JÁRJATOK ŐBENNE

Lekció: Gal 5,16-26

 

Alapige: Kol 2,6-7

“Azért, amiképpen vettétek a Krisztus Jézust, az Urat, akképpen járjatok Őbenne, meggyökerezvén és tovább épülvén Őbenne, és megerősödvén a hitben, amiképpen arra taníttattatok, bővölködvén abban hálaadással.”

 


 

Imádkozzunk!

Istenünk, magunktól megérteni sem tudjuk gondolataidat, egyetérteni pedig végképp képtelenek vagyunk veled. Könyörülj rajtunk, és segíts úgy hallgatni most a te szavadat, hogy képesek legyünk azt megérteni. Bátoríts Szentlelkeddel, hogy készek legyünk annak engedelmeskedni.

Megvalljuk bűnbánattal, hogy sok mindent csináltunk a múlt héten is nélküled. Bocsásd meg, hogy még mindig nem vesszük komolyan, hogy nálad nélkül semmit sem cselekedhetünk. Annál inkább köszönjük, hogy most magad elé engedsz minket.

Köszönjük mindazt, amit a te egyszülött Fiad, Jézus tett értünk. Köszönjük, hogy az Ő érdeméért, egyedül az Ő szenvedéséért és kínhaláláért könyörülsz rajtunk. Nagy szükségünk van, Atyánk, bűnbocsátó irgalmadra. Hálát adunk, hogy gazdag vagy a kegyelemben, és bővölködsz a megbocsátásban.

Bocsáss meg nekünk mindent, amivel ellened és egymás ellen vétkeztünk az elmúlt napokban is. Segíts most őszinte alázattal megállni előtted. Egyáltalán nem tartjuk természetesnek, hogy ennek a világmindenségnek alkotója és irányítója, a mindenható Isten, minket, nyomorult bűnösöket magad elé engedsz, és hogy te mindenképpen a javunkat akarod.

Hisszük, mert te mondod, hogy nálad mindaz készen van, amire szükségünk van. Növeljed hitünket, hogy hittel el tudjuk fogadni. Köszönjük, hogy tudod, mire van valójában szükségünk, és azt akarod, hogy életünk legyen és bővölködjünk.

Adj hát választ kegyelmesen kérdéseinkre, erőt a terheinkhez, feloldozást a bűneinkből, reménységet, ha előre nézünk. Segíts, hogy mindenképpen másképp menjünk el innen, mint ahogy idejöttünk. Szólj bele az életünkbe teremtő szavaddal, és végezze el igéd azt a jó munkát, amit éppen most akarsz elvégezni. Semmiképpen nem akarjuk ezt nehezíteni vagy akadályozni.

Szólj, Urunk, mert hallják a te szolgáid!

Ámen.

 


 

Igehirdetés

Szeretném megkérdezni, hogy mi változott meg a testvérek életében az evangéli-zációs hét óta? Másképp telt-e az elmúlt hetünk, mint a korábbi hetek? Tudniillik a Biblia világosan tanítja, hogy Isten igéje hallgatásának a célja, hogy megváltozzék az életünk. És most újra ajándékba kaptunk Istentől egy hetet, amikor estéről-estére hall-hattuk az Ő igéjét, és minden igehirdetés a szó szoros értelmében is útmutatás volt, mert erről volt szó egész héten. Mi változott meg ennek nyomán az életünkben?

Isten célja, hogy megváltoztassa, sőt új-já teremtse az életünket. Az Ő igéjének ma is ugyanolyan teremtő hatalma van, mint amikor a mindenség-történet hajnalán azt mondta: legyen. És amit Ő akart, azt létrehozta. Nekünk Ő egészen új életet akar a-jándékozni. Az igehirdetés, a Biblia-olva-sás és igehallgatás célja, hogy megváltozzék az életünk. Az olvassa helyesen a Bibliát és hallgatja időről-időre az igehirdetést, aki engedi, hogy folyamatosan változtasson Isten minket. Ezzel az igénnyel, ezzel az alázatos kéréssel jövünk-e ide és vesszük kezünkbe a Bibliát, vagy pedig ha nem, ha elengedjük a hallott igéket a fülünk mellett, és annak a nyomán semmi nem változik az életünkben, Jézus azt mondja: ezek az igék fognak vádolni minket az ítélet napján.

