AMI NEM MÚLIK EL

 

 

Lekció: Jer 36,20-31/a

 

Alapige: Lk 21,25-36; 21,33

“És akkor lesznek jelek a napban, a holdban és a csillagokban, a földön pedig a tenger zú-gása és háborgása miatt kétségbeesnek a népek tanácstalanságukban. Az emberek megdermednek a félelemtől és annak sejtésétől, ami az egész földre vár, mert az egek tartóerői megrendülnek. És akkor meglátják az Emberfiát eljönni a felhőben nagy hatalommal és dicsőséggel. Amikor pedig ezek elkezdődnek, egyenesedjetek fel, és emeljétek fel a fejeteket, mert közeledik a ti megváltásotok.” Mondott nekik egy példázatot is: “Nézzé-tek meg a fügefát és a fákat mind: amikor látjátok, hogy kihajtanak, már magatoktól is tudjátok, hogy közel van a nyár. Így ti is, amikor látjátok, hogy mindezek bekövetkeznek, tudjátok meg, közel van az Isten országa. Bizony, mondom néktek, nem múlik el ez a nemzedék addig, amíg mindez meg nem lesz. Az ég és a föld elmúlik, de az én beszéde-im nem múlnak el.” “Vigyázzatok magatokra, nehogy szívetek elnehezedjék mámortól, részegségtől vagy a megélhetés gondjaitól, és hirtelen lepjen meg titeket az a nap, mint valami csapda, mert úgy fog rátörni mindazokra, akik a föld színén laknak. Legyetek tehát éberek és szüntelenül könyörögjetek, hogy kimenekülhessetek mindazokból, amik történni fognak, és hogy megállhassatok az Emberfia előtt.”

“Az ég és a föld elmúlik, de az én beszédeim nem múlnak el.”

 


 

Imádkozzunk!

Köszönjük neked, mindenható Istenünk, hogy kezünkbe adtad a Szentírást. Köszönjük azt, hogy megőrzöl minket attól, ha mi azt kérjük és akarjuk, hogy lebecsüljük azt, hogy félre tegyük, bármilyen értelemben elégessük, ne törődjünk azzal.

Köszönjük, Urunk, hogy naponta olvashatjuk magyarul is, meg más nyelveken is, Köszönjük, hogy senki nem üldöz minket ezért, és szabadon tehetjük. Bocsásd meg kérünk, hogyha egy idő óta ott porosodik a polcon a te igéd, s egyáltalán nem érdekel, hogy mit akarsz mondani nekünk! Köszönjük, hogy mégis a te irgalmad erősebb a mi szívünk keménységénél. Köszönjük, hogy ma reggel is összegyűjtöttél minket, és figyelhetünk a te szavadra.

Kérünk, mindenható Istenünk, hogy bocsásd meg eziránti mulasztásunkat! Add a te bocsánatodat, és segíts arra, hogy újra kezünkbe vegyük a te igédet, és azzal táplálkozzunk! Így áldd meg kérünk, ezt a mai istentiszteletet is!

Köszönjük, Urunk, hogy a te igéd kőszálként, minden körülmények között megáll, s aki azt lebecsüli, félreteszi vagy éppen bántja, az megszégyenül. Köszönjük azt is, hogy aki benned bízik, az bár elveszíthet sok mindent, kincset, életet, társat vagy éppen gyermeket, de a menny, az örök dicsőség, a benned való örök élet megmarad.

Köszönjük, Urunk a biztatást, a bátorítást, a te igédet, a te szavadat, ezzel legyél most itt közöttünk kérünk, sőt áldj meg úgy minket, hogy aztán bennünk lakozhass!

Ámen.

 


 

Igehirdetés

Testvérek, nem véletlen az, hogy Jézus ezzel fejezi be, ezzel a mondattal: “Az ég és a föld elmúlik, de az én beszédeim nem múl-nak el.” Azt a részt, amikor arról beszél, hogy hogyan és miként lesz az, amikor Ő, mint Messiás, mint Szabadító, mint Isten szolgája, az Isten Fia visszatér majd ítélni élőket és holtakat.

