2Krón 17,9-19

“Tanítottak tehát Júdában, náluk volt az Úr törvénykönyve is, amikor bejárták Júda valamennyi városát, tanítva a népet. Ezért az Úr rettegést támasztott a Júda körül levő országok királyaiban, és nem mertek háborút indítani Jósáfát ellen. A filisz-teusok is hoztak Jósáfátnak hódoló ajándékot és adót ezüstben; az arabok pedig nyájakat hoztak neki, hétezerhétszáz kost és hétezerhétszáz kecskebakot.

Jósáfátnak egyre nagyobb lett a hatalma. Várakat és raktárvárosokat épített Júdá-ban. Sok készlete volt Júda városaiban, Jeruzsálemben pedig vitéz férfiakból álló katonasága volt. Beosztásuk családonként a következő volt: a Júdához tartozó ezredek parancsnokai ezek voltak: Adná parancsnok, akihez háromszázezer vitéz férfi tartozott. Hozzá volt beosztva Jehóhánán parancsnok, kétszáznyolcvanezer emberrel. Hozzá volt beosztva Amaszjá, Zikri fia, aki önként állt az Úr szolgálatába; kétszázezer vitéz férfi tartozott hozzá. Benjáminból való volt Eljádá, vitéz férfi, akihez két-százezezer íjász és kerekpajzsos tartozott. Hozzá volt beosztva Jehozábád, akihez száznyolcvanezer hadi szolgálatra fölszerelt ember tartozott.

Ezek teljesítettek szolgálatot a király mellett azokon kívül, akiket a király a megerősített városokban helyezett el egész Júdában.”

Imádkozzunk!

Mennyei Édesatyánk, szeretnénk megköszönni mindenekelőtt ezt a csendet. Kérünk téged, hogy teremts a szívünkben is most igazi belső elcsendesedést, hogy képesek legyünk meghallani és komolyan venni téged. Annyi minden történt velünk ma. Köszönjük mindazt, ami sikerült. Bánjuk előtted mindazt, amit elvétettünk. Kérünk, hogy segíts most igazán rád figyelni, előtted megnyílni. Készíts nekünk most veled találkozást.

Olyan nagy csoda ez, Istenünk, hogy elénk jössz igédben, megszólítasz minket számunkra is érthető módon, és ez az egyszerű ige mégis a te hatalmas szavad, amivel annak idején a világot teremtetted, és amivel az életünket is egészen át tudod formálni. Hadd legyünk ma este ennek a csodának a részesei.

Könyörülj rajtunk, hogy miközben hallgatjuk, engedjünk is a te igédnek. Munkálkodj bennünk. Jó, hogy pontosan ismersz minket. Hadd legyen ugyanaz az ige egyikünknek biztatás, a másikunknak intés. Oldozz fel minket, gyógyítsd az életünket. Ajándékozz meg mindenképpen most, kérünk.

Ámen.

Igehirdetés

Két hete a Jósáfátról szóló bibliai kije-lentést kezdtük tanulmányozni. Röviden hadd emlékeztessek arra, hogy időszámításunk előtt 872-848-ig volt ő király az akkor már két részre szakadt Izráelnek a déli országrészében, amit Júdának hívtak, és aminek Jeruzsálem volt a központja. Az első alkalommal az ő életének a gyökereiről és ennek egynéhány gyümölcséről beszéltünk. Három fő gyökeret ismertünk fel: kereste Istent, és nem a bálványoktól kért segítséget; lerombolta azokat a bálványokat is, amiket az apja még meghagyott; és elkezd-te tanítani a népet, sőt beállított erre egy elszánt kis csapatot, amelyik vitte az akkori Szentírást, a Mózes könyveiről írott tekercseket, — hogy megtanulja a nép, mi Isten akarata. Kereste Istent, lerombolta a bálványokat, és Isten igéjére tanította az embereket.

