MOST HOZZÁD MEGYEK

 

 

Alapige: Jn 17,1-20

“Ezeket beszélte Jézus, felemelte szemeit az égre és ezt mondta: “Atyám, eljött az óra: dicsőítsd meg a te Fiadat, hogy a te Fiad is dicsőítsen téged: Amiként te hatalmat adtál néki minden testen, hogy örök életet adjon mindennek, amit néki adtál. Az pedig az örök élet, hogy megismerjenek téged, az egyedül igaz Istent, és akit elküldtél, a Jézus Krisztust.

Én dicsőítettelek téged e földön: elvégeztem a munkát, amelyet reám bíztál, hogy végezzem azt. Most te dicsőíts meg engem, Atyám, temagadnál azzal a dicsőséggel, amivel bírtam tenálad a világ létrejötte előtt. Kijelentettem a te nevedet az embereknek, akiket e világból nekem adtál: a tieid voltak, és nekem adtad őket; és a te beszédedet megtartották. Most tudták meg, hogy mindaz tőled van, amit nekem adtál: mert ama beszédeket, amelyeket nékem adtál, őnékik adtam; és ők befogadták, és igazán megismerték, hogy én tőled jöttem ki, és elhitték, hogy te küldtél engem. Én őérettük könyörgök: nem a világért könyörgök, hanem azokért, akiket nékem adtál, mert a tiéid. És az enyémek mind a tiéid, és a tiéid az enyémek; és megdicsőíttetem őbennük.

Én nem vagyok többé e világon, de ők a világon vannak, én pedig tehozzád megyek. Szent Atyám, tartsd meg őket a te nevedben, akiket nekem adtál, hogy egyek legyenek, mint mi! Mikor velük voltam a világon, én megőriztem őket a te nevedben; akiket nékem adtál, megőriztem, és senki el nem veszett közülük, csak a veszedelemnek fia, hogy az írás beteljesüljön.

Most pedig tehozzád megyek; és ezeket beszélem a világon, hogy ők az én örömömet teljesen bírják magukban. Én a te igédet nekik adtam; és a világ gyűlölte őket, mivelhogy nem e világból valók, aminthogy én sem e világból vagyok. Nem azt kérem, hogy vedd ki őket e világból, hanem hogy őrizd meg őket a gonosztól. Nem e világból valók, aminthogy én sem e világból vagyok. Szenteld meg őket a te igazságoddal: A te igéd igazság. Amiképpen te küldtél engem e világra, úgy küldtem én is őket e világra; és én őérettük odaszentelem magamat, hogy ők is megszenteltekké legyenek az igazságban. De nemcsak őérettük könyörgök, hanem azokért is, akik a beszédükre hisznek majd énbennem.”

 


 

Imádkozzunk!

Úr Jézus Krisztus, dicsőítünk ezen a szép ünnepen, és magasztalunk, hogy eljöttél hozzánk, összekötötted a mennyet a földdel, és ajtót nyitottál, hogy mi is követhessünk téged az Atyával való igazi közösségbe.

Magasztalunk mennybemeneteled csodájáért. Áldunk azért, mert végigjártad ezt a pusztai utat, amiről most énekeltünk. Köszönjük, hogy megkísértettél mindenben hozzánk hasonlóan, kivéve a bűnt, és ezért tudsz könyörülni azokon, akik megkísértetnek.

Köszönjük, hogy nemcsak vállaltad a földi sorsunkkal járó próbát, hanem mindannyiunk bűnére engesztelést szereztél kereszthalálod által. Magasztalunk, mert megigazítottál minket Isten előtt feltámadásoddal.

Csodáljuk, Urunk, ahogy összefüggnek megváltó művednek az egyes eseményei. Engedd ezeket most együtt látni és töltsd meg szívünket magasztalással, dicséretmondással és hálaadással.

Köszönjük, hogy amikor a mennybe mentél, akkor nem hagytál minket magunkra. Áldunk azért, mert megígérted, hogy velük vagy a benned hívőkkel minden napon, és el-küldted Szentlelkedet, mint másik bátorítót, vigasztalót, akire olyan nagy szükségünk van.

