Alapige: 2Tim 2,1-5

“Te azért fiam, erősödjél meg a kegyelemben, amely a Krisztus Jézusban van. És amit tőlem hallottál sok tanú előtt, azokat add át megbízható embereknek, akik mások tanítására is alkalmasak lesznek. Vállald velem együtt a szenvedést, mint Krisztus Jézus jó katonája. Egy harcos sem elegyedik bele a mindennapi élet gondjaiba, hogy megnyerje annak a tetszését, aki harcosává fogadta. Ha pedig versenyez is valaki, nem nyer koszorút, ha nem szabályszerűen versenyez.”

Imádkozzunk!

Urunk, színed elé jöttünk, hogy megköszönjük az elmúlt hét minden áldását. Bocsásd meg kérünk, mindazt, ami a te ajándékod volt, és mi nem akartuk azt meglátni, vagy könnyelműen elfeledkeztünk rólad, az ajándékozóról! Nem adtunk hálát, s a dicsőséget is magunknak tulajdonítottuk. Köszönjük őriző kegyelmedet, és megtartó szeretetedet. Csak azért nincsen még végünk, noha bűneink szerint a te ítéletedet érdemelnénk. Töltsd meg a életünket mennyei javakkal, tisztasággal, szentséggel, igazi, tőled való hittel, felülről való békességgel!

Áldd meg, kérünk, az ige hirdetőjét és hallgatóit! Itt állunk szent színed előtt, és szavadra várunk, ne vond meg magadat tőlünk, kérünk, hanem cselekedj irgalmasságot velünk is! Cselekedj irgalmasságot a mi jugoszláviai testvéreinkkel is! Te fordítsd ott is a történelem kerekét! És kérünk, hogy te fordítsd itt a szívünket önmagad felé, hogy az ige élő és ható legyen az életünkben, hogy ne felejtsük el mindazt, amit hallunk, s hallottunk, hanem megőrizzük és forgassuk a szívünkben, hogy aztán szerinted való cselekedetté váljék!

Jézus Krisztus, itt állunk előtted, várjuk a te bátorító, vigasztaló, felemelő szavadat. Önmagadért kérünk, szólj hozzánk! Urunk, azt kérjük most tőled, hogy a te lelki javaiddal elégíts meg minket! Köszönjük, hogyha valaki tehozzád fordul, nem küldöd azt el. Könyörgünk azért Urunk, hogy fordítsd úgy a szívünket, hogy halljuk és értsük a te szavadat, hogy az élet gyökeret verhessen bennünk!

Ámen.

Igehirdetés

Kedves Testvérek, századunkra – de különösen azon belül is napjainkra – jellemző az, hogy az emberek szeretnének a kérdéseikre, a kívánságaikra, és a vágyaikra gyors választ kapni.

Van azonnal oldódó kávé, van olyan tabletta, amit beledobunk egy pohár szennyezett vízbe, vagy tengervízbe, s pár pillanaton belül tiszta ivóvizet ihatunk. Plasztikai műtéttel bárki napok, hetek alatt átformálhatja az arcát, a neki nem tetsző alakját. Felülhetünk a repülőre, s alig több, mint egy napi utazás után a világ másik táján leszállunk, miközben a mobiltelefonunkon beszélgethetünk azokkal, akik otthon maradtak.

Minden szobába lassan behatol a számítógép, és a nemzetközi hálózata az Internet, s miközben valakit operálnak az orvosok – ennek segítségével műtét közben – megbeszélhetik a világ másik végén, talán épp hasonló dologgal foglalkozó kollégával a beteg további sorsát. Szédületes iramban fejlődik a technika, s talán még szédületesebb iramban az emberi tudás és ismeret.

Az emberek gondolkodása és lénye – s ebben talán megegyezik a tapasztalatunk – mégis valahogy változatlan maradt, és lényegére nézve nem történt – belül a szívben – igazi áttörés. Ezért van olyan nagyon nagy hiány azokban az emberekben, akik felnőtt módon tudnak gondolkodni, akikre igazi, sokszor nehéz feladatokat bízhatunk, akik felelősen gondolkodnak mások sorsával és életével kapcsolatban.

