Alapige: Jn 9,1-9

“Amikor Jézus továbbment, meglátott egy születése óta vak embert. Tanítványai meg-kérdezték tőle: “Mester, ki vétkezett: ez vagy a szülei, hogy vakon született?” Jézus így válaszolt: “Nem ő vétkezett, nem is a szülei, hanem azért van ez így, hogy nyilvánvalóvá legyenek rajta Isten cselekedetei. Nekünk – amíg nappal van – annak a cselekedeteit kell végeznünk, aki elküldött engem. Mert eljön az éjszaka, amikor senki sem munkálkodhat. Amíg a világban vagyok, a világ világossága vagyok.” Ezt mondta, és a földre köpött, sarat csinált a nyállal, és rákente a sarat a vakon született ember szemeire, majd így szólt hozzá: “Menj el, mosakodj meg a Siloám-tavá-ban” – ami azt jelenti: küldött. Az pedig elment, megmosakodott, és már látott, amikor visszatért. A szomszédok pedig, és azok, akik látták azelőtt, hogy koldus volt, így szóltak: “Nem ő az, aki itt szokott ülni és koldulni?” Egyesek azt mondták, hogy ez az, mások pedig azt, hogy nem, csak hasonlít hozzá. De ő kijelentette: “Én vagyok az.”

Imádkozzunk!

Mindenható Istenünk, azt hisszük el legkevésbé, hogy a hitetlenség vaksága rombolja a legjobban a mi életünket. Bocsáss meg nekünk kérünk, hogy újra és újra azt bizonyítják az életünkben történő események, hogy magunkban bízunk, és ezért magunkra maradunk döntéseinkben!

Édesatyánk, ma reggel nem kérünk mást tőled, mint hogy nyisd meg a mi vak szemeinket, hogy lássunk téged, a dicsőséges, örökkévaló Urat, aki élsz és uralkodsz mindörökké!

Urunk, kérünk arra, is, hogy adj a gyászban vigasztalást azoknak a családoknak, ahonnan elhívtad a minden élők útjára azt, aki olyan közel állt hozzájuk! Kérünk téged, aki nem csak a szívek vizsgálója, hanem gyógyítója is vagy, legyél nagyon közel az itt maradottakhoz!

Kérünk azért is Urunk, hogy a te igéd ne szóljon hiába hozzánk, az élőkhöz, akiknek kegyelemből adtál még éveket, hónapokat, napokat vagy órákat. Add, hogy megbecsüljük a testben hátra lévő időt, és még szorosabban fogjuk a kezedet, és kövessünk téged!

Úr Jézus, szeretnénk úgy bízni benned, hogy elhisszük azt, hogy te vagy az Úr, és mi szolgálhatunk neked, és ha mi rád figyelünk, akkor szavaidat megérthetjük. Így kérünk, te magyarázd nekünk most az írásokat!

Ámen.

Igehirdetés

Kedves Testvérek! Jézus cselekedetei, igehirdetéssé váltak minden esetben. Azok-nak is szánta Ő. Hiszen Jézus Krisztus cse-lekedetei Isten akaratával egyeztek meg, és aki látta Jézust, és Őt cselekedni, az magával a mindenható Istennel találkozhatott. Az volt a célja Jézus életének, hogy Istenhez közel kerüljenek az emberek, s ne csak megközelítsék Őt, a Mindenhatót, hanem vele szoros életközösségbe is jussanak, a megváltást, a kegyelmet elfogadva, új életük legyen.

Ez a vak koldus, akiről itt János evangélista ír, születésénél fogva vak volt. Nem látott egyik szemére sem. Egy intézetben dolgozva – amikor teológus voltam – több ilyen fiúval találkoztam, akiknek a szemük helyén csak kicsi kis érzékelők, mintegy borsószemek voltak. Vakon született fiatalok voltak. Aki látott már ilyet, az tudja, hogy ez mit jelent. Az is szörnyű, amikor valaki megvakul, miután látott volna, de talán még szörnyűbb az, amikor valaki úgy születik, hogy soha nem láthatta a napfényt, és mindazt, amit mi Isten kegyelméből láthatunk a legtöbben.

