A hallgatás felelőssége

 

 

Lekció: Mt 13,1-17

Alapige: Mt 13,18-23

“Ti halljátok meg azért a magvető példázatát. Ha valaki hallja az igét a mennyeknek országáról és nem érti, eljő a gonosz és elkapja azt, ami annak szívébe vettetett vala. Ez az, amely az útfélre esett. Amely pedig a köves helyre esett, ez az, aki hallja az igét, és mindjárt örömmel fogadja, de nincs gyökere benne, hanem csak ideig való; mihelyt pedig nyomorgatás vagy üldözés támad az ige miatt, azonnal megbotránkozik. Amely pedig a tövisek közé esett, ez az, aki hallja az igét, de e világnak gondja és a gazdaságnak csalárdsága elfojtja az igét, és gyümölcsöt nem terem. Amely pedig a jó földbe esett, ez az, aki hallja és érti az igét; aki gyümölcsöt is terem, és terem némely száz annyit, némely hatvan annyit, némely pedig harminc annyit.”

 


 

Imádkozzunk!

Dicsőítünk és magasztalunk téged, Istenünk, mennyei Édesatyánk, a te csodálatos személyedért, a te legdrágább tulajdonságodért, a szeretetedért. Dicsőítünk, Urunk, hogy te vagy a szeretet Istene. Magasztalunk téged, hogy ezt a te szeretetedet láthattuk meg az új esztendő elmúlt napjaiban is. Köszönjük, amikor körülvettél a te végtelen kegyelmeddel.

Magasztalunk azért is, Urunk, hogy te szent vagy és igaz, aki a bűnt gyűlölöd, de a bűnöst szereted és meg akarod menteni. Dicsőítünk téged, Urunk, hogy te olyan vagy, aki örülsz, amikor a tiéid együtt vannak és tisztelnek téged. Dicsőítünk azért, hogy ez az öröm a miénk is lehet most, hiszen itt lehetünk a te színed előtt, együtt lehetünk és nem csupán hallgathatjuk Igédet, hanem az Igédnek engedelmeskedve, szívünkbe fogadva dicsőíthetjük a te nevedet.

Köszönjük tenéked, Istenünk, hogy bűnbocsánatunk van. Köszönjük, hogy úgy állhatunk meg most, hogy ha bármi is lenne még bennünk, azt a te színed elé tehetjük le bűnbánattal, mert te Jézus Krisztusban kegyelmesen fordultál mindannyiunk felé. Köszönjük néked, Urunk, hogy szabadok lehetünk minden megkötöző gondolattól, minden fáradtságtól, ami akadályoz-hatná a mi Igére való figyelésünket.

Kérünk, Urunk, hogy csakugyan cselekedd meg, hogy most, amikor itt állunk a te színed előtt, és hangzik a te szavad, a mi szívünk befogadhassa azt. Kérünk, hogy az év első vasárnapján is szólalj meg, Jézus Krisztus érdeméért.

Ámen.

 


 

Igehirdetés

Mindannyian jól tudjuk, hogy minden beszéd útján terjedő kommunikációnak, közlésnek két résztvevője van: a beszélő és a hallga-tó. Érdekes dolog a történelemben, hogy sok-kal több olyan könyv jelent meg már az ókor-tól kezdve, amely a beszélő, az igehirdető vagy a szónok tulajdonságait, a beszéd formáját ír-ta le. Ez igaz az egyházban is. A legtöbbször olyan könyv jelent meg, amelyik az igehirdetőkről, az igehirdetés módjáról, módszereiről szól, és nagyon kevés jelent meg hallgatókról. Pedig ha belegondolunk, a hallgatók sem kevésbé fontosak, különösen ha arra gon-dolunk, amit mi teszünk most: istentisztelet van, az igehirdetés eseményét tekintve. A hall-gatóknak is ugyanolyan felelősségük van min-den igehirdetés, igeolvasás előtt és alatt, mint az ige hirdetőjének. Sőt talán még nagyobb fe-lelősségük van, hiszen ha a számokat tekintjük, sokkal többen vannak, akik hallgatják az Igét, mint akik szólják.

A magvető példázatát talán nagyon jól is-merjük mindannyian. Most, az új év első vasárnapján azt szeretnénk megvizsgálni, a mag-vető példázata alapján: mit tanít Jézus Krisztus nekünk, a hallgatóknak; mit tanít a helyes hallgatás módjáról, arról a hallgatóról, aki szá-mára az Ige csakugyan áldássá lesz, és nem ítéletté. Akiben az Ige gyümölcsöt terem, és nem vész el...

