KRISZTUS BESZÉDE

 

 

 

Alapige: Kol 3,16

“A Krisztus beszéde lakozzék bennetek gazdagon, minden bölcsességben, tanítván és intvén egymást zsoltárokkal, dicséretekkel, lelki énekekkel, hálával zengedezvén szívetekben az Úrnak.”

 


 

Imádkozzunk!

Kegyelmes Istenünk, köszönünk minden percet, amit a te színed előtt tölthetünk. Köszönünk minden olyan alkalmat, amikor a gyülekezet közösségében magasztalhatunk és kiönthetjük előtted a szívünket. Taníts meg minket valóban őszintén kitárni a szívünket előtted.

Bocsásd meg, Urunk, hogy annyira hozzászokunk a sunyisághoz, a gyanakváshoz, hogy még hozzád sem merünk igazán bizalommal lenni. Szabadíts meg minket ettől a félelemtől.

Most alázatosan kérünk, ajándékozz meg minket olyan igével, amelyik úgy, ahogy énekeltük: bölccsé teszi az elmét. Megvalljuk, hogy lelkünket és értelmünket is bizonyos sötétség árnyékolja be. Kérünk, oszlasd igéd világosságával ezt a sötétet, hogy valóság legyen az: jót gondolunk és szólunk.

Beszélj velünk most, kérünk, ebben a csendben. Minket pedig tégy fogékony és engedelmességre kész hallgatókká, sőt tanítványaiddá, Úr Jézus Krisztus.

Ámen.

 


 

Igehirdetés

Amikor a napokban bibliaolvasó vezérfonalunk szerint én is sokakkal együtt olvastam ezt a mondatot, akkor egy nagyon egyszerű, de számomra fontos összefüggés lett világossá: akiben a Krisztus beszéde gazdagon lakozik, az képes bölcsen inteni másokat, és képes minden körülmények között hálaadással dicsőíteni Istent. Roppant egyszerű a kép is: ha nyitva vagyok felfelé, Isten előtt, és az Ő beszédét befogadom, az gazdagon bennem is marad, és lesz belőle bölcs beszéd, amiből a másiknak haszna van, meg visszaverődik egy része, és lesz belőle Istent dicsőítő, hálaadó imádság és élet. Ha a Krisztus beszéde gazdagon lakozik valakiben, akkor az úgy fog megszólalni, hogy abból haszna lesz a másiknak, és az ilyen ember tudja hálaadással dicsőíteni Istent még nehéz körülmények között is.

Azért fontos felfigyelnünk erre az összefüggésre, mert két olyan emberi tulajdonságot érint itt Pál apostol, amire a legtöbb ember vágyik, hívők és nem hívők egyaránt. Sokan vágynak arra, hogy helyesen tudjanak beszélni. Most olyan értelemben, hogy “fején találják a szöget”, hogy legyen súlya a szavuknak, legyen foganatja annak, amit mondtak, legyen következménye, legyen hatása, hogy ha tanácsot kérnek tőlünk, akkor jó tanácsot tudjunk adni. Mindnyájan erre vágyunk, úgy, hogy esetleg másodszor is visszajöjjön tanácsért az, aki kapta, vagy hozzon magával még valakit.

Talán mi magunk csodálkozunk el, hiszen nem vagyunk bölcsek, s kiderül, hogy magunkban nem is, de Isten megígérte: bölcs nyelvet ad, hogy tudjuk erősíteni a megfáradottat beszéddel. És aki kapott ilyen bölcs nyelvet, sokat tud használni másoknak. És ha hívő emberről van szó, akkor mindnyájan vágyunk arra, hogy Jézus Krisztusról hitelesen tudjunk beszélni, mindenki számára érthetően. Úgy tudjuk mutatni a hozzá vezető utat, hogy azon el is induljanak emberek, hiszen a mi életünk számára is a vele való találkozás adott megoldást. Nagy szükség van arra, hogy tudjuk vigasztalni egymást, lelket önteni másokba, bátorítani. Kisgyerekektől az öreg-jeinkig mindenféle rendű-rangú, életkorú, é-letsorsú ember egyre gyakrabban rászorul ar-ra, hogy biztassák, bátorítsák, vigasztalják.

