Sáskajárás után

 

 

 

Alapige: Jóel 1,4-12; 3,1-5

“Amit a hernyó meghagyott, megette a sáska, amit a sáska meghagyott, megette a szöcske, amit a szöcske meghagyott, megette a cserebogár. Ébredjetek, részegesek, sírjatok! Jajgassatok mindnyájan, ti borívók, mert kivették szátokból a mustot! Egy nép támadt országomra, hatalmas, és száma sincsen. Fogai oroszlánfogak, úgy harap, mint a nőstény oroszlán. Elpusztította szőlőmet, letördelte fügefáimat. Lehántotta, és szétszórta: ágai fehérlenek. Keseregj, mint a szűz, aki vőlegényét gyászolja! Megszűnt az étel- és italáldozat az Úr házában, gyászolnak a papok, az Úrnak szolgái. Elpusztult a mező, gyászol a termőföld, mert elpusztult a gabona, nem termett must, oda lett az olaj. Szomorkodnak a parasztok, jajgatnak a vincellérek, mert nincs búza, se árpa, odalett a mezőn az aratnivaló! A szőlőtő elszáradt, a fügefa elhervadt, a gránátalma, a pálma, az almafa és a mező minden fája kiszáradt. Eltűnt az öröm is az emberekből...

Azután kitöltöm majd Lelkemet minden emberre. Fiaitok és leányaitok prófétálni fognak, véneitek álmokat álmodnak, ifjaitok látomásokat látnak. Még a szolgákra és szolgálókra is kitöltöm Lelkemet abban az időben. Csodás jeleket mutatok az égen és a földön: vért, tüzet és füstoszlopokat. A nap elsötétül, a hold vérvörös lesz, mielőtt eljön az Úr nagy és félelmetes napja. De megmenekül mindenki, aki segítségül hívja az Úr nevét, mert a Sion hegyén és Jeruzsálemben lesz a menedék az Úr ígérete szerint, és azok menekülnek meg, akiket elhív az Úr.”

 


 

Imádkozzunk!

Mennyei Édesatyánk, olyan nagy szükségünk van ezekre az ajándékokra, amikért most könyörögtünk ebben az énekben.

Köszönjük, hogy jöhetünk hozzád teljes bizalommal. Köszönjük, hogy nem kell attól félnünk, hogy nem érdemlünk tőled semmi jót, mert valóban nem érdemlünk, de te nem is eszerint szoktál ajándékozni, hanem a te nagy kegyelmed szerint. Köszönjük, hogy Jézusra nézel és minket áldsz meg.

Kérünk, hogy add nekünk azt a világosságot, amiben el tudunk igazodni az élet útvesztőjében. Kérjük újra, hogy add nekünk azt a szeretetet, ami semmihez nem hasonlítható, ami a te szereteted és amit csak te tudsz a szívünkbe kiönteni. Add nekünk azt a vigasztalást, amivel talpon maradunk a próbák között is. Add nekünk azt a készséget, hogy a te ítéleteid és áldásaid egyaránt bűnbánatra indítsanak és hálaadásra serkentsenek.

Kérünk, beszélj velünk most ebben a csendben, és add, hogy semmi akadálya ne lehessen annak, hogy igédet befogadjuk, cselekedjük, és az éltessen bennünket.

Ámen.

 


 

Igehirdetés

Jóel próféta rövid könyvét olvassuk most ezekben a napokban bibliaolvasó vezérfonalunk szerint. Így a pünkösd előtti időre különösen is elgondolkoztató, hasznos olvas-mány, s ami annál sokkal több: Isten drága és igaz igéje ez.

Jóelről nem sokat tudunk, csak a nevét, meg az apja nevét olvashatjuk a Szentírásban. Szép hitvallás az ő neve, azt jelenti: az Úr az Isten. Annyit tudunk, hogy a fogságból való hazatérés után keletkezett ez a könyv, valamikor az időszámításunk előtti 4. században. Aki figyelmesen elolvassa, az megállapíthatja belőle: már állnak Jeruzsálem falai, felépítették újra a jeruzsálemi templomot is, megindult az áldozás, de nem önálló a nép, nincs királya vagy vezetője. A könyvnek szép a stílusa, rendkívül erőteljes képekkel szemlélteti mindazt, amit mondani akar.