Mit tanít tehát Jézus Krisztus a magvető példázatán keresztül rólunk, hallgatókról? Ho-gyan hallgassuk az Igét, hogyan olvassuk, hogyan lehet számunkra is áldássá az Ige?

Az első és legfontosabb dolog, — csakugyan ez a legfontosabb dolog, testvérek — az, hogy azért vagyunk hallgatók, és azért van felelősségünk a hallgatás során, mert Isten szól. Lukács evangélista is leírja ezt a példázatot, és ott még világosabban megfogalmazza, azt mondja: Isten az, aki a magot hinti. Nem tudom, a testvérek észrevették-e és tudatosították-e az új esztendő azon örömét, hogy Isten szólt, és szól az új esztendőben is. Már hallottunk igehirdetéseket az elmúlt napokban, az új esztendő napjaiban; hiszem, hogy most is Isten Igéje szól, és igérete miatt teljesen bizo-nyosak lehetünk afelől, hogy ő fog szólni az 1997-es esztendő minden napján, amíg élünk. Ennek az örömhírét hadd hirdessem ki most a testvérek számára, hogy tudatosítsuk magunk-ban: a mi Istenünk olyan kegyelmes és annyira szerető, hogy ő 1997-ben is hinti és hinteni fogja a magokat, az igemagvakat. Ő fog hozzánk is szólni. Ő szól, amikor az Igét hallgat-juk vagy olvassuk, amikor hallgatjuk a kazet-tát vagy olvassuk a lelki könyveket. Nyugodtak lehetünk és örülhetünk, mert Isten szólni fog.

Szólni fog Isten a mennyek országáról szó-ló evangélium által. Az ő országáról szóló evangélium fog hangzani mindig, amikor Isten megszólal. Ez két dolgot jelent. Először jelen-ti azt, hogy szólni fog a Jézus Krisztusról va-ló evangélium, ami azt jelenti, hogy 1997 is Is-ten kegyelméből a kegyelem esztendeje, mert Isten még mindig türelmesen vár, mert Isten még mindig szórja a magvakat, és még nem döntött úgy, hogy visszaküldi az ő egyszülött Fiát. Még mindig meg lehet térni! Mert szól az Isten, mert szól a Jézus Krisztusról szó- ló evangélium, a kereszt evangéliuma. Az az evangélium, amit talán nagyon jól ismerünk, de remélem, hogy mindannyiunk szívét újra meg újra átmelegíti, hogy Isten annyira szerette ezt a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen. Szól az evangélium Jézus Krisztusról, aki azért jött, hogy megkeresse és megtartsa az elveszetteket. Szól az evangélium arról a Jézusról, aki győzött a kereszten. Aki legyőzte a Sátánt, akit helyettünk ítélt meg Isten a kereszten azért, hogy ne bennünket kelljen, vétkeseket és bűnösöket. Ezért szerzett számunkra bűnbo-csánatot, örök életet, örök boldogságot. Megszerezte azt a lehetőséget, hogy újra mindannyian személyes kapcsolatba kerüljünk Is-tennel. Ha már Isten gyermekei vagyunk, azért lehetünk, mert Jézus Krisztusban mi is megérthettük az üdvösség, a kereszt evangéliumát. És bárki, aki 1996-ban sem fogadta el ezt a kegyelmet, nem tudott még igazán örülni ennek az evangéliumnak, mivel Isten szól 1997-ben is, ez azt jelenti, hogy most is — és amíg Isten engedi, az ő kegyelmi idejét megtartja, — azok, akiknek még nincsen vele kapcsolatuk, találkozhatnak vele, mert Jézus Krisztus érdeméért ingyen kínálja a kegyelmet és a bűn-bocsánatot. És ezt mi elfogadhatjuk, elég egyet-len imádság Istenhez!

De a mennyek országáról szóló evangélium ennél többről is beszél. Hadd mondjam így: a legnagyobbról beszél, amikor Jézusról szól. De amikor Pál azt mondja a római levélben, hogy Jézus Krisztussal együtt mindent nekünk adott az Isten, akkor ebbe beleérthető, hogy az Isten szólásával kapcsolatban is vele együtt mindent nekünk adott. Az evangélista így ma-gyarázza a példázatot Jézus szavaival: Isten az, aki az Igét hinti. Talán így még jobban értjük a tágabb jelentését annak, hogy az Ige szól! Az Ige szól 1997-ben is, minden helyzetben és minden időben hozzánk.

