PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK

Pasarét, 2008. április 6.
(vasárnap)

Cseri Kálmán


II. HÚSVÉT UTÁN


Alapige:Jn 21,15-19

Miután ettek, így szólt Jézus Simon Péterhez: "Simon, Jóna fia, jobban szeretsz-e engem, mint ezek?" Ő így felelt: "Igen, Uram, te tudod, hogy szeretlek téged!" Jézus ezt mondta neki: "Legeltesd az én bárányaimat!"

Másodszor is megszólította: "Simon, Jóna fia, szeretsz-e engem?" Ő ismét így válaszolt: "Igen, Uram, te tudod, hogy szeretlek téged." Jézus erre azt mondta neki: "Őrizd az én juhaimat!"

Harmadszor is szólt hozzá: "Simon, Jóna fia, szeretsz-e engem?" Péter elszomorodott, hogy harmadszor is megkérdezte tőle: szeretsz-e engem? Ezért ezt mondta neki: "Uram, te mindent tudsz; te tudod, hogy szeretlek téged." Jézus ezt mondta neki: "Legeltesd az én juhaimat!

Bizony, bizony, mondom néked: amikor fiatalabb voltál, felövezted magadat, és oda mentél, ahova akartál; de amikor megöregszel, kinyújtod a kezedet, más övez fel téged, és oda visz, ahova nem akarod." Ezt azért mondta, hogy jelezze: milyen halállal dicsőíti meg majd Istent. Miután ezt mondta, így szólt hozzá: "Kövess engem!"


Imádkozzunk!

Dicsőséges Urunk, Jézus Krisztus, alázatosan kérünk: állj meg itt is most a középen és ajándékozz meg minket is azzal a békességgel, amit csak tőled lehet kapni. Annyira híjával vagyunk ennek. Olyan sok keserűség, szorongás, félelem, csüggedés van a szívünkben, mintha nem lenne meg minden okunk arra, hogy bízzunk benned, rád bízzuk magunkat, s tőled várjuk a jövőnket.

Bocsásd meg, amikor nem tudatos bennünk, hogy te élsz és uralkodsz örökkön örökké. Bocsásd meg, hogy képesek vagyunk úgy imádkozni, hogy nem vesszük komolyan, hogy te azt hallod és mindenható hatalmaddal bármit meg tudsz cselekedni. Bocsásd meg, kérünk, a mi hitetlenségünket.

Kérünk, segíts el minket erre a bizonyosságra, amire Tamás eljutott húsvét után. Hadd ismerjünk meg téged igazán. Hadd tudjuk teljes meggyőződéssel mondani neked: én Uram, és én Istenem!

Ezzel az alázattal borulunk le most előtted és kérünk, hogy a te bűnbocsátó kegyelmeddel, ajándékozó gazdagságoddal légy itt közöttünk és szólíts meg minket. Olyan nagy szükségünk van rád.

Kérünk, tedd az igét válasszá a kérdéseinkre, eligazítássá a tanácstalanságunkban. Kérünk, leplezz le és oldozz fel bennünket, de mindenképpen munkálkodj bennünk a te nagy szereteteddel. Áraszd ki reánk Szentlelkedet, a te Lelked győzzön meg minket arról, hogy micsoda az igazság.

Ámen.


Igehirdetés

Múlt vasárnap azt kezdtük vizsgálni, hogy mit tett Jézus közvetlenül feltámadása után. Láttuk, hogy még azon a napon több kétségbeesett, szomorú, reménytelen embernek megjelent és gyógyítgatta az életüket. Hajnalban találkozott magdalai Máriával, délután a két csüggedt emmausi férfival, este pedig megjelent tanítványai közösségében. Mindig Ő kezdeményezte a találkozást, és mindig valami olyan ajándékot adott azoknak, akikkel együtt volt, amire éppen a legnagyobb szükségük volt. Mindnyájuknak adott igazi, tőle való örömöt, és adott valami szép feladatot, küldetést.

Ma három újabb találkozásról olvastunk. Ezekre egy héttel Jézus feltámadása után került sor. Mind a három egy-egy olyan fontos kérdést tesz fel nekünk, amikre őszintén válaszolnunk lehet és kell.

