A MEGELÉGEDÉS VESZÉLYE

 

 

 

Alapige: 5Móz 6,10-19

“És mikor bevisz téged az Úr, a te Istened a földre, amely felől megesküdt a te atyáidnak, Ábrahámnak, Izsáknak és Jákóbnak, hogy ad néked nagy és szép városokat, amelyeket nem építettél; és minden jóval telt házakat, amelyeket nem te töltöttél meg, és ásott kutakat, amelyeket nem te ástál, szőlő- és olajfakerteket, amelyeket nem te plántáltál; és eszel és megelégszel: Vigyázz magadra, hogy el ne feledkezzél az Úrról, aki kihozott téged Egyiptom földjéről, a szolgaságnak házából! Féljed az Urat, a te Istenedet, őnéki szolgálj és az ő nevére esküdjél. Ne járjatok idegen Istenek után! Azoknak a népeknek istenei közül, akik körültetek vannak. Mert az Úr, a te Istened féltőnszerető Isten teközötted. Hogy az Úrnak, a te Istenednek haragja fel ne gerjedjen reád, és el ne töröljön téged e föld színéről.

Meg ne kísértsétek az Urat, a ti Isteneteket, amiképpen megkísértettétek Masszában! Szorosan megtartsátok az Úrnak, a ti Isteneteknek parancsolatait, az ő bizonyságait és rendeléseit, amelyeket parancsolt néked. És azt cselekedjed, ami igaz és jó az Úrnak szemei előtt, hogy jól legyen dolgod és bemehess és bírhasd azt a jó földet, amely felöl megesküdött az Úr a te atyáidnak, hogy elűzzed minden ellenségedet a te színed elől, amint megmondotta az Úr.”

 


 

Imádkozzunk!

Magasztalunk téged, Édesatyánk, ha ezen a reggelen valóban úgy kelhettünk fel, hogy szívünkben ott volt a hála és a téged dicsőítő szó, amikor imádságban leborultunk a te színed előtt. De köszönjük, ha nem így volt, sőt a nap folyamán és az elmúlt héten annyi baj és nehézség adódott az életünkben, akkor is most az ének segítségével magadhoz vontad a mi lelki szemeinknek a tekintetét. Szeretnénk most imádságban is újra megvallani neked, hogy valóban olyan jó számunkra téged dicsőíteni, hiszen a mi lelkünk erősödik. Köszönjük, Urunk, hogy újra meg újra megállhatunk így hétköznap is a te színed előtt a gyülekezet közösségében és köszönjük neked, hogy van szavad hozzánk.

Urunk, azok, akik a rosszabb időjárás miatt nem tudtak most eljönni, kérünk téged, könyörülj meg rajtuk, hogy ők is átélhessék a közösség csodáját, a te jelenlétednek a valóságát, ha idegondolnak. Bennünket pedig kérünk, tegyél alkalmassá befogadni a te igédet, könyörülj meg rajtunk, hogy ne legyen semmi akadálya annak, hogy most a te igédre figyelni tudjunk. Kérünk, Urunk, szólj a te szolgáidhoz, mert készek vagyunk a hallásra, a te igéd befogadására.

Ámen.

 


 

Igehirdetés

Akik a református kalauz szerint olvassák Isten igéjét, ráismerhettek, hogy a mai napra kijelölt ószövetségi igeszakaszt olvastam fel. Mózes ötödik könyvét olvassuk ezekben a napokban és Isten Lelkét segítségül kérve ennek az igeszakasznak különösképpen is egyik versét, a 12-et szeretném magyarázni és hangsúlyossá tenni mindannyiunk számára. “Vigyázz magadra, hogy el ne feledkezzél az Úrról, aki kihozott téged Egyiptom földjéről, a szolgaságnak házából.”