Az Ige szól majd, amikor elbukunk és meg-bántjuk a mi Urunkat újra és újra; mert akkor is kínálja számunkra a bocsánatot, ő szeretetét. Ha valamelyik kedvenc bűnünk miatt újra megkötöz a gonosz, nem engedi, hogy boldogan és felszabadultan éljük a hívő életet, akkor szólni fog Isten igéje, talán éppen a János evangéliuma 8. részéből, hogy ha a Fiú megszabadít titeket, valósággal szabadok lesztek. Vagy ha netalán betegek leszünk 97-ben is, le-gyünk nyugodtak, hogy Isten szólni fog majd igéjében, és erőt ad a betegség elhordozásához. Vagy ha talán gyászolnunk kell, legdrágább szerettünket kell temetnünk, Isten szólni fog a gyászunkban is, és vigasztalni fog, biz-tosítani fog végtelen szeretetéről.

Vagy ha nem értjük útjait 1997-ben, tele lesznek az imádságaink miértekkel, mert nem látjuk az Úr útját, vagy nem értjük, hogy miért történnek velünk azok a dolgok, amik tör-ténnek, akkor legyünk nyugodtak, mert Isten szólni fog, és biztosítani fog arról, hogy gondoskodik rólunk és szeret bennünket. Ha kevés lesz a pénzünk, vagy aggódunk a munkahelyi problémák miatt, vagy a párválasztás ne-héz útjain nem látjuk világosan Isten vezetését és útmutatását, akkor Ő a megfelelő időben tanácsolni fog. Vagy ha örülni fogunk, mert olyan jó hallgatni Isten Igéjét, és olyan jó lesz Istennel élni, biztosítani fog az Igében, hogy ő is velünk együtt örül.

Isten Igéje szól, ezért ő tanítani fog bennünket, növelni fogja hitünket, szolgáló életre nevel, és lehetne sorolni tovább, mert az Isten szólni fog.

A magvető példázata azonban nemcsak er-ről beszél, hogy Isten szól. Ez az első vasárnapi igehirdetés örömhíre, hogy Isten szól, de a magvető példázata a felelősségről is beszél. Azoknak a felelősségéről, akik hallgatják Isten szavát, amikor ő szól, ugyanis az Isten sza-va hallgatásának az eredményessége a hallga-tók szívének állapotától függ. Ha megfigyeltük, a magvető példázata arról akar inkább bő-vebben beszélni, hogy milyen felelősségük van azoknak, akik hallgatják az Igét. Körülbelül 15-ször találjuk ebben az igeszakaszban a “hal-lani” szót valamilyen formában. Jézus hangsúlyozta a tanítványoknak a sokaság előtt, hogy “akinek van füle a hallásra, hallja...”. Felelősségünk van.

Először Isten Igéje arra a felelősségre akar rámutatni, hogy kerüljük mindazt a formát és mindazt az állapotot, ami a helytelen hallgatáshoz tartozik. Kerüljük el a helytelen hallgatás veszélyeit! Mik ezek? A példázatban ta-lán világossá is vált ez már a számunkra. Néhány dologgal szeretném csupán magyarázni.

Kerülni kell a helytelen hallgatást akkor, amikor megkeményedik a szív. Kerülni kell, hogy megkeményedett legyen a szívünk, ami-kor hallgatjuk Isten Igéjét. Ez az első óriási veszély. Midőn ahhoz az útfélhez hasonlít a hallgató szíve, amely mivel kemény, lepattan róla a mag. Csak pattog rajta egy ideig, aztán lepattan róla. Amikor abban az időben vetettek, a vető kézzel szórta a magot, és mindig volt egy út — általában a föld közepén. Azért volt kemény, mert mindig azon jártak. Tehát amikor a mag hullott, és oda hullott, onnan a madarak könnyen felkaphatták.

Amikor kemény az ember szíve, a Sátánnak nagyon könnyű és egyszerű dolga van, mert könnyen ki tudja kapni. Nem is ki tudja kapni, hanem le tudja kapni az ember szívéről a hallott Igét. Aki tehát hallja az Igét, de nem érti. És nem azért nem érti, mert valami baj van az Igével, Istennel, aki szórja az Igét, de még csak nem is az igehirdető miatt nem hallja és nem érti, hanem azért — és ez nagyon szomorú tény — mert nem akarja érteni. Erről beszél Jézus a 13-15. versben. “Azért szólok velük példázatokban, mert látván nem látnak, és hallván nem hallanak, sem nem ér-tenek. Beteljesedett rajtuk Ézsaiás jövendölése, mely ezt mondja: Hallván halljatok és ne értsetek, látván lássatok és ne ismerjetek, mert megkövéredett e népnek szíve és füleikkel ne-hezen hallottak, szemeiket behunyták, hogy va-lami módon ne lássanak szemeikkel, ne hall-janak füleikkel, ne értsenek szívükkel, meg ne térjenek, és meg ne gyógyítsam őket!”

