Alapige: Jel 22,1-7

“Azután megmutatta nekem az élet vizének folyóját, amely ragyogó, mint a kristály, s az Isten és a Bárány trónusából ered. A város főútjának közepén, a folyó két ága között van az élet fája, amely tizenkétszer hoz termést, minden egyes hónapban megadja termését, és a fa levelei a népek gyógyítására szolgálnak. Nem lesz többé átok a városon, hanem az Isten és a Bárány trónusa lesz benne: szolgái imádják őt., és látni fogják az ő arcát, és az ő neve lesz a homlokukon. Éjszaka sem lesz többé, és nem lesz szükségük lámpásra, sem napvilágra, mert az Úr Isten fénylik fölöttük, és uralkodnak örökkön örökké. És ezt mondta nekem: “Ezek az igék megbízhatók és igazak, mert az Úr, a próféták lelkének Istene küldte el angyalát, hogy közölje szolgáival mindezt, aminek hamarosan meg kell történnie. És íme, eljövök hamar, boldog, aki megtartja e könyv prófétai igéit.”

Imádkozzunk!

Köszönjük neked, mindenható Istenünk, hogy először hívsz minket magadhoz, szeretnél megváltoztatni, bűneinket eltörölni, azokat megbocsátani, megtisztítani, és aztán küldesz minket arra az útra, amit te szántál nekünk, s azzal a jó hírrel, örömhírrel, evangéliummal, amit Jézusban adtál nekünk. Ő úgy szeretett mindnyájunkat, hogy meghalt értünk a Golgotán. Köszönjük, ha ezt vihettük már és vihetjük, s köszönjük, ha most halljuk meg életünkben először, hogy ennyire szerettél minket. Kérünk, tedd ezt a mai egész estét olyan istentiszteletté, amely téged dicsőít, s miközben téged dicsőít, aközben minket épít!

Kérünk, Urunk, hogy a te Szentlelked által legyél itt velünk, közöttünk, s te magad magyarázd nekünk az írásokat, s egy kicsit hadd lássuk meg azt a helyet is, amerre te jártál!

Köszönjük Urunk a te szeretetedet és irgalmadat, amellyel nem feledkezel el rólunk, és beteljesíted minden ígéretedet.

Ámen.

Igehirdetés

Néró császár keresztyénüldözése 54 és 68 között Kr. u. csak egy őrült uralkodó rémtettének tűnik. Nem volt tudatos, inkább csak okot keresett arra, hogy valami-lyen módon elfedezze az ő saját bűnét, Ró-ma felgyújtását, de a későbbi császárok szá-mára az is kiderült, hogy a “keresztyénség” sokkal veszélyesebb a római birodalomra nézve, mint ahogy azt gondolták volna.

Domiciánusz volt az a császár, aki rend-kívül rafinált módon – mondhatjuk így is, hogy nagyon jól elhelyezett propaganda szö-vegekkel és emberekkel, és emellett nagyon kemény és erőszakos fellépéssel – hirdette a császárkultuszt és terjesztette azt.

A császár, a Küriosz, maga az isteni megtestesülés, tehát aki a császárt imádja, az magát az istenséget imádja. Mivel a császár – a mindenkori császár – istenség is, így neki naponta áldozatot kell bemutatni. Szobrai teszik még valóságosabbá és érzékelhetőbbé az ő jelenlétét. Nevének kezdőbetűit mindenkinek viselnie kellett, aki hűséges volt a császárhoz, és aki ilyen látható módon nem volt hajlandó imádni a császárt, az súlyos büntetés elé nézett, s a legtöbb esetben nyilvánosan kivégezték.

A keresztyének azonban csak egy Küri-oszt voltak hajlandók imádni, a Krisztus Kürioszt, Krisztust, Jézus Krisztust, akiről tudták, hogy mindenek felett való Úr, és aki-nek szavára, a megjelenésére egyszer majd minden térd meghajlik: a mennyeieké, a földieké és a föld alatt valóké egyaránt. Ők nem voltak hajlandók földi képmást, vagy élő személyt, császárt imádni, s ezért sokukon beteljesedett a sorsuk: Jézusért kereszthalált kellett szenvedniük, vagy éppen a színház-területen, vagy más módon kivégezték, végeztek velük. Annak tehát, aki nem imádta a császárt, meg kellett halnia.

Újra és újra felmerült az akkori hívőkben ez a kérdés: Árulói legyünk Jézusnak, megtagadjuk Őt, vagy megmaradjunk? Meg-tagadjuk vagy megmaradjunk? Talán sokan hajlamosak azt gondolni: igen, ez akkor, abban a korban volt igazán kérdés, hogy megmaradunk Jézus mellett, vagy megtagadjuk Őt? Pedig ez nem csak annak a kor-nak a kérdése, hanem a mai kor kérdése is. Ma is sokféle módon és sokféle helyszínen, események közepette – ami velünk történik – lehetséges Jézus Krisztust megtagadni, és lehetséges Jézus Krisztus mellett megmaradni is. Ez saját magunktól nem megy. Ezt a hívő keresztyének is csak Isten segítségével tudják megtenni.