Ma bibliavasárnap van, ezért szeretnénk, ha egy kicsit közelebbről láthatnánk azt, hogy Isten hogyan adta a Szentírást, hogyan maradhat meg bennünk az ige magva, és hogyan maradhatunk meg mi az ige mellett?

Nem véletlen az, hogy Jézus ezeket a sza-vakat mondja a végén, az utolsó ítélettel, az utolsó napokkal kapcsolatban, mert tudnunk kell azt, hogy a Szentírás Isten szavával, igé-jével kezdődik. Egyáltalán a világ teremtése is azzal kezdődött, hogy Isten kimondta azt, hogy legyen, és a szava abban a pillanatban, és attól kezdve anyaggá, történéssé változott.

Az ige tehát először valóban beszéd volt, s aztán szorgos, és Istennek átadott életű emberek különböző anyagokra, pergamenre, papiruszra vagy éppen rézhengerekre vésték, kalapálták Isten beszédét. Az első, eredeti példányok nagy része elveszett, néhány töredék megmaradt, de a legelső másolatokból elég nagy számmal találtak meg. Ezeket olyan hűségesen írták, másolták például az Ószövetség masszorétái, írásmásolói, hogyha bármilyen hibát vétettek a szövegben, akkor azt félretették, vagy a szöveg margójára, ebből lett a masszoréta margonálisz, kijavították a hibát, de a szent szövegbe nem javítottak bele. Ha nagyon sok hibát vétettek, akkor ezeket a hibás tekercseket, lapokat kü-lön tárolták, és kezdték az egész munkát elöl-ről. S egy-egy fejezetrész leírása után megszámolták a héber mássalhangzókat, ugyanis a héber nyelvben nincsenek magánhangzók, annak számszerűleg is kellett egyeznie az ere-deti szöveggel. Tehát bizonyosak lehetünk abban, hogy ezek a másolatok azok az eredeti szövegnek megfelelő, pontos másolatok, amelyeket Isten Szentlelke ihletésére foglaltak írásba.

Ilyen híressé vált másolat a Kódex Sina-itikusz, amelyet a Sínai félszigeten, a Katalin kolostorban találtak meg, mellesleg a gyújtós közé bekészítve, a szemét között, vagy pedig a holt tengeri tekercsek, amelyeket 1947-ben találtak meg. Nagy részüket papiruszra írva, más részüket pedig hajlékony, finom rézlemezre kalapálva, vésve.

Isten akaratából a Szentírás túlélte a múl-tat, él és hat a jelenben is, s amíg csak ez a világ fennáll, addig Isten igéje megmarad. Akkor is érvényes lesz, amikor az egek megrendülnek, és minden, ami teremtetett erre a világra, recsegve és ropogva elmúlik.

A Zsidókhoz írt levél 2. fejezetében azt olvassuk: “Még jobban kell figyelnünk a hal-lottakra, hogy valamiképpen el ne sodródjunk.” A legtöbb ember számára – talán sokszor a hívők számára is ez a legnehezebb –, hogyan maradjon meg úgy Isten mellett az em-ber, hogy ne sodródjék, hogy ne vesszen el? Hogyan marad meg Jézus szava bennünk, és hogyan tudunk mi megmaradni Jézus szava mellett?

Az első, amit tudnunk lehet erről, az az, hogy önmagában Isten igéje nem marad meg csak úgy a levegőben, hanem Isten az Ő szavát mindig az emberhez kötötte. Embereknek szól az isteni szó és üzenet, s az emberek szívében, életében termi meg a maga gyümölcsét.

Isten igéje sem öncélú. Jézus soha nem mondott semmit öncélúan. Nem mondta csak úgy, hogy most figyeljetek, meggyógyítok valakit innen négy faluval odébb, csupán azért, hogy csodát tegyen. Mindig értelme és célja volt annak, ha Ő valamit mondott vagy cselekedett. Nem változtatta a sivatag köveit sem kenyérré, a böjtölés hosszú időszaka után, a Kísértő szavára. Az viszont benne van a Szentírásban: “Nem csak kenyérrel él az ember, hanem minden igével, ami Isten szá-jából származik”

A Jeremiás könyvében, a 31. fejezetben ezt olvassuk: “Törvényemet belsejükbe helye-zem, és az ő szívükbe írom be.” Nem véletlenül figyelmeztet itt az utolsó időkről beszélve Jézus, szól a tanítványokhoz, akkoriakhoz és mostaniakhoz egyaránt, hogy: vigyázzatok a ti szívetekre, mert abból indul ki minden élet. Lehet a halál helye egy ember életében a szív, és lehet az élet helye is.