Akinek kemény a szíve, az folyamatosan, tudatosan elutasítja a hallott Igét. És mivel ez folyamatosan, állandóan történik, — először nem volt az ő szíve kemény —, de mivel folyamatosan elutasítja, megkeményedett már a szív. Nem akar megtérni — mondja Jézus —, nem akarja bűneit letenni, mert szereti őket; vagy mert nem akar megalázkodni Isten előtt, vagy mert jónak képzeli magát, — ül, hallgat, de sohasem hallja meg az Igét. Nem fontos ne-ki, mert csak megszokásból él vallásos életet, jön templomba, vagy mert csupán másoknak akarja mutogatni magát, de igazán nem akar igehallgató lenni, — az ilyen megkeményedett szívű szinte mindig megsértődik, amikor gyen-geségére, valami hibájára figyelmezteti Isten Igéje, vagy a bűnére... Az ilyen megkeményedett szívű hallgató szokta legjobban kritizálni Isten Igéjét, a Szentírást. De ha még ezt sem teszi, akkor a megkeményedett szív azt is jelenti, amikor valaki túl fiatalnak érzi magát ahhoz, hogy törődjön az Istennel. Nem is törődik Istennel, mert annyira kemény a szíve.

Lukácsnak ez a keserű szava így olvasha-tó az ő evangéliumában, hogy nem hisznek és nem üdvözülnek. Máté így írta: “...meg ne tér-jenek és meg ne gyógyítsam őket”. A megke-ményedett szívű hallgató nem tér meg, nem fog üdvözülni! Ez egy nagyon kemény kijelentése ennek a példázatnak, de sajnos igaz. És ha figyeltük Jézus szavait, akkor talán észrevettük: ugyanazokról beszél elsősorban, akik az ő ide-jében voltak a “csak vallásosak”; a farizeusok, az írástudók elutasították Jézus Krisztust.

Vajon az új esztendő számunkra milyen szívet hoz? Testvérek, ha bármelyikünknek is megkeményedett lenne a szíve, hadd figyelmeztessen a magvető példázatán keresztül a mi Urunk, hogy engedjük Istennek, hogy az új évben megszánthassa a szívünket, hogy belehullhasson az ige magva.

Nem csupán a megkeményedett szív életveszélyes, hanem a felületes szív is. Ez olyan, mint amikor a mag a kősziklára hullott. Arra a helyre, ahol sziklás a talaj, és mivel ott nem tud igazán gyökeret ereszteni, ezért felfele nő, hirtelen látni a mag kinövését, de aztán szépen elhal, amikor jön a napsütés. Az az ember ez — mondja Jézus —, aki örömmel hallgatja, sőt befogadja az igét. Rajong érte. Talán még sír is, amikor Isten igéjét hallja, mert annyira áthatotta érzelmileg, de ami megdöbbentő: mégsem jutott el az ige a szívéig. Nincs gyökere, és talán emlékszünk, hogy a János evangéliuma 15. részében Jézus így szól: Én vagyok a szőlőtő, ti pedig a szőlővesszők. Amikor nem jut el a szívig az ige, igazából azt jelenti, hogy a szőlőtővel a szőlővesszőnek nincs kapcsolata. Nincs kapcsolat még az Úrral, Jézus Krisztussal.

Ezért történik, hogy mihelyt lecsillapodik az öröme, a rajongása, aztán ráadásul ilyenkor jönni szoktak, — mert a gonosz gondoskodik róla —, az örömtelen hangulatok, a kísértések, a nehézségek, a próbák, az üldözések — és mint annyiszor történt az egyháztörténelem során — az ilyen felületes szívű hallgató elfordul Istentől, elfordul az igétől. Elfordul és elbukik. Máté így mondta, megbotránkozik.

Olyan megdöbbentő, hogy ugyanaz a görög szó, szerepel annál az igénél a szívvel kap-csolatban, amikor azt mondja, hogy aki öröm-mel és gyorsan hallja meg az igét, mindjárt meghallja, és ugyanilyen gyorsan és mindjárt el is tud fordulni az igétől. Amilyen gyorsan és hirtelen meghallotta, befogadta valamennyire, ugyanolyan gyorsan elhagyja, elfordul tőle, elbukik.

Gondoljunk arra, amikor egy-egy csen-deshétről hazajönnek fiatalok vagy idősek, —áradoznak, hogy milyen jó volt ott lenni, mennyire szólt az ige, — aztán eltelik pár nap, jönnek a szokásos gondok, hétköznapi ne-hézségek, és már sehol sincs az a fiatal vagy idős... Talán éppen a barátunkkal történt, hogy azt hittük: megtért, és kiderült, hogy nem, mert elfordult Istentől és talán szembefordult vele.