Nagy hiány van még a keresztyén gyülekezetekben is erős, fizikailag és lelkileg terhelhető, szilárd jellemű, a vesztegetést minden körülmények között elutasító, felnőtt keresztyénekben. Ha bibliai szóval élünk, akkor mondhatjuk azt is, amit Pál mondott: Isten hűséges, jó katonáiban nagy a hiány, még a keresztyén gyülekezetekben is. Egyszerűen azért, mert kevesen vállalják mindazt, ami a krisztuskövetéssel együtt jár. A sokszor nagyon nehéz – azt hiszem nyugodtan mondhatom –, gyötrelmes életet, feladatokat, szolgálatot, ami ugyanakkor nagyon gyönyörűséges is, hiszen, ha valaki Isten szavának engedelmeskedik, az meglátja annak a gyümölcsét is.

Timóteus olyan ember volt, aki vállalta mindazt, amit Krisztus ügyéért vállalnia kellett. Mert az első jellemzője volt neki is, meg azoknak is, akik Krisz-tus jó vitézei, vagy azok akarnak lenni, hogy azoknak az élete valóban Jézusé. Nem csak úgy tűnik, meg úgy látszik, hanem mögöttük valóban a küldő Jézus Krisztus áll.

Jó tudni azt, hogy vannak a világ fejedelmének is katonái. Ezért olvastam fel az efézusi levélből a sokak számára ismert 6. fejezetből ezt a részt, mert van ennek a világnak ereje, hatalma és dicsősége, és vannak a gonosznak is fejedelmei, erős katonái, olyanok, akik maguknak tulajdonítják a cselekedeteik után a dicsőséget. Akik kegyetlenek és ravaszak, és mindent megtesznek azért, hogy saját maguk hatalmasabbak, gazdagabbak és dicsőségesebbek legyenek.

Ha valaki veszi a fáradságot, és elol-vassa csupán a Budai Lövészklub tönkretételének és kirablásának történetét, akkor világosan látja, hogy ez pontosan így van. A csúcson állók mindig azt gon-dolják, hogy övék a hatalom, a dicsőség és az ország. A Miatyánkban meg azt olvassuk, hogy mindez az Istené. Akik visszaélnek és rosszul élnek azzal, amit Istentől kaptak, újra és újra ez lesz a vesztük és a pusztulásuk.

Egy ilyen helyzetben – mert ott, akkor sem volt más a helyzet – mondja Pál azt Timóteusnak: “Te pedig erősödjél meg a Krisztusban.” Vagyis Istentől kapott erővel nézni a feladatokra, nézni az ellenségre – ha van –, és nézni az előttünk valókra, a jövendőre, a lehetőségekre is.

Mintha azt olvasnánk itt, ebben a részben, és az itt álló régi kifejezések ezt jelentik, hogy odaállunk valaki mellé, aki nálunk okosabb, hatalmasabb, és sokkal jobban érti a dolgok menetét, s ő belenéz egy rögzített távcsőbe – idegenforgalmi pontokon, magaslatokon vannak ilyenek –, aztán odahív minket is, és azt mondja, hogy nézz csak bele. És mi belenézünk és tulajdonképpen különösebbet nem látunk, de az említett illető azt mondja nekünk, nézd meg azt a pontot jobban. Ilyesmiről beszél itt Pál, hogy megerősödni Krisztusban, ez azt is jelenti, hogy a Krisztus jó katonája kezd együtt látni az Istennel, mert az Isten mindenható és mindent látó, és Ő olyan valóságokat is meg tud mutatni az övéinek, amit e nélkül a mennyei szemüveg nélkül egyszerűen nem lehet látni.

Ki a legerősebb ember? Az, akinek ilyen belső, Istentől kapott látása van, mert az látja azt is, amit egyébként senki más nem lát. Mert az együtt néz az Istennel, s az Isten kegyelméből azt látja, amit az Isten mutat a számára. Az ilyen embert nem szédíti meg a hatalom, és a felkínált lehetőség.