Valaki jogosan tette fel a kérdést nem ré-gen: Hogy is van ez? Valaki felmegy fekete ruhában egy kis pódiumra, elővesz egy több ezer éves könyvgyűjteményt, abból felolvas, azt magyarázza, s ennek következtében emberi életek megváltoznak? Ráadásul – és ebben teljesen igaza volt – lehet, hogy a hallgatók sokkal okosabbak és képzettebbek, mint az, vagy azok, akik prédikálnak, magyaráz-zák Isten igéjét. Hogyan megy akkor ez vég-be, hogy egy ilyen régi könyvből olvasnak, és beszélnek Isten szeretetéről, és ez emberi életeket változtat meg?

Maga a Szentírás ad erre a kérdésre választ, és azt mondja: “A hit hallásból van, a hallás pedig Isten igéje által.” Mi módon hihetne valaki, ha nincsen, aki megmagyarázza az írásokat? Isten Szentlelke mindig az, aki ihleti az igehirdetéseket, aki világossá teszi azt, hogy miről legyen szó, aztán azt úgy magyarázza, hogy az érthetővé váljék.

Isten igéje mindig szíveket keres. Mint a szántó-vető ember, aki megnézi, hogy melyik a jó föld, azt felszántja, s aztán beleveti a magot. Isten igéje szánthat így az emberi szívekbe, s aztán maga Isten Szentlelke az, aki gondoskodik arról, hogy a belévetett igemag a maga idejében kikeljen.

Az Apostolok Cselekedeteiben, a 17. fe-jezetben ezt olvassuk: “A Béreabeliek teljes készséggel befogadták az igét, és naponta tanulmányozták az írásokat, hogy úgy vannak-e.” Vagyis, a szívük jó föld volt. Nyitottak voltak arra, hogy: Uram, mit akarsz mondani? Még nem voltak egészen bizonyosak abban, hogy amit ott az apostolok prédikálnak, az hogy is van, de kinyitották az írásokat – ami akkor már éppen készen volt, amit akkorra már leírtak –, tanulmányozták azokat, és kiderült, hogy az igemagyarázat, meg az írott ige az teljesen összhangban van. Vagyis, mondja a Biblia, elhitték azt, hogy Isten beszéde az, amit hallanak.

Egy férfinek egyre jobban kezdett menni az üzleti élet, egyre magasabbra került. Ott is sikeres volt, aztán még magasabbra helyezték, s aztán még annál is magasabbra, s egyszer csak ebben a nagy magasságban azt kezdte észrevenni, hogy tönkrement a családi életük. A felesége teljesen idegen nővé vált a számára, a gyerekeiről már szinte nem tudott semmit sem. Azt sem tudta, hogy hányadik osztályba jár a kisebbik. Elszakadt nem csak a valóságtól, de a családjától is. Arról nem is beszélve, hogy a Biblia – amit korábban szorgalmasan olvasott – egyszerűen kikopott a kezéből, félretette, letette, nem volt már többé fontos, csak a siker. S valahol a csúcs csúcsán rádöbbent minderre. S akkor nagyon alázatosan belátta ezt Isten előtt. Kinyitotta a Szentírást, és aznap reggel teljesen szíven ütötte az, amit abban olvasott. De mivel ő egykor Isten gyermeke volt – csak elszakadt, eltávolodott Istentől – tudta, hogy Isten ezt neki mondja. És folytatódott úgy az életük, hogy megmaradt a csúcson, nem kell feltétlenül magasról bukni. Meg lehet állni, de Isten segítségével, és a Szentírás segítségével, mert az által vezet Isten, s tanácsolhat minket jó döntésekre. Megmaradt abban a feladatban, amibe őt kinevezték, de újra, szép lassan helyrejött a családi élete. Újra tudtak együtt imádkozni, újra tudta, hogy mi van a gyerekekkel, és újra beszélgettek, s ezt a halálosan beteg házasságot Isten az Ő igéje által meggyógyította. Vagyis, ennek a férfinek a számára, ahogy azt Jakab apostol mond-ja: “Tükör lett a Szentírás.” Belenézett, s nem volt feledékeny olvasó, aki megnézte magát: látta, hogy mi a baj, és ment ugyanúgy tovább, hanem vette a fáradságot, és merte magát megalázni Isten előtt, és hallgatni Isten szavára. Elfogadta Isten igéjét zsinórmértékül, és minden megváltozott. Nem vitatkozott, nem késlekedett, hanem döntött az ige szerint.

