VAN ISTEN AZ ÉGBEN

 

 

 

Alapige: Dán 2,25-28

“Akkor Arjók sietve bevitte Dánielt a király elé, és ezt mondta: Találtam egy férfit Júda fogoly fiai között, aki az álom megfejtését megjelenti a királynak. A király ezt mondta Dánielnek: csakugyan képes vagy megjelenteni nekem az álmot, amit láttam, és annak a jelentését? Dániel így felelt a királynak: A titkot, amiről a király tudakozódott, a bölcsek, varázslók, írástudók, jövendőmondók nem tudták megjelenteni a királynak; de van Isten az égben, aki a titkokat kijelenti; és ő tudtára adta Nabuko-donozor királynak, mi lesz az utolsó napokban.”

 


 

Imádkozzunk!

Édesatyánk, nekünk is sok ínségünk van. Megvalljuk, hogy némelyiket már meg is szokjuk. El sem tudjuk képzelni, hogy másként is lehetne élni. A többi ellen meg háborgunk, lázadozunk, kesergünk. Még téged is vádolunk sokszor amiatt, aminek pedig egyedül mi vagyunk az oka. Szabadíts ki minket ebből az értetlenségből! Segíts el minket tiszta látásra. Engedd meglátnunk ma este, hogy mi a legfőbb ínségünk. Segíts, hogy megragadjuk azt a segítséget, amit te kínálsz.

Köszönjük, hogy azt akarod, hogy életünk legyen, és bővölködjünk, és nem azt, hogy belepusztuljunk a nyomorúságainkba. Adj nekünk szabadulást az eltorzult gondolkozásunkból. Abból a nagy lelki és egyéb szegénységből, amibe jutottunk. A hitetlenségből és a kételkedésből, és engedd komolyan vennünk, hogy te az vagy, akinek mondod magadat.

Beszélj velünk most, kérünk, ebben a csendben. Adj külsőleg is csendet, és belsőleg is segíts úgy magunkba szállni, hogy meghallhassuk, amit mondsz nekünk. Legyen a te szavad vigasztalás, bátorítás, új életnek a kezdete vagy megerősítője.

Ámen.

 


 

Igehirdetés

Dániel könyvét kezdtük el olvasni bibliaolvasó kalauzunk szerint az elmúlt napokban. A mára kijelölt szakaszból hallottunk most néhány mondatot. Ez a rész a babiloni királyi udvarba visz el bennünket az időszámításunk előtti 6. század közepén. Az a Nabukodonozor volt akkor a király, aki leromboltatta 587-ben Jeruzsálemet és fogságba vitte a nép színe-javát. Különös parancsa volt az, hogy ki kellett válogatni olyan jóképű, jó családból származó és jó képességű fiúkat, akiket át akart nevelni. Ezeket igen jól tartotta. Kivételezett helyzetük volt mint foglyoknak is, de a cél az volt, hogy bizonyos értelemben janicsárokká váljanak.

Ezek között volt Dániel és három barátja is, akikről ezekben a fejezetekben többször olvasunk. Ők minden körülmények között hűségesek akartak maradni Istenhez. Valóban a lehetetlent is megpróbálták, hogy a Biblia szerint éljenek, hogy Isten parancsait ott, mint foglyok is betarthassák. És Isten különös módon segítette őket ebben.

2500 évvel ezelőtt történt mindez, de valószínűleg látni fogjuk, hogy mennyire mai az üzenete, a tanítása ennek a felolvasott résznek.

Ez a szakasz arról szól, hogy Nabuko-donozor király egy éjjel különös álmot látott. Annyira nyugtalanította az álma, hogy nem tudott utána elaludni. Nem értette a jelentését, de ösztönösen sejtette: valami nagyon fontosról van benne szó. Alighogy megvirradt, hívatta a tudósokat. Jöjjenek a szakértők: az udvari csillagászok, akik egy-ben csillagjósok is voltak, és magyarázzák meg az álmát.

