VITA, VAGY IMA?

 

 

Alapige: 2Móz 17, 1-7

“Ezután útnak indult Izráel fiainak egész közössége a Szín-pusztából, és ment táborhelyről táborhelyre az Úr parancsa szerint. Tábort ütöttek Refidimben, de nem volt ivóvize a népnek. A nép ismét perbe szállt Mózessel, és azt mondta: Adj nekünk vizet, hogy ihassunk! Mózes pedig így felelt nekik: Miért szálltok per-be velem? Miért kísértitek az Urat? De a nép szomjazott a vízre, ezért tovább zú-golódott a nép Mózes ellen, és ezt mondta: Azért hoztál föl bennünket Egyiptomból, hogy most szomjúsággal ölj meg minket gyermekeinkkel és jószágunkkal együtt?! Ekkor segítségért kiáltott Mózes az Úrhoz: Ezt mondta: Mit csinál-jak ezzel a néppel? Kis híja, hogy meg nem köveznek! De az Úr így szólt Mózeshez: Menj végig a nép előtt, és végy magadhoz néhányat Izráel vénei közül, vedd kezedbe botodat is, amellyel a Nílusra ütöttél, és menj. Én majd ott állok előtted a sziklán, a Hóreben. Üss a sziklára! Víz fakad belőle, és ihat a nép. Mózes így cselekedett Izráel vénei előtt. Azután elnevezte azt a helyet Masszának és Meribának, Izráel fiainak a perlekedése miatt, mert így kísértették az Urat: Közöttünk van-e az Úr vagy sem?”

 


 

Imádkozzunk!

Urunk, bűnbánattal valljuk meg neked azt, hogy olyan sokszor nem vagyunk hajlandók hinni azt, hogy bármi ér minket, te szeretsz minket nagyon. Köszönjük mindazt a bátorítást, amit napról napra, hétről hétre ebben a gyülekezetben mindnyájan kaphatunk.

Köszönjük, hogy te mindig szeretetben, de az igazságot mondod nekünk. Köszönjük Urunk, hogy a te igéd erő és hatalom, amely bátoríthat, felemelhet, megítélhet, de mindenképpen megváltoztathat minket. Köszönjük Urunk, hogy most eléd állva újra számíthatunk arra, hogy a te szavad most is formál minket.

Kérünk, segíts nekünk, hogy ne csukjuk be a szívünket! Ne zárjuk be a fülünket, ne üljünk úgy itt, hogy semmilyen változás nem lesz utána az életünkben! Építs ki bennünk, kérünk, nagyobb bizalmat! Sokkal inkább neked odaszánt életet, azt, hogy mindent tőled kérjünk, várjunk és fogadjunk el, akár látszólag rossz az ránk nézve, akár pedig örvendetes dolog most.

Köszönjük Urunk, hogy minden a te kezedben van. Nincs baj, amit nem te sze-reznél, és nincs tőled való öröm, amit nem te adnál nekünk. Köszönjük, hogy igéd él és most is hat. Kérünk, járja át az a szívünket, és ezen a csendes, késő délutáni órán hadd legyen ez az istentisztelet szent, általad, veled elkülönített találkozás!

Kérünk, Urunk ezért az országért, annak a vezetőiért, adjál bölcsességet Urunk, hogy ezt a változást jóra használják, és ne rosszra! Kérünk, hogy könyörülj meg ezen az országon is Urunk, hogy egyre többen nyíljanak ki, nyíljanak meg előtted! S köszönjük, hogy mindezt a te igéd végezheti el mindnyájunk életében.

Ámen.

 


 

Igehirdetés

Amikor Izráel népe éhezett a pusztában, és először lázadtak Mózes és Isten ellen, akkor Isten mennyei eledelt, mannát adott nekik ajándékba, amelynek ere-jével indultak tovább, mentek tovább, s aztán jutottak el oda, ahova Isten akarta.