Tulajdonképpen egyetlen mondanivalója van, és ez a kifejezés többször is előfordul benne, mindig hangsúlyos helyeken: az Úrnak napja. Arra hívja fel a nép figyelmét Jóel próféta által Isten, hogy felelősen kell élni, mert egyszer váratlanul eljön az Úrnak ama nagy napja, amikor vége lesz a történelem eme nagy korszakának, és amikor Isten megítél mindent; amikor minden bűn elnyeri büntetését, és amikor Isten azokat a jutalmakat, kegyelmének ajándékait, amikről ígéretet tett a Bibliában, megadja az övéinek.

Ne feledkezzen bele a nép mindig a pil-lanatnyi gondjaiba. Ne süppedjen bele azok-ba a nehézségekbe, amikkel éppen küszködnie kell. Ne csak arra a feladatra összpontosítson, ami éppen előtte van, hanem mindig, mindenen lássunk túl. Lássuk a tör-ténelem célját, és ne feledkezzünk meg arról az új világkorszakról, ami majd akkor kezdődik, az Úr nagy és félelmetes napja után, mert ez segít felelősen élni most.

Ne feledkezzék el az ember arról, hogy gazdája van, neki is, meg az egész világnak. És a világ Ura és gazdája egyszer min-denkit felelősségre von. Egyszer mindenért számot kell adnunk. Jézus olyan részletekbe menően beszél erről, hogy azt mondja: minden hiábavaló szóért számot kell adnunk majd ama napon. Nem tudom, hogyan történik, vajon vissza kell-e hallgatnunk azt a sok hiábavaló beszédet, ami nap mint nap elhagyja az ajkunkat. Az maga ítélet lenne már, ha önmagunkat vissza kel-lene hallanunk.

Ugyanakkor Jézus azt is ígéri: a legkisebb, csöndben, észrevétlenül elvégzett szol-gálatnak, amit iránta való szeretetből egymásnak végeztünk, meglesz a jutalma. A-mit senki nem vesz észre, amit itt senki nem tesz szóvá, amit senki nem köszön meg soha, annak is el van készítve a jutalma Őná-la. Ezt sem tudjuk pontosan, hogy történik majd, s mi lesz ez a jutalom, – mindennél nagyobb jutalom lesz az, ha együtt lehetnek a megváltottak az ő Urukkal a dicsőségben, de ezen belül még valami jutalma lesz az engedelmes szolgálatnak.

Jóel arra hívja fel a figyelmet, hogy ne engedjünk annak az ördögi kísértésnek, ami csak a pillanatra irányítja a figyelmünket, és nem látunk azon túl; ami megtanít a felszínen mozogni, és nem látunk a dolgok mélyére; ami mindig csak egy valamire figyel, és nem veszi komolyan az összefüggéseket. Jóel felemeli az ember tekintetét, sőt Isten Szentlelke kiemel minket a mindennapokból, hogy legyen rálátásunk önmagunkra is.

Nem tudom, volt-e már olyan élményük a testvéreknek, hogy egy-egy nyugodt, csen-des nap alkalmával, (adatnak ilyenek, vagy ha sikerül néha egy kis szabadságra elmennie az embernek, netalán térben is eltávolodnia a mindennapjaitól,) akkor egyszerre sok mindennek más lesz a súlya és a jelentősége. Sok összefüggés kirajzolódik, sok mulasztásunk nyilvánvalóvá lesz. Önmagunkat is másként tudjuk megítélni. Isten Szentlelke segíti a hívőt abban, hogy fölé emeli az eseményeknek, hogy valóban legyen rálátásunk, tágasabb horizonton be-lül tájékozódjunk.