Egyszer hegyek között nyaraltunk, és olyan megdöbbentő volt számomra, nálunk nem nagyon van szentjánosbogár ez a csodálatos rovar, este, repülés közben világít, méghozzá eléggé éles fénnyel. És a környezetében is világos lesz, amerre repül. Ha sok van belőlük, akkor nagy világosság van még az erdőben is.

Krisztus katonájának lenni valahol hasonlót jelent. Nem én vagyok a fényforrás, hanem feltöltekezem azzal, amit Isten ad, s aztán amerre megyek – lehet, hogy csak a szűk környezetemben –, de világítok, tisztán gondolkodom, és erő van az életemben. Isten ad hatalmat arra nézve, hogy cselekedjük, amit Ő akar velünk. Pici világító pontokként, s ha sok van belőle, akkor egyre világosabb lesz. Benne lenni a világban Isten akarata szerint.

Akinek Jézus a vezére, az nem fut, leginkább nem fut el a feladatok elöl, hanem oda megy, ahová őt az Ő Ura küldi. És abban a feladatban, amit Isten elvár az Ő katonájától, abban fedhetetlen. Mit jelent ez? Ez azt jelenti, hogy szeretetre méltó, becsületes, megbízható, keményen dolgozik, alázatos, szavahihető, önzetlen, soha nem hagyja cserben a másikat, akit rábízott Isten, de nem akarja azt kihasználni sem, s nem akarja a saját céljára felhasználni. Áttekinti és fontosnak tartja, hogy mivel tölti ki az idejét. Azzal tölti-e, amit Isten akar. Krisztus jó katonája nem türelmetlen, hanem megértő, beleérző képességekkel rendelkezik és kitartó. Belátja a tévedéseit, és nem sajnálja magát folyamatosan. Átlátszó életű ember. Vál-lalja a cselekedeteit, és vállalja azoknak következményét is, ha kell.

Ezért fontos megvizsgálni a saját életünket, hogy vajon mögöttünk áll-e a küldő Krisztus, vagy pedig nem. Ez például ilyesmin lehet lemérni, hogy van-e egyfajta határozott lelki fejlődés az életünkben, vagy nincs. Például: egyre több barátunk van, vagy elfogynak a barátaink, de nem azért, mert meghalnak. Egyre többen kérnek tőlünk tanácsot, vagy egyre kevesebben kíváncsiak a véleményünkre. A testvéreid, a testi testvéreid meg a lelkiek is egyre közelebb kerülnek hozzád lelkileg, vagy távolodik és menekül mindenki? Nő a tekintélyed az emberek között, vagy folya-matosan csökken, vagy egyáltalán nincs is már semmiféle tekintélyed? Egyre békességesebb a viszonyod másokkal, vagy egyre több a feszültség másokkal és körülötted?

Másodszor, amiről Pál itt beszél: “Egy harcos sem elegyedik bele a mindennapi élet gondjaiba, hogy megnyerje annak a tetszését, aki harcosává fogadta.” Ez azt jelenti, hogy elszakad a világtól. Ettől a legtöbben itt, most mindjárt megrémülnek. Ez talán azért van, mert sokan azt gondolják, még talán a testvérek közül is, hogy a világ az azonos a televízió-nézéssel, a rádióhallgatással, a discóval, a sörrel, a borral, a pálinkával és az egyéb foglalatossággal, szóval világi mindaz, ami a testtel összefügg. A Szentírás azonban, amikor ezt a szót használja, hogy ne szeressétek a világot, sem azt, ami abban van, nem erről beszél, vagy nem csupán erről. Ezek is beletartozhatnak. A Biblia azt mondja, hogy minden, ami az Isten akaratával ellentétes, az a világ kedvteléseihez, szórakozásához és lényegéhez tartozik.