Mindenki számára megszokott látvánnyá vált ez a vak koldus. Talán már hozzá is tartozott az utca képéhez úgy, mint a pál-mafák, vagy a házak bejáratai. Mindenki megszokta őt.

Ennyire megszokottá válhat a nyomorúság? Ha egy kicsit magunkba nézünk, akkor mindnyájunknak azt kell mondani, hogy igen. Sajnos, ennyire szokványossá válhat az, hogyha jártunkban, keltünkben emberi nyomorúságot látunk. Olyan sokféle drasztikus hatás éri az embert, annyifajta nyomorúságot és szomorúságot láthatunk, hogy sokszor még a legérzékenyebb szív is keménnyé és kérgessé válik egy-egy újabb eset láttán.

Mások is észrevették ezt a vak férfit, a tanítványokról is szól ez a rész, meg másokról is. S feltették ezt a kérdést, hogy ki vétkezett: ez, vagy a szülei? Ez egy ragyogó teológiai kérdés. Éveken, évtizedeken keresztül vitatkozni lehet ezen, hogy vajon ő vétkezett, de hát az lehetetlen, hiszen az anyja méhében, vagy a születése előtt senki nem vétkezhet, nem követhet el bűnöket. Ha meg a szülei vétke miatt jutott ilyen állapotba, akkor nem igaz az, hogy senkit nem vádol Isten azért a cselekedetért, amit nem ő követett el? Vagyis mégis igaz az, hogy a fiaknak is felelni kell azokért a bűnökért, amelyeket a szülők követtek el?

Az igazán fontos kérdés tehát Jézus szerint nem az, hogy miért enged Isten ilyeneket és ehhez hasonló nyomorúságokat, vagy ennél nagyobb tragédiákat, hanem az, és főleg a hívő ember életében ez kell, hogy kérdés legyen: “Uram, mi a cé-lod mindezzel?” Mit akarsz elvégezni ez által az én életemben, a körülöttem élők életében, és ebben a nyomorúságba fordult világban?

Hogyan válhat nyilvánvalóvá, mert ez is Isten célja, egy ilyen nyomorúság által, hogy Isten ma is létezik, hogy Ő most és ma is tud teremteni, gyógyítani lelkeket és életeket, hogyan válhat nyilvánvalóvá Isten dicsősége?

Ma, és a legközelebbi vasárnapon majd erről a történetről lesz szó. Most nézzük meg azt közelebbről, hogy az emberek hogyan viszonyultak Jézus gyógyításához?

Az elsők, akik közvetlen közelről láttak mindent, azok a szomszédok, az ismerősök, a közvetlen hozzátartozók voltak.

Olyan megdöbbentő az, hogy mennyire nem mozdul egyikük sem. Mennyire közönyösek és közömbösek maradnak, pedig va-lami olyat láttak a saját szemükkel, amit ad-dig soha. Valaki, akinek hiányoztak talán a szemgolyói, vagy megvoltak, de születése óta nem látott soha, egyik pillanatról a má-sikra kinyitja a szemeit, és mindazt, amit addig nem látott, attól kezdve látni kezdte.

Isten belenyúlt a dolgok normális menetébe, vagy mondhatom így is, hogy a bűneset következményeibe, és a lehetetlent lehetségessé tette. A születésénél fogva vak elkezd látni, és a látók, akik körülveszik őt, mindebből nem látnak semmit sem. Nem fontos nekik az, hogy itt csoda történt. Nem dicsőítik Jézust, egyáltalán nem érdeklődnek iránta. Nem érdekli őket, hogy Isten ereje áttörte a látható és a láthatatlan világ falát. Belenyúlt a látható világba Isten a maga csodálatosan erős és teremtő kezével. Megmutatta dicsőségét, láthatták Jézus isteni lényét cselekedni, és mindez teljesen hidegen hagyja az ő szívüket. Nincsen dicsőítés, nincsen hálaadás. Még csak egy nyomorult kérdést sem tesznek fel Jézusnak, vagy nem fordulnak kéréssel hozzá, hogy nekem is van egy ismerősöm, vagy rokonom, vagy barátom: “Gyere el hozzá Mester, és cselekedj vele hasonló módon!” Egyikük sem sikolt fel a döbbenettől, hogy mi is történt itt? Egy vak visszanyerte a látását, és ezt Jézus cselekedte, akit ekkor már sokan gyűlöltek, s akinek ott, akkor az elpusztítására is törnek? Néma csend, megdöbbenés nélkül. Senki talán semmit nem vett észre? Vagy csak nem érdekelte őket? Nem látunk bele a szívükbe, de látták Istent cselekedni, és maradt minden a régiben.