Izráel fiai az Úr rendelése szerint, ahogy olvastuk, mennek tovább a pusztából Refidim felé. Nem tudjuk pontosa hol volt ez a hely, valahol a Sínai félsziget déli részén lehetett. Mennek a pusztából az ígéret földje felé. Arra haladnak, amelyet Isten mondott nekik, amely irányt Isten mutatott nekik. Vagyis Isten szavának engedelmeskedve megy a nép azon az úton, amelyet Isten mutatott szá-mukra. S noha engedelmeskednek Isten szavának, mégis rájuk szakadt az a nagy baj, hogy elfogyott a vizük. Ahogyan ír-ja itt a Biblia, hogy nem volt inni való víz.

Aki valaha fényképen látta a pusztát, hogy az hogyan néz ki, az tudja, ahogy a Biblia is leírja, ha a pusztában elfogy a víz, az egyenlő a halállal.

Hogyan is van ez? Isten népe, Isten szavának engedelmeskedve megy tovább azon az úton, amit Isten mutatott a számukra, és mégis hiányzik valami, ami az ottani körülményeket figyelembe véve halálos csapás lehet.

Nem lehet azt mondani, hogy olyan kérdés merül fel a nép életében, amely mellett szó nélkül elmehetünk. Súlyos hi-ány következett be az életükben, amely tragédiához vezethetett.

Ma is lehetséges ez? Valaki Istennel jár, Isten szerint él, s kerülhet olyan hely-zetbe, hogy a szükség és a hiányai majd megfojtják? Előfordulhat a hívő ember életében ma is olyan, hogy miközben engedelmeskedik Istennek, mégis Isten enged olyan eseményeket bekövetkezni, amelyek fojtogatják és szorongatják. Betegségek, anyagi csőd, kevés nyugdíj, betörés, vagy az, hogy ellopják az autóját, vagy hirtelen és váratlanul meghal valaki, akit nagyon szeretett.

Isten igéje arra figyelmeztet minket, hogy önmagában az, hogy valaki Isten rendelése szerint jár, még nem jelenti azt, hogy az élete szükségektől mentes élet lesz. Azt sem jelenti, hogyha valaki Istennel jár, hogy automatikusan mindig, minden sikerülni fog az életében.

Jézus azt kéri az Atyától a Főpapi imádságban, hogy: “Atyám, nem azt kérem, hogy vedd ki az enyéimet a világból, hanem azt kérem, hogy őrizd meg őket a gonosztól.” Vagyis a hívőket is érheti hasonló baj, betegség, nyomorúság ebben a világban, ugyanolyan, mint ami a nem hívőket, az Istennel nem járókat éri. Nem mondhatja senki sem azt, hogy mivel nincsenek nehézségeim, nincsenek problémáim, most éppen nincsen baj, ezért biztos, hogy az Isten szerint való úton járok. Ez még önmagában nem garancia arra, hogy jó úton jár, hogy most éppen nincsen nyomorúság az életében. Mint ahogy az sem igaz, hogyha nehézségek vannak, vagy kérdések merülnek fel a mindennapok során, akkor biztos, hogy a hívő engedetlen, és ezért következnek be a nehézségek vagy egy-egy csapás. Nem volt vizük, pedig abba az irányba indultak, amelyet Isten kijelölt a számukra, amelyen menniük kellett, vagyis engedelmeskedtek Isten szavának, és mégis, miközben az ígéret föld-je felé haladtak, mégis bekövetkezett ez a majdnem tragédiává váló hiány.

Nem tudjuk azt, hogy Isten miért en-gedte ezt meg. Erre nem válaszol a Szentírás. De lehet járni engedelmességben, és mégis szükségek között? Ebből a történetből az derül ki, hogy igen. Jogos volt az igényük, de jogtalan volt az a vád, amit hangsúlyoztak Mózessel szem-ben, de tulajdonképpen Istennel szemben. Nem imádság tárgyává vált a nép életében a szükség, hanem Isten elleni váddá, ezért volt bűn. Vagyis helyet ad-tak a gonosznak, helyet adtak a szívükben a lázítónak, aki már az első emberpárt is halálba döntötte, mert rávette őket az Isten elleni lázadásra.