Óriási lehetőség igét hallgatni, mert annak nyomán változhat az életünk, és óriási felelősség is, mert ha nem engedjük, hogy változzék, akkor ítéletté válik a számunkra.

Az igehallgatással pontosan úgy van, mint a gyümölcsfa ültetéssel. Gyümölcsfát azért ültetnek, hogy teremjen. Amikor elültetik, az a fontos, hogy meggyökerezzék, azután növekedni kezd, és egyszer csak gyümölcsök jelennek meg rajta. Pontosan úgy, ahogy olvastuk alapigénkben. Meggyö-kerezvén a Krisztusban és tovább növekedvén benne, hogy aztán megjelenjen rajta a gyümölcs.

Az evangélizációs héten az útról volt szó. A mai ige az úton való járásról beszél hozzánk. Hiszen utakat mindig azért építettek, mert azokon járni akartak az emberek. Jézus Krisztus mindent megtett azért, hogy újra vezessen út vissza az elveszített atyai házba. Ez a mai ige azt kérdezi tőlünk: járunk-e ezen az úton?

Mindkét most felolvasott ige erről szól. Szeretném ezeknek az üzenetét röviden kibontani és utána majd magunkra alkalmazni.

Így kezdődik mai igénk: “Éppen ezért, ahogyan vettétek a Krisztus Jézust, az Urat, akképpen járjatok Őbenne.”

Két szó kerül tehát egymás mellé: vettétek, járjatok. Ez a kettő mindig együtt szerepel a Bibliában és mindig ebben a sorrendben. “Amiképpen vettétek a Krisztus Jé-zust mint Urat, akképpen most már járjatok Őbenne.”

Mit jelent venni a Krisztus Jézust mint Urat? Más szóval így mondja a Biblia: “be-fogadni Jézust”. Mondhatjuk nyugodtan így: összeköltözni vele. Együtt élni vele. Mégpedig úgy, mint aki Úrként van jelen az életünkben. Egészen addig azt hitte az ember, hogy a maga ura, holott a gonosznak a játékszere volt, és amikor megnyitja magát az élő Krisztus előtt, és azt mondja: gyere, Uram Jézus, és mostantól kezdve te parancsolj, én pedig engedelmeskedni akarok, — akkor vette a Krisztus Jézust, mint Urat. Mindig mint Urat.

Pontosan az történik, amit az emmausi tanítványok történetében olvasunk, akik az első húsvét napján találkoztak a feltámadott Krisztussal. Ők mentek szomorúan hazafelé. Jézus lépett oda melléjük, Jézus kezd-te el kérdezgetni őket, Jézus várta meg, hogy kiöntsék a szívük keserűségét neki, Jézus magyarázta a Bibliát nekik órákon keresztül. De amikor megérkeztek a kapujukhoz, akkor nekik kellett azt mondaniuk: maradj velünk, és kényszeríttették, hogy menjen be hozzájuk. Mert Jézus egyébként ment volna tovább. Amikor azonban tudomásul vették, hogy mint Úr lépett be hozzájuk, akkor fordul meg az életük. Akkor nyílik meg a szemük, akkor ismerik fel Őt, akkor változik meg minden. Akkor éri el a hatását bennük a hallott igehirdetés. De ehhez be kellett hívniuk, szinte kényszeríteniük, hogy menjen be hozzájuk.

Venni Jézus Krisztust mint Urat, azt jelenti: így befogadja valaki az életébe. Tu-domásul veszi, hogyJézus parancsol, ő pedig engedelmeskedni akar, és attól kezdve Jézus jelenlétében él.