Még nagyobb baj az, ha valaki nem csak a másik emberrel történteket nem veszi észre, de azt sem veszi észre, hogy Isten ott van a közelében, csodát tett, és ő ebből semmit nem lát meg. Vagy látja, de nem törődik vele. Nem érdekli az egész. Nem rázza meg, hogy valakit a közvetlen közelében Isten Lelke megérintett, és elindul Isten felé, és kellene neki segíteni, legalább mondani neki az irányt.

Otthon hallgattuk azt a riportot, amikor valaki elmondta, hogy a szállodatűzben a füstben egyszer csak egy pici fényt látott, s elindult abba az irányba, s aztán hallott magyarul beszélőket, hallott hangokat, és elkezdett teli torokból kiáltani, hogy gyertek a hang irányába, s akkor megmenekültök. Legalább ennyit megtenni, hogy látjuk a fényt, ha látjuk egyáltalán, ez is kérdéses sokak számára, és mondani, hogy erre van a irány, gyertek erre, és akkor megmenekültök. Van lehetőség arra, hogy meggyó-gyuljon az életetek, mert van Szabadító, mert Jézus eljött erre a világra, odaadta ön-magát a bűneinkért, és át lehet menni a foj-togató sötétségből, mint az égés füstje, o-lyan ez a sötétség, ami ebben a világban van. El lehet menni a tiszta levegő felé, az új élet felé, az üdvösség felé.

Belekiáltottuk az elmúlt héten ebbe a világba, hogy ébredj fel, aki alszol!? Támadj fel a halálból, és felragyog neked a Krisztus! Jézus Krisztus él, ma is él, mert feltámadott, s vele lehet találkozni.

Jézus azért jött, hogy minden vakság helyére tőle való, igazi látást adjon mindenkinek. Hirdetjük-e azt azoknak, akik ott élnek a közelünkben? Az olyan megdöbbentő, hogy a rokonság közül még a szülők sem állnak ki a saját fiuk mellett. Féltek a farizeusoktól. Tudták azt, hogyha kiáll-nak, és meg merik vallani azt, hogy Jézus a Messiás, kizárják őket a nép vezetői a zsinagógából. Ha valakit kizártak a zsinagógából, azt leírták, elfelejtették, azt nem lehetett látogatni, annak nem lehetett segíteni, az tulajdonképpen halálra volt ítélve.

Talán pont, amikor látták ezek a szülők, hogy mi történt a fiukkal, akkor döbbentek rá arra, hogy itt valóban az Isten cselekedett. Akkor értették meg, hogy kicsoda Jézus. Mindenesetre a vallási vezetőség tökéletesen terrorizálta őket, és nem merték megvallani, hogy kicsoda Jézus. Fontosabb volt számukra, amit a hatalom mondott, mint az, amit az Isten mond. Nagyon sok ember számára ma is így van ez. Fontosabb az, amit mások mondanak, mint amit az Isten mond, mert annyira lényeges az emberek véleménye, nem? Fontosabb annál, mint amit a mindenható Isten mond.

Sokszor mennyire szeretünk mi is a becsületes, nyílt, tiszta, egyértelmű kiállás helyett elbújni, hallgatni, letagadni, elhallgatni, háttérbe húzódni. Itt a szülők is azt mondják, hogy elég felnőtt már ő, a fiunk, kérdezzétek meg őt. Sokszor mi is pontosan így teszünk. Ez az ügy ilyen, nem tudunk mit tenni, s ahelyett, hogy nyíltan állást foglalnánk, elmondanánk az Isten szerinti látásunkat, ehelyett háttérbe húzódunk, nyugalmunk és kényelmünk megóvása érdekében.