Jóelnek a döntő szempontja az, hogy “az Úr félelmes és nagy napja” eljön. Ne felejtsétek el azt, amikor akármit csináltok, a legmegszokottabb hétköznapi mozdulatnál is, jó, ha a szíve mélyén ott van a hívő embernek: ezt az Úrnak csinálom. Azt szeretném, ha kedves lenne neki, hogy neki legyen kedves. Milyen nagy szabadságot ad ez például attól, hogy embereknek igyekezzünk kedveskedni, esetleg úgy, hogy azáltal engedetlenné válunk Istennek. Valóban felülemeli az embert önmagán, az eseményeken, és megtanítja helyesen értékelni.

Ezt tehát a végső célja ennek a könyvnek. De ezt megelőzően, mielőtt erre rátér az utolsó fejezetben, három nagy gondolati egységet fejt ki egymás után. Az első: hogyan viselkedik és viselkedjék Isten népe, amikor a próbák, a csapások rázúdulnak, a másik: meg is mondja, hogy az egyetlen helyes magatartás ilyenkor a bűnbánat és az Istenhez való megtérés, mert – és ez a harmadik: Isten érthetetlenül és mérhetetlenül kegyelmes, valóban gazdag a megbocsátásban, és engedélyez a bűnbánónak új kezdést.

Mi van akkor, ha ránk zúdulnak a csapások? Boldog az, akit a csapások is Istenhez visznek közelebb és bűnbánatra jut. A bűnbánónak Isten mindig megkegyelmez, – és majd elsorolom, mit mond Jóel, milyen ajándékokat ad –, és az itteni ideiglenes csa-pások és ítéletek emlékeztessenek minket a végső nagy ítéletre, amikor már nem lesz több lehetőség a bűnbánatra, és amikor Isten már kihirdeti a kegyelmet vagy az ítéletet. Ott már nem lehet kegyelemért ese-dezni! Ezért kell itt most kihasználni az erre készített alkalmat.

Ez röviden Jóel könyvének a váza és gondolatmenete. Ha nem is teljes részletességgel, de egy kicsit nézzük meg közelebbről, miket ír ő itt.

1. Az 1. fejezetben, meg a 2. fejezet el-ső felében rendkívül szemléletesen és félelmesen ábrázolja a sáskajárásnak a borzalmát. Azt írják azok a bibliamagyarázók, akik hosszabb időt töltöttek a Közel- és Közép-Keleten, és láttak sáskajárást, hogy az valóban ilyen borzalmas. Csakugyan fé-lelmetes az, amikor mint egy nagy felhő, megjelennek a sáskák, és zúg, morajlik az a felhő, valósággal elsötétül az ég, és mindenki rettegve nézi, hol szállnak le. Csak ne itt! S ha valahol másutt, egy kicsit fel-lélegzenek. De ahol leszállnak, ott semmi nem marad, ami zöld volt. Felemésztenek, lelegelnek, lekopasztanak mindent. Azt olvastuk itt: a fának a kérgét is lerágták. Levelet, gyümölcsöt, minden növényt megsemmisítettek, és a fáknak a kérgét is, mert az águk fehérlik – ahogy olvastuk.

Nincs must, nincs bor, nincs olaj – az alapélelmiszereket említi itt a Szentírás. Megjelenik az éhínség, a szükség, a nélkülözés. Annak nyomán mindig megjelenik a feketepiac, korlátlan csalás. Legrosszabb esetben az éhhalál. És ennek nyomán eltűnt az öröm az emberekből. Ezzel a mondattal zárult a szakaszunk, és az ember szíve összeszorul, ajka elnémul, látva, hogy az íté-let úgy tűnik: totális. Kenyér nélkül marad a nép.

Nem lehet védekezni ellene. Nemcsak úgy nem lehet védekezni, hogy nem tudta elhárítani az ember (ma sem), hanem úgy sem, hogy a legkisebb lyukon bebújtak a lakásba, a ruha alá, félelemben tartották ezek a szörnyű állatok az embert.