Engedd ma este is megtapasztalnunk ebben a csendben jelenlétedet, és munkálkodjék bennünk bátorító Szentlelked. Szólíts minket igéddel úgy, hogy tanuljunk és erősödjünk, tisztuljunk és megbátorodjunk arra a küldetésre, amivel te bíztad meg a tieidet.

Könyörülj rajtunk, hogy ne hiába legyünk itt. Munkálkodj bennünk, vigasztalj minket, mutass utat, adj célt és feladatot és tölts meg minket a te erőddel. Hadd mondhassuk el mindnyájan: “mindenre van erőm a Krisztusban.”

Ámen.

 


 

Igehirdetés

Ezen a húsvét utáni negyvenedik napon Jézus Krisztus mennybemenetelére szoktunk emlékezni. Az Apostolok Cselekedeteiről írott könyvnek az első fejezete így írja le az Ő mennybemenetelét: “Amikor ezeket mon-dotta, az ő láttukra felemeltetett, és felhő takarta el őt szemük elől. És amint szemüket az égre függesztették, mikor ő elment, ímé két férfi állt meg mellettük fehér ruhában, akik ezt mondták: Galileai férfiak, mit álltok nézve a mennybe? Ez a Jézus, aki felvitetett tőletek a mennybe, akképpen jön el, amiképpen láttátok őt felmenni a menny-be.” (ApCsel 1,9-11)

Így történt Jézus mennybemenetele és az-óta a benne hívők boldog és bizonyos reménységgel várjuk az Ő dicsőséges második eljövetelét. Tudatosan készülünk arra, hogy egyszer mindnyájunknak meg kell je-lennünk az ismét, mindenki szeme láttára megjelenő Krisztus előtt. Az időnket azonban nem üres várakozással töltjük, hanem éppen ez a várakozás ad erőt, lendületet, re-ménységet ahhoz, hogy azt végezzük, amivel Ő megbízott minket.

Mivel bízott meg és hogyan kell ezt végeznünk?

Amit az imént felolvastam a János evan-géliumából, az Jézusnak a mennybemenetele előtti jelentése az Atyának. Jelenti, hogy “Atyám, elvégeztem a munkát, amit rám bíztál, hogy végezzem azt.” Mielőtt visszamegy a mennybe, számot ad az Atyának, és ezen az Ő beszédén keresztül, amit szoktak az Ő főpapi imájának is nevezni, mintegy a Megváltó szívébe láthatunk. Kiderül belőle, hogyan viszonyult az Atyához, hogyan tekintett tanítványaira, és hogyan nézett a távolabbi jövőbe.

A summája, a címe, a témája Jézus eme beszédének ez: “Most pedig tehozzád megyek. És abban a pillanatban azok jutnak eszébe, akik neki a legdrágábbak, akik az ő beszédére hittek: én nem vagyok többé e világon, de ők a világon vannak. Én pedig hozzád megyek, szent Atyám. És mi lesz azokkal, akik egyelőre még a világon maradnak?

Nézzük meg tehát, hogy mit mond itt Jézus magáról, mit mond a tanítványairól, és mit mond azokról, akik majd az Ő tanítványainak a bizonyságtételére hisznek Őben-ne, vagyis a hívők közösségéről, az egyházról.

1. Mit mond Jézus magáról? Három fontos megállapítását olvashattuk az imént.

a) Világosan és határozottan említi az Ő eredetét. Ki Ő és honnan jött. “Atyám, dicsőíts meg engem temagadnál azzal a dicsőséggel, amivel bírtam tenálad a világ létrejötte előtt.”

Ő tehát valóban öröktől fogva létezik. Ő tehát valóban Isten Fia. Ő tehát valóban örök Isten. Ezt nekünk, amíg itt küszködünk a földön, ahogy énekeltük az énekben: bújdosunk e pusztában, soha nem szabad elfelejtenünk. Ki a mi Urunk? Kivel tartozunk olyan szorosan össze, mint ahogy itt az imádságának a vége felé mondja? Ő öröktől fogva mindörökké Isten. Ott volt a világ alkotásánál, és amikor még semmi nem létezett a mai létezőkből, Ő isteni dicsőséggel uralkodott már, és most ebbe a dicsőségbe tér vissza, ami egyedül, egyes-egyedül és kizárólag az egyetlen élő igaz Istennek a tulajdona, sajátsága, ez a leírhatatlan, számunkra elképzelhetetlen dicsőség. Ide készül vissza.