Ennek a summás gyümölcse ezt lett: az Úr vele volt. Láttuk, milyen kimeríthetetlenül gazdag ennek a rövid megállapításnak a tartalma. S miben mutatkozott ez meg? Uralkodásának az elején szintén három dol-got említ ennek gyümölcseként a Szentírás: olyan jó gondolatokat adott neki Isten, a-mikkel jól kezdte el a királyságot; adott ne-ki tekintélyt fiatal kora és kezdő tapasztalatlansága ellenére is bel- és külföldön egya-ránt; és nőtt a bátorsága. (Láttuk, hogy erre szüksége is volt ahhoz, hogy vállalja a gyökereit, vállalja Istent.)

Eddig jutottunk a múltkor, innen folytassuk ma. A mai szakaszunk arról szól, hogy mit tett Isten a továbbiakban Jósá-fáttal, és mit tett Jósáfát azzal, amit Isten-től kapott? Két-két megállapítás van a mai igénkben.

1. Mit tett vele Isten?

a) Így olvastuk a 10. verset: “Ezért az Úr rettegést támasztott a Júda körül levő országok királyaiban, és nem mertek háborút indítani Jósáfát ellen.” Vagyis Isten az Ő védelmével veszi körül ezt a kicsi országot, ezt a kicsi nyájat, és annak tapasztalat-lan kezdő vezetőjét, Jósáfátot.

A Szentírás sok kedves, szép képet em-lít arra nézve, hogyan tapasztalták a hívők Isten védelmét, oltalmát. Erős vár a mi Istenünk — mondja a reformáció diadalmas éneke a 46. zsoltár alapján. Mint az erős vár, aminek a falai mögé behúzódhat az, akit üldöznek, bántanak, fenyegetnek, és ezek a falak megvédik az ellenségtől. Vagy: Kőszikla vagy az én számomra, aki mögé elmenekülhetek — mondja a zsoltáros több-ször. A kősziklán biztos, hogy nem hatol át a nyílvessző. Mögötte biztonságban van az, aki oda menekült. Vagy: Pajzs az Úrnak a hűsége — ezt is többször olvassuk a zsoltárokban.

Nem sorolom tovább ezeket a szép képeket, de minden hívő ember tapasztalata az, hogy Isten oltalom, védelem is a benne bízók számára.

Miért kell védeni Jósáfátot, meg általában Isten népét? Azért, mert általában bánt-ják. Jézus így foglalta ezt össze, talán egy kicsit elrettentve is az Ő tanítványait: “Elküldelek titeket, mint juhokat a farkasok közé.” Isten népének ez a helyzete, ez az állapota mindig. Bárányok a farkasok között, ezért van szükségük védelemre. Isten azonban ebben a helyzetben is védi az övéit. Isten népe mindig idegen ebben a világban, és a puszta jelenléte irritálja a világot. Jézus a legtermészetesebb módon beszél erról, ha gyűlöl tikeket őa világ, ne csodálkozzatok, mert engem előbb gyűlölt. Miért gyűlölte Őt, mikor Ő csak jót tett? Mert any-nyira más volt, hogy az Ő tisztasága, szent-sége lépten-nyomon leleplezte mindazt, ami bennünk tisztátalan. És minél közelebb kerül valaki Őhozzá, és minél inkább hasonlít az életünk Jézushoz, annál inkább haragszik ránk a Jézussal szembenálló világ.

Nos, Isten védelmének az egyik különös módját említi itt a Szentírás. “Rettegést támasztott az ellenség szívében, és azok nem mertek háborút indítani Jósáfát ellen.” Egyébként indítottak volna, és talán felfalták volna azt a kicsi népet. Így azonban, hogy Isten félelmet támasztott a szívükben, nem merték megtámadni őket. Különös módszere ez Istennek, és a Biblia elejétől a végéig sok-sok példát látunk arra, hogyan gyakorolta ezt Isten. Csak egy-kettőre hadd utaljak, hogy megelevenedjék ez előttünk.

