Az emberölés oka

 

 

Lekció: 1Móz 4,1-15

 

Alapige: Mt 15,19

“A szívből származnak a gonosz gondolatok, gyilkosságok, házasságtörések, paráznaságok, lopások, hamis tanúskodások és káromlások.”

 


 

Imádkozzunk!

Istenünk, köszönjük, hogy magad elé engedsz minket. Köszönünk minden percet, amit veled tölthettünk a múlt héten. Köszönjük igédet, ami világította az utunkat. Köszönjük az imádság nagy lehetőségét. Köszönjük, hogy bárhonnan, bármikor kiálthattunk hozzád azzal a bizonyossággal, hogy közel vagy a megtört szívűhöz és mindenkihez, aki téged hív. Áldunk azért az ígéretért, hogy aki segítségül hívja a te nevedet, megtartatik.

Így kiáltunk most hozzád és kérünk, segíts, hogy ne hiába legyünk itt! Szólíts meg minket olyan igével, ami eligazít, ami lehet, hogy összetör, de fel is emel, lehet, hogy kezed megsebez, de be is gyógyít. Gyógyítsd az életünket! Olyan sok ponton van szükségünk tisztulásra, újulásra, elmélyülésre, új kezdésre.

Köszönjük, Urunk, hogy nemcsak újrakezdhetünk dolgokat, hanem veled egészen újat is kezdhetünk. Segíts minket erre, és aztán újíts meg! Olyan hamar elveszítjük az életkedvünket, a reménységünket, a békességünket, a szeretetünket, a derűnket, – ajándékozz meg minket most magaddal és mindazzal a gazdagsággal, aminek te vagy a foglalata, élő Urunk, Jézus Krisztus.

Segíts, hogy ma, ha a te szavadat halljuk, meg ne keményítsük a szívünket!

Ámen.

 


 

Igehirdetés

A hatodik parancsolatnál egy kicsit to-vább kell időznünk, mint a megelőzőknél tettük, mert sok olyan vonatkozása van, ami közvetlenül érintkezik a hétköznapi életünkkel, és jó lenne az ezzel kapcsolatos kényes kérdéseket is Isten igéjének a világosságánál tisztábban látni.

Ma egyetlen kérdésre keressünk választ a Bibliából: mi a gyilkosság oka? Egyáltalán: miért volt szükség arra, hogy Isten ilyen parancsot is adjon: Ne ölj! Hogyan vetemedhet egyik ember arra, hogy kioltsa a másiknak az életét?

Miközben erre keressük a Biblia válaszát, három részkérdésre is feleletet kapunk majd: Mi az emberölésnek a gyökere? Mivel kezdődik el a gyilkosság? Ki a felbujtó? – mert kiderül, hogy mindig van valaki, aki bujtogatja a gyilkost. Mi a gyilkosságok gyökere, mivel kezdődik ez a szörnyű tett – hátha már a kezdetben nyakon lehetne csípni –, és ki a felbujtó?

1. Mi a gyökere? Az, hogy a bűnbe-esett ember képes arra, hogy Istennek kép-zelje magát, és tárgynak tekinti a másik embert. Amíg az ember Istennel közösség-ben élt, addig a valóságnak megfelelően látott mindent. Addig tudta: Isten Isten, én pedig ember vagyok, a másik ember meg szintén ember, és ő az én társam, fe-lebarátom, összetartozunk, össze van kötve a sorsunk.

A bűneset azonban eltorzította az embernek a látását, önmagát képzeli a világ urának, és a maga uralma kiterjesztésében és gyakorlásában a másik embert vagy eszköznek akarja használni, vagy akadálynak, vetélytársnak, ellenségnek tekinti, és ezért félre akarja tenni az útból.

A Biblia világosan tanítja, hogy ezt a világmindenséget Isten teremtette. Az éle-tet is Ő alkotta és Ő az ura, az élethez raj-ta kívül senki nem nyúlhat. Az ember az Ő kedves teremtménye, akit megbízott az é-let ápolásával, őrzésével. Legfőképpen em-bertársának az őrzésével is. Tehát semmi-képpen nem tekintheti őt tárgynak. A gyil-kos indulat általában ebből a torz szemléletből születik, hogy a másik csak utamban van, akadályoz engem. Ha használhatom, akkor jöhet, utána ejtem, dobom vagy megsemmisítem. Ha pedig akadályozza az uralkodásom gyakorlását, akkor mindenképpen el kell távolítani az útból. Ebből születik aztán a gyilkos indulat, majd a gyilkos tett. Akár személyes bosszúnak, akár nyereségvágyból elkövetett emberölésnek, akár háborúnak hívják azt.