Nem a világűrbe röppent fel a Föld nevű bolygóról, hanem ebből a látható, teremtett világból visszalép, szinte vissza-láthatatlanodik az ugyancsak ittlévő és min-dent betöltő láthatatlan világba. Ez történt az Ő mennybemenetelekor, és szükségesnek látja tanítványaiban újra tudatosítani, hogy Ő örök Isten. Most nem ismeretlen helyre távozik, hanem: hazamegy. Nem ez volt az Ő igazi otthona. Ez a nyomorúság, amit csak azért vállalt, hogy minket innen kiemelhessen.

Amikor idejött, istenségét elrejtette, midőn testünket felvette. Most pedig visszalép ebbe a dicsőséges, láthatatlan világba. Pontosan az zajlik, amit a Filippi 2. részben, abban a szép, őskeresztyén Krisztus-himnuszban olvashatunk: “Amikor Isten-nek formájában volt, nem tekintette zsákmánynak azt, hogy az Istennel egyenlő.” Ő itt is az Istennel egyenlő volt. Ezért állt meg a vihar egyetlen kézmozdulatára, ezért takarodtak ki a démonok megkötözött emberekből egyetlen szavára. Ezért ment el a betegség, amikor Ő megszólalt vagy hozzáért egy nyomorulthoz. Ő itt is az Istennel egyenlő maradt, és most ez lesz egészen nyilvánvalóvá mindenki előtt.

Jézus Krisztus mennybemenetelének az ünnepén nekünk világosan látnunk kell, hogy kicsoda Ő. Ki az, aki öröktől fogva Isten, ki az, aki itt töltött néhány évtizedet miérettünk, s ki az, aki ezen a napon, feltámadása után negyven nappal, visszament az Ő mennyei dicsőségébe.

b) Mi volt az Ő küldetése? Így olvastuk mindjárt az elején: “Amiként te hatalmat adtál nekem minden testen, hogy örök életet adjak mindenkinek, akit nékem adtál.” Ezért jött Jézus. Az örök életet veszítettük el, és az örök — többször mondtuk már — a Bibliában nem csupán idői jelző, hanem minőségi, tartalmi megjelölés is. A teljes élet, az isteni élet. Azt veszítettük el. Sehogyan nem tudja az ember ezt visszaszerezni magának, csak ha ajándékképpen, magától Istentől újra megkapja.

Jézus ezt az életet közvetítette nekünk. Sőt, Ő maga ez az élet. “Én vagyok a feltá-madás és az élet” — mondja Bethániában — “s aki hisz énbennem, ha meghal is, él.” Mit számít a biológiai halál? Nem zavarja meg ezt a teljes életet, amit valaki a Krisztussal való közösségben visszakap. Őbenne hinni azt jelenti: vele közösségben élni. Neki engedelmeskedni. Együtt élni a Megváltóval, aki isteni életet, örök életet ad a benne hívőknek.

De hogyan adja ezt? Ezt is elmondja küldetéséről szólva: “Én azt a beszédet, amit nekem adtál, Atyám, őnekik adtam. És ők azt befogadták és igazán megismerték, hogy én tőled jöttem, és elhitték, hogy te küldtél engem.”

Nekik adtam, befogadták, elhitték és ettől lett örök életük. Isten ezen a világon is úgy teremtette az életet, hogy megszólalt. Azt mondta: legyenek különböző élőlények. Az örök életet, az új életet is az Ő beszédével teremti. Ezt a teremtő szót adta a Fiúnak, Jézusnak, aki meghirdette Isten igéjét, és akik befogadták az Ő igéjét, azokban ez új életet hozott létre. Teremtett. Akik hittel befogadták, azokban új élet jött létre.