Tehát Jézust befogadni nemcsak azt jelenti: végighallgatom őt, vagy időnként meghallgatom a róla szóló beszédet. Nemcsak azt jelenti: egyetért valaki ővele. Még csak nem is azt, hogy lelkesedik érte. Ezek az emmausiak is azt mondták: gerjedezett a szívük, miközben hallgatták, de maradtak ugyanolyan búval béleltek és reménytelenek. Semmi nem változott. Akkor változott meg minden, amikor befogadták az otthonukba, tudomásul vették, hogy Jézus mint Úr lép eléjük, ők pedig tették azt, amire in-dította őket.

Itt fordult meg az életük. Ettől kezdve szoros szeretetközösség alakul ki a Jézusban hívő és az ő Ura között. Állandóan Krisztus jelenlétében él, nem akar olyat tenni, amivel őt megszomorítja, de mindent kész megtenni, amit az ő Ura mond neki. Folyamatos párbeszéd alakul ki a hívő és Krisztus között — ahogy Pál apostol írja: megtanul szüntelen imádkozni.

Hadd kérdezzem most ilyen egyszerűen és nyersen: te vetted-e már Jézus Krisztust, mint Urat? Ez az együttélés és a neki való folyamatos engedelmeskedés valóság-e az életedben? Ezt nem szabad összetéveszteni semmi mással. Ez egészen pontosan érzékelhető, tetten érhető esemény. Mert ha ez megtörtént, akkor ez úgy folytatódik, a-hogy igénk: “Amiképpen vettétek a Krisztus Jézust mint Urat, akképpen járjatok Őbenne.”

Aki tudniillik vette a Krisztus Jézust mint Urat, annak egészen megváltozik az élete. Minden megváltozik benne. Ugyanúgy, mint ha valaki megnősül vagy férjhez megy, sok minden megváltozik. Nagyon furcsa lenne, ha az esküvő után, noha egy fedél alatt lakik két ember, mégis, továbbra is egymástól teljesen független életet élnének. Hazamegy az ifjú férj, nem szól egy szót sem a feleségéhez. Miért szólna hozzá? Mit kell megbeszélni vele? S kit érdekel, hogy ő mit szól hozzá? Éli a maga életét: külön étkezik, külön alszik, külön csi-nál magának programot estére, külön kasszája van — hiszen eddig is így volt, ezután miért ne lenne így?

Sok, magát hívőnek tartó ember így él lelkileg. Nem tagadja ő meg Jézust. Tisztelettel beszél róla, de miért kellene a dolgait Ővele megosztani? Miért kellene tőle megkérdezni: Uram, mit akarsz, hogy cse-lekedjem? Miért kellene szüntelen imádkoz-ni? Hát az nem is lehet egészséges dolog. El sem tudja képzelni, hogy milyen az. Gyakorlatilag függetlenül éli a maga életét, Jézus nélkül. Vallásosan is lehet így élni.

Aki vette a Krisztus Jézust, mint Urat, az nem a maga életét éli utána már, hanem abban Jézus kezdi élni a maga életét. Éppen ezért az ilyen emberen addig rá nem jellemző tulajdonságok is megjelennek. Egé-szen más lesz a gondolkozása. Átalakul a jelleme, teljesen új értékrend alakul ki az életében lassan. Megváltozik a beszéde, a szokásai. Ez olyan együttélés, ahol az, akit hittel befogadott, (pontosabban így kellene mondani, hogy aki őt elfogadta) az a Jézus szabja meg a rendet.

És még az emberi együttélésben is úgy van, ha igazán szeretik egymást, akkor azt a ruhát hordja, ami a másiknak nagyon tetszik. Akkor vállalja a társát, a párját mindenki előtt.

Rossz emlék maradt a számomra, amikor egy ismerősöm az esküvője után a jegy-gyűrűjét hol lehúzta és zsebre rakta, hol feltette. Megkérdeztem: mi ez a cirkusz? Hát, nem mindenkinek kell azt tudnia, nem kell kiderülni, hogy éppen az a felesége. — Hát hogyne kellene kiderülnie! Ha szereted, legszívesebben mindenkinek elhíresztelnéd, hogy ezt a kis aranyost vettem feleségül és mostantól kezdve összetartozunk.