Mennyire szomorú az, hogy azok, akik látták már az Istent cselekedni a saját életükben, csöndben maradnak. Amikor el kellene mondani, hogy milyen nagy dolgot tett velük az Isten, némák maradnak. Meg-tagadják azt az Istent, aki cselekedett az éle-tükben, és nem vallják meg azt, hogy ismerik Őt.

A második csoport a Jézus körül lévő tanítványok. Nem tudjuk, hogy itt hányan voltak pontosan. Ők egészen nyugodtan néznek – ez egy nagyobb tanítványi kör lehetett – erre a koldusra, és nem indulnak meg. Pedig tőlük elvárná igazán az ember, hiszen olyan régóta járnak Jézussal. Olyan régóta ismerik Őt. Annyiszor látták, hogy a Mester megindult, hogy ott könnyezett Lázár sírjánál, hogy sír majd Jeruzsálem fölött, mert elvész a város. Hányszor látták, hogy Jézus érző lény, hogy a szíve te-le van irgalommal, és a bocsánatot akarja adni mindenki számára. S ezeknek a tanítványoknak szimpla eset az, amit látnak. Nem indulnak meg rajta. Fölteszik a kérdést, hogy: Mester, ki vétkezett, ez – még csak nem is ő – ez vétkezett, vagy ennek szülei? És ha Jézustól azt a választ kapnák, hogy a szülők, természetesen, akkor megnyugodtak volna a tanítványok. Igen, működik a dolog. A szülők elkövettek valami vétket, hiszen a gyermek az anyja méhében mégse vétkezhetett, ez a gyerek pedig issza annak a levét. Viseli a következményeket. Tehát megvan a teológiai sorrend, a bűn büntetése bekövetkezett ezen a fiatalemberen. A vakon született életében beteljesedik az, amit az Ószövetség mond. De a másik nyomorúsága, éhsége, szenvedése, fájó szí-ve, egyfajta hiánya, meg sem érinti őket. Teljesen távol maradnak az esettől. Legfeljebb – mint ahogy sokszor mi is tesszük – mondunk egy igét, s aztán útjára bocsátjuk a nyomorultat, csináljon azzal a bibliai résszel, amit akar. Nem is kérdezem meg, hogy hogyan van, mert ha megkérdezem, esetleg elkezdi mondani. Sokszor kifogás az az elmélet, amiről itt beszélnek a tanítványok. Azért, hogy ne kelljen a gyakorlatban tenni, vagy segíteni valamit.

Testvérek, Jézus olyan nagy szeretettel tanítja a tanítványait. Nem döbben meg az ő érzéketlenségükön. A Szentírás azt mondja, hogy ismerte Jézus az embert, és tudta, hogy mi van benne. Jézus Krisztus ismer minket is, és tudja, hogy mi van a szívünkben. Így olvassuk: “Tudta, mi lakik az emberben.” Ez nem ment fel senkit sem, mert az érzéketlenség, vagy az együttérzés hiánya, ez bűn. Akkor is, ha az ember ebben a betegségben van, hogy nem veszi észre a másik nyomorúságát, vagy annyira megsötétedett, vagy érzéketlenné vált már a szíve.

Jézus ebben az igében is azt teszi világossá, hogy nem a miért a fontos, hanem az, hogy mit akar elvégezni az életünkben a szenvedés által. Mit akar elvégezni az életünkben? Tényleg fontos kérdés. Ő azért cselekszik, hogy mi legyen velünk. Ez me-gint az Isten szeretete. Azért tesz valamit, vagy enged meg, hogy azáltal az Ő dolgai legyenek nyilvánvalóvá az életünkben.