Ezért nagy ajándék az, hogy olvashatjuk ugyanazt az igét, amit Jézus akkor mondott. Hallgathatunk sokféle formában róla szóló bizonyságtételt, mert ma is érvényes a Biblia állítása, hogy a hit hallásból van, mégpedig az Isten beszédének a hallásából. Ezért érdemes minden áldozatot meg-hozni azért, hogy legyen naponta csendünk, hogy olvashassuk Isten szavát, és minden lehető alkalmat megragadjunk, hogy hallgathassuk azt.

c) Mit csinál azokkal, akik hittek neki és befogadták az Ő igéjét? “Amikor velük voltam e világon, én megőriztem őket a te nevedben; akiket nekem adtál, Atyám, meg-őriztem őket és senki el nem veszett közülük.” Ennyire fontosak vagyunk személy szerint, külön-külön a mi dicsőséges Megváltónknak. Ő megőrzi az övéit.

Attól kezdve, hogy valaki befogadja az Ő igéjét, hogy hittel befogadja Őt, olyan szoros közösség jön létre, amire Ő maga vigyáz.

Néhány fejezettel előbb olvashatjuk, amit szintén Ő mondott: “Senki ki nem ragadhatja őket az én kezemből… és senki sem ragadhatja ki őket az én Atyám kezéből.” (Jn 10,28-29)

Ez azt jelenti: két hatalmas kéz védi azokat, akik befogadják Jézus igéjét, akik hittel befogadják Őt. Nincsenek többé kiszolgáltatva e világ sokféle gonoszságának. Sok kísértés, támadás, kellemetlenség érheti és éri őket is, de mindez ebben az oltalomban, ez alatt a védelem alatt történik. A Megváltó hatalmas keze, és az Őt hozzánk küldő Atya szerető keze védi az övéit. Ezért jelentheti az Atyának: “mindnyájukat megőriztem, akiket nekem adtál, senki sem veszett el közülük.”

És most pont kerül az Ő megváltó munkájának a végére. “Atyám, elvégeztem azt a munkát, amit rám bíztál, hogy végezzem azt.” Mi volt az a munka?

Ezt a munkát végezte Jézus, amikor kereszthalála pillanatában kettéhasadt a szentek szentjében a kárpit. Megnyílt az út a bűnös előtt Istenhez. Ezt a munkát végezte, amikor húsvét hajnalán megnyílt az Ő lepecsételt sírja, és ezzel utat nyitott az életre mindazoknak, akik őt követik, akik benne hisznek. Ezt a munkát végezte, amikor hús-vét után negyven nappal egy felhő eltakarta őt tanítványai szeme elől, és visszament a mennybe.

Valóban az történt, amiről énekeltünk: Mivel te utat nyitottál és tanítottál mennybe menni. Kinyitotta azt a kaput, amit mi csaptunk be magunk mögött, amikor Isten ellen fellázadtunk, és egy utat, ösvényt taposott ki abból a nyomorúságból, amibe belesüllyedtünk, vissza az atyai házba. Ben-ne hinni azt jelenti: ezen az ösvényen követni őt egészen végig. De ez fontos, hogy mindvégig, mert csak aki mindvégig állhatatos marad, az idvezül.

Jézus tehát ajtót nyitott, kaput nyitott, utat nyitott. Pontosan úgy, ahogyan a Zsidók-hoz írt levél 6. része utolsó két verse foglal-ja össze az Ő mennybemenetelének az evan-géliumát: “Amely lelkünknek mintegy bátorságos és erős horgonya, és beljebb hatol a kárpitnál, ahova útnyitóul bement érettünk Jézus, aki örökké való főpap.”

Beljebb hatol a kárpitnál, ami elválasztotta a bűnös embert a szent Istentől, ahova útnyitóul bement érettünk Jézus. Nem úgy, hogy eltűnt és pusztuljunk el kinn, hanem érettünk volt ez az egész, és Ő utat nyitott előttünk is. Aki Őbenne hisz, az ugyanabba a dicsőségbe érkezik meg, ami az Ő dicsősége.