Mózes és Isten népe újra az ígéret föld-je előtt állhat. A 40 évig tartó pusztai ván-dorlás nyomorúságai, szenvedései vége fe-lé közelednek. Mózes 5. könyve arról szól, hogyan mutatott Mózes újra Isten csodáira a nép előtt; visszaemlékezett és így em-lékeztette a népét arra, hogy mit tett velük Isten, de ami ennél sokkal fontosabb volt, emlékeztette őket az Isten törvényére. Mit mondott az Úr akkor a Sínai hegyen — azóta nekünk —, s erre emlékezzenek vissza. Olyan érdekes, hogy a tízparancsolatot, amelyről az 5. részben olvashatunk, majd a nagyparancsolatnak az Istenre vonatkozó szakaszát, amelyet a 6. rész 5. versében így fogalmaz meg: “Szeressed azért az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes erődből” egy veszélyre való figyelmeztetés kö-veti. Isten a népét egy nagyon fontos és sú-lyos veszélyre figyelmezteti. Ennek a veszélynek a Mózes 5. könyvében való elhelyezkedése is azt igyekszik alátámasztani, hogy valóban nagyon fontos dologról van szó, hiszen a két legfontosabb parancsolatot követi. Érdekes módon nem a huszonvalahányadik részben olvasunk erről, hanem rögtön e két fontos parancsolat után. Kiderül az, hogy nem véletlenül akarja Mózes itt is és az egész könyvben emlékeztetni az ő népét, ugyanis a felejtés és az elfeledkezés, az Úrról való elfeledkezés veszélye fenyegeti őket. Konkrétan arról van szó, amit ebben az igeszakaszban láthatunk majd, hogy amikor megelégszik Isten népe, amikor testi és lelki értelemben egyaránt elégedett lehet, akkor fennáll az a veszély, hogy elfeledkezik az Urá-ról. És erre a veszélyre figyelmezteti Mó-zes az ő népét most. Illetve Mózesen keresztül maga Isten.

Mivel a veszélyre, illetve a lehetőségre figyelmeztet Mózes, szeretném hangsúlyozni, hogy nem a megelégedettségtől óv bennünket sem. Nem azt mondja, hogy irtózz a békétől, nyugalomtól, attól az érzéstől, hogy elég akár testi akár lelki értelemben. Nem erről van szó, már csak azért sem, mert ha a mi életünket is végig gondoljuk, sokunknak az a jellemzője, hogy szeretnénk már végre valóban elégedettek lenni. Hiszen egyik betegség követi a másikat, éppenhogy kilábalunk az egyikből, rögtön jön a másik, aztán másvalaki egyik bajt tapasztalja a másik után, ahogy a napok telnek. Nincs olyan nap, amikor valami bukás, valami nehézség nem fogná elő, egyik bukás követi a másikat. Ilyenkor el szoktuk mondani, hogy az Úr azért adja bizonyára, mert így tart magához még közelebb és maga mellett, mert amikor nehézségeink vannak, akkor sokkal könnyebb az Úrral jó viszonyban lenni, könnyebb komolyabban venni az imádkozást, az igeolvasást, de azért már békét is adhatna az Úr.

A mai igének az első fontos üzenete, hogy ad is. Hála legyen az Úrnak, hogy ő adni akar békét, megelégedettséget. Alap-igénkből világosan látszik ez. Isten nem csupán megígérte a jó földet az ő népének, hanem kiderült éppen Mózes 5. könyvéből is, hogy készül nekik odaadni, készül beteljesíteni az ígéretét. Láthattuk Józsué könyvében, hogy hogyan teljesítette be Isten ezt az ígéretét. Az ő népének elsősorban itt most testi megelégedettséget akar adni “és eszel és megelégszel”, de ebben mindenképpen benne van a lelki megelégedettség érzése is, és ezt azért akarja nekik adni, mert szeretne nekik örö-met szerezni. Szeretné, ha boldog lenne az Ő népe. És ha belegondolunk a mi éle-tünkbe most újra egy pillanatra, akkor bár-mennyire is sok nyomorúságunk van, azért mindannyian el tudjuk mondani, hogy nem mindig van nehézség, baj a mi életünkben. Ugyanis Isten kegyelmének a munká-ja és az Ő ajándékozó szeretetének a valósága ma is jelent jó napokat, megelégedettséget. Mert még a legelvetemültebb diák is sokszor tapasztalja azt, hogy bizony az a bizonyítvány sikeresebb, mint azt sejtette volna. Vagy amikor a nehéz tantárgy is jól megy. Odáig probléma volt, de már jól megy, és tudja, hogy Isten kegyelme által. Vagy amikor egyszercsak nem jön a következő betegség, megállt a baj. Békesség van és nincs fájdalom, begyógyult a seb. Vagy amikor az anyagiak terén sem kell aggodalmaskodni. Sőt talán még félre is tud tenni, mert olyan sokat adott az Isten. Vagy amikor győzelmeket él át a hívő ember napról napra, sőt hétről hétre, nem bukásokat. Isten megáldja a szolgálatát, egyáltalán tud szolgálni, látszik a munkáján Isten áldása, látványos módon, mások is dicsérik a munkáját és mások is biztatják, hogy nagyon jó, veled van az Úr, csak így tovább. Vagy amikor Isten meghallgatja az imádságot, amit ta-lán már évek óta mondott, mindezek ered-ményezhetik azt, hogy a hívő ember is megelégedettséget tapasztal testi és lelki értelemben egyaránt. Azért, mert az Isten nekünk is örömet akar szerezni.