Van olyan, hogy az életünk olyanná vá-lik, mint sáskajárás után a táj. Van olyan, hogy összejönnek a bajok. Ha csak a tegnapi meg a mai napnak az eseményeit és telefonjait elmondanám most a testvéreknek; mint egy sáskajárás, ahol letarolnak minden örömöt, minden békességet, minden reményt, és ha az ember azt kérdezi: ezek után mit csináljunk egy ilyen letarolt tájon? Úgy tűnik, igazuk van azoknak, akik azt mondják: nincs remény, itt mindnyájan éhen halunk.

De nem kell ahhoz nagy szörnyűségeknek történniük, néha a mindennapok apró kellemetlenségei is egy-két váratlan veszteséggel, megaláztatással súlyosbítva elég ah-hoz, hogy eltűnjék az öröm az emberekből. És ha megnézzük a mozgólépcsőn lefelé haladva a felfelé jövőknek az arcát, akkor nem túl sok derűs arcot lehet látni. Vihogókat olykor lehet, de derűt, örömöt kevés szem sugároz. Sáskajárás utáni táj.

2. Milyenné teszi az embert az, ha így összejönnek a bajok, ha egyszerre sok csapás éri, és védtelen, kiszolgáltatott, nem lát megoldást? Sokféleképpen reagálnak az em-berek. Van, aki elcsügged, elkeseredik, fel-adja, nem lát reményt, nem is próbál ellen-állni. Kétségbeesik. Vannak, akik lázadnak, előhozza a keserűséget belőlük, ökölbe szo-rul a kezük a szó átvitt értelmében is. Netalán még Isten ellen is lázadnak, Istenre is rázzák az öklüket. Milyen Isten az, aki ezt megengedi?! Megkeményedik az ember. Ta-lán úgy, mint Arany János versében a sző-lősgazda, aki a jégverés után előkap egy ka-rót, és ami még megmaradt, azt is leveri a vesszőkről: lássuk, Uram Isten, mire megyünk ketten.

A szép lelkek azt mondhatják: milyen Isten-káromló beszéd ez, de én azt hiszem, aki volt már nagyon mélyen csapások özönében, vagy sok ilyen emberrel találkozik, úgy, hogy őket mélyen megérti és együtt érez velük, az megérti ezt a keserűséget. Semmiképpen nem lehet helyeselni és igazolni, de meg lehet érteni.

Nos, éppen erre figyelmeztet a Biblia sok helyen, hogy Isten kezében még a csapás is eszköz, a mi javunkra. Erre a hitetlen ember azt mondja: ostobaság! Ez nem igaz, nekem ilyet ne papoljanak! A hívő ember vallja és tapasztalja, hogy azoknak, akik Istent szeretik, minden a javukat szolgálja. Még egy veszteség is? Az is. Betegség is? Az is. – Azt mondja a Biblia: minden. Isten mindent fel tud használni a javunkra. Éppen ezért fontos, hogy amikor záporoznak ránk a kellemetlenségek, vagy komolyabb próbatételek is, akkor azok ne messze sodorjanak, lökjenek Istentől, hanem ha esik is az ember, közelebb essék Őhozzá.

Valaki egyszer azt mondta: a próbák alatt mindenki abba az irányba esik, amerre éppen nézett. Aki hátat fordít Istennek, az messzebb kerülhet tőle, megkeményedhet a szíve. Aki arccal Őreá nézett, és úgy élte az életét, azt még a próba is közelebb viszi hozzá. De attól tudatosan óvakodnunk kell, hogy megkeményedjék a szívünk. A 95. zsoltár azt mondja: “Lágyítsátok szíveteket: Hogy, ha hívánd ma titeket, bárcsak meghallanátok szavát!” A feladatunk az: lá-gyítsuk a szívünket.