Azok az emberek ilyenek, akik örömmel fogadják az igét, azt hiszik, megtérnek, de igazából csak érzelmi és hangulati fellángolás volt az egész.

De nekünk, hívő embereknek is figyelmeztetés ez az ige, ugyanis ha hallunk valami szolgálati lehetőségről — és mivel mi is tudunk lelkesedni —, lelkesen mondjuk, hogy igen, én megyek oda szolgálni, igen, én ezt teszem — aztán amikor odaérünk, akkor mégsem tesszük — azaz megbízhatatlanok vagyunk. Az a döntésünk nem volt komoly. Különösen a fris-sen megtérteknél és nálunk, fiataloknál veszélyes a felületesség, felületes szív és a felszínesség. Az a hallgató ilyen, aki nem akarja vállalni az önmegtagadás és a kereszthordozás keskeny útját. Aki csak akkor tud örülni Istennek, amikor minden jól megy, de amikor önmagát kellene megtartóztatnia bűneitől, ami-kor a keresztet kellene hordozni bármi miatt is, akkor azt már nem akarja vállalni. Fogadkozik, hogy leteszi a kedvenc bűnét vagy bűneit, de amikor jön a kísértés, akkor mégis elbukik.

Van-e gyökere a hallott igének mibennünk? Egyáltalán van-e kapcsolatunk a tővel, Jézus Krisztussal?

A harmadik kerülendő állapot, amikor már megtelt a szív. Ez az, amikor tövisek közé esik a mag. Mivel már ott vannak a tövisek, és azok sajnos élénkebben nőnek, gyorsabban — megfojtják a magot. Amikor a szív, az emberi szív és a hallgató szíve már tele van mindennel, minden más dologgal. Jézus itt ilyeneket említ: az élet gondjai, az aggódás, a gazdagság csábítása — Lukács azt is hozzáteszi, hogy a gazdagság gyönyöre — akkor Isten és Isten igéje számára már nincs hely. Van, amikor még rövid időre sem jut hely Isten számára, mert nincs hely és idő az igeolvasásra, az imádkozásra, az igehirdetésre, a gyülekezetbe való jövetelre. Nincs hely és idő, mert talán leköti a munka, mert talán annyira aggódik a munkája, munkahelye, csa-ládja, vagy a magasabb beosztás és a siker van előtte, és ezért még vasárnap sem jut idő az igehallgatásra. Testvérek, amikor nem jövünk az ige-alkalmakra vagy amikor nem olvassuk Isten igéjét és nem imádkozunk, miért van az? Nem azért-e, mert sok minden mással van tele a szív?

Vagy ha mindezt megtesszük: hallgatjuk az igét, olvassuk, de igazán mégsem tudunk figyelni, mert talán megosztott és részekre té-pett a gondolkodásunk, mert az aggodalmaskodás ezt jelenti: nem tud koncentrálni az em-ber, mert tele van a gondolata mindennel, ami miatt aggódik. Hadd kérdezzem: aggódsz-e bár-mi miatt is a 97-es esztendő első napjaiban, — mert aki aggódik, az nem tud koncentrálni. Amikor úgy jár a hívő ember, hogy ahelyett, hogy a Szentírást nyitná ki először, bekapcsolja a rádiót vagy előveszi az újságot, és amit abból olvas vagy kihall, annyira betölti a gondolatait, hogy már nem tud koncentrálni. Vagy bennünket fiatalokat mennyire veszélyeztet az, amikor a másik nem tagját kezdi figyelni az igehirdetés alatt is, és nem az igére figyel. A világ, az élvezetek, az óembe-rünk átmentett és kedvenc bűnei kizárják az igét. A világ mindaz, ami eltávolít Istentől, ami elszakít és távoltart tőle folyamatosan.

Mi tölti be életünket és szívünket, amikor hallgatjuk és olvassuk az igét? Az ige maga vagy pedig a tövisek, már megfojtották? — mert ott vannak és ott lehetnek. Ha szolgálat-ról van szó, akkor betölti-e az életemet a gyü-lekezetben és az otthon végzett szolgálat, vagy betölti az életemet a világ, az élvezetek — és nem az Úr igéje?

Jézus Krisztus három óriási veszélyre figyelmeztette tehát, amikor a felelősségről beszélt, az övéit: a megkeményedett szívre, a fe-lületes szívre, a megtelt szívre.