Testvérek, nekünk lehetnek jogos igé-nyeink az élettel kapcsolatban, hogy legyen ruházatunk, megfelelő. Legyen elfogadható, megfelelő élelem a számunkra, s legyen legalább egy szoba, de inkább talán egy lakás, ahol fedél van a fejünk fölött, és élhetünk nyugodtan. A baj sohasem az, hogyha ezek az igények felmerülnek. A baj mindig az, hogyha az igényeinket Isten nélkül akarjuk meg-oldani, vagy az igényeinket, a kéréseinket, a kívánságainkat nem az Isten színe előtt tárjuk fel. A baj ott van, amikor szükség idején lázadunk az Isten ellen, s ezzel ajtót nyitunk a gonosz számára az életünkben. Amikor a szükségből Isten elleni vád lesz.

Jogos volt ez az igény a pusztában, hogy víz kell, különben meghalunk? Jogos volt. A pusztában ott, akkor víz nél-kül túlélni lehetetlen volt azt a pusztai vándorlást. Vádolják tehát Mózest, de tu-lajdonképpen Istent vádolják, és ezért kér-dezi azt Mózes: “Miért kísértitek az urat?” Miért vádoljátok Istent? Miért hibáztatjátok Őt? Miért lázadtok fel ellene? De ők tovább szomjaztak a vízre, és tovább pereltek Mózessel. S megvádolják Mózest egy teljesen értelmetlen, és minden alapot nélkülöző váddal: “Azért hoztál ki minket Egyiptomból, hogy itt megölj minket a szomjúság által, és nem csak minket, hanem a gyerekeinket és a jószágainkat is.”

Kiderül, hogy nem Mózessel állnak szemben, hiszen Isten megtehette volna azt is, hogy ott, Egyiptomban végez ve-lük. Amikor valaki elveszíti a nyomorúság idején a józan ítélő képességét, mert fellázad az istennel szemben, az mindig ilyan balga következtetésre jut, vagy hasonlóra, mint amilyenre jutottak ezek a pusztában szomjas emberek.

Isten szeretné megnyitni a szemeinket arra nézve, hogy bizonyos helyzetekben, az élethelyzetek során, mikor mi sokszor azt hisszük, hogy emberekkel állunk csupán szemben, minta hogy a nép azt gondolta, hogy Mózes teszi ezt velük, amit tesz. Sokszor mi is azt gondoljuk, hogy emberekkel állunk szemben. De ebből a bibliai történetből is kiderül, hogy valójában Isten állt a dolgok és a történések mögött.

Mi azt gondoljuk, hogy csupán emberekkel állunk szemben, amikor valami nem sikerül, vagy valamiben ínség támad a családban. Sokszor hajlamosak va-gyunk így leegyszerűsíteni a kérdést. Bi-zonyos történések idején azt gondoljuk, hogy csupán emberekkel állunk szemben. Nem vesszük észre, hogy az események mögött, mint ahogy itt is, a hívő emberek életében ott áll a mindenható Isten. Még egy ilyen egyszerű, földi kérdés idején is ott van Isten. Nincsen víz, innunk kell, mert különben szomjan halunk. Lázadásukkal Istennel kerülnek szembe.

S az is kiderül, bár itt Mózest hibáz-tatják, tőle várják a megoldást, az ember-től várják a megoldást abban a kérdésben, amit ember nem tud megoldani, s nem Istentől. Ez volt a másik bűnük. Lá-zadtak, látszólag Mózes ellen, de valójá-ban Isten ellen, és a megoldást is Mózes-től, az embertől várták, és nem Istentől.

A következő, amire Isten igéje felhívja a figyelmünket az az, hogy mindazok ellenére, amit Mózes mondott a nép-nek, ők mégsem értik Mózes figyelmeztetését. Azt mondja: “Miért vádoljá-tok az Istent?” Miért pereltek vele? Miért lázadtok ellene? Mivel Mózes, illetve Isten nem segített azonnal, így olvassuk: “Még inkább zúgolódtak Mózes el-len.” Szomjaznak és lázadnak, pedig a kettőnek semmi köze nincs egymáshoz. Az, hogy valaki szomjazik valamire, vagy valamire vágyik, abból még nem kell, hogy az következzék, hogy utána lázadás lesz a vége.