Az egyik legjobb példa a megelégedett-ségre Salamonnak az élete. A Királyok el-ső könyvében olvasunk róla bővebben az első 12 részben. Tudunk dicsőségéről, gaz-dagságáról, bölcsességéről. Azt olvassuk — ilyen kifejezéssel fogalmazza meg a szentíró azt a békét, amely az ő idejében volt Izraelben —: békessége volt minden alattvalóitól, körös-körül és lakozék Júda és Izrael bátorsággal kiki mind az ő szőlőtője és fügefája alatt. Salamon felépítette palotáit, felépítette az Úr templomát — dicsőségesen ragyogott az Úr temploma —, de nem csak ezekben a fizikai dol-gokban, hanem lelkiekben is tapasztalta az elégedettséget, hiszen beszélt vele Isten, figyelmeztette őt, jó viszonyban volt Istenével. S a legvilágosabban talán Sába királynője látogatása mutatja, hogy valóban milyen volt Salamonnak a megelégedettsége, amikor azt mondja, hogy a felét sem mondták el nekem mindannak, amit én most látok nálad. Boldogok a te szolgáid, hogy neked szolgálhatnak. Salamon egész élete arra utalt, hogy a hívő embernek van megelégedett állapota.

Teljesen hamis tehát és igeellenes az az elképzelés, hogy gyanús, ha egy hívő talán már hetek óta örül, boldog. Gyanús, hiszen sokan azt gondolják, hogy a hívő élet önsanyargatást jelent, állandóan a bűn-nel való foglalkozást, állandóan azt a keserűséget mutatja a hívő ember (vagy kel-lene mutatnia), amit a bűnei miatt érez. Ezek a gondolatok teljesen igeellenesek. Gondoljunk bele, hogy a Teremtő gondo-latában és tervében nem volt benne a szen-vedés és a nyomorúság, a bűn. A bűneset óta van. Sőt Jézus maga is azt mondta, hogy ő azért jött, hogy az övéinek életük legyen és bővölködjenek. Nem azért jött Jézus, hogy az övéinek bajt hozzon. Bő-völködést. A megelégedéssel tehát semmi baj nincs. Sőt kifejezetten jó, ha van. Még kérhetjük is az Úrtól. És várhatjuk, hogy legyen a mi életünkben is megelégedettség — belül is és kívül is. Hiszen ez az Ő áldásának a jele. Az Ő ajándékozó szeretetének a jele. Így is mondhatnánk: az Ő ajándéka, amikor egy hívő ember megelégedett.

Alapigénkből azonban kiderül az is, hogy Istennek ezzel az ajándékával is lehet baj. És mint már utaltam rá, van is baj. Veszélye van. Sajnos az ősellenségünk, a Sátán ez ajándékon keresztül is tud és akar támadni bennünket is. A Sátán képes azt elérni, hogy Isten gyermeke és népe számára a megelégedés váljon fontosabbá, és nem az Úr. Tehát mivel a megelégedés az első, elfelejtkezik az Uráról Isten népe. Ezért figyelmeztet egyértelműen Mózesen keresztül Isten: vigyázzatok, vigyázz magadra, hogy el ne feled-kezzél az Úrról, amikor eszel és megelég-szel. A 8. részben is ugyanezekkel a szavakkal hangsúlyozza Isten, hogy vigyázz, el ne feledkezzél az Úrról, amikor meg-elégedel majd. Milyen szomorú látni a Bí-rák könyvében azt, hogy Isten akkori népe hogyan esett el, hogyan bukott el ebben a bűnben. Amikor nyomorúságban vol-tak, akkor kiáltottak Istenhez, Isten küldte a bírókat, a szabadítókat, megszabadította az ő népét általuk, utána jött a béke időszaka. Olyan szomorú, hogy amikor a bé-ke időszaka jött, akkor egy idő után újra elfeledkeztek az Úrról Izrael fiai.