Most, amikor elindulunk az új esztendőben és hallgatni fogjuk majd vasárnapról-va-sárnapra, hétről-hétre Isten igéjét, jó lenne, ha nagyon szívünkbe vennénk azt, hogy az Úr szól hozzánk — és ez óriási örömhír — de ne-künk óriási felelősségünk van, hogy mit kezdünk az igével. Egyáltalán meghalljuk-e az igét? Ez azért fontos, mert ez a három dolog, amit Jézus említett úgy látom, csupán egy része annak az óriási tömegnek, ami mind azt munkálja és azt eredményezi, hogy az ember, a hallgató ne hallgassa meg az igét. A Sátán mindent megtesz ezért! Emiatt mondja Jézus, hogy óvakodjunk ezektől a hallgatási módok-tól és kérjük, hogy az Úr kegyelméből lehessünk olyanok, akik helyesen hallgatják az igét. Ez az, amelyik a jó földbe esett: aki hallja és érti is az igét, aki gyümölcsöt is terem, némely százannyit, némely hatvanannyit, némely pedig harmincannyit. Lukács így írja le: “Amely pedig a jó földbe esett, azok, akik a hallott igét tiszta és jó szívvel megtartják, gyü-mölcsöt teremnek béketűréssel”.

Milyen hallgatók legyünk tehát? Termékeny, gyümölcsöző hallgatók, akik mikor hall-ják, az igét, befogadják azt, megtartják, szívükbe zárják és termik. Tehát legyünk olyan hallgatók, akik meghallják az igét, mert minden vágyuk az, hogy értsék és hallgassák Isten igéjét. Ezért készek akár áldozathozatalra is. Lehet, hogy csak fél órával kellene korábban kelni ahhoz, hogy reggel legyen időnk iga-zán elcsendesedni az ige mellett és imádkozni.

Vizsga előtt álló fiatal testvéreim! Az idő-pontokat úgy is be lehet osztani, hogy legyen idő az istentiszteletre való jövetelre. Vagy lehet, hogy a magasabb beosztásról kell lemondani, mert a családomban és a gyülekezetemben akkor tudok Isten igéjével foglalkozni ele-get, ha nem vállalom azt a magasabb beosztást, ami esetleg több pénzt jelent, de kevesebb idő marad a családra és az Úrra.

Olyan emlékezetes számomra az, hogy még a régi rendszerben fiatalok az ország kü-lönböző részeiről jöttek az otthoni gyülekezetembe, Tápiószelére, ifjúsági csendesnapra. Pedig meg volt tiltva és titokban kellett csend-ben ott lennünk, de jöttek a fiatalok, mert vágyakoztak az igére. Pedig a kezdeti időben ez igen veszélyes volt, mert megfigyelhették őket a falubeliek, a megbízott emberek. Jöttek, mert vágyakoztak az igére. Azok, akik nem csupán vágyakoznak az igére, hanem készek is az igét első helyre tenni — nemsokára olvassuk a Má-té evangéliuma 6. részében: “Keressétek először Isten országát és az Ő igazságát, és ezek mind megadatnak néktek”, tehát nyugodtan az Úrra bízzák összes dolgukat, amik miatt aggódniuk kellene, mert tudják, hogy az Úr úgy-is gondoskodik róluk. Az Úrra bízzák bűneiket, első helyre teszik az Urat, és nem a bűnüket teszik az első helyre. Tudják, hogy sza-badulás van az Úrnál.

Talajelőkészítésre mindig szükség van ve-tés előtt. Ez a fajta cselekvése Isten gyermekének ezt jelenti: készíti magát az igére, elcsendesedik. Kéri az Urat, segítsen, hogy ne a bűneivel, a megkötöző gondolatokkal kelljen foglalkozni igehirdetés alatt, hanem tudjon koncentrálni és figyelni. Annyira vágyakoznak az ige után, hogy meghallják, akkor is szívesen hallgatják, ha az ige tisztítja őket és vágja, mert tudják, hogy erre is szükség van néha. Tudjuk, hogy a fákat is metszeni kell, a törzsüket meg kell kaparni, hogy tisztuljanak. Ezért készek néha még tanulmányozni is Isten igéjét, nem csupán meghallani egyszer. A ne-hezebb helyeknek is utánanéznek, nem futnak át rajta. Inkább később fekszenek le azért, hogy megérthessék azt az igehelyet is. Vagy elmen-nek olyan valakihez, aki talán tud segíteni. Le-het, hogy a TV-t kell hamarabb kikapcsolni ah-hoz, hogy legyen időnk tanulmányozni az igét.