Van egy kedves és őszinte lelki ének, amelyik úgy kezdődik: “Ha az Úr szomorít, oka van rá. Tudom én, javamért szomorít. Keze és szíve szívesen adná erejét, derűjét, örömét... Magam én, ha porig megalázom, az az Úr, aki ver, szomorít, csuda fényre de-ríti a gyászom, s örömárral elönt, beborít.” – Ez így szépen hangzik és az ember olykor kételkedik benne, pedig így van. Sokszor láthattam már, hogy aki kész magát igazán megalázni Isten előtt, talán éppen a próbák nyomasztó súlya alatt, annak csuda fényre deríti a gyászát. És azt az emberszívet, amelyikből eltűnt az öröm – ahogy itt olvastuk –, örömárral beborítja. Ez nem költői túlzás, ez valóban így van.

Mindannyiunkkal előfordulhat, hogy egyszer csak viharba kerülünk, valami lelki sáskajárás áldozataivá válunk. Jó előre felkészülni. Semmiképpen ne keményebbé tegye a szívünket. Semmiképpen ne ökölbe rántsa a kezünket, hanem tanítson meg még inkább összekulcsolni. Tudatosan is lágyítsuk a szívünket, a bűnbánat mindig lágyítja az ember szívét. Az önigazolás meg az önigazultság keménnyé teszi. Alázzuk meg magunkat az Ő sújtó keze alatt. Ne tágítsunk attól, makacsul ragaszkodjunk ahhoz, hogy ami meg van írva, az így igaz. Például ez is: akik Őt szeretik, azoknak minden a javukat munkálja. – Ott egy olyan kifejezés van a Bibliában (Róm 8.), amikor egymást segítik az események. Pál apostol idejében még nem volt fogaskerék, de az a kifejezés van ott, amit így kellene fordítanunk: a fogaskerekek egymásba illeszkednek, és az egyiket elég meghajtani, az mozgatja az egész rendszert, vagy ha kettő van, a másikat. Javunkat munkálja Is-ten még a próbákkal is.

Érdekes ám, testvérek, hogy talán még a mainál is nehezebb, sötétebb történelmi korszakokban a mi hívő eleink így fogadták a nemzeti csapásokat is, meg a személyes sorscsapásokat is. Gondoljunk csak a Himnusznak az egyik versszakára: ami, miután elmondja a költő, hogy milyen sok jót és szépet adott Isten a népünknek, akkor jön egy törés: “Hajh, de bűneink miatt gyúlt harag kebledben, s elsújtád villámidat dörgő fellegedben.” S akkor felsorolja az el-lenségeinket, amik félévszázadonként tönk-retették az országot, és iszonyatos pusztítást okoztak a népben.

Ma is sok olyan sötét erő működik, ami tönkreteszi az országot és pusztít a népben. Hihetetlen csak az az erkölcsi pusztulás is, ami a szemünk előtt zajlik le, és amit a gyerekeink életében elképedve vagyok kény-telen látni. Látjuk-e: hajh, de bűneink miatt van ez (!?)

A reformátorok a mohácsi vész utáni sötét időben újra és újra arra emlékeztet-ték a népünket, hogy Istentől kaptuk ezt az ítéletet, és megérdemeltük. De Isten nem az ítélettel akarja befejezni a nevelésün-ket, hanem készen van nála a kegyelem. Ugyanazt prédikálták, amit itt Jóel. És aki megalázza magát őszintén, annak Isten meg-mutatja, milyen az, amikor Ő felemel egy embert a sáskajárás után.

Gondolkozzunk ezen, mert ösztönösen a dac, a keménység, a lázadás, az ellenállás támad fel az emberben, amikor minden oldalról ütik, és váratlan csapások érik. A hívő ember nagy kiváltsága, hogy ezeket is végső soron Istentől fogadja el, neki mond-ja el a keserűségét. Neki elmondhatja: Uram, miért csinálod ezt, én nem ilyennek ismertelek, és nem bírom már?! – nyugodtan lehet panaszkodni, de Istennek. Aki neki panaszkodik, nem az öklét rázza, hanem összekulcsolta a kezét.

