Mi van a kezedben?

 

Alapige: Préd 4,4-6.

“És láttam, hogy minden fáradozást és sikeres munkát az emberek kölcsönös irigysége kísér. Ez is hiábavalóság és hasztalan erőlködés! Az ostoba karba teszi a kezét, és tönkreteszi önmagát. Jobb egy marokra valót szerezni nyugodtan, mint két marokra valót hajszoltan és hasztalan erőlködéssel.”

 


 

Imádkozzunk!

Mindenható Istenünk, te látod a szívünket, hogy igaz volt-e az, amit énekeltünk, hogy azért jöttünk ide, hogy a te szent igédet halljuk. Kérünk arra, hogy indítsd a szívünket, hogy ne csak hallgassuk, hanem aztán meg is tegyük amit hallottunk!

Megvalljuk őszintén, hogy a mi gondolatainkat, értelmünket, sokszor a szívünket is lelki sötétség fogja be, de köszönjük azt, hogy a te Szentlelked tisztasága, fénye, bevilágított a mi sötét életünkbe, és adhat annak értelmet, célt és jó véget.

Köszönjük, hogy te megszólalsz, te nem vagy néma Isten, s aki hozzád fordul, azt nem küldöd el. Dicsőítünk téged, mert te vagy a fény, a világosság, a teljesség, az igazság. Indítsd a mi lelkünket kérünk, készségre, s nyisd meg a fülünket, a szívünket, s aztán a szánkat bizonyságtételre, hogy te legyél a mi hitvallásunk!

Köszönjük Urunk, hogy aki úgy jött ma ide, hogy vigasztalást a gyászában, bátorítást, ha bátortalan, és reménységet, ha reménytelen az élete, kér tőled, az tőled megkapja azt. De leginkább azt kérjük most, hogy hatalmas szavaddal, gyógyító igéddel szólíts meg minket, s bánj velünk kegyelmesen, szereteted szerint!

Köszönjük, hogy Jézus Krisztusért meghallgatsz minket.

Ámen.

 


 

Igehirdetés

Testvérek, ijesztő adatokat olvashatunk arról, hogy a legmunkabíróbb és legmunkaképesebb korosztály most már nemcsak a férfiak, hanem a nők is, milyen iszonyatos tempóban teszik tönkre magukat, fogyasztják el ötvenéves koruk-ra – ha megérik – az életenergiájukat. Milyen vészes tempóban – saját magunk látjuk a szolgálat során – temetjük el a 35 és 50 év közötti férfiakat, egyiket a másik után, a túlhajszolt munka miatt. Nyilvánvaló kevesen akarnak ilyen módon, szándékosan öngyilkosak lenni, de abban az esztelen hajtásban, amiben él ez a világ, folyamatosan az történik, hogy a társadalomnak a legstrapabíróbb rétege, amelyiknek a legerősebbnek kellene len-nie, rohamtempóban építi le magát, és pusztítja önmagát. Sokszor nincs meg-állás még hétvégén sem, miközben áll-va vagy autóban ülve bekap egy falatot, megy tovább a hajsza. Újabb és újabb öt-letek, feladatok és tennivalók. Vagy pe-dig az történik, hogy mire késő este hazaér, jól teleeszi magát, s aztán lefekszik, és álmában nemcsak pihen, hanem hízik és megy tönkre az egészsége.

Iszonyatos a tempó, és nincsen meg-állás, és nem veszik észre a legtöbben, hogy miközben hajtják magukat, tönkremennek a barátságaik. Nagyon sok em-bernek tönkremegy a házassága, és a vé-gén tönkremegy az élete, összetörik az is. Olyan ez, mint a mókuskerék sok em-ber életében. Ha rátesznek egy mókust az állatkertben a mókuskerékre, azt a legtöbb esetben döglötten veszik le arról, mert nem éli túl, hogy nem tud leszállni, és nem tud megállni. Nem tudom, hogy valóban azt gondolják a legtöbben, hogy lehet egy ilyen túlhajszolt életen az Isten áldása? Az ilyen embertelenné, vagy embertelen móddá vált mun-kán lehet az Isten áldása? Mintha elfelejtettük volna a legtöbben azt a mondatot, amit pedig a Biblia tartalmaz, ami ben-ne van a Szentírásban: “Az istenfélelem megelégedéssel.” Isten egyik akarata ez az életünkre és munkánkra nézve. Mert egyébként öngyilkossá válunk szép lassan, nap nap után, s ezáltal talán másokat is gyilkolhatunk.