De nem csupán hallgatják ezek, hanem meg is tartják — ahogy Lukács mondja és ez is nagyon fontos. Egy dolog, hogy meghalljuk az igét, de azt könnyen elfelejthetjük. De meg is tartja Isten gyermeke az igét, a helyesen hallgató azért, mert gondolkodik róla. Nem olyan, mint aki kiment az ajtón, és már el is felejti, hanem gondolkodik az igéről. Úgy tesz, mint Mária, akiről olyan csodálatos olvasni, többször is, hogy a szívében tartotta és a szívében forgatta mindazokat a dolgokat, amelyeket hallott Jézusról a születés kapcsán.

A béreabeli gyülekezetről az apostolok cselekedeteiről írott könyvben azt olvassuk, hogy ők meg utánanéztek a dolgoknak, hogy csakugyan úgy vannak-e azok, ahogyan Pál elmondta, mert lehet, hogy az igehirdető is té-ved. Lehet, hogy sokkal mélyebben megérthe-ti a hallgató, ha az igehirdetés után még foglalkozik vele egy kissé. Nem a mennyiség szá-mít, nem az igehirdetés és a hallgatás mennyisége számít, hanem a minőség. Az a minőség, ami azt eredményezi, a hallgató szívét, egész lényét úgy átjárja az Isten igéje, mint amikor a kenyér tápanyaga átjárja a testünket. Az ilyen igehallgató nem hízik el, nem hal éhen lelkileg, hanem életerős.

Mivel átjárja az ige — és ez a harmadik dolog, amit említeni szeretnék — tud gyümöl-csöt teremni. Csak az a fa tud gyümölcsöt teremni, amelyet átjárhat az életet adó anyag. A gyümölcstermés az igehirdetésnek és az Isten szava szólásának a célja. Isten azért szól, mert szeretné, ha bennünk is, majd általunk, rajtunk keresztül gyümölcsöt teremjen az ige. Ha megfigyeljük: aki meghallja Isten igéjét, aki megtartja — azaz gondolkodik róla — annak a számára nem megerőltető Isten igéjét a gyü-mölcsökben láthatóvá tenni. Nem megerőltető gyümölcsöt teremni. Már csak azért sem meg-erőltető, mert az olyan ember tudja, hogy nem is neki kell teremni, hanem Isten termi benne. Hiszen a Lélek gyümölcséről beszél Pál. A gyümölcsök azok, amelyek Istenhez tartoznak, és Ő termi bennünk. Említettem Jézust, mint szőlőtőt. Jézus az, aki a szőlővesszőknek adja a tápanyagot és adja az életet, gyümölcsöt.

Tehát a gyümölcsöző hallgató az, aki meg-hallja az igét, megtartja és engedi, hogy az Úr kimunkálja benne azokat a gyümölcsöket, ame-lyek az övéi; kimunkálja benne a Lélek gyümölcsét. Még akkor is, ha ez néha fájdalmas. Ha a fa érezne, a gyümölcsszedés fájna neki, hiszen szakítják róla a termést. És csakugyan fájdalmas a gyümölcstermés a mi régi természetünknek, mert bizony nem olyan könnyű ne-ki, és nem is akar a mi óemberünk alázatos len-ni, de amikor valaki termi az alázatosság gyü-mölcsét, az dicsőíti az Urat. Vagy amikor ahe-lyett, hogy haragudnánk arra a másikra, szeretjük őt, mint ellenségünket is talán... Vagy amikor meg tudunk bocsátani a másiknak, és nem tartjuk a haragot.

Béketűréssel kell tehát teremnünk — ahogy mondta Lukács — béketűréssel, kitartóan teremni a gyümölcsöt!

A szív helyes állapota a hétköznapok ide-jén mutatkozik meg: a családban, a munkahe-lyen, az iskolában, a gyülekezetben. Ott lepleződik le a szív helyes állapota a gyümölcstermés közben. Amikor szelíd és csendes tud lenni a feleség, szerető és bölcs a férj, a gyer-mek engedelmes, a fiatal alázatos, az idős nem botránkoztatja meg a fiatalt vagy a gyerekét; amikor a tanuló szorgalmas (még a vizsgaidőszakban is örömmel tanul, mert tudja, hogy Is-tent dicsőíti az, amit tesz), amikor a munkás szorgalmasan és kitartóan végzi munkáját.