3. És meggyőződhet arról, – ami a har-madik gondolati egység a Jóel könyvében –, hogy Isten gazdag a kegyelemben és bő-völködik a megbocsátásban. “De még most is így szól az Úr: Térjetek meg hozzám tel-jes szívvel, böjtölve, sírva és gyászolva! Szí-veteket szaggassátok meg, ne csak a ruhátokat, úgy térjetek meg Istenetekhez, az Úr-hoz! Mert kegyelmes és irgalmas Ő, türel-me hosszú, szeretete nagy, és megbánja, még ha veszedelmet hoz is.” És egy fél oldal-lal később ezt olvassuk: “Szánalomra indult az Úr országa iránt, és könyörült népén.” Mihelyt őszintén elhangzik: hajh, de bűneim miatt! – megérdemeljük, Urunk, még ennél több szörnyűséget is érdemelnénk, olyan sok szörnyűséget követtünk el ellened, de tudjuk: kegyelmes vagy – abban a pillanatban maga Isten nyúl az összetört ember hónaalá és emeli. Emeli fölé a tragédiáinak, s egyszerre lesz rálátása. Elhelyezkednek a dolgok, és helyesen tud ítélni. Isten szemével nézi a saját sorsát is. Erre mondták a reformátorok: sub specie aeternitatis – az örökkévalóság nézőpontjából látja a maga életének az apró vagy kevésbé apró eseményeit is, és helyesen fogja megítélni.

Isten kegyelmének melyek a jelei? Eze-ket sorolja fel itt Jóel. Először is: újra bőség lesz. Amilyen részletesen ecseteli a sás-kajárás szörnyűségeit, olyan részletesen sorolja el, milyen az, amikor az Úr esőt ád a földre – az volt az áldások forrása, és egyszerre minden kizöldül. A sáskák lelegelték; amit meghagytak, megették a szöcskék; amit meghagytak, megették a cserebogarak – semmi nem maradt. S egyszerre csak egy új teremtés történik. Újra sarjad minden: zöldell a mező, van must, van gabona, van olaj, és Isten bőséget ad. Megtelnek a szérűk gabonával, bőven ömlik a sajtókból a must és az olaj. “Kárpótollak ti-teket azokért az évekért, amelyekben pusz-tított a sáska, a szöcske, a cserebogár és a hernyó. Ehettek jóllakásig, és dicséritek az Úrnak, Isteneteknek a nevét, mert csodát tett veletek. Akkor megtudjátok, hogy én Izráellel vagyok, és hogy én, az Úr, vagyok a ti Istenetek, senki más!” (2,18-27)

Ezt előbb is megtudhatták volna, és előbb is dicsérhették volna az Urat, csak éppen az volt a baj előtte, hogy nem az Urat dicsérték, hanem dicsekedtek, nem az Úrban bíztak, hanem magukban bíztak, meg babonaságokban, bálványokban ... Előbb is lehetett volna, nem kellett volna a sáskajárásnak bekövetkeznie. Nem történelmi szükségszerűség a sáskajárás, most a szó mindenféle értelmében, hanem nevelőeszköz Isten kezében. És mivel Isten ettől akarta megőrizni a népet, hogy végképp magában bizakodjék és elbízza magát, gőgős legyen és istenkedjék, és megvesse az ő Istenét, ettől mindenképpen meg akar-ta őrizni, mert ez lenne a végleges és végzetes pusztulása a népnek, – hogy a végső ítélet ne következzék be, ezért időleges ítéletekkel figyelmezteti Isten az Ő népét. A reformátorok ezt fedezték fel, és a történelmi próbák mögött is így látták a minket szerető Istent. Ezt nem érti a nem hívő em-ber: ha szeret, miért próbál? Azért, mert nagyobb bajtól akar megőrizni. A kárhozattól akar megőrizni. Ezért inkább a fejemre üt most, ha nagyon magasan hordom, hogy idejében megalázzam magam. Ha kész vagyok, Ő felemel, és az a kéz, amivel szomorít, csuda fényre deríti gyászom. – Tessék kipróbálni!