Az Ő küldetése tehát ez volt. S amikor jelenti: elvégeztem a munkát, Ő ezt a munkát végezte el. Megengesztelte az igazságos Istent, életet ad a lelkileg halottá vált embernek, és újra út nyílik kettőjük között. Jézus hazavezeti a tékozló fiakat onnan, ahol a biztos pusztulás várna rájuk.

Mint mond Jézus a távolabbi jövőről? Azt mondja: Ő ott a mennyben az övéiért könyörög. Érdekes, hogy itt már élesen különböztet. Azt mondja: “Én őérettük könyörgök és nem a világért könyörgök, hanem azokért, akiket nekem adtál.”

Amíg itt volt, addig mindenkinek volt lehetősége az övéi közé csatlakozni. Amikor az övéit magukra hagyja átmenetileg, egyszer lejár ennek az ideje. Ez azt jelenti: amíg hallhatjuk az igét, addig van lehetőség hozzá csatlakozni. De egyszer eljön az utolsó olyan alkalom, amikor halljuk azt az igét, amit ha hittel befogadunk, örök életünk lesz, s amit ha hitetlenül visszautasítunk, vagy udvariasan halogatjuk a döntést, akkor az örök halál lesz a sorsunk.

Ebben az imádságban, amiben Jézusnak a szeretete, megváltói gyöngédsége szólal meg, élesen megszólal ez a lehetőség is: akinek Ő nem kell, aki abból a munkából, amit Ő elvégzett, kimarad, annak a számára nincs másik lehetőség visszatérni az Atyához.

Megtudjuk tehát: honnan jött Ő, hogy Ő örök Isten; megtudjuk, hogy az Ő külde-tése az volt: örök életet adjon nekünk, akik azt elveszítettük és utat nyitott az Atyához: és a távolabbi jövőről: hogy Ő a mennyben is könyörög értünk. Ha senki nem imádkozna ezen a földön értünk, a mi Megváltónk szüntelenül esedezik érettük, és vár minket abba a dicsőségbe, ami az övé.

2. Mit mond az Ő tanítványairól és tanítványainak? Újra tudatosítja bennük, hogy ők is úgy kaptak életet, hogy befogadták az igét. Kijelentette nekik az Atyát. Ez, hogy befogadták az igét, és Jézushoz tartoznak, Jézust hordozzák magukban, ez idegenekké teszi őket ebben a világban.

Ez a világ gyűlöli őket. Egy fejezettel előbb mondja: ne csodálkozzatok, ha gyűlöl titeket, mert engem is gyűlölt. Annyira más, amit Jézus hozott erre a földre, mint az, ami itt eluralkodott, hogy az azonnal feltűnik és a sötétség nem viseli el a világosságot. Miért gyűlöli őket? “Én a te igédet nekik adtam, és a világ gyűlölte őket, mivel nem e világból valók, amint hogy én sem e világból való vagyok.”

De itt kell maradniuk még egy ideig e világon. Akkor mi lesz a feladatuk? “Nem azt kérem, hogy vedd ki őket e világból, hanem hogy őrizd meg őket a gonosztól.”

Nem valamilyen világidegen szemlélet ez, amivel mintegy gettóba zárják magukat Jézus tanítványai? Talán meg is vetik a körülöttük levő gonosz világot, és alig várják, hogy vége legyen itteni tartózkodásuknak és mehessenek a dicsőségbe? Ezt mondják azok, akik nem értik, miről van szó, és akik még kívül vannak a tanítványi körön.

Akik valóban Jézus tanítványai, azok tudják, mit jelent sónak lenni az ételben. Mit jelent kovásszá válni egy nagymennyiségű lisztben, azt megkeleszteni és kenyérré formálni. Mit jelent világítani ott, ahol sötét-ség van és tapogatunk, mint vakok a falat.