Néha magunk is érezzük, hogy milyen üresen konganak a súlytalan szavaink, milyen bosszantó frázisokat tudunk mondani. Megvolt a jó szándék, de valahogy nem sikerült olyat mondani, ami hatott volna, ami-nek súlya lett volna. Ilyenkor még jobban vágyunk arra, hogy bár tudnánk így beszél-ni. Nos, ez az egyik olyan szükség, amire itt az ige utal, és amire nagyon vágyunk.

A másik pedig az, hogy mindenki szeretné, ha jó lelki közérzete lenne. Ha azzal, amije van, többé-kevésbé elégedett lenne. Ha tudna örülni minden élethelyzetben. Mindenki, akinek gyermekei, unokái vannak, érzi azt, hogy a kicsik hogy szomjazzák a jókedvet, derűt, amit meg is lehessen látni az arcokon meg a magatartásban, ne csak üres szavak legyenek. Szeretnénk jó lelki közérzetre eljutni, ami a hívő ember életében azt jelenti, hogy tele van a szíve reménységgel, Isten iránti hálával. Tudja Istent önfeledten dicsőíteni netán még ének-szóval is.

Vágyunk tehát arra, hogy beszédünk olyan legyen, hogy abból hasznuk legyen másoknak, és vágyunk a jó lelki közérzetre. A hívő ember oly módon, hogy tudja Istent minden helyzetben magasztalni, áldani, és neki hálát adni.

Az a kérdés, hogy ezek olyan kivételes tulajdonságok-e, amik csak egy-egy rendkí-vüli esetben, kivételes tehetségeknek adat-nak meg, vagy pedig esetleg mindenki eljut-hat oda, hogy elmondhatja magáról: én ezt, hála Istennek, a magaménak mondhatom.

A Biblia azt mondja: az utóbbi a helyzet. Mindenki eljuthat ide. De akkor mi a feltétele annak, hogy eljuthassunk? Éppen erről beszél ez az ige. Elmondja először a feltételét, aztán elmondja, mit jelentene egy-mást bölcsen inteni, és a beszédünkkel is segíteni, és miért jó az valakinek, ha tudja Istent hálaadással magasztalni. Ezt a hármat nézzük meg most.

*

1) Mi a feltétele annak, hogy ez bárkinek a kincsévé váljék? Az, hogy a Krisztus beszéde lakozzék bennünk gazdagon. Ilyen egyszerű feltétele van. Mi a Krisztus beszéde? Az, amit Jézus Krisztus beszélt, amit tanított. Meg az is, amit tett. Hiszen az önmagáért beszél, amit Ő cselekedett, amit Ő érettünk is tett. Az is, amit róla ír a Szentírás, hiszen maga Jézus mondja, hogy Mózestől a prófétákon át őróla szól az egész Szentírás. A Krisztus beszéde tehát az Isten írott igéje.

És amiről ez szól, amire Isten a figyelmünket ezzel irányítja. Ennek kell bekerülnie a szívünkbe, és benne is maradnia. Azt olvassuk: a Krisztus beszéde lakozzék bennetek — még pedig nem is akárhogyan, hanem gazdagon. Úgy, hogy tele legyen az ember szíve igével, a Krisztus beszédével.

Hogyan kerül a Krisztus beszéde egy ember szívébe? Úgy, hogy olvassa a Bibliát, s hallgatja a bibliamagyarázatot. Ezért áldozatot is hoz, abbahagy valami mást és elmegy olyan helyre, ahol azt hallgatni lehet. Mégpedig rendszeresen, mert enni is többé-kevésbé rendszeresen szoktunk. És ez ugyanúgy létfeltétel a lélek számára. Ha az, amit hall, valóban a Krisztus beszéde, és nem emberi bölcsesség hitető beszéde, akkor azt elfogadja, s hozzá igazítja az életét.