Iszonyatos nehéz súlyként nehezedett rá a fiatal hívőkre ez a kérdés: Megmaradni vagy megtagadni?

A felolvasott részből csak három sort szeretnék most kiemelni: azt, ami nem lesz többet majd a mennyei Jeruzsálemben. Azt olvassuk, hogy “Semmi elátkozott többé nem lesz.” A Szentírás azt tanítja, hogy amióta az ember elszakadt az Istentől, azóta ez a föld átok alatt van. Mindig is vágyakozott az ember és az emberiség, hogy ne átkozott legyen többé, hanem hadd lehessen áldott. Jézus volt az, aki az Ő golgotai keresztje árán – az átkozott ember – lehetővé tette, hogy kikerüljön az átok alól, és áldott, Isten előtt kedves, Isten előtt álló, Isten szemébe néző ember legyen – az áldás szó az ezt jelenti. S ezért fizette azt az iszonyatos árat, hogy önmagát engedte keresztfára szegezni az, aki ártatlan volt és tiszta, és akiben semmilyen bűn nem volt. Az, hogy ez beteljesedhessék, hogy nem lesz többé ott semmi átkozott, és nem lesz többé átok, ez csak úgy lehetséges, hogy Jézus majd kétezer évvel ezelőtt meghalt a kereszten.

Mindhárom vers nagy biztatás volt – majd olvasom tovább – az akkori hívők számára, és nagy biztatás lehet a mostaniak számára is. Ha mi körülnézünk ebben a világban, annyiféle átok van. Annyi nyomorúság, betegség, kín, halál, gyász, fájdalom, erőszak után erőszak, gyilkosság, házasságok összeomlása, gyermekkínzás. Nyilvánvaló ezen a világon az, hogy átok alatt van. S milyen csodálatos lehetőség az, hogy valaki megnyitotta a menny kapuját, az Isten országának az ajtaját, és aki csak akar, kéri és elfogadja, az mentesülhet és megmenekülhet az átok és az ítélet alól.

Sokszor felhangzik ez a kérdés a hívő szívekben is, hogy miért és meddig engedi még Isten? Valahol talán jogos is ez a kérdés, de az is jogos, ha Isten visszakérdez. Miért és meddig élsz úgy, ahogy élsz? És mikor akarsz változni? Mikor engeded, hogy Isten változtasson? Mert az, hogy nem lesz többé átok rajtad, rajtunk, az csak akkor válik valósággá, ha Jézus Krisztussal járunk, és Őt befogadjuk.

Erős biztatás lehet ez a négy szó: hogy nem lesz többé elátkozott semmi sem. Nem lesz többé átok sem Jeruzsálemen, sem a többi más városon, sem ezen a világon. Jel lesz Jézus gyermekein, az Ő jele, a Küri-oszé, akihez tartoznak. Azt is olvassuk itt, hogy látni fogják az övéi az Ő arcát, és ez többé nem múlik el. Most hitben járnak azok, akik hisznek Jézusban, és nem látásban, akkor pedig színről színre fogjuk látni Őt úgy, amint van.

Aztán folytatja János, és azt írja, hogy nem lesz többé éjszaka (az 5. versben olvasunk erről). Most sokszor sötétségben járunk. Ha körülnézünk ebben a világban, nem csak olyan értelemben van sötét, hogy most már lámpákat kellett gyújtani, leszállt az est, és sötét van, hanem olyan értelemben is egyre sötétebb lesz, hogy az emberek lesznek egyre inkább magukat szeretők, kérlelhetetlenek, kíméletlenek, gyűlölködők, szeretetlenek. Komoly az a felsorolás, amit ott a Szentírás mond erről a kér-désről. Olyan jó lesz az, amivel biztatta az akkori üldözést szenvedő hívőket Isten igéje – és biztat minket is. Jézusnál, az Ő országában nem kell többé semmifajta lámpát bekapcsolni. Ő maga, az Isten dicsősége világít majd mindenkinek, és annál a mennyei fénynél, amely betölt mindent, nem kell többé semmilyen más fényforrás. Az Ő dicsőségének szemlélése, a vele való teljes közösség elég lesz mindenre. Minden hívő szívet ez a világosság tölt be, és ezért hitre sem lesz többé szükség. Ha valaki látja azt, amiben addig hitt, akkor nincs többé szükség hitre. Amikor a hívők majd látják a mindenható Istent, Jézust színről színre, nem kell többé hinniük benne.