De hányszor mondjuk mi is ezt? Pon-tosan ugyan úgy, mint az a nép. Ha szeretne Isten, akkor nem hagyna szomjazni és vágyakozni társ után, feleség, férj után. Akkor nem hagyna szomjazni olyan régóta gyermek vagy unoka után. Ha szeretne Isten, akkor régen megoldotta volna már a munkahelyi kérdést, ezt a családi nehézséget, az anyagi helyzetet, hogy legalább elfogadható szinten tudjunk élni. Ha szeretne Isten… De mivel nem oldja meg, ebből levonja az ember azt a balga következtetést, hogy nem szeret Isten, és lázad ilyenkor az ember tovább a mindenható Isten ellen. Mivel ez idáig ezekben a kérdésekben, vagy valamelyik kérdésben – kinek mi kérdés ezek közül –, nem adott Isten választ, odatesszük az egyenlőségjelet, tehát nem is szeret, vagy nem szeret igazán.

Jogos volt az, hogy a szomjazás ide-jén vízre vágytak vagy innivalóra? Természetesen, hiszen rettenetes helyzetbe kerültek az iszonyú hőség közepette a pusztában.

Lehet egy meglévő szükség nyilvánvaló. A baj mindig az, amikor az elválaszt minket az Istentől, amikor szembefordít Istennel. Mert a zúgolódás és a lázadás nemhogy megoldaná a problémáinkat, meg a kérdéseinkre választ adna, sokkal inkább falat emel, falat húz a mindenható Isten és a hívő ember közé, a lázadó ember közé.

Figyelmeztetés is ez a bibliai rész, hogy az Isten ellen lázadás soha nem old meg semmit egyetlen ember életében sem. Mondhatná erre valaki, hogy akkor már kérdezni sem lehet? Akkor a miért-jeinket sem mondhatjuk el Istennek, hogy Uram, miért engedted? Miért tetted ezt? Miért nem akadályoztad meg? Ha a miértek mögött ott van egy ember szívében, hogy Uram, szeretném meglátni, hogy én miben voltam hibás, hogy ez bekövetkezett? Nekem van-e valamilyen részem abban, hogy így jártam? Vajon én nem tettem-e hozzá valamit az eseményekhez, hogy ez lett a vége? Ha így állunk hozzá, ha nem vádként, hanem kérdésként tesszük fel Istennek, miközben hajlandóak vagyunk beismerni és elismerni a saját mulasztásainkat és bűneinket Isten színe előtt, akkor ha Isten akar, akár válaszolhat is erre a kérdésre.

A vándorló nép azonban nem Istentől várta a választ, hanem megadja saját magának. Mit mondanak? Azt mondják Mózesnek, miközben vádolják Mózest és Istent, mi tudjuk a választ, Mózes. Azért történt ez velünk, azért hoztál ki minket Egyiptomból, hogy szomjan hal-junk a pusztában mi is, a gyerekeink is, ráadásul még az állataink is. Vagyis, Mó-zes teljesen ki akarsz minket fosztani, s utána meg akarsz minket ölni. Ők mind-járt meg is adják a választ mindarra, ami történt ott velük. A zúgolódás és a lázadás mindig elveszi az ember józan ítélőképességét