A Tamással való találkozáson keresztül azt kérdezi a mi Urunk, hogy mit hiszünk. Amikor ismét megjelent a tanítványok közösségében, akkor arra kellett válaszolniuk: mit tesznek, meg ez a nagyon hétköznapi kérdés is előjött: mit eszünk? A harmadik esetben Péterrel beszélgetve az derül ki: mit viszünk magunkkal sokszor egy életen keresztül, pedig nem kellene azt cipelni.

Nézzük meg közelebbről ezeket a találkozásokat, és figyeljük meg: mi jellemzi a feltámadott Jézust, mert Ő ma is ugyanaz, aki akkor volt, és mi jellemzi az Ő mindenkori tanítványait.

1. Feltámadása után egy héttel Jézus ismét megjelent tanítványai között és akkor már ott volt Tamás is. Tudniillik az első alkalommal, a feltámadás napján, ő nem volt ott. Nem tudjuk, miért ment el, talán a maga részéről lezártnak tekintette Jézussal való kapcsolatát, hiszen a Mester meghalt. Tanítványtársai azonban elújságolták neki a nagy hírt: láttuk az Urat, Jézus feltámadott és él.

Tamás ezt nem hitte el. Azt mondja nekik: "Ha nem látom a kezén a szegek helyét, és nem érintem meg ujjammal a szegek helyét, és nem teszem a kezemet az oldalára, nem hiszem."

Van ilyen hitvallás is, amikor valaki tudja pontosan, hogy mit nem hisz. Esetleg még azt is, hogy miért nem hiszi azt, és milyen jó, hogy őszintén kimondja. Nem játssza meg magát. Ő nem tudja komolyan venni azt, amit a tanítványok teljes meggyőződéssel mondanak, ezért nem állítja azt, hogy hiszi.

Jézus megjelenik egy hét múlva. Egyenesen Tamáshoz megy, és kedvesen mondja neki: "Nyújtsd ide az ujjadat és nézd meg a kezeimet, nyújtsd ide a kezedet, és tedd az oldalamra..." és Tamás nemcsak arról bizonyosodik meg, hogy igaz volt az evangélium, a jó hír, hogy Jézus feltámadott és él, hanem még valami többet is kap ajándékba.

Felismeri, hogy ki Jézus. Zsidó ember meggondolatlanul ilyet nem mondott: "Én Uram, és én Istenem!" A feltámadott Krisztusban Jahvét, a láthatatlan Istent ismeri fel a Szentlélek munkája nyomán, és ezt a hitét ugyanolyan bátran és kertelés nélkül megvallja, mint ahogy korábban őszintén megvallotta a hitetlenségét.

Ez a jelenet veti fel egyebek között ezt a kérdést is, hogy mit hiszünk valójában. Olyan sokan vannak, akik csak azt gondolják, hogy hiszik azt, amiről olykor beszélnek is, hogy hiszik, de egy-egy éles helyzetben, amikor éppen arra lenne szükség, hogy azt komolyan higgyék, kiderül: nem merik komolyan venni, nem mernek ráállni, építeni. Valaki egyszer így mondta: nem mer életveszélyesen hinni Isten ígéreteiben. Tehát amikor attól függ, hogy mi lesz tovább, hogy azt, amit én Isten igaz beszédeként hittel elfogadtam, vagy legalábbis azt gondoltam, hogy elfogadtam, azt most komolyan merem venni, vagy nem - mindenféle kiegészítés és egyéb támogatás nélkül. Ilyenkor vizsgázik a hitünk. Mit hiszünk igazán?

Tamás becsületes ember volt. Azt mondta: azt hiszem el, amiről tapasztalatok útján meggyőződöm. Ő látni akart, és tapintani akart. Egészen materialisztikusan, de őszintén fejezi ezt ki. Ha bedugom az ujjamat a szögek helyébe, akkor elhiszem.