Egy állandó pályakiigazítás kezdődik el. Tudom most már, hogy mihez kell igazodnom, a Krisztus beszédéhez. Eddig ezt így csináltam, mert nem tudtam, hogy a Krisztus beszéde mást mond, akkor odaigazodom hozzá. Eddig valami hiányzott az életemből, s Krisztus azt mondja, ez nagyon fontos. Akkor mostantól elkezdem. Eddig sok felesleges dolog emésztette az időmet, ha az a Krisztus beszéde szerint felesleges, akkor elhagyom. Tehát aszerint kezd élni valaki.

Meg kell tanulnunk úgy olvasni a Bibliát, hogy az bekerüljön a szívünkbe. Meg kell tanulnunk úgy hallgatni az igehirdetést, hogy az formálja az életünket, s abból valóban élet legyen. Mi ennek az akadálya? Az, ha valaki nem olvassa a Bibliát, nem hallgatja az igehirdetést. Vagy az, ha ellenállás van benne. Mindnyájunkban van kezdetben sokféle ellenállás. Pontosan ezt kell legyőzni annak a meggyőződésnek, ha valaki rájön, hogy ez valóban a Krisztus beszéde. Akkor viszont ne legyek okosabb, mint ő. Akkor ne én döntsem el, hogy ez igaz, vagy nem. Akkor meghajolok az Ő beszédének az igazsága előtt. Ehhez már alázat kell, ami borzasztóan nehezünkre esik. Megalázni magunkat a Krisztus igaz beszéde előtt, ráadásul úgy, hogy nem is minden részletében értjük. Hogy fogadjam el azt, amit nem is értek?

Hozzá kell szoknunk, hogy ez egészen természetes, hogy a Krisztus beszéde sokkal magasabb, mint a mi gondolataink. Az lenne a csuda, ha mindjárt mindent értenénk. Isten Szentlelkének a különös munkája, hogy megmagyarázza, lefordítja, meg-világosítja az értelmünket, s aztán meggyőz minket az ige igazságáról. Ez harc. De ez csak aközben történhet, hogy olvasom, hallgatom akkor is, ha nem értem, gondolkozom rajta, s igyekszem hozzá igazodni, vagyis annak megfelelően élni; amikor valakinek részévé válik Isten igéje, amikor valóban életté lesz a számára.

Nem szoktam az igemagyarázat kapcsán sok más igét idézni, de most mégis hadd világítsa körbe ezt az igei állítást néhány mondat a Szentírásból.

Amikor Jézusnak keményen ellenálltak az írástudók és farizeusok, akkor Ő a következőket mondta nekik egyebek közt: “Az Isten igéje sincs maradandóan bennetek, mert akit Ő elküldött, ti annak nem hisztek.” (Jn 5,38)

Az Isten igéje nincs maradandóan bennetek — nem azt mondja: nem ismeritek a Bibliát. Ők hivatalból ismerték, azt tanulták. De azt mondja: nem lakik bennetek az Isten igéje. Csak úgy a felszínén mozogtatok, de nem értitek igazán, nem vált a véretekké. Nincs bennetek úgy, hogy amikor megszólaltok, igeszerűen szólaltok meg, amikor ítéltek, igeszerűen ítéltek. Ezért nem is hisztek bennem. Viszont ennek az ellentéte:“Ha énbennem maradtok, és az én beszédeim bennetek maradnak, kérjetek, amit csak akartok, és meglesz nektek.” (Jn 15) Márpedig azt ígéri a Szentírás, hogy amit Isten akarata szerint kérünk, azt adja meg nekünk. Tehát akiben megmarad a Krisztus beszéde, az felismeri az Isten akaratát, aszerint fog kérni, és ezért meglesz az néki. Milyen óriási ígéret ez azoknak, akik ezt komolyan veszik!

Az Ószövetségben a kicsi Sámuelről olvassuk, miután néhányszor hallotta Isten szavát: “Semmit az ő igéiből a földre nem hagyott esni” (1Sám 3,19). Mindig az a kép jut eszembe, amikor így tavasszal, lehetett vetni a zöldségmagvakat, és mi is se-gítettünk. A zöldségeknek apró magjuk van, és édesanyánk ránk parancsolt: el ne szórjátok! Szorítottuk is a kis markunkban, hogy semmit a földre ne ejtsünk belőle, mert nagyon drága volt a vetőmag és nagyon vigyázni kellett.