A harmadik, amire Isten szeretne rá-világítani vagy példaként elénk adni az az, hogy Mózes hogyan dolgozta fel mind-ezt? Hiszen ő is ott volt a néppel a pusz-tában. Neki sem volt már vize. Őt is súj-totta a szomjúság. Rá is tűzött a nap iszonyatos erővel. Talán az ő fején is átsuhant az a gondolat, hogy az életének a végére jutott. Most befejezzük, vége mindennek, hiszen ő is ember volt, és emberi módon is gondolkozott. Ő ugyanúgy hordozta a terhet, mint a többiek. Mózes azonban a hívő ember számára mindig, minden helyzetben az egyedüli megoldást választotta. Azt olvassuk, hogy az Úrhoz kiáltott. Nem lázadt, és nem zúgolódott. Mózes az Úrhoz kiáltott. Ne-ki tárja fel a szívét, és Őt kérdezi. Méghozzá ezt kérdezi: “Uram, mit csináljak ezzel a néppel, éppen hogy meg nem köveznek:” Vagyis, mit tesz Mózes? Az Úrhoz kiált. Ez azt jelenti, hogy először is belátja a tanácstalanságát. Azt mondja, hogy fogalmam sincs Uram, hogy most mit csináljak. Ránk tört ez a helyzet – nem kérdezi, hogy ez miért történt –, de belátja a maga tanácstalanságát, belátja a maga kicsinységét, hozzá nem értését, alkalmatlanságát ebben a helyzetben a vezetésre. Az egész életveszélyessé vált helyzetet feltárja a mindenható Isten színe előtt. Elmondja a világ-mindenség Urának azt a helyzetet, amiben vannak, aki egyébként a világ összes vizének is az Ura. A helyzetet tárja fel a mindenható Isten előtt.

Testvérek, nem tanácsot ad az Istennek. Nem a megoldást mondja el az Istennek Mózes, hanem a helyzetet mond-ja el, amibe valami miatt – Isten tudja, hogy miért – került az egész nép. Nem javasol különböző megoldásokat, nem próbálja pogány módszer szerint irányítani az Istent, vezetni, vagy éppen rábeszélni valamire. A helyzetet tárja fel, az állapotát tárja fel Isten színe előtt. Nem a megoldást viszi az Isten elé, hanem a súlyos állapotot. Abban hisz, hogy Istennél készen van a megoldás. Azt hiszi, hogy Isten megoldja azt, amit ő – bár a nép vezetője lett – nem tud megoldani semmiképpen. Egyedül és kizárólag a mindenható Istenben bízik. Nem önmagában, nem valami másban, nem a népben, hogy mégis csak meggondolják majd magukat, s nem lázadnak tovább. Egyedül és kizárólag az egyedüli megoldást adni tudó Istenben bízik.

Mózes tehát nem vádol, nem lázad, hanem imádkozik. Tudja – és ezt nagyon szeretném hangsúlyozni, nem csak hiszi Mózes – azt, hogy egyedül istennél van megoldás ebben a helyzetben. Mivel bízik Istenben, mert ismeri Istent nagyon jól, ezért tudja azt, hogy Isten meg-oldást fog adni abban a rettenetes helyzetben. Azt nem tudja, hogy hogyan, de azt tudja, hogy Isten meg fogja oldani ezt a helyzetet.

A negyedik, amit megtudhatunk ebből a mai igéből, az az, hogy Isten az ilyen imádságra, ami így mindent rábíz Isten megoldására, válaszol. Isten az ilyen imádságra mindig válaszol.

Szól Mózeshez, és azt mondja: “Indulj el, vegyél néhányat a nép vénei közül magad mellé. Indulj el együtt a nép előtt, és majd én ott állok előtted a szik-lán, a Hórben.” Mózes vedd a botot, amely már Egyiptomban is az én eszközöm volt, és amikor a Nílusra ráütöttél, és a víz vérré változott, vagyis eszközzé vált Isten kezében, hogy a fáraó szándékát megváltoztassa. Nem sikerült, nem változott meg, továbbra sem engedte el Izráel népét a fáraó. Vedd ugyanazt a botot Mózes, amely az én kezemben te általad egyszer már eszköz lett, üss rá a sziklára, amelyet mutatok neked!

Testvérek, Mózes most sem vitatkozik. Nem vitatkozik, hanem miután imád-kozott, s imádáságban Istennek elmond-ta az egész helyzetet, engedelmeskedik. Nem mondja azt, hogy Uram, már alig bírom. Most igazán víz kellene, nem az, hogy most a vénekkel itt a nép előtt menjek meg jöjjek. Adjál valami inni valót! Nem ezt mondja. Fogja azt a botot, amire Isten azt mondta, hogy vegye. Elindul a nép véneivel a nép előtt, és cse-lekszi azt, amit az Isten parancsolt neki. Egyszerűen azt teszi, amit ott, akkor az Isten mond. Válaszol Isten az imádságra, Mózes pedig engedelmeskedik.