Amikor Jákób már hazafelé tart Lábán-tól, és fél attól, hogy gazdag nyájait, meg legfőképpen a népes családját megtámadhatják, csodálkozik, hogy nem bántja senki. Az 1Móz 35-ben egy rövid megállapítás van: az Úr félelmet támasztott azoknak a szí-vében, akik meg akarták támadni őt, és nem támadták meg. Jákób talán nem is sej-tette, mi az oka ennek, hogy békében végigvonulhat ott, ahol mindenki jobbra-balra tekint, és rettegés között teszi meg az utat a pusztán át.

Sokszor van az, hogy nem is tudjuk, mi-féle ellenségek leselkednek ránk, meg a gyermekeinkre, meg azokra, akikért felelőssé tett Isten minket. Az ellenséget sem ismerjük, a támadó szándékáról sem tudunk. Azt tudjuk, hogy van, és hogy ki vagyunk téve a támadásának, de Isten átvisz gyűlölködő indulatok, talán már eltervezett támadások között is épségben. Félelmet tá-maszt az ellenség szívében, és végül mégsem meri megtámadni Isten népét. (Aztán van olyan is, hogy Isten megengedi az ellenségnek, — de itt most arról van szó, amikor Isten védeni akarja az övéit, meg tudja védeni. Például így is: az ellenségben végez el valami olyan munkát, hogy az kép-telen lesz a támadásra.)

Vagy amikor a honfoglalás küszöbén áll a nép, és a kémek elmennek tájékozódni, a pogány Ráháb Jerikóban azt mondja nekik: “Itt már megolvadt az itt lakóknak a szíve a félelemtől, úgy félnek tőletek és a ti Istenetektől.” És a kémek csendesen bólintanak, hogy akkor értjük, akkor az Úr elkészítette a győzelmet. Mert aki fél, az nem tud győzelmesen harcolni.

Vagy amikor Gedeonék a midianitákkal szembekerülnek. Óriási a túlerő, de Isten a midianiták szívébe olyan indulatot olt, hogy egymásnak esnek, és egymást kaszabolják le. Gedeonék csak nézik a szörnyűséget, amit ők csinálnak. Erre indította őket Isten, így mentette meg az Ő népét.

Olvasunk ilyet is: Dániel az oroszlánok között úgy menekül meg, hogy “bezárta az Úr az oroszlánok száját.” Ő be tudja zárni, akár négylábú az az oroszlán, akár kétlábú és olyan emberforma, be tudja zárni a harapós szájukat, ha meg akarja védeni az övéit.

Nos, nem sorolom tovább a példákat. Nagy örömhír ez. Isten népe mindig veszélyek között jár, Isten gyermekei mindig ki vannak téve a legkülönbözőbb támadásnak, de számíthatunk a mi Urunk védelmére. És van olyan, hogy nem is tudjuk, mitől mentett meg. Tulajdonképpen minden este hálát adhatnánk neki azért: Uram, köszönöm, hogy ott is vigyáztál reánk, ahol nem tudtuk, mi fenyegetett, és azoktól is megőriztél, akikről nem tudtuk, hogy éppen támadni akarnak. A hálaadás ezért az oltalomért mindig ott lehet Isten gyermekeinek a szívében.

Ez az első, amit kapott Jósáfát Istentől.

b) És mi a másik, amit kapott? “A fi-liszteusok hódoló ajándékot hoztak Jósáfát-nak, és adót ezüstben; az arabok pedig egész nyájakat hoztak neki, hétezerhétszáz kost és hétezerhétszáz kecskebakot.”