Úgy volt azonban vele, hogy mivel ez valószínűleg nagyon fontos álom, nehogy félremagyarázzák azt. Akármit lehet mondani magyarázatképpen. Ha ők igazán meg tudják fejteni az álom jelentését, akkor meg kell tudniuk mondani az álmot is. Mondják el, hogy mit álmodott a király, és utána adják annak a magyarázatát. Ez azonban a tudósok számára teljesíthetetlen feladat volt. Újra és újra azért folyamodnak, hogy mond-ja el az álmát, és akkor lesz mit megmagyarázniuk. De ki képes arra ezen a földön, hacsak nem az istenek — mondják ők —, akik nem az emberekkel laknak, hogy kitalálja valakinek az álmát. A tudomány tehát tehetetlennek bizonyult.

Akkor jöjjön az áltudomány. Maga elé rendelte a varázslókat, igézőket és jövendőmondókat. Ezeknek is előadta a problémát. Ezek ugyanúgy válaszoltak, mint a csillagászok: erre ember képtelen.

A király egyre idegesebb lesz, és ha a hatalom birtokosa ideges, akkor elkezd fenyegetőzni. Az erőszak eszközéhez folyamodik, és azt mondja: ha nem fejtik meg az álmát úgy, hogy azt is elmondják, hogy mit álmodott, akkor mindannyian a halál fiai. Kiadja a parancsot a testőrség paran-csnokának: a tudósokat ki kell végezni, ha nem fejtik meg az álmot.

Eluralkodik a félelem a királyi udvarban. Rendkívül tanulságos helyzet ez. Az egész díszes társaság zsákutcába került. A király szeretne tudni valamit, de képtelen azt megfejteni, nem érti az álmát és elkezd fenyegetőzni. Azok, akiknek az lenne a feladatuk, hogy ilyenkor segítsenek, szintén tehetetlenek, mert lehetetlen feladatot tűznek ki eléjük, erre nem képes az ember. Ezért a vége a halál. Mindenkire a biztos halál vár.

Ekkor értesül Dániel az eseményekről. Ő és a barátai is akkor már a fiatal udvari értelmiséghez tartoztak, tehát őreájuk is a halál várt, ha meg nem fejtik bizonyos időn belül az álmot.

Mit tesz ilyenkor Isten gyermeke?

Dániel és ez a három fiatalember, majd a következő fejezetekben is látni fogjuk, hogy minden körülmények között ragaszkodtak Istenhez. Ők ott a tömény pogányság kellős közepén is istenfélő, Istenben bízó, hozzá imádkozó, hívő emberek maradtak, és ezt nem is rejtették véka alá. Ezt mások is tudták róluk. De mi lesz most? Másnak az álmát kitalálni ők sem tudják. Hogyan reagál Isten gyermeke egy ilyen helyzetben? Éppen ez a különbség ebben a történetben, és majd végigkövethetjük a párhuzamot, hogyan reagált ebben a helyzetben a király, és hogyan reagál Dániel.

Dániel nem esett kétségbe. Először is időt kért a bűntetésvégrehajtótól, a testőrség parancsnokától, hiszen ő csak most értesült az eseményekről. Mit akart csinálni ez alatt az idő alatt? Miben reménykedett, mi fog történni? Hamarosan kitűnik, hogy nem miben, hanem kiben reménykedett.

Ő az élő Istenben reménykedett. Bízott Istenben. Na, de mit bízik benne, mikor már kiadták a parancsot, hogy a tudósokat ki kell végezni? — Nem olyan biztos az, hogy ki fogják végezni. Dániel ismerte Istent. Ő tudta azt, hogy mindenféle uracskák felett Ő a legfőbb Úr. Az ő kezében tényleg hatalom van, minden hatalom az Ő kezében van. Nem kell mindjárt megrémülni. Istennel ezt az ügyet még nem beszélték meg. Bízik tehát Istenben, az Ő kezében tudja az életüket is, és bizonyos abban, hogy ha őket még ott Isten bármire használni akarja, akkor nem végeztethetik ki őket. Akkor ők életben maradnak. Akkor valami történni fog. De mégis, mi fog történni? Az, amit Isten jónak lát.

Hinni egyebek között ezt is jelenti: lehet, hogy a részletekre nézve nem tud információkat adni a hívő, de az egészre nézve mégis bizonyosság van a szívében: Isten ura a helyzetnek. És Isten ura mindenkinek: Dánieléknek is, akik fogolyként vannak ott, a testőrparancsnoknak is, aki csak parancsra teljesíti azt, amit majd mon-danak neki, — vagy esetleg nem fogja teljesíteni, amit mondtak neki, mert egy magasabb parancs, isteni parancs érkezik valahogyan, valamikor. Nem szabad kihagyni Istent ebből az ügyből. Egyáltalán semmiből nem szabad kihagyni azt, aki az események végső irányítója.