Nekünk vissza kell térnünk a Szentírás világos tanításához, ami felhívja a figyelmünket arra, hogy Isten Isten, az em-ber ember. Egyedül Isten tud életet adni – éppen a mai zsoltárunkban is olvastuk: Nálad van az életnek forrása –, éppen e-zért egyedül Ő szabhatja meg az életünk végét is. Dávid vallja a zsoltárban: “éle-tem ideje kezedben van.” Aki maga akar-ja megrövidíteni vagy elvenni a saját életét, vagy egy másik ember életét, az közvetlen Istennel kerül szembe, ellene lázad, és ezért annak a legsúlyosabb az ítélete.

Mindjárt a Biblia elején ezt olvassuk: “Aki embervért ont, ezt mondja az Úr, annak a vére ember által ontassék ki. Mert Isten a maga képére teremtette az embert.” (1Móz 9,6) Egyedül az ember az a teremtmény, aki Isten képét hordozza ma-gán. – Ez nem azt jelenti, hogy hasonlítunk Istenhez a képünket tekintve, hiszen Isten lélek, mi pedig testben élünk. Ez azt jelenti: Isten az embert tette ezen a földön az Ő képviselőjévé, akinek képviselnie kellene Isten jóságos akaratát, akinek meg kellene valósítania Isten bölcs terveit. A bűneset óta mindez megváltozott és megnehezedett. Viszont, aki egy másik ember életére támad, az az Isten képviselőjére támad, és az megint csak magával Istennel kerül szembe, ezért ilyen súlyos az ítélete. A növények meg az állatok nem élvezik ezt a kiváltságot és ezt a védelmet. Bizonyos célszerűség határain belül azoknak az életét ki lehet oltani. Az ember életét semmi körülmények között nem szabad kioltani.

Ezért rettenetes az, amikor háborúk során emberekről sokszor úgy beszélnek, mint valami nyersanyagról. Az ember Is-ten teremtménye, és egyik embernek a másikra sose lehet úgy néznie, mintha az tárgy lenne. Ezt viszont következetesen végigviszi a Szentírás. Tehát ember a mag-zat is a fogantatása pillanatától kezdve. Ember az értelmi fogyatékos is. Ember a tehetetlen, szenilis aggastyán is. – A Biblia nem tesz különbséget. Egy kategória van: ember, és aki embervért ont, az magával Istennel kerül szembe.

Nem lehet tehát nekünk eldöntenünk, hogy kinek az élete értéktelen már, akit kiiktathatunk az életből – ahogy ezt egy időben finoman kifejezték. Ez azt jelentette: meg lehet ölni, kiiktatni. Senki nem veheti magának a jogot, hogy megállapítsa egy másik ember halálának az optimális idejét, – ahogy azt szintén a szakzsargonban mondani szokták. Ehhez egyedül Istennek van joga. Ez az első, amit a Bib-lia erről mond.

2. Mivel kezdődik a gyilkosság? Kain sem azzal kezdte, hogy agyonütötte Ábelt. Megvan ennek a folyamata. Sokszor azzal kezdődik, hogy átsuhan egy gondolat az emberen: ha ő nem lenne, nekem köny-nyebb lenne. Több jutna, jobb lenne a hely-zetem. A kisgyerekek átélik ezt, amikor kistestvérük születik. Az első gyerek addig csak egyedül volt, egy idő után osztozni kell mindenen, mégpedig nem is test-vériesen, hanem egyenlőképpen. Vagy át-élik, amikor két fiú kezd udvarolni egy lánynak. Valamelyiknek előbb-utóbb odébb kell állnia. Ha ő nem lenne, az én ügyem si-mábban menne. Vagy amikor nagyon meg-romlik már egy házasság, és azt hiszi va-laki: attól függ a boldogulása, hogy megszabaduljon a társától, mert akkor minden egyebet simább lenne intézni. Ha ő nem len-ne, nekem könnyebb lenne. Ez néha csak meglegyinti az embert, máskor pedig befészkeli magát a szívébe, elkezd gyűlni az emberben az irigység, a keserűség, a harag, a gyűlölet, és a gyűlölet előbb-utóbb ölet, és ebből lesz a gyilkosság.