Tamás azonban az utolsók közé tartozott, akik a látás útján jutottak el a hithez. Neki ezt itt Jézus megadta, de mindjárt hozzáteszi Jézus: "Most, hogy látsz engem, hiszel: boldogok, akik nem látnak és hisznek." Tudniillik Jézus mennybemenetelével egy másik csatornát nyitott meg előttünk a mi Urunk: Hallás útján lehet eljutni a hitetlenségből a hitre. "A hit hallásból van, mégpedig az Isten igéjének hallásából." (Róm 10,17). Ez az út, ami előttünk nyitva van. És mindenki, aki a kételkedéséből, a hitetlenségéből teljes meggyőződésre akar jutni Jézus személyét és munkáját illetően, csak ezen az úton juthat el. A róla hangzó evangélium komolyan vétele útján. Ha hiszi azt, előlegezi ezt a bizalmat, hogy ami meg van írva a Szentírásban, azt valóban Isten jelentette ki azért, hogy higgyünk benne, és az arról hangzó hiteles bizonyságtétel is azért hangzik, hogy hitetlenekből hívőkké legyünk, hogy az erőtlen hitünk megerősödjék, hogy egyre teljesebb bizalommal merjük rábízni magunkat az élő Istenre, és eljussunk erre a rendíthetetlen bizonyosságra: én Uram, és én Istenem!

Ma ez az útja a hitre jutásnak, mégpedig különös sorrendben:

Olvasunk egy jelenetet szintén a János evangéliumában, amikor Jézus kemény dolgokról tanított és sokan otthagyták, és akkor mintegy provokálja, vizsgáztatja a tanítványokat, s megkérdezi: "ti nem akartok elmenni?" Erre Péter így felel: "Kihez mehetnénk? Nálad van az örök élet beszéde, és mi elhittük és megismertük, hogy te vagy a Messiás, az élő Isten Fia."

Először hallották, és azt mondja Péter: elhittük, amit hallottunk, és utána meg is ismertük. Isten nem kapcsolja ki az értelmünket, de nem azon keresztül vezet az út a hithez. Isten szentsége, nagysága megköveteli, hogy előlegezzük neki a bizalmat, hogy hitetlenül is merjünk kockáztatni. Hátha mégis igaz... Ezzel elkezdődik a hit az ember életében, és utána értelmileg is meggyőz minket a Szentlélek arról, hogy tudjuk, hogy amit hiszünk, az igaz, és ezzel a meggyőződéssel tudunk másoknak is beszélni róla, és megy tovább az ügy, ők is hallanak róla, és ha elhiszik, ők is majd megértik és megismerik.

Tamás tehát tulajdonképpen pozitív példa lehet előttünk. A becsületes embernek a példája. Amit nem hisz, ott nem képmutatóskodik. Azt mondja: ezt nem hiszem. De amikor Isten Szentlelke teljes meggyőződésre, hitbeli és értelmi meggyőződésre segíti, akkor azt vallja meg, akármilyen botránkoztató is sokaknak ez a hitvallás: "én Uram és én Istenem!"

2. A másik jelenet Galileában játszódik. Így olvassuk a folytatást: "Ezután ismét megjelent Jézus a tanítványoknak a Tibériás-tengernél." Ez már a Genezáret tava, vagy ahogy másként nevezik az evangéliumok olykor: Galileai tenger. Jézus feltámadása napján azt üzente a tanítványoknak, hogy menjenek Galileába, ott majd találkozik velük. Ők odamentek és várták.

Csak közben enni is kell valamit. És az örök kezdeményező, Péter, bejelenti a társaságnak: elmegyek halászni. Erre ők is ezt mondták: mi is elmegyünk veled. Elindulnak, és azt olvassuk a folytatásban, hogy noha szakemberek voltak, egész éjszakai munka után sem fogtak semmit. Egy fia halacska sem került a hálójukba.

Már hajnalodott, pirkadt, amikor Jézus megjelenik a parton (egyelőre még nem ismerték fel, hogy Ő az), és azt kérdezi: van-e valami ennivalótok? Hát szégyen, nem szégyen, be kell vallani: nincs. Semmi sincs? Semmi sincs. Mire mit mond nekik Jézus? "Vessétek ki a hálót a hajó jobboldalán és találtok. Kivetették azért, de kivonni már nem tudták a rengeteg hal miatt." (Jn 21,6).