Ezt a cirkuszt játsszák el sokan vallásos emberek: hol vállalja Jézust, hol nem vállalja. Egy kegyes hangulatú bibliaórán vál-lalja, — amikor esetleg megmosolyognák miatta a munkahelyén: nem vállalja. Vagy összeköltöztek és együtt él az ő Megvál-tójával, és az a Krisztus, aki nem szégyellt minket Isten előtt vállalni — és azt olvassuk a Zsidókhoz írt levélben, hogy nem szé-gyellt testvéreinek tartani —, azt mi szégyelljük mások előtt? Vállalom és megvallom, amit addig nem tettem. De mióta együtt élünk, mivelhogy befogadtam a Krisztus Jézust, az Urat, és vele járok, nem is tagadhatnám le, de nem is akarom letagadni. Sőt, ellelkendezem másoknak is, hogy meny-nyire megváltozott az életem azóta kívánok neked is ilyen boldog életet.

Ez a kettő tehát együtt szerepel a Bibliában, más-más megfogalmazásban: vettétek, járjatok. És mindig ez a sorrend. Előbb e-lénk jön a mi Urunk, felkínálja nekünk mindazt, amit visszaszerzett az Ő kereszthalálával és feltámadásával, sőt önmagát felkínálja, hogy vele járhatunk. Mivel azon-ban Ő ezt lehetővé tette, élni kell ezzel a lehetőséggel és járni ővele.

Jó lenne, ha megvizsgálnánk a mai nap folyamán, hogy elmondhatjuk-e: igen, én vettem a Krisztus Jézust, mint Urat. Volt olyan az életemben, mint az emmausi tanítványokéban, mikor azt mondtam: maradj velünk. Én mostantól kezdve veled akarok élni. Te parancsolsz, én pedig engedelmeskedem. És ha ez nem történt meg, ez pótolható. Utána következik az: járjatok Őbenne.

Egyszer egy konferencián valaki, amikor csak lehetett, mindig emlegette, hogy ő így megtért, meg úgy megtért, de nem nagyon látszott ez meg a viselkedésén. Egy kedves, szelíd, idősebb hívő megkérdezte: miből tértél meg, testvér? Erre megsértődött: mit gondolnak róla?

Aki nem tudja megmondani, miből tért meg, és kihez tért meg, az biztos, hogy nem tért meg. Ezt mondani könnyű, de mi-ből tértem meg? A tékozló fiú meg tudta mondani: a disznói közül, az éhhalál széléről, az idegenségből, a magányból, a biztos halálból tért haza az atyai házba. És ezt ugyanilyen konkrétan meg tudják mondani azok, akik valóban megtértek. Akik vették a Krisztus Jézust, mint Urat. Ha viszont vettük — mondja itt az ige —, akkor járjunk is Őbenne.

Ugyanezt hangsúlyozza Pál abban a másik mondatban, amit a Galatákhoz írt levélből olvastunk. Egy hosszú felsorolás végén, mintegy summaként írja ezt: “Ha a Lélek által élünk, akkor Lélek szerint is járjunk.”

Mit jelent ez: “a Lélek által élünk”? Azt jelenti, hogy eddig nem éltünk, vagyis halottak voltunk. A Biblia világos tanítása, hogy az ember Isten számára úgy, ahogy megszületik: halott, mert teljesen úgy viselkedik, mint egy hulla. Nem érti, amit Isten mond neki, nem teszi, amit Isten kér tőle. Képtelen is rá, teljesen tehetetlen. Ami-kor azonban ez a találkozás megtörténik Jé-zussal, amiről az előbb volt szó, amikor va-laki az élő Jézus Krisztust behívja az életébe és elkezd neki engedelmeskedni, kapja az Ő Szentlelkét, és új életre támad. (Ef 2,1)

Az Efézusi levélben írja ezt az apostol: “Titeket is életre keltett, akik halottak voltatok a ti bűneitek és vétkeitek miatt, melyekben jártatok ennek a világnak a folyása szerint.” Mindnyájan ilyenek vagyunk, amíg Isten az Ő Szentlelkével újjá nem teremt. Ha viszont a Lélek által már élünk — írja az apostol —, akkor a Lélek szerint is járjunk. Kaptuk Isten Szentlelkét, aki megelevenített mégpedig elvehetetlen életet adott, olyan életet, ami túléli a biológiai halálunkat is —, akkor engedjünk a bennünk lakó Szentléleknek, akit most már kaptunk. És amire indít, azt tegyük meg. A Lélek szerint járjunk.