Én azt hiszem, hogy az a mi legnagyobb bajunk, hogy talán nem igazán hisszük el, hogy ez mehet ilyen egyszerűen is. Valamit olvasunk a Bibliából, ami egyértelműen Isten szava hozzánk, és ha annak engedelmeskedünk, azt kezdjük Isten segítségével cseleked-ni, akkor egyszerűen elkezd működni a dolog. Kiderül, hogy igaz. Azt mondja Jézus, nem, hogy: “Az ég és a föld elmúlik, de az én beszédeim nem múlnak el.” Vagy: “Az ige élő és ható, mert Istentől van, és megcselekszi, amit akar.” Ezek igazságok, ezt Isten mondja. Isten tulajdonságai közé pedig többek között az is tartozik, hogy soha nem hazudik. Kipróbálhatja bárki, hogy működik-e nála is az, hogy Isten beszéde élő és ható.

Más valaki mondta, hogy egy alkalommal nagyon mérges lett a lelkészre, aki szolgált: miért akarja őt a biliárdozásról lebeszélni? S aztán, amikor megnézték utólag azt az igehirdetést, egyetlen szó nem hangzott el erről a játékról. S kiderült, hogy miután ennek az illetőnek ez a játék szenvedélyévé vált, Isten Szentlelke – nem is közvetlenül, de – közvetett módon ezt a, bűnt, szenvedélyt tette világossá ennek az embernek az életében. Újra mondom, hogy egy csomó minden nem bűn és nem baj, csak akkor, amikor Isten helyére kerül, és elfoglalja az Isten helyét.

Ma Isten nem tesz különbséget közöttünk. Mindnyájunkhoz, kivétel nélkül szól, és most mindegy, hogy valaki itt áll ezen a szószéken, vagy ott ül a széken, mindnyájan itt, kivétel nélkül, igehallgatók vagyunk, vagy remélem, hogy azok vagyunk, azért jöttünk ide, hogy Isten szólhasson hozzánk.

Egy feladatunk van, elmondani azt: Itt a szívem, Uram! Szántsál bele olyan mélyen, és úgy, amilyen módon, ahogyan te akarsz! S aztán ültesd el benne az ige magvát, az hadd keljen ki, hadd teremje meg a maga gyümölcsét! – majd erről is szó lesz, hogy ez mit jelent. Hadd dicsőítsen téged az, hogy én tudom cselekedni a te akaratodat!

Az ilyen nyitottságra úgy felel a minden-ható Isten, hogy kezdjük érteni a Szentírást. Testvérek, én sem mindig értem. Van úgy, hogy elolvasom a reggeli igét, és nem értek belőle semmit. S kérdezem Istent, Uram, mu-tasd meg, vagy mondd meg, hogy most ebből mi az üzenet a számomra! Van úgy, hogy az-tán megértem, és van úgy, hogy úgy kell becsuknom a Bibliát, hogy nem értettem meg. De bízom Istenben annyira, hogy tudom, hogy Ő jót akar velem, és ha most nem, később talán azt is megértem, vagy valami egé-szen más módon akarja az Ő akaratát közölni velem.

Isten igéje tehát azt tanítja, hogy az Ő beszédével hajtja Isten mindig végre, amit akar. Jézus szólt a bénának: “Kelj fel!” – és felkelt. Azt mondta valakinek, aki nem látott: “Láss!” – és elkezdett látni. Mi ezt meg-próbálhatnánk, de a mi szavunkra egyik sem történne meg. Isten szava, igéje az, ami élő és ható, és hat az emberek életére.