Ez meglepő volt. Reggel felé már ritkán sikerült jó halászatot lebonyolítani. Meg voltak ennek a törvényszerűségei. Íme, egész éjszaka nem sikerült, most pedig, hogy az Ő szavára kivetették a hálót, az megtelt. És amikor nagy nehezen kivonszolják a gazdag zsákmányt a partra, akkor jön a második meglepetés. "Amint kiszálltak a partra, parazsat láttak ott, rajta halat és kenyeret." A feltámadott Krisztus reggelivel várja éhes, elcsigázott, tehetetlen és nincstelen tanítványait. Ez nem akármilyen jelenet ott a Genezáret partján.

Mit kellett ebből megtanulniuk a tanítványoknak? A sikertelenségből, a kudarcból és utána a nagy fogásból meg kellett tanulniuk, hogy Jézus tanítványai már semmit, de valóban semmit nem tudnak eredményesen elvégezni az ő Uruk nélkül. Amíg ők ott és akkor kezdenek halászgatni, ahol ők gondolják, könnyen üres maradhat a háló. Amikor készek engedni az Úr parancsának, akkor is, ha az nem illik az ő nagy szakismereteikbe, furcsa és meglepő, akkor meg alig tudják kivonni a hálót, olyan gazdag zsákmányuk lesz.

A legegyszerűbb hétköznapi dolgokban is rá kell hagyatkoznia a hívőnek megváltó Urára. Mert vagy Úr lesz Jézus ténylegesen az életünk minden területén: pénzügyekben, szerelmi ügyekben, emberi kapcsolatokban, időbeosztásban, mindenben, nemcsak a vallásos és hitet érintő kérdésekben, és akkor áldás van az életén a tanítványnak, - vagy meg kell tanulnia azt, hogy egész éjjel halásztunk, rutinos szakemberek, hat felnőtt férfi, és nem fogtunk semmit. Jézus erre néha keményen tanítgatja az övéit.

De tanítja arra is, hogy miközben Ő ezzel az igénnyel lép fel, hogy Ő az Úr, a benne hívő pedig az Ő tanítványa, szolgája, és engedelmességétől függ sok minden, aközben folyamatosan tapasztalja Jézusnak a gyengéd szeretetét, kedves figyelmességét, a testi szükségleteinkről is gondoskodó hűségét.

Megható ám ez a jelenet! Kievickélnek vizesen, fázva, éhesen végre a tóból, és terített asztal (most így mondom átvitt értelemben) várja őket. A dicsőséges Krisztus felszolgál a tanítványainak, mert akkor éppen arra volt nagy szükségük, és nem is remélték, hogy ott reggelit is kapnak, különösen nem, hogy ilyen reggelit, és ilyen vendéglátásban lesz részük.

Itt valóban nem tud mást tenni az ember, mint elnémul és dicsőíti az Istent. Itt valóban "Szó megszakad, hang fennakad, lehellet megszegik" (Arany János). Az ember néz és magasztalja azt a Krisztust, aki isteni teljhatalmában, egyedülálló dicsőségében sem úgy van jelen ott, hogy neki szolgáljanak, hanem Ő szolgál. Példát adtam néktek - mondja egy másik alkalommal a lábmosásnál.

És példát adott itt is. Egyrészt Ő szuverén Úr, aki megmondja, hol és mikor vessük ki a hálót, és akkor tele lesz. Parancsol a halaknak, parancsol a szeleknek, embereknek és mindenkinek: kis- és nagy királyoknak, másrészt Ő az a szolga, aki megalázza magát, és még dicsőségesen is, feltámadása után is ajándékot ad az övéinek.

3. És a harmadik találkozás: ez után a különös halászat és különös reggeli után Péterrel kezd beszélni Jézus. Mi lesz most? Nyilván előveszi a gyáva tagadót, és jól megleckézteti. De mintha nem ezt olvastuk volna, hanem azt kérdezi tőle: "Simon, Jóna fia, jobban szeretsz-e engem, mint ezek?"