Ilyen drága kincsnek, sőt ennél sokkal drágábbnak kell tartani Isten igéjét, hogy semmit a földre ne hagyjak esni. Amit egyszer megértettem, azt el ne felejtsem, sőt az hassa át egyre jobban a gondolkozásomat, és egyre többet hadd kapjak belőle. Azt gyűjtöm, és ha tetszik, azt fel is jegyzem, és minél többet megjegyzek belőle, könyv nélkül is igyekszem megtanulni, és semmit a földre nem hagyok belőle esni.

Vagy olyan szép, amit a Zsoltárok köny-vében több helyen is olvasunk, de a 119. zsoltár, szinte az egész, erről szól. “Szívembe rejtettem a te beszédedet, hogy ne vétkezzem ellened.” (11. vers) A vétkezés-től óv meg az, ha a szívemben van Isten be-széde, mert amikor már vétkeznék, egyszer csak megszólal, és onnan belülről véd, tanácsol, indít, megerősít. Ha csak úgy átfu-tottam, és még az emlékezetemben sem ma-radt meg, akkor nem fog segíteni.

Még Máriát hadd említsem, aki oly sok mindent nem értett Jézus Krisztus születésével, a róla szóló próféciákkal kapcsolatban, de mit olvasunk a Bibliában? “Mária pedig mindezeket az igéket megőrizte és a szívében forgatta.” (Lk 2,19)

Megőrizte, és a szívében forgatta, ha nem értette is. Mert nem az az értelmetlen, hanem egyelőre én vagyok értetlen. Aztán majd megvilágosít a Lélek. De ha az a Krisztus beszéde, ha az Isten igéje, az biztos, hogy igaz, — függetlenül attól, hogy értem vagy nem, egyetértek vele vagy nem, — és ezért megőrzöm, a szívembe rejtem, és forgatom, hogy eközben hátha egyszer csak megvilágosodik és meg fogom érteni.

A Krisztus beszédének az a tulajdonsága, hogy dolgozik az emberben. Bibliát olvasó, az igét komolyan vevő emberek ezt folyamatosan tapasztaljuk. Sokszor van úgy, hogy különösebb üzenetet nem értettünk meg egy igéből, és mégis hat, munkálkodik bennünk. Másként telik el az a nap, másként viselkedünk adott helyzetben, más gondolataink támadnak, és ezt össze lehet hasonlítani, mert amikor nem teszi az ember, akkor üresnek és tanácstalannak érzi magát sokszor.

Amit a Thesszalonikai levélben olvasunk, az bizony nagyon igaz. Pál apostol azt írja a gyülekezetnek, hogy hálát adunk, hogy ti befogadtátok az Istennek általunk hirdetett beszédét, amely munkálkodik is tibennetek, akik hisztek. A munkálkodik szó helyén az energia szó van. Energiát fejt ki. Hallgattátok, befogadtátok, mégpedig nem úgy, mint Pál apostol bölcsességét, hanem mint Isten beszédét, a Krisztus beszédét, és nézzétek meg magatokat, mekkorát változtatok ennek nyomán. Ez nem véletlenül, akármitől van. Ez az igétől van. Munkálkodik bennetek, mert Isten igéje energiát fejt ki.

Tessék kipróbálni. Aki olvassa, és így olvassa, aki így hallgatja, és engedi, hogy annak hatása legyen, és enged neki, az boldog hálaadással állapíthatja meg: Isten igéje átalakít bennünket. Isten ma is az Ő igéjével cselekszik, ez az Ő eszköze. A világ teremtésének a hajnalán is ez volt: kimondott valamit, és az meglett. És ma is az Ő igéjével szól bele az életünkbe, és teremti azt újjá.

Bizony, ilyen következménye van annak, ha a Krisztus beszéde valakiben egyre gazdagabban lakozik — ahogy énekeltük is: bölccsé teszi az elmét, és eloszlatja azt a sötétséget, ami lelkünket és értelmünket bevonja a bűneset óta. Maga Jézus növekszik abban, akiben a Krisztus beszéde lakozik gazdagon.