Ez tehát az első áldása Isten kegyelmének: újra bőség van.

A második az: újra körülveszi az Ő népét védelemmel. Át kellett élniük a kiszolgáltatottságot. A sáska – bár különböző méretek vannak – kis nyomorult állat, de nem lehet védekezni ellene, és fél, retteg tőle az okos és büszke ember, mert nincs védelem. De amikor az Úr körülveszi az Ő népét – azt olvassuk a második rész közepén –, a nálánál nagyobb ellenség is megfutamodik, és bárki támad rá, biztonságban lakozhat.

A kegyelem első áldása: bőség, a második: biztonság, védettség.

A harmadik: – ami püskösdivé teszi Jó-el könyvét – Isten az Ő Szentlelkét ígéri mindenkinek.

(Azt mondtam: a 3. részt olvastam – ez a Jóel könyvének az eredeti felosztása szerint a 3. rész. Később egy másféle felosztás lett, úgyhogy a Károli bibliánkban ez a 2. fejezetnek a második fele, de az új for-dítás megint visszatért az eredetihez. Ne okozzon zavart a testvérekben. A Károli Bibliában 3 fejezetből áll a Jóel könyve, az új fordításban 4 fejezetből. A szöveg ugyan-az, csak más a beosztás.)

Nos, ezt a 3. részt önállóan kezeli az eredeti szöveg, ahol Isten azt ígéri: eljön az az idő, hogy mindenki kaphatja az Ő Szentlelkét. Miért, hát előtte nem kaphatta mindenki? Nem. Az Ószövetségben azok kapták Isten Szentlelkét, akiket Ő valami különleges, nehéz, az egész népért végzett feladattal bízott meg. Amire önmagától képtelen lett volna egy ember, annak adta az Ő Szentlelkét. Saul király lett: “Az Úrnak lelke reád száll és más emberré leszel.” – ígéri neki Isten. Amikor kapja a Szentlelket, ő is prófétál és mindenki csodálkozik: hogy jön ez a tanulatlan parasztlegény ahhoz, hogy itt prófétáljon? Kapta Isten Szentlelkét. Akiket Isten bízott meg valami nehéz feladattal, azoknak adta az Ő Lelkét, amíg engedelmeskedtek. Saul egy idő után elbizakodott, Isten visszavette tőle az Ő Lelkét.

Ezzel szemben az Újszövetség arról beszél, hogy aki Jézus Krisztust hittel befogadja, az mind kapja az Ő Szentlelkét. És ez bárkinek lehetséges – itt olvastuk: öregnek, fiatalnak, rabszolgának, rabszolgatartónak, szegénynek, gazdagnak ... min-denkinek. Jézus Krisztus ezt tette lehetővé. A Jóel 3. pünkösdkor teljesedett be. Nem véletlenül idézi Péter apostol (ApCsel 2.) pünkösdi prédikációjában Jóel próféta szavait. Akkor teljesedett be az, attól kezdve minden Jézusban hívőnek hozzáférhető a Szentlélek. Kapja ezt az ajándékot.

És miben nyilvánul meg elsősorban, hogy valaki kapta Isten Szentlelkét? Abban, hogy érti Isten gondolatait, kijelentést kap Istentől. Közli vele Isten az Ő akaratát, az illető azt felfogja és cselekszi.

Ez félreérthető: “ifjaitok látomásokat lát-nak, véneitek álmokat álmodnak” – akkor ilyen úton közölte Isten az Ő kijelentését a hívőkkel. Ma velünk a Szentíráson keresztül közli. A látomások és álmok ideje lejárt, mióta Isten az Ő igéjét írásba foglaltatta. Ennek a tartalmára figyeljünk, s ne a formájára. Akkor ez volt a formája, de a tartalma ma is ugyanaz: Isten az Ő gondolatait érthetővé teszi ilyen magunkfajta emberek számára is. Az Ő egészen más gondolatait, az Ő magasságos gondolatait, amit mi nem érünk fel ésszel, azokat redukálja, hogy nekünk is érthetőek legyenek, és átalakítsák az életünket, sőt: továbbadhassuk azokat másoknak. Az Ő igéit adja az Övéinek a szájába. – A Szentlélek ígérete tehát a harmadik ajándék.