Mert minél inkább engedünk neki, annál gazdagabban kapjuk Őt. Minél több min-dent továbbadunk másoknak abból, amit Is-tentől kaptunk, annál többet kapunk tőle, an-nál nagyobb lelki gazdagságra jut el valaki.

Amikor Jézus a programját bejelentette, ebbe a rövid mondatba foglalta össze jövetelének a célját: azért jöttem, hogy életük legyen, és bővölködjenek. Ha Lélek által élünk, Jézus először életre támaszt, és azu-tán elkezd használni. Él bennünk. — Valaki így mondta: az a Krisztus, aki meghalt érted, élni akar benned. Erről van itt szó. Ha Lélek által élünk, mert az Ő halálával visszaszerezte nekünk az örök életet, élni akar bennünk. Egészen valóságosan. Ő ad gondolatokat, Ő indít elhatározásokra, Ő nyitja ki a szemünket, hogy észrevegyük, kinek a szükségén kell segítenünk, Ő nyitja ki a fülünket és egyszerre érteni kezdjük a Bibliát. És egy ilyen ember, aki már él a szó ilyen értelmében, sokkal többet visz ha-za egy igehirdetésből, még akkor is, ha az egy kicsit üresebb, vagy szürkébb volt. Van füle a hallásra, van szeme a látásra, érzéke-li a láthatatlanokat is, mert van hite. Megváltozott az élete.

Nos, ha Isten ezt lehetővé tette, akkor most már tessék ebben gyakorolni magatokat — azt mondja itt Pál apostol. Mert minél inkább gyakoroljuk magunkat, annál használhatóbbak leszünk Isten kezében és annál többek számára tesz minket áldássá.

Itt értjük meg azt, amit sokan félre szok-tak magyarázni, hogy mit tanít a Szentírás a cselekedetek jelentőségéről. A Biblia arról szól, hogy előbb mindig Isten cselekszik. Már csak azért is Ő cselekedett először, mert mindenekelőtt megteremtette ezt a gyönyörű világot. Megalkotott minket. Előkészítette a váltságot. “Úgy szerette ezt a világot, hogy az Ő egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz Őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” — Ezt mind, mind Ő készítette el, ezért mi semmit nem tettünk, és nem is tehetünk. Egyet tehetünk, hogy amikor ezt felkínálja, akkor hittel és csodálkozva elfogadjuk. Köszönöm, Uram, pontosan erre van szükségem.

Tehát előbb mindig Ő cselekszik. Ha viszont ezt az Ő nagy művét elvégezhette bennünk is, akkor következnek a mi cselekedeteink, mint a hálaadásnak a gyümölcsei. Ő ültette a fát, Ő ad neki növekedést, de akkor teremjen az a fa. Ő adott nekünk új életet, váltságot, örök életet, üdvösséget, s a Heidelbergi Káté azt mondja: lehetetlen, hogy akik igaz hit által a Krisztusba oltattak, a háládatosság gyümölcseit ne teremjék. És ez valóban így van! Ha valaki csakugyan beoltatott, akkor az termi a Jézusra jellemző gyümölcsöket.

Itt olvastunk egy hosszú listát arról, hogy milyen gyümölcsöket termünk mi ma-gunktól: paráznaság, veszekedés, részegeskedés, tisztátalanság, házasságtörés, gyülöl-ködés, gyilkosságok stb. Ez az, ami tőlünk telik. Amikor azonban új életre támaszt Krisztus valakit, vagyis elkezd élni valakiben, akkor egészen más gyümölcsök, vagyis cselekedetek jelennek meg az életén, amiket jellemez a szeretet, az öröm, a békesség, a türelem, a szívesség, jóság, hűség, szelídség és mértékletesség.