Én azt hiszem, hogy nagyon fontos az, amit Pál apostol a Tesszalonikabeliekhez ír: “Nem úgy fogadtátok az igehirdetésemet, mint emberi beszédet, hanem mint Isten beszédét, mint ahogyan az is.” És itt, ezen a helyen az energia, a mi energia szavunknak megfelelő szó áll. Tehát, amikor a hallgatók úgy fogadták az igehirdetést, mint Isten beszédét, akkor átélték azt a csodát, hogy mennyei energia áradt az életükbe. Rádöbbentek arra, hogy itt nem Pál beszél, hanem Isten szól Pálon keresztül, a töredékes emberi beszéden keresztül, hozzájuk. Vagyis isteni energiák kezdtek áradni az ő szívükbe. Ezért nagyon nagy felelősség az igét hirdetni. A Biblia azt mondja, hogy ne legyetek sokan tanítók, mert ők súlyosabb ítélet alá esnek. Ezért óriási felelősség az igét hallgatni. Ki, mikor, melyiket teszi. Egyforma felelősség mind a kettő. Kinyitom a szívemet, amikor szól Isten, vagy bezárom, ez mindenképpen az igehallgató felelőssége. Minden meghallgatott igehirdetés bizonyos helyzetben ítéletté válhat, ha nem vesszük azt komolyan.

A második, ami fontos: mi emberek Isten igéjéhez kötődve maradhatunk meg. Nem tudjuk kitermelni magunkból a krisztusi tulajdonságokat. Mint ahogy például a sakál nem tudja levetni a foltjait. Bármennyit is sikálnánk súrolókefével ezt az állatot, az foltos maradna akkor is. Nem bírja levetni. Mi sem bírjuk a bűneinket levetni. Hányszor pró-báljuk, és nem sikerül. Nem tudjuk beakasz-tani, mint egy kabátot a fogasra, hogy ezek a bűneim, levetem, és odaakasztom. Azt csak megbocsátani lehet. Istennek van pedig hatalma arra, hogy megbocsássa a mi bűneinket, és megtisztítson minket minden hamisságtól.

Nem Isten szorul arra rá, hogy mi olvassuk a Bibliát, hanem nekünk van múlhatatlanul szükségünk arra, hogy Isten áldott igéjét kezünkbe vegyük, olvassuk. Azért imádkozzunk, hogy azt megértsük, s aztán az hatni tudjon bennünk.

Mondja azt is a Szentírás önmagáról, hogy a Biblia olyan mint a kenyér. Nem kalács. Főleg nem édes, mézes, mazsolás kalács. Ez időnként nagyon jól esik, de ha valaki otthon minden reggel az asztalára kalácsot kapna, nagyon gyorsan megunná. Még a jól elkészített, jól megsütött, jó kenyeret, azt egy egész életen át megesszük. Sose unjuk meg, nem? Már megint kenyér van? – ilyet nem szoktunk mondani. Hiányzik egy idő után, amikor nem jutunk hozzá. Reggel, délben és este. Tessék számolni, hogy egy életen át, naponta kétszer vagy háromszor vagy egyszer – ki mennyit eszik, vagy mennyi jut –, de táplálék, és nem lehet megunni, megtartja a mi fizikai életünket, ha csak valaki kenyeret és vizet tud enni.

Ezért vét maga ellen nagyon nagyot az, aki nem táplálkozik Isten kenyerével, a Szent-írással, vagy ha hallja, és ez lehet egy másik hiba vagy bűn, hogy hallgatja és hallja, olvas-sa Isten igéjét, de nem engedi meg azt, hogy megfoganjon benne. Tudom, hogy mit mond a Biblia, de nem cselekszem, nem teszem.