Valaki azt mondta nemrégen: “Ne-kem az Interneten keresztül az egész világ a barátom.” Nagyon sajnáltam az illetőt – megmondom őszintén. Természetesen nem a televízióval, a rádióval és nem a számítógéppel van a baj, mert ezek Istentől kapott dolgok, vagy azok lehetnek, s élhetünk vele jól. A baj ott kezdődik, amikor valami vagy valaki a Isten helyére lép. Ha nem Ő van az első helyen, hanem a világi dolgaink, s ebből lesznek aztán sokszor alvilági cselekedetek. Ez nem azt jelenti, hogy mi döntjük el, hogy mi az ami világi és mi az, ami nem, hadd döntse csak el Isten. Ő mit nevez tőle elszakító világi dolognak, ne mi akarjuk eldönteni.

Pál azt írja: “Egy harcos sem elegyedik bele az élet, a világ dolgaiba, hogy tessék annak, aki őt harcosává avat-ta.” Testvér, te felavatott krisztus-kato-na vagy? Ő felavatott, mögötted áll, elküldött a harcba, az Ő ügyéért fáradozol, ez a legfőbb foglalkozásod amellett, hogy ápolónő, vízvezeték-szerelő, villanyszerelő, orvos, tanár vagy biológus vagy, mert az a mellékes? Krisztus katonája a hívő ember számára az a főfoglalkozás, mert arra hívott el az Isten, és emellett a munkaidődet valami mással kell még kitölteni azért, hogy ezen keresztül Isten eltartson esetleg. Jézus Krisztus katonája vagy-e már, vagy pedig nem?

Testvérek, vegyük végre tudomásul, hogy ebben a világban rettenetes harc folyik a lelkekért. A Krisztus katonája nem vonhatja ki magát ebből a harcból. Ez azt jelenti, mondja, vagy gondolhatja valaki, hogy akkor semmit nem szabad tenni egy keresztyénnek? Ugye a régi, jól bevált kérdés. Mert minden mögött az ördögöt kell sejteni?

Testvérek, az élettől nem félni kell, hanem az életet az Isten akarata szerint kell és lehet élni. Hadd mondja csak meg Isten, hogy mi a jó, és mi nem az. Válassza ki Ő, ha én odaszánom magam neki, hogy mit akar velem, és mit nem! De megvizsgálhatjuk a döntéseinket, hogy vajon azok megegyeznek Isten akaratával, vagy nem. Például a vásárlásaink. Tényleg szüksége van annak a gyereknek a százötvenedik meccsboxra is csak azért, hogy ott legyen a falon a gyűjtemény? Meg a negyedik hibátlan sportcipőre, meg szoknyára, meg nadrágra, mikor mások éheznek szó szerint? Jó lenne ezt egyszer végiggondolni. Minden a helyén van ebben a kérdésben? Mindnyájunk életében, az enyémben, meg a tietekében is? Ez Isten szerint való?

Nem menekülni kell az élet elöl, hanem Isten segítségével jól bánni az életerőnkkel és a lehetőségeinkkel.

Testvérek, nem megsanyargatni kell az testünket – néha, időnként azt is kell, ha Isten ezt akarja velünk –, de nem aszkétává kell válnunk, hanem megtanulni uralkodni a testi indulatokon. Ha nekünk küldő Urunk van, akkor Ő segít, mert Ő uralkodik bennünk, ha ez így van, és akkor mi tudunk uralkodni a saját indulatunkon is. Testünket, lelkünket a szolgálatába állítani. Valóban így leszünk a Szentlélek templomává.

Isten eszközévé válni, Krisztus jó vitézeként azt jelenti, és ami itt szerepel az eredeti szövegben szó, az segítségünkre lehet, a szinézis szó szerepel, az pedig az apokalipszisznek egy rokonér-telmű szava. Az apokalipszisz pedig azt jelenti, leleplezni. Ha mi együtt nézünk az Istennel, akkor a gyakorlatban Isten leleplezi a számunkra mindazt, amit tudnunk kell. Akkor a gyakorlatban vezet minket az Isten, hogy mi az, ami szerinte való, és mi az, ami nem. Nem beleelegyedni az élet dolgaiba, ez azt jelenti, hogy vigyázok a lelkem tisztaságára – Isten segítségével –, ahogy vigyázunk a ruhánk tisztaságára, hogy az ne szennyeződjék be. És minden olyat elkerülök, ezért mondja a Biblia, hogy mindent megvizsgáljatok, s ami gonosznak látszik, nem ami gonosz, ami annak látszik, attól őrizkedjetek.