Mózes bennünket is figyelmeztet és fi-gyelmeztetni akar most, mert a mi személyes és közösségi életünkben is jelentkezhet veszélyként ez, hogy megelégedünk és a megelégedett állapotban elfelejtke-zünk az Úrról. Elsőrenden ne is a legsúlyosabb és leglátványosabb esetekre koncentráljunk, amikor néhány jellemzőt pró-bálunk most megfigyelni, ne azokra, ami-kor valaki keresi nyomorúságában Istent, Isten segít neki, majd miután segített, szé-pen otthagyja Istent. Nem érdekli többé őt Isten. Sokakkal lehet manapság így találkozni és itt egyértelműen látni, hogy valóban megelégedett, és akkor már nem kell Isten. Úgy érzem, hogy sokkal fontosabb számunkra, hogy az alapoknál, a veszélyes zónának a kezdeténél leplezzük le a gonosz támadásának a lehetőségét.

Ilyen módon szeretném azt mondani, hogy a feledkezésnek a mutatója a legkisebb mértékben akkor lendül ki a hívő em-ber életében, amikor elfelejt hálát adni. Úgy kezdünk el elfelejtkezni az Úrról, hogy el-feledkezünk hálát adni. Ekkor ugyanis még nem feledkezünk el az Úrról teljes mértékben, sőt még akkor bennünk van, hogy azt, amit most kaptunk, az Úrtól kaptuk, az Ő ajándéka volt. Csak elfelejtünk hálát adni.

Az életemből hadd hozzak példákat, hogy senkit meg ne sértsek. Nekem is volt olyan időszak az egyetemen, hogy kegye-lem is szükségeltetett a vizsga sikeréhez. És mikor Isten megadta a kegyelmet, és nem csak ötös lett az a vizsga, hanem kitűnő is, akkor olyan öröm lehetett az én szívemben is, hogy bizony este — jobb esetben este — vagy másnap jutott eszem-be, hogy meg se köszöntem Istennek, hogy segített és adta az ő kegyelmét a vizsga sikeréhez. De ha arra gondolok, hogy le tudok úgy menni a szószékről, hogy nem adok hálát Istennek az igéért, akkor ez még szomorúbb. Vagy amikor bárki más, aki szolgálja az Urat be tudja fejezni úgy a szolgálatát, hogy nem ad rögtön hálát. Itt veszélyes a helyzet, mert ha elfelejt hálát adni, az súlyosbodhat is. Testvérek, úgy gondolom, hogy mindannyian, akik hallgatjuk az igét, fontos lenne, hogy adjunk hálát érte és ne tartsuk természetesnek, hogy élő igét hallgathatunk újra meg újra. Ne legyen az, hogy úgy elmegyünk innen, hogy örülünk az igének, de igazán nem adunk hálát szívünkből érte.

A hála elmaradását ugyanis követheti, hogy egy idő után már az Úrra sincs szükség. Mert az Úr nélkül is mennek a dolgok. Hiszen olyan nagy lehet a hívő ember, akkora hívő tapasztalata lehet már az életében, hogy magától is megy minden. A laodiceabeli gyülekezetről újra meg újra eszembe jut az, amit kimond a vezetője: “gazdag vagyok, meggazdagodtam, semmire nincs szükségem”, tehát az Úrra sincs szükségem már. Ha pedig magától megél a hívő ember, egyértelmű, hogy a sikereit, győzelmeit magának köszönheti. És természetes módon jelentkezik ekkor a hívő ember és a hívő gyülekezet életében is az, hogy magának adja a dicsőséget, hiszen nem az Úr segített, hanem én értem el mindent. Ha pedig ebben azok is segítenek, akik dicsérik a munkáját és sikereit, akkor aztán teljesen elfelejtkezik az Úrról.