Aztán lehet ellenségesen is hallgatni vagy olvasni, mint ahogy ezt sok farizeus tette, nem mindegyik. Mire jutottak az igehirdetés hallgatásának a végére? Öljük meg Jézust! Nem borzasztó?! Szól az Isten igéje, öljük meg azt, aki Isten szeretetéről beszél nekünk! Ilyen füllel is lehet Isten igéjét hallgatni. És úgy is lehet, hogy nem vesszük igazán komolyan, hogy a felszínen marad minden. Az a lényeg, hogy miért fehér a templom fala, miért nincs elég levegő időnként, miért ilyen típusú TV-n át látható a szószék a termekben? Egyáltalán, a lelkészen miért fekete ruha és palást van? Miért nem fehér, piros vagy kék, vagy valamilyen más színű? Amikor csak a külsőség a lényeg, hogy hogy néz ki ő, meg a másik, meg egyáltalán hogy is van ez az egész gyülekezet? S közben hangzik az igehirdetés, és elmegy a fülünk mellett mindaz, amit Isten mondani akar. Mint amikor valaki beül egy moziba, kezdik vetíteni a filmet, és végig zörög a mogyorós zacskóval vagy az erőscukorka papírjával. Nem lényeges, hogy mi hangzik el. Az a lényeges, hogy az utolsó szem mogyorót is meg tudja enni. A végén azt veszi csak észre, hogy feláll mindenki, mert vége az előadásnak.

Miért ülünk itt? Azért, hogy engedjük, hogy Isten mélyszántást végezzen a szívünkbe, vagy valami másért jövünk?

A lehetséges akadályok után harmadszor pár szót arról is, hogy mi a haszna az Isten igéjének a hallgatók számára, vagy az igeolvasók számára? A legnagyobb haszna az, hogy megismerhetjük Istent. Figyeljük csak meg, minél jobban megismerünk valakit, annál jobban kezdünk el bízni benne. Minél jobban megismerjük Istent, annál jobban építheti Isten a szívünkben az iránta való bizalmat. Erre megint nem neki van szüksége, hanem nekünk. Óriási dolog, amikor valaki tud bízni az Istenben. Látunk valamit, ami szörnyű, s azt mondjuk, hogy ezt nem fogjuk kibírni. De bízom Istenben, hogy Isten segítségével vagy megváltozik az a szörnyűség, kiment abból Isten, vagy ha mégis megtörténik, akkor túlélem, kibírom, átmegyek rajta sérülés nélkül, vagy csak egyszerűen bizonyos kérdésekben előre, látatlanul is tudok bízni attól kezdve az Istenben.

János 8, 51-ben azt olvassuk: “Ha valaki megtartja az én beszédemet, nem lát halált soha, örökké.” Vagyis, aki megtartja Isten igéjét, azt megtartja Isten igéje.

Testvérek, sok mindent le tudunk győzni: sok betegséget, sok helyzetet, még időnként a bűneiket is, olyan elegánsan félretesszük, nem veszünk róla tudomást, de a halált nem tudjuk legyőzni. A halállal szemben tel-jesen tehetetlenek vagyunk emberileg nézve. A halál olyan ellenség, amelyet halálosan ko-molyan kell venni mindenkinek. Mit mond Jé-zus: “Ha valaki megtartja az én igémet, nem lát halált soha.” Ez olyan kijelentés, amely alapvetően felforgat mindenfajta felfogást az élet és halál kérdéséről. Vagyis, aki megtartja Isten igéjét, örök élete van annak. Maga Krisztus költözik így a bűneit látó, azt megvalló és a bűnbocsánatot elfogadó ember szívébe, és többé nem számít, hogy meddig él, hanem tudja, hogy Jézus Krisztusban elkészített helye van.

A negyedik, amit tudhatunk Isten igéjével kapcsolatban: nem lehet halogatni az olvasást, a hallgatást, s aztán amit hallottunk és olvastunk, annak a cselekvését. A Zsidók-hoz írt levélben így olvassuk, a 3. fejezetben: “Ma, ha az ő szavát halljátok, meg ne kemé-nyítsétek a szíveteket.” Mi alapvetően kemény, Istennel szembeforduló, átkozott szív-vel születünk meg. Ahogy nő egy gyerek, ez egészen világosan látszik, hogy mennyire ke-mény tud még egy kis gyermek szíve is lenni. Mennyire nem tudjuk Isten parancsolatait megtartani.