A filiszteusok! Jósáfát elődeinek állandóan félniük kellett tőlük. Azok soha semmi jót nem hoztak. Ha megjelentek, az azt jelentette: háború indul, kifosztják a falvakat, vérfürdőt rendeznek. Most, egyszer csak megjelenik egy filiszteus delegáció, és egy csomó ezüstöt raknak le Jósáfát elé. Önként elkezdenek adót fizetni. Félelem tá-madt a szívükben, és ez arra indítja őket, hogy ajándékot hozzanak. Az arabok meg egész nyájakat. Micsoda kincs volt az akkor!

Talán Jósáfát nem is érti. Talán, ha ismerte volna a mondást, akkor azt mondja: timeo danaos dona ferentes (félek a görögöktől, még ha ajándékokat hoznak is). Mit akarhatnak ezek, milyen hátsó szándék vezérli őket? De semmi hátsó szándék nincs, egyszerűen Isten indította erre. Félelmükben, hódolatukban ajándékot hoznak neki.

Vannak ilyen időszakok Isten gyermekeinek és Isten népének az életében. Nem ez a megszokott, nem ez az általános. Szinte azt mondanám: nem ez a normális. A normális az: sok bajban, küzdelemben meghajszolt, megvetett; és így élvezi az Úr védelmét, és a küzdelmek között segíti őt győzelemről-győzelemre Isten. Általában ez a helyzete Isten népének. De néha ad Isten szüneteket ebben a harcban. Van olyan, hogy a 23. zsoltár írójával együtt elmondhatjuk: “Csordultig telik meg a poharam.”

Itt Jósáfátnak Isten ilyen időszakot engedett. Egy kicsit Salamon idejére emlékeztet ez. Kicsiben az ismétlődik meg, ami ott hosszú időn át tartott. Az a belső virágzás és az a fantasztikus külső tekintély, ami őt körülvette. Egy kicsit Jósáfát is belekóstolhat ebbe.

A gyermek Jézus történetének az a részlete jutott eszembe, amikor Lukács így írja: “Növekedett Isten és emberek előtt való kedvességben.” Jósáfát tényleg így növekedett itt: Isten és emberek előtt való kedvességben. Aztán az emberek előtt való kedvesség el szokott múlni, néha egészen hamar, de az Isten előtt való kedvesség, ha valaki hű maradt hozzá, az megmarad mindörökké, még a halálon túl is.

2. Jósáfát tehát kapott Istentől védelmet, és kapott tőle nem várt, meg nem érdemelt nagy értékű ajándékokat. Mit csinál ebben a helyzetben? Nagy kísértés mind a kettő. Rendkívül veszélyes Isten népének, ha rövid ideig jól megy a dolga, ha nincsenek különösebb gondjai, sőt ha ilyen könnyen jött gazdagsághoz jut, mint ahogyan itt Jósáfát. Könnyen elbízza magát a hívő ember is. Könnyen magának tartja meg azt, amit Isten pedig csak rá bízott, hogy adja tovább. Könnyen elkezd dicsekedni, ahelyett, hogy dicsőítené Istent. Ezért figyelmeztette Isten az Ő népét a honfoglalás küszöbén, sőt, amikor már az ország egy részét elfoglalták, és látták, hogy az valóban tejjel-mézzel folyó gyönyörű gazdag ország, akkor Isten így figyelmezteti: “Ne mondd ezt: az én erőm és hatalmas kezem szerezte nekem ezt a gazdagságot, hanem gondolj arra, hogy Istened az Úr adott neked erőt a gazdagság megszerzésére, hogy fenntartsa szövetségét, amelyre esküt tett atyáidnak.” Nehogy azt hidd: a te kezed szerezte meg, hanem Istened az Úr adta ajándékba.(5Móz 8,17-18)

Jósáfát éber mararadt és ebbe a csapdába nem ment bele — majd legközelebb látjuk, hogy volt más, amelyikbe belement és lett belőle éppen elég baja. Ezt a csapdát kikerülte, világosan látta, hogy kitől kapta, amit kapott, kié az továbbra is, és mire való. Éppen ezért, amit Ő tett, az szintén példamutató a számunkra. Mit tett?