Itt is ezt olvastuk. Kain először csak nézte, hogy Ábel is áldozatot mutat be, meg ő is. Aztán nyilvánvaló lett számára, hogy Ábel áldozata kedves Istennek, az övé nem. (Itt nem olvastunk füstölésről – tessenek ezt törölni a memóriából, mert a Biblia nem beszél arról, hogy az egyiké felszállt, a másiké nem szállt fel, ezt valaki kitalálta és elterjedt. A Zsidókhoz írt levél megmagyarázza, hogy mi volt a különbség oka.) Kain érzékelte, hogy van különbség, az kedves Istennek, az enyém nem. Miért nem? Ezért elkezd haragudni Ábelre. “Haragra gerjedt” – ezt kétszer is olvassuk. Isten még idejében kérdezi tőle: Miért gerjedtél haragra? Ez nem vezet semmi jóra, más a megoldás. Itt van egy probléma és annak van megoldása. De ezen az úton nem jutsz megoldáshoz, ne engedj ennek! De ő enged neki. Aztán összevitatkoznak. A vita hevében a harag egyre inkább gyűlöletté, bosszúvággyá izmosodik, és a végén jön a furkósbot vagy akár-mi, amivel agyonütötte. Először nézem, valami nem tetszik, s ahelyett, hogy higgadtan, világosságban gondolkoznék, ahe-lyett, hogy Isten elé mennék vele: Uram, szörnyű, harag gyűlik a szívemben és ezt nem akarom! – nem, hanem inkább ápolgatja, és a végén gyilkosság lesz belőle.

Van egy latin mondás, nagyon meg kell szívlelnünk: principiis obsta – óvakodj a kezdetektől. Vagyis az elején légy észnél! Az elején csípd el, érd tetten magadban mindazt, ami rossz. Akkor még talán meg lehet semmisíteni. Nem elfojtani, a szó lélektani értelmében, hanem megfojtani, megsemmisíteni, világosságra hozni. Attól egyikünk sincs védve, hogy néha begurulunk, hogy haragra gerjedünk, hogy keserű irigység ébred a szívünkben, amikor látjuk, hogy ő már mire jutott, pedig úgy látom, nem is teljesített annyit, mint én, – vagy akármi miatt. Ettől nincs védve senki, a leghívőbb ember sem.

Még Pál apostol is azt írja az efézusi-aknak: Ám haragudjatok, (azt nem tudjuk elkerülni), csak ne vétkezzetek, mert vétek az lesz, ha lemegy a nap a ti haragotokon! Ha megkeményedtek a magatok igazában, ha konzerváljátok a haragot, az már bűn! Az, hogy meglegyint egy ilyen gondolat, az kísértés, az még nem bűn, arra mondhatok nemet. Csak ezt el kell tökélni a szívünkben, hogy minden ilyenre nemet mondok. Így folytatja ezt a mondatot Pál az Efézusi levélben: az ördögnek ne adjatok helyet. Nem adok helyet ilyen ördögi indulatnak. Aki azonban helyet ad neki, cinkosává szegődik a saját keserűségének, haragjának, azzal az is megtörténhet, amit a Zsidókhoz írt levél így mond: a keserűségnek bármely gyökere felnövekedvén, minket az igaz hittől elszakít. Fontos, hogy óvakodjunk a kezdetektől. Az elején vegyük komolyan az ilyen indulatokat, és ne engedjük, hogy kifejlődjenek. Jézus szerint a gyilkos indulat is gyilkosság, ha annak helyt adok ma-gamban.