Mikor kicsi voltam, akkor szüleimet gyak-ran bosszantottam, s egyszer azt mondta a mamám, hogy ígérd meg, hogy többet ezt nem csinálod. S én azt mondtam, hogy én ezt nem tudom megígérni. A gyerekek őszin-ték, ők még őszinték, a felnőttek aztán később már nem azok. De ugyanazzal a tehetetlenséggel találkozunk, hogy nem tudjuk megígérni. Nem tudjuk azt mondani még Is-tennek sem, hogy Uram, ezt nem csinálom többé, mert pontosan tudjuk, hogy milyen em-berek vagyunk. Mennyire nem tudunk bízni a saját ígéretünkben, mert nem bízhatunk. Mennyire valóban esendők vagyunk, s meny-nyire Isten nélkül valók.

Én azt hiszem, hogy ösztönösen hajlamo-sak vagyunk megkeményíteni a szívünket, szembehelyezkedni Isten szavával. A fáraó is így kezdte. Szólt hozzá Isten, s ő megkeményítette a szívét. S aztán a bűne lett a büntetése, hogy olyan keménnyé vált már a szíve, hogy a végén nem tudott többé már engedni Isten szavának, s a végén mégis el kellett bocsátani Isten népét, mert itt is igaz az, hogy az Ő beszéde, Isten beszéde nem múlik el. Elvégzi azt, amit Ő akar.

Testvérek, amikor itt szól az igehirdetés, az nem a szomszéd széken ülőhöz szól, hanem nekünk. Bármennyire is szeretjük úgy érteni az igét, hogy milyen jó, hogy szólt, de kár, hogy nincs itt. Az mindig a jelenlévőknek szól, s nem másoknak.

A Szentírásban olvasunk olyanokról, akik teljes készséggel fogadták az igét, befogadták, és aztán eggyé váltak azzal. Elismerték annak isteni energiáját, erejét, s attól kezdve tudott bennük hatni. Tudtak türelmesebbek lenni. Biztos, hogy az akkori istentiszteletre, ami lehet hogy szintén tízkor kezdődött, nem negyed tizenegy után öt perccel értek oda, hanem pontosak tudtak lenni, ez ma is így van. Tudtak hűségesek lenni a házastársukhoz. Egyre becsületesebben és tisztességeseb-ben végezték el a munkájukat, mert hatott bennük az isteni erő, és ez átformálta az egész életüket. Rossz tulajdonságok eltűntek és elmaradtak, krisztusi tulajdonságok egyre jobban látszódtak, és ezt mások is észrevették. Aki engedelmeskedik Isten igéjének, az meglepő megállapításokra juthat majd.

Két veszélyről szeretnék még beszélni röviden az igehallgatással kapcsolatban, meg az Isten igéjével kapcsolatban. Vannak olyanok – s ez az egyik veszély –, amikor valaki elválasztja Isten Szentlelkét és Isten igéjét. S azt mondja, hogy nem kell nekem már a Szent-írás, engem közvetlenül a Szentlélek vezet. Ezek a rajongó mozgalmak, amelyben a tagok azt állítják magukról, hogy közvetlen kap-csolatban állnak Isten Szentlelkével. Ő sugallja, inti, vezeti őket az írott ige nélkül.

S valaki – ez a másik –, azt mondja, hogy nem kell nekem Isten Szentlelkének a segítsége Isten igéjének a megértéséhez. Van józan eszem, olvasok egy szöveget, azt megértem, összeszedem az erőmet, és elkezdem csinálni. Ige Szentlélek nélkül, vagy Szentlélek Isten igéje nélkül. Mind a kettő tévedés, ilyenről a Biblia nem tud, egyikről sem. Ige nélkül nincsen Szentlélek, és Szentlélek nélkül nincsen igeértés.

Kálvin a következőt mondja erről a két té-vedésről: “A Szentléleknek az a feladata a bib-liaolvasás és igehirdetés hallgatás közben, hogy feltárjon minket Isten igéje előtt.” Min-ket! Nem a Bibliát. Azt mondja, hogy minket nyisson meg Isten Szentlelke a bibliaolvasás közben. Vagyis, hogy kinyíljon a szívünk, fölszántsa Isten Szentlelke, s aztán be-levesse az ige magvát, s az ott kikelhessen. Nem az igét a számunkra, hanem minket az ige számára. Ezzel kezdi, s aztán igaz az is, amit a Kolossé levélben olvasunk a 4. fejezetben: “Imádkozzatok, hogy az Isten kinyis-sa az igét, az ige ajtaját a számunkra.” Tudjuk azt jól prédikálni. Aki így olvassa és hallgatja, az előtt egy csodálatos titok nyílik meg, Jézus Krisztus.