Nos, ezek azok, amiket időnként számon kér rajtunk a mi Urunk. Nem az jellemző rá, hogy számon kér. Az jellemző, hogy ad és kínál. De aki tőle már kapott, annak tudnia kell, hogy azért kapta, hogy másoknak továbbadja. Azért változtatta újjá az ő életét, hogy új életben járjon itt. Neki is az a jó, mert szakadatlan növekedés, fej-lődés, gyarapodás mutatja: él. Vannak élet-jelek hitéletében.

A mai igének a kérdése hozzánk éppen ez: vannak-e ilyen életjeleink? Ha vettétek a Krisztust, járjatok Őbenne. Ha a Lélek ál-tal éltek, akkor a Lélek szerint is járjatok. Vannak-e ilyen életjelek?

Még mindig a magunk indulatossága jel-lemez-e minket, ami átüt néha a szavainkon is, az arcrándulásunkban, a mozdulatainkban megjelenik, vagy pedig egyre inkább az az indulat van bennünk, ami volt a Krisz-tus Jézusban? Nem mi szelídülünk meg, hanem élni kezd bennünk a szelíd Krisztus. Egyre gyakrabban látjuk magunk is csodálkozva, hogyan tud Ő minket használni, és az Ő szelídsége ütközik ki bennünk. Egy pukkancs ember alázatos és szelíd lesz, ha jár a Krisztusban, és engedi, hogy az Ő ter-mészete elhatalmasodjék benne.

Így változik-e meg a beszédünk. Olyan sok feleslegeset mondunk, olyan sok bántót. Ítélkezést, rágalmazást, olyan sok szeny-nyes beszéd jön ki a szánkon. Egyszerre kezd megváltozni. Ezek lekopnak, és lesz helyette vigasztalás, simogatás, a másik meg-dicsérése. Háta mögött is valami jót mondunk róla. Megtanulunk imádkozni érte, ami addig nem volt. Valami egészen új, ami Jé-zusra jellemző.

Így kezd gondoskodni a családja tagjairól az újjászületett ember. Addig is nagyjából gondjukat viselte, de egyszerre nyilván-való lesz, hogy mi mindent nem adott meg nekik, amit pedig tőle kell megkapniuk. A piciktől az öregekig mindenkinek. Egyszerre nem esik nehezére, hanem szívesen teszi. — Ez mind új az újjászületett embernek magának is, meg a környezetnek is. A rendetlenből rendszerető lesz, a megbízhatatlanból pontos és megbízható. Válaszolni fog a levelekre, és megtartja az ígéreteit. És az, akit soha nem láttak ugyan részegen, de es-ténként újra és újra vissza kellett térnie ahhoz a bizonyos kis szekrényhez, és onnan csak néhány kortyocskát újra és újra utána kellett töltenie, és maga sem vette komolyan, hogy függ és tehetetlen, egyszer csak szabad lesz, mert ő már együtt él Jézussal, és komolyan veszi azt, amit énekeltünk: Igaz utadra taníts, hogy véled együtt járhassak. És Jézus nem megy el véle együtt az italos szekrényhez. Ő viszont Jézus nélkül nem akar menni. Ez így történik a gyakorlatban.

Meg amikor valakinek újra és újra ki kell mennie csipegetni a kamrába és függő lesz és tehetetlen, egyszer csak szabad. És így sorolhatnánk tovább. Nem kell megállnia többé az újságárus előtt és néznie a pornóké-peket, és nem kell megvennie ilyen lapokat, — mert ő már szabad. Mást néz és mást olvas helyette. Ez is mindig fontos, hogy vala-mi mást… Összehasonlíthatatlanul jobbat és értékesebbet ad a kezünkbe, a szívünkbe, a gondolatainkba. És mivel az ilyen ember Jé-zussal van tele, ezért az kell neki, amit Jé-zus kínál. Egyre pontosabban tudja, hogy mi az, ami neki utálatos, és azt nem akarja ten-ni, és erőt is kap hozzá, hogy ne tegye azt.