Amikor a Hegyi beszédben a mi U-runk magyarázza a hatodik parancsolatot, akkor azt mondja: “Megmondatott a régieknek: ne ölj! mert aki öl, méltó az ítéletre. Én pedig azt mondom nektek: aki haragszik az ő testvérére, az is méltó az ítéletre. Sőt, aki azt mondja az ő testvérének: ráka, vagy bolond, méltó a gyehen-na tűzére.” A ráka az emberi méltóságában sértette meg a másikat, a másik becs-mérlése, semmibe vevése, leszólása. Ami-kor nem tekintem már embernek. Ha ilyet mondok, amögött már indulat van a szívemben, s ez gyilkos indulat – mondja Jé-zus. És aki ezt helyesli, ezzel egyetért ma-gában és nem ítéli el, nem veti ki, az gyil-kos. A gyilkos tettet nem mindenki követi el, de a gyilkos indulatnak sokan helyet adnak a szívükben és nem ítélik el. Jézus ezt is ugyanolyan bűnnek tekinti.

Itt mutat rá a gyilkosság okára. Azt mondja: a szívből származnak a gyilkossá-gok. Az ember belső műhelye, amit a Bib-lia szívnek nevez, az romlott meg ennyire, mióta Istentől távol élünk, hogy abban gyilkos gondolatok megfoganhatnak, s ha nem pusztítjuk el őket idejében, kifejlődnek és akár tetté is válhatnak, vagy állandósult gyűlölködéssé, haragtartássá és így tovább ... Ez nem jó senkinek, mérgez mindent magunk körül.

3. A kezdetekre kell tehát ügyelni. An-nál is inkább, mert van egy felbujtó, aki minket gyilkos gondolatokra, indulatokra és tettekre bujtogat. Ki az?

Jézus világosan beszélt róla, és nem ködösített úgy, mint ahogy némely modern, az emberrel foglalkozó tudományok próbálják elkeseredetten. Ő leleplezte a fel-bujtót. A Bibliában ezt olvassuk, (ezt val-lásos embereknek mondja, farizeusoknak): “Ti az ördög atyától valók vagytok, és a ti atyátok kívánságait akarjátok teljesíteni. Az emberölő volt kezdettől fogva...” (Jn 8,44) Annyira kezdettől fogva, hogy most olvastuk az egyik bizonyítékát ennek, hogy mindjárt a bűneset után testvérgyilkosság következik be. Felhergeli a felbujtó az embert az édestestvére ellen, akivel kölcsönösen rászorulnának egymásra, kölcsönösen gazdagíthatnák, védhetnék, őriz-hetnék egymás életét. Kain azonban pimasz cinizmussal kérdezi az Úrtól: “Ta-lán őrizője vagyok az én testvéremnek?” Az. Isten azzá tett mindannyiunkat; a má-sik életének az őrizőjévé. A felbujtó azon-ban éppen azzal állít szembe, akinek az életét őrizni kellene. Minden gyilkos indulat, gondolat mögött maga az ördög van ott – Jézus tanítása szerint –, aki emberölő volt kezdettől fogva.

Isten viszont az élet pártján van kezdettől fogva. Nemcsak megteremtette az életet, hanem táplálja és védi is azt. Sőt, nekünk többet adott, mint a biológiai élet. Nekünk az Ő tulajdon isteni életéből is adott. Ezt veszítettük el akkor, amikor elszakadtunk Istentől. És ezt hozta vissza Jé-zus Krisztus erre a földre. Aki Jézust az életébe hittel befogadja, ezt az isteni életet kapja vissza, és átkerül egy másik ura-lom alá. Az ördöguralomból, ahol állandóan hangzik a bujtogatás gyilkos gondo-latokra és tervekre, átkerül a Krisztus-ura-lomba, ahol egészen más törvények és cé-lok érvényesülnek.