Nekünk mindennapi imánkban szüntelenül gondolnunk kell nem csupán magunkra, hanem a mi lelki vezetőinkre is: a tanítóinkra, a szolgálókra, különösen ha fiatalabbak, ugyanis nekünk szüntelenül könyörögnünk kell azért, hogy az Úr tartsa meg őket alázatban, hogy nehogy elfeledkezzenek az Úrról és nehogy magukat kezdjék dicsőíteni. Mert jaj annak a gyülekezetnek, amelynek a vezetői az alá-zat helyett a maguk dicsőítését vállalják és vallják. Sajnos amikor magát dicsőíti a hívő ember, akkor természetes módon je-lentkezik az elvárás is. Hiszen ha valaki a megelégedettségben van, elvárja Istentől, hogy abban is maradjon. Ezért nem fogadja el Istentől a nehézségeket, a problé-mákat. Elvárja tőle, hogy mindig az maradjon. Ilyen módon értem azt, amit a 16. versben Mózes így mond, hogy meg ne kísértsétek az Urat, a ti Isteneteket, miképpen megkísértettétek Masszában. Ott nem volt vize Izrael fiainak. Isten csodát tett. De a nép lázongott Isten ellen. Nem bíztak benne, hogy a nyomorúságban is tud segíteni. S jaj, amikor mi elvárjuk Istentől, hogy tartson meg bennünket ebben a boldog, megelégedett állapotban.

Talán mindezekből már látszik az, hogy a lényegi veszély igazából abban rej-lik, hogy most már nem az ajándékozó, hanem az ajándéka kerül az első helyre az életünkben mihelyst a megelégedettség ve-szélye utolér bennünket is. Az ajándékozó helyére az ajándéka kerül. Jobban szereti a megelégedettség ajándékát, jobban szereti saját magát, mint az Urat. Így kerülünk tehát kapcsolatba a 6. rész első versében megfogalmazott igékkel — egyre már utaltam is — amikor nem az Urat sze-reti teljes szívéből az ember, hanem a meg-elégedett állapotát. És ha az ajándék kerül az első helyre, az Úr akárhányadik helyre kerülhet utána — a másodikra, harmadik-ra, az utolsóra — a lényegen nem változtat az, hogy amint valami más van az első helyen, azonnal bálványimádásba, engedetlenségbe vezet a megelégedettség állapota. Ez kiderül alapigénkből. Azt mondja Isten: ne járjatok idegen Isten után. És figyelmezteti őket, hogy engedelmeskedjetek, hűségesen tartsátok meg az Úrnak parancsolatát.

Pontosan Salamon példája mutatja újra azt, hogy hova süllyedhet a hívő ember, ha bálványimádó lesz és a megelégedettségben elhagyja az Urát és elfelejtkezik róla. Ugyanis Salamonról kiderül az — szintén a királyok első könyvében, a 11. részben —, hogy nem volt elég számára a béke, a nyugalom és a dicsőség. Idegen, bálványisteneket imádó asszonyokba szeretett bele. “Salamon király pedig megszerete sok idegen asszonyt”. Olyan szomorú azt olvasni, “ezekhez ragaszkodott Salamon szeretettel”. Ugyanaz a héber kifejezés van itt — “ragaszkodott” —, ami a Mózes első könyve 2. részében a házasság szerzésénél szerepel: “ragaszkodik a feleségéhez”. Salamon tehát idegen asszonyokba szeretett bele, idegen feleségeket vett magának, és ezért nem kell csodálkozni, hogy a feleségei elhajták az ő szívét — ti. az Úrtól — és ugyanez a szó szerepel — szintén az elhajtani kifejezés —: feleségei elhajták az ő szívét az idegen istenek után. Tehát nemcsak az Úrtól hajtották el az ő szívét, hanem odahajlították az idegen istenek után. Ilyen állapotban nem csoda, hogy Sa-lamon úgy viselkedett, ahogy. Bálványtemplomokat állított, maga is áldozott a bálványisteneknek és tudjuk, hogy az ural-kodásának a vége rendkívül elszomorító módon alakult.