A harmadik, ami jellemző Jézus jó katonájára, hogy nem bújik ki a munka alól. Pál azt mondja Timóteusnak, hogy a munkának a terhét hordozzad. A jó katona nem csak a maga munkáját akar-ja elvégezni kifogástalanul, ez a törekvése, hanem amiben tud, segít a másiknak is. Ha Isten úgy akarja, átvesz a másiktól is terheket. Segít a másiknak is jobb eredményeket elérni a munkában, a tanulásban, a szolgálatban. Nem csak magára vigyáz, de felelősen gondolkodik a másik emberről is, hogy annak mi a jó. És, ha ezt mondom, vagy teszem, vagy szóvá teszem, jó lesz az a másiknak? Vagy jobb inkább hallgatni, nem tenni, vagy nem hallgatok, ha meg kell szólalnom. Nem csak az a célja az ilyen embernek, hogy saját maga művelt, lelkiekben gazdag és boldog legyen, hanem az is a célja, hogy ez a ország felvirágozzék. Olyan keveseket érdekel az, hogy mi lesz ezzel az országgal? Mi lesz ezzel az országgal? De ha bennünk ez van, hogy én Krisztus katonájaként vagyok itt, s nekem fontos, hogy mi lesz, mert Isten azt mondja, hogy munkálkodjatok a városnak jólétén, amelyben vagytok. Mert annak jóléte a ti jólétetek. Talán ezt is érdemes átgondolni kinek-kinek.

Az ilyen ember gondol a jövőjére, a sajátjára, a családja jövőjére, meg a hazája jövőjére is. Mert Isten úgy vezeti, hogy az Isten gondviseléséből él naponta, és ezért ő maga is így akar élni.

Istennek végez minden feladatot, az otthoni mosogatástól kezdve a munkahelyén a munkáját, és egyszer csak kezdi felismerni, hogy a megbízhatóság és a feddhetetlenség tulajdonságai, mint jó katonának az életében kezdenek megjelenni, és tessék csak megfigyelni majd, egyre többen fognak majd tőlünk tanácsot kérni. Mint az a kicsiny szentjánosbogár kezd világítani. Elképesztő sóvárgás van a világ fiaiban az Isten gyermekei után. Mindenki keres ebben a világban. Hol így, hol úgy, ilyen módon, olyan módon, keresi a megoldást, a vigasztalást, a békességet, a reménységet. Segítünk az embereknek abban, hogy megtalálják Jézust, a világ Világosságát? Az, hogy én az Isten szerint való jót akarom cselekedni, az elhatározás kérdése.

Mit mond Isten igéje? Ef. 2. “A jót cselekedni, amelyeket előre elkészített az Isten, hogy azokban járjunk.” Bocsánat, hogy ilyen képet használok, mint amikor oda van készítve a cipő, a jócselekedet cipője, nekünk csak bele kell bújni, és járni kell benne.

Ha valaki tényleg kíváncsi arra, hogy Uram, mi az a jó, amit ma például cselekedhetek? Elkezdi Isten használni a szemeit, és meg fogja látni, és utána kap hozzá erőt, és meg fogja tudni tenni. Az ilyen ember, mivel szereti elsősorban Istent, ezért kezdi szeretni mindazt, amit az Isten tőle kíván, és tudja az Isten szerint való jót cselekedni. Sőt különbséget tud tenni Isten szerint való jó és rossz között, sőt az ő saját életét is jól tudja felhasználni, és nem tékozolja el az életenergiáit.