Aki addig többnyire kibújt a döntések elől és áthárította másokra, utána pedig meg-kritizálta őket, hogy rosszul döntöttek, az hivatása magaslatára kerül és szembenéz a nehéz döntésekkel és tud mondani egyértelmű igent vagy egyértelmű nemet, vállalva annak a következményeit is. Minden meg-változik annak az életében, aki vette a Krisz-tus Jézust, az Urat.

Testvérek, ne érjétek be valami langyos vallásossággal, ami hasonlít ehhez, csak éppen ennek az ereje és az öröme hiányzik belőle, ami gyatra utánzat, de nem az igazi.

Egyszer ott az emmausi kapu előtt mond-juk ki mindnyájan: maradj velem, én pedig veled akarok maradni életemben, halálomban, halálom után és te legyél az Úr. És ak-kor új szakasz kezdődik el, újfajta gyümölcsöket terem az ilyen ember.

Egyébként pedig, ha nem jár ezen az úton a hívő, akkor áll. Az ilyen úton állók valóban útonállók lesznek, és akadályaivá válnak annak, hogy mások kövessék Jézust. Mert az ő képmutató, erőtlen életüket látva inkább riasztanak Jézustól, mint vonzanának az Ő követésére. Nagy a felelősségünk és nagyok a lehetőségeink is.

Lücbekben van egy Krisztus-szobor, a-melyik alá valaki felírt egy híressé vált né-hány sort, aminek azt a címet adta: Jézus panasza. Így hangzik ez:

 

 

 

Ti Mesternek hívtok,— és nem kérdeztek engem.

Útnak neveztek, — és nem jártok rajtam.

Világosságnak hívtok,— és nem néztek rám.

Életnek neveztek, — és nem kerestek engem.

Bölcsnek hívtok — és nem követtek engem.

Hatalmasnak neveztek — és nem kértek engem.

Irgalmasnak hívtok — és nem bíztok bennem.

Igazságosnak neveztek, és nem féltek tőlem.

… Ha egyszer örökre elvesztek — ne okoljatok engem!

 

Amiképpen vettétek a Krisztus Jézust, az Urat, akképpen járjatok Őbenne. Ha a Lélek által élünk, a Lélek szerint is járjunk. Gondoljunk a néhány héttel ezelőtt tanulmányozott igénkre. Jézus mondja: “Nem mindenki megy be a mennyek orszá-gába, aki azt mondja nekem: Uram; csak aki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát.” Jó lenne, ha ma világossá válna előttünk, hogy most éppen miben kell változtunk, és ettől kezdve természetes lenne az, hogy mindig készek vagyunk változni és vál-toztatni, ha Isten kegyelmesen beleszól az életünkbe.


 

 

Imádkozzunk!

Dicsőséges Urunk, Jézus Krisztus, magasztalunk mindazért, amit értünk tettél. Köszönjük mindazt, amit megszereztél nekünk kereszthaláloddal és feltámadásoddal. Bocsásd meg, ha még mindig nem vettünk téged mint Urat.

Bocsásd meg, ha talán félünk is attól, hogy uralkodni kezdj az életünkben. Szabadíts meg, kérünk, ettől a bizalmatlanságtól. Kérünk, ajándékozz meg a tisztán látásnak a képességével. Hadd lássuk világosan, hol tartunk most lelkileg. Bátoríts minket, hogy az emmausi tanítványokhoz hasonlóan behívjunk és átadjuk neked a fő helyet, és boldogan, önként engedelmeskedjünk neked.

Kérünk, adj nekünk ma még olyan csendes időt, amikor eléd állhatunk és megmutatod a mi igazi arcunkat, és azokat a csodálatos lehetőségeket, amiket megnyitottál előttünk. Segíts lépni előre, feléd, közelebb hozzád, és aztán használj minket eszközként.

Ámen.