Alapigénk figyelmeztet bennünket is a rész 18. versében, amikor arra utal a szent-író, hogy azt cselekedjétek, ami igaz és jó az Úr szemei előtt. Ez a héber kifejezés, amit igaznak fordít Károli, így is visszaadható: egyenes, őszinte, becsületes. Ha az ajándék válik fontosabbá az Úrnál, akkor automatikusan előfordul az, hogy fon-tosabb az Úr törvényénél is az, amit meg akarok magamnak tartani vagy szerezni. Ismét hadd említsem magamat, mert tán ez a legjobb példa rá: amikor valakinek (nekem) kitűnővé alakulhat a bizonyítványa, ha az utolsó vizsga is ötös lesz, és ez a vizsga egy dolgozat. Készülök rá, de nem jut eszembe egy kérdésre a válasz és kétséges, hogy akkor ötös lesz-e az a dolgozat. Most vagy elvesztem a kitűnő bizonyítványt, vagy nem vesztem el, mert segítek “fegyverekkel”. És “segítek az Úr-nak” abban, hogy biztosan ötös legyen az a dolgozat. A kérdés tehát így hangzik, hogy fontosabb-e nekem az a megelégedettség-érzés, hogy jó lett a bizonyítványom annál, hogy az Úr örvendezik az ő szolgája engedelmességének. És lehetne sorolni sok más példát is. Amikor valakinek fontosabb a testi bajából való meggyógyulás an-nál, hogy az Úrral természetes kapcsolata legyen. Elmegy a természetgyógyászhoz, mert gyógyulni akar. Mert fontosabb neki a testi gyógyulás, mint az Úrral való rende-zett viszony. Vagy amikor másnak fontosabb a baráti kapcsolat, a barát vagy a barátnő, vagy a szerelmes társ az Úr világos parancsánál, amikor óv attól, hogy ne legyünk azokkal barátságban, akik bűnbe visznek és nincsen keresnivalója a hívőnek hitetlennel. Ugye értjük a példát? Ami-kor én nem vagyok becsületes, nem vagyok igaz, mert fontosabbá vált a megelégedettség, az ajándék az Úrnál és az Úr törvényénél. A megelégedés veszélye miatt kell tehát vigyáznunk, mondja Mózes.

Ez a harmadik üzenete igénknek, ami-kor arra mutat, hogy hogyan vigyázzunk. Alapigénkben gyakorlati tanácsokat is ad Mózes arra nézve, hogy hogyan kell vigyázni. Féljed az Urat, neki szolgálj, nevére esküdjél, ne járj idegen istenek után, megtartsátok az Úr parancsolatát, vegyétek komolyan, hogy ő haragszik és fél-tőnszerető, tehát gyakorlati tanácsokat ad, hogy hogyan viselkedjetek, hogyan cselekedjetek, hogy vigyázzatok. Úgy érzem azonban, hogy üzenetünk szempontjából itt is nézzük meg az alapot! Nézzük meg azt a lelkületet, amely e cselekedetek mögött van! Ha valaki cselekszi azt, amit Mózes javasol, milyen lelkülete van. Hogy a megelégedettség idején s a megelégedettség állapotában is milyen lelke legyen Isten gyermekének, szintén a 12. versben találjuk a választ. “Vigyázz magadra, hogy el ne feledkezzél az Úrról, aki kihozott téged Egyiptom földjéről, a szolgaságnak házából”. Ne feledkezzél el az Úrról, aki ezt és ezt tette veled! Mindig legyél tudatában annak, Isten gyermeke — a megelégedettség állapotában is —, honnan jöttél, honnan lettél megszabadítva, sőt ki az, aki megszabadított téged. Számunkra ugyanis a bűn és az Isten nélküli élet jelenti az egyiptomi szolgaságot. És tudjuk, hogy egyedül Jézus Krisztus váltsághalála által menekülhettünk meg mi is a kárhozattól. És napról napra csak Jézus érdeméért kapunk újra meg újra bocsánatot és szabadítást az Úrtól. Ez tehát azt jelenti, hogy akárhány év óta is vagyunk hívő em-berek Isten nélkül, Isten kegyelme nélkül semmik vagyunk. Ugyanúgy semmik vagyunk, mint amilyenek azelőtt voltunk, mielőtt megtértünk volna. De most sem érdemlünk semmit az Úrtól. Nem vagyunk jobbak, mint korábban, az óembe-rünk ugyanolyan gonosz most is, mint ami-lyen régen volt. Tehát nem érdemlünk semmit sem az Úrtól, nemcsak hogy sem-mik vagyunk, nem érdemlünk semmit sem. A megelégedettséget sem érdemeljük az Úrtól. Ezért ajándék, ha van. Sőt egyedül az Ő szeretete és kegyelme által lehetséges az, hogy megelégedettek Isten gyermekei és Isten népe. Mihelyst valaki ezzel tisztában van napról napra, nemcsak a nehézségek idején, hanem a jó napok idején is automatikusan szeretet tölti be a szívét az ő Ura iránt, hiszen tudja, hogy az Úr nélkül semmi vagyok. Nélküle elvesznék most is. Tehát a megelégedett ál-lapotban is ott van az Úrra való emlékezés, de nemcsak emlékezés, hanem az Urat dicsőítő szív.