Ami most érthetetlen, és ezért sokszor értelmetlennek tűnő, az érthető és értelmet nyert lesz. Sok titokról lehull majd a fátyol. Mindent, ami az életünkben történt, akkor még inkább megértünk majd. Sok kérdés egész egyszerűen elveszíti majd a jelentőségét, mert abban a pillanatban, ahogy meglátjuk Isten dicsőségét, nem lesznek többé fontosak ezek a kérdések. A vele va-ló közösség örökkön örökké megelégíti az emberek szívét. Nem kell semmilyen császárokat imádni – most sem kell egyébként, s mégis van aki teszi –, nem lesz többé könny, betegség, gyász, fájdalom és ha-lál, mert az elsők elmúltak.

Amíg ezen a földön élünk, addig szükségünk van különböző erőforrásokra. Ott többé nem lesz szükség erre. Idelenn elfáradnak a legkülönbek is, és elesnek. Odafent ez sem lesz már Jézusnál. Ő lesz minden mindenekben. Az a hatalmas erőforrás, az Ő dicsősége, amely megelégít minden benne hívőt.

A 7. versben ezzel biztatja Jézus minden idők keresztyénjeit: “Ezek az igék megbízhatóak, és mindezek hamar megtörténnek. Íme eljövök hamar, boldog, aki megtartja e könyv prófétai igéit.” Mit mond itt? “A város főútjának közepén a folyó két ága között van az élet fája, amely minden hónapban terem majd, megadja termését, levelei a népek gyógyítására szolgálnak, nem lesz többé átok, szolgái imádják őt, és látni fogják az ő arcát, és az ő neve a hom-lokukon lesz. Nem lesz többé éjszak, és nem kell lámpás, nem lesz szükség napvilágra, mert az Úr Isten fénylik fölöttük, és uralkodnak örökkön örökké. Boldog, aki megtartja e könyv prófétai igéit.”

Jézus egyszer elmondta, s majd látjuk a képen is, ahol ezt valószínű mondhatta. Ott, azon a tájon tulajdonképpen semmi nem biztos, hogy ott volt e, pontosan azon helyen, amit ma annak tartanak, de valószínű, és nagyjából lehetséges, hogy ott volt. Egyszer elmondta Jézus azt, felsorolta, hogy kik a boldogok: a szelídek, akik sírnak, aki-ket Jézusért üldöznek, akikről az ő Urukért rosszat mondanak. Itt azzal fejezi be a Szent-írás utolsó könyve: “Boldog az, aki megtartja Isten igéjét.” Az meglátja azt, hogy Jézus eljön, nem késik el az Úr az ígérettel, mint némelyek késedelmesnek tartják, s azt mondják gúnyolódva: mióta az atyák elhunytak minden ugyanúgy maradt – talán mi is halljuk ezt időnként –, de újra megerősíti az utolsó bibliai könyv, hogy Isten nem késik el az ígérettel. Boldog az, aki megtartja Isten igéjét, mert egész bizonyos lehet abban, hogy amit az Isten megígért, azt meglátja majd minden szem.

Egyetlen kérdés maradt csupán, hogy akik itt vagyunk vajon hisszük ezt, vagy pedig nem? Rajtunk van-e a pecsét? Jézus golgotai vére, amely megtisztít minket min-den bűntől, ha mi azokat megvalljuk. A vér, ami elpecsétel minket Jézus nyájához, és így juhai lehetünk. Ez az egyedüli kérdés, ami a legfontosabb: Hozzá tartozunk-e, vagy pedig nem? Eljövök hamar – mondja Jézus. Az igazi kérdés az, itt is, meg a Szentföldön is, hogy hogyan fog minket találni? Tanítványként vagy ellenségként. Mert aki nem Jézus tanítványa, az az Isten ellensége. Ez a legfontosabb kérdés, amire válaszolnunk kell, és lehet mindnyájunknak. Tanítvány vagy ellenség? Megmaradni vagy megtagadni? Megmaradsz Jézus mellett, vagy megtagadod Őt?

Imádkozzunk!

Urunk, köszönjük, hogy valamit láthattunk abból, amerre egykor te jártál. S köszönjük, hogy ami ennél fontosabb, az az, hogy mi veled járunk-e vagy nem. De köszönjük azt is, Urunk, hogy minden szavad igaz lett és Ámen, úgy, ahogy megtalálták Pilátus kövét, ahogy kiássák a templom egykori falait, ahogy láthatjuk a kapukat, ahogy megtalálják azokat a helyeket, amelyeken biztos, hogy jártál. Köszönjük Urunk, hogy ma este azt mondtad nekünk, hogy boldog az, aki megtartja a te igédet, mert az egykor meglát majd téged.

Köszönjük, hogy minden ígéreted igaz és Ámen és beteljesedik.