Sokszor a hívő emberek is megtorpannak akkor, amikor megértik egy bizonyos kérdésben, helyzetben Isten vála-szát. Uram, ezt nem akarhatod! Ez nem lehet a te akaratod!

Amikor Lázár feltámasztása történe-tét olvassuk, ott ugyanez történik. Azt mondja Jézus a testvérpárnak, hogy vegyétek el a követ Lázár sírjáról! Soha nem láttak még így feltámasztani halottat, ezért elkezdenek vitatkozni Jézussal. S nem engedelmeskednek mindjárt. Az lehetetlen, hogy egy negyednapja halott ember kijöjjön, hiszen már érezzük a szagát. S akkor mondja Jézus ezt: “Nem megmondtam, hogyha hiszel, akkor meg-látod az Isten dicsőségét.” Mózes hitt, engedelmeskedett, és meglátta az Isten dicsőségét.

Az ötödik, amit megtudhatunk: a jogos igényt, azt a helyzetet, amiben éppen voltak, Isten a maga akarata szerint oldja meg. A sziklából ad vizet a szomjazóknak. Ezután derül ki igazán, hogy milyen mély volt a hitetlenség a nép között, a nép szívében. A végén olvassuk ezt, hogy kimondják ezt a mondatot: “Kö-zöttünk van-e az Úr vagy sem.” Vagyis kiderül, hogy egyáltalán nem hitték azt, hogy eddig Isten vezette őket. Azt hitték, amikor jól ment a sorsuk, hogy Isten gondoskodik róluk, de hogy ezt a helyzetet Isten meg tudja oldani, ezt egyáltalán nem hitték el.

A Massza és a Meriba szavak próbatételt és zúgolódást jelentenek. Isten próbára tette az Ő népét, s ebből az ő szívükből nem imádság fakadt, hanem zúgolódás. Azért nevezte el Mózes ezt a helyet Masszának és Meribának, mert a nép alázat helyett zúgolódni kezdett. A próbatételben pedig fellázadt Isten előtt. A végén azt mondják, hogy közöttünk van az Úr. Miért? Addig nem volt közöt-tük? Dehogynem! De a hitetlenség mellé álltak, és nem a hit mellé.

Isten a szomjúság szükségét arra hasz-nálta fel, s ez volt a próba idején a cél, amiért mindez történt, benne van a válasz, hogy kiderüljön, hogy mi van az emberek szívében. És kiderült. Kiderült az, hogy a szívükben hitetlenség volt, s az is kiderült, hogy volt valaki, Mózes, akinek a szívében pedig hit volt. A próbatétel idején derülhet ki az ember számára igazán az, hogy vajon mi van a szívében? Mi van a szívünkben? Hit vagy pedig hitetlenség? Zúgolódássá és váddá válik mindaz, ami történik velünk, vagy Isten előtt megalázkodássá, még inkább azzá, hogy bízunk benne, tőle fogadunk el mindent, akkor is, ha nem értjük, hogy mi miért történt vagy történik. Imádsággá válik minden a mi életünkben minden Is-ten színe előtt, vagy pedig Őt érő váddá?

Isten azt mondja itt Mózesnek, hogy menjél, és majd én ott leszek, ott állok előtted a sziklán, a Hóreben!

Testvérek, Jézus ott állt, ott volt előt-tünk a Golgota szikláján. Jézus Krisztus elszenvedte előre a kereszthalált, minden megaláztatást, hátratételt, gúnyt azért, hogy minket megmentsen. Nem csak ott ment a mindenható Isten az ember előtt, hanem a Golgotán is ott ment Jézus min-den ember előtt, és minden emberért tökéletesen eleget tett az Ő golgotán elvég-zett áldozatával. Aki ezt a kegyelmet el-fogadja, az megmenekül az ítélet alól, an-nak üdvössége van, annak örök élete van.