Jézus itt valóban egyfajta világidegenségről beszél, ha arra gondolunk, hogy a világgal való barátság a világhoz való hasonulást jelenti. Ettől óvja az övéit. Ne legyetek olyanok, mint az Isten nélküli világ. A világ itt azt jelenti: Isten nélkül gondolkozó és élő ember. Ne legyetek olyanok, mert akkor nem tudtok rajtuk segíteni. Csak akkor tudtok segíteni, ha megmarad a specifikumotok. Az a sajátosság, amit az Isten befogadott igéje jelent bennetek. Az az új élet, ami csak azokban van, akik hittel befogadták Jézus beszédét. Ezek tudnak segíteni azokon, akik lelkileg még halottak. Ezek tudnak olyat is adni másoknak, amit nem maguktól vesznek, hanem ők is úgy kapták. Mert ezek az emberek járnak ugyanúgy küldetésben, mint ahogy Jézus küldetésben járt.

A 18. versben olvassuk: “Amiképpen te küldtél engem e világra, úgy küldöm én is őket e világra.” Micsoda megtiszteltetés ez! Ilyen magunkfajta nyomorultak ugyanazt a feladatot kapjuk, amit a Megváltó Krisztus. Nem nekünk kell megváltanunk a világot, az megtörtént. Arra csak Ő volt képes. Nem a bűneinkért kell eleget tennünk és Istent megengesztelnünk, arra csak Jézus volt képes. De hogy ennek a jó hírét, ezt az életet teremtő igét minden lehető módon vigyük az elveszett világba, az ugyanaz a küldetés, ami Jézusé volt. Megengedi, hogy az övéi mintegy folytassák az Ő munkájának ezt a részét.

Azt a részét, amit csak Ő végezhetett el, azt Ő tökéletesen, egyszer s mindenkorra elvégezte. De emberek azóta is születtek, és mindenki úgy születik, hogy hit nélkül van, nem ismeri az Atya nevét, nem tudja, merre vezet az út a szabadulásra. Azt sem tudja, hogy van másfajta élet is, és oda vezet út. Akik már Jézus tanítványai, ez a nagy kiváltságuk és kötelességük, hogy ugyanazt az igét, amit Jézus hirdetett, adják tovább. Úgy is, hogy életnek beszédét tartják a pogányok elé, úgy is, hogy vállalják Jézust és nem szégyellik az evangéliumot, és kijelentik ennek a világnak az Atya nevét. Beszélnek a szabadító Krisztusról. “Hogy hirdessétek annak hatalmas dolgait, aki a sötétségből az ő csodálatos világosságára hívott el titeket.” (1Pt 2,9)

Ez a mi nagy kiváltságunk és feladatunk. “Ahogy engem küldtél, Atyám, én is úgy küldöm őket erre a világra.” Az a tanítvány, az a hívő ember áll hivatása magaslatán, aki a mindennapi kötelességei mellett, meg azokba beágyazva is, minden lehető módon végzi ezt a szolgálatot. Mert aki ezt végzi, az soha nem marad magára. Az küldetésben jár, és ott van a Küldője mindig mögötte, meg előtte, meg fölötte. Sokféleképpen bátorít minket Isten igéje e tekintetben.

Ennek egyik része az is, hogy azok, akik Jézusban hisznek, szentek ezen a világon. “Én őérettük odaszentelem magamat, hogy ők is megszenteltek legyenek. Szenteld meg őket a te igazságoddal.” Szent az, aki Isten számára elkülönített. Aki nem elegyedik az istentelenséggel azért, hogy használhassa őt Isten az istentelenek javára. Ez a szent. Azok vagyunk-e vajon?

Jézus mennybemenetelének ez is nagy evangéliuma, hogy ugyanazt a feladatot bízza ránk, amit Ő is végzett.

3. És mit mond Jézus azokról, akik ezeknek a bizonyságtételére hisznek Őbenne? Néhány évvel az Ő mennybemenetele után, meg másfélezred évvel az Ő mennybemenetele után, s mindaddig, míg ez a világ áll, mert mindig lesznek ilyenek, akik hallván a róla szóló igehirdetést, hisznek őbenne és megszabadulnak.