Ez a világ azt mondja: elveszem a má-sikét, hogy nekem jobb legyen. Jézus viszont mindig azt mondta, és azt mondja ma is: odaadom magamat a másikért, hogy neki jobb legyen. Pontosan fordított az erő-áramlás. Ezt az utóbbi magatartást nevezi a Biblia szeretetnek. A szeretet nem valami megfoghatatlan, ködös, hol ezt, hol azt jelentő érzelgősség, hanem akció, cse-lekedet, tevékenység. Aki így jár-kel, hogy észreveszi mások szükségét, és amin tud, azonnal segít, úgy hogy meghozza érte az áldozatot és sose tartja számon, kiért mek-kora áldozatot hozott, az szeret. Agapénak, szeretetnek ezt nevezi a Biblia. A szeretet mindig ad, mégpedig azt adja a másiknak, amire szüksége van, tudva azt, hogy ennek az árát neki kell megfizetnie, aki szeret. Azt nem tartja számon, nem várja vissza. Az üzletelés. A szeretet nem ismeri az üzletelést. Ad, ad, ad ... Mert a másik fontos neki. A bűnbeesett embernek önmaga a fontos. Ezért képzeli kisistennek magát, aki átveszi az uralmat, és eszköznek tekinti a többieket, vagy elhárítandó akadálynak. Ebből akar kiszabadítani minket Isten, és elsegíteni erre a jézusi gondolkozásra és életgyakorlatra. Mert akiben Jézus Krisz-tus valóban él, az egyre inkább ilyen emberré válik. Ő minket is ilyenekké akar formálni. Csak ehhez az kell, hogy elítéljük a bennünk lapuló gyilkost, és minden gyilkos indulatot és gondolatot, és egészen kinyissuk magunkat Jézus szereteturalma előtt.

Több mint 30 évvel ezelőtt ebben a templomban hallottam a hatodik parancsolatnak egy nagyszerű magyarázatát. Az ak-kor vendég igehirdetőként itt szolgáló lelkész a végefelé így szólította meg a gyülekezetet, miután mindnyájan magunkra ismertünk, hogy bizony ott lapulnak ezek a gyilkos indulatok bennünk; így szólított meg bennünket: hát így van ez, kedves gyil-kos testvéreim! Előttem ült egy idős házaspár itt a középtájon. Felháborodottan egymásra néztek, és tüntetően kivonultak. Nyilván az volt a szívükben – az arcukon legalábbis –: engem ne gyilkosozzanak le! Én pedig úgy éreztem: Uram, nem is tud-tam, hogy ennyi gyilkos indulat van a szí-vemben. Tisztíts meg engem ettől!

Most nem akarok szónokiaskodni, de vajon magunkra vesszük-e ezt a bántó megszólítást? És ha Jézus azt mondja: a gyilkos harag, a bántó, durva, szeretetlen megjegyzés is gyilkosság, akkor igazat a-dunk-e neki? Nem védőbeszédet kell tartanunk, hanem megvallani ezeket a bűneinket, és komolyan venni azt, hogy akár-milyen formában követtünk el gyilkosságot, arra most még kaphatunk bocsánatot. Mert Ő gazdag a kegyelemben, és bő-völködik a megbocsátásban. Nincs a gyilkosságnak az a formája, amire Ő ne adna teljes feloldozást és végleges bocsánatot, ha valaki azt töredelmesen kéri és hittel elfogadja.

Isten eszközöket keres arra, akiken keresztül az élet erőit áraszthatja ebbe a gyűlölködő, acsarkodó, egymást ellenségnek tartó világba. Készek vagyunk-e vállalni ezt? Mert a sátán is eszközöket keres, hogy a maga életellenes erőit belepumpálhassa a világba. Kinek a kezében vagyunk eszköz?

Nemrégen résztvettem egy konferencián, egy csendeshéten, és olyan világosan látszottak a vonalak: ki, kinek a kezében eszköz. Ki az, aki úgy tudott beszélni távollévőkről, hogy mindig mondott valami kedveset, valami jót róla. Ha bántották, megvédte. És ki az, aki csendesen, vagy agresszíven el tudta hinteni a gyanakvásnak, a bizalmatlanságnak, a szét-húzásnak, az ellenségeskedésnek a magvait. Sokszor csak a száját húzta el megfelelő pillanatban, de ez magvetés volt, a gyűlölet magvetése. Vagy sokszor csak egy kedves mosollyal kimondott egyetlen mondat kellett, és ott valami szeretet-kiáradás, Krisztus-kiáradás történt.

Mi árad ki a szívünkből? Ahogy megszületünk, a szívünk tele van gyilkos indulatokkal. Kezdettől, születésünktől fogva az ördög eszközei lehetünk. Innen kerülhet át valaki Krisztus országába, hogy az Ő uralma érvényesüljön az életében.