Testvérek, Isten nem személyválogató. Nem bánik másképpen a hívőkkel, mint a nem hívőkkel. Sokszor ugyanazokat a nyo-morúságokat engedi meg a gyülekezetbe járók életében is megtörténni, mint azok életében, akik nem is ismerik az Istent. Könnyű úgy keresztyénnek lenni, hogy soha, semmi baj nem éri azokat, akik templomba járnak. De amikor ugyanaz megtörténik az életükben, mint a világ fiaival, akkor mérheti a világ azt, hogy valóban hívő ember az illető? Valóban érdemes az Istennel járni? Valóban kap erőt, békességet, felülről valót? Isten azt akarja, hogy jobban szeressük Őt, tisztább legyen a szívünk, engedelmesebben szánjuk oda magunkat neki, és sokszor nincsen más eszköze erre, minthogy bizonyos dolgokat enged megtörténni az életünkbe, hogy azáltal formáljon minket. Ahogyan az Ő tanítványai átélik és feldolgozzák ugyanazt, ami a világ fiait is éri, azon sokszor az ember saját maga lemérheti, hogy hol áll hitbelileg, és mérheti a környezete is.

Akik itt vagyunk – azt hiszem – a legtöbben el tudnánk azt mondani, hogy hányszor vált már áldássá egy-egy nagy nyomorúság az életünkre nézve, hogy igen is, Isten megdicsőítette magát, mert tudta Ő pontosan, hogy mi a célja mindannak, amit enged megtörténni. Számomra nagy vigasztalása volt a Bibliának egy igéje nem régen. Az Apostolok Cselekedeteiben van ez a 15, 18. versében: “Tudja Isten az Ő cselekedeteit öröktől fogva.” Mi tényleg hisszük, hogy tudja Isten, hogy mit csinál, öröktől fogva? Vagyis nem próbálgat velünk valahogy bánni, nem téveszt el eseményeket és dolgokat. Nem véletlenül történik velünk ez vagy az, hanem tudja az Isten, hogy mit cselekszik. Én nem tudom azt megmondani, hogy például ebbe egy haláleset – mert ez a legsúlyosabb – hogyan illeszkedik bele. Amit mi idő előttinek mondunk sokszor, és tragikusnak, hogy mi lehet azzal az Istennek a célja, ki tudja ezt megmondani? Jobb, ha nem is akarunk bölcselkedni, vagy nem mondunk olyan butaságokat, hogy Isten valami rossz elöl mentette haza azt a fiatalembert, vagy azt a gyermeket. Jobb lenne alázatosan csöndben maradni, leülni a másik mellé. Sírni a sírókkal, és gyászolni a gyászolókkal, mert talán ez a legtöbb, amit tehetünk értük, hogy kedvesen és beleérző szeretettel ott vagyunk velük, és nem próbálunk magyarázni olyasmit, amit az ember nem tud megmagyarázni, hanem ott lenne a szívünkben ez az ige, hogy tudja az Isten az ő cselekedeteit öröktől fogva.

Én nem tudok ezekre a kérdésekre válaszolni, s azt hiszem, senki nem tud, hogy miért engedte meg Isten? De azt tudhatjuk, hogy az Isten nem téved. Nem nyúl félre, nem csukja be a szemét, és nem történnek véletlenül események.

Tudja Isten azt öröktől fogva, hogy mi van a múltban, mi van a jelenben, és mi vár mindnyájunkra a jövőben. S ráadásul mindezt egyszerre, egyidőben látja, ami számunkra elképzelhetetlen. De, ha öröktől fogva tudja, hogy mit cselekszik, akkor ezt a hármat egyszerre látja az Isten. Ami történt velünk, ami történik ezen a mai napon, s ami majd a jövőben bekövetkezik. Isten tudja a szenvedések okát és célját is, s tudja azt is, hogy mit, miért enged meg.

Testvérek, mi nem vagyunk az Isten titkárai, akik magyarázzuk azt, hogy az Isten mit, miért tett. Néha egy-egy titokról fellebbenti a fátylat, és akkor mélyebben mögé láthatunk. De Ő azt mondja, hogy azért történt ezzel az emberrel, ami történt, aki vakon született, hogy Isten dolgai váljanak nyilvánvalóvá. Vagyis nem válaszol igazán arra a kérdésre, amit kérdeznek, és mégis válaszol, mert azt mondja, hogy az a célom ezzel, hogy az Isten dolgai, dicsősége nyilvánosságra, valóságra kerüljön, és mindenki számára egyértelművé váljon.