Jézus pedagógiájáról Karácsony Sándor tudott csodálatos előadásokat tartani, de néha nekünk is oda kell figyelnünk rá. Mennyi bölcsesség, tapintat és ugyanakkor határozottság van ebben az egyetlen, szürkének tűnő kérdő mondatban. Jobban szeretsz-e engem, mint ezek? Miért volt ez telitalálat? Mert Péter volt mindig a "jobban" tanítvány. Aki minden tanítványtársánál (úgy gondolta) jobban tudja, hogy most mi a helyzet, most mi a tennivalónk, kinek mi a feladata, azt ki is osztotta mindig rövid úton, még Jézusnak is kiosztotta néha. Úgy gondolta, hogy még Jézusnál is jobban tudja, hogy Ővele mi történhet meg, és mi Jézus feladata, mi az, amiről nem szabad beszélnie. Ismerünk ilyen jeleneteket a Szentírásból.

Jézus most finoman utal erre: még mindig te vagy a "jobban" tanítvány? Péter válaszából kitűnik: nem. Már nem jobban, de azt mondja: "Uram, te tudod, hogy szeretlek téged." Aztán még kétszer elhangzik ez a kérdés, és a három kérdés eszébe juttatja Péternek a három tagadást. Amikor nagypéntek hajnalán esküvel letagadta, hogy ismeri Jézust. Ő azt ott nagyon megbánta, keservesen sírt is miatta, de azóta nem beszéltek egymással. Ez nincs rendezve, ezt jó lenne a helyére tenni. Péter még cipel magában egy megoldatlan, le nem zárt ügyet, és ez több, mint ügy. Mert vajon az a tagadás nem azt jelenti, hogy ő mint bukott tanítvány, most már nem tanítvány? Tényleg, tanítványa ő még Jézusnak?

Van a Márk evangéliuma végén egy nagyon érdekes mondat. Amikor Márk leírja Jézus feltámadásának a történetét, és azt, hogy az angyalok mit mondanak ott az üres sírnál az asszonyoknak, hogy ne keressétek a halottak közt az élőt, nincsen itt, feltámadott, akkor így folytatják: "Menjetek el, mondjátok meg a tanítványainak és Péternek..." Hogyhogy? Péter nem tartozik a tanítványok közé? Úgy tűnik, ilyen állapotában nem. Mert aki letagadja nagy nyilvánosság előtt, hogy ismeri a Mesterét, az hogy lenne tanítványa annak a Mesternek? Ő maga mondta. Akkor ő most nem tanítvány? És az lehet még? Mi lesz most? Péter szavaiból kiderül, hogy rendkívüli módon izgatta a folytatás. Mi lesz a folytatása Jézussal való kapcsolatának, és lesz-e? Lehet-e egyáltalán azok után?

Ebből a rövid párbeszédből gyönyörűségesen az derül ki, hogy Jézus már előre eldöntötte: lesz, de azért rendezni kell a rendeznivalókat. A bűnt világosságra kell hozni. A feloldozást neki mint Istennek, ki kell jelentenie, és a bukott tanítványnak komolyan kell vennie, hogy feloldozta őt, bocsánatot kapott, és erről bizonyossá kell tenni Pétert, mert ő most mindenben bizonytalan.

Ebben a rövid párbeszédben, ami talán csak néhány percig tarthatott mindössze, Jézus mindezt elvégzi. Amikor háromszor megvallja, szeretlek téged, harmadszor utána téve azt: Uram, neked nem kell bizonygatnom, mert te mindent tudsz, te a szívembe látsz, tudod, hogy szeretlek téged! - akkor Jézus rehabilitálja Pétert. Miből derül ez ki? Abból, hogy újra mondja neki azt, amit a kapcsolatuk legelején mondott, mikor elhívta tanítványnak: "Kövess engem!" Háromszor megismétli, hogy szép feladattal bízza meg. Rábízza Jézus az övéit: legeltesd az én bárányaimat, őrizd az én juhaimat, legeltesd az én juhaimat. És ehhez csak az kell, hogy ő őszintén bevallhassa: szereti Jézust. Mert ahhoz, hogy ő újra tanítvány legyen, majd tanítványból apostollá váljék, ahhoz teljes belső, lelki egységbe kell jutnia Mesterével, Megváltójával, Istenével: Jézussal. Teljes lelki-szellemi közösségben kell élnie. És amíg kettőjük közt ott áll az a nyomorult tagadás, ami nagypéntek hajnalán történt, addig nem lehetnek igazán és egészen egyek. Jézus azt félre tette az útból, ezt közli Péterrel, és Péter ezt komolyan veszi.