Dániel tehát bízik Istenben, és éppen ezért időt kér.

Mi a második lépés? Azonnal megy a hívő barátaihoz, és elmondja nekik a bajt. Nem azért, hogy rémüldözzenek vagy szid-ják a hatalmasokat, hanem azért, hogy elkezdjenek imádkozni. Így olvassuk ezt a megelőző versekben: “Ekkor Dániel hazament, elmondta ezt a dolgot Anániásnak, Misáelnek és Azáriásnak, az ő társainak, hogy kérjenek az egek Istenétől irgalmat e titok végett, hogy el ne vesszenek ők is a többi babiloni bölccsel együtt.”

Hogy kérjenek irgalmat... — imádságban Isten elé viszik a dolgot. Isten irgalmasságáért könyörögnek. Ebben benne van az, hogy bármit megérdemelnének. Tisztában van vele, hogy ha Isten most mindjárt elvenné az életüket, ahhoz is joga van, és azt is megérdemelnék. De Istent úgy ismerték meg, mint aki irgalmas. Nemcsak Úr mindenki felett, hanem bővölködik a kegyelemben és gazdag az irgalmasságban. És nem azt szokta adni nekünk, amit megérdemlünk. Csak kérni kell tőle. Tartani kell a kezünket, hogy adhassa az Ő ajándékait. Adjon tehát irgalmat.

A tudósok úgy gondolják, életük utolsó óráit élik. Bármikor elvihetik őket és vége. Dánielék úgy vannak, hogy annyi van még hátra, amennyit Isten jónak lát. És Isten bármikor megakadályozhatja azt, hogy itt vérfürdőt rendezzenek.

És mi a folytatás?

Az, hogy a következő éjszakán Isten Dánielnek kijelentést ad. Tudomására hozza, hogy mit álmodott Nabukodonozor előző éjjel, és ennek az álomnak a magyarázatát is tudtára adja. Óriási dolog. Megvan az álom, s megvan a magyarázat. Gyerünk a királyhoz!

Nem. A hívőket nem ez jellemzi. Hanem mi jellemzi? “Áldotta akkor Dániel az egek Istenét és ezt mondta: Áldott legyen az Istennek neve örökkön örökké, mert övé a bölcsesség és az erő, és Ő változtatja meg az időket és az idők részeit, dönt királyokat és tesz királyokat. Ád bölcsességet a bölcseknek és tudományt az értelmeseknek, és Ő jelenti ki a mély és elrejtett dolgokat. Tudja, hogy mi van a sötétségben, és világosság lakozik vele. Neked adok hálát, atyáimnak Istene, és dicsérlek téged, hogy bölcsességet és erőt adtál nekem, és kijelentetted nekem, amit kértünk tőled, hiszen a király dolgát megjelentetted nekünk!”

Nem rohanunk mindjárt az eredménnyel. Megköszönjük. Sőt, nemcsak megköszönjük, hanem dicsőítjük Istent, aki adta. Íme, újra kiderült, hogy valóban Ő az e-gyetlen élő Isten. Íme, újra kiderült, hogy Ő válaszol a hozzá küldött kiáltásra. Imádságot meghallgató Isten. Önmagát közlő, kijelentő Isten. Íme, kiderült, mit jelenthet egy váratlan kritikus, életveszélyes helyzetben az, ha valakinek csakugyan van kap-csolata vele. Amikor nemcsak a baj esetén kiabál: jaj, Istenem, — hanem aki naponta beszél vele akkor is, ha nincs nagy baj. Aki ismeri Őt, aki bízik benne, aki közel van hozzá, akinek Ő kijelentheti magát. Akinél működik a hit antennája és fogja az Isten adását. Akivel szót érthet Isten. De nagy dolog, ha a pogány tengerben van akár egy ilyen is, vagy néhány imádkozó, akik azzal a bizalommal kiáltottak hozzá, hogy tudták, hogy Ő ilyen, és várták, hogy majd cselekedni fog.