Azt viszont tudjuk mindnyájan, hogy volt olyan, hogy valakinek meghalt valakije, és alapított egy árvaházat. Valaki egy ideig nyomorúságos körülmények között élt, és azt mondta, hogy az egész vagyonomat és életemet arra szánom, hogy a kirekesztettek és kivetettek számára otthont alapítsak. Legalább egyszer próbálja ki azt, aki nem tudja, hogy mit jelent hontalannak lenni, hogy felvesz magára egy koszos ruhát, két napig nem borotválkozik, vagy háromig, éhezik, s aztán megpróbál buszon, vagy parkban aludni. Egy kicsit jobban át fogja érezni azt, hogy mit jelent hontalannak lenni.

Isten szeretetében pont az a csodálatos, hogy azt, ami rossz a mi számunkra, jóra tudja fordítani. Föl tud használni egy nyomorúságos tragédiát arra, hogy az valami jónak, Isten szerint valónak a kezdete legyen. Hogy amit mi elrontottunk, s az Isten nélkül rontunk folyamatosan, azt Ő egy-szerűen megfordítsa, és jóvá, Isten szerint valóvá változtassa.

Azt lehet kérdezni és keresni, hogy az által, amiben most éppen vagyunk, hogyan lesz nyilvánvalóvá az Isten dicsősége, és Isten, hogyha akar, mert Ő úgy tesz velünk, ahogyan Ő jónak látja, mert Ő szabad Úr, ha akar, akkor majd válaszol nekünk erre a kérdésre.

Testvérek, nekünk, akik mindnyájan va-kon születünk az Isten dolgaira nézve, csak az adhat megoldást, ha találkozunk a mindenható Istennel, s az Ő Fiával, a könyörülő Jézus Krisztussal, aki keresztfára adta magát, s aki ezt hiszi, annak megnyílnak a szemei. Az látja Jézust, s annak megszűnik a közömbösség a szíve mélyén, s az kezdi tenni azt, amit az Isten rábízott.

Imádkozzunk!

Istenünk, köszönjük a figyelmeztetést, amit adtál. Áldunk, hogy fegyelmező kezed nem veszed le rólunk, és áldásodat nem vonod meg tőlünk.

Istenünk légy irgalmas hozzánk, hogy belül a szívünkben ne akarjuk szavadat megtagadni, sőt téged magadat elutasítani, s életünket előtted bezárni. Urunk, könyörgünk azért, hogy nyitott legyen a szívünk! Kérünk azért, hogy vedd el mindenfajta lelki vakságunkat, adjál helyette tőled való látást, hogy meglássuk fizikailag is azokat, akiken segítenünk kell, vagy meglássuk azt, hogy mennyire vakok voltunk mindabban, amiben mostanáig nélküled döntöttünk!

Urunk, könyörgünk saját magunkért, családtagjainkért, és könyörgünk ezért az országért is. Adj ebben az országban olyan istenfélő vezetőket, akik számára a döntés forrása te vagy Isten! Kérünk, adj bölcsességet azoknak, akik magyarként kisebbségben élnek ebben a világban, hogy elsősorban a te országodat keressék, és annak állampolgáraivá akarjanak válni!

Urunk, könyörgünk azért, könyörülj meg a mi szerencsétlen népünkön, amelyet már annyiszor tettek tönkre, annyiszor fosztottak ki, és annyiszor árultak el. Kérünk, adj világosságot a szívekbe, hogy egyre többen megismerjenek téged, a mi Urunkat, hogy lássanak, hogy meglássanak téged, és ez által változzék meg ennek az országnak az élete!

S könyörgünk Urunk azért is, hogy adj világos vezetést a mi kérdéseinkben! Segíts és nyisd meg a mi szívünket és lelkünket, hogy veled akarjunk újat kezdeni, cselekedni, szólni, menni és bátorítani, simogatni, vagy éppen könnyeket törölni! Annyira megcsontosodott a lelkünk az elmúlt héten is a sok szenvedés láttán. Isten légy irgalmas nekünk, bűnösöknek, hogy elsősorban hozzád forduljunk, s aztán a tőled kapott erővel, a tőled kapott szeretettel induljunk és végezzük a szolgálatunkat!

Köszönjük Urunk, hogy hozzád fordulhatunk, és te nem küldesz minket el üres kézzel.

Ámen.