Érdekes, hogy amikor a reformáto-rok magyarázzák a hatodik parancsolatot, alig-alig foglalkoznak a negatívumokkal: mit ne csinálj. Az, hogy ne ölj, azt jelenti: ne lődd agyon, ne indíts háborúságot se családban, se másutt. Mindnyájan azt magyarázzák: mit igen! A pozitív üzenetét hangsúlyozzák. Egy-egy mondatot hadd olvassak Kálvintól meg Luthertől.

Azt írja Kálvin a hatodik parancsolatról: “Hűségesen mindent meg kell tennünk, ami hatalmunkban áll, hogy felebarátunk életét oltalmazzuk, és mindent fel kell használnunk, hogy az ő jólétét segítsük és kárát elhárítsuk.” Tehát nem: ne okozz neki kárt, ne törj az életére, hanem hogy védd és gazdagítsd az életét.

Luther talán még szemléletesebb: “Ha egy meztelen embert elküldesz és nem adsz neki ruhát, akkor engedted megfagyni, és megölted őt. Ha valakit éhezni látsz és nem adsz neki enni, hagyod éhen halni, te vagy a gyilkosa. Vagy látsz valakit más egyéb szükségben halálra ítélve, és nem mented meg, pedig megtehetnéd, akkor megölted, mert megtagadtad tőle a szeretetet, és elraboltad a jótettől, amely által életben maradhatott volna.”

Ugyanígy magyarázza a Heidelbergi Káté is ezt a nehéz, súlyos parancsolatot, amikor az első ezzel foglalkozó kérdésében röviden elmondja, hogy ne bántsuk egymást, és utána így folytatja: “Ez a parancsolat tehát csak a gyilkosságról szól? Nem. Hanem amikor Isten a gyilkosságot tiltja, akkor arra tanít, hogy Ő a gyilkosságnak a gyökerét is gyűlöli, mint ami az irigység, gyűlölet, harag és bosszúvágy, és minden ilyet titkos gyilkosságnak tart.” – és itt vannak az igék, hogy minek a-lapján mondja ezt. “Elég-e hát, ha így senkit meg nem ölünk? Nem elég; – mert amikor Isten az irigységet, gyűlöletet és haragot kárhoztatja, ezzel azt kívánja, hogy a felebarátunkat úgy szeressük, mint magunkat, hogy iránta türelemmel, békességgel, szelídséggel, könyörületességgel és szívességgel viseltessünk, kárát tő-lünk telhetőleg róla elhárítsuk, és még ellenségeinkkel is jót tegyünk.” – (106- 107. kérdés)

Ez mind, idézet a Bibliából, legfőkép-pen Jézus Krisztustól. Ő volt az, aki még haldokolva is azokért imádkozott, akik a keresztre juttatták. És ezt az indulatot kínálja nekünk: hogy az az indulat legyen bennetek, ami volt a Krisztus Jézusban, aki nem tekintette zsákmánynak, hogy az Istennel egyenlő, hanem önmagát megüresítette, szolgai formát vett fel, emberekhez hasonlóvá lett és engedelmes volt halálig, mégpedig a keresztfának haláláig. Mert ha valaki a másiknak nem kárt akar okozni, hanem áldássá akar lenni a számára, annak az árát meg kell fizetni. Jézus megfizette ennek az árát a kereszten.

A megterített úrasztalán a kenyér és a bor egyszerű jelei pontosan az Ő halálának erre a jelentőségére hívják fel a figyelmünket. És ahogyan az a kenyér és a bor eggyé válik azzal, aki hittel magához veszi, Jézus úgy kínálja nekünk ezt az Ő szelíd, minden gyűlölségen diadalmas ter-mészetét. Utána nekünk is meg kell majd fizetnünk az árát annak, hogy ezzel szolgálunk. De hogy ez lehetségessé váljék, hogy az ördög-uralomból a Krisztus-ura-lomba átkerüljünk, hogy ez a nagy gazda-csere bekövetkezzék az életünkben, annak Ő fizette meg az árát a kereszten.