Nem kell soha többé, hogy vádolja őt, amit elkövetett, és ha az ördög elkezdi vádolni (mert Isten szolgáival ez gyakran előfordul), akkor boldogan mondhatja: igen, gyalázatosan viselkedtem, de megbocsáttattak az én vétkeim, mintha nem lett volna. Mert az én Uram mindent tud, és tudja, hogy szeretem Őt. Ez a masszív bizonyosság a bűnbocsánatról kell ahhoz, hogy aztán ő beszélhessen majd másoknak az evangéliumról.

A pünkösdi prédikációban, megdöbbentő az, hogy a hallgatóság egy részének azt mondja Péter: ti megtagadtátok azt a Szentet, és gonosz kezeitekkel keresztfára feszítettétek. - Hát ki tagadta meg nagypéntek reggelén Jézust? De az a tagadás már nincs. Amiatt ő sírt, Jézus pedig megbocsátotta, és a megbocsátott bűn többé nem áll Jézus és a bukott tanítvány között. A megbocsátott bűn nincs. "Eltöröltem álnokságodat, mint felleget, és mint felhőt, bűneidet. Térj énhozzám, mert megváltottak" - mondja Isten. Éppen ezért Péter tiszta lehet, csak előre nézhet. Nem kell a múlttal foglalkozni. Háromszor is a feladataira irányítja a figyelmét Jézus, sőt még a távoli jövőről is kijelent neki valamit: megmondja, hogy vértanúhalállal fog meghalni. A mártíromságig hűséges lesz Jézushoz, és így dicsőíti meg majd Istent. Ennyire radikális a mi Urunknak a bocsánata.

Tamás esete felveti azt a kérdést: mit hiszünk? Ennek a különös halászatnak és szépséges reggelinek a története elgondolkoztat azon, hogy mit eszünk és mit teszünk? Vajon azt-e, amit az Úr parancsol, vagy a magunk feje szerint tesszük, ahogy Péter elkezdte? A Péterrel való beszélgetés pedig azt kérdezi tőlünk: mit viszünk? Nem cipelünk-e vajon mi is sok megoldatlanságot, le nem zárt, nem tisztázott ügyet, szőnyeg alá sepert bűnöket, és csodálkozunk a hívő életünk erőtlenségén, a bizonyságtételre való alkalmatlanságunkon és sok nyomorúságon.

Ma csak két dolgot tegyünk szóvá abból, amit megfigyelhetünk. Az egyiket Jézussal kapcsolatban, a másikat az Ő akkori és mindenkori, mai tanítványaival kapcsolatban.

a) Jézussal kapcsolatban ezt vegyük észre: senkinek nem tett szemrehányást, aki ellene vétkezett. Nem szidja meg Tamást a hitetlensége miatt, nem gúnyolja ki derék tanítványait, akikben olykor a szakmai büszkeség is előjött, hogy ők milyen tapasztalt halászok, és nem is említi Péter gyalázatos viselkedését, amikor megtagadta Mesterét. Egyáltalán nem beszél erről. Mindenkihez megértő szeretettel, elfogadó türelemmel, bűnbocsátó irgalommal, ajándékozó gazdagsággal közeledik. Nem igazolja a bűnüket, és nem mondja a rosszra, hogy jó, nem mentegeti őket. De úgy nyúl a hónuk alá lelkiképpen, hogy emeli, gyógyítja, talpra állítja és új feladatok felé küldi őket, azokra alkalmassá is téve - erről ma egy hete beszéltünk.

Ez a jézusi lelkület, és ez az, ami oly sokszor hiányzik belőlünk. Születésünktől fogva mindannyiunkból hiányzik. Ezért kellene sokkal komolyabban vennünk azt, amit igen gyakran lehet hallani, amikor a házasságról szóló előadásokat hallgatunk, hogy ha meg akarod mondani a párodnak egy hibáját, akkor előtte sorold el három jó tulajdonságát, utána jöhet a bírálat. De ez nem taktika és nem technika, hanem lelkület. Ezt a lelkületet ajándékozza Jézus az újjászületetteknek. Akikben Ő valóban él, azoknak fájni kezd az, hogy nem ilyen lelkülettel születtünk, és vágyakozni kezdünk arra, hogy jó lenne így élni. Ezzel a bűnt elítélő, de a bűnöst nagyon szerető, gyógyító lelkülettel.