Ezek után valóban bemegy a királyhoz, és akkor kerül sor arra, amit az elején olvastam. Nem tudom, feltűnt-e nekünk, hogy megint mi jellemző az ilyen Dánielekre. Először is védelmébe veszi a bölcseket, még akkor is, ha azoknak egy része varázsló volt, meg jövendőmondó, meg igéző. Tapintatosan és tisztelettel, de elmondja a királynak, hogy nem ők voltak az oka annak, hogy ezt a feladatot nem tudták teljesíteni. Ez lehetetlen feladat volt. Utána azzal folytatja, hogy nem ő az oka annak, hogy ő pedig tudja teljesíteni. “Nem mintha ez a titok nekem bölcsességből, amely bennem minden élő felett volna, jelentetett meg, hanem azért, hogy a megfejtés tudtára adassék a királynak.”

Azt mondja: én sem vagyok okosabb, mint ők. Nem azért tudom most elmondani neked. Hanem miért? Ez a fogoly fiatalember a rettegett király előtt — a fél világ az ő lábainál hevert akkor — egy határozott mozdulattal felfelé mutat és azt mondja: van Isten az égben. Ez a mondat kemény ítélet volt Babilon istenei felett. Mert ott voltak ám istenek szép számmal, és gyönyörű istenek. Csillogtak, villogtak a napfényben. Dániel nem vitatkozik ezzel, ő bizonyságot tesz arról az Istenről, akit ő ismer és szolgál. Van Isten az égben, és ő jelentette ki nekem. Óhajtod hallani?

Akkor elmondja az álmot. Nabukodo-nozornak szeme-szája eláll. Valóban ezt álmodta. S utána elmondja a magyarázatot. Olyan tisztelettudóan, hogy az is példás lehet mindannyiunk számára.

S mi ennek az eredménye?

A király feláll, arcra borul és ezt mond-ja: “Bizonnyal a ti Istenetek az isteneknek Istene, és a királyoknak Ura, és a titkok kijelentője, hogy te is megjelenthetted most nekem ezt a titkot.” Dicsőíti az Istent egy pogány.

Hogy mondja Jézus a Hegyi beszédben? “Látván az emberek a ti cselekedeteiteket dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat.” (Mt 5,17) Úgy él egy istenfélő ember ott abban a helyzetben, hogy egyszer csak látván az ő életét, felharsan az istendicsőítő imádság egy pogánynak az ajkán is. Átéli Nabukodonozor, hogy van itt valaki, aki mérhetetlenül nagyobb, mint ő. Ő a királyok Ura, az istenek Istene, és Őtőle közvetített most valamit ez az egyszerű fiatalember, akit fogolyként hurcolt el oda.

Két világ áll itt egymás mellett. Az Isten nélkül élő emberek világa a maga sajátos gondolkozásmódjával, életszemléletével és gyakorlatával, és az Istennel komolyan számoló, benne valóban hívő, nem szószátyár, formálisan vallásos, hanem az élő Istennel közösségben élő, folyamatosan imádkozó, Őt komolyan vevő, vele számoló hívő embereknek a kicsi közössége. Nagy pogány tengerben a kicsi hívő közösség, amelyiken keresztül azonban Isten nagy dolgokat visz véghez. Az egyik uralkodik, általában nála van a hatalom meg a pénz, — emez szolgál, de valóban szolgál, még emezeknek a javára is, vagyis olyan isteni értékeket közvetít, ami mindenkinek a javára válik.

Melyiket mi jellemzi, melyik világnak mik az eszközei? Vagy ha tetszik: mik a fegyverei?

Nabukodonozor mindenekelőtt a tudomány fegyvereit vonultatta fel: jöjjenek a szakemberek, a szaktanácsadók. Mondják el mi itt a megoldás. Azokról kiderül, hogy tehetetlenek. Itt most nem a tudomány és tudományok ellen akarok nagyképűen és felületesen bármit is mondani. De arra figyelmeztet minket ez a jelenet, hogy megvannak a határai a nagyra becsült és ma túlértékelt tudománynak is, és az Isten titkaiba semmilyen tudományos eszközzel nem lehet behatolni. Azt csak akkor ismerheti meg valaki, ha Isten kijelenti neki, és csak az érti meg az Isten kijelentését, akinek hite van, akiben az Isten Szentlelke van. Tudományokkal nem lehet oda behatolni.