a) Így olvassuk ezt a 12. versben: “Jó-sáfátnak egyre nagyobb lett a hatalma. Várakat és raktárvárosokat épített Júdában. Sok készlete volt Júda városaiban.” — Vagyis: nem magának tartja meg ezt a gazdagságot. Az ő trónja, lába elé tették le az adót ezüstben, meg neki ajándékozták oda a hatalmas nyájakat, de eszébe sem jut, hogy azt magának tartsa meg. Ez a népé. Az ő népének adta ezt Isten, amely népnek a fejévé tette őt most egy időre. Neki pedig felelősen kell sáfárkodnia mindazzal, amit Istentől kap. Ezek a nyájak az Úréi, ez az ezüst az Úré, amit a filiszteusok félelmükben hoztak adóként. Úgy kell tehát felhasználni, ahogy azt Isten jónak látja: a népnek a javára, gondolva a jövőre.

A felelős vezetőnek az arcképét lehetne itt megfesteni. Most azonban minden részletre nincs időnk, de tessenek otthon is újra és újra elolvasni, hiszen mindannyiunkat felelősekké tett Isten valakikért, valamiért. Valamit mindnyájunkra bízott — épp az előző vasárnapokon is olvastuk ezeket az ádventi igéket a Bibliából. Ott van-e bennünk ez a természetes felelősség? Az Úrtól kaptam, eszembe sem jut, hogy az enyém lenne, hanem körülnézek: kiknek a javára, és hogyan kell ezt most felhasználni, s lássunk munkához most azonnal! Most, amíg béke van! Most még félelem van az ellenségek szívében, most senki nem indít háborút. Tartalékoljunk. Építsünk raktárvárosokat, és amit hoztak, és amire most nincs szükségünk, azt tegyük el esetleges nehezebb időkre.

A Jeremiás siralmaiban van az a megrázó mondat: “szennye a ruhája szélén, nem gondolt a jövőjére, ezért csudálatosan alásüllyedt.” Isten gyermekeit az jellemzi, hogy gondolnak a jövőjükre. Felelősen élnek. Minden lehetőséggel úgy élnek. Ezért, ha kell, áron is megveszik az alkalmakat — ahogy Pál apostol írja, mert a napok gonoszok. Mit jelent az, hogy gonoszok? Azt jelenti, hogy elhitetik velünk: vég nélkül ismétlődnek, pedig nem ismétlődnek vég nélkül. Most ilyen szélcsendes idő van — mondja Jósáfát, akkor most dolgozzunk ke-ményen, most nem kell harcolni, most azok is építhetnek, akiknek majd esetleg harcba kell menniük. Használjuk ezt ki, gondoljunk a jövőre. Sáfárkodjunk. Legyünk hű és bölcs sáfárok. Készüljünk. Annyira ádventi gondolat ez, nem?

Ha Isten viszonylag nyugodt, békés időt ad, az arra való, hogy készüljünk. Ha éppen próbákat ad, és nevel, akkor az arra való: figyeljünk, mit akar elérni az életünkben. Talán mitől kímél meg. Mi csak azt érezzük, hogy ránk nehezedik az Ő keze, és utólag látjuk meg: mitől mentett meg ezáltal is, meg eközben is, és mit akar elérni az életünkben. A jövőre gondolni min-dig! Úgy élni felelősen a jelenben két lábbal benne, hogy két szemünk meg a hitünk a jövőre függesztjük. Az ilyen emberek viszik előre a történelmet, ezek lesznek másoknak hasznosak. A király egy egész népnek, a családfő egy kicsi családnak, valaki talán egyetlen öregnek, akiért felelős, vagy egyetlen gyermeknek, — akiket Isten éppen reánk bízott. Azoknak a java ettől is függ, hogy felelősen bánunk-e az Istentől kapott értékekkel. Kihasználjuk-e a kínálkozó lehetőségeket mindig mások javára és mindig a jövőre is gondolva?