Ebben a felolvasott ószövetségi igerészben egy speciális kifejezést olvasunk a héberben, és ezzel összekapcsolva ezt a fogalomkört, hogy “a lélek fájdalma”. Amikor az ember rohanásból rohanásba esik, amikor hajtja magát esztelen módon, azt mondja a Szentírás, hogy ez egy idő után már a lélek fájdalmára van.

Nem régen valaki elmondta – egy ko-moly üzletember –, hogy miközben haj-tottam át a város egyik végéből a másikba a gépkocsimmal, aközben bekaptam egy hamburgert, de azt is úgy, vannak most már ilyen hamburgersütők, ahol a gépkocsiból ki sem kell szállni, csak az ablakon át beadja az ember a pénzt, ők meg kiadják a hamburgert. Miközben ezt ette, aközben nézte az óráját és nyomta a gázt, hogy időben odaérjen a következő megbeszélésre, és az egyik kanyar után úgy érezte, hogy ott mindjárt meghal. Egy szorító érzés szorította össze a szívét, és úgy érezte, nem bírja tovább. Szó szerint ez történt vele, amit itt a Szentírás mond, belefájdult a lelke a rohanásba.

Úgy beszél a Szentírás az ilyenfajta rohanásról, mint ami esztelen, és a vége pusztulás. Vagy ahhoz is hasonlítható az itt szereplő kifejezés, amikor valaki súlyos beteg, kapkodja a levegőt, azt hiszi, hogy így egyre több levegőt tud szívni, de közben mégsem megy semmire vele. Ez a hajtás állapot, törekvés, belül emészt, éget, és a végén valóban halottá tehet minket. Ezért lehet mindnyájunk számára, mert bizonyos értelemben én is, ti is érintve vagytok ezáltal az ige által, ezért lehet ma este Isten igéje, szava gyógyító ír a számunkra, ami megérinthet mindnyájunkat. Lehet, hogy némely nyugdíjas, aki közöttünk itt van, azt gondolja, hogy engem ez kérem nem érint. Pedig hányszor látok napról napra, egyik kezében szatyrot cipelő i-dős embert, a másik kezén pedig lega-lább egy vagy két unoka lóg, és közli, ne tessék haragudni, de semmire sincs időm, hajszolt tekintettel, meggyötört, fáradt arccal rohan egyik helyről a másikra.

Néha az óránk is olyan a karunkon, mint egy rabtartó. A hajszolásból fakadó pénzen vesszük meg a legmodernebbet, ami aztán igazán pontosan méri az időt, és futunk tovább. Sokszor egy meghitt beszélgetést kell abbahagyni. Sokszor egy olyan intim lelki beszélgetést, amikor éppen végre megnyílna a másiknak a lelke és a szíve, de nem lehet folytatni, mert kell menni tovább, s az ember maga sem tudja már, hogy valójában ki áll az egész mögött, és ki hajszolja vég nélkül. Nincs többé megállás a házasságban sem, egy belső pillanat, vagy percek, órák sora, amikor nyugodtan beszélgethet két ember, akik arra szerződtek egymással, hogy együtt döntenek el min-dent, s állnak oda Isten színe elé. És hányszor lehet azt látni a családon belül, hogy elmúlik az a pillanat, és a gyerek nem jön többet vissza, és nem kérdez már, és így múlik el sokszor öt, tíz év, és maga is felnőtt lesz, és megy a saját útján, és tornyosulnak az el nem végzett feladatok, és mögöttünk ott vannak a vádló tekintetek, rohanunk tovább egyik percről a másikra.