Ez fontos mondata Jézusnak: “én nemcsak őértük könyörgök, hanem azokért is, akik az ő beszédükre hisznek majd énbennem.” Tehát miértünk is könyörög, meg azokért, akiknek mi bizonyságot teszünk. Miközben keressük a szavakat, és legszívesebben elfutnánk néha, s miközben gúnyos mosoly a válasz, vagy esetleg keresztkérdések tüzébe kerülünk, ha kiderült, hogy Jézus Krisztusban hiszünk, aközben bizonyosak lehetünk abban, hogy Ő azokért is könyörgött már öröktől fogva, akiknek mi most róla bizonyságot tehetünk.

Nem a mi vállalkozásunk ez, nem az ügyességünkön, talpraesettségünkön, jó svá-dánkon múlik, hogy most az illető megis-meri-e Isten szeretetét vagy nem. Ez az Ő ügye, minket csak használ mint eszközöket ebben az ügyben. Feladatunk csak az, hogy ne szégyelljük a mi Megváltónkat és az Ő evangéliumát, mert Ő sem szégyellt minket. Majd Ő kinyitja a szívet. Az, aki kinyitotta előttünk az Isten országának az ajtaját, az, aki megnyitotta a halálnak a bezárt kapuját, az, aki mennybemenetelekor megnyitotta az eget, nemcsak maga előtt, hanem előttünk is, az a hatalmas Úr meg tudja nyitni bárkinek a szívét. Ne keseredjünk el az első kudarc után, és el ne bízzuk magunkat, ha látjuk, hogyan nyílik egy emberi szív, mert nem mi nyitottuk ki, hanem Ő, aki előrement útnyitóul, ahogy az előbb a Zsidókhoz írt levélből olvastuk.

Nagy evangélium tehát mindaz, ami Jézus mennybemeneteléről szól. Tele van vigasztalással, biztatással, bátorítással. Bár-csak tudnánk úgy élni, hogy majd egyszer, amikor meg kell állnunk az Ő színe előtt, alázatosan, de mégis az igazat megvallva, elmondhassuk: elvégeztem a munkát, amit rám bíztál. Te adtál igét a számba, te nyitottad meg előttem is azt a kaput, amit mutattam másoknak, hogy gyertek, mert ez a szabadulás útja. Te voltál az, aki könyörögtél érettem is, meg azokért is, akiknek szólhattam. Legyen áldott a te neved!

Jó lenne, ha sokkal jobban megtelne a szívünk örömmel, reménységgel, bizonyos-sággal, bátorsággal a mennybemenetel evan-géliumát hallva.

 


 

Imádkozzunk!

Úr Jézus Krisztus, magasztalunk, mert egyedül ebben az imádságban használtad az Atyával szemben ezt a szót: akarom. Köszönjük, hogy elhangzott ebben a csodálatos számadásban az is, hogy akarod, hogy a tiéid ugyanott legyenek, ahol te. Áldunk téged ezért a nagy szeretetért.

Magasztalunk azért, hogy mindennél fontosabbakká lettünk neked mi. Köszönjük, hogy nem iszonyodtál bűneinktől, nem vetettél el hitetlenségünk miatt, hanem kijelentetted nekünk az Atya nevét. Köszönjük, hogy az életed sem volt drága, csakhogy könyörülj rajtunk. Add, hogy soha ne feledjük el, hogy mit tettél értünk, és tudjunk örvendezni annak, hogy előre mentél helyet készíteni nekünk is az atyai házban, hogy szüntelen könyörögsz érettünk addig is, hogy te jársz előttünk, és te vagy velünk minden napon. S miközben sok bajban, szenvedésben, meghajszolt, megvetett a te néped ezen a földön, egészen bizonyosak lehetünk abban, hogy ígéreted egyszer dicsőn beteljesül, és a te néped veled mindörökké egyesül.

Tartsd frissen bennünk ezt a reménységet. Taníts minket így vigasztalni és bátorítani másokat is. Könyörülj rajtunk, hogy életünk ne cáfolja meg szavainkat, hanem hadd legyen annak megerősítő illusztrációja. Taníts minket valóban ezzel a reménységgel élni, hogy ahogyan felmentél a mennybe, egyszer úgy jössz vissza és veszel magadhoz minket is.

Segíts, hogy mindvégig állhatatosak maradjunk és így idvezüljünk.

Ámen.