Ezek nagyon szép vonásai itt Jósáfát-nak. A mai korszellemet egyre inkább ennek az ellenkezője jellemzi. Az, hogy mivel bizonytalan a jövője a hitetlen embernek, ezért csak a pillanatra koncentrál, csak a maga élvezeteit keresi, csak a testére gondol... Nem gondol a jövőjére, nem gondol a másikra, nem gondol arra: Bolond, az éjjel elkérik a lelkedet, és mi lesz vele? Eddig nem foglalkoztál a lelkeddel. Akiket Isten Lelke vezérel, azok inkább Jósáfáthoz hasonlítanak.

b) És mi jellemzi még őt? “Sok készlete volt Júda városaiban, Jeruzsálemben pedig vitéz férfiakból álló katonasága volt.” — Itt felsorol jó néhány nevet, akikhez ennyi meg annyi ezer hadi szolgálatra felkészített ember tartozott.

Nincs háború? Azért kell most felkészülni arra, hogy ha lesz, ne akkor kapkodjunk, és ne veszítsük el. Erre is fel kell használni a békességet, mert előbb-utóbb lesz. Ezek a felsorolt népek ősi ellenségei voltak Isten népének, és Jósáfát tudta, hogy azok is maradnak. Most félelmükben hoznak adót ezüstben, meg ideterelik a nyájaik egy részét, aztán elmúlhat a félelmük, vagy összefognak, vagy ki tudja, mi történik, de Jósáfát tudta, hogy minden elődjének keserves harcai voltak ezekkel a népekkel. Fő az éberség! Mi nem fogunk támadni, de ha támadnak, a felelős vezetőnek idejében kell felkészülnie, hogy megvédi a rábízottakat.

Minden részletében tanulságos ez a leírás, amit itt olvastunk. Tulajdonképpen meglepő ez a szám. Összeadtam, hogy me-lyik hadvezérnek mekkora serege volt, és rendkívül nagy szám jött ki. Egymillió százhatvanezer harcra felkészített, felszerelt vitéz férfiről van itt szó. Rendkívül kicsire zsugorodott Jósáfátnak a népe, s ez azt jelentheti, hogy minden férfiember ben-ne van ebben, akik közben otthon dolgoztak, végezték a napi munkájukat, de felkészítette őket idejében a harcra. Adja Isten, hogy sose legyen rá szükség! De ha mégis... A felelős előrelátás kötelességévé teszi az embernek azt, amit itt Jósáfát csinál.

Jeruzsálemben helyőrséget helyezett el — addig nem volt, megszervezte a hadsereg vezetését — olvastuk a hierarchiát, a fővezérek, alvezérek, és azoknak a beosztottjait. Mindenki tudta, hogy kinek parancsol, kikkel rendelkezik. Ha baj lenne, akkor készen legyünk a harcra. — Mert, hogy most megint az Újszövetségbe ugorjunk, “nem test és vér ellen van nekünk hadakozásunk, hanem a levegőbeli hatalmasságok ellen.” “Annakokáért öltözzétek fel az Istennek minden fegyverét, hogy megállhassatok az ördögnek minden ravaszságával szemben.” — És akkor öltözzétek fel, amikor még nem támad, hogy ha támad, legyen mihez nyúlnotok. (Az Ef 6-ban Pál apostol újszövetségi változatban ugyanezt írja le, amiről itt az ószövetségben olvastunk.)