Pálnak a példájával szeretném befejezni a mai szolgálatot, ugyanis mi is tudunk Pállal együtt vigyázni és a megelégedés veszélyeit elhárítani, hogyha vele együtt el tudjuk mondani azt, amit a filip-pi levélben így fogalmazott meg nagyon egyértelműen a 4. résznek 11. versétől: “mert én megtanultam, hogy azokban ame-lyekben vagyok, megelégedett legyek. Tu-dok megaláztatni is, tudok bővölködni is. Mindenben és mindenekben ismerős vagyok. A jóllakással is, az éhezéssel is, a bővölködéssel is, szűkölködéssel is. Min-denre van erőm a Krisztusban, aki engem megerősít.” Testvérek, ne feledkezzünk meg az Úrról a megelégedettség állapotában sem! Erre tanított bennünket Isten igéje. Ámen.

 


 

Imádkozzunk!

Magasztalunk azért, Édesatyánk, hogy te nagyon jól tudod, hogy mikor van a mi lelkünknek szüksége a megelégedettség érzésére. Köszönjük tenéked, hogy sok nyomorúságunk, lelki-testi terheink után mindig adtál olyan időszakokat, amikor nyugalom és béke volt a szívünkben. És köszönjük, hogy annyiszor tapasztalhattuk, hogy valóban nem kellett rólad elfeledkeznünk. De bocsásd meg, amikor mégis elfeledkeztünk! Bocsásd meg nekünk, amikor olyanok voltunk, mint Izrael fiai, akik a béke idején elfordultak tőled. Szeretnénk azért könyörögni, Urunk, hogy segíts nekünk ne csupán a nehézségek idején, de a szép napok idején is rólad emlékezni, neked hálát adni, előre dicsőíteni téged. Szeretnénk, Urunk, olyan győzelmeket aratni, amely győzelmek nem eltávolítanak tőled, hanem közelebb visznek hozzád, az irántad való szeretetünket mélyítik.

Könyörülj meg rajtunk, hogy hadd lehessünk olyanok, akik komolyan veszik ennek az igének tanítását, és kérünk téged, hogy csakugyan te őrizd meg a mi vezetőinket, szolgatársainkat és magunkat is attól, hogy elfelejtkezzenek rólad. Kérünk téged, tarts bennünket alázatban szüntelen! Add, hogy mindig tudatában legyünk annak, hogy mik vagyunk mi nélküled, és hogy milyen a te érdemtelen kegyelmed! Kérünk, Urunk, tartsd meg mindig bennünk ezeket az érzéseket! Add, hogy teljes szívünkkel akarjunk mindig szeretni, akkor is, amikor megelégedettek vagyunk. Szeretnénk azért kérni téged, hogy könyörülj meg azokon a testvéreinken, akik most nem elégedettek bármi miatt, hadd tapasztalhassák meg a te ajándékozó kegyelmed által a megelégedettség érzését és állapotát!

Köszönjük, Urunk, hogy neked gondod van a te népedre, mireánk is. Köszönjük, hogy ezekben a kérdésekben is tőled várhatjuk a megoldást és a segítséget. Kérünk, tarts meg bennünket magad mellett Jézus Krisztus érdeméért!

Ámen.