Pál apostol azt írja az 1Kor 10-ben “Az a kőszikla Krisztus volt.” Vagyis ott volt Jézus Krisztus az Ő népével. Már akkor ott volt a mindenható Istenen át Jézus Krisztus az Ő népével, mint ahogy ott van a próba idején, a kísértésben. Ott van a hívőkkel az életük során, és ott van a haláluk óráján, sőt azon túl is. A lelki víz – a Szentírás azt mondja – maga Jézus. Egyszer felállt Jézus Krisztus az ünnepen, és azt mondta: “Ha valaki szomjazik, jöjjön hozzám és igyék. Aki hisz énbennem, ahogy az Írás mondta, annak a belsejéből élő víz folyamai ömlenek. Ezt pedig a Lélekről mondta, akit a benne hívők fognak kapni, mert még nem adatott a Lélek, mivel Jézus még nem dicsőült meg.”

Jézus azt ígéri az övéinek, hogyha ott vannak mellette, ha átadják az életüket újra és újra neki, ha bánják a bűneiket, ha elfogadják a kegyelmet, ha Jézushoz ment bárki, Jézus nem küldi el, sőt örök életet ad ajándékba, és élő víznek forrásává teszi. Jézus megígérte az övéinek, hogy adja majd a Szentlelket, aki megtanítja az övéit mindenre, aki elvezeti őket minden igazságra. Akinek a segítségével a hívő emberből élő víznek folyamai áradnak, hogy másokat Jézushoz tudjon vezetni.

Jézus Krisztus ma este is hív mindnyájunkat. Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik szomjaztok, és én adok nektek élet vizéből. Adom az élet vizét, és aki ebből iszik, soha többé nem szomjazik meg. Ott a pusztában, amikor kaptak vizet, aztán újra szomjasak lettek. De, aki az élő vizet, az örök életet kapja Jézustól, akinek vele van találkozása, az többé nem szomjazik meg. Azt Isten betölti, megtölti mennyei javakkal, s az ezzel az örömmel, amit Istentől kap, az üdvösség fölötti örömmel tud élni.

Vita, vád, zúgolódás vagy imádság és engedelmesség. Kinek-kinek most Is-ten színe előtt magának kell látni azt, hogy mi van a szívében.

 


 

Imádkozzunk!

Urunk, köszönjük neked azt, hogyha vádol is minket a mi szívünk, te nagyobb vagy a mi szívünknél, és mindent tudsz. Szeretnénk most a zúgolódásunkat, a lázadásunkat, a vitatkozó lelkünket itt hagyni nálad. Szeretnénk mindent elmondani neked a csöndben Urunk. A miérteket is tőled kérdezni, és rád bízni, hogy válaszolsz-e azokra, vagy pedig nem. Mi szeretnénk alázattal elfogadni azt is, ha nincsen egy-egy kérdésre válasz. Ha még mindig nincs megoldás, ha még mindig marad bizonyos értelemben a szomjúság, a kérdés vagy egy megoldatlan helyzet.

Urunk, mi hinni akarjuk, hogy te bölcsen bánsz, cselekszel velünk, s aki benned bízik, az nem fog csalódni.

Köszönjük, hogy mindennek rendelt ideje van. Annak is, hogy te megoldást adj, hogy megelégítsd sokféle szomjúságunkat, vagy egyszerűen mindenfajta megoldás benned gyökerezve elmúljék a szomjúságunk.

Köszönjük azt is Urunk, hogyha majd nálad leszünk, ha hiszünk benned, és színről színre látunk téged, akkor a dolgok végső nagy kérdéseire is teljes választ kapunk majd.

Köszönjük Urunk, hogy bízhatunk benned. Áldunk és dicsőítünk mindazért, amit már megoldottál. Áldunk és dicsőítünk, hogy adsz mennyei erőt, megbocsátod a mi vétkeinket, és napról napra megújuló kegyelemmel újat kezdesz velünk. Kérünk, beszélj velünk most még a csendben is! Segíts nekünk, hogy valljunk neked!

Ámen.