Testvérek, minden érte történik, s rajta keresztül értünk. Az egész Szentírás Krisztusról prédikál. Az egész Szentírás Krisztusról beszél. Mind az Ó-, mind az Újszövetség. A Jézus-titokról vonja le a leplet. Apo-kalipszisz, leleplezi Jézus Krisztus személyét, az Isten szeretetét, aki odaadta Jézust, aki ke-resztfára adta, aki ad bocsánatot, új kezdetet, a kezdés lehetőségét.

Azt mondja tehát itt Jézus: “Egyszer min-den elmúlik. Hatalmasok jönnek, és hatalmasok mennek, birodalmak dőlnek össze, re-csegve és ropogva ez a világ is elmúlik egyszer, de akik az Isten akaratát cselekszik, mert hallgatják és olvassák az Ő szavát, és tudják cselekedni, azok megmaradnak örökre.” Min-den változik, az Isten beszéde ugyanaz marad.

Nagy lehetőség az mindenki számára, hogy kezünkbe vehetjük a Szentírást, olvashatjuk azt, Isten segítségét, energiáját, erejét kérhetjük a Szentlélek által, hogy aztán tudjuk azt cselekedni. Kenyér, tükör, megtartó erő lesz a számunkra, s az ember azon veszi észre magát, hogy tudom úgy élni az életemet, ahogy az Isten előtt kedves. S minél inkább látom, annál inkább tele lesz a szívem hálával, istendicsőítéssel.

Lehet, hogy nem azonnal hajt ki az elve-tett mag, csak egy idő után, de biztos, hogy kihajt. Ahogy ősszel elvetették a búzát, árpát, más hasznos magvakat, nem ültek le egy kis székre a magvetők a föld szélére, hogy mikor kel már ki. Most már láthatják, hogy kikelt, lassan szárba szökken, aztán termést hoz, és lehet aratni.

Isten igéje, a mag, Isten Szentlelke által belevettetik a szívünkbe. Aki nyitott szívet ad az Istennek, aki kéri Istent: Uram, nyisd meg a szívem, az átéli ennek a csodáját, hogy terem majd gazdag gyümölcsöt.

Jézus azt mondja: “Aki kér, az kap, aki keres, az talál, aki nála zörget, annak megnyittatik” az ige is, meg megnyittatik a szíve is, hogy be tudja fogadni Isten igéjét.

Az ég és a föld elmúlik, de Jézus Krisz-tus beszédei nem múlnak el.

 


 

Imádkozzunk!

Köszönjük, Urunk a te igédet. Köszönjük, hogy olvashatjuk azt, és hallgathatjuk. Áldunk és dicsőítünk, Urunk, hogy nem tér vissza a te beszéded, hanem energiát, életerőt áraszt a mi életünkbe.

Köszönjük, Urunk, hogy neked van hatalmad arra, hogy gyógyíts a te szavad a te igéd által. Könyörgünk most egy fiatalemberért, aki rákos állapotban van, Te legyél az ő gyógyítója. Kérünk egy másikért is, aki balesetet szenvedett, hadd tudjon újra dolgozni majd, és ép legyen az a keze, ami sérült.

Könyörgünk, Urunk saját magunkért is. Olyan sok mindenben vétkeztünk ellened, s cselekedtük azt, ami utálatos előtted. Kérünk, bocsásd meg azt, ha ma sem a te igéddel kezdtük a napot! Segíts megszentelnünk ezt a mai napot, hogy mától kezdve minden másképpen legyen, hogy újra fontos legyen a te igéd, és azon keresztül erő áramolhassék a mi szívünkbe.

Szeretnénk mos kinyitni a mi szívünket, vessél bele annyi és olyan magot Urunk, amilyet te jónak látsz! S kérünk Urunk, te áldd meg az istentisztelet további részét is!

Ámen.