Szeretném kiemelni a gyülekezetet is abból a szempontból, hogy a gyülekezetbe sem csupán hallgatni jövünk Isten igéjét, hanem gyümölcstermés végett is. Mindannyiunk éle-tében, akik hallgatjuk az igét, Isten szeretné azt munkálni, hogy az én és a te gyümölcsöd dicsőíthesse Őt, és hasznára lehessen a többieknek, akik talán rólad szakíthatják le a gyümölcsöket. Ha alázatos vagy, az alázatosságodat, ha szerető vagy, a szeretetedet, ha intő, az intésedet — és most itt sorolhatnánk azo-kat a szolgálati lehetőségeket, amelyek itt a gyülekezetünkben is vannak: a gyermek mun-ka, a fiatalok közötti munka, a diakónia — és nem akarom sorolni, mindannyian nagyon jól tudjuk ezeket. Isten szeretné a gyümölcseinket használni és látni, amiket itt végezhetünk, ebben a gyülekezetben Isten dicsőségére és a testvéreink javára.

Ezért így is feltehetnénk a kérdést, hogy va-jon mi csak hallgatni jövünk az igét, vagy aka-runk gyümölcsözni is, itt a gyülekezetben is.

A magvető példázata tehát az új év első vasárnapján erre szeretett volna figyelmeztetni bennünket, először mondva az örömhírt, hogy az Úr ma is szól, és szólni fog, de figyelmeztetni arra a felelősségre, ami nekünk — hallgatóknak — óriási felelősségünk, mert lehetünk helytelen hallgatók, de lehetünk gyü-mölcsöző, termékeny hallgatói is az igének.

A ’97-es esztendő minden napja fogja azt mutatni, hogy csakugyan mit kezdünk az igével, amit hallunk. Teremjük-e a gyümölcsöt, vagy pedig elhal az ige bennünk — vagy rajtunk keresztül?!

 


 

Imádkozzunk!

Istenünk, Édesatyánk, magasztalunk téged azért, hogy te szólod az igét ’97-ben is. Dicsőítünk téged azokért az igékért, amelyeket hallottunk az első napokban, amelyek megerősíthették a hitünket. Dicsőítünk téged azokért az igékért is, amelyeket már nehézségeink közepette adtál számunkra ezekben a napokban, és magasztalunk téged, hogy teljes bizonyossággal tudhatjuk, hogy a jövőnkre nézve is te Szólni fogsz.

Kérünk, segíts emlékezni erre a tényre és különösen amikor a nehéz helyzetek jönnek, tudjunk rád figyelni, hogy mit mondasz. Nagyon kérünk arra, Urunk, az új esztendő minden napján, minden vasárnapján, a hétköznapokban segíts komolyan venni azt, hogy felelősségünk van az igehallgatásunk során. Kérünk, könyörülj rajtunk, hogy ne legyünk helytelen hallgatók, akiknek kemény a szíve vagy felületes, mert tele van mindennel.

Mennyei Édesatyánk, úgy szeretnénk mi a te nevedet magasztalni az által is, hogy meghalljuk az igét, szívünkben tartjuk és teremjük a gyümölcsöket, amelyeket te kimunkálsz bennünk. Kérjük, támogass bennünket az engedelmesség lelkével, hogy számunkra a te igéd ne ítéletet jelentsen, hanem áldást a magunk és a körülöttünk levők számára is.

Istenünk, különösképpen is könyörgünk azokért, akik ezekben a napokban talán szenved-nek, vagy szomorúak és vigasztalásra szorulnak, mert beteg a szeretett hozzátartozó, vagy mert úgy tűnik, hogy el kell temetni hamarosan. Kérjük, állj azok mellé a testvéreink mellé. Kérünk, támogasd azokat a testvéreinket, akik kórházban vannak. Imádkozunk azokért, Urunk, akik felelős beosztásban vannak, hogy bölcsen tudjanak dönteni, és legyen idejük az ige hallgatására. Kérünk a gyülekezet vezetőiért, a presbiterekért; add, hogy ők is olyanok legyenek, akik hallják a te igédet és a gyülekezet vezetésében meglátszódhat rajtuk a te gyümölcsöd. Imádko-zunk azért, hogy a gyermekeinket és fiataljainkat óvjad az új év minden napján, és kérünk, munkáld, hogy az ő életükön is már fiatalon látszódjanak a gyümölcsök. Kérünk az idős testvéreinkért, támogasd őket az idős kor nehézségei közepette. A családosokat, azokat, akik gyer-mekeket nevelnek, úgy ajánljuk kezedbe, hogy a szülők hadd legyenek igehirdetők a családban, a gyerekek pedig hadd lehessenek olyanok, akik helyesen hallgatják az igét még a család-ban is.

S imádkozunk vezetőinkért. Adj nekik bölcsességet népünk vezetésében, hogy csendes és nyugodalmas életet élhessünk!

Urunk, Istenünk, köszönjük, hogy mindezeket a te kezedbe tehetjük Jézus Krisztus nevében.

Ámen.