Engem gyakran megítélt már Isten emiatt, noha nem mindig rajtam múlik, hogy egyik helyről kell menni a másikra. Annyi minden torzó és félbemaradt alkalom, tennivaló, és az egészben az az igazi tragédia, hogy legtöbbször az ember maga sem érti azt, hogy valójában miért is csinálja ezt az egészet. Sokszor elmondják, hogy igazán nincs is szükségünk már arra, amiért hajtunk, mert min-denünk megvan már. Persze kinek-kinek milyen szinten. És az ember maga sem érti, hogy miért csinálja tovább? Mire ez a mókuskerék, ez a hajtás, ez a vég nélküli lótás-futás? Ezért kér ma este Isten mindenkit kivétel nélkül, fiatalt, középkorút és idős embert egyaránt. Gondolkozz el, miért olyan hajszolt az életed? Tényleg mindig hívnak oda, aho-vá menni készülsz? Valóban az Isten aka-rata az a terv, amit nyárra terveztél, amit holnapra, vagy azutánra? Valóban értelmes dolgokat teszel? Van időd Isten színe előtt elcsendesedni? Végiggondolod, hogy ki az, aki hajszol? Mert az Isten nem hajszol senkit sem, testvérek. Az ördög igen. Ő tud hajszolni korbáccsal a kézben. Ő tornyosít sokszor elénk feladatokat, és gyengít meg, hogy akár nemet tudjunk mondani arra, amire nemet kell mondani.

Sokszor mondják azt még a hívők is kifogásként, hogy ilyen a korszellem, nem lehet másképpen élni. Nekünk tény-leg a korszellem szerint kell élni, vagy azt elferdítve, csak a szó kedvéért használom most így, vagy pedig a szent Szel-lem, a Szentlélek szerint? Mi az, vagy ki az, aki meghatározza azt, hogy hogyan élünk? A korszellem, vagy Isten Szentlelke? Nagy különbség van a kettő között. S bizony döntés kérdése, hogy hogyan viszem végbe a terveimet, Isten szerint valóan, vagy pedig nem?

Annyira kiveszett még hívő körökben is a lemondás fogalma. Pedig testvérek most éppen böjti időszakban élünk, ha nem tudnánk. Húsvét előtt vagyunk. Érdemes lenne kinek-kinek végiggondol-ni az eddigi napjait, a holnapi terveit, a jövő hetét, a nyarát már most, időben, valóban Isten akar mindent, amit elterveztél, s amit mindenképpen véghez a-karsz vinni? Jelenleg ahogy élsz, amit te-szel, amit veszel, ahova igyekszel, meg-egyezik Isten akaratával?

Egy fiatal házaspár mondta el nemrégen, hogy készültek kibővíteni azt a házat, amiben éltek. Addig sem volt az kicsi, de nagyobb kell, mert a korszellem azt diktálja, hogy legalább kétszáz négyzetméter, de százötven a minimum, és az egyik szomszéd áthúzta az egészet, és azt mondta, hogy ő pedig ezt nem fogja aláírni, mehetnek ahová akarnak. És panaszkodtak arra az emberre folyamatosan, hogy ilyen, olyan, amolyan, s közben eszembe jutott ez a gondolat, hogy ez a két kedves, aranyos, fiatal gyerek nem hagyott ki Valakit a számításból? Nem lehet az, hogy az Isten húz-ta keresztül? S azt mondta, hogy elégedjetek meg azzal, amitek van!

Volt idő, amikor az én nagyon piciny autómat nagyobbra akartam cserélni. Mentem ide, mentem oda, körülnéztem, számításokat végeztem, és utána azt mondtam Istennek, hogy Uram, te akarod? És olyan reménykedve vártam a válaszát. A válasz az volt, hogy elégedj meg azzal, amid van! Ilyen egyszerűen és világosan. Megtehettem volna ettől még, hogy nagyobbra cserélem. De Isten azt mondta, hogy elégedj meg azzal, amid van!

Lehetséges az, hogy a szomszéd, vagy a földhivatal az Isten keze? Lehetséges. Ő embereket is fölhasználhat arra, hogy terveket véghezvigyen, vagy éppen megakadályozzon. Az is lehet vezetés, hogy valaki nem ír alá nekünk egy papírt? Hát persze. Isten igazgathatja úgy a körülményeket is, meg az emberek szándékát, hogy megállít valamiben Isten, vagy éppen továbbenged.

Mivel az az indulat van alapvetően mindnyájunk szívében, és itt a legszentebb dolgokra is tessenek gondolni, például a szolgálatra, hogy futni, tenni minél többet az Istenért. Ez pozitív dolog, nem? Hát persze, de nem biztos, hogy Isten akaratával megegyező. Azért mert valami jó szerintünk, az nem biztos, hogy az Isten szerint is az, mert az jó, és a rossz nem az, amit mi annak tartunk, vagy gondolunk. A jó az, amit az Isten jónak tart, és a rossz az, amit Ő rossznak tart, és nem az, amit mi annak tartunk. Ezen érdemes elgondolkodni kinek-kinek.