Nemrégen láttam egy riportot két bokszolóról, az egyik magyar, a másik külföldi. Olyan döbbenetes volt a különbség. A másikon, aki nem magyar volt, lehetett látni, hogy az az ember jól használta fel életében az erejét, az energiáit, az anyagi javakat, a testét, s ez meglátszott rajta. S a másik, talán tudjuk, a magyar, azon meg lehetett látni, hogy mindezzel nem jól gazdálkodott. S tönkretette élete végére a saját életét.

Nem az a baj testvérek, ha mi abba megyünk tönkre, ha Istennek szolgálunk. Az a baj, ha úgy megyünk tönkre az életünkre nézve, meg a szolgálatunkra nézve, hogy az értelmetlen, mert nem az Isten szerint valóan használjuk fel.

A negyedik, amit Pál Timóteusnak mond: Az igazi harcos, Jézus jó vitéze, nem csak Krisztushoz tartozik, nemcsak elszakad mindattól, ami nem Isten szerint való, nemcsak a munka terhét hordozza, hanem bizonyságtévő katona is. Azt mondja Pál, hogy amiket tőlem hal-lottál, sok bizonyság által, azokat bízzad hűséges emberekre, akik mások tanítására alkalmasak lesznek. És szenvedj velem együtt az evangéliumért való küzdelemben. És itt Pál a bajtárs szót használja. Olyan lejáratott szó ez a második világháború óta. Pedig van ennek egy nagyon nemes, tiszta értelme. A bajban társává szegődni valakinek.

Pál azt mondja, hogy szenvedj velem együtt Timóteus, legalább lelkileg, ha én fogoly vagyok is, és szenvedj velem együtt a szolgálatban, s majd meglátod, hogy veled is úgy lesz, ahogy volt a prófétákkal, akik nem alkudtak meg, és minden körülmények között – olvassuk el az Ószövetségben Jeremiás, Ézsaiás és a többiek –, ha kellett, akár szenvedtek is, vagy életüket odaadták az Isten ügyéért. És nem alkudtak meg senki kedvéért. Azt hirdették, ami az Isten üzenete volt. S nem érdekelte az őket, hogy mi lesz velük. Nem volt fontos. Bajtársakká válni, a másik mellé odaállni, és emellett végezni a mindennapi foglalkozásunkat. A bizonyságtévő élet élet, nem csak mondani, amit hiszek, hanem igazán megélni a hétköznapi gyakorlatban is azt, amit egyébként mondok.

Krisztus jó katonája bizonyságtévő ember, amire annyira vár ez a világ. Annyira áhítozik a krisztus-arcú, krisztus-lényű emberek után. Akik szeretetet és igazságosságot hordoznak ebben a világban, akikről azt mondja Pál, hogy szabályosan küzdenek, nem vesznek i-génybe törvénytelen eszközöket. Sem az Isten törvényét, sem a polgári törvényeket nem hágják át. Mert azt mondja Pál, hogy aki nem az Isten törvénye, igéje szerint küzd, járja a hívő életét – ha van neki –, azt kizárják a versenyből, az nem kap koszorút. Annak a vége pusztulás és romlás, és nem az, hogy ott lesz a mennyei dicsőségben, Isten oldalán. Ez azt jelenti a gyakorlatban, hogy nincs a szívében az embernek gyűlölködés, de senki kedvéért nem hajlandó hazudni sem. Nem hallgat el semmit, de nem biztos, hogy megszólal, amikor más beszél. Tud hallgatni, ha kell, és ha kell, tud megszólalni akkor is, ha annak esetleg nagyon súlyos következménye lesz. Az Isten indítására és vezetésére törekszik. Kié az életed? Kié vagy? Jézus Krisztus jó vitéze, vagy pedig nem?