Vizsgáljuk meg magunkat ebből a szempontból, és már csak ezért is hívjuk be az Úr Jézust az életünkbe. Uram, én szeretnék így élni. Egészen másként folyna a gyereknevelés, egészen mások lennének a házasságok, egészen másként viszonyulnánk vadidegenekhez úton-útfélen közlekedés közben, amikor találkozunk. Ő is ideges, én is az vagyok, mindkettőnk idegein tapostak egész nap. Pillanatok alatt robbannak a feszültségek. Mert nem ez a lelkület van bennünk. Ahol megjelenik valami kicsi ebből, ott megváltozik a légkör.

Aki feküdt már kórházban, az tudja, hogy ha van egy ilyen ember, másként végzik az orvosok, az ápolók a dolgukat, másként szenvedik a betegek a nyomorúságukat. Ennek kisugárzása van, és ebben nagyobb hatalom van, mint mindenféle gyűlölködés, harag, önzés és egyéb effélékben. Kívánjuk meg ezt Jézustól! Kérjük tőle, és már csak ezért is vonjuk szorosabbra a vele való közösségünket.

b) És mit tanulhatunk meg, ha a tanítványok életét vizsgáljuk? Azt, hogy Jézus ezeket az embereket a szolgálatába állította, és erre fel is készítette őket. Sok minden kell ahhoz, hogy alkalmas szolgája legyen valaki az Úr Jézusnak, de ez a három dolog feltétlenül: Tudja, hogy mit hisz, arról meggyőződéssel tudjon számot is adni. Tudja, hogy ki az ő Ura, és az Ő szavára cselekedjék és ne a maga feje után menjen, de bízzék abban is, hogy ez az Úr gyengéden gondoskodó Atya is. És tisztázza, mit cipel magával, és akarjon szabadulni a megoldatlanságoktól úgy, mint Péter. Rendezni azt, amit rendezni kell.

Egyébként mindez szépen benne van a Mi Atyánk-ban. Az ima elején Jézus elmondja, hogy ki az, akiben hiszünk, ki a mi Atyánk, és utána könyörög egészen természetesen a mindennapi kenyérért, és közvetlenül azt követően a mindennapi bocsánatért. Tudni: kiben hiszünk, rábízni a mindennapi kenyeret és egész hétköznapjainkat, és rendezni vele a rendezetlent. Bocsánatot kérni, és azt elfogadni minden bűnünkre.


Imádkozzunk!

Úr Jézus Krisztus, most még inkább látjuk, mennyire rád szorulunk. Nemcsak a te ajándékaidra, hanem a te szent személyedre. Köszönjük ezt a nagy kiváltságot, hogy ilyen magunkfajta nyomorult emberek tényleges kapcsolatba kerülhetnek veled a hit által.

Köszönjük, hogy noha mi nem érinthetjük meg a kezeinkkel a te sebeidet, de bizonyosra vehetjük, hogy a te sebeid gyógyítanak meg minket is.

Köszönjük, hogy te a mennyei dicsőségben is úgy vagy jelen, mint a megsebesíttetett Bárány.

Bocsásd meg, valahányszor nem bízunk benned, vagy nem bízunk igazán. Növeljed a hitünket. Engedd, hogy egyre világosabban lássuk, mit hiszünk, kiben hiszünk, és miért hihetjük teljes bizonyossággal azt, amit igédben kijelentesz, adj bátorságot, hogy rád bízzuk a hétköznapjainkat is.

Könyörgünk különösen azokért, akiknek most vannak gondjaik. Légy irgalmas a betegeknek, az állás nélkül, a munka nélkül lévőknek, a nélkülözőknek, a kétségbeesetteknek, és könyörülj meg rajtunk, hogy komolyan vegyünk minden ellened elkövetett bűnt, de merjük komolyan venni a te feloldozó, bűnbocsátó kegyelmedet is.

Segíts ebben a szabadságban élni és szolgálni neked.

Ámen.