A Szentírás azt mondja hogy: A csendességben erősségtek lett volna az Isten színe előtt, ha megálltok, de ti nem akartátok, hanem azt mondtátok, hogy lóra ülünk és futunk, és ezért futnotok kell. A vágyatok lesz az ítéletetek. A csöndességben az Isten ereje hatja át a életünket. És akkor meg tud állni az ember. És ahova nem kell futni, nem kell menni, akár még szolgálni is, oda nem fog menni, ha engedelmes ember. Egyébként pedig nincsen idő barátságokat építeni, testvéri közösségbe többet járni, szeretet adni meg kapni, mert tele van a két kezünk munkával, földdel, pénzzel, tennivalóval, kinek mivel, feladatokkal. Ezért elégedetlen a legtöbb ember szüntelenül önmagával, és hajtja magát, hogy bizonyítsa, hogy ő is valaki. Testvérek, nekünk Isten előtt nem kell bizonyítani. Ő pontosan ismer minket. Tudja, hogy milyenek vagyunk. Nin-csenek velünk szemben elvárásai, legfeljebb annyi, hogy tegyük azt, amit Ő jónak és helyesnek tart.

Nincs megállás, és nincs pihenés, ezért Isten ma este tükröt tart elénk az Ő igéje által, és azt kéri tőlem is, meg tőletek is, nézzünk bele. Nézzünk bele! Hadd mondja meg, mutassa meg Isten, hogy mi az, ami szerinte való, és mi az, ami nem! Ha belenézel Isten csodálatos igéjébe, mit látsz ebben a tükörben? Azt a személyt, aki keresztülhúzta a számításodat, s ezért csöndben, titokban, o-lyan hívő módra, de gyűlölöd őt, mert ilyen is van ám. Vagy pedig elfogadod, hogy Uram, ha valamit lezártál, elfogadom, hogy azt te zártad le, és nem eről-tetem, és nem intézkedem, és nem keresek protekciót. Ha te mégis meg akarod adni, akkor meg fogod tudni adni. Elég hatalmas arra az Isten, hogy újra kinyisson egy bezárt kaput és ajtót. Ezért találkozom sokszor fiatalokkal is, akiknek olyan megfáradt, kiégett, és bocsánat, hogy így mondom, nem bántásként mon-dom, olyan öreg az arcuk, meg a lelkük is, mert halálra hajszolják és gyötrik ma-gukat, és kiül az arcukra a testi és a lel-ki fájdalom, fáradtság és örömtelenség.

Mit látsz Isten igéjének a tükrében? Mire mutathat rá Jézus, ami most nem szerinte való az életedben? Ha mind a két kezed tele van, akkor az Isten már nem tud adni semmit sem. Hova tegye? Hova tegye, ha mind a két kezed tele van? Nem tudja beletenni.

Testvérek, ilyen teli kézzel nem lehet simogatni sem, és nem lehet könnyet sem törölni. Nem lehet összetett kézzel imádkozni sem, vagyis alkalmatlanok va-gyunk az Istennek való szolgálatra. A mi legnagyobb bajunk az, s nekünk, akik itt vagyunk most, hogy ide is úgy jövünk, hogy mind a két kezünk tele van. Hányan mondják el egy-egy istentisztelet után, én nem tudom, de nekem nem mondott semmit az Isten. Hát hogyan adhatna valamit, ha mind a két kezed tele van, meg tele van a szíved is, meg a lelked is, sokszor önmagaddal. Hát hogyan adhatna, ha minden tele van. Ott már Jézus számára nincsen hely. Akinek a két keze tele van, akinek nem nyitott a szíve arra, amit Isten mondani akar, az legtöbbször tényleg nem hall semmit sem.

A második, amire tanít ma este minket Isten. Azt mondja, hogy jó az egy marok, és itt egy olyan kifejezés szerepel, ami a földet is jelentheti, mintha azt mondaná Isten, hogy jó az egy marok föld. Jó, ha az egyik kézben van föld, vagy az tele van. Mind a kettő hajszoltan és hasztalan erőlködéssel.