Testvérek, a látszat a következő. A világ hatalmasaié a hatalom, a pénz, a dicsőség és a gazdagság. Egyszóval mindaz, az ő elképzelésük, meggyőződésük szerint, ami az Istené. A Miatyánkban – újra mondom – azt olvassuk, enyém az ország, a hatalom és a dicsőség. Mit mond a Biblia? Isten előtt minden test olyan, mint a lehelet, egy ideig látszik, s aztán elmúlik. Olyan, mint a mező füve vagy virága, lekaszálják, és semmivé válik. A zsoltáros azt mondja: “Nézem a gazdagok helyét, és nem találom.”

Isten világosan mondja azt, hogy minden hatalom, minden dicsőség az övé, s azt is mondja, hogy enyém az arany és az ezüst, és övé a föld teljessége.

Aki a győztes oldalán áll, mint katona, annak része lesz idelent az ezzel járó szenvedésben is, de az részes lesz odafönt Jézussal a mennyei dicsőségben is. A Mester és tanítvány sorsa azonos idelent, de a dicsőségben is azonos odafönt.

A harc eldőlt, noha még folyik. A győzelmet Jézus kivívta. Halálával legyőzte a halált, és a pusztítót, kevés ideje van hátra. Ezért nagyon fontos, hogy kinek az oldalán állunk. Megállunk Jézus Krisztus mellett, s akkor meglátjuk, hogy Ő már régen megállt mellettünk, és szavával int és vezet, és a végén bevisz majd az Ő dicsőségébe.

Miközben végzem a napi munkámat, aközben Krisztus jó vitézeként a munka terhét hordozom, az életem bizonyságtévő, világító élet. Hirdetem azt, hogy van új kezdet, van bocsánat, és van másfajta életre lehetőség.

A 126. Zsoltárban azt olvassuk, hogy aki a vetőmagját sírva cipeli, viszi, az ha azt elveti, akkor örömkönnyekkel a szemében fog aratni. Idelent részünk van sí-rásban és szenvedésben, de a mezők fehérek az aratásra, és az Isten öröme lehet mindazoknak a szívében, aki Jézus Krisztus jó vitézévé lettek.

Testvérek, nem az a baj, ha elbukunk, van ilyen. Az a baj, ha ottmara-dunk a földön. Jézus Krisztus erejével felemel minket, leporolja a lelki ruhánkat, megtisztít minket minden hamisságtól, újra felfegyverez, s aztán beállít újra a harcba.

Az efézusi levélből felolvastam a katona felszerelését. Van egy hely ezen a vitézen, ahol nincs védelem, a háta. Aki megfordul, azt lelövik. Aki Isten erejével megy előre, az rájön arra, hogy már nem is én futok, tulajdonképpen nem is én küzdök, hanem Jézus Krisztus visz engem, és a bennem lévő krisztusi erő ad erőt a küzdelemhez.

Imádkozzunk!

Istenünk, hisszük és valljuk azt, hogy te igazán bölcs, tiszta és szerető Úr vagy. Áldunk, hogy minket is olyanokká akarsz tenni, amilyen Jézus volt. Bocsásd meg, hogy sokszor mi nem neked akarunk tetszeni, hanem a világ csábításának engedünk, és szerezni akarunk csupán a világ javaiból halálig!

Áldunk, hogyha te abban is példát mutattál nekünk, hogy úgy voltál a világban, hogy nem lettél a világ zsákmányává, de nem tekintetted zsákmánynak azt sem, hogy az Atyától jöttél. Kérünk Urunk, hogy újítsd meg azokat, akiknek már megunásig ismerős a te igéd, és mindenre azonnal tudják a választ!

Áldd meg Urunk a hívőket és a hinni vágyókat, a keresőket és a kételkedőket, hogy ki-ki azt vigye ma délelőtt innen haza, ami a te szavad volt, s amiben változnia lehet és kell! Áldunk, hogy katonáiddá akarsz tenni, szent harcosaiddá. Ennek érdekében újra rendelkezz velünk, akaratod alá adjuk magunkat. Jézus Krisztus, cselekedj velünk belátásod szerint, de könyörülj meg rajtunk, hogy felismerjük, hogy mi a te akaratod velünk. S köszönjük, ha azt felismertük, akkor annak készséggel engedhetünk.