Isten népe nem álmodozhat, és ha Isten viszonylagos nyugodt időket enged neki, akkor is készen kell lennie bármire. Tudnia kell azt, hogy az “Ördög mint ordító orosz-lán szerte jár, nézvén, kit nyeljen el.” Tudnia kell, hogy az “ördög mint világosság angyala jelenik meg sokszor, hogy megtévessze, ha lehet, még a hívőket is.” Aki ismeri az ellenséget, az nem álmodozik, hanem készen van. Nem ettől függ a győzelem, a győzelmet az Úr adja, aki védelmével veszi körül az övéit. Néha beleengedi őket harcokba is. Ez nem egyfajta görcsös magatartást jelent, nem állandó ret-tegést, hogy jaj, mikor jön a támadás, — békésen és hálásan élvezi Isten gyermeke azt, amit éppen Isten neki adott, de éber. Éppen Jézusnak az ádventről szóló példázatai és tanításai szólnak arról, hogy milyen ébereknek lennünk, és idejében felkészülni mindenre. Ott van az öt bolond és öt okos szűznek a példázata. Hiába akarnak olajért menni akkor, amikor ott a vőlegény. Mire megjönnek, becsukják az orruk előtt a kaput. Idejében kell felkészülni mindenre. Egyáltalán készülni kell a jövőre! És mivel mi egészen bizonyosan tudhatjuk, hogy egyszer meg kell jelennünk Jézus Krisztus színe előtt, amikor Ő mint Bíró tér vissza, erre a találkozásra most kell felkészülni: “Hogy majd ha jössz, készen legyünk” — ahogy szép énekünk mondja.

Jellemez-e minket ez az ádventi készülődés, ez a lelki belső folyamatos felelősség, ami — megint mondom — fontos, hogy mindenféle görcsöléstől és félelemtől mentes legyen, hiszen mi nem félelemmel készülünk erre a találkozásra. Úgy készülünk, mint menyasszony az esküvőjére. Ez is bibliai kép. Várjuk a mi szeretett és szerető vőlegényünket. De idejében kell felkészülni, nehogy az a váratlan pillanat készületlenül találjon.

Hadd emlékeztessek arra, amiről egyszer egy ilyen csütörtöki alkalommal beszéltünk az idén. A Biblia beszél a hívők há-rom helyzetéről: szentek, szolgák, katonák. Szentté válik az, aki hitre jut, aki Jézust befogadja az életébe. Az Ő szentségét kap-ja. Utána szolgálni kezd, Isten valami feladatot bíz rá. De néha meleg helyzetekbe kerülhet, ahol, mint katonának kell helytállnia. Fel vagyunk-e készítve és készülve erre?

Újra és újra ismétlődik itt ez a kifejezés: “erős hadakozó férfiak”. Spurgeon azt írja ennek a helynek a magyarázatánál, hogy nem szállnak többé sasok az egyház egén, hanem csak verebek, meg ilyen-olyan apró madarak. Aztán kifejti, mire gondol: olyan erős, harcra kész, bevetésre alkalmas, vitéz hívők, amilyenekről tudunk az egyháztörténet során, megfogyatkoztak a napjainkban. Olyan kis örvendezők vannak, hogy ők üdvösséget kaptak, ami nagy dolog, de mi lesz a többivel, aki még nem kapott körülöttünk? Erős vitézekként őértük kellene harcolni. Például az imádság fegyverével, vállalva a Krisztus gyalázatát, a bizonyságtétel fegyverével, a megszentelt élet világító eszközével. Harcolni mások üdvösségéért. Nagyszerű, hogy megkaptam, legyek hálás, s induljak harcba!

Vagy ha egy váratlan pillanatban harcba küld az én Uram, akkor fel vagyok-e készítve? Azt olvastuk itt: felkészített. “Hadi szolgálatra felszerelt emberek.” Ilyenek va-gyunk-e? Ez a szándék ott van-e bennünk: ha Ő küld, megyek. Nem kezdek hadakozni magamtól, de ha Ő küld, kész vagyok az Úrnak harcait harcolni, és használhat.