Ugye tudjuk, hogy úgy is tele lehet a két kezünk, hogy nem az Isten adja. Jn 10. fejezetében azt olvassuk: “Jézus az ajtó, aki megkerüli őt, az tolvaj és rabló.” Testvérek, úgy is tele lehet mind a két kezünk, hogy Jézust megkerülve sze-rezzük meg mindazt, amire vágyunk, pénzt, hatalmat, állást, jogokat, férjet vagy feleséget – de sokszor látom –, Jézust megkerülve. Én soha nem akarok egyedül maradni, és keres magának egy férjet vagy feleséget, és megteheti. Tele lehet a keze, és hány ház épül fel úgy, hogy nem az Isten építi. Fölépül? Persze. De azt mondja a Biblia, hogy hiába fáradnak az építők, ha az Úr nem építi a házat. Fölépül, mind a kétszáz négyzetméter, csak éppen nem lesz rajta áldás. Áldás nélkül élni, abból csak áldatlan állapotok következnek. Meg lehet kerülni Jézust, felépülnek a csodapaloták, de áldás nélkül.

Nézem ott a környékünkön, ahol lakom, sorba adják el, vesztegetik el azokat a házakat, amit tíz vagy tizenöt évvel ezelőtt pártkapcsolatok árán vagy segítségével fillérekért szereztek meg. Az ebül szerzett jószág bizony ebül vész el – úgy, ahogy azt a Szentírás mondja. Jönnek az ifjak, az unokák, és elherdálják azt, amit valaki úgy, ahogy megszerzett. De sokszor lehet látni. Azt mondja a Biblia, hogy bizony a két marok tele lehet, mind a két marokra valót hajszoltan, és hasztalan erőlködéssel meg lehet szerezni. A kevesebb pedig nagyon sokszor több lehet. Hányszor hallom, amikor aggódó anyukák (főleg anyukák), akiknek a fiuk nősülni készül – mondják. Fiam, és mije van, hát csak nem akarod úgy feleségül venni, hogy nincsen semmije? Meg kell vizsgálni az anyagi helyzetét, mert azért csak nem mindegy, hogy kit vesz feleségül, vagy kihez megy hozzá. Persze, hogy nem mindegy, de nem feltétlenül ebből a szempontból. Mim van, pénzben, értékpapírban, ingatlanban, aranyban? Nem az a fontos, hogy milyen az illető, hanem az, hogy mije van? Micsoda gondolkodás, nem?

Az elmúlt héten láthattuk azt, és ki-ki elgondolkozhatott, hogy mit ér az, amink van. Milyen őrült tülekedés volt a Postabank fiókok előtt? Engem is megkísértett az a gondolat, nekem is ott van az a kevés megtakarított pénz, ami van, nem sok, de ki kéne venni. Mi van, ha tényleg igaz, hogy tönkrement, és odavész? S egy ponton belül Isten megállított, s megálltam magam is, és azt mond-tam, hogy nem. Kisujjamat nem mozdítom. Ha Isten el akarja venni, legyen úgy. Nem fogok tízórákat sorban állni, és nem fogom betörni a kirakatokat, mint ahogy tizenöt vagy tizenhat postahivatalban történt. Az Úr adta, nála van végül is, mert az Ő pénze. Ha Isten vissza akarja venni, megteheti. És nem tette meg. Láthatta ki-ki, vagy legalább végiggondolhatta, hogy a teli két marok mennyit ér. És mennyit ér az, ami az Istennél van letéve, biztonságban.