Nos ez a feltétel, és ennek két következménye van.

2) Az egyik az, hogy minden bölcsességgel tudjuk tanítani és inteni egymást. Erre sokszor szükség van. És a magunk módján próbáljuk is ezt. Vannak mániákus intők és tanítók, akik mindig oktatják, sőt kioktatják a többieket, mert ők tudják, sőt ők mindig jobban tudják, mint a többiek. Itt nem erről van szó. Éppen ettől lesz szabaddá az, akiben a Krisztus beszéde lakozik, és az minden bölcsességgel fogja inteni a többieket.

Ez rendkívül gazdag jelentéstartalmú kifejezés a Bibliában: inteni. Azt jelenti: útba igazítani. Valaki ott tanácstalankodik, két út áll előttem és nem tudom, melyiken induljak. Márpedig menni kell. Egyáltalán nem mindegy, hogy merre. Útba igazítja szeretettel, kedvesen, és megbízhatóan, pon-tosan. Vagy helyre igazítani — ez már hálátlanabb feladat. Azt nehezebben viseljük, ha helyre igazítanak, pedig ez a szó jelenti ám azt is, amikor kificamodik az embernek egy tagja, és azt az orvos helyre teszi.

Egyszer futballozás közben az egyik barátomnak kiugrott a válla — ahogy azt népiesen mondani szoktuk —, aztán miután kellőképpen megijedtünk, bevittük a kórházba, ahol mindenfélét próbáltak vele, és kínozták szegény gyereket. Végül arra járt egy orvos, és megnézett minket, hogy mit csinálunk itt, meg mit csinálnak a kollegái. Aztán csak annyit mondott: pardon, most vigyázzon fiatalember. Egy mozdulattal a helyére tette, mert ahhoz érteni kell. Egy mozdulattal is lehet, meg kínozni is lehet, és még sem lesz eredménye. Egyetlen mon-dattal is helyre lehet tenni valakit, vagy talpra lehet állítani megint, vagy ki lehet nyitni a szemét, hogy helyesen lásson; meg lehet hosszú előadást is tartani, és az egészért kár volt, mert még inkább belebonyolódnak a bajokba.

Itt az előbbiről van szó. Amikor olyan bölcsességgel szólal meg valaki, hogy az út-ba igazít, helyre igazít, megvigasztal, segít. Erre mondták azt régebben, hogy a 101 forintos kalapácsütés. Miért éppen 101 forin-tot kér érte a mesterember? Azért, mert egy forint azért, hogy ütök, ütni akárki tud, 100 forint azért, hogy pontosan oda és pontosan akkorát ütök, ami helyrehozza a bajt.

Itt is erről van szó. Beszélni akárki tud, de pontosan azt mondom, és pontosan úgy mondom, olyan indulattal, hogy az gyógyít, esetleg életet ment, valamit redbehoz, haragosokat kibékít, a büszkét lecsendesíti, a kétségbeesettet megbátorítja — ez tőlünk már nem telik. Ehhez a Krisztus Lelke kell, a Jézus Krisztus indulata. És akiben a Krisztus beszéde lakozik gazdagon, az képes így megszólalni, akkor megszólalni, amikor kell, és helyén mondott igét fog mondani.

Ismét a 119. zsoltárból hadd idézzek: “Az én ellenségeimnél bölcsebbé teszel engem a te beszédeddel, mert mindig velem vannak azok.” (98.v.) Ott lakozik bennem. “Minden tanítómnál értelmesebb lettem, mert a te bizonyságaid az én gondolataim.” (99. v.) Igeszerűen gondolkozik az ember, és értelmesebb lesz a tanítóinál is. “Előrelátóbb vagyok, mint az öreg emberek, mert vigyázok a te beszédedre.” (100. v.) Valóban független az életkortól is, az iskolai végzettségtől is ez a fajta bölcsesség.