Azt írja Pál a szelíd Timótheusnak, hogy mint a Jézus Krisztus jó vitéze, úgy hordozd a munkának terhét. Most még a munka terhét hordozod, végzed a napi mun-kát, de előbb-utóbb, és sok alkalommal majd, harcolnod kell. Kész vagy-e a bevetésre? Barátkozzunk ezzel a gondolattal, mert ez is ádventi gondolat. A mi készülődésünkhöz ez is hozzátartozik.

Isten tehát néha ad ilyen csendes időket is, mint amilyet itt Jósáfátnak adott. Majd aztán harciasabb időkkel is találkozunk az ő életében. Azért adja, hogy felkészüljön az ember a jövőre.

Jó lenne, ha ez az ádventi gondolat naponta visszatérne bennünk, és alkalmaznánk azt a magunk helyzetére, hiszen tudjuk, hogy jön a nagy nyomorúság majd. Jön az ítélet, most kell arra felkészülnünk, hogy Jézussal együtt álljunk meg ott. Itt kapcsolhatunk vissza a legelejére: ezért is nagyon fontos, hogy Jósáfát kereste az Urat, kiirtotta a bálványokat, és a Bibliára támaszkodva tanította a népet. Ez a mi feladatunk, és ebből következhet egy egészséges fölkészülés és készenléti állapot. Keresni Őt szüntelenül, ennek legyen meg a folytatása cselekedetekben. Mi következik abból? Például a bálványdöntögetés vagy valami más, és a másokért való felelősség: Isten igéjét megismertetni másokkal.

Imádkozzunk!

Köszönjük, Istenünk, a te védelmedet. Köszönjük, hogy számtalan helyzetben akkor is oltalmaztál minket, amikor nem is gondoltuk. Szeretnénk most visszamenőleg is hálásan megköszönni ezt neked. Köszönünk minden ajándékot akkor is, ha közvetlenül tőled kaptuk, akkor is, ha másokat indítottál arra, hogy adjanak nekünk. Olyan felsorolhatatlanul sok jót kaptunk. Mi sokszor csak a sérelmekre, a veszteségekre emlékezünk, és panaszkodunk neked hálaadás helyett. Szeretnénk most megköszönni neked minden jót, amit eddig adtál.

Kérünk, bocsásd meg, ha felelőtlenül éltünk ezekkel. Bocsásd meg, ha magunknak akartunk megtartani mindent, vagy ha dicsekedtünk, vagy elbíztuk magunkat. Vagy azt gondoltuk: nélküled is megy ez már. Olts a szívünkbe szent felelősséget! Felelősséget másokért, mások üdvösségéért. Taníts meg minket hű és bölcs sáfárokként gazdálkodni mindazzal, amit tőled kaptunk. Minden percünkkel, minden napunkkal, minden képességünkkel, minden elkészített lehetőséggel. Szabadíts meg minket mindenféle félelemtől, szorongástól, görcsös akarástól. Segíts el a természetes engedelmességre! Arra, hogy egyszerűen csak éljünk, mint a te gyermekeid, Atyánk.

Engedd, hogy előtted tudjunk élni, járni, mint vidám, boldog gyermekek, de hadd legyen hasznuk a körülöttünk élőknek abból, hogy mi a te gyermekeid lettünk. Hadd tudjuk továbbadni azt, amit arra adtál nekünk. Segíts úgy élni, hogy gondolunk a jövőnkre, s várunk téged, dicsőséges Urunk, Jézus Krisztus. Készíts el boldog találkozást veled. Őrizz meg minden felszínességtől, felelőtlenségtől.

Kérünk, szenteld meg ezt az ádventünket. Hadd legyen az egész hátralevő életünk egyetlen nagy ádvent, készülés a veled való találkozásra, miközben végezzük a tőled kapott feladatainkat.

Könyörgünk hozzád egy asszony testvérünkért, aki most sokféle szorongás között van kórházban. Légy közel hozzá, és te légy az ő gyógyítója, te irányítsd azokat, akik felelősek az ő gyógyulásáért.