És nem lehet behatolni okkult praktikákkal sem, mert hívták utána a varázslókat, jósokat, igézőket. Ezek hivatásuk magaslatán álltak, ezek valóban démoni erőkkel rendelkeztek, mint ahogy ma is sok ilyen ember. S milyen érdekes: összemosódik a kettő. Egymás mellett állnak ezek az emberek, és Nabukodonozor mindig egy mondaton belül említi őket. Ma is így akar-ják összemosni a tudományt és áltudományt: például orvostudomány és alternatív medicina — mondják így elegánsan. Vagy: pszichológia és parapszichológia, azon túli. Összemossák, mintha az is tudomány lenne. Ugyanúgy, mint 2500 évvel ezelőtt. De ez is tehetetlen, ez sem boldogul.

Akkor jön az erőszak, a trónon ülő parancsol: végezzék ki azokat, akik nem teljesítették a kötelességüket. Szegények, nem ez a kötelességük, lehetetlent kívántak tőlük. Nem számít. Vérfürdő. Egyetlen szavába kerül. Hányszor ismétlődött ez egészen az utóbbi évtizedekig? Kimegy a parancs. Ettől most mi oldódik meg? Most már tudjuk, mit álmodott Nabukodonozor? Tudjuk az álom megfejtését? Semmit nem old meg. Handabandázás, erőfitogtatás, fenyegetőzés, ami megint a tehetetlenséget leplezi le. Mindenki tehetetlen. Nem mozdul előre az ügy. Azt hiszik, hogy csinálnak valamit. S valóban események követik egymást: gyertek be, menjetek ki, mások jöjjenek be; ilyen parancs, olyan parancs; végrehajtani ekkor, akkor... de nem megy előre egy millimétert sem az, ami végett az egész történik. Teljesen tehetetlen ez a társaság a hatalom birtokában is. S a vége halál. Mindnek meg kell halnia.— Ez az egyik világ.

És mi jellemzi Dánielék világát? Milyen eszközeik, fegyvereik vannak őnekik?

Ott van a szívükben a láthatatlan Istenbe vetett rendíthetetlen bizalom. Ezen a világ nevet. Az egészet nem is érti. Kiben bíztok ti? Mit jelent az: bízni? Tessék definiálni, mit jelent bízni az Istenben? Tessék meghatározni kicsoda az Istenség. S nem mindent lehet racionálisan meghatározni, szavakba önteni, s precízen megmagyarázni másoknak. De az egész, mint egy élő szervezet, működik. Ők közösségben vannak az Istennel, ezért nem esnek kétségbe, ezért tudják azonnal, hogy most ahhoz a fegyverhez kell folyamodni, amit úgy hívnak: imádság, ami senki ellen nem irányul, ami végső soron az egész társaság érdekében történik. Nabukodonozor, meg a halálra szánt tudósok, meg a kivégzést végrehajtó, esetleg rossz lelkiismerettel végrehajtó testőrök... Mindenkinek az érdekében van az, hogy ezek itt imádkoznak. És kiderül, hogy itt viszont valóságos erőáramlás van. Itt tényleg történnek dolgok. Elhat Istenhez az imádság, és válaszol Isten arra. Itt valami, ami addig sötétben volt, világosságra jön. Ami addig titok volt, nyilvánvalóvá lesz. Itt felhangzik az Isten dicsőítése, amit megint nem ért az Isten nélkül élő világ.

Utána előáll ez a fiatalember, és alázatosan — ahogy láttuk — elmondja, amit mindenki várt, de amiről már szinte le is mondtak. A tudomány, az okkultizmus, az erőszak tehetetlen. Semmire nem mennek. Az imádság, az Istenbe vetett bizalom, a neki engedelmes élet, az Őt dicsőítő ember meg viszi előbbre az eseményeket. Vagyis általa Isten.

Vannak olyan problémák, amiket Isten nélkül nem tudunk megoldani. Vannak olyan kérdések, amikre Isten nélkül nem tudunk érdemi választ adni. Vannak olyan titkok, amiket Ő nélküle soha nem fogunk megtudni, csak azok, akiknek Ő kijelenti. Ő azonban kijelenti és ad választ a kérdésekre, és beavatja az övéit a titkaiba, mert használni akarja őket a többiek javára is. Mert ennek a vonalnak a végén élet van. Amott eljutnak oda, hogy kiadják a kivégzési parancsot: halál, halál, halál, noha az sem visz előbbre semmit. Isten viszont az életet munkálja, és Dánielnek a szolgálata végén az eredmény az, hogy megmenekülnek ezek az emberek, és dicsőítik a pogányok Istent. Ez az Ő célja, és ehhez kellenek ilyen Dániel-félék.