Hallottam már kicsi gyerekeket, akik azt a kevés igét, amit már ismertek, komolyan vették, és a maguk módján imádkozó emberek voltak, úgy megszólalni, hogy a szüleiknek leesett az álluk a csodálkozástól, és úgy fején találták a szöget egy családi vitában, hogy annál bölcsebbet senki nem mondhatott volna. Ráadásul igét mondott a kicsike, azt az aranymondást, amit nem sokkal azelőtt tanultak, és az helyén mondott ige volt.

Nyilván a tapasztalat meg a bölcsesség nőhet az életkorral, és nem a kicsik a legjobb példák erre, most csak azért mondtam e szélső példát, hogy ez másfajta bölcsesség, ami a Krisztus beszédéből fakad, és ez valóban értelmesebbé teheti a fiatalt még az idősnél is.

Nagy szükség van erre, nem kezdem sorolni a példákat, de szinte naponta találkozunk azzal, mennyire elkeserednek a gyerekeink, hogy milyen reményt vesztetté válhatnak az öregjeink, hogy milyen összekuszálódott élethelyzetbe bonyolódhatnak emberek, és nem látják a kiutat, és egyre nagyobb sötétség veszi körül őket. Ki sem lehet mondani, mit ér ilyenkor egy Krisztus beszédéből eredő mondat a Krisztus indulatával elmondva. Az valóban életet menthet nagyon sokszor. Isten ezt a lehetőséget mindnyájunknak kínálja, de ez nem megy másként, csak ha a Krisztus beszéde lakozik bennünk gazdagon. Ha igyekszünk azt megismerni, ha magunk aszerint élünk, ha azzal van tele a szívünk, akkor az buggyan ki a szánkon majd adott esetben. Egyébként nem. A feltételt meg kell tartani, azzal kezdődik az egész.

3) Az ilyen ember képes lesz arra, hogy elkezdi dicsőíteni Istent, sokszor nehéz helyzetben is. Az ilyen ember képes arra, hogy hálás Istennek még akkor is, ha neki is vannak szükségei. De nem azt látja, amije nincs, hanem észreveszi azt, amije van, észreveszi azt, akitől kapta, és észreveszi azokat, akikkel megoszthatja. Hogy, hogy nem, az ilyen embereknek a kevés is mindig elég, míg a többinek a sok sem elég. Ez már Isten országának a különös törvénye. Nagy nyereség — ahogy Pál apostol írja — az istenfélelem megelégedéssel. Erre a megelégedésre megint csak azok jutnak el, akikben a Krisztus beszéde lakik gazdagon. Mert ezeknek a szívében terem meg a hála és a dicsőítés.

Mi a különbség a kettő között? A hála azt veszi észre: mit kaptam Istentől. A dicsőítés azt veszi észre: akitől kaptam mindezeket. A hálás ember tudatosan éli át, mennyi mindent kap Istentől, és ráadásul tudja, hogy mindezt nem érdemli meg. Annál hálásabb. Nekem ez nem jár, nem érdemlem meg. S mivel a Krisztus beszéde érzékennyé tesz minket a mások szükségeire, az ilyen emberek mindig észreveszik azokat is, akiknek még ennyi sincs. S mi jut eszükbe tüstént? Hogyan adhatok tovább abból, amit én is úgy kaptam, ráadásul meg sem érdemeltem. Nem érzi jól magát, amíg nem osztja meg a másikkal, akinek szüksége van arra. Ha pedig megoszthatta, az neki öröm. Ez is csak fokozza az örömét és a háláját.

Isten éppen az ilyenek szükségeit szok-ta kipótolni, akik szívesen adnak tovább abból, amit ők is úgy kaptak. Ebből az önző, magát sajnáló, követelőző ember semmit nem ismer, de akiben valóban ott lakozik a Krisztus beszéde gazdagon, annak kinyílik a szeme arra, hogy észrevegye, mit kapott eddig Istentől. És ami ennél is több: észreveszi azt az Istent, akitől kapta, és tudja Őt dicsőíteni. Hálát adok azért, amit kaptam, és dicsőítem azt, akitől kaptam. Ez azt jelenti: egészen személyes közelségbe viszi az ilyen embert Istenhez, és felismeri azt, hogy az ajándékozó önmagában sokkal több, mint ajándékainak összessége. Nem azt követeli már, amije éppen nincs, hanem annak örül, amije van, s miközben tartja a kezét és vár további ajándékokat, és örömmel és hálásan fogadja Isten kegyelmes ajándékát, minden körülmények közt tudja dicsőíteni Őt.