Hadd kérdezzem így testvérek, hogy te milyen keresztyén vagy? Milyen ember vagy? Egykezes, vagy kétkezes? Kétkezes, akinek tele van mind a két keze, vagy egykezes, akinek a másikba legalább azt teheti az Isten, amit Ő akar. Tele van mind a két kezed sürgéssel, forgással, időhiánnyal, szervezéssel, bo-nyolítással, programokkal és előjegyzésekkel, csak éppen békesség, nyugalom és csönd nincs a szívedben. Jézus azt mondja: “Mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri, de lelkében kárt vall?” Jobb a teli egy kéz azzal, amivel az Isten akarja, mint mind a két kéz szintén tele, de Isten akarata ellenére. Akár úgy testvérek, hogy elengedem azt a lehetőséget, amivel több lenne anyagilag. Egyik kezemmel fogom Isten kezét, s talán, ha valakinek most az a kérdés – mert vannak ilyenek –, akkor úgy döntök, hogy a másik kezemmel nem csak egy gyerek kezét akarom fogni, hanem ha Isten akarja, akkor leg-alább háromét vagy négyét, vagy ameny-nyit, amit Ő akar. Ez eleve döntés amel-lett, hogy talán rosszabbul fog menni. De az anyaméh gyümölcse jutalom, az Isten ajándéka. Vagy azt mondod, hogy nekem elég egy vagy két gyerek, s televan a két kezem, fogom a két kezüket, vagy pedig azt mondom, Uram, ha még akarsz adni, adjál. Lemondok lehetőségekről, munkáról, akár, gyarapodásról, de megteszem azt, amit az Isten nyilván-valóvá tett a számomra. Kevesebb túl-óra, de több beszélgetés otthon. Kevesebb elmenetel otthonról, de talán több-ször van az, hogy le se szedjük a vacsorára odatett edényeket, ételmaradékot, hanem afölött olyan jóízűen, kedvesen elbeszélgetünk mindarról, ami aznap tör-tént. Vagy talán megfogod az öregedő társad vagy barátod, barátnőd kezét, vagy csak ültök egymás mellett, s többet beszélgettek, hiszen olyan kevés van hátra. Olyan gyorsan haladunk lefelé mindnyájan, fiatalok és idősek egyaránt. Vagy az idős szüleid. Hányszor mondják, hogy gyere többet! És nem mész, pedig a napok elhitetik azt, hogy vég nélkül ismétlődnek, s legközelebb lehet, hogy csak a koporsója mellett állhatsz meg. Hányszor kell hallanom, hogyha tudtam volna, többször mentem volna. Most van az alkalmas idő, testvérek. Mert az is lehet az Isten akarata, hogy negyvenhatodszorra is végighallgatod a fiatal korából való történeteket, amit olyan sokszor ugyanúgy, vagy másképpen, de már elmondott. És? A szeretet eltűri ezt is, mert szereti a másikat, és vele akar lenni. Hányszor mondják a gyerekek, hogy nem az kell, amit adni akartok, ti hiányoztok, s a szülők futnak tovább. Tömik a zsebüket, s hivatkoznak a gyerekekre, meg a magasabb életszínvonalra.

Hányan mondták el azt is, amikor már nem tudtak eljönni egy istentiszteletre: Tudja Lelkész úr, most már jönnék, amikor csak lehet, de már nem tudok. Annyira hiányzik a testvérek közössége. Ha most valóban odaálltunk az Isten igéjének tükre elé, akkor ma este testvérek abba lehet hagyni ezt a rohanást. Meg lehet állni csöndben az Isten előtt, mert Ő azt mondja, hogy csöndességből reménység jön, és akkor nem kell futni, akkor meg tudunk állni. S a kevés is elég lesz, sőt a kevesebb több lehet. Kisimul a lelkünk, meg a testünk is, az arcunk, a vonásaink, és nem kell talán drága krémekre költeni, mert a belső békesség kisimítja külsőleg az arcot is, meg megnyugtatja a zavart és hajszolt férfitekinteteket is, és kisimulnak a gyerekarcok is, mert végre újra együtt van a család, és semmi más nem történik, minthogy beszélgetnek. Ennek a döntésnek, csendes elengedésnek ára van ám. Lemondás – úgy hívják. Nem teszem meg mindazt, amit megtehetnék, de megteszem azt, ami az Isten akarata.

Valaki egy ponton lemondott a vezérigazgatóságról – és akár hiszik a testvérek, akár nem – elment egy kertészetbe kétkezi munkásnak. Hihetetlen. Mindenki azt mondta, idős korára tudjátok, kicsit meghibbant. De nem hibbant meg, hanem elmondta, hogy azóta van belső békessége, azóta ott van a szívében a harmónia Istennel, jó levegőn, egészséges munkát végez, hiszen már megvan minden, még több is, még a gyerekeknek, meg unokáknak is jut. Elmondta azt is, hogy kisebb lakásba kellett költözni, szorosabban vannak egymás mellett, de minő furcsa következmény, szorosabbra fűződtek a szeretetkapcsok is egymással. Szó szerint közelebb kerültek egymáshoz. Nem volt kis döntés, de ő merte meghozni, mert figyelt Istenre, és a kevesebb több lett a számára. Azóta újra beszélgetnek, s hetek óta nem kapcsolták be a TV-t, hanem értelmes módon kiválasztották, hogy mit akartak kü-lön-külön, vagy együtt megnézni, mert az a pici gomb azért van a TV-n, hogy nyomjuk meg, ha nem kell, vagy ha kell, és egészen más lett a családi életük.