Jó lenne, ha elgondolkoznánk az Isten nélküli embernek ezen a tehetetlenségén. Nem tud magán segíteni, nem tud egymáson sem segíteni, hiszen erről szól az egész Biblia. Annyira megromlott valami itt belül, bennünk, hogy nem tudjuk korrigálni. Nincs olyan szer és elmélet és technika, ami ezen ott belül változtatni tudna. Ennek a következménye, hogy nem tudjuk megoldani például az éhezés kérdését. Nem tudjuk megoldani kiiktatni a betegséget. Nem tudjuk megoldani a háború és a békesség kérdését. Belül, egyetlen szíven belül sem tudunk békességet teremteni. Házastársak között sem tudunk békességet teremteni. Népek között sem. Megoldhatatlan. Nem tudjuk megoldani a halál kérdését. Miért nem küszöböljük ki, ha olyan nagyon okosak vagyunk?

Sorolhatnánk még tovább, hogy az éle-tünk legfontosabb pontjain teljesen tehetetlenek vagyunk. Tudomásul vesszük, hogy ez van, próbálunk segíteni, ahogy lehet, aztán megyünk tovább, és nyögünk a terheink alatt. Közben büszkélkedünk. — És nem tudjuk megoldani az örök halál kérdését sem. Azt, hogy a bűnnek a következménye, hogy az ember elszakadt Istentől, közben ordít, sivít az Isten hiánya miatt Isten után, és nem tudja megtalálni Istent. Hiába talál ki pótszereket, azok nem pótolják az élő Isten jelenlétét, és ezt nem tudjuk megoldani.

Éppen erről szól a Biblia, hogy nem is nekünk kellene ezen fáradoznunk, mert ez reménytelen vállalkozás. Isten ezt megoldotta. Ha mi nem tudunk utat találni Őhozzá, Ő utánunk jött. Erről szól az egész Biblia. Miután valaki elismeri, hogy csakugyan tehetetlen, de nem nyugszik bele, és a maga tehetetlenségével Istenhez kiált, akkor Isten valódi megoldást ad. Jézus Krisztusban ez a rajtunk segítő Isten hajolt közel hozzánk.

Van ebben a történetben egy kis kőről szó. Az álom az, hogy egy nagy szobrot látott Nabukodonozor különböző anyagokból, s egyszer csak minden emberi kéz érintése nélkül egy kicsi kő esett le az égből. Az eltalálta a szobrot éppen ott, ahol cserépből volt a lába, és összedőlt az egész. Az a kis kő pedig — így olvassuk —, amely leütötte ezt a szobrot, nagy heggyé lett és betöltötte az egész földet. — Ez ugyanaz a kő, amiről, akiről Jézus Krisztus ezt mond-ta: így lett ez a kő, amelyet az építők megvetettek, a szegletnek fejévé, és aki erre rá-esik, az szétzúzatik és akire ez ráesik, szét-zúzatik. De aki arra épít, annak masszívan megáll a háza.

Ez a kő maga Jézus. Ő az, aki a királyok királya, az uraknak Ura. Ő az, aki tesz királyokat és elmozdít királyokat. Ő az, aki ténylegesen uralkodik, mert egyedül neki adatott minden hatalom mennyen és földön. És Ő keres olyanokat, mint Dániel is volt, akiken keresztül a mai pogányságban mások életét is megmentheti. Kellenek Dánielek, akik mernek bízni Őbenne, akiknek az életét Ő már megmentette, akik ismerik Őt, akik így imádkoznak hozzá, és így állnak rendelkezésére.

Akik az újjászületés során kapták Isten Szentlelkét, a Szentlélekkel megértik az Isten kijelentését, s a többiek iránti nagy szeretettel továbbadják azt. Mint Dániel, hogy általuk is megmenthessen másokat. Mert ez a Jézus Krisztus feltétlenül életpárti, és Ő azért jött, hogy életünk legyen és bővölködjünk. Nem kell meghalni! Nélküle feltétlenül a halál, mégpedig az örök halál vár mindenkire, de Ő azért jött, hogy ne kelljen meghalni, sőt, Ő helyettünk meghalt, és elszenvedte a kárhozat, a pokol minden kínját azért, hogy minket Isten-hez vezéreljen — így olvassuk Péter levelében.