A Ne ölj! tehát korántsem csupán azt jelenti: ne üsd agyon, ne lődd le, ne kelle-metlenkedj neki, hanem azt jelenti: védd meg, állj mellé, gazdagítsd, szeresd. Add meg neki, amit tudsz, még akkor is, ha e-zért neked kell áldozatot hoznod. A gyilkosság ellentéte ez a fajta önfeláldozás. A Biblia azt mondja: igazán gazdag ember az lesz, aki sok ilyen áldozatot tud hozni má-sokért. Isten országában nem az tesz min-ket gazdaggá, amit megszerzünk itt a földön, hanem amit továbbadunk egymásnak. És Jézus erre akar felszabadítani.

Összefoglalom. A Szentírás tanítása szerint az emberölés oka a megromlott szív. Ezért Isten nekünk új szívet kínál. A szívből származnak a gyilkosságok – ezt mondja Jézus diagnózisként, és azt olvassuk terápiaként: “Új szívet adok belétek – ezt mondja az Úr, – az én lelkemet adom nektek.” (Ez 36,26) Isten az Ő tulajdon lelkét, magát Jézus Krisztust kínálja. És akkor mind a három kérdésre jó választ fogunk adni. Akkor látni fogjuk: Isten Is-ten, én meg az Ő teremtménye vagyok, a másik ember meg szintén az Ő kedves teremtménye, és azért vagyunk, hogy egymás életét őrizzük és védjük.

Akkor látni fogjuk még csírájában, amikor elindul bennünk valami gyűlölködés, és már akkor elítéljük, megvalljuk Is-tennek és elhagyjuk, és nem fejlődhet ki, nem lesz belőle gyilkosság. Akkor felismerjük a felbujtónkat is, és tudjuk azt, hogy mi már nem vagyunk – ha újjászületett emberek vagyunk – az ő hatalma alatt, nem kell engedelmeskednünk neki, hanem tudatosan engedelmeskedhetünk annak a Krisztusnak, aki szeretett minket és önmagát adta érettünk.

Azt szeretném javasolni, ha valaki nem marad is itt most az úrvacsorára, szánjon egy kis csendet ma arra, hogy megvizsgálja, hogy a Biblia által említett gyilkosságoknak mely formáját követte el eddig, mi az, ami ott lapul a szívében, és merje azt keményen elítélni, bűnnek vallani, és kérni, hogy Isten szabadítsa meg tőle. Az így felszabaduló helyet pedig engedje, hogy egészen kitöltse Jézus Krisztus. Tárjuk ki magunkat előtte, hogy Ő hozza a bocsánatát, tisztaságát, szentségét, és ezt a szem-léletet és gyakorlatot, hogy nem én akarom elvenni a másiktól, hogy jobb legyen nekem, hanem kész vagyok mindig adni a másiknak. Talán csak egy jó szót, vagy bocsánatot, vagy akármit, hogy jobb legyen neki. Ez a krisztusi életforma!

Van egy szép énekünk, amelyik ezért könyörög. Imádkozzuk ezt most el énekelve.

 

 

Adj minékünk megújult szívet
És új indulatot,
Tehozzád mindenekben hívet,
És szent akaratot.
Újítsd meg rajtunk a te képed,
Mely áll szent életben,
Hogy lehessünk választott néped,
Élvén szeretetben.

(285,4 ének)

 


 

Imádkozzunk!

Istenünk, hálásan köszönjük, hogy a te egyszülött Fiadnak nem kedveztél, hanem Őt mindnyájunkért odaadtad, és kész vagy vele együtt mindent nekünk ajándékozni.

Kérünk, szabadíts meg minket egészen attól az erőtől, ami ezzel ellentétes irányba sodor bennünket, hogy mi inkább elvenni akarunk egymástól sok mindent, és nem vagyunk tekintettel egymásra és rád.

Könyörgünk hozzád most az ének szavával, és kérünk, hallgass meg minket:

“Új szívet adj, Uram, énnekem.
Új szívet adj, én Istenem!
Amely csupán csak teérted ég,
s véled jár szüntelen.
Nyájas, vidám, szelíd, jó szívet,
mely, Jézusom, te lakhelyed,
hol egyedül a te hangod szól,
mely véled van tele,
csak véled van tele.”

Ámen.