Nyugodtan mondhatjuk, hogy a hála a kegyelemnek az echója. Ugyanaz a szó a Biblia görög nyelvében. Istentől kegyelmet kaptam, és ez visszhangot kelt bennem, és megszólal a hála. Ezért nem lehet igazán kegyelem nélkül hálás az ember. Ezért nem tudja dicsőíteni senki Istent, aki az Ő bűnbocsátó kegyelmét, a vele való közösséget, az Ő nagy ajándékát, Jézust, még nem fogadta el, mert nem ismeri Őt. Hát akkor hogy dicsőítené? Miért dicsőítené? De aki kegyelmet kapott, annak az ajkán felhangzik a dicséretmondás. A hála a kegyelemnek a visszhangja.

Isten tehát arra biztat ma minket, hogy nyissuk ki egészen magunkat, és szánjunk rá időt és legyen benne a napi programban, hogy engedjük, hogy a Krisztus beszéde egyre gazdagabban lakozzék a szívünkben. Erre vágyakozunk, ezért készek vagyunk áldozatot is hozni, ezért akár valamiről le is mondunk. Ez kemény harc a legtöbb em-ber életében, mert odatolakodik sok minden más, éppen azért, mert az ellenségünk tudja, hogy ezen múlik minden: engedjük-e, hogy Isten napról-napra újra megajándékozzon minket az Ő beszédével. S aki ezt engedi, az majd csodálkozni fog azon, hogy nem a régi énje szólal meg, hanem a hit által benne lakozó Krisztus. Az a beszéd, amit befogadott, egyszer csak általa kimondott beszédként érkezik meg másokhoz és ott elvégzi a maga munkáját. Az ilyen ember azt a nagy nyereséget is megkapja, ami az istenfélelem megelégedéssel.

Nagy hatalom a Krisztus beszéde. Jakab azt írja levelében: szelíden fogadjátok be, mert ez megmentheti a ti életeteket. Így is lehet fordítani: megtarthatja a ti lelketeket. Semmi más nem képes erre, csak az Ő beszéde. Adja Isten, hogy mindannyiunknak boldog tapasztalatunk legyen ez!

 


 

Imádkozzunk!

Köszönjük, Atyánk, hogy megint ajándékot kínálsz nekünk. Köszönjük, hogy amire magunktól képtelenek lennénk, arra te képessé teszel. Amit sehonnan nem tudnánk megszerezni, azt te ingyen kínálod nekünk. Köszönjük igédet, az írott igét, a Bibliát, a hirdetett igét. Köszönjük, amikor a te beszédedről társaloghatunk egymással, és neked köszönjük meg azt is, ha valami már valóra vált a te beszédedből az életünkben.

Segíts, hogy hozzá igazodjunk minden tekintetben. Olyan messze van ez a világ, Urunk, a te gondolataidtól, és annyira idegen ebben a világban a te beszéded. Könnyítsd meg nekünk, hogy mégis aszerint éljünk. Bátoríts minket, hogy igaznak tartsuk azt. Engedd, hogy igazságként tudjuk továbbadni másoknak. Hadd tudjunk bölcsen inteni, bátorítani, vigasztalni, és hadd tudjunk neked mindig, minden helyzetben hálát adni, és téged dicsőíteni.

Könyörgünk azokért, akik éppen most vannak nehéz helyzetben. Kiáltunk hozzád betegeinkért, a gyászolókért, a magányosokért, a nélkülözőkért, az otthontalanokért. Könyörgünk azokért, akiket gonosz erők mozgatnak. Adj szabadulást. Jusson el a te szabadító beszéded rajtunk keresztül is sokakhoz. Formálj minket úgy, hogy az életünk is önmagáért beszéljen, és rád mutasson.

Segíts folytatni most az imádságot, és engedd, hogy egész héten át tapasztaljuk mindennek a valóságát.

Ámen.