Boldog ember az, aki kész bevallani a maga tehetetlenségét, aki akár hitetlenül is, vagy egy ici-pici hittel is már hozzá mer kiáltani úgy, mint itt Dánielék. Aki engedi, hogy segítsen rajta Jézus. Boldog ember az, aki miután segített rajta és életet kapott tőle, ezt az életet viszi tovább másoknak is.

Jó lenne, ha ma este elcsendesednénk és becsületesen megvizsgálnánk, melyik világban élünk? Miféle eszközöket, fegyvereket használunk? Vajon nem ugyanez jellemző-e ránk, mint Nabukodonozorra és társaira, hogy nem ért lényeges dolgokat, ideges lesz tőle, nyugtalanság, pánik, kegyetlenkedés, hatalmaskodás, kétségbeesés uralkodik az emberen, békétlenség van a szívében? Vagy pedig nyugodtan és természetesen használja ezeket a másfajta eszközöket, ha nagy baj van? Hozzád kiáltunk, Uram. Nem értünk valamit, téged kérdezünk. Megértettük, téged dicsőítünk, mielőtt továbbmennénk, azonnal. Van valamink, ami másoknak nincs? Visszük nekik, hogy megosszuk. Életet kaptunk tőled? Ak-kor mindent elkövetünk, hogy másokat is kihívjunk a halálból az életbe.

Azok közt a hatalmi harcok közt, amik-nek ma itt tanúi vagyunk, különösen is nyilvánvaló ez a fajta tehetetlenség. Szöveg van bőven, ígérgetés, csak erő nincs, meg bölcsesség nincs. És mit mond itt Dániel az imádságában? “Istenem, tiéd a bölcsesség és az erő” — mondja az elején. És mit mond a végén? “Néked adok hálát, hogy bölcsességet és erő adtál nékem.” — Isten az Ő sajátos kincseiből akar adni a benne hívőknek. Kérjük ezt tőle, és aztán adjuk ezt tovább másoknak.

 


 

Imádkozzunk!

Köszönjük, Istenünk, hogy téged nem mi találtunk ki. Köszönjük, hogy nem mi teremtettünk, hanem te teremtettél minket a te dicsőségedre és arra, hogy életünk legyen és bővölködjünk. Megvalljuk, hogy minden szegénységünknek, tanácstalanságunknak, nyomorúságunknak magunk vagyunk az oka. Bocsásd meg, ha nélküled akarunk boldogok, emberek lenni.

Köszönjük, hogy te formálsz minket igazán újjá. Köszönjük, hogy életet kínálsz nekünk. Köszönjük, hogy azáltal lett nyilvánvalóvá a te irántunk való szereteted, hogy elküldted Jézust, hogy éljünk általa.

Bátoríts minket, hogy kinyújtsuk a kezünket. Add, hogy egyikünk se hunyja le a szemét úgy, hogy nem lesz övé ez az élet, a teljes, az örök élet. Sőt, használj minket már most, hogy a halál világában az élet illata áradjon rólunk. Az élet örömhírét tudjuk hirdetni másoknak, és téged, az élet Urát, tudjunk vinni másokhoz.

Könyörülj rajtunk, s engedd megtalálnunk ennek a módját. Könyörgünk hozzád országunkért, népünkért. Adj nekünk életet, adj nekünk jövőt. Köszönjük, hogy ugyanezzel a hittel kiálthatunk hozzád, mint Dánielék, hogy te irgalmas vagy, és nem úgy cselekszel velünk, ahogy megérdemelnénk.

Könyörgünk hozzád azokért, akik vállalnak téged. Adj nekik hűséget, ragaszkodást hozzád mindenféle gyalázat és nehézség között is. Jó tudnunk, Úr Jézus, hogy téged is gyaláztak, és téged is gyűlölt ez a világ. Segíts előbbre lépnünk a hitben, taníts minket jobban imádkozni. Taníts olyan megszentelt életet élni, amiből hasznuk lesz másoknak is, hogy látván a mi életünket, dicsőítsenek téged.

Ámen.