A negyedik, amit még mond a végén: “De megmenekül mindenki, aki segítségül hívja az Úr nevét, mert Jeruzsálemben lesz a menedék az Úr ígérete szerint.” Az igazi menedék Jeruzsálemben Jézus Krisztus áldozata által nyílik meg mindenki előtt. Azt ígéri Isten: meg lehet menekülni a pusztulástól, és ezt a menekülést Ő kínálja az em-bereknek, és azok kapják ezt a menekülést, akik segítségül hívják az Úr nevét. Ez a mondat előfordul az ApCsel-ben is és a Ró-mai levélben. Háromszor ismétlődik a Bib-liában: aki az Úr nevét segítségül hívja, megmenekül. Próbáljuk ki! Szabad Őhozzá kiáltani, segítségül hívni a nyomorúságunk kellős közepén is.

Így érkezik meg a tulajdonképpeni mon-danivalójához – erről szól az utolsó fejezete –: a történelem különféle sáskajárásai mint Isten ítéletei, a végső nagy ítéletre emlékeztetnek bennünket, és attól akarnak megőrizni. Mert – és erről ír a 4. részben – lesz ítélet. Isten a népeket, a pogányokat, megítéli, az Ő népét, a benne hívőket, magához veszi és megdicsőíti. Nem lesz harmadik állapot, nincs harmadik lehetőség, ott nincs már arra lehetőség, hogy valaki, aki addig nem hitt benne, átlépjen valahogy a hívők táborába. Most van ennek az ideje. – Szeretete nagy, türelme hosszú – ahogy olvastuk –, egyszer azonban véget ér ez a lehetőség és elkövetkezik az ítélet.

Isten segítsen minket felelősebben élni, a végre is gondolni. Nem kell rettegnünk a végtől, nem a világ végét várjuk, mi a visz-szatérő dicsőséges Krisztust várjuk, aki ma-gához veszi a benne hívőket. Most hívjuk segítségül az Úr nevét, s akkor már most megmenekültünk. Ezzel az örömmel lehet készülni a vele való találkozásra, és így tud-juk meghajtani magunkat – még a sáskajárások idején, a bennünket érő próbák alatt is.

 


 

Imádkozzunk!

Istenünk, nehéz tőled elfogadni a próbákat. Sokszor téged és másokat vádolunk, vagy önmagunkat is vádoljuk, de nem tudjuk szív szerint megalázni magunkat előtted. Köszönjük, hogy erre bátorítsz most minket. Köszönjük, hogy arra vársz, hogy a bűnbánó bűnösnek megkegyelmezhess. Köszönjük, hogy inkább reánk bocsátasz ítéleteket is, csakhogy a végső nagy ítélettől megments minket. Légy áldott azért, hogy egyedül te látod át egészen ezt a világmindenséget, az időt és a történelmet, és hogy neked ennyire fontos a személyes sorsunk!

Könyörülj rajtunk, és őrizz meg minket erőnket meghaladó próbáktól. Könyörülj rajtunk, és adj szabadulást, megkönnyebbedést, ha éppen most nyögünk valami alatt. Taníts túllátni, kilátni bajainkból, innen is téged hívni segítségül és hozzád kiáltani.

Könyörgünk hozzád azokért, akik most vannak különösen nehéz próbatételben. Könyörgünk hozzád, ha nincsenek próbák, akkor is tudjunk téged dicsőíteni. Ajándékozz meg minket azzal a bőséggel, amit ígérsz, és add nekünk legfőképpen Szentlelkedet, hogy értsünk téged, és az engedelmesség Lelkével támogass, hogy engedelmeskedjünk neked.

Ámen.