Azt mondja a Szentírás, hogy az os-toba karba teszi a kezét, és tönkreteszi ön-magát, mert ez a másik véglet. Agyon-hajtom magam, vagy összeteszem a kezem, és malmozok, nem csinálok sem-mit. A Szentírás azt mondja, hogy az is bolond, aki amúgy teszi tönkre magát, és az is, aki nem akar értelmes módon, az Isten szerint dolgozni. Amikor két kézzel markolok a megélhetés javaiban Isten akarata ellenére, nem leszek gazdagabb, hanem szegényebb. Van tehát megoldás a lélek fájdalom ellen? Van. Ha legalább az egyik kezed üres lesz, és ezzel a kézzel lelki értelemben megfogod Jézus Krisztus érted, helyetted és miattad átszegezett kezét, és azzal a kézzel Jézus Krisztus vezethet oda és arra, és amire csak Ő akar. És újra rábízod magad az Ő szeretetére. Az Ő szeretete pedig tevékeny szeretet, nem mal-mozó keresztyén leszel, hanem tevékeny életű keresztyén, de nem agyonhajszolt ember. Munkálkodik bennünk majd Jézus, s aztán munkálkodik általunk is.

Hadd kérdezzem újra: Te kétkezes vagy egykezes ember vagy? Fogod-e az egyik kezeddel Jézust, az Ő kezét, s vezethet téged, vagy pedig rohanó, hajszolt, agyonhajszolt ember vagy. A Bib-lia azt mondta ma este, és azt tanította nekünk Isten, hogy jobb az egyik kéz tele, mintha mind a két kéz tele van hajszoltan és hasztalan erőlködéssel.

Testvérek, Isten adjon nekünk bölcsességet, hogy merjük akár mind a két kezünket üressé tenni, nyújtani Jézus Krisztus felé, és Őt kérni arra, hogy Ő ajándékozzon meg, tegye tele mindazzal, amit Ő akar nekünk adni. Vegyen ki belőle azt, amit akar, s megköszönni azt, hogy Jézus az ajtó a számunkra az Atyához, s aki hozzá megy, azt Ő nem küldi el, s aki tőle akar mennyei javakat kapni, annak Isten megtölti a szívét, adja az Ő Lelkét, és megtölti a száját is az Ő igéjével, hogy bizonyságtévő élete legyen.

 


 

Imádkozzunk!

Urunk, megvalljuk neked őszintén azt, hogy mi nem akarunk bolondok lenni, akiknek tele van mind a két kezük! Mi szeretnénk bölcsen élni a javakkal, de nem tudjuk, hogy hogyan kell.

Köszönjük, hogy ma este tanítottál minket. Kérünk, taníts meg minket, ha kell, lemondani, böjtös életet élni, olyat, amilyen a tied volt! Taníts meg minket bővölködni és szűkölködni! Köszönjük, hogy annak a végeredménye az lesz, hogy mindenre lesz erőnk a Krisztusban.

Köszönjük Urunk, hogy te nem elvenni akarsz tőlünk mindent, nem kifosztani akarsz, hanem megtanítani értelmes módon élni, dolgozni, szolgálni, s ha kell, akár lemondani, vagy nemet mondani, vagy letenni mindazt a kezünkből, az életünkből, a te kezedbe, ami nem szerinted való.

Köszönjük, hogy ma este tükör elé állítottál minket, és megkérdezted tőlünk azt, hogy egykezes vagy kétkezes emberek vagyunk-e? Köszönjük Urunk, hogy nem küldesz el magadtól, s ha teli is van mind a két kezünk is, de most odaálltunk a te szent színed elé, akkor te kiveszed mindazt a kezünkből, amit nem akarsz, hogy benne legyen.

Adj nekünk ilyen nyitottságot, engedelmes szívet, hogy felismerjük a te akaratodat!

Ámen.